Délmagyarország, 1978. december (68. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-28 / 304. szám

Csütörtök, 1978. december 28. i 5 w a tizenkilencediken... Tíz-tizenkét év körüli srác vitatkozik szüleivel a korosztály ártatlan vehemenciájával: a megszokott családi szóváltások és a Jól ismert „óberszülől" stílus ellenére fi csak tiszta, igazi karácsonyt szeretne. Megdöbbenté, menynyire nem ismeri a karácsony Ünnepét létrehozó keresztény legendakört, még megdöbbentőbb az a szülői figyelmetlenség, amivel az adott helyzetben, a gyerek kérdései hallatán találkozni kelL (Lehet elgondolkodni, mennyire tipikus ma az Ilyesmi.) Summa summárum: a srácot leküldik a boltba, menetközben találkozik hasonló korú „barátnőjével" — és még valakiveL S ez az a pont, ahol a nagybetűs Karácsony számán igazán megkezdődik. Már Szerb Antal tudta: mindannyian csodákra várunk, az Irodalom él ls e bevallott-bevallatlan vonzódásunkkal A karácsony a gyerekkor látszólag csak ajándék-, valójában csodaváró, az igazán ártatlan gyermeki szeretet Igényét tudatosítani igyekvő ünnep. Mindennek Ítéléséért — fónt említett, Tomi nevű Ifjú barátunk a példa — olykor meg kell küzdeni is. Segítséggel persze, hiszen anélkül ebben a korban még nemigen mehet a dolog. A Kívánságbácsi, aki a két gyereket a valóság hetedik emelete helyett a csodák beton Hilton-lakótelepének tizenkilencedik, az eredetihez kísértetiesen hasonló emeletére viszi föl, valójában nagy és komoly emberi missziót teljesít. Intézményesítetten, nevének kissé ellentmondva, nem ls nagyon kívánságokra nyújt sok szépet — legyen igazi karácsony a karácsony, fis Weöres Sándor-, Szabó Lőricz-, Mllne-, Babits, vagy Saint-Exupéry-mflvek hangzanak sorra egymás után, közben itt-ott zenével, a Kaláka együttestől Koncz Zsuzsáig. A Gyermekrádló december 24-1, a Kossuth rádión délután, ksrácsonyfa-díszítéses időben hallott műsora, a Csoda a tizenkilencediken két teljes órán át cáfolta a vizualitás kultuszába öltözködő telekommunikációt korunkat. Gyanítható: több szempontból ls bravúrműsornak lehet nevezni. Az összeállító Kamarát Ittván, a szerkesztő-keretjátékíró Vágó Péter és a rendező Csajági János felismerte a gyermeklélek tizenkilencedik emeletet váró karácsonyi alaprezdülésen. Ehhez nagyszerű válogatásban igen hangulatos, szuggesztív, olykor a felnőtt hallgatót is karácsonyi csodahangulatba ringató százhúsz percet alkottak. Ebben a mindenkor szükséges „pedagógiai plusz" finoman rangrejtve éppúgy megtalálható volt, mint ilyen délutánokon a szobában a fenyőfaillat, a bájos versek és történetek pedig — kiváló színészek, többek között Bodrogi Gyula, lnke László, Ruttkai Éva, Schütz lla, Sulyok Mária tolmácsolásában — cslllsgszórókként sziporkáztak az alkonyi szürkületben. Teleki Kamill — a Kívánságbácsi — megelégedettén távozhatott a tizenkilencedikről hogy más, ilyen irányú kötelezettségeinek is eleget tegyen. Annál ls inkább, mert a rádió három programjában, a karácsonyi ünnepek két napja alatt több műfajú háttérzene-összeállításokon kívül nem sók hasonló nagyszerű adást hallhattunk. Domonkos László Hegedű és szobor Rocky Színes amerikai film. írta és a címszerepet játssza Sylvester Stallone, rendezte John G. Avildsen, operatőr James Crabe, zenéjét szerezte Bili Conti. Szereplők: Talia Shlre, Búrt Young, Carl Weathere éa Bürge* Meredi