Délmagyarország, 1978. december (68. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-31 / 307. szám

Vasárnap, 1978. december 31. 5 Jövőnkért, gyermekünkért Irta: Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke D ecember különös hónap, nem olyan, mint a többi. S nemcsak azért, mert a számvetés hónapja. Különös varázsa is van. Ta­lán mert olyan ünnepek ideje, melyek elsősorban családi kör­ben melegítenek igazán, melyek meghittsége erőt, biztonságot ad. Könnyebb örömökkel feltöltődve átlépni az új esztendőbe, vállalni az újabb hétköznapokat Ajándékokkal marasztaljuk az ünnep hangulatát, kedveseink ar­cán szeretnénk sokáig megőrizni az örömteli mosolyt, vidámságot. Csak rajtunk múlik, sikerül-e kiterjeszteni családunk, otthonunk nyugodt boldogságát a nem piros betűs napokra is; csak rajtunk mú­lik, sikerül-e tartóssá, másokra is kisugárzóvá tenni azt. Mert a felté­telek — az alapok — adottak. Országunkban béke van. Könnyű ki­mondani, leírni ezt a szót, de nem könnyű kivívni, megtartani. Euró­pában immár több mint 33 esztendeje béke van. Népünk mintegy fe­lének nincs személyes tapasztalata a háborúról, és azt akarjuk, ne is legyen. A béke megvédelmezéséért ki-ki a saját, lehető legjobb mun­kájával teheti a legtöbbet. Országunkban — és a többi szocialista or­szágban — nincsenek olyan erők, amelyeknek érdekében állna a há­ború, az emberi élet, az ember teremtette világ elpusztítása. Az imperialista országokban viszont — jól tudjuk — még létez­nek veszélyes, befolyásos erők, amelyek fenyegetik az egész emberi­séget, mesterségesen szítiák a fegyverkezés tüzét. A közelmúltban Budapesten megtartott IX. magyar békekongresszus határozottan ál­lást foglalt a következetes harc mellett az enyhülésért és a helsinki záróokmány valamennyi pontjának betartásáért. Hazánkat világszer­te békeszerető, a békéért tettekre kész országként ismerik — s erre büszkék lehetünk. Elsősorban azért, mert aki szilárd hittel és kemény következetességgel békét akar, egyben jövőt épít. S nemcsak magá­nak! E jövő örököse a ma felnövekvő ifjú nemzedék, gyermekeink, unokáink, akiket elhalmozunk szeretetünkkel és mindennel, amiben nekünk, szülőknek nem volt. nem lehetett részünk. Nyugodtan el­mondhatjuk, ma már olyan körülmények között nevelkedhetnek, él­hetnek gyermekeink, mint ebben az országban soha. Szocialista társa­dalmunk a folyamatosan emelkedő életszínvonalnak megfelelően, mind jobb feltételeket teremt a gyermekek számára. Talán nem kell kü­lön hangsúlyozni, hiszen már oly természetes, hogy mindez társadalmi érdek. Fiaink, leányaink megfelelő gondozása, nevelése, személyiségük fejlesztése nem csupán a család feladata. Államunk a párt társada­lompolitikájának alapján rendkívül sokoldalú anyagi és erkölcsi tá­mogatással vállal részt ebből a feladatból. Elég csak megemlíteni, mi­lyen nagy erőfeszítéseket teszünk azért, hogy megfelelő számú böl­csőde, óvoda, iskola, napközi otthon, kollégium álljon a gyermekek rendelkezésére. Több mint tíz esztendeje, hogy a fiatal anyák igénybe vehetik a gyermekgondozási segélyt. Természetesnek tekintett jutta­tás a terhesgondozás, az ingyenes egészségügyi ellátás, a családi pót­lék, és még sorolhatnánk tovább. Hazánkban a gyermekek 96 százaléka családban nevelkedik, a többieket teljes mértékben az állam látja el. Ilyenkor, karácsony tá­ján, különösen nagy gyengédséggel fordul feléjük a közvélemény. Fel­sorolni lehetetlen, hány szocialista brigád küldi el a nagy szeretet­tel készített ajándékokat, patronáló családok veszik magukhoz az ünnep napjain a szüleiket elvesztett apróságokat. Az árva, a gondat­lan szülőktől elhagyott gyermek számunkra rendkívüli eset. Figyel­meztető azonban, hogy szaporodik a válások száma, ebből fakadóan