Délmagyarország, 1979. március (69. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-14 / 61. szám

SzerÜa, 1979. március 14 5 A mai magyar zene közönségsikere Az elmúlt napokban zaj- öt éve. a filharmónia Ko- nös felhangok szólaltak meg, lott le Szegeden a mai ma- runk zenéje sorozatában olyasmire asszociálva, aho­gyar zene hetének program- vendégszerepelt Szegeden a gyan egy személyiség atom­sorozata. A városi tanács vb KISZ Központi Művész- jaira hullik szét. A program­művelődésügyi osztálya, a együttesének Űj zenei stú- sorozatot két kórushangver­zenemüvészek szövetségének diója: a mi sorozatunkban seny zárta, a 80. születés­dél-magyarországi csoportja most mutatkoztak be. Mun- napját ünneplő Bárdos La­és a Kórusok Országos Ta- kájukat sokan vitatják. s jos tiszteletére, s tulaidon­nácsának megyei szervezete valójában, amit csinálnak, képpen ez is új vonása az immár hagyományosan, azt lehet szeretni vagy nem idei zenei hétnek, hogy mai évente teremt alkalmat arra, szeretni, csupán egy a fon- magyar komponistát köszön­hogy a koncertközönség be- tos, nem lehet tudomást nem töttünk kórushangverse­telcintést kapjon napjaink venni róluk. Ezúttal új tö- nyekkel. Az alkalomra el­hazai zeneszerzőmühelyeibe. rekvéseikről is képet nyer- jött Bárdos Lajos is, a va­1971 óta az idei zenei hét hettek a hallgatók, így elő- sárnapi esten még Vaszy volt a kilencedik, s Wenin- szőr szólaltattak meg elekt- Viktor köszöntötte meleg ger Richarddal, a zeneművé- ronikus zenét, ifj. Kurtág szavakkal, s azóta, mint tud­szek szövetsége dél-magyar- György kompozícióját. Az juk, Vaszy Viktor elhunyt. országi csoportjának titkárá- est legnagyobb sikere, vé- Bárdos Lajos igen elégedet­val arról beszélgettünk, mi- leményem szerint, Vidovszky ten nyilatkozott a mintegy lyen állomásokon jutott túl László kompozíciója volt, a másfél ezer énekes, tizenkét ez a szimpatikus programso- Schroeder halálára. Vi- iskolai és tizenhárom felnőtt rozat, míg végre — a jelek- dovszky majd fél óráig ját- kórus teljesítményéről, mely bői ítélhetöen — megszeret- szőtt futamokat a zongorán, valóban méltó befeiezése miközben hárman preparál- volt a mai magyar zene he­ták a hangszert, s így külö- tének. N. L v te a közönség. — Nem volt könnyű dol­gunk, hiszen a modern mű­vészeti törekvések rendsze­rint nehezebben találnak utat a befogadókhoz. Először, mint a mai magyar zene he­te hirdettük meg. később ügy gondoltuk, közelebb ke­rülhetünk a közönséghez, ha nem egy hétre koncentrál­juk, hanem egész évre „te­A kilencedik vendég! Petrovics Emil ....... . . A Somogyi-könyvtár a Ze- Egyedül az erdőben című iltjuk a műsorokat, s ha- neműkiadó támogatásával Eminescu-vers ihlette kantá­I°nÍf kilencedik éve, kilencedik al- ta egy részletet Tóth Mária kalommal rendezi, közvetíti ígéretes tehetségű előadásá­az élő találkozást zeneszerző ban, s az 1958-ban komponált zenét. Ez a változat temér­dek szervezési problémát ve­tett föl, minek következte- , .. .. . , „ .... . , , T, . ben gyakran egészen kitűnő f. k°zonRegf ko,zo"' Anve": diplomamunka, a Vojtófe­produkciók 'üres házakkal deg?k 1971:^n ?«es két ^ A beszélge­mentek Már tavaly vissza- Zsolt nyitotta, akit többek tés zenei illusztrációinak so­tértünk az egyhetes ciklus- között Láng István, Bozay rét a lemezekről meghallga­ra, ide összpontosítottunk Attila, Szöllősy András, Ma- tott Jónás könyve oratórium minden energiát. Bizonvára ros Rutlolf követett. és a Lysistrate koncertvíg­a hagyományok gyümölcse Az idei meghívott Petro- opera részletei egészítették ki. is beérett, mivel már tavaly vics Emil Kossuth-díjas ze- Ügy érezzük, hogy Szeged látogatottabb volt a koncert- neszerző volt, akinek a tévé- viszonylag rövid, mégis je­sorozat, idén pedig mond- bői jólismert személyét ezút- lentős múltú