Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-07 / 31. szám

4 1 Szerda, 1979. február 7. Nemrégiben levelet írtak szerkesztőségünkbe a 10. Volán Vállalat 2. és 3. csoportjának gépkocsivezetői. A levél szövegét változtatás nélkül közreadjuk: „Azzal a kéréssel fordulunk a szerkesztőséghez, hogy Jogos panaszunkkal foglalkozzanak. 1978 október hónap óta a havi 210 órás munkavégzés esetén a gépkocsivezetők fizetése hozzávetőlegesen 2500 forintot ér el. Ez ügyben a vállalat vezetőihez fordultunk, de nem kaptunk érdemleges választ. Tudvalevő, hog" kollégáink nyolcvan százaléka családos ember és a 2500 forintos fizetés mellett a családot eltartani nagyon nehéz. Meggyőződésünk, hogy a balesetek többségéhez ís hozzájárul a kevés keresetből adódó idegeskedés. Kérjük, hogy a fent említett ügyben minket meghallgatni szíveskedjenek. Szeged, 1979. január 16. Tisztelettel • 10. Volán Vállalat 2. és 3. számú csoportjának gépkocsivezetői." A levél alján harminchárom aláírás. Ami tiszteletre méltó, mind a harminchárom gépkocsivezető olvashatóan aláírta a panaszos levelet. Mi sem természetesebb, hogy szerkesztőségünk igen komolyan vette bejelentésüket, s nem csupán azt tartottuk kötelességünknek, hogy a panaszt megvizsgáljuk, hanem azt is: eljárjunk a levélírók ügyében. A 2500 forintos jövedelem valóban kevés ahhoz, hogy abból egy egész t családot eltartsanak. De ennél ls jobban izgatott bennünket, hogy harminchárom ember nem kapott érdemleges választ vezetőitől. Többször is kerestem a levélírókat, de sajnos, egyszer sem tudtam találkozni velük. Mindannyian el voltak foglalva, teherkocsijaikkal muhlcát végiertek, idehaza, vagy határainkon túl. Ezért kényszerültem e szokatlan megoldáshoz, hogy a nyilvánosság előtt válaszolok levelükre. Bízom benne, hogy előbb, .-agy utóbb eljut hozzájuk a. válasz. Annyit már elöljárójában szerelnek elmondani, hogy amikor elmondtam a panaszt egy ismerős sofőrnek, nem akarta elhinni. Így válaszolt: „Két és fél ezer? Hihetetlen, hiszen az újságban gyakorta megjelenik hirdetés, amely arra invitálja a fiatalokat, hogy szegődjenek el a Volán Vállalathoz, ahol kitaníttatják őket a gépkocsivezetői szakmára, s már a tanulóidő alatt is 2600 forint fizetést garantálnak részükre." Magam ls Ismerem a vállalat módszereit. Első utam Válaszlevél gépkocsivezetőknek nem a vállalat igazgatójához, hanem a pártszervezet titkárához vezetett. Réti István, a vállalati pártbizottság titkára jó szívvel fogadta kérdéseimet. Elmondta: számukra egyáltalán nem közömbös, hogy a gépkocsivezetők milyen fizetést kapnak, milyen a közérzetük. Évről évre arra törekednek, hogy javuljanak " a jövedelmek, munkatársaik életszínvonala egyenletesen emelkedjék. A pártbizottság titkára azt sem palástolta el, hogy vannak panaszok, bár rendszeresen emelkednek a keresetek. A levelet még nem vettem elő, csak a lényegre kérdeztem. Válasz: — Vállalatunknál senki sem kereshet kevesebbet 2600 forintnál. Még azok sem, akik ma lépnek be hozzánk. Ez biztosított fizetés, melyet a kollektív szerződésben is rögzítettünk. Ha valaki ma belép és arra vállalkozik, hogy tehergépkocsi-vezetővé képezzük kl, annak fél éven keresztül garantáljuk a 2600 forintot, még akkor is, ha önhibáján kívül nem teljesít fuvart. Ha bármilyen kevés munkája adódik, a 2600-nál máris több a jövedelme. Csupán kíváncsiságból érdeklődtem, hogy a vállalatnál tavaly mekkora volt a dolgozók átlagos havi jövedelme. A választ pillanatok alatt megkaptam: — Négyezerhét forint. Nem nyugodtam mégsem, hiszen magam is tudom, hogy a buszvezetők jövedelme ma