Délmagyarország, 1978. november (68. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-12 / 267. szám

8 Vasárnap, 1978. november 12. „Árverés útján..." „Árverés útján kerül eladásra október 11-én 10 órakor. Forráskút, Dózsa György utca 17. szám alatt levó családi ház, 160 ezer forintos kikiáltási áron. Megyei Birosag II. emelet, 220. sz. alatt." (Apróhirdetés a Délmagyarországban.) R

endszeres böngészóje vagyok. az apróhirdetéseknek, mégis meglepett a íenti közlemény. Az utóbbi évtizedekben valahogy „kiment a divatból" a hajdan nem is oly ritka árverés, amikor a család feje fölül vitték el a fedelet. Gyerekkoromban magam ls láttam ily esemenyt, de az legfeljebb csak látványosságot jelentett a bámészkodó gyerekeknek. Kik szenvedő alanyai voltak a hatósági aktusnak, azoknak inkább szomorúságot, megszégyenítést okozott. Az Értelmező szótárban az árverés szó az árva szó után következik. Mindig is árvának, elesettnek, elhagyatottnak, társtalannak, magányosnak, kisemmizettnek, emberi érzelmeiben megsértettnek véltem azokat, akiket árverés sújtott. Talán az sem véletlen, hogy a szótárban az árverés után az árvíz következik. Mind a kettő katasztrófa annak, aki szenvedi. Kíváncsiságból megkérdeztem egy főiskolás fiatalt, mi jut eszébe, ha azt halija: árverés. Előbb arra gondolt, hogy nem lehet más, mint árvíz esetén a vízverte töltésen keletkezett kár, majd a homlokára csapott, hogy hoppá, megvan, aukció, hiszen régiségeket, képeket, könyveket és más egyebeket „kalapács alatt" árusítanak, s műgyűjtők, meg a pénzes emberek ott vásárolnak. Válaszának örültem is, meg nem is. Az apróhirdetés azonban nem hagyott nyugodni. Miért kerül „dobra" az a forráskúti családi ház? 0 Délelőtt 10 óra. A Megyei Bíróság II. emelet 229. számú szobája előtt egyetlen lélek sem várakozott. A szomszédos ajtón kopogtattam, érdeklődtem. A végrehajtókhoz utasítottak. A Megyei Biróság Végrehajtó Irodájának vezetője, dr. Rácz Tibor munkatársához. Botos József végrehajtóhoz irányított, mivel vevőnek nézett, de amikor kiderült, hogy újságíró vagyok, a biróság elnökéhez kísért, hogy „illetékességemet" tisztázzuk. Elkezdődött az árverés. Bejöttek a szobába a tulajdonosok is. Egy öregedő férfi, és nála valamivel fiatalabb asszony. Nem álltak meg egymás mellett, tekintetüket is elfordították. Aztán jöttek még hárman. Egy idős asszony, egy középkorú nő, s egy fiatal férfi, valamint jogi képviselőjük. — Ki van itt vevő? — nézett körül a népes társaságon a végrehajtó. — Mi — mutatott magára a fiatalember, majd intett a két hölgy felé is. — Hozott-e magával a tanácstól igazolást arról, hogy nem esik tulajdonszerzési korlátozás alá. — Nem hoztam semmit, hiszen tegnap olvastuk az újságban, hogy árverezik a házat — Hová való? — Szegedi vagyok, az első kerületben lakunk. — Be tudja szerezni est az Igazolást? — Ha esedékes, ha megegyezünk a vételárban. — Kérem, anélkül az Igazolás nélkül nem lehet részt venni az árverésen. S azonkívül még a kikiáltási ár tíz százalékát, vagyis 16 ezer forintot ls le kell tennie. A többit a vásárlás után. — Vállaljuk — szólt közbe a legidősebb asszonyság, mint később kiderült, a fiatalember nagymamája, s alighanem a vételár egy részét is 6 adná unokájának. — Akkor addig fölfüggesztem az árverési eljárást, hogy