zenei életének hatni rendkívüli érdeklődés tal élőben láthatta, hallhatta jelenlegi mostoha lehetősé­nyilvánult meg iránta. El- a közönség. A kérdező szere- gei között fokozódó jelento­sősorban fiatalokat vonzott, pét Vántus István zeneszer- sége van a kortárs zenével nem utolsósorban azokat, zÖ vállalta, s kettejüknek való találkozásoknak még akikhez főiskolánk Jeunes- együtt sikerült fölvázolni egy akkor is, ha az esemény nem ses csoportja gyakran jár ki erősen társadalmi indíttatá- hangversenyteremben játszó­kulönbozo üzemekbe, intéz- 5Ú> közösségben gondolkodó, dik — bár a Közművelődési menyekbe koncertezni. de az alkotás egész embert Palota díszterme még vi­— Melyek voltak az idei kívánó munkáját, gyötrelmét szonylag kielégítően képes zenei hetuj vonásáig mégis magányosan vállaló megfelelni a követelmények­eri-könyvtár zenes£rtó-k£ művész P°rtréíá< Ami azon" ^k -, s a rendező intéz­fönJérteláTkoX petrovics ban ezt az «^ékezetes „profi". A konti­Emil és Vántus István köz- kedvezően különböztette meg nuitást — a zenei kultúra i eműködésével átkerült a az elözőektöl, az az élő zenei ápolása, az élő zenehallgatás múzeumi díszterembe és a illusztrációk erőteljes és ma- pótolhatatlan élményének ér­korábbi magnetofonos il- gas «zínvonalú tolmácsolása dekében — mindenképpen, lusztrációt az élő zenei beté- volt A Liszt Ferenc Zene" megalkuvások árán is tek váltották föl Továbbá: művészeti Főiskola szegedi fenn kell tartani. A Somogyi­f> zeneművész-szövetség dél- tagozatának hallgatói és ta- könyvtár Tóth Ferencné ösz­magyarországi csoportjának nárai közreműködésével szeállításában válogatott bib­úgynevezett területi elve meggyőző tolmácsolásban liográfiát jelentetett meg alapján meghívtunk kecske- hallhattuk a Mennyi minden Petrovics Emil műveiből, ez­méti művészeket is. a már című kórusciklus. Nemes zel is segítve a munkásságá­tíz éve működő, jó nevű Nagy Ágnes gyermekverseire ban való eligazodást, tájéko­vonósnégyest, valamint a komponált dalok, néhány da- zódást. városi vegyes kart Utoljára rabját a kamarakórustól, az K. E. Összegezés, teendők Hogyan közlekedünk? A Tisza-szálló tükörtermé- nagv gondot fordított az alól saját kérésére felmen­ben tartotta tegnap, kedden MKBT a kisgyerekek, a ta- tett dr. Csiszár Károlyt — délelőtt ülését a Csongrád nulóifjúság és az idősebb eddigi munkája elismerése­megyei Közlekedésbiztonsá- korosztály körében végzett képpen — a belügyminiszter gi Tanács. Az összejövetelen felvilágosító munkára. Ve- a Haza Szolgálatáért Ér­részt vett Prágai Tibor, a télkedőket rendeztek. elő- demérem arany fokozatában városi tanács elnökhelvette- adásokat szerveztek, kiaavá- részesítette. A kitüntetést — se. a Szegedi Közlekedésbiz- nyokat jelentettek meg a csakúgy, mint a 24 aktivista tonsági Tanács elnöke és közlekedés szabályainak munkáját elismerő jutalmat Bódi György, a KISZ me- megismertetésére. — Oláh György rendőr ve­gyei bizottságának első tit- Bizonyára e sokrétű pro- zérőrnagy, az Országos Köz­kára is. pagandatevékenységnek is lekedésbiztonsági Tanács el­Dr. Muszka Dániel, az része van abban, hogy ta- nöke adta át. MKBT szakbizottsági elnöke valy nem növekedett. sőt köszöntötte a megjelenteket, némileg csökkent a szemé­majd Simon József rendőr lyi sérüléssel járó balesetek alezredes, az MKBT ügyve- száma a megyében. Mégsem zető elnöke ismertette a lehetünk elégedettek — szervezet tavalyi munkáját, hangsúlyozta az előadó —, Elmondta, hogy a megye hiszen növekedett a halálos közútjain évről évre na- kimenetelű közúti szeren­gyobb a forgalom, tavaly — csétlenségek száma. Tavaly az előző évi 85 ezerrel szem- 106-an vesztették az utakon ben — 88 ezer 433 gépjár- életüket. művet. tartottak nyilván. Az ülésen a jelenlevők Számolni kell a közlekedés- megismerték az MKBT idei