Délmagyarország, 1978. december (68. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-24 / 303. szám

6 Csütörtök, 1978. december 24. • •ír->•• TV Mi dolgunk a klasszikusokkal? M

i dolgunk a klasszikusokkal? Múzeumba velük, mint holnd kábakővel, fcogy üvegfalakon túlról süvegelje az utókor? Vagy használjuk, ne csak tiszteljük? Tudjuk le diákizzasztó tananyagnak? Esetleg öltöztessük modern fazonra? Megannyi kérdés, megannyi válasz, kétségtelen viszont, az interpretáló művészet le nem mondhat róluk. Es persze galériákkal pompáznak a képcsarnokokban, polcaik dagadnak a könyvesboltokban, zsúfolt házak előtt vetítik a filmmúzeumban. Egyszóval kelendők, mint házassághoz a szerelem. A kifejezés, hogy klasszikus, több értelmű, szótári jelentésével (osztályba sorozott) semmire sem megyünk. A reneszánsz gyermeke: ami az ókori görögbon és latinbon előfordult, azt nevezték klasszikusnak. Törekvéseinek szellemében kezdetben a barokk is neoklasszikusnak tartotta magat, hiszen az ókori Irodalmak fennmaradt stílusismérveit — a tiszta tormákat, szerkesztésmódját. hasonlatkészletét stb. — eszményítette. Később, a 19. században tapadt rá a mindenkori művészeti alkotások magaslatának kijáró tisztelet, klasszikusnak mondták a maradandó, utolérhetetlen, páratlan remekmüveket. Hasonlóképpen pedig nemzeti klasszikusnak az írót, poétát, zeneszerzőt. illetve alkotását, kiben-melyben egy nemzet Irodalma-művészete elérkezik a világirodalomba, s élni kezd benne. Ma ls eképpen tartjuk, miközben természetesen nem vesztette el a fogalom egyéb konkrét jelentéstartalmait sem (így ls tünteti föl értelmező szótárunk). Mi dolgunk tehát a klasszikusokkal? Egy Időben, hogy pánikszerűen kipucolták a színházakból, a leningrádi Tovsztonogov úgy vélte: „a klasszikusok eltűnésének alapvető okát magukban a színházakban kell keresni. Es bármennyire paradox módon hangzik, a színházak azért buknak meg, mert a klasszikusokat klasszikusként rendezik." Tanácsolja pedig, hogy ja lehető legteljesebben és legmélyebben kell feltárnunk, milyen szerteágazó kötelékek fűzik a klasszikus művet saját korának életéhez.. • ennek azonban nem célnak kell lennie, csupán eszköznek, hogy bemutassuk a múlt és jelen kapcsolatát". Múlt és jelen kapcsolata az élet kimeríthetetlen permanenclája. Ez ölt testet a színházban, ahol — Hevesi Sándortól tudjuk — a játék valamiképpen mindig három korszak stílusegységét Igyekszik megteremteni, a műben zajló cselekmény korának, a szerző korának és a pillanatnyi előadás korának egyidejű ábrázolásával. Ha bármelyik is elvész, a művészi tolmácsolás önkényének veszWye fenyeget, amit a klasszikusok ugyan kibírnak (nem szólhatnak vissza), de kérdés, hogyan viseli a közönség — megoszló véleménnyel, annyi bizonyos. Az irodalomcentrikus színház fölött időről időre megkongatják a vészharangot, aztán a tetszhalott újra föltámad. Nem is érdemes nekibuzdulni a kimeríthetetlen vitának — haszna is inkább akkor ígérkezett, midőn az irodalomközpontú színház fürdővizével együtt annak klasszikus gyermekeit akarták kiönteni, s egy csapásra kiderült, haszontalan az Igyekezet. Napjainkban, hogy a klasszikusok törzsasztala visszakerült rivaldafénybe a lomtárból, s nem ütöttkopott bútordarabjai a színházaknak, mindössze azon édemes lamentálni, hogy annak a bizonyos három kornak egyidejű ábrázolásakor milyen arányban kapjon hangot múlt és jelen az előadásban. (Esete válogatja, konkrét példákon végigzongorázva szélsőséges rendezői fölfogásokig futhatnánk kl, ám bármely véglethez kötheti ki egy-egy elképzelés a megvalósítás horgonyát, nem lehet igazán tartós sikere a klasszikus