Délmagyarország, 1979. január (69. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-25 / 20. szám
8 Csütörtök, 1979. január 25. 8 DM röviden Mo dellexSk Vallomások egy városról Ezúttal egy kicsit rendhagyó témát szándékozom ebben a rovatban az olvasó elé tárni: az Akadémiai Kiadó „Vallomások egy városról — magyar írók Sopronról" című, nagyon szép kiállítású kötetét szeretném egy rövid elmé'kedés keretében bemutatni. Városismertető könyvet elég sokat olvastunk az utóbbi években. ez a 176 oldalas kötet minden tekintetben elüt az átlagtól. Nem szakdolgozatok jelentek meg benne, hanem íróink vallomásai, érze'emvillaná-ai. hangu'atos visszaemlékezései főként a város közelmúltjára, de szó esik benne mindenről, ami az irók Sooronhoz kötődésének tanúbizonysága, a távo1 ból-közelről megszeretett • város külső és belső értékeinek művészi veretű tanúságtétele. Sopron és a magvar írók barátkozásának fontos dokumentuma ez a kötet — írja a fülszövegben Illés Endre. Miért fontos, hogy mindezt egy szegedi napilanban mondjuk el. Azért, mert néldamutató cse'ekedet, mert Sopron után minden magyar városunk. köztük persze Szeged is megcriná'hatná. A kötetben tiz»nkitenc író. tizenhárom költő sonroni vallomásai, sokszor mélv, lírai zengésű művei szó'nak a városról, s helvet kapott benne Pozsgay Imre kulturális miniszter alaDos gonddal, városismerettel megírott ünnepi beszéde is, amelyet a város születésének 700. évfordu'óján mondott el az ünneplő közönségnek. Az írók pedig. Keresztury Dezső, fllvés G"u'a. Dénes Zsófia, Takáts Gyula, Weöres Sándor, Szalatnai Rezső. László Gyula. Passuth László és a többiek, mind SoDron szerelmesei, tehát a szívüket írták bele megemlékezéseikbe. vallomásaikba, közöttük van a Szegeden élő Dér Endre is. írásából süt a Sopron-szeretet, s a nosztalgikus érzékenység, ifjúságának egy izgalmas korszaka iránt Mindezeken túl igen nagy értéke ennek a kötetnek, hogy a szó igazi érte'mében mindenki megérti. Kétségtelen. hogv nagyon nemes, hasznos cse'ekedet tudományos értékű várostörténeti művek megírása, megjelentetése, de ezek a könyvek nagvrészt a tudományos felkészültséggel érdeklődőknek szolgálnak sze''emi gyönyörűséggel: míg ez a soproni könyv kezébe kerülhet kétkezi munkásnak Ls, az Ls talál benne forrásokat, patakokat, söt folyóirat Ls. amelvek minden tudományos képzettség né'kül is könnyen bekapcsolják a városszeretet. a helyes lokálpatriotizmus áramköreibe. Ez pedig nagy szó! Nagv szó. azért mert a városlakók gyors iramban cserélődnek, új emberek jelennek meg az élet színpadán. sokan olyanok, akik tudományos igényű városismertető műveltet sohase vesznek a kezükbe. Megtelepednek egy-egy városban — közöttük Szegeden —. itt élnek éveken át és jóformán semmit se tudnak a város le'kéről, saiátos helyzeti adottságairól és értékeiről, semmit se tudnak a város múltjáról, jelenéről is csak annyit amennvit az utcákon közlekedve láthatnak. Márpedig ez a réteg túLsú'yban van az isko'ázott művelt réteggel szemben. Nagvon fontos tehát hogy a lakáloatriotizmus embernevelő elemeit ezek az emberek is magukba szedjék, hogy az uteánál mélyebbre lássanak, hogv megismertek az embert, aki az utcákat, házakat megéoítette, s főként azokat, akik ma lakiák a várost, akiknek ma ke1! megtanulniuk a városszeretet. a jeten és múlt alkotásainak megbecsülését Nem tudom, hánv nétdánvban jelent m<»g ez a kötet de biztos, hogy kézről kézre adiák az olvasók, s az írók. kőltők többet érnek el a helves szemlélet kialakításában, kétszer ekkora tudományos dolgozatnál. Félreértés ne essék, az utóbbiakra is feltetlenül szükség van. de még inkább az ilyen közvetlen hangú írói vallomásokra Ormos Gerő A Magyur Honvédelmi Szövetség budapesti rádiós klubjában mintegy százan készítenek repülő-, hajó- és autóniodellekct A tagok között több Euróna- és országos bajnok dolgozik. Most a márciusban kezdődő versenyévadra építik az újabb modelleket BETEGAPOLO DIÁKOK Ki a legügyesebb házi betegápoló? A Vöröskereszt városi szervezete vetélkedőt rendezett az általánoe iskoláik tanulót részére, hogy választ kapjanak erre a kérdésre. S az eredmény: első helyezést értek el a Mexó ITntv. a másodikat a Dugonics. harmadikat pedig