Délmagyarország, 1978. december (68. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-01 / 283. szám

8 Péntek, 1978. december 1. A megmentő Lehet vagy hét éve, hogy mint szegedi diák és a biológia ügyeletes zsenije, kedvenc lelkifogyatékossá­gomnak hódoltam az épülő nagy la­kótelep mellett, a korgót tövében, s bebarangoltam a környéki kis utcá­kat, lebontott grundokat, s bukdá­csolva jártam-keltem az új telep épülő házai közt. Amikor egyszerre megelégeltem a nagy bogárvadásza­tot, a elhatároztam, most aztán ren­det teszek az ócskapiacon vásárolt, hajdanában fényképezögép-toknak használt gyűjtőtáskámban, leteleped­tem hát az egyik kerítés tövében az árokpartra. Nagy rendcsinálásom után odaléptem az utcai csaphoz, elővettem a flúgos bogarászok jel­vényének ls beillő szerkentyűt, a szippantót és mondván, hogy adok én a higiéniára, mosogatni kezdtem a vízcsapnál. Valami mocorgást hal­lottam a hátam mögött. Hirtelen megfordultam, s a kis házat ölelő kerítésen át egy öregasszony ijedt szeme pislogott rám. — 'klom — mondtam, nem túl bő­beszédű üdvözléssel, mire a néni ki­vágta a kiskaput, s felelősségre vonó hangon kérdezte. — Maga mit mér itten? Fogalmam sem volt, hogy mit mé­rek én „ottan", elvégre semmi egye­bet nem csináltam, csak a csupa üveg szerkentyűt vízzel teletöltve vizsgálgattam unalmamban, s épp a Nap felé tartottam, mikor a mama rámreccsent — Sugárzást — vágtam rá, mert jobb nem jutott az eszembe. — Már megint — Mért, mikor mértek itt? — Még sose, de minden ezzel kez­dődik. A méricskéléssel. Aztán meg majd jönnek, hogy költözzünk el. Bontanak, rontanak, építik a ménkű nagy házakat Mondja meg már, mikor lesz ennek vége? Tud vala­mit az elvtárs? Elöntött a büszkeség, hisz rájöt­tem, voltam már őrsi szakács, szi­vacsfelelős, raj vezető-helyettes is, de illetékes Elvtárs még soha. Éreztem, hogy itt most nekem nyilatkoznom kell. elvégre is, Izé. Körülnéztem. Körben nemrég viruló kertek ma­radványai, fölöttük dózernyomok, amott cölöpözőgépek döngették a földet, s mindaddig eszembe se ju­tott, vajon hogyan s merre terjesz­kedhet a lakótelep. Csak azt láttam, hogy nagy léptekkel közeledik a kis házak felé. — Nézze meg az elvtárs, olyan kedves, szép kis utca ez. Minden­felé virágoskertek, látja érik a cse­resznye... Intézze már el, hogy megmaradjon. — Hát nézze, az a helyzet (te jó ég, csak tudnám, mi a helyzet), szó­val a tényállás... — Na ugye? — Hát bizony. Ez fontos kérdés (már kezdek belejönni, ilyen erővel akár hivatalnok is lehetnék). Az el­képzelések szerint... — No igen, mondja csak. — ...szóval a tervek szerint — megláttam a közeli széles keresztut­cát és elgondoltam, mi lenne, ha csak eddig jönne ez a telep — ez az utca marad. A lakótelep csak az útig terjeszkedik. Tudja, ennek az a magyarázata... — A néni eltűnt, pedig most már kezdtem tetszeni magamnak, elvégre már „magyará­zatot" is tudtam előráncigálni. Még kezem mozdulata botcsinálta szó­noki pózomat idézve a levegőben maradt, amikor nyílt a kapu, és a néni egy frissen szedett marék cse­resznyével jelent meg. — Fogja, kedves. Fogtam és vittem a cseresznyét meg az irhámat. Legalább csak ad­dig oda ne érjenek a háztaroló dó­zerok. míg én ott vagyok. Magam­ban már hallani véltem a feldübörgő motorok zaját. Azóta sem