th. A tévé karácsonyeati műsorán szerepelt Rényi Tamás K. O. című filmje. Ott mondja a mindent eldöntő bokszmeccs után Csüngi edzője: Nem tudtam, fiam, hogy itt csak úgy lehet győzni, ha agyonverik az embert! A Rocky című, háromszoros Oscar-díjas amerikai film ls mintha ennek a mondatnak a jegyében fogant volna — csakhogy amerikai módra, a profi boksz kegyetlen szellemében. Az összehasonlítás már csak ezért ls érdekes, izgalmas, tanulságos. Az első kuriózum, hogy a film írója — maga ls közép, szerű kis bokszoló, háta mögött egy fél sikerű filmmel — már fiatal korú bűnözőként vágyott az ökölvívásra, s a forgatókönyvben tulajdonképpen saját álmait írta meg. Állítólag azzal fenyegette meg a producereket, hogy megsemmisíti forgatókönyvét, ha nem ő játszhatja el a film főszerepét. S ez az alakítás, ez a film 1975-ben nemcsak a legjobb filmnek járó Oscar-díjat nyerte el, de a legjobb rendezés és legjobb vágás Oscar-díját is. A másik kuriozitása, hogy közel viszi a nézőt a profi ökölvívás amerikai világához. Nem mentes ugyan a sablonjaitól, a szentlmentalizmustól, a felszínes pszlchológlzálástól, de a címszerepét játszó Stallone minden mozdulata, keresetlen őszintesége, a gyengédség és erőszakosság pengeélén táncoló humora, az operatőr kiváló mestermunkája és a rendezés okos patikamérlege nemcsak komoly kasszaslkert, nemcsak happy end-del végződő tündérmesét, nemcsak a szegény középszerű bokszoló jelképes győzelmét jelenti, hanem belop a ring világénak társadalmi hátteréből is jó adag kritikus képsort, mondatot, elemet Philadelphia külvárosának világa jelöli a film díszletül szolgáló hátterét. Főszereplője az itt élő középszerű bokszoló, Rocky Balboa, akit „olasz csődörnek" becéznek, s egy véletlen folytán — megsérül a világbajnok ellenfele — a „nagy lehetőségek országában" találkozhat a soha vissza nem térő alkalommal: megmérkőzhet az Államok kétszáz éves évfordulójára rendezett ünnepségek keretében Apolló Creeddel, a nehézsúlyú világbajnokkal (a célzás Casslus Clay-re nyilvánvaló!). A film legizgalmasabb ré«2e a tizenöt menetes küzdelem. Rocky tudja, hogy nem győzhet de ha kibírja — akár élete árán is — a tizenöt menetet, nemcsak léte legnagyobb tettét hajtja végre, de elnyeri az ember legnagyobb tétjét, önbecsülését A filmet természetesen átszövi egy szerelem is, az amerikai filmgyártás törvényszerűségeinek megannyi szükségszerű velejárója kíséretében. L. „Egész nap hegedültek, komponáltak, kvartettezteit, s úgy át voltak zenei hangokkal szőve, fonva a napok, mint ökörnyál- vagy pókhálófonadék a nvárvegl erdő gallyai közt. Az éles, csengő üveghangok a hegedűn, a cselló, a gamba Öolös, kerek, rajzos vonalai, a harmóniák és diszharmóniák keresgélése a zongorán Késztették a tusba mártott tollat a harmónia, a ritmus, a dallam kifejezésére, a már majdnem absztrakt kifejezésben; keveredve egyik művészet képzetei a másiüba. egyben rámutatva a művészetek eredendő mély rokonságára is..." „Amit csodálni és szerelni lehet... Michelangelo utolsó müve, a Piéta Rondanini... egy fölmagasió Kőcsonkból kinagyolva ket emberalak, s ebben benne van az emberi élet minden • tragikuma, olyan rezignált .irával átitatva, amelvhez hasonlót csak zenében találunk. Bach Máté-passiójában a Shabat Mater kettős érték-hegedű szóláma ennek a zenei párhuzama. Ugyanolyan magasságban