Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-03 / 28. szám

/L m^C PRO tCTÁf ím > -—_ • DELUAGYARORSZAG MSZMP SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA W. évfolyam 28. szám 1979. február 3., szombat Ára: 1,20 forint Megkezdődtek a téesz-zárszámadások Jé ér a szegvári Puskin Tsz-ben — Talpra álltak SándoifaJván Országszerte terv szerint tartják a zárszámadó köz­gyűléseket a szövetkezetekben. Tegnap, pénteken Csongrád megyében is megkezdődött a számvetés. Szegváron, Makón. Szekkutasom, Sándorfalván és Bordányban jöttek össze a téeszgazdák közgyűlésre. Ugyanezt teszik majd a többiek isj./február végéig a megye 70 szövetkezetében és 9 szak­szövetkezetében teszik mérlegre az elmúlt esztendőt, s dön­tenek az idei teendőkről. Tegnap, pénteken Szegvá­ron, a Tüskin Tsz-ben tar­tottak zárszámadó közgyű­lést A művelődési háziban Ternai Sándor téesaelnök is­mertette az elmúlt évi gaz­dálkodás eredményeit Nőt­tefca termésátlagQk, s az átídiítinél több tejet fejtek. Egy tehén átlagosan 4500 li­"*-+.*adUtt A tsz több terme­i , Eenídsaernek„is tagja. Kö­vagyona 373 mEöfó fo­tó idei nyereségük 35 forint Egy-egy téesz­íagíém keresete több mint 47 (tzrr- forint. Megjelent ésfél­Szőlőit a zárszámadáson dr. Komócsin Mihály, azMSZMP Csongrád megyei bizottsága ­étik. efeő titkára. Kefczólalásában de. Kosnó­eán.-Mih<tóy a megyei párt­a otíság aewében eHsmeré­fejezte ki a Puskin Tsz tagságának, és vezetőségének, feagjr a megyei átlagon felüli színvonalat értek el a ter­melésben. Hasonlóan jó évet járták a megye más mező­gazdasági nagyüzemei is. Jók az átlaghozamok, bár a ter­meVés növelésének aránya lásétíb a megelőző időszák­hoz képest. A külső tényezők és nem ritkán a belső üze­mi munka fogyatékosságai­nak hatására növekedtek a költségek. Éppen ezért — a helyzet is ezt követeli — sokkal jobban középpontba kell áíHtani a hatékonyságot és a ráfordí­tások csökkentését. Van tar­talék a takarmány- és a mű­trágya-felhasználásban, de más vonatkozásban is. Így járul hozzá a mezőgazdaság — a megyében és Szegváron is — az országos tennivalók eredményes megvalósításá­hoz. Dr. Komócsin Mihály végül sok sikert kívánt a tsz tagjainak és vezetőinek az 1979. évi feladatok megoldá­sához. Tegnap, pénteken Sándor­falván, a Magyar—Lengyel Barátság termelőszövetkezet­ben is zárszámadó közgyűlést tartottak. A művelődési ház­ban rendezett összejövetelen jő évről szőtt a vezetőség be­számolója. A tavalyi eszten­dő igazi erőpróba elé állítot­ta a közösséget Több mint 6 müGó forintos báránnyal kezdték az évet, s nemcsak az időjárás okozott nehézsé­geket. Most nütitán kilábal­tak a bajból, könnyebben fognak az idei elképzelések valóra váltásához. Jelenleg 5300 hektáron gazdálkodik a több mint félezer tagot szám­láló szövetkezet. Amint azt Keresztúri István elnök be­számolójában elmondta, há­romezer hektár mélyfekvésű és közel ezer hektár hcmok­föld adott a szokásosnál ne­hezebb munkát a kollektívá­nak. Az adottságokhoz kel­lett igazítani a termelést, hogy eredményes évet zárja­nak. Nehezítette a dolgukat, hogy az eddigi esztendők ke­vés jó tapasztalattal szolgál­tak, ami előbbre vitte volna a gazdaság szekerét. Tavaly kevesebb takarmányt termel­tek. Ugyanakkor nagyobb te­rületet fogtak be gabonának, zöldségnek, kukoricának. Be­vált elgondolásuk, mert nye­reséges