ben a 20 ezer lassú jármű- feladatait, a hozzászólók el­vei. vontatóval és munka- mondták a megelőzéssel, a géppel, a majd 6 ezer lovas felvilágosító tevékenységgel segédmo- kapcsolatos tapasztalataikat. „E/ső oroszkönyvem" negyedikeseknek Kísérlet az I98l-es bevezetésre Ezerkilencszáznyolcvanegy vekben ls tükröződik. Min­szeptembérétől — a jelenle- den eddiginél nagyobb sze­gi gyakorlattól eltérően — rephez jüt például a nyelv­már az általános iskolák 4. tanításban a játékosság. A osztályában megkezdik az kísérletbe bevont osztályok orosz nyelv tanítását Az új tanulói például úgy ismer­tantervi intézkedés nyomán kednek meg az orosz nyelv­a gyerekek egy évvel koráb- vei, hogy két hónapig, egy ban, akkor kezdik meg betűt le nem írtak, el nem a nyelvtanulást, amikor még olvastak — képek segítségé­fogékonyabbak a szóbeli vei csupán beszéltek. (MTI) közlések befogadására és al­kalmazására. A változásra a hazai 30 éves orosz nyelvoktatás tör­ténetében példa nélkül álló módon készülnek fel az is­kolában. Az Országos Peda­gógiai Intézet megbízásóból már a múlt év nyarára el­készült a kísérleti negyedi­kes orosz tankönyv két vál­tozata. Szeptemberben pedig országszerte több mint fél­száz negyedik osztályban megkezdődött a tankönyvek kipróbálása. A kísérletben részt vevő pedagógusok — orosznyelv-tanárok és orosz nyelvi szaktanítók — egy ré­szié párhuzamosan két negye­dik osztályban foglalkozik a gyerekekkel. Az egyik osz­tályban az egyik tankönyv, a másik osztályban pedig a másik tankönyv alapján ta­nítanak, igy egy év után módjuk lesz a két, egymástól lényegesen eltérő könyv ösz­szevetésére. A pedagógusok tapasztala­taikat folyamatosan feljegy­zik, és időnként megvitat­ják. A Pedagógusok Szak­szervezete rendezésében a héten, március 15-én, Tata­bányán tartanak ankétot, amelyen a gyakorló pedagó­gusokon kívül jelen lesznek a tantervkészítők és a tan­könyvírók is, akik szintén gyakorló pedagógusok. A tan­év végén a nevelők írásban és szóban is nyilatkoznak: jók-e a tankönyvek, illetve milyen esetleges módosításo­kat javasolnak. Az új tanterv nagy teret enged a legjobbnak ítélt módszerek alkalmazására is. A módszertani megújulás igé­nye már a kísérleti tanköny­Tanácskozás A nehézipari ágazatban a társadalmi tulajdonban szán­dékos bűncselekménnyel oko­zott kár érétke 1964. és 1978. között 38 százalékkal csök­kent — mondotta Simon Pál nehézipari miniszter kedden, a minisztériumban tartott or­szágos tanácskozáson, amelyen az ágazat vállalatainak gaz­dasági és társadalmi vezetői, valamint több megyei rendőr­kapitányság képviselői és vállalati üzemrendészek vet­tek részt. A tanácskozáson megjelent Benkei András belügyminiszter is. (MTI) Vetélkedő Somogyi Károlyné felvétele Tegnap, kedden délelőtt, a 600. számú Móra Ferenc Ipari Szakmunkásképző Intézet ifjúsági házában rendezték meg a Ki tud többet a Szovjetunióból a Szovjetunióról? vetélkedő megyei döntőjét. Mint a cím is utal rá, a ver. senyzők a Szovjetunió című folyóirat cikkeiből készülhet­tek föl a vetélkedőre. Nyolc középiskola és szakmunkás­képző intézet diákjai bizonyították ismereteiket a Szovjet­unió gazdasági, politikai, kulturális életéről. A megyei KISZ-bizottság és a megyei tanács vb művelődésügyi osz­tálya szervezte vetélkedő győztese a szegedi Radnóti Mik­lós Gimnázium csapata lett Második helyen a csongrádi Batsányi János Gimnázium együttese végzett. Az első két helyezett tovább jutott a március 28-án Kecskeméten meg­rendezendő országos elődöntőre. Képünkön: részlet a vetél­kedőről. Mementó mori rádiófigyelő tor-kercl;párral, s a több , aaint 100 ezer kerékpárossal. Az összejövetelen szemelyl A balesetek megelőzése változásokról is döntöttek. érdekében tavaly különösen A? MKBT elnöki tisztsége Vízügyi történeti napok A Magyar Hidrológiai