Délmagyarország, 1979. január (69. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-14 / 11. szám

4 Vasárnap. 1979. január 14. *••• • > .- , cs UB +T.V ISi •fiüi.ta-j Elszakadás ? N

em, nem a magányos öregemberről akarok írni, aki fényképről Idézi maRa elé gyermeke arcát; akit soha nem látogat senki, csak születése napján érkezik a postás nefelejcsekkel telehintett dísztávirattal — 6 mégis azt érzi: el fel eltették. Elszakadni a szerető szülőtől: megbocsáthatatlan. Eltávolodni a születési helytől — társadalmi jelenség. Egy budapesti gyár vezetőinek születési adatait böngészem. Kiderül, hogy a huszonegy ember tizenkét helységből érkezett Vidéki városokból, különböző községekből, sót egyikük — ahogy meséli — tanyáról. Vajon olyan egyszerű költözködések ezek? Izgatott cókmókpakolósok, örömteli várakozással, nagy gyomrú teherautókkal? A tanyán született főosztályvezető mezítlábas korából alig emlékszik valamire, állandóan a különböző kollégiumok képét idézi fel („Milyen reprodukció is függött a szobánk falán?"), papíron adja össze albérleteinek számát („Volt abban ágybérlet is...M), egykori élete az Ideiglenesség érzetét sugallja, számára minden átmeneti volt. néhány suta hazalátogatás között. (Most, hogy háromszobás lakásban él. magához vette anyját is, aki sámlit rak a bérház lépcsőfordulójába, arra kuporodik, úgy gubbaszt, mint odahaza a lócán, szemével ismerős tárgyakat keresgél hiába ) A fiatal békési főmérnök tárcájában az otthonmaradottak fényképével Jár — egv barackszínű fotón a család: testvérek, rokonok, ünnepi mosollyalarcukon. Hazajár negyedévenként apját-anyját pénzzel támogatja. Szívesen mesél a gyermekkoráról. („Milyen ünnep volt nálunk a disznóölés! En fogtam a jószág farkát mikor leszúrta a bőllér. büszke voltam rá, hogy a fülemet sem foRom be a visítás elől...") Azután a szavakkal a máig jutunk, a mérnök mutatóujját magasba emelve figyelmeztet, ml ment végbe lelkében, szokásaiban: otthon van mcst ls minden disznóöléskor. de a sertés haláltusáiét nem bírja végignézni, berohan a házba. hogy a vlsítást se hallja, családja összenéz — kinevetik. Az igazgató Egerben született. („Nekem könnyebb volt nem kellett kölyökkoromban megválni a szülői háztól."), a diploma megszerzése után vissza is ment a barokk kisvárosba. (Jó volt ott belejönni a szakmába, ahol Ismerős voltam és nem maradtam magamra a gondokkal."). Műszaki kandidatúráját követően helyezték Pestre, lakást kapott, kocsija pedig addigra már megvolt. („Szerencsés ember vagyok. Igaz, tanultam vasszorgalommal, fáradtan és Idegesen — de soha eem kellett a nulláról indulnom, soha sem mozogtam kényszerpályán...") Apróságokat öklömnyi változásokat emlegetnek az elszakadók. , Kollégiumi szobák, albérletek ragadnak meg képzeletükben — ez már nem a haidanl „falusi legény Pesten"-vsriáció. a neoníénytól, villamostól, kirakattól megszédült, a forgalomban tébláboló, a kihalt mellékutcákon magányosan bóklászó vidéki siheder limonádéízű története. Hanem korunk hétköznapjainak tünő esetei, melyek csupán az életkörülmények változásán mérik az elszakadást, hiszen klmúlóban a szemet tágra nyitó naiv csodálkozás, gyorsabbá válik az alkalmazkodás, a városi szokások átvétele. A szülőhelyükről elkerülök világa ugyanis már otthonukban tágabbra nyílik — manapság talán a városi ember van inkább elzárva a vidéki léttől, mint fordítva. Nagyanyám ^zt mondta apámnak, mikor útjára engedte Pest felé: „Aztán találd föl magadott fiam..." A népmese hamuba •ült pogácsával Indította vándorútra hősét, • így volt ez — még nem is olyan régen is. Ma az elmenők tudása, világlátása gyakran túltesz szüleikén — mi kísérné hát őket más. mint, a féltés, az aggodalom: „Vajon megállja-e helyét a fiam?" Ez a kérdés-sóhaj másból fakad, mint az előbbi búcsú-buzdítás: az egyik az ösztön kapaszkodóját keresi, a másik a már megszerzett tudásra épít A szociológiai szakirodalom a társadalom mobilitását, az átrétegzódést vizsgálva- a ielen