Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-25 / 47. szám

Vasárnap, 1979. február 2& (Bár háborodott fű tolong már, s örökre elborít, s a legutolsó indulásnál magad va© távolibb.) Szeretlek, mondod még e© fának, s megőrzi hó sebed — Elindulsz majd az éjszakának. Batyud az életed. Pék Pál Negyven felé Ha kilép a test önmagából, s kivetkezik az arc, a pillák mögé zárt világból időtlen csönd havaz. Mert ennyi ez. A pocsolyákon darvakkal leng az ég — Egy mozdulat a foszló tájon, mi nem fáj, semmiség. Emlékek a mentőkről A mentőszolgálat múltjáról Horváth István egykori tűzoltóparancsnoktól kaptam felvilágosítást. Az 1897. évi kolerajárvány idején a város a tűzoltókat kötelezte betegszállításra. Alkalmas lovas kocsikat kellett beszerezni budapesti speciális kocsigyártó vállalatoktól. 1© került Szegedre e© Kölber- és e© Reiter-féle mentőkocsi. 1904-ben dr. Faragó Ödön városi tisztifőorvos két tűzoltó-őrsparancsnokot tanított meg elsősegélynyújtásra. Továbbképzésre Budapestre is felküldték őket, az akkor már működő Budapesti önkéntes Mentő E©esülethez. Utána a többi tűzoltó is bekapcsolódott az oktatásba. 1© alakult ki a tűzoltóságon belül az első mentőállomás. Már ebben az évben 112 esetben vették igénybe a tűzoltó-mentőket Mikor a kolozsvári egyetem Szegedre költözött 1923. január 4-től az elsősegélyt és a betegszállítást az egyetem engedélyével 35 orvostanhallgató vette át Akkoriban készült az első mentőautó. (Fényképét ma is őrzöm.) Ha most mesét mondanék, f© folytatnám: Volt egyszer e© kisfiú, aki orvos akart lenni, és a betegekhez lóháton kijárni. Ez a mese igaz lett, és ez a kisfiú én voltam. Mikor eljött az ideje, orvastanhallgató lettem, 1927'őszén beálltam mentőnek. A mentőállomás mindössze a tűzoltólaktanya sarokszobájából állt.' Szolgálatban ketten voltunk, e©ikünk már tapasztalt medikus-mentő. A telefonszolgálatot a tűzoltók látták el, ők riasztották a mentőket. Na©on izgatott voltam, mikor először került rám a sor. Ügy felugrottam, majd feldöntöttem az asztalt. Hanyatt-homlok rohantam az udvarra, és ugrottam hátul a mentőkocsiba, mert nekem ott volt a helyem. Az idősebb kolléga a bakra ült, a tűzoltókocsis mellé. Mit érezhettem? Valószínűleg azt, ho© most életet menteni me©ek! Pedig lehet, ho© csak egy beteget kellett az emeletről hordá©on lehozni. A lovak vágtatni kezdtek, én összevissza rázkódtam. Kilátni sem lehetett a homályos ablakon. Azt sem tudtam, merre járunk? Féltem, ho© felborul a robogó kocsi; nagyon sokáig tartott, míg a helyszínre értünk. Ez az érzésem még sokáig megmaradt: kifelé mindig hosszabbnak éreztem ugyanazt az utat, mint visszafelé. Belém állt a félsz! Nem csoda, hiszen egyetemi előadásokon beteggel még nem találkoztam; a mentőszolgálat sokféle meglepetésben részesített. Felszerelésünk na©on kezdetleges volt, de tőlünk segítséget vártak! Segítenünk kellett! A sérülteket bekötöztük. az eszméletleneket megpróbáltuk életre kelteni, de a betegnek is az volt a legiobb, ha minél ©orsabban kórházba vagy klinikára került. Sokat tanultunk az intézeti ambulancián, mikor az ügvelet.es orvos átvette tőlünk betegünket. A belgyógyászati és a seKészeti klinika a Kálvária (ma Úttörő) téri fémipari (gépipari szakközépiskola) iskolában volt, a női klinika a Fodor (Juhász Gyula) utcai bábakéozőben (na orvosegvetemi hivatal) volt \ Tisza-parti klinikák építése akkoriban