Délmagyarország, 1978. december (68. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-17 / 297. szám

Vasárnap, 1978. december 1 Kiskert I

lyen késő este már csak a kivert kutyák kóborolnak, hátha tafelnak valamit, ami enyhíti pokoli éhségüket — gonTLamác T.£m iHu ja lrnr/r'ir.3 A fészek Este, a kihalt utcán találkoztam örök barátommal, Mindig, Alajossal. Mint valami málhás' öszvér, úgv meg volt rakodva kpsarakkal, zsákokkal, egyebekkel. Kicsit zavart volt — Nagyot) kérlek, erről a találkozásról senkinek egy szót se! Roppant kényes és kényelmetlen helyzetbe kerülnék. Egy pillanatra meghökkentem: vajon miféle összeesküvésbe, miféle titkok tudójává akar engem Mindig Alajos avatni? — Bizonyára' csodálkozol, mit keresek én ilyen kései órán az utcán, honnan és hová cipelem ezeket az istenverte csomagokat Nos, a csomagokban friss zöldség, meg gyümölcs van. Kiskertek gazdáitól szedem össze, igaz, nagyon drágán, de megéri. Szép, mutatós, friss áru, ilyen nem terem akárhol. Ez az egyik kosár szilvával van tele. MézAles. "Egy másikban őszibarack van. Abban meg pár kiló gyenge kukorica. i Abból néhányat megfőzünk, hóinap az lesz az ebéd utáni csemege. Hiába, más az íze a. saját termésnek... Kérdően nézhettem rá, egy pillanatra zavarba jött, de rendületlenül folytatta: — Persze, nem saját termésem, de már annyira beleéltem magam, hogy úgy eszem ezeket a gyümölcsöket és zöldségeket mintha sajátom volna Ugyanis nekem is van egy Ida hétvégi telkem, amin megteremhetne ez, meg az, mindenféle gezemice, miegymás. De én pihenésre vettem a hétvégi telket Viszont a munkahelyemen nem merem bevallani, hogy én a hét végét nem aktív pihenéssel, hanem a pihenőtelkemen való régi értelmű pihenéssel töltöm. így hát én szombaton és vasárnap bizony napozok, olvasgatok, rádiózok kis telkecskémen, este meg megveszem ezeket a kellékeket néhány ismerős termelőtől. Arra gondoltam, hogy Mindig Alajos most éppen azon a hajszálnyi határon egyensúlyoz, ami a lángészt az őrülttől elválasztja, amikor kis hatásszünet után folytatta: — A korábbi pihenőtelkemet a munkahelyi kollektívával közösen kaptam. Amikor hajdan parcelláztak a Frászkarika dűlőben, ott jutott néhány hely. A sorsolás szeszélye az osztályvezetőm telke mellé jelölt ki engem. így hát nem elég a képtét néznem, meg a társaságát élveznem egész héten, még a hétvégi pihenőn is őt lássam. Ráadásul az ő túlsó szomszédja meg a főnök, az igazgató volt, aki állítólag kertészkedő természetű ember. Minden hétvégén rövidnadrágot húz és kapirgál a kertjében. Igaz, betyárul rendben is van az a kis porta. Hét közben a vállalati sofőr másodállásban dolgozik rajta a családjával, a főnök meg hétvégeken úgy tesz-vesz, mintha ő dolgozna. Olyan nagy reklámmal szed le öt körtét, minthá a tokaji hegyet mozgatná meg. Mindenesetre, ő aktív pihenő. Az osztályvezetőm, az igazgatót látva, ugyancsak serénykedő lett. Mindig korábban kint van, mint a főnök, ás, kapál, sarlóval szöszmötöl, fára mászik egv marék szilváért, meg egészében nyüzsög, hogy a főnök lássa csak. micsoda korszerű ember ám 6. De ez nem elég. Engem is arra biztatott, hogy ne naoozzak a nyu.gágyban, meg a füvön, hanem ültessek gyümölcsfát, meg termesszek epret, meg hagymát, meg mit tudom én, miket. Én meg úgy szeretek pihenni, hogy pihenek. Néhány hónapig nyúzott, többnyire már ki sem mentem a telekre, az elmúlt őszön meg bejelentettem, hogy jutányosán á'adom a