gondjaiból szemezget. Ki hagyta el a földet kiből lett gyári munkás? Ki hagyta ott a munkaoadot. ki vált értelmiségivé? Kik nem folytatták apjuk dolgát-életét? A statisztikák szerint milliónyian. S ebből a seregből ezrek és ezrek léptek távolabb szülőhelyüktől, népesebb, fejlettebb vidékre ... Ennyien váltak ..elszakadókká". olyanokká, akik ha szénakazlakat látnak, kiszállva kocsijukból, orrukba szívják illatát de a kaszát már csak néhány percig tudják tartani... Az elszakadást olykor, mintha negatív folyamatként könyvelnénk el pedig többnyire éppen hogy nem az. A különböző akciók, irányelvek mind a munkás-. a parasztgyerekeket segítik, megkönnyítik a középiskolába, egyetemre jutásukat hogy az életkörülményeikből adódó hátrányt behozva, kibontakoztathassák tehetségüket Érdemes azonban elgondolkozni azon, hogy okvetlen elszakadást okoz-e a tanulás-tanultság: és azon is, hogy a „több", a „korszerűbb" a nagyvárosba hívja-e még ma is falun, vidéken születetteket? Egy-két évtizede egyetlen mérnök sem talált volna községi munkahelyre, ma pedig társadalmi szerződésekről hallunk, falusi értelmiségről írunk — a fejlődés tehát nemcsak a községek képét, de társadalmát is megváltoztatta. Eldugott kis faluban a Börzsönyben, olyan kondenzátorokatgyártanak eddig csak málnát szedő asszonyok, amelyekkel, ha elmaradnak — a székesfehérvári Videotonban nem tudják összeszerelni a televíziókat. Rábaközi község kisüzeme nyomtatott áramkörű paneleket készít, s szerződésben áll több nagyvállalattal. Az állami gazdaságokban, a tsz-eaben megannyi erleUnwégi — mezőgazdasági mérnök, állatorvos, közgazaász, jogász — dolgozik, megsokszorozódott a falusi pedagógusok száma. A vidéki ipartelepítés s a mezőgazdaság gépesítése egyre több szakembernek teremt munkát szülőfalujában — lehetőség nyílt az el nem szakadásra. Közhelyeimmé laposodott „a falu viszavar", de hiába koptattuk el: nem szívesen lesz ismét községi lakos sok. szakmát, diplomát szerző, faluról jött ember. Tanácsi vbtitkár tárja Szét karlát. sorolván. mikkel kecsegtetnek orvost, agrármérnököt, közgazdászt, gépészt. A szolgálati lakástól a háztájig mindent fölemlít, aztán keserűen megjegyzi, hogy jól tudja 6 — mast nyújt a város, de hát. aki lejön, annak előbbutóbb háza elé kerül a gépkocsi, innen pedig csak negyven kilométer a megyeszékhely. Hozzászól a tanácselnök ls — a Jogi doktorátust levelező tagozaton szerezte —, kimutat az ablakon, úgy mondja, hogv 6 ezt a vidéket nem lenne képes itthagyni. S aki elhagyja faluját, azért teszi, mert azt sehol sem tanitlák, hogy ott kamatoztassa a tudását mindenki, ahol erre a legnagyobb szükség van. („Két éve próbáljuk társadalmi szerződéssel idekötni valamelyik tehetséges helybéli fiatalt Hiába. S tudia. hogv a leghevesebben maguk a szülők tiltakoznak a szerződéskötés ellen? Megengedhetjük mi azt. hogy a fiunk ne kösse a faluhoz magát! — okoskodnak, közben a szövetkezet, ahol a fél életüket töltik, szakemberhiánnyal küzd.") Változóban azért a falusi értelmiség. összetétele a megváltozott kort és társadalmat tükrözi. hiszen az elszakadók közül néhányan visszatérnek. Nem a szénaülat, nem a megszokott táj hívja őket — többségüket egyelőre inkább a kényszer. Megunván az albérletet, így látnak lehetőséget az önálló élet megteremtésére, azaz — az egzisztencia fogja őket kézen, s vezeti vissza a faluba. Persze akadnak olyanok, akik enélkül is visszavágynak-vlsszajőnnek. mert úgy érzik, hogy több a lehetőség a tanultak gyümölcsöz te tésére. mint a városban, ök sem ooétalelkek, csupán a szülői házhoz jobban ragaszkodók, a községen segíteni akarók. Egyikük gépészmérnöki diplomával dolgozik a termelőszövetkezetben. „Gyakorlat teszi a mestert" — mondja először viszatérte Indokát, majd tovább aorolja az okokat: szavának súlya van a munkahelyén, tudja pontosan, mit miért csinál látja értelmét, s érzi azt is, amit szerinte nagyobb helyen nemigen érezhet a frissen végzett — ha holnap venné a kalapját s