és mélységben. pátosz nélkül, dübörgő forma és lármás dobszó nélkül Nem riaszt, nem Képeszt el — csak éppen csöndesebb lesz az ember, ha nézi ezt a szobrot, vagy hallgatja az említett zenét .. ..Nincs legjobb bor. mert amikor az ember megízlel egy fajtát és megesküdne, hogy ilyen jó nincs még, a következő hordóból kóstolva újabb, jobb ízeket, tüzsket érez. A hegedű is llven. Egy életen át cserélgetek, még azok is, akikník a legnagyszerűbb hegedűik vannak, mert az Amati finom kamara hangla nem elég élénk, a Stradivári cs'ilogása betölt mindent, de a G- és D-húrja nem éri utol a Gvarnerlk mélységeit. Bele kell nyugodnunk — és boldogan —, hogy mindig újabb ízekben lehet részünk ..." Az idézetek Borsos Miklós Visszanéztem fálutamból cxmű könyvéből valók. A kötetet az Eoy nyári nap percei Győrött című misor után emeltem le a könyvesoolcról, olvastam újra. s nem tudtam megállni hogy ne osszam meg élményei.ne*, s felidézték nyári tihartyi tárlatának zenei ihletésű lapjait, A kiváló szobrászművész ismét rabul eltett emberi tisztaságával, nagyszerűségével, sokoldalúságával, őszinteségével. Győr városa a gyerek- és ifiúkor vissza nem térő csodás világát jelentette számára, annak ellenére, hogy Ő mindvégig „menekütt" maradt Győr középkori Követ, hidjai, barokk épületei reneszánsz emlékei és modern városrészei között. Borsos a forgatás előtti élszakán Győrről álmodott: csodálatosan szép, régi utcákon íárkált, egy tökéletesen intim gyermekkori városban, egészen egyedül. A valóság és álom, ember és műalkotás határán születtek a nagyszerű műsor képel és hanglal — a múzsák testvériségének jegyébe/i, az ünnepi program legszebb, legnemesebb perceit lopva millió ember lakásába, összekapcsolva egy város, egy művész és a művészetek néha összebékithetetlennek tűnő sajátos világát. A kora reggeltől késő éjszakáig tartó, háromnapos nonstop műsorból a gyeretcpi ogramokat kivéve talán csak egv huszonöt Der.cs képzőművészeti rövidfilm emelkedett Igazán a művészet szférájába, Kolozsvár 1 Tamás garamszentbenedekl Kálvária-oltáráról készített tévéfilm. Ez az Ismeretterjesztést, a filmcsinálást és a képzőművészetat szerves eggyé ötvöző művet a lehelő legjobbkor tűztek műsorra. tudniillik a téli könyvvásár egyik legkeresettebb és legszebb kivitelű kötetéhez kapcsolódik, Mucsi András tanulmánnyal kiegészített albumához, mely ezt az oltárt, a középkori magyar festészet talán legszebb és legfontosabb emlékét mutatja be. A sok ismétlés és mozifilm között — a valóban színes, érdekes és nagyszerű gyerekműsorokat kivéve — pusztán a Kálmán Imrére emlékező magyar—baj jr— osztrák kalákában készült műsor képviselte az újdonságot. Valóban kaláka volt: ml adtuk a helyszint, néhány szereplő énekes-színészt (akik megtanultáK német nyelven Kálmán Imre örökzöld slágerélt), no és a statisztériát a táncosoktól a világosítókig. Vendégeink hozták a sztárokat, a nálunk háziasszonnyá előléptetett Nadja Tillert, a Csárdáskirálynő című filmből szép lábairól és kellemes külseiiről ismert Anna Mottót, meg a jól fésült, elegáns fogpasztareklám mosolyú Hermann Prel-t, Peter Karnert és társalkat. E program nem válik televíziózásunk olszére. mert nemcsak a helyszínt adtuk a programnoz. de szellemét is eladtuk Ausztriának meg Bapro,-szagnak. (Bizopyára jő pénzért!) A szegedi körzeti stúdió egv hót alatt