egyre több a csonka családban felnövő gyermekek száma. A gyerme­keket egyedül nevelő szülőket gyermekszerető társadalmunk — éppen a kicsinyek érdekét szem előtt tartva — külön is támogatja. Altalánossá vált szemlélet ma már: a gyerek nélküli család nem teljes. Társadalmunk nem csupán szólamokban biztat a gyermek, sőt, több gyermek vállalására. A párt nő- és népesedéspolitikai határoza­ta, a különböző törvények, rende'etek — az ifjúsági, a családjogi, az egészségügyi, a közművelődési törvény —. mind-mind a felnövekvő nemzedék érdekében születtek. A társadalmi keretek megteremtése azonban természetesen nem veszi le teljes mértékben a szülők vállá­ról a gyermeknevelés gondját. Nem is ez a cél. Sokkal inkább az, hogy olyan feltételeket teremtsünk, melyek mellett a szülők anyagi­lag. erkölcsileg eleget tudnak tenni a nemes, az emberhez legmél­tóbb kötelességüknek. Mindennapjainkat áthatja az alkotni, teremteni vágvó szándék. Gyermekünkben új embert adunk a holnap számára. Nevelni soha nem volt könnyű feladat, és valószínűleg nem is lesz az. Az örömök mellett minket, s a mindenkori szülőket kudarcok is érhetik, bánatunk ls akad. Arról azonban soha nem feledkezhetünk meg — csak azért, mert a mi gyermekeink már szorgalmas munkánk eredményeként, jó körülmények között élnek —, hogy léteznek még olyan országok, ahol a gyermekek éheznek, elnyomásban, faji megkülönböztetésben, testi­lelki kínzásokban van részük. Az apartheid nemcsak a felnőtteket érinti Dél-Afrikában, a fasiszta rezsimek nem kímélik a haladó gon­dolkodású emberek gyermekeit sem, a munkanélküliség, a létbizony­talanság őket is sújtja. Sőt, talán őket — védteleneket — még inkább. A mi gyermekeinknek mindezt szerencsére nem kell átélniük. De ér­teni, tudniuk igen! S az, hogy mindezek megszüntetéséért küzdeni tu­dó felnőttekké váljanak, a mi dolgunk. A gyermekeknek — egészséges fejlődésük érdekében — a világon mindenütt különleges gondoskodásra és megkülönböztetett figyelem­re van szükségük — állapította meg az ENSZ 1959-ben, a gyermekek jogairól szóló deklarációjában. E nyilatkozat elfogadásának 20. év­fordulóját, az 1979-es esztendőt az ENSZ a gyermekek nemzetközi évér-sk nyilvánította, azzal a céllal, hogy felhívja a világ közvéle­ményének, a kormányoknak a figyelmét a gyermekek helyzetére, jo­gainak védelmére, azok teljes érvényre juttatására. Hazánk, híven a szocia'izmus esZVnéihez. társadalmi rendühk humanizmusához, magáé­vá tette az ENSZ felhívását. Megalakult a Nemzetközi Gyermekév Nemzeti Bizottsága, mely programiában célul tűzte ki: szocialista hazánkban tovább gazdagítsuk az okos gyermekszeretetet, ápoljuk a szocialista családeszményt, javítsuk a gyermekek testi-lelki és szel­lemi neve'érónek, egészségügyi ellátásának feltételeit erősítsük gyer­mekeink érdekésen a társadalmi összefogást. Munkálkodjunk tovább­ra is közösen azon. hogy gyermekeink képességei még teljesebben bontakozhassanak ki, hogy egyéni vágyaiknak, valódi képességeiknek, a társadalom igényelnek megfelelően választhassák meg életpályáju­kat Neveljük őket alkotó munkára, a munka szeretetére, neveljük őket olyan felnőttekké, akik lelkiismeretesen dolgoznak és harcolnak a szocializmusért, a haladásért, olyan közösségi emberekké, akik val­latták nemzetük, hazátók sorsát és gondját. Igv vezethetjük okét a teljesebb emberi élet útjára. Ez az egész társadalom, minden szulo érdeke kötelessége. Tudatában vagyunk annak, hogy sokat kell még tennünk, mind a szülői felelősség erősítése, mind a fiatalok családi életre nevelése érdekében. , , A Ma°yar Nők Országos Tanácsa magáévá tette a gyermekev nemzeti és°nemzetközi program ját. A Nemzeti Bizottsággal és a Nem­zetközi Demokratikus Nőszövet-é-.gel aktívan együttműködve dolgozik