Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-11 / 35. szám

Vasárnap, 1979. február 7. 1f — Nézze, ügynök úr, most nincs pénzem könyvvásárláshoz — mondta a magas, vézna férfi Walter Dezsőnek, miután leült az ügynökkel szemközti fotelba. Várj csak, apuskám, megpuhítlak — heherészett az ügynök. Mit képzelsz, ezért másztam fel a negyedik emeletre? A nyomorult lift sem működik nálatok. — Nem baj, kérem, velem pénz nélkül is lehet vásárt csinálni — válaszolt elmésen Walter Dezső és kacagott — Félévi vagy egyévi részlet lehetséges. Az izzadságcseppektől átitatott zsebkendőjét a nadrá?7.?ebébe gyömöszölte, és az egyik hasas táskában levő könyvcsomő után nyúlt. — A Művészetről, mindenkinek, tessék, uram — tolta oda a vézna férfi elé a zöld színű kötésben levő könyvet Walter Dezső. Nagy, lázas szeme csillogott a szemüvege alatt a napfény az. arcára verődött Hájas testére tapadt az ing. A házigazdának nem tetszett a könyv. — Talán szociológiai művet vennék — jegyezte meg fanyalogva. O, te kis igényes — mérgelődött magéban az ügynök. Walter Dezsőn nem fogsz ki. Mindjárt megkeresem a Magányos tömeget! Kirakta az asztalra az öszszes könyvet a Magányos tömeget azonban nem találta. No, szépen állok — morfondírozott és a másik táska után nyúlt — A Magányos tömeget ajánlom önnek — szólt a férfinak, akit magában már Don Quijotenak nevezett. Amikor fölpillantott észrevette az ügyfél feleségét Kétéves körüli, szőke fiúcskával lépett be a szobába. Az ügynök fölpillantott a nőre, a hátán végigfutott a hideg, kissé megszédült, mert a nő Hajnal Éva volt A feleség rögtön felismerte Walter Dezsőt Arca alig rezdült csak barna szeme nyílt a szokottnál kerekebbre. Te pócsi Szűz Mária — hüledezett Walter Dezső. — Kellett nekem ide jönni? — Éviké, az ügynök úr nagyon ajánlja ezt a könyvet — mondta a férfi a feleségének, s közben a már asztalon levő Magányos tömegre mutatott Walter Dezső fölpattant, kezet nyújtott az asszonynak. A nevét motyogta, és ismét leroskadt a fotelba. Hajnal Éva oly közel állt hozzá, hogy érezte teste Illatát. Elég volt egy pillantás. hogy megállapítsa: Hajnal Éva tíz esztendő alatt alig változott. Az asszony lapozgatta a könyvet, a kisgyerek körbejárta az idegent. Az asztalon levő könyvek után nyúlt. Kényszeredetten mosolygott, és rakosgatta a könyveket a bőrtáskába. — Most kaptuk meg a lakást, nem veszünk könyvet — pattogott az asszony. Az ügynök, miután visszarakta a könyvelt a táskába, észrevette, hogy a férfi nem hagyja enynyiben a vásárt. Azt mondta neki könyörögve: — Csak ezt az egyet, a Magányos tömeget vegye meg, uram! Az asszony nem szólt, leroskadt a kék heverőre. Noé bárkáján Hajnal Éva — vibrált az ügynök agyában, és mint az éles fájdalom, beléhasított, hogy miről beszélgettek Hajnal Évával azon az estén, amit soha nem követett hasonló. „Rákóczi emlékiratairól írok diszszertációt". Éva nevetett. „Hülyeség. Még nem vettek fel az egyetemre." Walter Dezső démoninak találta Hajnal Sva kacaját. „A segédszínész telebeszélte a fejét." Kesergett. Éva nem engedte, hogy a szoknyája alá nyúljon, és Walter Dezső sírva fakadt. „Előbb leszek én színpadon, mint te katedrán." Ezt kiáltotta Hajnal