Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-15 / 38. szám

4 Csütöríö'% 1979. február 15. Csefisz^vókia t&n^^l lottója Első pillantásra ellentmondásosnak látszik, mé is vaióság: Csehszlovákiának tea mre nincs, de mélytengeri flottája van, s az évről évre gyarapszik. A tengerhajózás világranglistáján a 65., ugyanakkor a szárazföldi államok közül — Svájc után — pedig a második helyet foglalja el a 14 hajóból álló saját kereskedelmi flottájának 240 ezer bruttóregisztertonnás teljesítményével. A csehszlovák flotta 1050-ben 2,3. 1970-ben 7,1 1977-ben pedig már 8,6 millió tonna ái-ut szállított. A csehszlovák hajók fő rakodóhelyei a lengyelországi Szczecin, Gdynia és Gdansk, az NDK-beli Rostock ésWismar, az NSZK-beli Hamburg, Bréma és Lübeck, a jugoszláviai Rijeka, a szovjetunióbeli • Reni, a romániai BraIIa és~az olaszországi Trlo : t. Az elbai viziút révén a legjelentősebbek ezek között Hamburg, amelynek kikötőjét már az első világháború óta használják a csehszlovák hajók. Az ország mélytengeri árurakodási forgalmának legnagyobb része — 30 százaléka—is itt bonyolódik le, sorrepdben utána, 25 százalékkal a lengyel, 23 százalékkal a jugoszláv kikötők következnek. Jugoszláviával és Kubával egyébként e téren hosszú lejáratú egyezmény segíti a tevékenységet. A csehszlovák tengerhajózás további fejlődését jelenti a szocialista integráció eredményeként megvalósításra váró konténeres szállítási rendszer. Akadémiai pályázat & Magyar Tudományos 'Akadémiai szegedi bizottsága — immár hagyományosan — pályázatot hirdet tudományos igényű munkák készítésére. A pályázatot az alábbi témákban hirdetik meg: 1. Alkoholisták munkaterápiás clvo nókezelésénck. tapasztalatai; 2. Futóhnmoklalajok új javítási eljárásai; 3. Anyagcsere-vizsgálatok krónikus alkoholistáknál; 4. Ujabb radiológiai és izotópdiagnosztikai eljárások az orvostudorrtánybant 5. Szeged, vagy valamely másik dél-alföldi nagyváros belső zöldterületei növelésének problémái és lehetőségei; 6. Az izomfehérjekutetások eredményeinek hasznosítása a húsipar területén; 7. Az élelmiszeripari termalés és forgalmazás programozása számi tógépre; 8. Elelmiszripari folyamatok gyártásközi ellen őrzésének automatizálása. A pályázaton bárki részt •ebet, terjedelemkori á tozás nincs. A pályamunkák beküldési határideje az első és második témában 1979. szeptember 30., a 3—8. témákban 1980. szeptember 30. A pályamunkákat a Szegedi Akadémiai Bizottság által felkért bíráló bizottság értékeli. A pályadíjak összege értékeléstől függően 3 ezer forinttól 5 ezer forintig, kivételesen értékes pályamunkák esetében — az MTA tudományos osztályával egyetértésben — 10 ezer forintig terjedhet. A pályázat hirdetője fenntartja a jogot, hogy egyes pályázatok díjazásától eltekintsen. Eredményhirdetésre 1979, illetve 1980 decemberében kerül sor. Az eredményeket nyilvánosságra hozzák. A pályázattal kapcsolatos minden kérdésben felvilágosítást ad a Szegedi Akadémiai Bizottság (Szeged, Somogyi Béla utca 7.) Mikroorganizmusok Az élet feltehetőleg a tűzhányók krátereiben keletkezett — a Szovjet Tudományos Akadémia távol-keleti központjának szakemberei szerint A szovjet tudósok megállapították, hogy a lávában mintegy kétszáz vegyület, az élő sejtek létrejöttének csaknem minden fontos feltétele megvan. A tudósok Kamcsatkán, és a környező szigeteken csaknem 25 évig vizsgálták a tűzhányókat, és olyan mikroorganizmusokat fedeztek fel, amelyek kénes sósavvegyületekben igen magas hőmérsékleten élnék. (APN) Korszerűség klkmű vetődésben Korszerű közművelődést! — mondjuk, csak akkor kerülünk bajba, ha meg kell határozni ennek tartalmát és formáját Melyek az alapvető félreértések és ellentmondások? A közönség kiszámíthatatlan! — hallani gyakran népművelők között. Teltházas, sikeres rendezvény, szinte váratlanul; kudarc, érdektelenség az alaposan előkészített, pontosan szervezett programon. Nagy munkát igényel és korántsem látványos a közönség pontos „bemérése", de ezt minden népművelőnek el kell végeznie — az egyszemélyes külvárosi művelődési házakban és a nagy művelődési