Délmagyarország, 1978. december (68. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-10 / 291. szám

Vasárnap, 1978. december 10. WKÖŰM " Hofgesang Péter Magasra állított mérce — Amikor a népfrontnál dolgozott, „Hazafias Péternek" nevezték, amióta a szakmunkásképző intézet igazgatója, gyakran emlegetik „Hatszázas Péternek". Neve mindig összefonódott azzal a \vékenységgel, amit éppen végzed. — Azt vallom, hogy a munkát szeretni kell, ott kell helytállni, ahová állítják az embert, s ránk bízott feladatokat legjobb tudásunk szerint ellátni. A mércét mindig magasra állítottam, és szerencsém volt, mert a munkában jó partnerekre találtam. — Milyen tapasztalatokkal gazdagodott, mint a népfront városi titkára? — A tízéves tevékenység engem is formált, alakított. Megtanultam. hogy az önként végzett társadalmi munka, az önzetlenül, belső kényszerből született tevékenység óriási lendítő erő. A városképet formáló sokféle, szerteágazó munka megerősített abban, hogy mindig többet kell adni, mint a munkaköri leírás, mint a szűken vett feladat. — 1972-ben új megbízatást kapott, a Móra Ferenc Szakmunkásképző Intézet igazgatója lett. — Nagyon szerencsés időszakban kerültem ennek az intézménynek az élére. Az akkor született oktatáspolitikai határozat két területre helyezte a hangsúlyt: részint az általános iskola, részint a szakmunkásképzés fejlesztését határozta meg. Itt nálunk ez a kettő találkozik, összefonódik. és hat egymásra. Ezek között a feltételek között a gyerekekkel, pedagógusokkal és szakoktatókkal közösen — úgy érzem —, szép eredményeket értünk el. — Van-e a két tevékenységnek • valami kapcsolata egymással? — .Természetesen van. hisz mindkét helyen emberekkel kell foglalkozni, mégpedig sokféle felkészültségű, típusú, akaratú emberrel. Itt a 14—17 éves szakmunkástanulók mellett szoros kapcsolatban kell lenni a szülőkkel — tanulóink döntő többsége munkás- és parasztszülök gyermeke —, a pedagógusokkal és oktatókkal — közülük tizenöten nálunk végzettek —. a politikai, társadalmi és tömegszervezetekkel, de a bázisválla'ataink vezetőivel, irányítóival, oktatóival, brigádvezetőivel is. — Igazgatói irodájának falán nagyszerűen kivitelezett, esztétikailag is tökéletes „mestermunkák" és egy Móra Ferenc portré látható. Fölfoghaló-e ezek az iskola cégérének? — Azt hiszem, elgondolkodhatunk rajta. Bár Móra Ferenc mindössze egy esztendeig kötődött a tanoncképzéshez, ezt meg is írta a Kalcinált szóda című elbeszélésében. Móra neve az iskola homlokán többet jelent az itteni gyerekek számára, mint a SOO-as szám. Én magam hattyastelepi kisgyerekként emlékszem az ottani ásatásokat vezető Mórára, bár természetesen akkor még nem tudtam, ki ő. A szakmunkástanulók által készített vizsgamunkák pedig azt bizonyítják, hogy a kétkezi munkának is lehet öröme, gyönyörűsége, hogy az igazán hasznos tevékenyseg nemcsak a munkadarabot, de az embert is formálja, s a jól használható szerszám esztétikai értékeket is hordoz. — Sokszor mondjuk, talán egy kicsit ezzel a felelősséget is önökre hárítva, hogy itt formálódik a jövő munkássága, a holnap társadalmának vezető osztálya. — Ez valóban óriási felelősség. de lényegében igaz. Már itt munkásnak érzik magukat, s ebben nagy szerepe van az iskola mellett az üzemi légkörnek, és annak az anyagnak, amelyekkel naponta birkóznak. — A mának vagy a holnapnak dolav'k-e a mai szakmunkásképzés? Néhány