Délmagyarország, 1978. december (68. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-23 / 302. szám

8 Szombat, 1978. december 37. Értékrend A munkahelyi vándormadarakról ko­rábban is hallottunk, s vonulásu­kat nem ls hagytuk szó nélkül. Az utóbbi időben néhol tömeges méreteket is öltött a költözködhetnék: egész brigádok fog­ták a sátorfájukat, hogy „melegebb" lég­körben üssék föl — együtt — a tanyáju­kat. Biztos vagyok benne ugyanis, nem­csak a több pénz reménye indítja útnak a szakemberek egész seregét, az anyagiakkal való elégedetlenség egy egész láncolat eredménye. Nem természete az embernek a vándorlás. Jobban szereti a megszokott fészket, ha ott biztonságban érzi magát. De ha nincs mibe kapaszkodnia ... Egyik megyei vállalatunk szocialista bri­gádjának néhány tagja fölkeresett. Elpa­naszolták, miként szakadt két táborra a korábban összetartó társaság az új brigád­Vezető megjelenésekor. A „főnök" hatalmi tnániáit igyekezett kiélni: a készséggel tel­jesített apró szívességekért fogadta ke­gyeibe az embereket, ök voltak a „bólo­gatók", a kávézópartnerek, azok, akiknek minden elnézhető; a késés, a lazítás, a több selejt is. A „kirekesztettek" — akik elindultak igazukat keresni — úgy érez­ték, minden tettüket nagyítóval figyelik, különös lencsével, amely a pozitívumokat elnyeli, a hibákat sokszorosára növeli. S mindemellett persze a legfájóbb: prémium­osztáskor ls kl voltak szolgáltatva a nagy befolyású brigádvezető merőben szubjek­tív értékítéletének. Másik vállalat két kézzel kapott a szak­képzett munkások után, akik remélik, ott munkájuk lesz az egyedüli mérce. Többet nem akarnak kapni, mint amiért megdol­goztak, de kevesebbet semmiképpen. S azt mondják, jó lenne, ha létezne valami ha­lálkomolyan vett. Igen szigorú norma, amely akár pallosként is ott lebeg .min­den azonos munkát végző ember fölött. De ez legalább állandó, objektív valami lenne, s csak a magukat ehhez mérő dolgozók egyéni teljesítménye ingadozna kinek-ki­nek „formája" szerint. Az elkészített mun­kadarabok száma és minősége — legyen az alkatrész, munkaköpeny vagy cipő — önmagáért beszél. Ki-W saját maga tisz­tában lehet azzal, milyen értékű munkát végzett abban a hónapban, s ennek meg­felelően milyen elismerésben részesülhet. A határozott értékrend nem enged szub­jektív megítélést, a rosszindulat, a másik ember „alátecsülése" nem szegheti senki­nek a munkakedvét. Biztonságot sugároz ilyen helyen a légkör. A rossz, laza, gyakran változó értékrend táptalaja az igazságtalanságnak, amelyre mindenki érzékeny. Legyen bármilyen be­csületes, közösségben, társadalomban gon­dolkozó, a nagy gazdasági célokért dolgozó munkás, könyvelő, vagy az életünket szin­tén- gazdagító művész, tudós is valaki: ha egyéni sérelmekkel kell nap mint nap megküzdenie, felőrlődik, energiája fölösle­ges tlpródásokban egyre fogy, s jóllehet, i választott munkája, hivatása az élete, las­san elfárad, elfásuL Ez egyéni tragédia. De társadalmivá is válik, ha ért éltes, a fejlődés szekerét toló emberekkel nem méltóképpen bánunk. Ne a hibátlan ter­méket készítő lakatostól, asztalostól, az újító, feltaláló mérnöktől, az egyetemes tudományt tápláló tudóstól sajnáljuk a di­cséretet, a főhajtást, a megbecsülést. Igen­is különböztessük meg őket az eladhatat­lan selejtet elénk dobó, lelkiismeretlen szakmunkástól, a szellemi értékelt köz­kinccsé nem tevő mérnöktől és tudóstól. Dédelgessük, akár emeljük az egekig az olyan tulajdonságokat, mint a kitartás, a lelkiismeretesség, a pontosság, a szakma Iránti odaadás, a tökéletességre való tö­rekvés, az igényesség. I gen, igényesség. Sok minden rejlik ebben a szóban. Igényesség önma­gunkkal szemben, az elvégzett mun­kával szemben. Igényesség a