anyag durva fölsértésének, ha mellőzi a mű üzenetét saját korához, amelyben megfogant — ez az üzenet tagadható legföljebb, mint a mára érvénytelen, de föl nem számolható büntetlenül.) A közelmúltban lezajlott lengyel napok szolgáltak nem utolsósorban azzal a megszívlelendő tanulsággal, hogy színházaik milyen féltő gonddal ápolják a klasszikus Irodalmi hagyományokat, nemzeti klasszikusaikét éppúgy, mint a nemzetköziekét. Amelyhez persze kétségtelenül kedvezőbbek a feltételeik, mint a magyar színházaknak, hiszen a klasszikus lengyel irodalomban sokkal jelentékenyebb szerepet vállalt a dráma, mint a magyarban. A nagy lengyel romantikusok, Mickiewicz, Slowaczkl, Norwid és mások erős drámai életműveket is hagvatékoztak az utókorra — PetőfiéW, Vörösmartyék, Arany Jánosék nemzedéke pedig köztudomásúan a lírával érkezett he a világirodalomba, igazán klasszikus drámának csak a Bánk bánt é* Az ember tragédiáját szoktuk emlegetni. S noha Gyárfás Miklós, az író, egyszer utánaszámolt: 1848 és a századforduló között majd háromezer eredeti magyar dráma született, színházaink alig párat őriztek meg az utókornak. A klasszikus alkotások éppen azért is klasszikusok, mert üzeneteket hordoznak a későbbi Időknek, mert olyan általános emberi-erkölcsi-polltikal gondolatokkal rnegrakottak, melyek a különböző korokban (ha más és más megvilágításba ls kerülnek), érvényesek tudnak maradni, van szavuk a közönséghez, aktuálisak. Tán a leglátványosabb példákat Ígérik Shakespeare drámái — lengyel földön éppoly népszerűek, mint nálunk —, messzebb ne menjünk, a Hamletnek rakatnyi értelmezése után sem merné állítani senki, hogy kimerítették: ahány rendező, ahány színész, annyi újraolvasás, annyi újraértelmezés. Nem mentesen az átfedésektől persze, de valami parányi novumot, meglepőt mindig-mindig tartogatnak a nézőknek, csupán csak a magam tapasztalataiból: Laurence Olivier, lnnokentij Szmoktunovszkij, Dániel Olbrychski, Gábor Miklós vagy Pavel Viszockij Hamletjel igencsak szélsőséges lehetőségeket tártak föl a szerepből, természetesen az előadások egyéb konzekvenciáival. Végiglapozva az elmúlt fél évtized szegedi műsornaptárát, nem túlságosan előkelő az ajánlat, amit a hazai és a külföldi klaszszikusokból kínált színházunk a közönségnek. Gogol (Háztűznéző), Shakespeare (Julius Caesar, Vízkereszt), Csehov (Cseresznyéskert), Shaw (Sosem lehet tudni), Madách (Az ember tragédiája), némi jóindulattal Strindberg (noha a Haláltánc csupán Dürrenmatt „erős szűrőjén" jutott el hozzánk) — és kész. Borzongató a gondolat, kik s mely remekművek maradtak ki, hány és hány diák serdült felnőtté az iskolavárosban anélkül, hogy alapművekkel találkozott volna élő előadásban. Tendenciózusan, „előre megfontolt szándékkal" jobbára a főrendező, Léner Péter nyúlt a klasszikusokhoz (hogy milyen elképzelésekkel és eredménnyel, most ne firtassuk), tehát az elhatározó igyekezet, ha tetszik, a koncepció, létezik nálunk, s ne ls tegyenek le róla. Csupán az kívántatik, hogy szélesebb körből, több mással is próbálkozzanak. Ugyanakkor a klaszszikusok jelenléte sokkal nagyobb súllyal jelentkezik az operajátszásban: a létezés alapvető feltétele, klasszikus repertoár nélkül nincs operai ansamble. Amíg a prózaszínház valós dilemmája, mennyit merítsen a napi termékből, s mennyit a klasszikusokból — az operáé mindössze az, hogy a döntően kiagszlkns „repertoár. mellett mire vállalkozzék a napibb kínálatból Tudott dolog, az újjáépülő nagyszínház és a még elkészületlen mozl^zínház közti időben, a „senk'l kísszínházl földjén" rendhagyó állapotok szabják meg a szegedi opera működési körletét. Hanem visszaidézve