üzemben bizony még ma is tegnapi gépeken folyik a termelés... — Természetesen mi csak az alapozási munkára vállalkozhatunk. Az új központi nevelési terv céltudatos és nevelésközpontú feladatai lehetőséget teremtenek számunkra, hogy olyan szakembereket képezzünk, akik a mai körülmények között tudják ellátni a rájuk bízott feladatokat, de képesek lépést tartani a fejlődéssel. — Hogyan érzik magukat ebben az intézetben a szakmunkástanulók? — Huszonhárom szakmában több mint ezernégyszáz tanulónk van. Ezek a gyerekek szeretik választott szakmájukat, és meg is akarják tanulni. Legtöbben közepes tanulmányi eredménnyel jönnek hozzánk, elméleti hátránnyal, kevésbé szeretik a közismereti tantárgyakat, jobban a szaktárgyakat, de legjobban a gyakorlati munkát kedvelik. Többet érnek, mint azt az általános iskolai bizonyítványuk mutatja, mert a munkásközösségekben, a választott szakmájukban kiválót nyújtanak, teljes emberekké válhatnak. — Milyen feltételek között folyik a képzés? — A feltételeink megfelelőek. Jól felszerelt szaktantermek állnak rendelkezésünkre, a tanulók segítségével felépítettük az iskola elméleti tömbjét, kollégiumunkat, a tornatermet és nemrégiben adtuk át az intézet iflúsági házát. Ezen kívül bázisvállaiataink — közöttük 16 nagyvállalat — is részt vesz saját tanműhelyeivel a csoportos képzésben. — A szakmai képzés mellett milyen lehetőségeik és feladataik vannak a világnézeti nevelésre és a szabad idő hasznos eltöltésére? — Azt hiszem, minden feltétel együtt van. Nemcsak a város teremt sok lehetőséget, de az iskola is. Sok színházbérletet vásárolunk, 120 hangversenybérletünk van, melyek sainos. nem mindig találnak gazdára, önálló TIT-szervezetünk van, büszkék vagyunk sportmunkánkra, kulturális bizottság irányítja a közművelődési tevékenységet. — És a nevelő munka többi összetevője? m — Minden feltétel együtt van a komplex nevelésre. Nálunk nem probléma a közösségi emberré nevelés, vagy a munkára nevelés. A szakmunkástanulók csoportokban- dolgoznak, fizikai munkát végeznek, minden tevékenységük összefonódik ezzel. A gyakorlatokon a kis csoportokban alakul ki az igazi közösség, az egymásrautaltság. egymás segítése. Csak egy példa: ifjúsági házunkat a tizenegy fős Csányi-brigád építette kiváló minőségben. Ez a tíz fiatal, a brigádvezető irányításával igazi, szocialista közösséggé vált az itt töltött három esztendő alatt. — Hogy segíti ezt az összetett tevékenységet a pártszervezet? — A szegedi iskolák között nálunk van a legnagyobb létszámú pártalapszervezet. A negyvenhét tagú közösség negyede 30 év alatti fiatal, jórészt pályakezdő pedagógus. A pártépítési munka nagy problémája, hogy itt kellene fölvennünk a legaktívabb, legszorgalmasabb, legképzettebb szakmunkástanulókat a párt soraiba, csak sokan még nem töltik be a 18. életévüket — Az intézetben azonban nemcsak párttagok dolgoznak. — Persze, hogy nem. Iskolánknak 212 alkalmazottja van, ötvenhat közismereti, illetve szaktárgyakat oktató tanár, ötvenegy saját szakoktató, harmincegy vállalati szakoktató, tizenkét kollégiumi nevelő, és sorolhatnám. — Volt-e összecsapások szintere ez az iroda? — Néhányszor előfordult Szerencsére, legtöbbször olyan, amiForgatáson kor a tanár szerette volna megmenteni a tanulót. A pedagógusokkal való konfliktus elsősoroan abból adódik, hogy a kikerülő fiatalok módszertanilag nem eléggé