átmerjenek a tanácshoz a tulajdonszerzéshez szükséges iratért A pénzt is csak azután kell letenniük. — Megkérdezném még az eladóktól — nézett a fiatal férfi az egyik tulajdonosra —, hogy lakható-e a ház? — Hatvanszázalékos készenléti Állapotban van az épület az engedély meglesz — válaszolt az eladók helyett a végrehajtó. * Az árverés résztvevői elhagyták a szobát. Kihasználtam az alkalmat, s beszélgettem az iroda vezetőjével, dr. Rácz Tiborral. Mivel a régi időkből tudom, hogy a végrehajtókat nem szerették az emberek, kutyát uszítottak rájuk, de olyan esetről is hallottam, hogy ásót, vasvillát emeltek a végrehajtóra — furdalt a kíváncsiság; ma müyen egy végrehajtó lelkivilága. S egyáltalán, ki és miért választja ezt a pályát, van ennek a munkának szépsége? Rácz doktornak szeme sem rebbent moralizálásomon, kérdésemen. — Húsz éve vagyok végrehajtó, igen szép pályának tartom, és szeretem a munkámat. Segítek azokon, akik követelnek, de képtelenek megkapni követeléseiket. Az államnak és az állampolgároknak az érdekeit képviselem. Tavaly például 11 millió forintot hajtottunk be. Rengeteg apró tételből jöttek össze a milliók. *— Mégsem akarom elhinni, hogy népszerűek lennének az emberek előtt. — Nem is állítom. De képzelje el: valakinek kölcsön ad valamit, és nem kapja vissza a megígért időre. Mi segítjük hozzá, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. — Ma hogyan fogadják a végrehajtót azok, akiknél foglalnak? — Ki így, ki úgy. Vannak, akik megértéssel tudomásul veszik a tényeket, de előfordulnak sértegetések, olykor a tettlegességet is megkísérlik. Múltkoriban egy asszony doronggal fogadott. Gondoltam, csak erősebb leszek nála, eltereltem a figyelmét és elkaptam a dorongot. Az ügyvéd csak messziről nézte, hogyan sikerül eljutnom az istállóba, mivel az üszőt kellett lefoglalnom. A tulajdonossal szemben magánkövetelés volt. — Milyen esetekben foglal a végrehajtó? — Bírósági ítéletek, határozatok alapján. Örökösödéseknél az ingók kiadása, válóperek után a vagyonmegosztási esetek a gyakoriak. Az utóbbi években megszaporodtak az OTP-hitelügyletekből eredő foglalások, árverések. Tavaly közel száz ingatlan árverési ügye került hivatalunkhoz. — Mikor foglalják le és árverezik az ingatlanokat? — Ha a követelés összege meghaladja az ötezer forintot, akkor az ingatlant le lehet foglalni, ha az nem mezőgazdasági művelésű terület. Ezt természetesen megelőzi az ingóságok foglalása. — Elviszik az ember feje alól a párnát is? — Nem, személyenként egyegy fekvő- és ülőhelyet meg kell hagyni. Ezenkívül két öltönyt, nagy kabátot, s egyéb szükséges ruházati cikkek maradhatnak. — Mondjon egy olyan példát, amikor valakinek a ruházatát is foglalni kellett — Előfordulnak ilyen esetek; Egy diáklány például jegy nélkül utazott, és ezért 160 forinttal tartozott a közlekedési vállalatnak, fizetni viszont nem akart. Vidékre mentünk foglalni, a szüleihez. Az anyja kijelentette, hogy minden az övé, a lányuknak nincsen semmije se. Ruhája se? — kérdeztük. Az se igen, mondta az asszony. Nyissa ki a leánya szekrényét, kértük. Ott volt három finom nagykabát. Na, akkor az egyik nagykabátot lefoglaljuk. Erre alábbhagyott az ellenkezése, kivett a tárcájából két darab százast, és lecsapta az asztalra Közben megérkeztek a forráskúti