munkahely hírnevével szemben. Igényesség a magyar — gazdasági és szellemi — termékkel szemben. Igényesség életünk mostani szín­vonalával, és gyerekeink jövőjével szem­ben. A valóban értékest méltányoló érték­rendnek nemcsak anyagiakban mérhető gazdagodás az eredménye. Eszményképet ls rajzol, amelynek segítségével tetőtől talpig tisztességes emberek sokaságát neveli föl. Embereket, akiket megtanít arra; tulaj­donképpen mi dolgunk a világban. Chlkán Ágnes Úttörők karácsonya Több mint 400 kiváló út­törő és kisdobos volt hiva­talos tegnap, pénteken dél­után a megyei tanács szék­házában megtartott fenvő­ünnepségre. Ezt a Csongrád megyei tanács vb művelő­désügyi osztálya, valamint a megyei és a városi úttörőel­nökség rendezte. Az előcsarnokban felállí­tott ötméteres fenvő tövé­ben fővárosi művészek mu­tatták be a Ki van a out­tonyban? című vidám zenés összeállítást. Nagy sikere volt Rodolfó bűvészmutat­ványainak és Markos Zoltán rajzolómflvész produkciójá­nak. Télapó ruháját Hadlcs László érdemes művész öl­tötte magára. A kedves ün­nepségen minden pajtás ajéndéktarisznyát kanott. Acs 8. Sándor {elvétet* Üzletek ünnepi nyitva tartása A karácsony) és szilvesz­teri zavartalan áruellátás ér­dekében megváltozik az üz­letek nyitva tartása. December 25-én. hétfőn a vendéglátó üzletek a szom­bati rend szerint árusítanak. December 26-án, kedden a vasárnapi nyitvatartás érvé­nyes. Drcember 29-én, pénteken az élelmiszerüzletek 19 óráig, a később záró boltok a pén­teki nyitvatartás szerint fo­gadják a vásárlókat. Az egy műszakos élelmiszer-árudák­ban 12—12 óra 30 percig tar­tanak ebédszünetet December 30-án, szomba­ton az egy műszakos árudák­ban szintén 12—12 óra 30 percig lesz ebédszünet. A 16 orán túl 'is árusító 18 élel­miszerüzleten kívül a követ­kezők 18 óráig tartanak nyitva: a Szegedi Élelmiszer­kiskereskedelmi Vállalat 2. számú északi városrészi, a 16-os számú Oskola utcai, a 19-es szémú Bérkert utcai, a 23-as számú Partizán utcai, a 32-es számú Üttörő téri árudája, a 76-os számú tar­jáni ABC, a Csongrád me­gyei Városellátó Közös Vál­lalat 9. számú Széchenyi té­ri, a Csemege Kereskedelmi Vállalat 110-es számú Ká­rász utcai és a Szeged és Vidéke ÁFÉSZ 38-as számú tápéi élelmiszerboltja. A Sze­gedi ÉLIKER 80-as számú üzlete 7 órakor nyit és 14 érakor zár. December 31-én, vasárnap azok a vendéglátó üzletek, amelyekben meleg ételt szol­gálnak fel, 01 óráig tartanak nyitva. A zenés szórakozóhe­lyeken és ahol rendezvényt tartanak, hajnali S órakor zárnak. Január l-én, hétfőn a va­sárnapi nyitvatartás érvé­nyes. Műsorajánlat A szegedi Juhász Gyúla Tanárképző Főiskola l-es számú gyakorló általános Iskolájának kórusa énekel. Erdős János vezényletével a Kossuth rádióban ma. szom­baton délután 13 óra 30 ner­ces kezdettel, az Éneklő If­júság című műsorban. Báb- és játékkészítő szak­kört rendeznek holnap, de­cember 24-én délelőtt 10 órai kezdettel a Juhász Gyula Művelődési Központ­ban. A zákányszék! Mikszáth Kálmán Művelődési Hé­oarasztkórusa énekel. Mo noki Lajos vezényletével r rádió Kóruspódium című adásában, december 17-én a Kossuth adón 14 óra 41 perces kezdettel. A DAC, azaz a Dél-alföldi Cronlka jelentkezik decem­ber 31-én a televízió egyes műsorában 16 óra 26 pere­kor. Téli szünet az iskolákban A napközik nyitva tartanak Pénteken, tegnap az or- üdültetésre küldték, másokat szág több mint 1 millió 100 — akik nélkülözik a családi ezer általános és csaknem otthon melegét — vidéki, il­200 ezer középiskolás tanuló- ietve budapesti kollégiumok­8ft TéfiVünTSn^o ***»*• részükre tart. az első tanítási nap Ja- szlnes- érdekes, szórakoztató nuir 4., csütörtök lesz. Ezer) programokat állítottak össze, a napon osztják kl a peda- hogy minél