kezdődött el 1923. június 10-én a mentószo'"rílatot átvette a Vármegvék és Városok Országos Mentő Egvesülete Üi állcmás létesü't a Szilágvi utcában: ennek már a vezetője is orvos lett. A mentőszolgálatot tízenhat orvostanhallgató va© szigorló orvos látta el. Ebből nyolcan úgynevezett másodmentők, fiatalabb évjáratú medikusok voltunk. Ü©eletre né©naponként kerültünk sorra. Előre készített beosztás szerint, akár már az év elején tudtuk, hogy karácsonykor vagy szilveszterkor leszünk-e szolgálatban? A váltás déli egy órakor történt. Egy időben öt ügyeletes volt Riasztás esetén két mentő vonult ki. ök voltak az „elsőszeres mentők". A következő riasztáskor is ők mentek ki az „esethez", ha bent voltak. Ha az első kivonulásról nem tértek vissza, riasztáskor a „második szeres" mentők következtek. Ha ezek sem voltak még bent, akkor került sor a tartalékra. az ötödikre; ez bentlakó szigorló orvos volt Ritkán fordult elő, ho© e© időben három autó is kint volt. Ilyen esetben az a mentő vonult ki, aki éppen bent tartózkodott. Ez kötelessége is volt: ezért kapott a nyolc első mentő az állomáson lakást; de ezt magától értetődően is csináltuk. Legnehezebb helyzete az elsőszeres mentőknek volt; 24 óra alatt nyolc-tízszer is kivonultak. Az állomásnak az utcafronton három szobája volt, a negyedikben a gépkocsivezetők tartózkodtak. A bejárati első szoba volt az őrszoba; ambulanciaféle azok részére, akik elsősegélyre bejöttek a mentőállomásra. Itt kellett tartózkodniok az elsőszeres mentőknek is. A 24 órás szolgálatért két pengő „élelmezéstérítést" kaptunk. A nyolc első mentő havi 10 pengő fizetésben is részesült Egy medikusnak ez szép jövedelem volt. mert egyébként nem állt módjában pénzt keresni. Abban az időben még annak is örült a fiatal orvos, ha díjtalan gyakornoknak kerülhetett be valamelyik klinikára. A bentlakóknak kollégiumszerű lakásuk volt a mentőállomáson, munkaruhának pedig fehér köpenyt egyensapkát, télen bundát kaptunk, tehát a munka- és szociális körülmények megfelelők voltak. Kiszállásra most már csak autóval mentünk, mert a mentőállomásnak hat Magosix autója volt. A gépkocsik télen fűtött garázsban álltak, hogy riasztáskor azonnal indulhassanak. Minden autóban volt elsősegélyláda, különféle orvosi vizsgáló műszer, steril kötszer, fecskendő, injekciós gyó©szer, sőt babakelengye is. A telefonszolgálat továbbra is a tűzoltóknál maradt. A felírt adatok után ők riasztottak minket csengővel, éjjel még piros lámpa bekapcsolásával is. Nappal 40, éjjel 60 másodperc alatt az autónak el kellett indulnia, mert ezt stopperórával ellenőrizték. A hordá©as betegszállításhoz megfelelő fizikai erőnlét és rátermettség kellett. Kivonulási területünk megfelelt a mostani járásnak, de olykor még Budapestre is szállítottunk beteget. Juhász Gyulára még kisfiú koromból emlékszem. Sokszor láttam az utcán sétáló költőt. Sze mélyes kancsola'ba vele épre" a nen+ők révén kerültem, mert mint beteget kétszer is szállítót hm. Másodszor a Fodor (mos4 Tuhász Gvula) utcából vittük esz méletleníil a klinikára. Többé nem is tért magához. A mentőszolgálatban eltöltött idő egv jövendő orvosnak min'enképp naevon hasznos volt Hqzzászolriunk a beteghez, a váratlan helyzetekhez: nem féltünk a vérző sebhez nvúlni: tudtuk, mit csináljunk az ájult, eszméletlen emberrel Olvan helyzetekben kellett határozottan cselekednünk, amilyenekről