jártam arra, csakhogy most, hogy sorsom visszavezérelt Szegedre. Na lám, hogy megmond­tam. Az utca még megvan — a lakó­telep is. Ugye megmondtam ... Igriczi Zsigmond 1978. DECEMBER 1., PÉNTEK - NÉVNAP: ELZA A Nap kel 7 óra 11 perekor, és nyugszik 15 óra 55 perckor. A Hold kel 7 óra 55 perckor, és nyugszik 17 óra 26 perckor. VlZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 7< cm (álló). HATVAN ÉVE halt meg Kaffka Merglt (1500-1918) iró, koitő, a Jíyugat-nem­zerlék kimagasló nőírójs. Legjelentősebb müve két regénye, a Színek és évek (1912), valamint a Hangyaboly (1917). Kövek a Tiszába röviden KITÜNTETÉS A Szakszervezetek Csong­rád megyei Tanácsa oktatási központjának politikai mun­katársát. dr. Mihály Józsefet, nyugdíjba vonulása alkalmá­ból a Szakszervezeti Munká­ért Érdemérem arany foko­eatával tüntette kl a SZOT. A kitüntetést tegnap, csütör­tökön délután adta át dr. Dobóczy Károlyné, az SZMT titkára. A „MAGYARORSZÁG" SZEGEDEN Ma, pénteken három he­lyen is találkozik a „Magyar­ország Baráti Kör" tagjaival clr. Pálfy József, a hetilap főszerkesztője: az újszegedi pártszékházban délután 3 óra­kor. a petőfitelepi kulbkönyv­t árban délutáh 5-kor, este 7 órakor pedig a November 7. Művelődési Központban. Elő­adásának címe: Európa — közel a Közel-Kelethez, és nem ls olyan távol a Távol­Kelettől. HLISMKRÉ8 KORNISS DEZSŐNEK A Minisztertanács KomKs Dezsó festőművésznek, 70. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Ér­demes Művésze kitüntető cí­met adományozta. A kitünte­tést Molnár Ferenc kulturá­lis államtitkár csütörtökön i'dta át. A KEGYETLEN ASSZONY A 36 éves Toka: Sándorné Pálfy Edit önkényesen Szd­gedre hozta első férjénél ne­velkedő, Csongrádon tanuló fiát A férfi emiatt felkeres­te volt feleségét lakásán. To­kai Sándomé először ki akarta tuszkolni látogatóját a szobáid, majd második fér­e és egy náluk albérletben lakó "latalember segítségével a fotelhoz kötözte. A megkö­tözött embert 20 percen át ütlegelte egy cipóvei és egy strandpapuccsal. Ütéseivel többek között állcsonttörést arcüregbevérzést okozott, olyan sérülést, amely öt hét alatt gyógyult. A szegedi já­rásbíróságon kiskörű gyer­meke elhelyezésének meg­változtatásáért, és különös kegyetlenséggel elkövetett sú­lyos testi sértésért vonták Tokainét felelősségre: 7 hó­napi börtönre ítélték. Az íté­letet a megyei bíróság hely­benhagyta. Hózáporok Várható időjárás péntek es­tig: Pénteken napközben fel­hőátvonulásokból elszórtan várható hózápor. A több he­lyen erős északi szelet időn­ként viharos széllökések kí­sérik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 0, plusz 4 fok között . „ . Távolabbi kilátások kedd Acs s- sándor ,eIvéte,e reggelig: Felhőátvonulások, Az új partfal épité éhez követ szórnak a Tiszába a Ilun­elszórtan kisebb havazás, hó- Kár.a Szál.oda alatti szakaszon zápor. Az élénk szél az idő­szak végén mérséklődik. Leg- ÁTHELYEZETT KlALLlTAS alacsonyabb hajnali hőmér- MEGÁLLÓ Szabó Iván szobrászművész séklet eleinte mínusz 2—mí­A Komócsin Zoltán téren alkotásaiból rendeznek kiál­SZÓRAKOZTATÓ MŰSOR nusz 7. később mínusz 5— a jeienle<xj útburkolat-felújí- Htáat a vásárhelyi Tornyai mínusz 10 fok hozott Leg- lási munkálatok miatt a Bel- János Múzeumban. Azagyag­magasabb nappali homérsék- város