Tár- árvízvédelmünk feladatairól, saság szegedi területi szerve- Szeged árvízvédelmi rendsze­zete és a Vízügyi Történeti rének kialakulásáról, az újjá­Bizottság tegnap, kedden és építésről, a város település­ma, szerdán az V. vízügyi szintjének változásairól, va­történeti napok keretében az lamint az Alsó-Tisza vidéké­1879. évi árvízkatasztrófa és nek árvízi időszakairól. Szeged város árvízvédelmi Ma. szerdán a tudományos művei címmel tudományos ülésszak résztvevői tanul­ülésszakot rendez a Technika mányúton ismerkednek Sze­A^ülLzak első napján ged *™"-edelmi műveivel előadások hangzottak el a ^ a környék vízügyi létesit­száz évvel ezelőtti árvízről, menyeivel. A halál már önmagában Értelmetlenül, semmiért, idő egy szám, Boros János é» véve is értelmetlen, tudjuk, előtt és gazemberség követ- Rapcsányi László kiváló do­Nemcsak mert a legabszur- keztében meghalni az átlag- kumentumjátékának hétről dabb módon cáfolja a meg- halálnál ezerszer rettenete- hétre történt hallgatása köz­születés indokát, hanem azért sebb. Hiszen „még élhetett ben. Sugallva a mondatot: is, mert vele emberöltők volna", ,jni mindent alkot- mementó mori, emlékezz a tűnnek tova, a bizonytalan hatott volna még, ha nem ..." halálra. jövőt tekintve teljesen nyom- és így tovább. Tehetségesek Mindez szinte visszájára, talanul. Az emlékezet pedig, és tehetségtelenek, nevesek pontosabban egyetlen ember amire kényszerítő vigaszként és névtelenek egyaránt. értelmelten és iszonyatod oly gyakran hivatkozni szok- Bizonyos számok mindig pusztulásának koncentráció­tak egy-egy nevezetesebb el- becsapnak. Az első világhá- j^ba fordult a múlt héten múlás taglalásakor, túlságo- ború öt éve alatt a mai Ma- csütörtökön, egy másik dó­sán is elasztikus és válogatós- gyarország lakosságánál is kumentumműsor hallatán megbízhatatlan valami ah- többen haltak meg. A meny- igen Rajk Lászlóra gondo­hoz, hogy garantáltan nyújt- nyiség ép ésszel íelfoghatat- lok Rajk Lászlóra, akinek 70 son valamiféle kárpótlást az lan- Hiszen akármiből tízezer születésnapjára emlékezett a emberélet örök, nagy tragi- - darabot" sem tudunk elkép- héten az ország és a Barát kumának. Hát akkor? zelni. erőltetjük az agyunkat, Apollónia összeállította, Bo­Vín „„ - , , ha őszintén belegondolunk. zóky István rendezte műsor len hatóinál 0 is ért^He" IrtÓZatOS szám ~ semmiért, is. Éihangzott néhány eredet) nTbh Az a haiá? ^etó álcéiokért- hamis ^ hazug felvétel Rajk 1945 után. be­nebb. Az a halál, amely jelszavakért, hatalomért, öl- szédeiből dr Pelka Dénes nem természetes, ráadásul ^klés az öldöklésért üres és TcZn György és Rátó Ká­T tarta,matIan halál ™sáért. a %% mondtó efa visszaem­egyedül csak az . ember ern- halálért. A rádió február 10. lékeZéseket arra az emberre bernek farkasa elcsepelt, de ^ március 10 között, a Kos- akiről Károlyi Mihály azt suth adón szombat esténként mondta, legjobb és legszebb sugárzott ötrészes dokumen- „reklámja" volt pártjának, tumjátéka, a Zsindelyezik a Emlékeztek rá ... már akik kaszárnya tetejét rám a ret- életben maradtak. Rehabili­tenetnek e mennyiségtani ve- tálták. Már akik életben ma. tületét zúdította. A történei- radtak. Hetven éve ezületett ml „hangulatjáték" öt része és idén ősszel, éppen 30 éve az öt év atmoszféráját, az lesz, hogy... események sodrába került Utólagos emlékkép: né* milliók világát keltette élet- hány éve az antikváriumban re, az egyes évekre légin- kezembe került a kék könyv kább jellemző hadi-történel- az a bizonyos kék könyv, a mi események tükrében. A Rajk-per népbírósági (!) nagy világmegrázkódtatás él- jegyzőkönyve. Ügy emlék­ményénél, a világháborús szem, négy forintért lehetett nemzedék közérzeténél sok- megvenni, kai lantosabbnak tűnt az az Domokos László mélyen igaz aforizmájával.

Next

/
Thumbnails
Contents