Délmagyarország, 1979. január (69. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-27 / 22. szám

AZ MSZMP SZEGED VÁROSI BÍZ OTT S Á G Á NAK LAPJA IflLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 69. évfolyam 22. szám 1979. január 27., szombat Ara: 80 fillér Újabb 20 kilométer gázvezeték épül Szegeden Vezetékes gázt kap Kisfe'ek — Technikai újdonságok — Sokat segített a lakosság mint félmilliárd avnkhnn a háztartásokban is. szárftóiát Az lenne ; Több mint félmilliárd köbméter földgázt kíván ér­tékesíteni ebben az eszten­dőben három alföldi megyé­ben — Csongrád, Békés és Bács-Kiskun területén — a Dél-alföldi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat — mondta tegnap, pénteken megtartott sajtótájékoztató­ján dr. Varga János igaz­gató. Már tavaly is megkö­zelítették az 500 millió köb­méteres mennyiséget, amely­nek majdnem felét Csongrád megyében használták föl a fogyasztók. Különösebb pa­naszra nem lehet okuk a szegedi és a környékbeli » háztartásoknak, mert ha ve­zetékes gázhoz még nem is jut mindenki, de pébé pa­lackos gázzal egyre zavar­talanabb az ellátás. A lakos­sági fogyasztói telítettség aránya Csongrád megyében 83,6 százalék, Békésben 76,7, míg Bács-Kiskun megyében 79,1 százalékos. Tehát kör­nyezetünkben száz háztartás­ból nyolcvannégyben hasz­nálnak gázt fűtésre, vagy főzésre. Szegeden a tavalyi eszten­dő végén 32 ezer vezetékes­gáz-fogyasztót tartottak nyilván, de egyre több la­kásban használnak már földgázt Hódmezővásárhe­lyen, Makón. Csongrádon és Szentesen is. Azt tervezik, hogy az idén Szegeden újabb ' 2540 lakásba kötik be a gáz­vezetéket, s több mint ezer helyre a megye többi váro­saiban. Elmondták a DÉ­GÁZ vezetői, hogy 1978­ban 80 kilométer hosszúságú gázvezetéket fektettek le, s annak 95 százaléka mű­anyag eső volt. Tökéletesí­tették a műanyag vezetékek csatlakozó szerelvényeit. s így ezentúl azokat is mű­anyagból készítik. Műszaki, technikai újdonságnak szá­mít a vékony, középnyomású műanyag csövek alkalmazá­sa. Tavaly próbaképpen Kecskemét egyik külső ré­szében fektettek le ilven — a kábelhez hasonló 32 mil­liméter átmérőjű és 1—3 at­moszféra nyomást ls elbíró — vezetékeket. A fogyasz­tóknál kétszeres biztonság­gal működő, öklömnyi nagy­ságú gáznyomásszabályzókat építenek be. hogy a gáz használatát lehetővé tegyék. Ezzel az új eljárással és technológiával a korábbi gázvezetés költségét 70 szá­zalékkal is mérsékelni le­het örvendetes és régóta várt beruházásra kerül sor ebben az évben: Kistelek vezetékes gázt kap. Kidolgozták a ve­zetéképítes terveit, s úgy határoztak, hogy nem a község mellett „fúrják" meg az országos távvezetéket, ha­nem a pusztaszeri állomás­ról indítanak el egy 10 kilo­méter hosszúságú fővezeté­ket Kistelekre. Így keveseb­be kerül az építkezés. A nagyközség vezetékeinek ki­építésénél már kizárólag a Kecskeméten kipróbált kö­aépnyomást tűrő vékony műanyag vezetékeket he­lyeznek a földbe. Az előze­tes tervek szerint Kistelek fölszabadulásának évfordu­lójára, október 30-ra meg­gyújthatják a földgázt a Község üzemeiben, intézmé­é£ természetesen azokban a háztartásokban is, ahová addig eljut a földgáz. Persze vezetéken nem tud­nak mindenhova földgázt vinni, ezért van nagv jelen­tősége a pébé gázpalacknak. A három megyében 375 620 fogyasztót tartanak nyilván, s arra számítanak, hogy eb­ben az évben újabb 16 ezer fogyasztóval gyarapodik a pébégázt használók tábora. Csongrád