iuetve Újszeged felé szobrokból, domborművek­let 0, plusz 5 fok között, tartó' autóbuszjáratoknak a hő', tálakból álló „Csupa Hungária Szálloda előtti meg- cserép" címmel összeállított állóhelyét ma, pénteken tárlatot december 3-án, va­üzemkezdettől — várhatóan sárnap déli 12 órakor nyitja December 2-án, szombaton egy hétre — áthelyezik. A meR dr. Pogány üdon Gábor, Zákányszéken, a Mikszáth io, 20, 33 és 35 számú jára- a Nemzeti Galéria főigaz­Kálmán Művelődési Házban tok a Lenin körút 15. számú gatója. este 6 órai kezdettel Töltsön ház előtt állnak meg, ha az másfél órát kedvenceivel Anna-kút felé haladnak, A címmel szórakoztató műsor színház irányába tartó M—16 lesz, melyen többek között és 34-es autóbuszok a Dózsa György utca 14. számú ház ÉREMGYŰJTÖK ÖSSZEJÖVETELE A Magyar Éremgyűjtők megyei Csongrád szervezete fellép Korda György, Kom- György utca w. szamu naz egybekötött nyil­,*L „ _ , előtt állnak meg. Az épilke- arveressel jioti nyit j y y Zés idején a kereszteződésben vanos összejövetelt tart va­ria, Dévényi Tibor, és még sebességkorlátozást rendelnek sár"ap délelőtt 10 órától a Juhasz Gyula Művelődési sokan mások. el. Gyászkazieménysk rájdaloromai tudatjuk, hogy SOMLŐI ISTVANNE rövid szen­vedő után, eletének 72. évében november 29-én elhunyt. Kíván­ságára elhamvaszlatjuk. Ham­vasztás utáni búcsúztatása ké­sőbb lesz. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, barátok­nak, Ismerősüknek és munka­társaknak, akik drága Jő férjem, édesapa, nagyapa és após, TARI ISTVÁN temetésén megjelentek, virágaikkal és könnyeikkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudattuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama. ÖZV. HERÉNYI Jö­ZSEFNÉ Strausz Erzsébet ételé­nek 80. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése decem­ber 1-én 12 órakor lesz a Belvá­rosi temető ravatalozójából. — A gyászoló család. 413 Mély fájdalommal tudatjuk, Irágy a szeretett édesanya, nagy­mama, anyós, dédmama, ÖZV. F1TRF.NCZI ANTALNÉ Kasza Ilo­na életének 69. évében váratla­nul elhunyt. Temetése december 1-én 14 órakor lesz a tiszaszigeti katolikus temetó ravatalozójából. A gyászoló család — Tiszasziget, József A. u. 18. tll Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édes­apa, após és nagyapa, PAP S.AN­DOR életének 75. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temeté­se december 1-én 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozó­jából. A gyászoló család - Iri­nyi J. u. 14. 493 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÖRÖK ISTVÁN életének 76. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése december 4­én 12 órakor lesz a Belvárosi te­mető ravatalozójából. Gyászoló eltartója. '414 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak. Ismerő­süknek, akik felejthetetlen ha­lottunk, VÖNEK1 JENŐ temeté­sen megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 399 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, Jó barátoknak, szomszé­doknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, SZANKA MIHÁLY te­metésén megjelentek, részvétük­kel és virágaikkal mély fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. — A gyászoló család - Gyergyói u. 15. sz. 494 Központban (Vörösmarty ut­ca 5.), amelyen' kívülállók