centrumokban egyaránt! A korszerűség a közművelődésben: a valóságismeretre építve, a realitások számbavételével szolgálni a közönséget. Itt van az alfája és ómegája az olykor dicsért, máskor szapult nagyszabású brigádvetélkedőknek is. Az országban a sort nyitotta és ma is a legszínvonalasabb a debreceni kezdeményezés; Korunk valósága címen rendezték ott a vetélkedőt, s a szerkesztők tartották is magukat a címhez. Nem a résztvevők életétől, művelődési szokásaitól messze elszakadó, attól független lexikális ismereteket kértek számon; csak az lehetett a mérce, hogyan Igazodunk él mindennapi szociális és kulturális környezetünkben, általában szocialista létünkben. Munka és műveltség a címe az Idei hasonló jellegű szegedi kezdeményezésnek. Akikor lesz igazi haszna, ha sikerül végig szem előtt tartani a mottó első szávát, még inkább a szóegyüttesbe foglalt kölcsönösséget A debreceni példa: országszerte ható, jó ötlet Mit nevezhetünk új, helyes kezdeményezésnek? Mitől jó egyegy ötlet a közművelődésben? Ha az adott művelődő Közösség valós helyzetét jól ertékelték, ebből helyes következtetéseket vontak le, s így határozták meg teendőiket a népművelők. Ebben sokat segíthetne nekik a módszertani intézet Ha szellemi, technikai bázisát arra használná, hogy a jól megoldott művelődési alkalmakat komplex módon dokumentálja és az értékelésbe a népművelőket bevonja. Csak két szegedi példa: érdemes lett volna képmagnóra venni a Népművelődési Intézet nívódíját kiérdemelt „Tápai búcsút", vagy az augusztusban Tarjánban rendezett gyerekprogramot, és széles fórumon értékelni is. Biztos, hogy a tanulságot a népművelők hasznosíthatták volna. Töbixt segíthetne az intézet a technikai, tárgyi feltételek terén is. Például: gyakran jó szolgálatot tenne, ha valahol Igényes hangfelvételeket lehetne készíteni; vagy a médeatár (filmek, diák, hangfelvételek, az ismeretátadás és nevelés eszköztára) rendszerezésére, komplex és tematikus felhasználására szakemberek vállalkoznának. A cél, a feladat meghatározása a területen dolgozó népművelő dolga. de a rendezvény „technikai" kivitelezésébe a módszertan munkásai a mostaninál jobban kivehetnék a részüket A korszerű közművelődés feltétele az intézmények közötti együttműködés is. Tartalmas, valódi és hatékony együttműködés viszont nem jöhet létre addig, amíg a korszerű közművelődési gondolkodás nem válik általánossá. A szocialista népművelés történetét három szakaszra lehet osztani: az első a direkt, széles tömegéket célzó ismeretnyújtó népművelés. Az ötvenes évek jellemző oélja, jelszava a „tömegek felemelése" volt A következő, a hatvanas évek népművelésének jellemző tendenciája, hogy a közösségi formák, klubok szakkörök előtérbe kerültek. Az 1974ben hozott párthatározat óta alig öt év telt el, de azt nyugodtan elmondhatjuk, hogy a ma és a közeljövő közművelődése olyan komplex társadalmi folyamat, amely Iskolai és iskolán kí- i vüli formákat egyaránt magában foglal, a felnövekvő és félnőtt nemzedékre egyaránt vonatkozik. S melyben az emberek önkéntesen vesznek részt, döntően a szabad idejükben. Ez a tágan értelmezett társadalmi nevelés az irányítóinak és a munkásainak is más helyzetet teremt, új minőséget követel. A feladatok: az igények, a művelődésre kfeztető motívumok feltárása; hatékonyabbá kell tenni a művelődési anyag elsajátítását, széles körű társadalomnevelő funkciót kell betölteni, el kell érni, hogy ilyen módon gazdagítsák a kultúra értékei az emberek mindennapjait. A szakképzett népművelőnek mindebben egyre inkább koordináló, karmesterszerep jut, és épp ezért válik mindinkább fontossá az együttműködésre kész művelő háttér: a közoktatás struktúrájától az ismeretterjesztés hálózatáig, a „kulturális vállalat" kínálatától az társadalmi és tömegszervezetek kulturális jellegű kezdeményezéséig. Pillanatnyilag azonban az Intézményhez kötöttség a közművelődési folyamatok jellemzője. Gyakran vita tárgya ez a helyzet. Ha jó, miért jó; ha rossz, mi a rossz benne? A mi strukturális, szervezeti rendünk gyakran vezet sajátos, öszvér megoldásokhoz. Azért