három műsorral szerepelt a képernyőn. Ez már önmagában is sikernek számít, hisz' a Dél-alföldi Krónika mellett — mely egyre jobban megtalálja a havonként jelentkező tévés krónika saiátua műfaját, eszközeit, módszerelt — a félórás programokban ls mind erőteljesebben rátalál egyedi lehetőségire, egyéni profiljára. Az összeköt vagy elválaszt című műsoruk. mely a Békés megvel Gyoma és Endrőd várossá fejlődésének lehetőségeit kutatja, sokat mutatott az igazi riportfilm erényeiből, de néhány helyen még megmaradt a felszíneknél, az olcsóbb megoldásoknál Erénye, hogy nem vezetőktől akart jelentéskliséket. hanem az ott élők mindennapjaiból igyekezett fölvetni az egyesülés, s ezáltal a vá-ossá fejlődés objektív szükségszerűségét. Pénteki adásuk Szeged környéki mesektt, gyerekmondókákat. 4 4tékokat és szokásokat Idézett fel. Idéző címmel az eleki gyermeknevelő intézet lakóinak és a Békés megyei Jókai Színház néhány művészének közreműködésével Legsikeresebbnek mégis az ünnep másnapján sugárzott Dankó-nóták című programot érzem, talán azért, mert a legegyszerűbb, legnyilvánvalóbb. legkézenfekvőbb tévés eszközöket módszereket használták kl. A Tisza-oirti Körössy halászcsárda nagyszerű természetes kerete volt a nótaműsornak, s as összekötő szöveg summlutát adta a dalköltő háovatott életének. A szegedi opera tagjai — Karikó Teréz, Vámossy Eva, Juhász József és Szabady József —, valamint Káté Kálmin és népi zenekara nemes egyszerűséggel szólaltatták meg Dankó Pista nótáit, elkerülve az érzelmességet, a csábító hatásvadászás olcsóé ígait Tandl Lajos Átadták az Előkaput Több éves rekonstrukciós mét közlekedhettek az Élőmunka fejeződött be Sopron kapun át amelyet eredeti középkori belvárosában: ka- formájában állítottak helyre, rácsonykor a városbeliek le- (MTI) Az öregember nem tudta, hogy meglátogatom. Csak otthon legyen! Ha elment a fiáékhoz, hiába jöttem, azok a falu túlsó szélén laknak, arrafelé nincs köves út beleragadnék a sárba. Szerencsém volt nyílt a kiskapu. Ismerős volt a porta, minden a helyén. A veranda eleje, ami nyáron napozó meg virágoskert most fénylik a szitáló ködtől, de tiszta, nincs egy szalmaszál sehol A kútkifolyó alatt ott a veder, hogy ne saraljon a víz, az ágyások és a lombtalan szőlőlugas alja takarosan fölásva, elgereblyézve. Sötétedett A konyhában égett a villany, hideg volt ott is, a macska közömbösen, magába húzódva gunnyasztott egy szék sarkán. Benyitottam a sötét szobába, innen meglegyintett a melegség. Nincs. Mentem hátra. A kitéglázott kis belső udvaron megijesztettem három nagyocska süldőt szétugrasztottam a csomóba bújt tyúksereget „Jól megvan magóban az öreg" — állapítottam meg, s már fordultam volna vissza, mikor az öregember előjött a kotárka mögül Nem volt meglepett hogy ott látott. Örömöt vagy bánatot kerestem, ráncos, petyhüdt arcán hiába. Két kezét hozzádörgölte a nadrágszárhoz, úgy nyújtotta. — Erre jártál? — Ide jöttem. — Na. Jól tetted, fin mindig csinálok valamit Rég láttalak. Kerüljünk tón beljebb innen. Előrement, hogy nyissa a kerítés ajtaját. Kissé kacsázó, nehézkes volt a Járása, de hetvennégy esztendővel a vállán, cseppet sem erőlködött. Megvárt s mielőtt előretessékelt volna, megszólalt: — A péknél voltam. Süttettem egy kis karácsonyi kalácsot fippen csak hazaértem. — Akkor ráhibáztam. •= RáOdabent hallgattunk. Az