még a nagyszínházi estéket, az utóbbi évadokban alig játszottak abból a nagyvonalúan fejlesztett, gazdag repertoárból, melynek tartógerendáin a szegedi operajátszás kinőtte vidékiségét. e fővárosi színvonallal kacérkodhatott. Tisztesség ne essék szólván, kétségtelenül bővült is új bemutatókkal ez a renertoár — ám a réginek gondozására, az úgynevezett felújításokra kevesebb energia maradt. Márpedig operában a felújítások legalább oly fontosak, mint a premierek — lévén a bemutatók zöme is lényegében felújítás, régebbi előadásokból. A közép- és hosszú távú tervezés hiányzik prózában-ooerában egyaránt, máskülönben általában is a magyar színházi életben Több évadra előre gondolva méltányosabb szerep jutna a klasszikusoknak is. NIKOLÉNYI ISTVÁN Szspesi Attila Harminc éve nincs az a város nincs merül éjfeketében csak suhogás ahogyan kivetíti az. emlék szemhéjamra belül falait palaszürke tetőit parkban a kőpadon ül vacogó öregember ül tenyerét testére-szorítva melengeti rongyát hullik a hó fut a csengős szán a sötétben farkas üvölt a hegyen túl beszkidi ordas utcán gyertya lobog közelít billegve a lángja betlehemet hoznak szurtos cigánykamaszok durván rótt fadoboz fűszál és vatta borítja benn suta bábok festve aranyra pirosra ezüstre forgácson rongyokba-csavarva a gyermek pár faragott fahasáb körülötte a csorda vasszög a szarva a kormos hátú tehénnek birkasubában a pásztor görcsfejű tuskó leng a doboz tetején a fenyőág horpadt-vállú cigányok lépnek a hóban szélben a gyertya kihuny elfoszlik a kép nincs az a város nincs merül éjfeketében harminc éve áll a hegyoldal varjú se szálldos Egy év— egy szakma Po!ntr Zoltán Forgóajtó Emlékszel Akkortájt történt ez is z. p. akár a kiakasztott nyúl bőr csupán a konyakot mint a vizet CTgy este hét felé midőn a négy ász a füstben már egymásnak énekel — és leadta a sporthíreket: nonparellle, bátyám, nonparellle Akkor te szálfaegyenes tartással bizonyos p. z. és én közönség a mutatványhoz a pincér kocsonyát hoz kést villát és kísérőnek újabb konyakot A zulcos fehérre fagyott lében dagadó hús a csonton megváltó estebéd a porondon szemeink kereszttüzében Ügy este nyolc felé már midőn a négy Asz a négy kegyélt szuka csak énekel és egyre visszhangzik még nonparellle, bátyám, nonpareille Szálfaegyenes tartással bizonyos p. z. és én kelléke a mutatványnak a kés a csontnak nekitámad vadul szaggatva kérlelve szelíden a húst félrelökve a csontot hallani véltem némi crescendo i mielőtt megnyugszik a dallam És akkor ott a zsongitó nehéz zajban z. p. elaludt Szálfaegyenes tartással Bizonyos: Menjünk ez már filozófia Rá én: menjünk küzdőket keres a sors nem tanút Csupán a négy ász a négy kegyelt akár az évszakok akár a forgóajtó M

inden dolog a maga megszokottságában olyan egyszerűnek tűnik: például, hogy ma Magyarországon szakmát általában három év alatt, az általános iskola elvégzése utón, szakmunkásképző intézetben lehet szerezni. Elgondolkodtató, tehát bonyolultságot feltételező már a változás: bizonyos szakmák megszűnnek önállóak lenni, azaz kikerülnek az úgynevezett országos szakmai jegyzékből. Bizonyos megítélések alapján egyedivé válnak, a különlegesség címkéje kerül rájuk. Tovább a régi módon nem oktathatók. Hát akkor? Ki készíti a kábeleket? Profán felelet: a kábelkészítő. Szegeden eddig a 600-as számú szakmunkásképzőben nyerhette el valaki ezt a „címet". Azután, annak rendje-módja szerint, jött egy rendelet,.. — Melyik is? — A 20/1977. (XII. 28.) MÜM számú — válaszolja Falkenstein János, a Magyar Kábelművek szegedi kábelgyárának személyzeti és oktatási osztályvezetője. — Eszerint a vállalati, illetve