telkem. Van egy már fásitott parcella, amin közösen gazdálkodnánk a sógorommal. Sógorom ugyan nincs, de megvettem ezt a messzi telket, ami szép füves, napsütötte, van rajta két akácfa is, ami árnyékot ad, ha kell. Itt aztán nagyokat pihenek a családommal, néha baráti családokkal, szalonnát sütünk, jól megvagyunk. No, és a gyümölcs meg a zöldség mire való? — böktem a csomagokra a szememmel. — A munkahelyemen úgy tudják, hogy nagyszerűen gazdálkodom. Hétfő reggeleken mindig viszek kóstolót a legfrissebb termésből, meg mutogatom az átvételi cédulákat, mennyit kaptam a > boltban a beadott termésért Alig fizetek rá valamit, s a vállalatomnál is megvan a renomém, szorgalmas, az aktív pihenéssel hasznosan gazdálkodó embernek tartanak. Bizonyára a minősítésembe is beírják. Felszedte a csomagokat és nehézkesen elindult Én meg arra gondoltam, hogy ez a Mindig Alajos nem elveszett ember. BENEDEK MIKLÓS is elmerészkedett egy csapzott szőrű jószág. Két lábra áll és kutat a szeméttárolóban. Aztán megint négy lábra zökken. Ügy látszik, ráakadt egy eldobott falatra. De mégsem. Papírcsomót tart óvatosan a pofájában. Nyilván, a szaga miatt választotta ki. Ám ez az, ami be ls csaphatja. Mert mi van, ha... Az eb lopva körbepillant és lomposan elüget Ha mellékutcába ér, biztosan mohón belefúrja orrát a zsákmányba. Lehet hogy semmit sem talál. Akkor majd tisztára nyalja az üres papirost Tamás elhúzta a száját, mert szerencsétlen ötletnek vélte, hogy az előbb a kóbor kutyához hasonlította önmagát Arrébb antilopdzsekis alak támaszkodott a buszmegálló táblájának. Amolyan srácforma, akit csak a nála jóval idősebbek szólítanak fiatalembernek. Hüvelykujját a derékszíjába akasztotta, valamelyik filmben láthatta ezt a figurát A combja mellett üveg csillant Tompján, sárgászöld fénnyel. Valaha skót whisky vagy hasonló drága ital kotyoghatott benne. Azóta újra megtöltötték a fura formájú palackot, elárulta a parafadugó. A busz, amire a srác várt, csak nem jött Hiába kémlelte balra az utat a két nagyobb fénybogár fölött a két kisebb nem akart feltűnni. Ahogy az idő telt-múlt a percek megnyúltak, akár a csúzligumi. Mint a Palkó csúzlijáé, amivel a szomszédos porta túlsó végében is telibetraíálta a vadgalambfészket — emlékezett Tamás. A gerle tollát hullatva kirepült de a tojások ráfolytak a fa kérgére. A házban lakó öregasszony azonnal rájött, kik lehettek a tettesek. Nem volt nagy vicc. A faluban azt tartották, kevés az olyan elvetemült kölyök, mint ők ketten. Rögtön felment a tanítóhoz és kitálalt Akkoriban még nem az ellenőrzőkönyvbe, hanem a tenyérre meg a körmökre osztogatták az intőket A szenvedő fél még otthon se mert panaszkodni a ráadástól való félelmében. Mégis, hiába köszönhettek Palkóval annyi rosszat egymásnak, töretlen maradt a haverságuk. Vagy a csuda tudja, az ilyesmit nevezhette-e barátságnak az orvos fia, amikor elhívta a terméskőre épült házukba és végigmutogatta az elemes traktorját a fémépítőt, meg az ördög emlékszik, hányféle társasjátékot. A villanyvasútra már nem is vágott fel, ócska vacak — legyintett Egyszer azt ajánlotta: „Tomi, legyünk barátok..." Tamást csábította az ezernyi szórakoztató szerkentyű. Az ő játéktárában még a csontcsikók és a fakockák is rangosnak számítottak Ám a legpazarabb játszóhely nyáron a Körös-part homokia volt. Abból szedegették a kagvlókat gyűjtötték a csigaházakat Palkóval. Csavarogtak, amig véresre nem mardosták őket a szúnyogok. Az orvos fiát azelőtt csak akkor kere3télc, ha meg akarták ruházni. Persze, sohasem együtt — olyankor törődtek is vele —, hanem külön-külön, úgy nagyobb élvezet volt... Palkó hamar megkaota a behívót B.