családi ház tulajdonosai és a vevők. A végrehajtó rendben találta a tanácsi igazolást, letették a 16 ezer forintot ls. Elkezdódött az igazi árverés. Előzően megtudtam, hogy a tulajdonosok élettársi közösségben éltek hoszszú éveken át. Közös szerzeményükből fogtak hozzá a házépítéshez, már majdnem készen, beköltözésre alkalmas állapotban volt a fészek, de ők már gyűlölték egymást. A ház összeállt, a két ember kapcsolata szétesett. Az asszony visszaköltözött szüleihez, a férfi is. De ott maradt a viszály, a ház. A tanács szakértői 160 ezer forintra értékelték. Döntés: fizessen a férfi volt élettársának 80 ezer forintot. De az nem hajlandó. Az asszony bejelenti, hogy foglaljanak, van ott gumikerekű kocsi, jószágállomány, termény, tévé, rádió és egyebek. A végrehajtó kimegy, de nem talál ott semmit, tehát lefoglalja a házat, és árverést tűz ki. Az árverésen nem jelent meg egyetlen vevő sem. Kitűzték a második árverési napot. Megjelent egy komoly vevő. Kezdődjék a második fölvonás. * — Minden rondben van imondta az árverést vezető végrehajtó. — Nem egészen — szólt közbe Z. F., akitől követelnek, de nem hajlandó fizetni. — Miért? — kérdezte a végrehajtó. — Mert én a sajátomból nem megyek ki. — Ha nem megy jószántából, a rendőrség segítségét kérjük, s visszatér oda, ahova be is van jelentve — Nézze meg az igazolványom, hova vagyok én bejelentve! — kapott erőre Z. F. — Nem megyek én sehova a sajátomból! — nézett győzedelmesen volt élettársára, akinek arcát elöntötte a pír erre a megjegyzésre. Majd a vevőjelölt szólalt meg. — Én nyugodt körülmények között szeretnék lakni, ha netán létrejöhet ez a házvéteL — Nyugodjon meg — biztatta a végrehajtó —, én magát birtokba helyezem tizenöt napon belül. — A sajátjából senkit sem hánynak ki — replikázott tovább Z. F. — A minisztériumban is megmondták, s a Legfelsőbb Bíróság még nem is mondta ki a végső szót — magyarázta sokat sejtetően, bár látszott, hogy megjegyzését nem is a végrehajtónak szánja, inkább volt élettársának intő megfontolásként, hogy érti ő a hivatalos utakat, messzire nyúlik az 6 keze. Az árverés vezetőjg határozottan folytatta: — Ne ijesztgessen itt senkit. Itt a jogerős ítélet, az ön fellebbezését a bíróság másodfokon is elutasította. Semmilyen halasztó hatály nincsen. A vevőjelölt már megingott: — Valameddig adjanak halasztást a vásárlásra , — Az árverés most tart, halasztásnak nincs helye, de megnyugtatom, kösse meg az üzletet, s magát birtokba helyezzük. — Ha elfér az ő résziben — intett fejével volt asszonya felé Z. F. — Az egész épületet árverezzük, s azt vásárolják — intette fegyelemre a végrehajtó, bár nem sokat használt a szép szó. — A melléképületet pedig lebontom, az biztos. — Azt próbálja meg. ha most megveszik a házat, már nem nyúlhat semmihez, az már magánlaksértés. A vevő a fejét csóválja, „kehesnek" érzi a házvételt. A végrehajtó iroda vezetője menteni próbálja a céltalan vitát, és Z. F. fennhéjázó zavarását, határozottan közbeszól: — A vevőket nem érintheti semmiféle gáncsoskodás. Ha itt, áz árverés során megvásárolják a házat, mi önöket 15 napon belül birtokba helyezzük, a házat üresen, lakó nélkül átadjuk. De Z. F. már vérszemet kapott, látván a vevők ingadozását, úgy tett, mintha csak önmagában elmélkedne, de hangos a megjegyzés: — Addig sok minden történik, történhetik. A vevő nagymamája, aki a kasszakulcsot tudhatja magáénak, ugyancsak eltűnődve mondta: — Valóban, mindent elvihet, még az ajtófélfákat is... — Ha itt megveszik a házat, ettől a pillanattól a maguk tulajdonát képezi az épület, ha egy szöget elvisz, a bíróság elé kerül — magyarázták az idős asszonynak. de már mondhattak, amit akartak, oda a szilárd vásárlási szándék. Az árverést akadályozó Z. F.