emlékezetesebbé gógusok a félévi bizonyít- . .. szám,.kr„ „ nihenés vdnyt ta. A korábbi évekhez tegJe* a ptóenés hasonlóan az idén is az el- napjait, a karácsonyi Unne­lenőrző könyvekben rögzítik peket. (MTI) az érdemjegyeket. Ugyancsak változatlan, hogy nem kap­nak félévi psztáluzalot az el­sősök és az ötödikesek, és az általános Iskolában nem osz­tályoznak félévkor azokból a tantárgyakból sem. amelye­ket ebben a félévben először tanultak a diákok. A vakáció Idején nyitva tartanak a napközi otthonok, ahová nem csupán a napkö­ziseket váriák. A nevelők vi­dám, játékos programokat terveztek a gyermekek szá­mára, és sok úttörőcsa->a<. valamint középiskolai KISZ­szervezet is szervez kirándu­lásokat, vetélkedőket, barát! összejöveteleket. Az ország szakmunkáskép­ző intézményeiben is pénte­ken kezdődött meg a téli va­káció, A 152 ezer szakmun­kástanuló közül, mint már sok esztendeje, most is több ezren — az összlétszámnak mintegy 10 százaléka — szervezett üdültetésben vesz­nek részt a szünet idején. Az egészségileg rászoruló fiata­lokat hegyvidékre, gyógy­Próbaüzem Befejeződött a leninvárosi Tiszai Hőerőműben a két­száztizenöt megawatt teljesít­ményű 4. számú gépegység próbaüzeme. A gépegység — a korábban üzembe helyezett három azonos nagyságú blokkhoz hasonlóan — meg­kezdte az üzemszerű áram­szolgáltatást az országos há­lózat számára. Az első két blokkot 1977 februárjában, illetve Júliusában kapcsolták rá az országos hálózatra, A harmadik és a negyedik gép­egységet az idén indították, s jelenleg az erőmű össztel­jesítménye eléri a tervezett 860 megawattot Előtérben a gazdaságosabb termelés A TOT ütóso A szövetkezeteknek az ed- árbevétele a termelés költ­diginél nagyobb terheket ségelnél kisebb arányban k<jjl vállalniuk az általános nőtt Az anyagi ráfordítások pénzügyi és külkereskedelmi egyes növényi kultúráknál — egyensúly javítása érdekében, az előzetes adatok szerint — A fő cél: a versonyképes és nem hoztak olyan mértékű jövedelmezőbb termelés fo- hozam-, Illetve bevételnöve­kozása, illetve a gazdaságta- kedést, mint amivel a tan termékek előállításának téeszekben számoltak. Egész gyorsabb ütemű visszafejtesz- sor terméknél ez már csak tése — mutatott rá Czimbal- ezért sem következett be, mos Béla, a TOT főtitkára a mert az egy évvel korábbihoz Termelőszövetkezetek Orszá- képest alacsonyabbak voltak gos Tanácsának pénteki bu- a felvásárlási árak, továbbá dapesti ülésén, amelyen a a minőség Iránti foKozott termelőszövetkezeti gazdá'.ko- igények sem jelentkeztek dás idei eredményeit és a arányosan a téeszek bevéte­jövő évi feladatokat vitatták leiben meg. A jövőben a korábbinál Kifejtette: tavaly a mező- reálisabban kell a termelő­gazdasági oi^nt.,,^szövetkezeteknek (elmérniük javaslatok A népi ellenőrzés vizsgálatai Tegnap, pénteken ülést tartott a Központi Népi El­lenőrzési Bizottság. Horváth Lajos, a KNEB tagja, Bara­nya megye tanácselnöke je­lentést terjesztett a bizottság e'.é a közérdekű bejelenté­sekről, javaslatokról és pa­naszokról szóló törvény vég­rehajtása ellenőrzésének or­szágos tapasztalatairól. A Izigálatban részt vett vata­mannyj népi ellenőrzési bi­zottság, ellenőrizték 14 mi­nisztérium, 3 főhatóság, 7 or­szágos szerv, 282 községi ta­nács, 462 tanácsi szalügaz­gatáii szerv és még több száz más egység ügyintézési tevékenységét Ezekhez a szervekhez két é$ fél £v alatt több mint negyedmillió beadvány érkezett. A Hazafias Népfront bi­zottságaival együttműködve — már vizsgálat közben és utána ls — számos fórumon ismertették a népi ellenőrök a helyi tapasztalatokat, és kérték a munkahelyi kollek­tívák. a lakosság véleményét. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság a Jelentést elfogad­ta, s javaslataival együtt a kormány elé terjeszti. Ezután a bizottság meg­tárgyalta és elfogadta a né­hány, üzembe helyezett ál­lami nagyberuházás teljes be­fejezésének vizsgálatáról ké­szült jelentést. (MTI). A kék madár új fihh • Színe*, szinkronizált szov­jet-amerikai film, Maurloe Maetcrlinok mesejátéka alapján. Fényképezte: Fred­die Young, lonas Gritzus, zene: Irwln Kostái, Llonel Newman. Főszereplők: Eli­sabeth Taylor. Jane Fonda, Ava Gardner, Nagyezsda Pavlova, Olcg Popov. Ren­dezte: George Cukor. A művek sorsa: mesejáték lett mára a maga korában szimbolista műnek tartott Masteritnck-darab, A kék madár. Talán így került a helyére, hiszen nemigen ta­lálni benne szimbólumokat; inkább allegóriákat. Az em­ber örökké keresett ós örök­ké elsuhanó, köd be-égbe ve­sző kék madaráról folklorisz­tikus elemekkel átszőtt, köl­tői képekben mesél a szá­zadvégen rendkívül népsze. rű és nagynevű belga költő és drámaíró. Ügy hisszük hát, helyesen látja és láttatja művét mesé­nek George Cukor, a *zovjet hat a kutya, vagy a kisegér, —amerikai kooprociukcióban ha a rajzlapon az ormótlan készült film rendezője. Ke- firka akármikor pingvin le­vésbé örvendhetünk annak, het, vagy bálna, ha üres te­hogy kissé divatjamúlt elő- nyerükből mazsolát csipeget­adá«módban Ismerkedhetnek hetnek és jóllakhatnak vele a mai gyerekek a boldogság- — miért ne kelhetne életre a madár megjelenéseinek és to- Tűz. a Víz, a Fény, az ÉJ, a vatflnéselnek titkaival. A vl- Tej, a Kenyér... Olt, a gye­lágsztárokat fölvonultató é* rekek valószínűleg a varázs­a filmcslnáló mesterség fö- pálcát is szükségtelennek lényes ismeretérői meggyőző találják, mert ez a világ ne­képek helyenként fölidézik a kik varázslatosan természe­MBÉHBOIÉa tea. cukros tej ízét, a tearózsa il­latát, a babaruhák rózsaszín­jét, a mézeskalács-házikók rekek meg a revüszínházak kép- és nek hangulatvilágát. Gyermek­pszichológusok lennének a megmondhatói, hogy híjával meg a Csillogámalt (Ava a felnőtt élményeknek, ho- Gardner) szépségét, a bohóc gyan hatnak a gyerekekre (Oleg Popov) mutatványalt; ezek a képelt? Nyilván másra az időjáték örömét. És talán figyelnek. Mert, persze, van gyereket, felnőttet egyaránt mire. Hiszen olyan csodákat meglegyint, elér néha valami látnak a vásznon, amelyek sejtés-fuvallat az élet titkai­akármelyik hétköznapjukon ról — amint el-elsuhan a is megtörténnek. Ha otthoni filmvásznon játékuk közben megszólal-. alantevékenvséo IWUCIHIUÍ, alaptevékenység erőfc)rrásalk t^yjeges érté­két, s a várható teljesítmé­nyeket. A fejlesztésekről pe­dig csakl* megfontolt dönté­sek alapján szabad határozni. A növekvő követelmények miatt a szövetkezetek gazdál­kodásában jobban kel! iga­zodni a piaci ár- és szállítási feltételekhez és maradékta­lanul érvényt kell szerezni a termelési szerződésekben fog­laltaknak. A szövetkezetek, valamint a felvásárlók viszo­nyában nem lehet mérvadó sem az alá- és fölérendelt­ség, sem pedig a napi takti­kázás. Ahhoz ugyanis, hogy a belső szükségletek fedezete és az export-árualaook mind választékban, mind összességükben évről évro megfelelőek legyenek, magas fokú termelőt biztonságra van szükség és ennek feltételeit csakis az értékesítés bizton­sága teremtheti meg. E-en a 'éren van még tennivaló. A "ötltkár figyelmeztetett arrat a feíiesztési tevékenyégben az eddig'oé! nagvobb szereke 'esz az e'őze'es takarékosság­nak. A beruMrési támogatá­sok és hitelek ugvanis nem bővülnek az igényekkel ará­nyosan, ezért a nagyobb cé­lok megvalósítására több év a kék madár. saját erőforrásalt kell össze. S. E. gyűjteni, Amit a felnőttek éa a gye­egyformán élvezhet­a filmből: n csodálatos balettbe téteket, a Fény tün­dérének (Elízabeth Taylor),

Next

/
Thumbnails
Contents