is értékesíthetik érmeiket és ré­gi pénzeiket. Többek között elárvereznek itt egy hagya­tékból származó, Ferenc Jó­zsef-kori forint-krajcár gyűj­teményt és 10—15 darab ko­rábbi eredetű magyar és kül­földi tallért is. ÉPÍTÉSZETI FÉNYKÉPPALYAZAT A Magyar Építőművészek Szövetsége építészeti fény­képpályázatot írt ki azzal a céllal, hogy családi házakról, nsoportos telepekről és többla­kásos szövetkezeti lakóházak­ról, lakásépítésünk e fontos területeiről szerezzen a íotó­í művészet segítségével infor­mációkat. A szegedi pályá­zók közül dijat nyert Győző Molnár Ferenc, sikeresen sze­reptelt Gyenes Kálmán; mind­ketten a Szegedi Fotóklub tagjai. KISSZtNHAZ Este 7 órakor: Isten veled. Jú­dás! — Bemutató l. bérlet. MOZIK Fáklya: Nem élhetek muzsika­szó nélkül (szines, magyar, fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor). Vörös Csillag: délelőtt 10 óra­kor: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (színes magyar), negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Sokat akar a szarka (14 éven felülieknek, szines, m. b. fran­cia). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13'57-es), este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sür­gős esetben. BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a Kórház (Tolbuhin sugárút 57.) veszi fel. sebészeti ügyeletet ls a Kórház tart. ÁLLATORVOSI ÜGYELET December 2-ig, este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és ne­héz ellés esetére ügyeletes: L és IIL kerület. Gyálarét, Klskundorozsma területén: dr. Maksay Ferenc állatorvos. Laká­sa: Szeged. Szt. László u. 23/A. Telefon: 14-212. H. kerület. Algyő. Táné terü­letén: dr. Krajcsovlos László él­latorvos. Lakása: Szeged. Gön­dör sor 23/B. Telefon: 51-781. Kübekháza. Szőreg. Ttsznsziget, Ütszentiván területén: dr. Kis Albert állatorvos. Lakása: Oj­szeged, Közép fasor 21. Telefon: 18-599. Az állatorvos kiszállításáról • hívó fél köteles gondoskodni. nötíj BUDAPEST L 7.59: Tevétorna (Ism.) 8.05: ITV: Történelem 9.05: Környezetismeret 10.06: Matematika 10.40: Orosz nyelv 11.05: Matematika 12.06: Világnézet 13.40: ITV (ism.) 16.28: Hirek 16.36: Pedagógusok fóruma (ism.) 17.10: A Pécsi körzeti stúdió műsora 17.35: Játék a betűkkel 15.06: Ot perc meteorológia 18.10: A Laoszi NDK nemzeti ünnepén 18.30: Tanácskozik a IX. Magyar Békekongresszus 20.00: Delta 20.35: Don Jüan és a kővendég — tévédráma 21.30: Fiatalok órája 22.30: Tévéhíradó BUDAPEST 2. 20.00: Zenés ajándékkosár — NDK-Llm 21.10: Tévéhíradó 2. 21.73: Ot perc meteorológia (ism.) 21.36: Marty — m. b. amerikai film BELCRAD 1. , 17.10: Magyar nyelvű tévénapló 17.45: Gyermekeknek 18.10: A nép nevében 18.45: Szórakoztató idököz 19 15: Rajzfilm 20.00: Lesz, ami lesz - Jugoszláv show 21.05: Gyökerek — filmsorozat 22.55: Hét tévénap BELGRÁD 2. 