már elfogadható, de vajon mennyit kereshetnek a 3. és a 2. csoport teherkocsit vezető sofőréi. A levelet végül Is ők írták alá, s nem a vállalat „átlagdolgozói". Egyenes választ kaptam, illetve igazolást: — Kérjük le a bérosztálytól az emiitett csoportok októberi, novemberi- és decemberi bérfizetési listáját. — Erre igencsak megnyugodtam, hiszen panaszosaink is ezekre a hónapokra hivatkoztak. A levelet még mindig tárcámban tartottam, s amikor a bérosztály munkatársai megjelentek az ívekkel, találomra megneveztem mind a két csoportból néhány gépkocsivezetőt. A nagy nyilvánosság elé nem tárom teljes nevüket, csak a monogramot, ők úgyis magukra Ismernek. Kezdjük. Elöl a név, utána az októberi, novemberi és a decemberi bruttó jövedelem, zárójelbe tettem a megjelölt hónapokban ledolgozott órák számát. Tessék: B. J. 5235 (217), 2302 (112) és 3706 (178), F. J. 3577 (154), 911 (45) és 5215 (236), J. J. 4467 (207), 5592 (211) és 4018 (178), N. B. 6428 (207), 6272 (208) és 2992 (189), T. S. 8342 (270), 4686 (197) és 4112 (191), B. I. 3995 (193), 4004 (196) és 2888 (218), F. S. 6393 (183), 6380 (193) és 3843 (172). Lehet, hogy sok a számadat, de belőlük egyszerűen kiolvasható, hogy a levelet aláíró sofőrök a vállalati átlagjövedelemnél is többet keresnek. Magam is igen meglepődtem ezeken a számokon. Miért írtak panaszos levelet, s miért állították azt, hogy az elmúlt hónapokban fizetésük nemigen haladta meg a két és fél ezret? Kerestem én a nevüket nem titkoló embereket többször is, de nem tudtam találkozni velük, s telefonhívást se kaptam arra az üzenetemre; hogy, szívesen hallgatom panaszaikat. A csoportok vezetői, Kónya Ferenc és Németh Mihály elmondták, hogy az elmúlt hónapokban bizonyos kocsifordulóknál, fuvaroknál szigorítottak a normákon, de az egyáltalán nem volt jelentős. Reklamációk is kizárólag adminisztratív, elírási hibák miatt adódnak, amelyeket rövid úton rendeznek, és a reklamáló megkapja az őt megillető pénzt. Azt is elmondták a közlekedési vállalat vezetői, hogy a téli hónapokban kevesebb a fuvarigény, s előfordulhat, hogy ebben az időszakban mérsékeltebbek a jövedelmek is. A vállalat húsba vágó érdeke, hogy minden kocsija fuvart végezzen, hiszen -akkor válik gazdaságossá tevékenységük, ha van megrendelés, van munka, gyarapodik a vállalat és jól keres a gépkocsivezető is. Meglehet, hogy az úgynevezett biztosított alapbér 2000—2800 forintot ígér a tehergépkocsik vezetőinek, de ilyen esetek nem fordulnak elő, hiszen akkor a vállalat is „becsukhatja" a kapuját. A közlekedési vállalat pártbizottságának titkára elmondta még, hogy tavaly a béremelések mértéke meghaladta a 10 százalékot, tehát az ipar átlagos bérjavítási lehetőségeinél többet adtak dolgozóiknak. Ebben az évben annyit nem tudnak javítani, mint tavaly, de úgy tervezik, hogy 6 százaléknál most sem lesz kevesebb a bérek növekedése. Minden bizonnyal csak hangulati hullámzás késztette a harminchárom gépkocsivezetőt arra, hogy panaszt tegyen. Szerencsére jövedelmükkel nincs nagy baj, bár az is igaz, hogy az ember szeretne még többet hazavinni családjának. Ám azt is be kell látnunk, hogy jelenleg csak ennyit, tudnak szétosztani a végzett munkához igazítva az összeget. Mást nem tudok üzenni a 2. és a 3. csoport sofőréinek, mint annyit: csoportvezetőikkel beszéljék meg még egyszer a jövedelemelosztási módszereket, és minden bizonnyal közös nevezőre jutnak mindannyiuk megelégedésére és igazságérzetüknek megfelelően. Gazdagh István és nővéreik Az 1926-os népszámlálásnál 158, száz éven felüli állampolgárt tartottak számon Bulgáriában. Az átlagos életkor 45—46 év volt. 1975. január 1-én 2517 volt a 95— 99 és 228 a százévesek szama. A százévesek többsége nő: a 228-ból 192 asszony és 36 férfi. 