megyében 103 907 pébegáz fogyasztó van, idén újabb háromezer belépővel számolnak. Megszűnt a ko­rábbi áldatlan állapot, hogy hónapokig, sőt valamikor még évekig is sorba álltak az igénylök. Elmondták a DÉGÁZ vezetői, hogy jelen­leg minden vásárlót, új be­lépőt azonnal ellátnak pa­lackos gázzal, mindössze a szokásos adminisztrációt kell kivárni, amely nem több két hétnél. Inkább kívánatos lenne — ehhez természete­sen a palackgyártó vállala­tok adhatnak segítséget —, hogy a fogyasztók rendel­kezzenek tartaléknalackok­kal is. Nem kifizetődő a fogyasztóknak sem, hogy olyan palackokat visznek vissza cserére, amelyekben még van néhány kilogramm pébégáz. A pébé palackosgáz ellá­tásában nagy segítséget je­lentett a tavaly elkészült al­győi palackjavító-üzem. ahol az elmúlt évben 80 ezer da­rab palackot vizsgáltak át, javítottak ki, és adtak újra vissza a forgalomnak. Ügy­nevezett bázisteleoeket épí­tettek ki Kalocsán. Békés­csabán és Kiskunfélegyhá­zán, így lehetővé vált hogy az algyői pébétöltő- és gyár­tótelepről a termelés 60 szá­zalékát korszerű konténeres szállítással juttatják el a fo­gyasztók közelébe. A pa­lackcsere-telepek száma is szaporodott. Csongrád me­gyében 109 cseretelep mű­ködik, a három megyében összesen 333, de még az idén újabb 21 telepet létesítenek, hogy egyre közelebb legyen a cserélés lehetősége a fo­gyasztókhoz. A múlt esztendei feileszté­sek közül kiemelkedő ielen­tőségű, hogy Kiskunhalas is vezetékes gázhoz futott. A fővezetéket és a bekötése­ket két év alatt készítették el. Népgazdaságilag is hasz­nos volt ennek az alföldi vá­rosnak a vezetékes gázellá­tása, hiszen a város határá­ban jelentős földgázmező ta­lálható. Elősegítik a tele­pülések vezetékes gázzal va­ló ellátásának lehetőségét azok az ipari és mezőgazda­sági nagyüzemek, amelvek áttérnek a gáztüzelésre. így történik ez Sarkadon. Jász­szentlászlón, Kunszentmikló­son és nemsokára Tótkomló­son, Kardoskúton és Mező­berenyben is. Eddig már áttértek a gázfölhasználásá­ra a pusztaszeri Hét vezér Tsz-ben — ott a paprikaszá­rító használ föl jelentós mennyiségű földgázt —. a makói Kossuth Tsz-ben és több más üzemben. Ez év­ben kapcsolják be a vezeté­kes gázhálózatba a Csomi­kert kopáncsi kertészetét, az Állattenyésztési Főiskola Tangazdaságának vaiháti te­lepét, « makói Lenin Tsz szárítóját. Az lenne a hasz­nos, ha minél több termelő­szövetkezet és állami gazda­ság lépne a gázfogyasztók sorába, bár az országos arány e három alföldi me­gyében a legjobb, hiszen ta­valy már közel 6 millió köb­méter földgázt tüzeltek el a mezőgazdasági üzemekben. A DÉGÁZ azt szeretné, ha egyre nagyobb mértékben szaporodna a gázfogyasztók száma, de a beruházásoknak határt szabnak az anyagi le­hetőségek. Adott az építési kapacitás, és természetesen az anyagellátás is, mégis ad­dig lehet nyújtózkodni, ameddig a takaró ér. Ebben az esztendőben csupán a gázelosztó vezetékek építé­sére a három megyében kö­zel 80 milliót fordítanak. Csongrád megyében 36 mil­lió forint áll a vállalat ren­delkezésére. Jelentősebb té­telek: a kisteleki 11.5 kilo­méteres vezeték építésére több mint 10 milliót, a sze­gedi újabb vezetékekre, s a régiek cseréjére — amely közel 20 kilométer hosszúsá­gú — majdnem 18 milliót költenek. Vezeték épül a Ságváritelep környékén, ösz­szesen 18 szegedi utca kap gázvezetéket. 