Éva, ée otthagyta őt a nyáresti sötétben. — Mindjárt ebédelünk — szólt a kisfiúhoz az anyja. Az ügynök fölriadt. — Uram. csak ezt az egy könyvet — kínálta még egyszer Hajnal Éva férjének a Magányos tömeget Walter Dezső. — Nem kell! — kiáltotta az asszony. A férje megdöbbent, szeme fönnakadt. Később sűrűn pislogott a feleségére és az idegenre. — Ajánlom inkább Köpeczi úr kis Rákóczi-könyvét — hadarta gúnyosan az ügynök. Az asszony kirohant a konyhába. Onnan beszökött a szobába az ebéd illata. Walter Dezsőnek kordult egyet a gyomra. — Köpeczi űr könyve sem kell! — kiáltotta a konyhából az aszszony. — Drágám I — ugrott a férje. — Miért nem kell, asszonyom? — kérdezte határozottan az ügynök. Az asszony kitárta a konyhaajtót. — Azért, mert Sarolta Amáliát vette feleségül a maga Rákóczija. Hajnal Éva visszatámolygott a szobába. Leborult Noé bárkájára és sírt. A kisfia odatipegett hozzá és megsimogatta. A férj zavartan, megnyúlt ábrázattal nézett az ügynökre. — Sajnálom — motyogta neki Walter Dezső távozáskor. — Szerintem a feleségének nincs igaza. Sarolta Amália hercegnő igazán nem vétkes. A fejedelem sem tehetett arról, hogy elváltak útjaik. Walter Dezső alighogy kilépett a lakásból, a férfi dühösen becsapta mögötte az ajtót. — Ne sírj! — vigasztalta a feleségét. — Kicsit flúgos ez az ügynök. Szegény kis Sancho Panza. Igen, Sancho Panza — ismételgette és harsányan nevetett. VARGA LAJOS Sarolta Amália vétke E

lkészült a Mezőgazdasági Múzeum új működési szabályzata, s amit a kívülállók is tapasztalhattak: 1978ban a lajosmizsei tanyamúzeummal bővült működési köre, továbbá előkészítés alatt áll Békéscsabán a gabonatermesztést és -feldolgozást bemutató múzeum is. Valószínűleg szűkebb körben ismert az a három minisztérium — kulturális, építésügyi, s MÉM-tárca — által kibocsátott rendelet, ami a 42/1977. (XII. 8.) számot viseli, s amelynek lényege a jelentős agrártörténeti emlékek fokozottabb védelme, nyilvántartásba vétele. Hol is tartanak ezzel a számbavétellel? — kopogtattam be a kérdéssel a Vajdahunyad várába, pontosabban annak másába, a városligeti tó partján. Vagyis a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba, amelynek főigazgató-helyettese, Molnár István, s több munkatársa szívélyesen állt rendelkezésünkre. •— Múzeumunknak hét vidéki múzeuma is van: A keszthelyi Georgikon majormúzeum, ahol most vari folyamatban egy rekonstrukció, a kalocsai fűszerpaprika-múzeum, a sümegi lószerszám-múzeum, a tolcsvai borászati múzeum, a lipicai lovak történetét szemléltető szilvásváradi múzeum, a lajosmdasei tanyamúzeum, a ezécsényi vadászati múzeum, s a készülő békéscsabai gabonatörténeti múzeum. Vannak ezenfelül jelentős gyűjtemények, mint például a MÉM Műszaki Intézetében. Gödöllőn található, 32 traktort fölsorakoztató erőgépgyűjtemény, javarészt a 20-as évekből származó gépek bemutatója. Hasonló ehhez a kétegyházi gépgyűjtemény, amely a helyi szakmunkásképző intézet munkája eredményeként működik, s bővül. A Mezőgazdasági' Múzeum baráti köreinek ls vannak szép gyűjteményei, továbbá: a vépi szakmunkásképző iskolának néprajzi összeállítása dicsérendő, de a felsővadászt, dégl, cecei, soroksári kör is példásan