elmenne, hiányozna. Nos, ezért nem szakadna ő el innét semmi pénzért Egyszerűen azért — s ez cseppet sem hatásos poén —, mert Ilyen nagyon szükség van rá. TAMÁS ERVIN A puszta télen Mint befagyott tenger, olyan sík' a határ, alant repül a nap. mint a fáradt madár. ." — Petőfi sorai a magyar puszta téli hangulatát idézik. A róna kihalfságát, ahol „most uralkodnak a szelek, a viharok" Százharminc éve íródott ez a szép költemény, mely hü képet fest az Alföld akkori világáról. Azóta sokat változott a tanyai élet: a havas bugaci pusztán kinn iáratjak a racka juhokat, ott van a gulya „méla kolomp jávai", s kinn telel a ménes ls — ökrösfogat hordja a takarmányt. A tanya sem csendes, a gémeskút körül egy csapat baromfi kérdi. vigyázza őket a jó öreg puli. félszeme rajtuk. mmm • A kiskunfélegyházi Lenin Tsz bugsei ménese A Városföldi Állami Gazdaság szürke-magyar gulyája szabadban tölti a telet Bugaci tanya Hisztéria A legegyszerűbb forma. Zsúfolt villamos, vibráló idegesség az utasok között. Valaki rálép a középkorú, luxusbundába csavart, festékekkel megrakott ami nő lábára. A hölgy felsikolt, majd parlagi szitkok özönét zúdítja a névtelen bűnösre. Majdnem sir, maidvem toporzékol tehetetlen d'lhében. Teliesen reménytelennek látszik, hogy valaki megértesse vele: reakciója fölösleges, jahban jár. ha úoy ahogy van, elfelejti a ..sértést". Az utasok egyik része mosolyog, másik része sajnálkozva nézi. * Vezető óvónő. Befizetési nap van, az anyuka hozta a pénzt. A múlt hónapban néhány napig nem járt a gyerek óvodába: elszámolási bonyodalmak keletkeznek. Az anyuka messzemenően udvarias, tisztában van periférikus helyzetével. A vezető óvónő homlokán mégis kidagadnak az erek. leiárt lemezként rikácsolja: n INTÉZMÉNYVEZETŐ SZEMÉLY, s az anyuka ennek megfelelően viszonyuljon hozzá. Majdnem sir és toporzékol. Kiutasítja az Irodából „ártatlan" tárgyz lóparínerét, « amikor az csökönyösen ott marad a helyén, rendőrséggel fenyegetőzik. Az ajtóban álló szemlélő csodálkozik és mosolyog. Pontosabban: mosolyogna, hiszen érzi a levegőben lógó tragikumot. Csak később tudja meg: a vezető óvónő két éve özvegy, azóta egyedül neveli gyermekét, s már régóta, nagyon régóta zsibongó, „átkozottul rossz kölykök" között él. A férfi szeretné kiváltani a részére vasúton érkezett csoim*got. Nincs tisztában a körülményeivel. hát evidensnek érzi: a tegypénztáros felvilágosítja a teendőkről. A huszonéves, kimondottan csinos, i hidrogén -szőke hajú nő hanyagul a pályaudvar egyik legtávolabbi pontján levő téglaépülethez kalauzolja. A férfi bizonytalanná válik, de elindul Gyanúja akkor igazolódik be. amikor a téglaépületben falatozó vasutasok jót nevetnek naiv érdeklődésén. Visszaküldik, s részletesen elmagyarázzák, bajára hol lel megoldást. A férfi visszaballag a személypályaudvarra, s kiváltja a csomagot. Már elpárolgott a mérge, hát csak pillanatnyi ötlet sugallja, hogy mosolyogva beszóljon a kritikus pénztárablak mögött üldögélő nőnek: „csókolom, maga aztán Jól elirányitott engem ..." Megdöbben, amikor tapasztalja, hogy kedélyességével elemi ereid energiákat szabadít fel a pénztárosnőből. Annak elfehéredik az arca. s ritka agresszivitással utasítja rendre, tisztelettudásra a férfit. A dühtől szinte dadogva fenyegetőzik a rendőrséggel. A férfi csak áll és nézi. Érzi. sejti, hogy valami mentséget kell találnia a nő számira. Valami nagy súlyos mentséget, amely megmagyarázza a nyilvánvaló igazságtalanságot, az indokolatlan dühkitörést. Jobb híján arra gondol, hányan fordulhatnak meg egy nap alatt a pénztárablak előtt * Orvosi műszó. Kétségkívül betegséget jelöl Föltoluló kérdések. Miért gyakoribb a nőknél? Gyakoribb-e? Miért nem figyelünk eléggé erre a jelenségre? Nem Mss-ük el. hogy létező, élő betegség, s mint ilyen, alkalmatlanná teheti áldozatát egy-egy munkakör ellátására? Mi, viszonylag egészségesek, miért mosolyogjuk meg őket és miért sajnálkozunk rajtuk, amikor egészen mást kellene tennünk? SZALONTAI IMRE