7—8 kilométe­res hosszúságban 7 millió forintos költségért. így ve­zetéket építenek többek kö­zött a Gera Sándor utcában, a Szabó János utcában, a Kántor, a Bálvány, a Sza­badsajtó, a Farkas, a Ki­nizsi. a Barát és az Ibolya utcában és más utcákban. Elmondták a DÉGÁZ ve­zetői azt is, hogy sokat se­gített a lakosság társadalm munkájával abban, hog' környezetük előbb juthatot' gázvezetékhez, mert kiás­ták a gerincvezetékek mel­lett a csatlakozások gödreit, árkait. Ahol még ennél is többet tettek, mint például az újszegedi Toroczkói ut­ca lakói, akik az egész ut­ca hosszában kiásták az ár­kokat, így a tervezett idő­pontnál jóval előbb jutottak hozzá a földgázhoz. Lehet élni ezzel a lehetőséggel, a szolgáltató vállalat előnyt ad az ilyen kezdeményezőknek. Marjai József Bsrl.'nben Berlinben tegnap, pénte­ken megbeszélést folytatott a magyar—NDK gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság két társelnöke: Marjai Jó­zsef, a Magyar Népköztár­saság és Wolfgang Rauch­fuss, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertaná­csának elnökhelyettese. A megbeszélésről emlékeztetőt írtak alá. A találkozón értékelték a két szocialista testvérország gazdasági és , műszaki-tudo­mányos kapcsolatainak fej­lődését. Marjai Józsefet fogadta Willi StoDh. az NSZEP Po­litikai Bizottságának tagja az NDK Minisztertanácsá­nak elnöke. ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken íilést tartolt. A népgazdaságot megkáro­sító devizavisszaélések és spekulációs cselekmények el­leni hatékonyabb fellépés, és a forint védelme érdekében az Elnöki Tanács módosítot­ta a tervszerű devizagazdál­kodásról szóló 1974. évi 1. számú törvényerejű rendele­tet. A módosító jogszabály 1979. március 1-én lép ha­tályba. Az Elnöki Tanács megvi­tatta a belügyminiszter és az igazságügy-miniszter jelenté­sét az állampolgársági, illet­ve a kegyelmi ügyek elmúlt évi intézéséről Az Elnöki Tanács megállapította, hogy az illetékes szervek előkészí­tő-javaslattevő tevékenysé­gükben a szocialista huma­nizmus és törvényesség kö­vetelményeinek megfelelően jártak el, s a jelentéseket jóváhagyólag tudomásul vet­te. Az Elnöki Tanács Dobos Istvánt, a Központi Népi El­lenőrzési Bizottság elnökhe­lyettesévé, dr. Kovács Imrét és Pásztor Gabriellát a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bi­zottság tagjává megválasz­totta. Ezután bírákat választott meg és mentett fel az Elnö­ki Tanács, s egyéb, folyamat­ban levő ügyeket tárgyalt, (MTI) Előtérben a gabonatermesztés Idén sem kerül sor alap­vető változásokra a mező­gazdaságban a növényi kul­túrák összetételében. Néhány növényféle termőterületének — arányát azonban kisebb mértékben módosítják, mert hogy a gazdaságoknak fo­kozniok kell a gabonaterme­lést 1979-ben minden eddigtriél nagyobb mennyiségű gabo­na termelésével számol az előirányzat. A gazdaságok összesen hárommillió hektá­ron termesztenek majd ka­lászos gabonát és kukoricát A legnagyobb gondot a te­rületi előirányzat teljesítése jelenti, mert az elmúlt idő­szakban évről-évre a várt­nál kisebb területről taka­rítottak be a gazdaságok kukoricát. A gazdaságokat ezért arra ösztönzik, hogy idén változtassanak ezen. Reálisan ugyanis nem szá­míthatnak arra, hogy pusz­tán a hozamok emelkedésé­vel a tervben előirányzott gabonamennyiség megterem­jen. A MÉM illetékesei arra is figyelmeztették a gazdaságo­kat, hogy az idei tél meg­próbáltatásait esetleg gyen­gébben elviselő, vagy idő­közben kipusztult őszi veté­sű gabonákat csakis ismé­telten