ügyködik, akárcsak a keszthelyi, a békési. Az elmúlt év végén vettük át a kalocsai volt érsekségi uradalom magtárát, amit egyelőre még az állami gazdaság használ, de már készül a terv tavasszal kezdődő felújítására. Eldőlt, hogy a fűszerpaprika-múzeumot ide telepítjük át. Molnár István a jó példák közt említette a Kiskunhalasi Állami Gazdaságot, amelynek szocialista brigádjai összegyűjtötték a legkülönbözőbb korú traktorokat, s a tajól kerületben szabadtéri kiállítást rendeztek belőlük. Tudomásom szerint azonban eleddig a kétegyházi gépgyűjtemény az, amelynek országos híre van. Mi látható ott? Egyebek közt az amerikai Ford-gyár 1924-bÓl való terméke, a Fordson 20 Jelűelnevezésű traktor, a hasonló korú McCormick 20 traktor, aztán T—25-ös MÁVAG-traktor, a, Hoffer-gyár termékei; a HSCS 20—22, az R—35-ös és a G—35-ös Izzófejes traktorok — mindent összevetvén 1922-től 1960-ig ad áttekintést a magyar mezőgazdaságban használatos erőgépekről a kétegyházi gyűjtemény. Általában jellemző, hogy mind a gépek, mind az építmények témakörében gyakori a malom. A Gabona Tröszt egyébként évek óta gyűjti az iparág tárgyi emAgrártör éneti emlékeink lékelt, s már 1978 nyarán megnyitották a Gabonaforgalml és Malomipari Szolgáltató Vállalat Soroksári úti telepén a magyar malomipar múltját áttekintő kiállítást. Szakkörökben legalábbis köztudomású, hogy malomiparunk azt a szerepkört töltötte tx. hazánkban, mint amit a textilipar Angliában. Talán említtessék meg közülük a Széchenyi alapította Pesti József Hengermalom Társaság, amely először alkalmazott hengerszéket, s amelynek öntőműhelyét a svájci származású Ganz Ábrahám vezette. Mechwart András karikás hengerszékét pedig már a budapesti Ganz-gyárból Indították a malomipart világszerte forradalmasító útjára. Kezdetibb stádiumban van még az épületek — kúriák, kastélyok, magtárak számbavétele. Előrehaladottabb ez a munka az állami gazdaságoknál, ahol dr. Simon-Ruszinko Gábor egymaga elvégezte ezt a fölmérést, öt kötetben sorakoztatva föl e gazdaságok 180 objektumának leírását, romoktól a ma ls irodaként hasznosuló kúriákig, elhagyott, vagy éppen még lakott volt cselédházakig és magtárokig. A leírásokhoz mellékelt fotókon rég ismerős házakra bukkanok, köztük a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát Központjára, a Badacsonyi Állami Gazdaság Szegedylakóházára, de ott van a tihanyi apátság pinceprésháza éppúgy, miként az Alagl Állami Tangazdaság majori templomromja, é6 így tovább. A bejelentésekről készült térkép szerint a legintenzívebb az érdeklődés Baranyából, Veszprém megyéből. A veszprémi Wöller István például egymaga 562 malom adatalt gyűjtötte össze, 160 helységből. Közülük 470 a vízi malom, mint amilyen az 1910ben újjáépített csopaki. Akad tehát buzgalom egyfelől — de nemtörődömség is, másfelől. A Mezőgazdasági Múzeum felhívásaira olykor olyan válaszok érkeznek a helyi tanácsoktól, hogy volna" ugyan mit megmutatni, de fotót küldent nem tudnak, nem lévén fényképészük ... Egyvalami pedig bizonyos: az utolsó órában vagyunk agrártörténeti emlékeink összegyűjtéséhez és méltó megőrzéséhez. K. IV. Georgikon majormúzeum Keszthelyen Az első magyar gyártmányú, Izzófejes