fizetünk, amit társadalmi munkánkban kellene végezni, a m ;r.» színvonalú szellemi, v. ty " ikai segítség vls~int nem mindig kap méltó elismerést, mert a joi. pénzügyi szabályé -is er"> nem ad módot. A műJód' i hazak eszköz- és anyagfelhasználását mechanikus. merev gátak közé kén,vszerítik. Miért van szükség népművelésünkben összehangoltságra. integrációra? Nem untatom az olvasót országos számadatokkal, hiszen közismert, hogy a kulturális ágazatot fokozottan támogatja a kormány. A hétköznapiokban mégis filléres gondjaink vannak. Néhány megyében és városban széles körű felmérést végzett a minisztérium és a népi ellenőrzés. Megállapításaik közül elsőként szembetűnik: a nehezedő gazdasági helyzet és a fokozódó áremelkedések a közművelődési Intézményeket érzékenyen érintik. A változatlan költségvetés az eredeti feladatok megvalósítására csak akkor elég, ha nagy szakértelemmel, célszerűen csoportosítva használják fel a pénzt. Az integráció, a nagyobb szervezeti egység haszna a gazdaságosság, s ez alapvető feltétel a hatékonyság megvalósulásához. A közművelődés nem engedheti meg magának a szervezetlenséget és a szétaprózottságot Eszik Zoltán, a Petőfitelepi Klubkönyvtár vezetője Történeti kuriózum Megtalálták a futártáskát Történeti kuriózumnak számító tárgy került a pécsi Janus Pannonius Múzeumba: a Pesten 1848-ban megölt Lamberg altábornagy futártáskája. A múzeum helytörténészei egy volt főrangú család, Baranyában élő leszármazottainak emlékei között bukkantak rá. A család rokonságban állt a Lamberg családdal és 130 éven áit őrizte a táskát. A Móron született gróf Lamberg Ferenc Fülöp altábornagyot, • pozsonyi hadtest parancsnokát — mint ismeretes —királyi biztosként küldték Bécsből a forradalmi Magyarországra. 1848. szeptember 28-án felismerték a pesti hajóhídon, a fellázadt tömeg megtámadta és megölte. Valószínűleg a Baranyában előkerült útitáska volt vele halála napján is, ebben őrizte a hivatalos iratalt és a személyi okmányait. SZ. SIMON ISTVÁN Í9. Nagy vizek krónikája „Levett kalappal..." A magyarországi folyamszabályozásoknak, árvízi védekezéseknek, töltés-, út- és vasútépítéseknek van egy igazán nagy és mindenekfölött maradandó érdemű hőse: a kubikosság — jóllehet csak mellékalak a Széchenyi téri szobor körüL Azt a töméntelen földet, ami ezekbe a földépítményekbe kellett, ő hordta össze talicskával, kordéllyal, teste minden fáradságával. Nemcsak Itthon, elszólította a kenyér más országokba is. Mentek a munka után, végig az országon. Egy évben egyszer elmentele, egyszer hazajöttek bármilyen messziről is. Ott laktak, ahol dolgoztak. Talicskájukan volt a konyhájuk és a szállásuk. Már Jókai megénekelte őket: „Ezek a víz- és viharedzett alakok ezrével, derékig a jeges vízben állva verik le a súlykokkal a védőcölöpzetet s kötik össze rőzsekévékkel, hordják a földet talyigával, a homokot zsákokban, alig engedve szemeiknek álmot, ott feküsznek éjjel a puszta töltésen, a metsző széltől, a záporoktól fagyasztva, s mindezt végzik lárma, kényszerítés nélkül... Minden munkás előtt tisztelettel hajtom meg a fejem, de a tiszamenti kubikosok előtt levett kalappal haladok végig." Csongrád megye mindig is fészke volt a kubikosságnak. A leghíresebbek közülük a szentesi, vásárhelyi, csongrádi, mindszenti, dorozsmai kubikosok, kikhez csapódtak a környező községekből messzi munkákra. Ennek a földmunkás rétegnek nemcsak gazdasági, hanem politikai' jelentősége is mindig nagy volt. Világlátó emberek lévén, öntudatuk, társadalmi tudatosságuk elvezette jó részüket az agrárszocialista mozgalomhoz, századunkban pedig a legmodernebb, legnagyobb erejű eszméhez is. Több mint 4 ezer kilométer hosszú töltést raktak ezek az emberek csak a Tisza völgyében. Es hány átvágást, hány lokalizációs töltést! Mennyi talicska, mennyi ásónyom, hány kilométeres küszködés ez a kubikosszerszámokkal? „Ide erő kell! Ásó és csákány. Vasrúd és fejsze! Lapát és talicska. És főleg sok jó szív és tüdő. Jó kéz. Jó váll és mellkas." Es ebből mindből köszvény lesz a végén a nedves főidtől, tüdőbaj a sok földönhálástól, melegért