a Gagarin általános Iskola diákjai. TAVGYALOGLO Az olaszországi Prodeno»éban az ott alkalmazásban álló levélhordó megdöntötte a 24 órás gyaloglás 100 évvel ezelőtt felállított világrekordját. Egy stadion futópályáján megszakításokkal 205,8 kilométert tett meg. Az éjszakai órákban a rekorder klasszikus zenével erősítette magát, a többi között a Carmen „Fel. torreádor, öld meg a bikát!" című torreádordalával. GYERMEKBALESET Szegeden, a Budapesti körút 21. számú ház előtt Csanálosi Zsolt 8 éves általános iskolás helybeli (Piroska tér I.) lakos egy álló autóbusz mögül futva indult át az úttesten, s egy odaérkező tehergépkocsi elütötte. A figyelmetlen gyerek sérülései szerencsére nem súlyosak, példája azonban intő lehet minden kisiskolásnak: élló jármű elől vagy mögül nem Szabad körültekintés nélkül az úttestre lépni. CJ KÍSÉRLETI BERENDEZÉS DUBNÁBAN A Dubnai Egyesített Atom. kutató Intézetben új kísérleti berendezést helyeztek üzembe — egv ötméteres mágneses spektrométert, amelyhez egy relatív ionizációs strimérkamrát kapcsoltak. Segítségével a szocialista országok fizikusai kísérleteket kezdenek az elemi részecskék tulajdonságainak és szerkezetének kutatása terén. A kísérletekel a Moszkva melletti Szerpuhovóbar., a legnagyobb szovjet proton gyorsító berendezésben folytatják. Elvégezték az első kísér1 -teket és elkészült az első ezer fénvkép a nagy ener-'iáiú részecskék kölcsönhatásáról. A berendezés elkészítésében Magyarország. az NDK, LengvelorS7íz, a Szovjetunió és Csehszlovákia tudósai, tudományos kutitőintózetei és vállalatai is közreműködtek. LELETEK RESTAURÁLÁSA Római katonai tábor nyomaira bukkantak a győri várban folyó ásatások során. A jelenlegi utcaszinttől mért hatméteres mélységből kerültek elő a csaknem 2 ezer éves emlékek. Mint megállapították, ezen a helyen az első század közepétől a negyedik századig katonai tábor volt Erre utal egyebek kőzött egy eseréplelet. amelyre a 14-es számot viselő légió — ovális alakú bélyegzőjét vésték rá. A győri Xantus János Múzeum régészei megkezdték az értékes leletek restaurálását. A római kort emlékek mellett, az államalapítás korából, s az azt követő évszázadokból is értékes anyag került felszínre. Élénkülő szél Várható időjárás csütörtök cr.lig: Eleinte borult, párás idő, sokfelé esővel, ónos esővel, később időnként felszakadozó ftőblee ze.lóranzst S kadozó felhőzet, elszórtan, elsősorban északnyugaton, nyugaton havas eső, hózápor várható. Megélénkülő és északnyugatira forduló szél. A reggeli órákban sok helyen ködködszitálás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: általában pl asz 5 fok körül, északkeleten helyenként 0 fok körúL A TIZEDIK BOLYGÓ? Amerikai asztronőmusok az Urán és a Saturnus között nemrégen Ismeretlen égitestet vettek észre. Ezzel kapcsolatban élénk vita kezdődött a szakemberek között, mert egyesek azt állították, hogy az újonnan felfedezett éri test a naprendszer tizedik bolygója. Mások szerint viszont ez a kis. kb. 600 km átmérőjű égitest eltévedt aszteroida. A naprendszernek még a legkisebb bolygója — a Merkúr — is jóval nagyobb ennél: átmérője kb. 5 ezer kilométer. NYILVÁNOS VIZIT A Szegedi Orvostudományi Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikáján nyilvános professzori vizitet tartanak holnap, pénteken este 7 órakor. Az érdeklődőket a klinika tantermében várják. A Visztula-program Bánat — Miért vagy olyan bánatos? — Azt mondtam Mártának, hogy jöjjön fel hozzám megnézni a bélyeggyűjteményemel. — Ej nem ment fel? — De igen. Csakhogy azóta már két év telt el, és ö még mindig nálam van... A lengyel kormány nemrég döntést hozott a Visztula szabályozására, amely lehetővé teszi az áruszállítást Oswiecimtől (Auschwitz) egészen a tengeri kikötőkig. A számitások szerint a Visztulán évi 100 millió tonna áru szállítható, a jelenlegi szállítások hússzorosa. Elsősorban a sziléziai és a lublinl szénmedencéből származó szén szállítását tervezik azokhoz a nagy ipari objektumokhoz, amelyek a folyó mentén helyezkednek eL A folyón felfelé importáruk, elsősorban tömegáru és nagy kiteriedésű áruk szállítását tervezik. A szabályozás keretében a folyó felső folyásánál 18víz'épcső építését tervezik, ebből