-re is rápiritottak, hogy kár akadékoskodnia, az adósságot ki kell fizetnie. Ha annyira akadékoskodik és ragaszkodik a házhoz, itt az alkalom. rendezze az élettársának járó 80 ezer forintos tartozást. —' Elánunk a vásárlási szándékunktól — mondta a fiatalember. és fölvette az asztalon heverő 16 ezer forint letétjét. Ügy látszik, ilyenek manapság az árverések. GAZDAGH ISTVÁN Miha Kvhvldze A metrón Azt a lányt, ki csilingelő bokákkal ott állt velem szemben tegnap a metrón, nem fogom látni soha többet én. Tudom, megvan neki a maga útja, nekem is megvan a sorsom, de mégis fáj, hogy valamiért nem ismerem. Mint gyors patak a szirmot a tengerbe úgy vitte föl a zúgó eszkalátor a Majakovszkij térre. Egyedül maradtam ott, és oda voltam kötve családi gondok oszlopához, álltam a peronon, a kezemben szatyor... Migray Ernőd fordítása Saját halott zűcs Pál tanár úr egy májusi napon beírta a szükséges adatokat az osztálykönyvbe, aztán üveges szemmel rámeredt az első padban ülő tanulóra, a szivéhez kapott és meghalt. — Kartársak, kartársak — szólt az igazgató néhány óra múlva a tanári szobában, amikor már sikerült lecsillapítani a kedélyeket — természetesen iskolánk saját halottjának tekinti Szűcs kollégát, hiszen ilyen eset még nem fordult elő intézményünk életében. Most beszéltem a tanács illetékesével, ő is helyesnek tartja, hogy Szűcs kollégát méltó módon parentáljuk el, és saját halottunknak tekintsük. Pénz van, szép, reprezentatív temetést rendezünk a megboldogult tiszteletére. Már gondoskodtam, hogy az újságban is megjelenjék a bírni; — mondta a testnevelő később intézkedünk. — Bizottságot kell alakítani! — mondta a testnevelő tanár, aki a szakmájánál fogva szervezési kérdésekben verhetetlen volt a környéken. — Helyes! — válaszolt az igazgató. — De el kell dönteni, hány tagú lesz a bizottság! A döntés három órát váratott magára, mire megszületett. A kis létszámú tanári kollektíva úgy határozott, elég három ember a bizottságba. A bizottság elnöke természetesen az igazgató lett, a bizottság titkára pedig Lancsalics Rozália, az igazgató első és egyetlen helyettese. Rozáliának a bizottságba történt beválasztása révén tulajdonképpen minden társadalmi szerv — köztük az iskolai szakszervezet, a Vöröskereszt, a Nötanács, a Hazafias Népfront helyi szervezete — képviseltette magát, mert ezeket a funkciókat már évek óta Lancsalics kartársnő látta el egymaga, mivel a többiek nem értek rá, mondván valakinek tanítani is kell az iskolában. Ez a munkamegosztás a bizottság tevékenységében is rendkívül előnyös volt, mert Lancsalics Rozália kartársnő így aztán hol a népfront, hol a szakszervezet, hol a vöröskeresztes aktivisták nevében tudott állást foglalni a. részkérdésekben. A testnevelő tanárt szervezési feladatokkal bízták meg, aki aztán megalakította az akció-albizottságot A héttagú