felkészültek, különösen a szakmódszertan területén akadnak nehézségek. Megbocsáthatatlannak tartom, ha a pedagógus késik az óráról, és a gyerekektől megköveteli a pontosságot, nem készít vázlatot stb. — A vállalatoknál végzett munkáról sokszor hallunk negatív előjelű jópofaságokat, sztorikat. — Valóban, voltak ilyenek — tejért vagy féldeciért szalasztották a gyerekeket, nem létező eszközökért futtatták őket a raktárba. Kevesebb már az ilyen eset. Az viszont gyakran előfordul, hogy a szabad szombatokon nincs raktáros, nincs anyag, a tanulók nem tudják végezni feladataikat Az sem egyedi eset hogy egy-két építkezésen a tanulók hozzák be a lemaradást, holott az ő általuk végzett munkát elkülönítve kellene nyilvántartani. — ön volt pedagógus, úttörővezető, szakfelügyelő, népfronttitkár. Kijárta a vezetés különböző iskoláit. Milyen tanulságot vont le magának? — Vezetői miinka elképzelhetetlen jó munkahelyi légkör és azonos célért küzdő partnerek nélkül. Elértük, hogy útban vagyunk a nevelő iskola felé. Hogy munkánk nem eredménytelen, bizonyítja az a sok visszaérkezett kérdőív, melyet az utóbbi években végzettekhez küldtünk ki. Szakmunkás-bizonyítványt szerzett tanulóink fele annál a vállalatnál maradt, ahol tanulmányi ideje alatt dolgozott, hatvan százalékuk tagja maradt az ifjúsági szövetségnek, nyolcvan százalékuk aktívan részt vesz az üzem, a vállalat életében. Sok „rossz" gyerek bizonyította, hogy nem lehet skatulyázni, hogy igenis jó munkások, példás családapák, tisztességes emberek lettek. Ez számomra is megnyugvás. S elégedett embernek érzem masam munkában, közéletben, családban — mert látom munkám célját, lemérhetem e-eHménveit. T4ND1 LAJOS Álmosan caplatunk a Pasaréti út csendes házai között. Reggel hat óra van. Ide még nem hatolt fel a nagyváros reggeli moraja. A hajnali derengésben alig néhányan járnak az utcán, azok is mind egy irányba, a Filmgyár közeli telepére sietnek. Az udvaron színes kulisszavilág ötlik a szemünkbe. Makettek, díszletek, állványok mindenfelé. A készülő produkció kellékei. Az épületek előtt mar beöltözött, didergő statiszták sétálnak. Hamarosan mi is a sminkszobában ülünk, ahol rossz ízű, kellemetlen szagú szivaccsal masszírozzák az arcunkat. Lassan a stáb is összejön: építész, fodrász, kellékes, szabó és még ki tudja, hány ember kell majd a lámpák mögé. Befutott a világosító, az operatőr, a dramaturg, a rendező segédje, annak a segédje, mindenki. Már csak a „művész urak" hiányoznak. Az- első nyolc óra körül érkezik. Alacsony, összeaszalodott ember. Epizódszereplő. Semmi felórájukat!" Végre minden rendben. A művész urak beálltak, a statisztéria elrendezve. A rendező indít, mi ujjongunk, lelkesedünk, álmélkodunk, meghatódunk. Aztán szünet Vége az első jelenetnek. Pár perc múlva újabb beállítás. Addig egy Mefisztó-arcú úr zaftos színésztörténetekkel szórakoztatja a körülötte állókat Közben hanyag mozdulattal Chesterfieldet húz elő a zsebéből. Ráérősen bontogatja a dobozt, és amikor nem néz oda senki, hirtelen kettétöri a hosszú cigarettát. Ö a művészvilág szakavatott ismerője, állandó statiszta. De otthon Munkást szív, és hazafelé a buszon idegesen rángatja szakadt pulóverét a kíváncsi tekintetek elől. Mi csak fázósan toporgunk. Felelősségteljes pillantásokat küldünk egymás felé. Egy álomvilág szétoszlóban. Kezdődne a második snitt, de a művész urak sehol. „Hol az isten... vannak