az egyen temj előadásokon sohasem hallottunk. Vonat alá másztunk elütött emberekhez; vízből kihúzott fuldoklóba próbáltunk életet pumpálni; megszurkált verekedőhöz hamarabb érkeztünk, mint a rendőrök. Sok száz szülést vezettem le önállóan, bába nélkül, amikor évfolyamtársaim szülést még messziről sem láttak. Újszülöttet segítettem világra mentőautóban, szénaboglya tövében, de előfordult, ho© két széken feküdt a vajúdó. Tanyai szülésnél e© öregasszonynak is örülhettünk, aki meleg vizet, teknőt készített a baba fürdetéséhez. Orvos híján minket hívtak betegséghez is. Döntenünk kellett, ho© olyan beteget vi©ünk csak kórházba, akit fel is vesznek. Néha káros volt az elsősegélynyújtók tevékenysége. Pl. szívkoszorúér-görcsnél havat raktak a szívtájra, pedig meleg kellett volna. A beteg meg is halt. mire kiértünk. Nem vágták le az akasztott embert a kötélről, mert nem merték! Előfordult az is, ho© elvágták a kötelet, de nem fogták meg az akasztott testét, í© az földre zuhanva lábát törte. Sokszor hívtak minket eszméletlennek látszó hisztériáshoz. Előzmény: a házaspár összeveszett és az asszony rosszul lett. A telefonos tűzoltó ü©eletesnek kellett eldöntenie, ho© riassza-e a mentőket? Mi lesz, ha nem mennek? — és a beteg meghal! A hívások egy része túlbuzgalomból va© felelőtlenségből származott, de inkább mentünk, ho© ne le©en baj. A Tiszán is tartottunk szolgálatot. A Szegedi Torna E©let csónakházában volt a vízi mentőállomás na© motorcsónakkal ée ü©eletes mentővel. Ha a vízen valahol baleset történt (fuldoklott valaki, va© felfordult a csónak) a mentőcsónakkal már indultunk is. Közben természetesen tanultunk, hiszen az év végén jöttek a szigorlatok. Évenként távoztak tőlünk a végzős orvosok, akiknek valamelyik vendéglőben rendeztünk búcsúvacsorát. Akikkel évekig mentő voltam, később, mint. orvosok is jól megálltak helyüket. Kórházigazgató, megyei és kórházi főorvos, sőt még országgyűlési képviselő is került ki közülünk. Volt egyszer egy kisfiú, aki orvos akart lenni. Vágya teljesült, és útját a mentők e©engették! Emlékeimet szembesítettem a mával. Utódainkat, az Országos Mentőállomást régi helyünkön kerestem fel. Az Országos Mentőállomás 1948. május 10-én kezdte meg működését Szegeden. A mentőállomás most me©ei intézmény; a megye városaival és a kisteleki mentőállomással URHkapcsolatunk van. de ugyanú© tartják az összeköttetést autóikkal is. Az autók irányítása í© lehetséges akkor is, amikor még úton vannak. Jelenleg e© időben 17 gépkocsi tartja az ü©eletet, és van ún. rohamkocsijuk is, amelyben a legkorszerűbb diagnosztizáló és életmentő készülékek állnak a mentőorvos rendelkezésére. A szolgálatot három orvos. e© mentőtiszt és mentőápo'ók látják el; az utóbbiaknak a fele szakképzett. Sajnos áoolók'>61 hiány van. 1978 szeptemberé en 3822 fe'adatot láttak el: eb-51 az elsősegélyt kívánó esetek .Ama kb. 600 volt Ijesztően emelkedett a közlekedési balesetek száma Ezek egy részét alkoholos liefolyásoltság okozta. A régi időben az volt a jelszó szilveszterkor: Adakozzunk a mentőknek" A mentőszolgálat akkor önkéntes volt. Ma már erre nincs szükség Most azt kívánom a szegedi mentőknek ho© minél hamarább kapjanak új otthont. mert a jelenlegit már régen kinőt+ék' DR. VAMOSSY JÓZSEF Tiszai képek 4 Pillantás a téli kikötőre Somogyi Károlyné felvételei Kisbajé M áj rakpartnál Az áj híd és a nagy vís / »