esztendőt hagytak maguk mögött. Nem örülhetnek azonban maradéktalanul a több mint ötmillió forintos többletnek, mert négymillió forinttal meg kellett toldaniuk a fej­lesztési alapot. Ugyanis a ta­valyelőtti veszteséget így csökkentették. Az idei esz­tendőre is tartalékoltak, úgy­hogy a tiszta nyereségük 1 millió 645 ezer forint Gon­doltak az idősebbekre is. és javítják a szociális ellátást Szükség is van erre, hiszen a téeszgazdák többsége —413 tag — nyugdíjas. A közgyűlésen újraválasz­tották az ellenőrző, a döntő­és a nőbizottságpt. Jutalmat adtak át a munkában éten járóknak. Tízen lettek a Ter­melőszövetkezet Kiváló Dol­gozói, 172 tagnak 232 ezer forintot osztottak szét Részt vett és felszólalt a tegnapi közgyűlésen a me­gyei pártbizottság képvisele­tében Haskó Pál. Ott volt Júhni László, a járási párt­bizottság tZísc tiiíiíira és Szi­lágyi Ernő, a Csongrád ma­gyei tanács oszUiiyvezetöje is. H unkaerő-gazdá I kodás — kórszerű szervezés A Munkaügyi Minisztérium aktívoértakszlsts & helyesebb munkaerő- tás fokozott érvényesítéséhez, vitában sok szó esett a ve­gazdálkodásban, a bérek ösz- Hasonlóképpen fetelősségtel- zetőképzés korszerűsítésének, tönző hatásában és a kor- jes • feladat a Munka Tör- a tananyagok felülvizsgála­szerü szervezésben rejlő le- vénykönyvének korszerűsítő- fának és az új követólmé­hetőeégek kihasználásának se. Ennek célja, hogy a köte- , , imrifftmirinlr tew. módjáról tárgyaltak pénte- lessésüket teljesítő dolgozó- T**6?, ken a Munkaügyi Miniszté- kai senki se akadályozhassa tőségéről, továbbá olyan rium és intézményeinek ak- jogaik érvényesítésében. De szakoktatás megszervezéséről, tívaértekezletén. A tanács- senkinek se legyen joga fe- amely alkalmas arra, hogy kozéson részt vett és felszó- gyehnezetíenségre, a jogos 8okoldaiúi több szakmát is­iált Havasi Ferenc, az követelmények kijatszasara. _ ' MSZMP Központi Bizottsá- Az eddigieknél sokkal többet mero dolgozokat neveljenek, gának titkára is. tesz a minisztérium a mun­Trethon Ferenc munkaügyi kaerő átcsoportosításának miniszter rámutatott, hogy gyorsításáért: ez egyik alap­jogszabály-előkészítő, irányi- vető feltétele a termékstruk­tó és koordináló munkája- túra korszerűsítésének, a ban a minisztérium appará- gazdaságos termelés fokozá­tusának is rugalmasan, s sónak. Folyamatban van a egyben beható alapossággal munkaerő átcsoportosításával kell alkalmazkodnia az új kapcsolatos követelmény- és követelményekhez. A mi- feltételrendszer kidolgozása, nisztérium apparátusára a amely a népgazdasági érdek­szabályozók korszerűsítésé- bői munkahelyet változtató nek egy sor előkészítő mun- dolgozóknak is megfelelő ga­kája vár, amelyek hosszú ranciát nyújt, távra megszabhatják a vál- A miniszter szólt arról is, lalatok ösztönzésének mód- hogy mindenekelőtt a válla­szereit. Igen jelentősek pél- latoknál van szükség szem­dául a bér- és keresetszabá- léleti változásokra, gazdasági lyozás korszerűsítésének fo- eszközökkel azonban a kor­lyamatban levő előkészületei, mányzat is hatékonyabban E nagy körültekintést igény- kívánja ösztönözni a vállala­lő szabályozáson nagymér- tokat a munkaerö-gazdálko­4ékbY^mÚU+k' V/r dás, s ami ezzel szorosan ösz­dik ötéves terv idoszakaban .... milyen jogi alapot teremte- szefügg. a munka- es üzem­Optimizmus és bizalom Berlinben megnyílt