16 10: Vízilabda-mérkőzés 1.7.45: Beszédkultúra 19.05: Elektronika 19.15: Akciók 20.00: Térközeiben 21M: 24 óra 21.30: Arcképek 21.30: Zenei műsor 22.50: Humor BUKAREST 18.03: Oktatás-nevelés 18.20: Gyermekeknek 13 70: Tévéhíradó 20 CO: Történelmi visszaemlékezés 21.151 Tévéhíradó SZOMBAT DÉLELŐTT BUDAPEST L 8.04: Tévétorna (Ism.) 8 10: ITV 10.W: Boney M. (Ism.) 10.50: Derrlck: Paddenberg (Ism.) U.50: Játék a betűkkel (Ism.) 12.53: Salgólarjónt TC-Vasas bajnoki labdarúgó­KOSSUTH 8.27: Magasan renül a daru 8.37: Verbunkosok, nóták 9.13: Bartók Béla saját műveiből zongorázik 9.33: Gólya bácsi, gólya 10.05: Képek és jelképek 10.35: Verselt elmondja Csorba Győző 10.40: A Berlint Rádió énekkara romantikus kórusműveket énekel 11.00: Gondolat 1L45: Takács Paula két Verdl­operaáriát énekel 12.Süt Hétvégi Panoráma 13.57: Szatirikus dalok 14.44: Magyarán szólva .., 15.10: Kamarazene 15.231: Csiribiri 16.05: Távoli tengereken 17.10: A Cseh Filharmonikus Zenekar két szimfonikus költeményt játszik 17.36: Láttuk, hallottuk 18.01: Bemutatjuk új felvételeinket 18.15: Hol volt, hol nem volt..! 18.15: Ttnegő — a Gyermekrádtó műsora felnőtteknek 19.35: A Rádió lemezalbuma 20.37: „Fuldokló sugallat" ­Orbán Ottó versel 20.42: A zeneirodalom remekműveiből 21.30: Jöttünk a doktor úrfiak *. 22.20: Tíz nerc külnolittka 22.30: A „Kállai kettős" nyomában 22.55: xvm. századi operákból 0.10: Könnyűzene — hangszer­szólók PETŐFI 8 05: Wagner: Bevonulási induló a Rlenzt című ooerából 8.20: Tiz perc külpolitika 8.33: Egy óra dzsessz 9.33: Honthy Hanna és Felein Kamill oDerettfelvételelböl 10.00: Zenedélelött 11.45: Tánczenei koktél 12.33: Edes anyanyelvünk 12.38: Nótamuzsika 13.00: Összeállítás Gábor Béla Írásaiból 14.00: Kettőtől ötig . .. 17.00: Mindenki iskolája 17.30: Ötödik sebesség ­különkiadás 18.33: Slágermúzeum 19.25: Falust esték 30.00: Félóra népzene 20.33: Hegyi oatak — Tamás: Áron drámai színjátéka 22.27: Sanzonok. 33.15: Zenés játékokból 3. MŰSOR 8.08: A Finn Rádió kamara­kórusa énekel 9.07: iskolarádió 9 39: Beethoven-művek 11.08: Fiatal művészek pódiuma 1.1.29: Massenet: Manón Közben: 12.14: L,ev Tolsztoj 14.12: Veress Miklós: Porhatnu ;6 0(: Versek világa 15.21: Haydn: A teremtés — oratórium 17.10: Titj-top narádé 17.40: Schubert: Heine-dalok 18 99: Jr lenidőben 18.30: Erkel önerőiből 19.05: Iskolarádió IS 73: nzses-szfelvételekből 20 01): Néoek mesél 20 39: Közkívánatra 1 22.00: Mai Jugoszláv zeneszerzőkről 22.45: Századunk zenéjéből SZOMBAT DÉLELŐTT KOSSUTH 8.30: Lánvok. asszonyok 8 56: Nóták 9 70: „Amíg szívünk dobog.. " 10 05: A Vigadó történetéből 10 49: Rádiószínház 12.20: Zenei anyanyelvünk PETŐFI 8.05: A Lincsel Rádió tánczenekara Já'szlk 8 20: T'z r>erc küHolittka 9 39: F'nssz'kus o-ere*trésTleteá 9 16: VMaszolunk hall".nió'nknak 9 y>: fúvószene t'nerttmusban 09: S-.omhat délelőtt ... 12.00: Harminc perc rock HEGEDŰS intvANNÉ KITÜNTETÉSE Az Elnöki Tanács a Mun­kar Érdemrend aranv foko­zata kitüntetésben részesítet­te Hegedűs Istvánnét, a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ság munkatársát nyugállo­mányba vonulása alkalmá­ból. A kitüntetést csütörtökön Nagy Mária, az MSZBT fő­titkára adta át* DHMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napllapto Főszerkesztő: F NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ SIMON ISTVÁN Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vailalat Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO Szerkesztőség és kiadóvállalat! Szeged. Tanácsköztársaság útja io Sajtóház. 0749 - Telefon: 12-633 A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 88. - 6720 Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Index; 88 853 ISSN; 0133-988 x

Next

/
Thumbnails
Contents