már megint?'' Rohangálás, a büféből lassan mintűnés. Kopott felöltőjében szürke egérnek látszik, amikor eltűnik a büfé felé. Aztán jönnek a többiek. A nagy színészek is. Csupa jól ismert arc a filmvászonról, a tévéből, a színházakból. Parókában, fáradtan, de hervadatlan mosolylyal. Az idősebb statiszták sugdolóznak, mutogatnak. A fiatalok rezzenéstelen arccal állnak, csak akkor élénkülnek meg, amikor megjelenik a „művésznő" — alig takart kebleivel, nadrágszárra vizelő kutyuüjával. Utolsónak viháncolva érkeznek a színész iparitanuló-intézet növendékei, ök még nem színészek, csak azok lesznek. Éreztetik is mindenhol, mindenkivel. Nevetséges pózok, erőltetett nevetés, adomázgatás, jópofa bemondások, egyik a másik után. De a közönséget nem dobja fel túlságosan a dolog. Megjön a rendező „Mindenki a helyébe!" Kezdődik a munka. Próba próba után. Kiabálás. „Kellék, smink." „Vegyék le az Apáti Mik,6$ iiűség Bőröm virágzik: libabőrt szül. Szívem, ha tudna, fehérülne el. Hajam hulltában még gyorsan megőszül. De a Nap süt. Imáim anyaföldje, 6, íme. Penghet bennem a rezgő sugallat: nem lesz hű hozzám ő se, ő se. Orgonák hangján hazám is megátkoz. Elküld misézni mádhoz, távolhoni földre. Csoda-e? Ama föld fönnhangon kiáltoz, és te is, ott messze: énértem; értem. „A hűség ne legyen friss, ha dús parasztkenyér." C".upán ódonsága érdem. Még friss hűségem fogalmazom itten. Mondom: legyek kenyérkéd, tarisznyád az útra. Nélküled nekem már semmim sincsen. denkl előkerül. Hangnemváltás. „Playback indul, és majd lassan ráállunk a géppel az arcodra." Néhány próba után ez is sikerüL Már majdnem egy egész percnyi anyagot vettek fel — terjed a hír. Közcen színészváltás. Kohanas szinkronba, tévébe, színházba. A pletyka ideje ez. .Tehetségtelen, rossz... jaj. láttalak a múltkor, remek, csodás, kiforrott... A. az egy ripacs, csapnivaló... Az a darab borzasztó volt, de te drágám elragadó..." Harsog a nevetés. a csacsogás, egyesek még cukkolják is magukat, csak úgy csorog a könnyük. Aztán hirtelen megmerevednek az izmok. A kamera már szenvedő, könnyes arcokat fényképez. Itt-ott a háttérben ugyan még látható egy-egy halvány mosoly, de a vágóolló ezt is elintézi. A nagyjelenetre délben kerül sor. A főhős é3 szerelmese találkoznak. Próba egyszer-kétszer, ötször. „Ah, szerelmem!" A rendező int. nem jó. Ismétlés. Üiabb kirohanás. Megbotlik egy kábelben. Na még egyszer. Most meg nem elég szenvedélyes a szövegmondás. Fogytán a türelem. A statisztéria zsibong, a stáb ideges. Egy öregúr alkalmi ismerőse füléhez hajoL „Nézze csak. hogy aládúcolták a kicsikét Nincs ennek se melle, se feneke. Biztos valaki futtatja." Végre minden rendben van. A kamera a szikrázó mosolyt, az aládúcolt kebleket fényképezi. A művésznő szerepe mára ennyi, semmi több. Az ebéd utáni beállításokon már csak a főhős szerepel. Lendül, ugrik, vív, szalad. Aztán kész. Mindenki elégedett, jó ütemben folyik a forgatás. Fél háromkor hosszú sor áll a pénztár előtt. A kosztümös urak és hölgyek helyén kopaszodó, fáradt emberek. Többnyire nyugdíjasok vagy lecsúszott egzisztenciák. akik így hitetik el magukkal hogy azért mégiscsak valakik. A többiek diákok. Kell az a pénz, amit egy-egy nap után fizetnek. Mégis, sokan csak egyszer-kétszer jönnek. Azt mondják, ilyenkor fél három körül már nemcsak az éhség mardossa az ember gyomrát, hanem valami más is. SEBŐK JÁNOS i )