öregember ledobta báránybéléses sapkáját ée sört rakott az asztalra. Szfrvák sört — Látom, Jól megy. Kőbányaival szokott kínálni. — Nem kaptam, a nehézség jöjjön rá. De nekem ízlik ez is. — A nyugdíj? — Nincs nekem ilyen bajom. — Másféle? — Hagyjuk. Alit a szoba közepén, simogatta a feje búbját. Valamit akart még. — Hát persze! A kalács. Itt van, betakartam ebbe a szalvétába. Egyed, még meleg. Az asszony jobbat sütött ennél, de azért megjárja. Az egyik dúcot odatette az abroszra. — Már kóstolta? — Nem bírtam ki. Az úton törtem belőle. — Finom, foszlós kalács. — Meg lehet enni. Hallgattunk megint. Úgy volt minden, ahogy a felesége hagyta. A két ablak közt a sárga tükörasztal, rajta fényképek. Odalt, a falaknál két leterített ágy, az ajtó mögött a szekrény, mellette a sublót, rajta az Elektron 24. A búbos helyén barna csempés, széles kályha, még érződik a melege. Közel hozzá ott a heverő, rajta csíkos takaró, kabátok, bekecsek. A festett padozatot kiterített csomagolópapír védte a sáros bakancstól. — Szokta nézni? — intettem a tévé felé. — Elromlott. Azt mondják Itt, akik értenek hozzá, hogy a kéocsövet kellene kicseré'ni. Bekapcsoltam a készüléket, bejött a kép meg a hang, csak gvatrán. — Nincs ennek súlyos baja. Nézéssé meg szakemberrel! — Azt mondod? Jó, megnézetem, majd üzenek a Bajnai gyereknek, annak van Ilyen iskolája. — Kár, hogy nem hamarabb hívta. Mit csinál ezen a hosszú karácsonyon? — Megvagyok én. )tt a jószág. Aztán jövök-megyek, elég népes a rokonság. A fiamék meghívtak ebédre. Mit csináljak, nekem így jött ki... Elszomorodott, tán egy kicsit meg is roskadt ültében. Hosszan nézett maga elé, s mikor mozdult, hogy töltsön; homályos volt a szeme. — Most egy éve... — Egy éve és hét napja pontosan — javított kl rögtön. — December tizenhetedikén temettük. — Tudom. Sokat szenvedett nagyon. — Borzasztó. Rossz rágondolni is. Hat hónap alatt elvitte. — Megmondta neki, hogy gyomorrákos? — Hová gondolsz! Még célzást sem tettem rá soha. De azért gyanított valamit. Mikor már hatvanöt kilóról lefogyott harmincra, mert minden létező ennivaló kijött belőle, egyszer két jajgatás közt azt mondta, rákom van nekem. egész biztos. — Jót tett vele a halál — Várta is, a végén már csak azt sóhajtozta, hogy jöjjön, ne hagyja tovább szenvedni. Elment, én meg itt gytiszménkedek magamban. A falióra nagy. fényes ingája hangtalanul, méltóságos lassúsággal sétált ide-oda, mintha féltette volna a beállott csöndet, Sokáig néztem föl rá, hogyan tud egy tárgy ilyen tapintatos lenni. Az. öregember észrevette. — Pontosan Jár ám. A múltkor elvittem kitisztíttatni, az órás azt mondta, van ez már vagy százesztendős. De hozzátette mindjárt, hogy ma is kifogástalan. A rámáját megeheti a szú, de a szerkezetét alig rontja az idő. — Az ember nem ilyen tartós valami. — Nem Is baj. így, magányosan, elkopottan nem soknak hívják az életet. — Még mindig dolgozgat. — Amíg bírom magam, teszek-veszek. Múltkor, hogy segítettem a fiam házát renoválni, rám esett egy tetőcserép. fin még olyan fájdalmat nem éreztem, mint akkor, azt hittem, elpatkolok. Majszoltuk a friss kalácsot. Eltelt tán negyedóra la, mire fölálltam, hogy boldog karácsonyt kívánjak az öregembernek. De csak hallgattam, néztem a cipőm orrát, ö ia fölállt, csak bólogatott, éa sokáig tartotta, kezem a magáéban. F. Nagy István l