1976-ban már 351en érték meg századik életévüket, közülük 296-an a gyengébb nemhez tartoznak. E tekintetben Bulgária a világ előkelő helyét mondhatja magáénak. Az Idős bolgár asszonyok valamennyien gyermekes anyák, legtöbbjük többgyermekes. A megkérdezettek sok főzeléket, gyümölcsöt, tejet fogyasztanak, de a húst sem vonják meg maguktól. Ami a csemegét illeti, legszívesebben sajtot, mézet, diót. szárított gyümölcsöt esznek. iftyff** szíii ház Margittay Ági szegedi éveiről A lépcsőn Martha még megáll, leveti a cipőjét, és a levetett cipővel kezében tovább megy, hosszú fekete ruhájában és mezítláb. Egyszerre tíz centivel alacsonyabb, és ha lehet még védtelenebb. Felfelé halad, ami a nézőben valamiféle megdicsőülés érzetét keltené, de itt a mozgás és jelentése szomorúan ironikus ellentétbe kerül egymással, fgy fejeződik be Edward Albee Nem félünk a farkastól című darabjának előadása, melyet a szolnoki Szigligeti Színház mutatott be Paál István rendezésében, Szolnokon kívül Hódmezővásárhelyen és legutóbb Kecskeméten. A darab női főszerepét, Marthát, Margittay Agi játssza. Martha úgy szokott rá a George-dzsal folytatott élethalál harcra, a „lélektől lélekig cikizésre", mint a narkomántások a kábítószerre. Margittay Ági olyan Marthát alakít, akinek megmegújuló támadásaiban, kétségbeesett, kegyetlen ötleteiben, pusztító játékosságot láthatunk. Vannak olyan pillanatai, mikor — a körülmények nem számítanak — tulajdonképpen gyerek, aki egyszerűen .örömét leli a játékban, jól szórakozik, mindent ezért a játékért, ezért a szórakozásért csinál, és gyerekként örül, ha sikerül egy jó noént bevinnie. Így különös erővel tárul fel a saját játékainak eredményétől visszahőkölő, azokkal magát is elpusztító Martha döbbenete. mikor ráébred, hogy minden ellene fordul. Margittay Agl alakításának egyik újdonsága, hogy előtérbe helyezi Martha egyéniségének ezt az eleven és — paradox módon — romlatlan vonását. Az előadás után arra kértük Margittay Ágit, hogv röviden beszéljen szegedi emlékeiről — hiszen több szál fűzi Szegedhez —, jelenlegi szolnoki munkájáról és a darabról. — Kilenc évvel ezelőtt két évadot játszottam a Szegedi Nemzeti Színházban, bár betegségem miatt egy fél évadot kihagytam, szerepeltem á Ványa bácsiban. Nem sokkal Szegedre kerülésem után ismerkedtem meg Paál Istvánnal, aki akkor a színház segédrendezője is volt. Elmentem az általa vezetett Egyetemi Színpad próbájára, egy Radnóti-műsorra készültek. Áramszünet volt, de Radnóti utolsó verseit a sötétben is mondták tovább ... Később felvetődött, hogy együtt dolgozzunk. így jött létre az Örök Elektra előadása. — Mi vonzotta az Egyetemi Színpadhoz? — Olyan légkört találtam Itt, mely a színházakban szinte teljesen ismeretlen, őszinte, önzetlen lelkesedést, eszmék iránti igényt, ís esz-* mék iránti fogékonyságot. Itt volt először lehetőségem „nyitott" színházban -átszani, és ez azért is élmény volt, mert nemcsak u színház, hanem a jórészt fiatalokból álló közönség is nyitott volt. — Nemrég került Szolnokra. Ott hogyan érzi magát? — Ami számomra nagyon fontos, Szolnokon jelenleg nagyszerű közösség van együtt a színházban. Amikor ide kerültem, még nem tudtam, hogy a Nem félünk a farkastól Martha-szerepétiez hasonló nagy sze'-epet is eljátszhatok majd, mégis szívesen jöttem, mert tudtam, hogy itt jó légkört találok. A színházban most folynak a Macbeth próbái, és bár nem játszom a