albizottságban olyan fontos felelősök voltak, mint például a telefonügyeletes, aki a kondoleáló telefonálók nevét egy gyászkeretes kartotékra vezette fel, külön összekötő foglalkozott a temetkezési vállalattal, volt búcsú beszédfelelős, koszorúfelirat-szövegező, koszorúrendelő, hogy csak a legfontosabb funkciókat említsük. Tulajdonképpen mindenkinek jutott valamilyen megbízatás. Például a tantestület részvétlátogatásának a megszervezését Szappanosné, született Reh.dk Bubukára testálták, aki éppen gyermekgondozási szabadságon volt. de elfelejtették őt érteziteni a megbízatásról E szervezési hiba folytán a gyászoló családhoz senki se ment el kondoleálni, de hát a nagy zűrzavarban ez a kis apróság nem szúrt szemet — Baj van, igazgató kartárs! — szólt az énekkar vezetője. — Kórusunk csak úttörő- és mozgalmi dalokat, népdalfeldolgozásokat tud énekelni. Azokkal viszont mégsem illik kiállni a temetésre. — Keressenek egy másik iskolai énekkart! — rendelkezett a főnök. Körbetelefonálták az öszszes iskolákat, interurbán meghívták Miskolcot, Szegedet, Alsóiopolyaházát, de széles e hazában nem akadt olyan középiskolás kórus, amelyik halottsirató gyászdalok előadását vállalta volna. — Gépzene lesz és kész! — döntött az akció-albizottság háromórás tanácskozás után. — Es mit viszünk a párnán? — kérdezte bátortalanul a temetői gyalogmenet megszervezéséért felelős albizottsági tag. — Milyen párnán? — kérdezték többen is csodálkozva. — Hát ilyen nagy temetéseknél', bizonyára tudjátok — kezdte magyarázni a menetfelelős —, egy díszes párnára teszik a megboldogult kitüntetéseit, s amikor elindul a menet a sírhoz, közvetlenül a gyászkocsi után viszik a kitüntetésekkel teli párnát. Sajnos, az a helyzet, hogy Szűcs kollégának egy fia kitüntetése sincs, az utóbbi 15 évben mindössze kétszer kapott soronkívüli fizetésemelést, de hát az erről szóló értesítéseket mégsem rakhatjuk ki a párnára! A búcsúbeszéd-felelős is aggályoskodott, hogy közismert, könnyeket fakasztó, bombasztikus kifejezések közül egyet sem tud a beszédbe iktatni. Szűcs kolléga érdemeit nem lehet úgy méltatni, hogy például „bátran, töretlerül dolgozott, és mindig magasra tartotta a szocialista oktató-nevelő munka zászlaját", mert sokáig betegállományban volt, és a május elsejei felvonulásokon is csak sima sor felelősként bandukolt, zászló nélkül. S amikor a szigorúan bizalmasan kezelt személyi adatokból, életrajzból kiderült, hogy szegény Szűcs kolléga valamikor még a piaristáknál érettségizett, és kispapnak készült, az akcióalbizottság teljesen tanácstalan lett. A nagy szervezési lázban észre sem vették, hogy közben véget ért a tanév, kiosztották a bizonyítványokat, a gyereksereg szétszéledt. Az is kiderült, hogy az igazgató nem tud megjelenni a temetésen, mert a szocialista pedagógiában elért kiváló eredményeinek jutalmául kéthetes tapasztalatcserére küldik őt egy delegációval küVöldre. Lancsalics Rozália igazgatóhelyettes az év közben végzett rengeteg társadalmi munkáit SZOT-beutalót kavott az AlDunára. a testneve'ő ta-ár edzőtáborba vonult, tqu a"tin a temetésen csak néhány tanár és a három hivatalsegéd volt ielen. A temetést követő nanon az úí'ánt) an meni "Jent a család által köz«'t szomorú hí-; D-á.na h-loHunkat csendben eHeme*t-n>." KISS GYÖRGY MIHÁLY