három már megvalósult, hármat most építenek. Új városok Szibériában FAGYÖNGYÖK A Dél-Zselic mély völgyeiben megkezdték a fehér fagyöngy gyűjtését. A fákat károsító, élősdi fagyöngy, értékes gyógynövényünk. Különféle gyógyszerek alapanyaga készül belőle. Még külföldre is szállítjuk. Az ÁFÉSZ-ek legalább száz mázsa fehér fagyöngy felvásárlását terv©zik. Üjabb városok alapjait rakták le Szibériában. A tervek szerint megkezdődött Nyizsneangarszk építésének előkészítése. A Bajkál-tó partján emelkedik majd, a Bajkál— Amur vasútvonal mentén. Ez egyike annak a több tucat városnak, amelyek a közeli jövőben nőnek ki a földből Szibériában. Építésük mindenekelőtt a terület rohamos gazdasági fejlődéséhez kapcsolódik. Ismert, hogy a terület gazdag természeti kincsekben: van itt fa, különböző ásványi kincsek, a gyors folyók olcsó elektromos energiát adnak. Az új * városok építése különösen az utóbbi néhány évben gyorsult fel. Néhány ezer lakosnak otthont adó házakat emeltek már Tindában, a Baikál— Amur vasútvonal épüló „fővárosában". Egy furcsa város lesz Jakutföldön, ahol a házakhoz utcai galériákat építenek, hogy ezzel a járókelőket védjék az északi szelektől és fagyoktői, a sarkkör közelében fekvő gyémántlelőhelyeken. A késelő utas Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama és testvér, UNGHVARY LASZLÖNE hamvasztás utáni búcsúztatása január 29-én IS órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 1347 Köszönetét mondok a testvéreknek, rokonságnak, a DEFAG vezetőinek és dolgozóinak, a kedves lakótársaknak, a Sárgáról megjelent jó szomszédoknak, a részvéttáviratot küldőknek, kik felejthetetlen halottunkat, GYURIS JÁNOST utolsó útjára elkísérték. Részvétükkel. virágaikkal, koszorúikkal fajdalmunkban osztoztak. Jósága és szereteté szivünkben örökké él. Gyászoló felesége^ testvére és hozzátartozói. özv. SÁGI PALNÉ, volt Szeged, Ruszti n. ti. sz. alatti lakos, hamvasztás utáni búcsúztatása január 27-én de. 10 órakor lesz a kiskunfélegyházi alsó temető ravatalozójából. A gyászoló CStll&de Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesana, ne-yaoa, após, testvér, EZSlAS JÁNOS ny. erdész, rövid szenvedés után, 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 26-án 13 órakor lesz Szegeden, a Belvárosi temető új ravatalozójából. A gyászoló csalid. 1738 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, Ismerősöknek, szomszédoknak, ak'k feledhetetlen halottunk, HERE"! ISTVÁN temetésén mez'elent-k, részvétükkel és virágaikkal mély fáldalmonkat enyhíteni Igyekeztek. K"'ön mon-hiok köszönetet az I. Kórház sebészeti nszté'ya orvosainak és Anniéinak, akik élete mePhnsszabWásáért fáradoztak. A gyászoló család _ Aso'thalom, 17 94 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek. munkatársaknak, akik feledhetetlen halottunk, CSAMANGÖ MARTON temetésén megielentek, részvétekkel és virágaikkal mely. fájdalmunkat enyhdeni igyekeztek. A gyászoló család. IJtt Gyászközlemények A gyászoló család köszönetet mond mindazoknak, akik NAGY JÁNOS, Széli u. 17. sz. alatti lakos temetésén megjelenésükkel az iránta érzett szeretetüket és a család Iránti részvétüket kifejezésre juttatták. Köszöni a Deszki Tüdőszanatórium igazgatójának, orvosainak, ápolónőinek, valamint a rí. kórtláz belgyógyászata professzorának, orvosainak és ápolónőinek áldozatkész és fáradságos munkáját, mellyel felejthetetlen halottunk életének megmentésén fáradoztak. 1354 Köszönetem fejezem k! a rokonoknak, ismerősöknek, a Volán vállalat volt munkatársainak, akik felejthetetlen férjem, KERESZTES JÁNOS búcsúztatásán részvétükkel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, valamint azoknak, akik a távolban velem éreztek. Gyászoló felesége. 1344 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa, TÓBIÁS IMRE életének 50. evében, rövid szenvedés után elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család. 1383 Tudattuk, hogy JUHASZ JÓZSEFNÉ élrténck 76. évében, hosszú betegség után csendesen e'hunyt. Temetése január 29-én 15 órakor lesz a református temető ravatalozójából. Gy.te"'6 eltartói. 