darabban, sikeréért mégis ugyanúgy izgulok, mintha játszanék benne ..." — Milyen darabokban játszik? — Az egyik a Nem félünk a farkastól, mely azért is fontos nekem, mert több. számomra is élő problémát vet fel. A másik Mrozek Tangó című darabja, mely azért érdekes színészi feladat, mert az abszurd dráma teljesen új játékstílust igényel. — Játszott-e a közelmúltban filmszerepeket? — Igen, nemrég fejeződött be András Ferenc: Végkiárusítás, Kézdi Kovács Zsolt: Kedves szomszéd és Sándor Pál: Szabadíts meg minket a gonosztól című filmjeinek forgatása, ezekben a filmekben szerepeltem. Kipróbáltuk art a filmkészítési módot, ahol a jelenetek végső formájának kialakításában fontos szerep jut a 'szereplők improvizációjának is, úgy hiszem, sikerrel. Turin György SZ. SIMON ISTVÁN: YL Nagy vizek krónikája „A csüggedés még veszedelmesebb" Gyakorlatilag minden elpusztult március 12-én. Ami •ínég kicsit maradandónak látszott, azt ls apránként csenegette a víz. Majd minden forrás közli a megmaradt házak jegyzékét, Jóllehet ezeket ma már Igen körülményes volna azonosítani. Egy bizonyos: a város telső és külső területén 36 200 holdnyi föld került víz alá, 5458 ház omlott össze.és mindössze 265 élte túl tartósan a katasztrófát. Ezek leginkább belvárosi, téglából rakott középületek voltak. Az ingóságok java része megsemmisült, Kifosztott, átfagyott, éhes emberek 75 ezres tömege lepte el a magasabb pontokat és áramlott u szélrózsa minden irányába. Ebben az időben volt Igazán nagy szükség a feltámadás hitére, a város jövőjének tudatára. A Szegedi Napló igy biztatta az embereket: „A víz elborította utcáinkat. Ki fogjuk heverni. Most egy másik halálos ellenség áll a kapunál: a csüggedés. Védjük magunkat ellene, mert ez még veszedelmesebb!" A kárbecslést igen alapos hivatalnokok végezték, s végül akkori forintokban is kikalkulálták a veszteséget. Eszerint a varos belterületén Ingóságokben 7 millió 135 ezer, Ingókban pedig 4 millió forint volt a kár. A külterületeken 614 ezer 300 forint értékű épüiet pusztult el és 80 ezer forint értékű ingóság. Mindent összeadva ós egybe söpörve: 11 millió 811 ezer forint a kerekített veszteség. Igen ám, de honnan tudna a mai ember, hogy mit ért ez akkor? Néhány kapaszkodót lelhetünk abból, hogy mi volt az ára akkoriban a fontosabb építőanyagoknak, mert hiszen föl ls kellett építeni egy új várost. Ezer tégla a szállítással 18 forint, ezer vályog 5 forint, 1 mázsa mész 2 forint, egy köböl homok 8 forint, ezer cserép 10 forint volt. A kőműves napszámra 1 forint 40 krajcárt kért, a közönséges kézi napszám 70 krajcár volt. Lehet azonban következtetni néhány termény árából is. Egy mázsa búzát 8 forintért mértek akkoriban, rozsot 5-ért, kukoricát 4-ért, krumplit 1,20-ért. Száz forintot ért egy tehén, 30-at egy ló, 10-et az egyéves sertés. Az összegyűjtött adományokból a lakosság segélyezésére készpénzben 1 millió 894 ezer. építőanyagokban 550 ezer forintot juttattak. A gyűjtés főösszege 2 millió 650 ezer forintra ugrott. A szegedi várat a kamarilla átengedte a városnak. Lehetséges, hogy a számok nem fedik mindig és mindenütt pontosan egymást, hiszen a segélyek nem egyszerre futottak be és nem egy elszámolás készült róluk. Mindenesetre érdekes lehet a mai ember számára, hogy miként mozdult az ország és a világ Szegedért a nagy szegénységben. A hazai gyűjtések 1 millió forintot valamelyest meghaladó összeget hoztak a városnak. Az „európai adakozás együttes summája, beleértve a magyarországi gyűjtést ls: 2 millió 737 ezer forint volt. Ebből Ausztria népe 550 ezret, Németország 395 