Hoffer-traktor, 1924-ből Szemüvegesek Nem tudom, hogv a fodrász szakmában követelmény-e az épszemüség, a )ó látás. Vagy lehetnek rövidlátó, szemüveges fodrászok is. Én még nem találkoztam szemüveges fodrászszal. Feltehetően azért, mert a rövidlátók eleve alkalmatlanok erre a szakmára. És ez így is van rendjén. Mégsem mindegy az, hogy az embernek a szakálla helyett az orrát vagy a fülét borotválják-e le. Ha szemüveges fodrász nincs is, rövidlátó, szemüveges vendég annál több van, akik nem lehettek fodrászok. Én is ezek közé tartozom. Igaz, sohasem akartam fodrász lenni, noha tőlem is gyakran megkérdezték egykoron: mi leszek, ha nagy leszek? így aztán senki sem vádolhat elfogultsággal a fodrász szakma iránt. Nem irigylem őket épszeműségükért. Jobb htján beértem egy szerényebb szakmával is, aminek gyakorlása szinte el sem képzelhető szemüveg viselése nélkül. Ha netán valaki épszemüként indul is el ezen a pályán, számolnia kell vele, hogy előbb vagy utóbb rövidlátóvá válik és szemüveget kénytelen viselni. Mondom, távol áll tőlem, hogy irigyeljem a fodrászokat, mert ép szeműek. De azt észre vettem, hogy ők — valamilyen oknál fogva, talán felső utasításra — nem nagyon szeretik a szemüveges vendégeket. Azaz mégis. Talán éppen kapóra is jön nekik egyegy szemüveges vendég. Érvényesíthetik velük szemben felsőbbrendűségüket. Alighogy leül a borbélyszékbe a szemüveges vendég, nyomban elhangzik a parancs: vegye le a szemüvegét! A szemüveges vendég pedig ismét szégyelli testi fogyatékosságát, felülkerekedik benne a kisebbségi érzés az épszemüekkel szemben. Zavartan kapja le a szemüvegét, mert tudja, hogy nem tanácsos ujjat húzni azokkal, akik villogó borotvával hadonásznak az emberek orra, füle és nyaka körül. Kezdem sajnálni, hogy nem lettem borbély. Most legalább én is kitombolhatom magam a parancsolgatásban. így csak azon törhetem a fejemet, hogyan lehetne ezt a fodrászok— szemüvegesek konfliktust megszüntetni. De mint mindenben, e kérdésben is tehetetlennek bizonyultam ötletszegénységem miatt. Ennek is rövidlátásom lehet az oka. Pedig úgy döntöttem, hogy addig nem megyek fodrászhoz, míg ki nem találok valami egyedüli üdvözítőt. Telt-múlt az Idő, nőtt a szakállam, nőtt a hajam, már kezdtem Sámsonra hasonlítani. Erőt vettem szorongásaimon, és ismét borbélyhoz mentem. A sors kegyéből egy régtvágású borbélymester székébe kerültem. Provokálásra szántam el magam. Szándékosan nem vettem le a szemüvegemet, s vártam a betanult szöveget: vegye le S szemüvegéti De csalódnom kellett, mégpedig kellemesen. Az idős szaki rámnézett, és szelíden így szólt: — Engedje meg uram, hogy levegyem a szemüvegét. — Persze-persze — válaszoltam zavartan —, tessék, vegye le. És ő óvatosan leemelte az orromról az okulárét és biztonságba helyezve, a polcáru .rakta. Megnyírt, megborotvált. S amikor készen volt, nyúlt a szemüvegért, rálehelt mindkét lencséjére, megtörölte és vlszszahelyezte az orromra. Elővett egy kis tükröt es a tarkóm mögé helyezte, hogy lássam, milyen remeket alkotott. De én elérzékenyülten nem a tarkómat néztem a tükörből, hanem a derék, idős mester arcát, amelyről a sikerélmény öröme sugárzott rám. PAPP SÁNDOR T