-be még együtt utaztak. A restiben megittak egy felest az elválásra. Nem is sejtették, milyen igazuk lesz. De hát abban a testületben nem pirulnak el az emberek balhéi miatt ezt hat hónap múlva ő is tapasztalta. A Palkó címét ugyan megszerezte, írt neki néhányszor, választ is kapott De a sorokból valahogy nem bukkantak elő a közös emlékek. Palkó még a leszerelés előtt írta, hogy megnősül. Tamáson a szakmája miatt kaptak a városban. A munkásszálló kényelmetlenségeit meg egynémely szemellenzős főnököt leszámítva, tűrhetően érezte magát. Bizonyos szempontból még jót is tett neki az itteni levegő. Ugyan többet költött, mintha a faluban marad, de legalább megtanulta a pénzt becsülni. Nemsokára leteszi estin az érettségit. Lassan egy éve jár ugyanazzal a lánnyal. Erre mondta az anyja: „Nagy haladás ez nálad, fiam." Ami igaz, az igaz. A lába szinte észrevétlenül elviszi a színházba, tárlatra. S ami még ennél is nagyobb dolog: mindkettőjük számára olyan az együttlét, mint az otthoni h ;mokos kertben a palántáknak a kút. Nem érzett álmosságot, csak vágyott az emlékekre. Meglepetten rezzent fel, mikor hozzáfordult az antilopdzsekis: — Megmondanád, jön még autóbusz? — Ha néhány percre nem képzeli el szinte ugyanazt az arcot, ezt a csupasz szemöldököt, az arc csupán ismerősnek tűnt volna. Az orvos fia állt előtte. — Nézzük csak — szólt Tamás, és odalépett a menetrendhez. — Huszonkettő-húszkor ment el az utolsó járat — Akkor melegítsünk. Boglári leányka — nyújtotta feléje az üveget a másik. Tamás ivott, aztán nekivágtak a hídnak. Míg a lámpák alatt rótták a szürke aszfaltot, felelevenítették az emlékeket Nevettek a régi civakodásokon. — Velem jössz ós megünnepeljük a találkozást — mondta Béla, az orvos fia. — A közelben lakik egv ismerősöm meg a barátnője. Belevalók — kacsintott. A sötét, titokzatos park előtt balra fordultak. — Ne haragudj, semmi kedvem hozzá — ellenkezett Tamás. — Ne cikizz már, férje van mindegyiknek. — Annál inkább. Én ebben az utcában lakom. — Félsz? — Azt már nem. Mivel Béla nem fogadta el a feléje nyújtott kezet. Tamás sarkonfordult és otthagyta. Nem vagyok gyáva — bizonygatta magában. Béla évekkel ezelőtt egy csúzlit sem mert volna kihúzni, most meg hőzöng. Azért arra gondolt, ha még egyszer ott állnának a szalmakazal mögött, ő megfogná a Palkó kezét, amikor a gerlefészekre akar lőni. Mert a fészek valami varázsos dolog, mint a tabu a bennszülötteknél. Ugyanígy szent az emberi fészek ls. Aki feldúlja, különösen kegyetlen. Évek telnek el, amíg más újra felépíti. JÁMBOR ERNŐ Igen, főn — Kovács... A mondat többi részét nem lehe tett hallani. Sötétedett már. Az utat kellett figyelni, a reflektor előtti fényes útháromszöget, ami a sebességtől „énekelve" csak csúszik-csúszik szakadatlan az első kerék alá. Kovács .., Hiába. A hátul difi hangját elhordja a huzat Fékezett hirtelen, s letette a lábát — Igen, főnök? — Énekeljen, Kovács! Miért nem énekel. Kovács? Énekeljen, az istenit magának szép hangja vanl —- Igen, főnök. • — Indíts. Kovács! „Nehéz a boldogságtól búcsú-út venni.. Érti? Na, gyerünk. A nagy, húsos tenyeret érezte a hátán, amint veri a taktust. A motor bógött megint mintha fájna neki a combja