ágaznti szakmunkásképzés keretében oktatandók az országos jegyzékből kikerült szalunak. Engedélyt kértünk és kaptunk a Kohó- ék Gépipari Módszertani és Továbbképzési Intézettől, ami így a káaelkészítő szakma oktatásának gazdája lett. Megjött a tanterv, 5 témsterv, vezérigazgatói utasítás szabályozza a képzés formáit. — Időtartam? — Két félév alatt 304 óra, heti kétszer hatórás beosztásban. — Előadók? — Javaslatokat tettünk „fölfelé" vállalati szakemberekről... korábban már a felnőtt szakmunkás-. Illetve továbbképzésben közreműködők közül vállalták az elméleti és gyakorlati foglalkozások vezetését.. Van köztük üzemvezető. gépészmérnök, villamosmérnök, okleveles vegyész, technológus. Összesen nyolc előadónk van. — A rendelet is elég „frissnek" tűnik még. Országosan sem lehet valami gyakori a szakmunkásképzés e fajtája... — Valószinűleg nem is az, Szegeden nálunk Indult meg elsőként, kis késéssel ugyan, december 4-én.. Kissé zsúfolt lesz így az első, félév,, de nem akartunk elveszteni egy teljes évet. — Milyen ösztönzés jut a résztvevőknek? — Egy tanévben maximum 25 hallgató lehet. Előfeltétel a hároméves szakmai gyakorlat. Ha leteszik a szakmunkásvizsgát, kiváló eredmény esetén egy forint ötvenes, jó minősítéssel 1.20-as, megfelelő eredménnyel 1 forintos örabéremelést kapnak, őszintén megmondom; erősen szelektáltunk a jelentkezők között. (106an voltak.) Elsősorban az olyan beosztásúakat javasoltuk, akiknek betanított munkásként semmiféle más szakképzettségük nincs, és olyan munkakörben dolgoznak, ahol leginkább hasznosítani tudják majd a tanultakat. Nem feltétlenül csak a nyolc általánost végzettekre gondolok, hanem a nem szakirányú, gimnáziumi vagy szakközépiskolai érettségivel rendelkezőkre is. — Végül is mennyi az első fecskék száma? — Tizenkilenc. Műszaktól függően, délután vagy délelőtt tanulnak. a ... . — Miben új voltaképpen ez a képzés? — Nemcsak egy-két műveletet, részterületet ölel fel. A huzalhúzástól, a sodrási müveleteken keresztül, az árnyékolásig komplett gyártási müveleteket, teljes szakmunkásképzettséget ad. Tulajdonképpen a háromévas anyagot sűríti egyetlen tanévbe, a már meglevő gyakorlatra alapozva. — Hadd kötözködjek: nem gyorstalpaló ez kicsit? — Ha úgy realizálódik a két félév munkája, ahogy a papíron megfogalmazták, akkor nem. (Bizonyíték persze most még nincs.) A képzés tíz hónapja azért elég, mert a kötelező három év „előgyakorlat" már nem kez Vket feltételez, a betanított munkások képzettségének magasabb szintjét valósítja meg. Vagyis a cél az, hogy amit már korábban elsajátítottak, azt értsék is, miért azt és miért úgy kell csinálni. Mindez jóval nagyobb szakmai önállóságot követel. A rekonstrukció után itt, a kábelgyárban óriási értékű, új berendezéseink vannak. Egy esetleges rossz mozdulat hihetetlen károkat okozhat... Magyarázzam tovább? •— Inkább a gondokról kérdezném ... — A legnagyobb: nincs jegyzet. ígérték. ígérik, nem tudjuk, mikorra lesz. Egyelőre jegyzerelnek a hallgatók, ez persze nékik különösen nehéz.. . Ügy próbálunk segíteni, hogy az órák anyagát xeroxon sokszorosítjuk, költséges ugyan, de fizikai dolgozóktól nem várható, hogy egyetemista módon, saját jegyzeteikből, készüljenek. A tanterem most üres. Körben, a fal mentén zöld öltözőszekrények; egyelőre a tűzoltók oktatótermében tanulnak szakmát — egy év alatt. Mig az új klub el nem készül. Óriási műhelv végé' látni sem tehet. Mazázs Zsuzsa néhány napja szakmunkástanuló — Mit szól ehhez az újfajta szakmunkásképzéshez? — Nagyon gyorsan beszélnek az előadók, rengeteget kell írni. Fárasztó ... Azért nem lesz rossz ., t DOMONKOS LÁSZLÓ