a BVT rendkívüli ülésszaka Mintegy 100 országból ér­kezett küldöttségek jelenlé­tében tegnap, péntek dél­előtt Berlinben, az NDK né­pi kamarájának a Köztár­sasági Palotában levő ta­nácstermében Romes Csand­ra elnök megnyitotta a Bé­ke-világtanács négynaposra tervezett rendkívüli üléssza­kát Romes Csandra elnök be­szédében hangsúlyozta, hogy a Béke-világtanács berlini rendkívüli ülése — a tes­tület eddigi legszélesebbkö­rű és legmagasabb szintű tanácskozása — az optimiz­mus és a bizalom jegyében, egyben pedig aggodalommal végzi munkáját mivel a NATO-tól a kínai vezetésig sokfajta új veszély fenyege­ti a nemzetközi békét és biztonságot — Az ülésszak korunk legégetőbb problé­máival foglalkozik, s egyben a világ különböző földrésze­in szabadságukért küzdő, szabadságukat védő népek iránti szolidaritás további erősítésére törekszik — mon­dotta beszédében többek kö­zött Romes Csandra. Ericfc Houecker, a Német Szocialista Egységpárt főtit­kára. a Német Demokrati­kus Köztársaság Államtaná­csának elnöke az ünnepélyes megnyitó ülésen elmondott beszédében nagy elismerés­sel szólt a világ békemoz­galmának három évtizedes tevékenységéről, s hangsú­lyozta a közös erőfeszítések fokozott szükségességét, az enyhülési folyamat tovább­vitele érdekében, s ezzel szoros összefüggésben a le­szerelést szolgáló gyakorlati lépések megtételéért. Erich Honecker aláhúzta: .a nemzetközi fejlődés két­ségkívül válaszút elé került. A nemzetközi viszonyokban cajnálatos módon kevered­nek a pozitív tás negatív vo­nások. Azt mindenesetre megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy az elmúlt évek­ben az enyhülés jelentős po­zitív változásokhoz vezetett. Ez elsősorban Európában ta­pasztalható. s a békeerők ereje következtében az eny­hülés meghatározó tendeciá­ja a világpolitikának — hangoztatta, s kiemelte a Varsói Szerződés moszkvai nyilatkozatának nagy fon­tosságát, amely „realizmusa és konstruktivitása" követ­keztében elősegíti, hogy je­lentős előrehaladás történ­jék a béke útján. A magyar békemozgalom küldöttségét Sebestyén Nán­dorné, az Országos Béketa­nács elnöke, a Béke-világ­tanács elnökségének tagja vezeti. A BVT ülését számos ál­lam- és kormányfő, piártve­zető és más politkus üdvö­zölte, Leonyid Brezsnyev­nek, tíz SZKP KB főtitkárá­nak, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnöksége el­nökének üzenetét a résztve­vők nagy tapsától kísérve Jevgenyij Fjodorov akadé­mikus, a szovjet békebizott­ság elnökhelyettese olvasta fel. ­A Béke-világtanács rend­kívüli ülése pénteken dél­után „Az élet nevében — vessenek véget a tömeg­pusztító fegyvereknek — fe­jeződjék be a fegyverkezési verseny" jelszó jegyében megkezdte az általános vitát az enyhülés és a leszerelés alapkérdéseiről, a tömeg­pusztító fegyverek elleni harc új feladatairól, s a ne­utronbomba elleni világmé­retű kampány további erő­nek tó munka saprintí elos&r szervezés korsaerústtépÚDe. Aizött — hangsúlyozta Maróthy Megnyitották a mező­gazdasági könyvhónapot Az idei mezőgazdasági László. A kiadók az utóbbi könyvhónap országos ren- években látványos teljesít­dezvér.ysorozatát pénteken ményt nyújtottak: 1977-ben nyitották meg Kalocsán. Az és 1978-ban mintegy 3 mii­Otthon filmszínházban ren- lió példányban adtak ki me­dezett ünnepségen Maróthy zőgazdasági szakkönyveket, László, az MSZMP