1381 Szomorú szívvel tudatom, hogy szeretett élettársam, édesana, fin, testvér és rokon, TURCSANYI JÓZSEF életének 46. évében váratlanul elhunyt. Temetése ianuár 2S-án 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozóidból. Gyászoló élettársa - Petőfi S. set. 7. 1380 Mély fájdalommal, megrendülten tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, ÖZV. FEHÉRVÁRI JÓZSEFNÉ Boros Mária január 23-án örökre itthagyott bennünket. Az Alsóvárosi .emetö kápolnájából Január 26-án 13 Arakor hc<yezzük örök nyugalomra. — Gyászoló gyermekei, Fehérvári Irma, dr. Fehérvári József — Gőz u. I/C. 1378 Mély fájdalommal tudatom, hogy felejthetetlen férjem, LASZLO B. SAN„ok hamvasztás utáni búcsúztatása Január 30-án 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójáuol. Gyászoló felesége. 1377 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a fe,ejtheteiien, drága jó férj, apa, nagyapa, testvér és nagybácsi, BÉKÉSI PAL nyug. posta-főelienőr, életének 59. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése Január 26-án 1$ Arakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. 1375 Szomorú szívvel tudatom, hogy szeretett nagybátyám, KOVAlS JÓZSEF életének 77. évében, súlyos betegség után elhunyt. Temetése január 26-án 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. Gyászoló unokahúga — Pancsovai u. 23. 1370 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama, dédmaraa, BÍRÓ KALMANNÉ Berki Rozália, életének 75. évében, bosszú szenvedés után, türelmesen viselt betegségben elhunyt. Temetése január 29-én 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. — A gyászoló család. 1371 Tudatjuk, hogy felejthetetlen halottunk, CHltlSTOPH MIHALYNE hamvasztás utáni búcsúztatása január 29-én 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozőiából. A gyászoló Pusztay család. 1368 Köszönetünket fejezzük kl mindazoknak a rokonoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunkat, 1DOS HALASZ SANDORNET utolsó útjára elkísérték, részvétüket nyilvánították, gyászunkban osztoztak. — Gyászoló férje és családja Szent György tér & 1384 Súlyos testi sértés miatt egyszer már elítélték korábban is a 22 éves Kolompár Lászlót (Szeged, Cserepés sor 10.), akit most újra egy ittasan elkövetett brutális támadásért állítottak a vádlottak padjára. Ezúttal egy Kiskundorozsmán történt ügye miatt, amikor is részegen szállt fel egy 35-ös városi autóbuszra. A gépkocsivezető bekapcsolta a figyelmeztető csengőberendezést, maid az ajtókat csukó gombokat nyomta meg. A becsapódó ajtó odaszorította az ittas fiatat kezét és lábát is. amit a sofőr — szerencsére — indulás előtt észrevett. Rögtön hátrament, hogv leszámítsa aa ittas embert, de az ellenszeTülés után a földön zsebkést rántott elő. A gépkocsivezető nvitott tenyerével kanta el a felé súitó pengét, ami összevaídosta tenyerét, s alkarját. A Volán-dolgozónak egy arra kerékpározó idős férfi sietett segítségére, akit a késsel hadonászó fiatalember szintéit megsebesített A megindított eljárás során derült ki, hofey a fiatalember előzőleg munkahelyéről, a Szegedi Vas- és Fémipari Szövetkezettől hét darab hurkatöltőt ellopott. A Szegedi Járásbíróság 1 év 4 hónap szigorított börtönre ítélte Kolompár Lászlót. és a közügvek gyakorlásától is elti'totta 2 évre. Aa enyhítésért benyújtott fellebbezést a megyei bíróság elutasította, s a járásbíróság döntését változtatás nélkül jogerőre emelte VÉRADOK Véradó napot rendezett a Vöröskereszt és a Véradó Állomás a Várostezdálkodási Vállalatnál, ahol 110-en adtak vért és a sütőinari vállalatnál, amelvnek dolgozói közül 46-an igyekeztek hozzájárulni a betegek gyógyulásához; 4 Magvar Szocialista Munfcásoárt Szeged vöröst Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F NAGY ISTVÁN Föszerkesrtö-brlyrttesi SZ SIMON ISTVÁN Kiadja a Csongrád megvet Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO Szerkesztőség és kiadóvállalatIzeged Tanácsköztársaság útja 10 Sajtóház 6740 • Telefon: 12-839 A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsv-ZsHirszkv utca 28. - S72S Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta előfizethető • hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj febni*r I-től egv hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint bI<U1 25 Ml ESŐN! 0132—025 S