a célok a programok megvalóritá-tóért. annak a meggyőződésnek az alaoián' hogy ez a tevékenység is hozzájárul az egész világon a gyer­mekek sorsának javuásához, ahhoz, hogy Fö'dünkön mindenütt nyu­godt, békés, boldog ünnepek és hétköznapok legyenek. A Gagarín Hőerőművet ellátó visontai külfejtése? tignitbánya egy részlete Lesz-e holnap energiánk? S zónoki kérdésként hang­zik, ám a válasz megala­pozottságától milliók sor­sa függ. Az 1977-ben tartott X. Energiai Világkonferencia — Isztambul volt a helyszíne — meglehetősen zord képet festett az energiaforrások hasznosításá­nak jövőjéről, hacsak ... Hacsak nem sikerül ésszerűbb korlátok közé terelni mindazt, amire ösz­szefoglalóan azt mondják, ener­giakérdés. S erre, tervgazdálko­dásuk szilárd keretein belül, a szocialista országoknak igazán jók a lehetőségei. Gazdag hírcsokor tanúskodik naponta arról, a világ minden táján keresik — egyre nagyobb tudományos apparátussal és anyagi ráfordításokkal — az új energiaforrásokat, a célszerÚDb energiafelhasználást lehetővé tevő megoldásokat. Hír: a követ­kező másfél évtizedben a KGST­országokban száznál több — kü­lönböző kapacitású — atomerő­múvi áramtermelő blokkol, blokkcsoportot helyeznek üzem­be. Hír: egymillió méter kuta­tó-íeltáró fúrást végeznek szén­hidrogének után hazánkban az ötödik ötéves tervben. Hír: 3 Egyesült Államok legnagyobb energiacégeinek egyike, az United Gas több mint 13 millió dollárt költ azokra a biztató eredményű kutatásokra, amelyek célja vízi­jácint-telepek termelte metángáz hasznosítása. Szélmotorok, nap­elemek, ár-apály erőmű. Találomra és önkényesen vá­lasztott példáink érzékeltetik: az energia valójában az emberiség fejlődésének, létezésének kulcs­kérdése, hiszen híjával egyis percről a másikra megbénulna az éiet. A teendő súlya magya­razza: hatalmas összegeket ad­nak mindenütt az állami költ­ségvetésekből az energiaiparnak kutatásokra, fejlesztésekre. Nagy étvággyal ül minden fo­gyasztó ahhoz az asztalhoz, amelyre menüként a különféle energiahordozókat, energiáka' tálalják. Tavaly 4650 új traktor került a mezőgazdasági üzemek­be; másfél évtized alatt meghá­romszorozódott az egy ipartelep­re jutó hajtóerő; a benzin fel­használása egy évtized alatt — 1971 és 1980 között — meghá­romszorozódik, azaz 800 ezer tonnáról 2,5 millió tonnára -nő. Gépeink, eszközeink hajtóanya­got kívánnak, s mert eddig nem voit különösebb fennakadás ab­ban — szemben a más orszá­goknál tapasztalhatóakkal — hogv meg is kapják ezt az egyre többet, nem csináltunk nagy gondot abból, mi, miként lesz holnap, holnapután. Pontosan az energiaellátás je"­legeből következően azonban, ha valahol, akkor itt kell hosszú időre, s előrelátóan tervezm. Egy-egy jelentősebb energiaellá­tási beruházás kivitelezésének munkái hat-nyolc esztendőre terjednek. S a költségek! A 750 kuovoltos távvezeték, mely az ukrajnai Vinnyicát és Albertir­saT köti össze — pontosabban újabb, s egyben legerősebb szál­lá 1 a szocialista országok ener­giarendszerét —, csak a magyar Lei ületen levő szakaszának építé­se 4,6 milliárd forintba kerül. Az ország legnagyobb kőolaj-fino­mítójának bővítése — évi 5,5 nnilió tonnás feldolgozó kapaci­tással — 6,6 milliárd forintot emésztett fel. S ez csak a lista eieje. Hosszú távú futás zajlik itt fejlesztés és igények között, s utóbbiakkal a lépéstartás mind nagyobb kiadásokat követel. Fő irányt jelölő meghatározás az, amit az MSZMP Xl.kongresz­szusán elfogadott programnyilat­kozatban így olvashatunk: „Az ország energiatermelésében jelen­tős szerepe lesz az atomerőmű­veknek. A hazai szén- és lignit­bázison új nagy kapacitású erő­műveket létesítünk." Óriások az energiaellátásban: távlati prognó­zisok szerint az ezredfordulón az erőművek termelésének