epekedő csontok, hideg koszttól kilyukadt gyomrok. Bizony, ez ls benne van a sok töltésben, útban, vasútban, mederátvágásban és mederrekesztésben, cölöpözésben és rőzseszőnyeg-terítésben, kősarkantyú-építésben, duzzasztók emelésében. „ Erdei Ferenc ma is fölfedezte, megtalálta őket Város és vidéke című könyvében, pedig már ez a szakma is megfogyatkozott, meg át is alakult. „Itt éltek ezres tömegekben, ezekben a városokban vagy városkörnyéki községekben a szélső utcákban és a munkástelepeken. Itt élt a családjuk, s Innen jártak el az ország nagy építkezőhelyeire, olykor külföldi nagy építkezésekhez is. Itt születtek és Itt haltak meg, de egész életük verejtéke városokba, utakba, a vasutakba és töltésekbe épült be. A kubikostalicska, a fényesre dolgozott ásó és lapát, a suba és a főzőkészség követte őket egész életükben." A néprajzkutató pedig elmondja róluk, hogy nem volt az egészen mindegy, a megyének melyik fertályán született kubikosnak az ember. Sokat a munkaeszközéről, a talicskájáról meg lehetett ismerni. A talicska ugyan nagyon egyszerű szerszámnak tűnik, de építésén sok múlik. Hová esik a teher? Hogyan viselkedik fölfelé menetben? Milyen a borulása? — meg effélék. A szegedi talicska példának okáért megosztotta a súlyt a kerék és a karok között, ezért nehezebben borult, a szentesi meg a tengelyre nyomott többet, s így labilisabb volt. í^ehet, hogy innen a csúfolkodó mondás is: „Átesett, mint szentesi ember a talicskán." A mai világban ennek a szakmának leginkább a vízügyben van még erős eresztéke. Még akkor is, há kotrók, dózerek, árokásók végzik a munka legnagyját, s ezeket a gépeket is volt kubikosok kormányozzák leginkább, ök a munkajogilag agyonszabályozott világban is őriznek még valamit egykori szuverenitásukból, s erős körükben az összetartó, kollektív szellem. Feltételeik vannak, külön világuk nem mindig fér a rendeletekbe és a pénzügyi keretekbe — hanem szavukért erősen felelnek. A mindszentiek ürügyén így beszél róluk Erdei: „Mindszentről mintegy másfél ezer ember jár el munkára, s ezek közül ezernyi kubikos, illetve volt kubikos, akik mindenféle építőmunkán dolgoznak, s általában hetente hazajárnak. Ahogy az építkezés technológiája fejlődött, ők úgy tanulták meg a betonos, szerelő és egyéb mesterséget, s ma már korszerű építőmunkások, de megőrizték kubikoshagyományaikat, öszszetartozásukat és kollektív munkaerkölcsüket..." A kubikoshagyományok tehát nerr» tűntek, nem tűnhettek el. Amit ekkora réteg képviselt, annak erős nyomvonalai vannak a mában is. A gyerekeiket már nem így hívják, ök gépkezelők, szakmunkások, ám ugyanazokon a munkahelyeken, mint az apák, vagy legalábbis az építkezéseken, a vizügyi munkákon, a talajjavításban, a termelőszövetkezetekben dolgoznak. S bennük van a kubikosvér és mentalitás. Megint Erdeihez fordulok segítségért: „Ahol ők dolgoznak, ott határidőre felépül, amit vállaltak, és akármilyen távoli munkahelyre kiküldhetik őket, ott külön ellenőrzés nélkül pontosan elvégezik azt, ami a feladatuk. Éppen ezért kapnak rajtuk az építővállalatak, vízügyiek, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek egyaránt. Most, az árvíz idején is (1970) nagy részük ott volt a tiszai és a körösi gátakon, s szinte emberfelettit teljesítettek." Könnyű belátni, hogy nélkülük más lenne ez a föld, ez a táj, ez a város. S most, hogy árvizek krónikáját kanyarítjuk, hadd maradjunk a nagy műnél, az Alföld árvízvédelmi rendszerénél. Simády Béla egyik tanulmányából jegyeztem ki a visszatekintő elismerést, melyben kubikosokról és műszaki emberekről együtt esik szó a közös alkotás kapcsán: „Mérnök és munkás elődeink a nagy töltésrendszer felépítésével megvetették az alapját nemcsak a jövő eredményes árvízvédekezésének, hanem hazánk kiterjedéséhez képest jelentős területen népünk biztonságos élelének, mezőgazdasági és ipari termelésének is." Jókai elég nagy ember volt ahhoz, hogy megszokhatta megsüvegelését. Mégis „levett kalappal" ment el a Tisza menti kubikosok előtt. Tőlünk is elvárhat ennyit a nagy mű, amit ránk testáltak. (Folytatjuk.)