Politikai kézikönyveket és tudományos Bizottságának tagja, a KISZ ismeretterjesztő műveket. Az Központi Bizottságának első idén csak a Mezőgazdasági titkára mondott bestédet. Könyvkiadó 103 könyvet ki­A mezőgazdasági szak- nál az olvasónak, egymillió­könyvkiadás igyekszik, jól és százezer példányban, egy­gyorsan közvetíteni az új is- aránt helyet adva a hazai é» méretéét, kielégíteni az igé- a külföldi tudományos ered­nyeket, kapcsolatot építeni a tudomány és a gyakorlat kö- ménvek ismerteteservek (MTI) sítését szolgáló akciópro#í ram kidolgozására. A Béke-világtanács szár­mára javasolt feladatok kö­zül a legfontosabbak a nuk­leáris fegyverek minden tí­pusának gyártása ellepi küzdelem, a SALT—2 és minden más leszerelési tár­gyalás sikeres befejezése melletti fellépés, valamint a leszerelési világértekezlet összehívására vonatkozó szovjet javaslat támogatása. A berlini ülésszak kereté­ben megrendezik a helsin­ki záróokmányt aláíró or­szágok küldötteinek, a la­tin-amerikai és karibi tér­ség delegátusainak az afri­kai. illetve az ázsiai és óceá­niai küldötteknek a találko­zóit. Plenáris ülést szentel­nek dr. Martin Luther King emlékének és a gyermekek nemzetközi évének. Ülésez-, nek a Béke-világtanács ko­rábban megalakult állandó bizottságai is. Kinek kell az üvegcserép? Igaz is, kinek kell az üveg­cserép? Az üvegeket, ame­lyeket nem váltanak vissza az élelmiszerboltokban, vagy amelyek ügyetlenségünk ál­dozatai lesznek, dobjuk a ku­kába. Gyorsan megtelnek a tartályok, újságpapír konzer­vesüveg is kerül jócskán a szeméttartókba a háztartási hulladék közé. Haszontalan limlom, mondjuk, s tán eszükbe sem jut, hogy a pa­pírért, üvegcserépért, a fém­hulladékért dollárt is kaphat az ország... Csakúgy, mint — igaz, közvetve — azokért a másodnyersanyagoknak ne­vezett hulladékokért, ame­lyeket ipari üzemeink újbóli felhasználásra vehetnek át, megfelelő feldolgozás után, s így addig importból beszer­zett nyersanyagokat takarít­hatnak meg. A szakemberek állítása, hogy a hulladék tekintélyes energia- és nyersanyagforrás­nak tekinthető, egyre inkább elfogadott lesz a köztudatban is. A MÉH-tröszt vállalatai a gazdái az üzemektől, a vál­lalatoktól, a lakosságtól be­gyűjtött másodnyersanyagok feldolgozásának, értékesíté­sének. A Délmagyarországi MÉH például a tavalyi háromezer tonnával szemben 1979-ben hatezer tonna papírhulladé­kot küld — exportra. Óno­zott lemezből az idén 1200 tonnát értékesítenek külföl­dön, s jelentős mennyiségű vas-, színesfém- és üvegcse­rép-hulladékot készítenek elő exportszállításra. Dollárbevétel — jól csengő szó ez manapság, persze az sem mindegy, hány forintból „jön ki" egy dollár. A Dél­Alföldön működő MÉH vál­lalat a hatezer tonna papír­hulladék exportjával egy dol­lárt húsz forintért állít elő. S az idei esztendő első nap­jától az eddigi „két megyés" vállalathoz tartoznak a Bács­Kiskun megyei átvevötelepelt és feldolgozó berendezések is. A szervezeti módosítás a gé­pek hatásfokának jobb hasz­nosítását teszi lehetővé, a ésszerű átcsoportosításokra is módot ad — például az ügy­viteli szervezetben, a fejlesz­tésre szánt összegek felhasz­nálásában. Jelenleg ugyanis már 21 városi, községi telep­hely munkáját irányítják a vállalat szegedi központjából. A wpsiwtek i tic sKflprtsalirtás kenteiére vág I

Next

/
Thumbnails
Contents