gabonafélével, tavaszi árpával, zabbal vagy kuko­ricával pótolják, és vegyék fontolóra, hogy a 30 száza­lékosnál nagyobb arányban kiritkult gabonákat tavasz­szal friss vetéssel pótolják. Az ipari szükséglet fede­zésére a terv szerinti 110 ezer hektáron vetnek cu­korrépát a gazdaságok. A zöldségtermelőknek 20 százalékkal több árut kell adniok a tavalyinál, éspedig változatlan területről, azaz 130 ezer hektárról. Összesen 1,9 millió tonna zöldséggel számol az előirányzat, ami­nek teljesítéséhez az anyagi­műszaki ellátás a zöldség­fajok döntő többségében jól megalapozott. A burgonya termőterületét szintén visz­szafogják, de nem jelentős mértékben. Másfél millió tonnával számol a gyümölcs­termelés előirányzata, ami a tavalyihoz hasonló. (MTI) Együttműködés Ábrahám Kálmán építés­ügyi és városfejlesztési mi­niszter és Gyöngyösi István, az Építők Szakszervezetének főtitkára pénteken áttekin­tette a minisztérium és a szakszervezet együttműködé­sének múlt évi tapasztalatait és az idei feladatokat Meg­állapodtak abban, hogy az idén különösen nagy gondot fordítanak a fővárosi komp­lex lakásberuházás, a nagy­beruházások. a paksi atom­erőmű és a bélapátfalvi ce­mentgyár ütemes kivitelezé­sének támogatására, valamint a fővárosban dolgozó építő­munkások elhelyezésének, el­látásának javítására. Különösen szorgalmazzák; hogy a szocialista munkaver­seny elsősorban a hatékony­ság és a minőség javítását segítse. Magyar­belkereskedelmi -szovjet válaszlékcsere A magyar—szovjet belke­reskedelmi munkacsoport 10, ülésén részt vett magyar kül­döttség pénteken hazaérke­zett Moszkából. A tárgyalá­sok eredményeként Laután Ferenc és Sz. E. Szuharov miniszterhelyettesek aláírták az 1979. évre szóló belkeres­kedelmi választékcsere és műszaki-tudományos együtt­működési megállapodást, amelynek álapján a két or­szág kereskedelmi együttmű­ködése az idén tovább fej­lődik. A » megállapodás szerint kölcsönösen húszmillió rubel értékű árut szállít egymásnak a két tárca és vállalataik. 35 százalékkal többet a tava­lyi választékcsere-forgalom­aft Az ülésen foglalkoztak a Moszkvában és a Budapes­ten működő nemzeti boltok és éttermek fejlesztésével, intézkedtek gazdagabb' áru­ellátásukról, választékuk bő­vítéséről. Megállapodtak ab­ban is, hogy az idén kölcsö­nösen gasztronómiai heteket rendeznek, ízelítőt adnak nemzeti konyhaművészetük­ből a budanesti Bajkál és a moszkvai Budapest étterem­ben. A műszaki-tudományos együttműködés keretében ki­jelölték a kutatóintézetek és a két minisztérium közös kutatási témáit, s elhatároz­ták, hogy a két ország bel­kereskedelmi együttműködé­sének továbbfejlesztése érde­kében hosszú távú célprogra­mot dolgoznak kL Uf Befejeződött a kabhegyi tévéállomás rekonstrukciója. A nagyszabású munkálatok még 1974-ben kezdődtek. El­sőként három darab tíz kilo­wattos URH-a'dóberendezést szereltek fel, így az egész Dunántúlon kifogástalanul vehető a Kossuth, a Petőfi rádió és a harmadik műsor adása. A rekonstrukció má­sodik szakaszában készült el az űj, húsz kilowattns tv­adó, amely az első programol sugározza. Tavaly szeptem­berben kezdték az új, negy­ven kilowattos tv-adó szere­lését, amely a második prog­ram'műsorait sugározz-i. Az adóberendezést a japán NEC cég szállította, míg az anten­naszerkezet NSZK-konstruk­ció. Az új adó véglegea üzembe helyezése idén már­ciusban várható. SP-jsti A kabhegyi tévéállomás V 4

Next

/
Thumbnails
Contents