felét atomerőművek szolgáltatják a vi­lágon. Hazai előrejelzések szerint négy-ötezer megavatt — öt-hat Gagarin Hőerőmű! — atomerő­művi kapacitás épülhet meg 1990­ig. S lássunk most • törpéket Egy évben 60 ezer tonna fűtőolaj megtakarítását teszi lehetővé, ha egy százalékkal csökken az erő­művekben a villamos áram elő­állításához felhasznált tüzelő­anyag; a lakosság zavartalan el­látása megköveteli, hogy tízezer kilométer hosszúságú közép- és kisfeszültségű elosztóhálózat re­konstrukcióját hajtsák végre egyetlen középtávú tervidőszak­tan. Tények, adatok, tervek végeér­hetetlen sorban; nincs megállás, ahogy a cselekvésben sem lehet, mert abban a pillanatban arit­miás zavarok mutatkoznának a • termelőágazatokban, a lakossági energiafelhasználásban. Itt jelen­tősége van minden apró mozza­natnak, lépésnek vagy megtorpa­násnak. A nyolcvanas évek elején már a lakások háromnegyedében égetnek majd — vezetékes vagy palackos — gázt; gázüzemekről, palackozókról éppúgy ideiében kell gondoskodnunk e cél elérése A leningrádi atomerőmű központi irányítóterme érdekében, mint a megfelelő szál­lítójárművekről, cseretelepekről. Csipetnyi abból, amit az energia­ellátás feltételrendszerének ne­veznek a szakemberek. S ha tet­szik, ha nem, ezeknek a feltéte­leknek a megteremtésére a nép­gazdaságnak egyre nagyobb ösz­szegeket kell kiadnia; az energe­tikai beruházások aránya fokoza­tosan növekszik az összes ipari befektetésen belül. S ennek elle­nére, pontosabban, ezzel párhu­zamosan növekszik az import je­lentősége is; energiaigényeinknek több mint a felét ezen az úton elégítjük ki, döntő mértékben szovjet forrásokból. Manapság ritkaságnak számít az energiaellátás olyan zavarta­lansága, melyet hazánkban élvez/­hetünk. Ám ennek tudatában sem feledhetjük, hogy némely te­kintetben eléggé hátul állunk a sorban. A Német Demokratikus Köztársaságban például kétszer akkora az egy fizikai foglalkozta­tottra számított villamosenergia­felhasználás az iparban, mint ná­lunk — ami a termelési szerke­zetnek éppúgy következménye, mint a gépesítettség színvonalá­nak —, s hogy az egy lakosra vetített villamosenergia-fogyasz­tásnak azt a mennyiségét, amit Csehszlovákia 1970-ben mutatha­tott fel, mi 1980-fcan érjük el. Vannak tehát adósságaink — mert a hatékonyabb termelőmun­ka elválaszthatatlan az energia­felhasználás emelkedésétől —, de igyekezetünk csak akkor célszerű, ha ésszerű korlátok között zajlik. Minden tekintetben megfelelő fe­dezetet kell teremtenünk a nö­vekvő energiaigények kielégítésé­hez, exportálható árukban, be­építhető eszközökben, infrastruk­túrában. Ezért kellemes és kelle­metlen lépések együtt járnak; például háromszorosára bővítik a kőolajipar tárolótereit, hogy za­vartalanul kiegyenlíthetőek legye­nek az értékesítésben a szezonális ingadozások, de ugyanakkor ren­delkezések szabályozzák az éven­te forgalomba hozható olajkály­hák mennyiségét. A többségi ér­deknek itt igazán elsőbbsége van a kisebbségi érdekkel szemben, ezért kapcsolódik a haladás és korlátozás szorosan egymáshoz. Ezért, azért tehát, hogy ne egy­szerűen csak legyen, hanem az indokolt mennyiségben, összeté­telben, helyen legyen holnap energiánk. MÉSZÁROS OTTÓ Polner Zoltán A történelem tisrise Az iszony végrendeletei: széttépett arcok. Én csak a hullamerev egekre emlékszem. Lapul a történelem tigrise az éjben. Ki emlékszik a végrendeletekre? Honnan ez a sikoly szél, ez a Koponyák-hegye honnan? A törtenelem tigrise vár a bozótban. Véres állati üvöltés reszket a kövekben. Füstölgő sírkövek: Lidice, Dachau. Auschwitz, A történelem tigrise puhán lopakszik. Ki ne emlékezne a széttépett arcokra: gázkamrákban a világot szívünkre hagyták és láttátok a történelem fenevadját.

Next

/
Thumbnails
Contents