ezret, Franciaország 283 ezret, Anglia 143 ezret adott, 30 és 50 ezer forint közötti adomány érkezett Belgiumból, Helvéciából, Németalföldről, Olaszországból, Oroszországból, Romániából. És szinte valamennyi európai ország szerepei az emlékezetes listán, melyet meg is örökítettek. Ázsia népei a messzeségből 11 ezer 500 forintnyi adománnyal járultak hozzá Szeged népének megmaradásához és új életének elindításához. Afrika 17 ezer 660, az amerikai földrész 67 ezer 450 forintot küldött. A külföldi gyűjtésekben nagy szerepe volt néhány jeles hazánk fiának is. Munkácsy és Zichy Mihály például párizsi gyűjtést kezdeményezett, Liszt Ferenc hangversenyek bevételeivel adózott Szegednek. Igen sokat segített a sajtó, amely nemcsak szervezte a gyűjtést több országban, hanem cikkeivel fölinditotta az embereket. A Daily Telegraph „a becsületes, szorgalmas és nagylelkű alföldi magyar népről" szóló cikkét így fejezte be: „Angolhon lakosai mindenütt rokonszenvezni fognak a magyar néppel és az angolok nem fognak fukarkodni aranyaikkal. Föl fogjuk szólítani kormányunkat, hogy ne csak az anyabirodalom, hanem annak határain túl is valamennyi gyarmataiban aláírásokat nyisson a szegediek segélyezésére." A Daily News egy nap alatt saját szervező* sében több mint 4 ezer fontsterlinget gyűjtött Szegednek, Hogyan róhatna le köszönetét egy város a világnak? Talán úgy, hogy nemzedékein keresztül maga is mindig segítségére siet a bajba jutottaknak. De azért formát is talált erre a város. Ma is őrzi a legnagyobb adakozók emlékét a nagykörút egy-egy cikke. Ezért nevezték el Párizsi, Brüszszeli, Londoni, Római... stb. körútnak. A korabeli sajtó pedig szavakkal is kifejezte a meghatottságot. Már 1879. április 6-án nyugtázta az Egyetértés című lap a világ humanista segítőkészrégét. „Nem láttuk-e a humanitás, érzelmét az ő legvalódibb, legtágabb értelmében, mely nem ismer határt, nemzett és nyelvi különbséget, mely óriási és végtelen, mint a világ Szegőd város sokat jelent nekünk, de egészében keveset a világnak... Mindenütt a világon egy úi példát láttunk..," Minden segélyek, adományok között mindig messze fog ragyogni Somogyi Károly esztergomi kanonok nagy gesztusa, altiról Mikszáth Kálmán úgy emlékezett meg: „Egész életében nem látta Szegedet, és mégis egész életében Szegednek élt." Tette ezt úgy, hogy hetven esztendei tudós munkálkodása során, teljes pénzét és fáradságát igénylő könyvtárat gyűjtögetett, szedegetett össze, s azt egyétlen elhatározással az elpusztult Szeged feltámasztásának alapköveihez adta. Sokan megkérdezték tőle annak idején, hogy mi indította erre az elhatározásra, s így adta okát: „A lomjaiból új életre kelő Szegedre nagy nemzeti misszió vár... E meggyőződéstől áthatva, részemről Is szolgálatot kívánok tenni a közművelődés és a magyar. nemzetiség ügyének ér évtizedek hosszú során át gonddal, fáradságosan és nagy áldozatokkal gyűjtött könyvtáramat Szeged városának ajándékképpen örök tulajdonául fölajánlom... Végül azon meleg óhajtásomnak adok kifejezést, hogy Szeged város t közönsége fogadja az örökadományt' oly kedvesen, mint aminő hazafias készséggel én fölajánlom és e közművelődési intézmény is legyen egyik hathatós eszköz a város birtokában, mellyel a romjaiból új életre kelő Szeged a nemzeti haladás világító fáklyáit századokon át lobogtassa boldog, erős és virágzó falai között," Hogyan ls vett volna erőt a csüggedés az elpusztult város élni akaró lakosai között, mikor nemcsak maga, hanem az ország is, a világ is azt akarta, hogy igenis éljen, igenis boldogabban éljen. . • (Folytatjuk.)