dühös szorítása. Az énekfoszlányokat akár a fénypászmán túl feltünedező fákat házsorokat hátrahordta a széL * „Nehéz a boldogságtól.. Dühösen hátrakapta a fejét Szerette volna az öklével szétcsapni a gúnyos vigyort « Mióta híre járt hogy új művezetőt kapnak, gyakran felzümmögött körülötte ez az utálatos sláger. Nem énekelték, nem. Csak fütyülték, sziszegve, a háta mögött A művezető aztán valahogy maradt És maradt a fütty is. Rászoktak időközben. — Kovács! Pattant hátrafordult — Igen, főnök. Belepirult a másik elégedett mosolyába. Ezek a füttvögések mostanában idegessé tették, kiszakították a biztos talajt a talpa alól. — Jöjjön, járjunk egyet! Ez már kellemesebben hangzott A gúnyos vigyor ok emlékét memt elfeledtette az irigy savanyúpofák felidézett képe. Trógerok! „Kovács, a főnök kedvence." Igen. Megszakadhatnak, őt már nem tudja senki kipottyantam a nyeregből. A régi fennsőbbség jólesően áramlott szét benne. Csak brahizzatok! Míg güriztek, mi elegánsan tesszük magunkat a főnökkel valamelyik presszóban. Piás gyerek a főnök, mi? Másikat hoznak a helyébe, mi? Befellegzett a kedvencnek, mi? — Darabban van a meló, főnök. — Hagyja csak, majd én elbo-. ronálom. Hivatalos úton leszünk, érti. Kovács? Átveszi más a munkát addig. * Fékez a motorral a házuk előtt, — Megérkeztünk, Kovács ? Rohadt helyzet, hogy olyan ke. és pénze van. De itthon még kell lennie egy fél üveg pálinkának. Máskor soha nem hordta haza a főnököt. Az anyjáékhoz men'ek mindig; ahol van szőlő, bor is akad. Utána: irány a oreszszó, a szomszéd faluban. Üe máma valahogy beleesett a szomjúság ebbe az emberbe, vagy mi a fene. mintha megvadult volna. Mintha a vesztüket éreznék, csak tépnek egész nap, egyik helyről a másikra. A piával nincs baj, amíg csak inni kell. Rettenetesen bírja a feje az italt, talán ezért is kedvelte meg három éve pont őt a főnök. — Kovács! összerezzent. — Töltsön már, az istenit, üres a poharam! * „Nehéz a boldogságtól.. .1 A zenekar rázendített Hcfgy az úristenbe kellett pont rae hozni ezt a részeg disznót? A haverok csak nekik játszottak. Egy nyáron át itt püfölte ő is a dobot esténként. Jó kis buli volt szépjen lehetett keresni vele. Kis hülye volt még, önérzeteskedett otthagyta a társulatot, mielőtt megmelegedhetett volna az étteremben. Belepirult amikor az a nagy hasú szivar odacsapta a százast a dobverők közé. „Nehéz a boldogságtól.. Már ordít a főnök. Mit kornvikál ez itt. leégeti teljesen a haverok előtt. Felvágott a finom muksóval, hogy micsoda pártfogója van neki; csak egy szavába kerül, és van pénz, van jutalom, van minden ... — Kovács! Gépiesen felelt'. — Igen, főnök. — Énekeljen! Miért nem énekel? * Csend volt és sötétség. Nem hallotta a közeledő lépteket egvszerre itt áll ez az asszony, fölé hajol, és valami érthetetlen iszonyat ül az arcán. Fénycsóva tépett a szemébe, fájdalmasan. A feje mellett valakinek a cipője, megfoghatná, de esak a szavakba markol — „... valamit ordítottak mindketten, a motor keresztbe vágódott az úton. felborultak... Va'amit énekeltek a motoron, nem tudom ..." Nem látta az utat. de már nem is akarta látni. Csak szabadulni! Szabadulni végre a vigyorgó pofákt'-l. a lármától, a kabátján doboló kéztől Ellökte magától a kormánvt. és kiemelkedett a nyeregből. Renülni, repülni a csendes, puha sötétben ... Már nem fájt a fény. Már nem hallott semmit. Végre csend volt s végre körülfonta a békítő sötétség. MEKIS JÁNOS