Délmagyarország, 1978. november (68. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-12 / 267. szám

Vasárnap, 1978. november 12. 3 Turbinák A Láng Gépgyár angyalföldi gyáregységének turbinaüzemében két, harminc megawattos turbina készül török megrendelésre. Az elsőt már októberben szállítottak a megrendelőnek, a második pedig november végén indul útnak. Képünkön: beemelik a forgórészt. IftBcesüBiHc fi cél: kiegyensúlyozottabb fejlődés S. Hegedűs László nyilatkozata Magyarország lakosságának több mint fele községekben, apró falvakban, tanyákon él. A szakemberek, a tervezők az elmúlt évtized végén, még az 1970-es évek elején is a városok további, változatlanul gyors terjeszkedésével, a kisebb települések elhalásával, elnéptelenedésével számoltak. Településpolitikánk legfontosabb kérdéseit az elmúlt időszakban rendszeresen napirendjére tűzte a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, s a területi eszmecseréket, fórumokat követően országos tanácskozásokat rendeztek a tanyák és az apró falvak helyzetéről. Az összefüggéseket feltáró, elemző munka tanulságait S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára összegezte. — Az elmúlt évtizedekben a gazdasági változások két nagy hulláma érte és „mozgatta" meg az ország hagyományos településszerkezetét. Az első változást mezőgazdaságunk szocialista átszervezése jelentette, ami együtt járt a termelés korszerűsödésével, ipari jellegének erősödésével, valamint a kisebb gazdaságok egyesülésével. A nagyüzemi táblásítás a tanyák egyrészét „eltörölte" a térképről. s a több ezer hektáros téeszek, állami gazdaságok kialakítása nyomán a falvak között megindult a lakosság áramlása. A második nagy hullámot, a gyors, általános gazdasági, társadalmi fejlődés és az ipartelepítés indította eL Családok ezrei keltek útra és költöztek a munkát adó, az „ígéret földjének" tűnő városokba — mondotta. — A közös tanácsokhoz tartozó társközségekbe, az apró falvakba a IV. és a mostani ötéves tervidőszakl>an nagyon kicsiny központi fejlesztés jutott. Ennek ellenére, ezeknek a településeknek a zöme erőteljesen, látványosan fejlődött Az életképességet példázza, hogy a kisebb települések fejlesztéséhez az országos átlag többszörösére rúgó társadalmi munkával járulnak hozzá a lakók. A kisközségekben és az apró falvakban a népfront és a tanács együttesen igyekezett — a szocialista demokrácia erősítésének — a társadalomban meglevő erőket mozgásba hozni. A lakosság azonban önmaga nem oldhatja meg az ellátás valamennyi gondját. — A támogatás már megmutatkozik a falvakban ingázó autóbusz-élelmiszerárudákban és a szolgáltatások fejlesztésében. Ma már egyre több megyében járják a társközségeket is a hibás televíziókat, mosógépeket begyűjtő, a háztól házig szállító gépkocsik. Ilyk éppen is keresendő a megoldás. A városoknak egyre nagyobb szerepet kell vállalniuk a vonzáskörzetükbe tartozó települések ellátásáról. A tanácsi fejlesztéseket, az új beruházásokat mind több megyei központban, nagyvárosokban már a vonzáskörzetben lakók igényeit, szükségleteit is figyelembe véve tervezik. — A vizsgálatok, elemzések tapasztalatai egyértelműek: Magyarország jelenlegi településszerkezetével hosszú távon számolni kell. A távlati településpolitikai koncepciónak a gazdasági és társadalmi fejlődésen alapuló felülvizsgálata megkezdődött és jelenleg is tart. Mi ehhez, az illetékes párt-, állami szerveknek a tapasztalatainkat, javaslatainkat elküldtük. Annyi már most bizonyos, hogy nem tartható fenn a jelenlegi állapot, amely a nagyvárosoknak, a megyeközpontoknak aránytalan fejlesztési lehetőséget biztosít. A társadalmi igazságosságnak és tényleges országos érdekeinknek megfelelően ajánlatos a VI. ötéves tervidőszakban a kiegyenlítettebb, a középfokú településközpontoknak, a városoknak és vidéküknek, a községeknek és a falvaknak az eddiginél gyorsabb gyarapodást biztosítani — mondta befejezésül S. Hegedűs László. , (MTI) A magyarországi szlovákok VI. kongresszusa Szombaton, az MSZMP Pest megyei bizottsága oktatási igazgatóságának épületében megkezdődött a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének VI. kongresszusa. Knyihár János, a szövetség elnöke üdvözölte a 198 küldöttet, és a meghívott vendégeket, Köztük Kornidesz Mihályt, az MSZMP KB osztályvezetőjét, valamint a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Oktatási és a Kulturális Minisztérium képviselőit. A szövetség országos választmányának az V. kongresszus óta végzett munkáiéról szóló beszámolójához Such János, a szövetség főtitkára fűzött szóbeli kiegészítést. A beszámolót követő vitában felszólalt Kornidesz Mihály, aki a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében üdvözölte a kongresszust. Nemzetiségi * politikánk eredményeiről szólva elmondotta: pártunk rendszeresen elemzi a nemzetiségiek helyzetét. Határozataival, állásfoglalásaival — az élet új jelenségeit figyelembe véve — fejleszti nemzetiségi politikánk gyakorlati megvalósítását. A kongresszus ma, vasárnap folytatja munkáját. (MTI) Ügyvédek A Szegedi Ügyvédi Kamara Elnöksége tegnap, szombaton délelőtt a szegedi megyei bíróság dísztermében tartotta az évi közgyűlését. Az összejövetel résztvevői megvitatták a kamara elnökségének beszámolóját az 1973 októberében tartott választói közgyűlést követő öt esztendő, s az elmúlt év munkájáról, meghallgatták a pénzügyi beszámolót és az ellenőrző bizottság beszámolóját. A tanácskozáson jelen volt dr. Újvári Márta, a városi pártbizottság munkatársa, dr. Csikós Ferenc, a városi tanács vb titkára és dr. Kemenes Béla, a Magyar Jogász Szövetség megyei szervezetének elnöke. Megjelentek a társ igazságügyi szervek vezetői, képviselői is. A közgyűlést dr. Könczöl László, az ügyvédi kamara elnökhelyettese nyitotta meg. A kamara tevékenységét öszszegzó beszámoló vitája előtt dr. Gesztesi Ferenc, a Szegedi Ügyvédi Kamara elnöke szóbeli kiegészítést fűzött az írásos anyaghoz. A beszámolót követő vitában felszólalt dr. Horváth Károlyné, a megyei pártbizottság osztályvezetőie. A megyei pártbizottság véleményét tolmácsolva elmondta, hogy az ügyvédek a megyében eredményesen dolgoznak a XI. pártkongresszus és a megyei partértekezlet határozatainak megvalósításán. Dr. Fodor Gyula, az Igazságügyi Minisztérium csoportvezetője hasonlóképpen elismeréssel szólt az ügyvédi kamara tevékenységéről, egyben hangsúlyozta, hogy az ügyvédeknek folyamatosan gyarapítaniuk kell szakmai tudásukat, s törekedniük kell arra, hogy egyes ügyekben specialistákká váljanak. Szót kért a vitában dr. Kárpáti László, az Országos Ügyvédi Tanács elnöke, dr. Kereszty Béla megyei főügyész és dr. Kun László, a megyei bíróság elnöke is. Lednitzky András, a Hazafias Népfront megyei bizottságának képviseletében az ügyvédi kamara és a népfront között megkötött együttműködési megállapodás tapasztalatairól számolt be, majd eredményes jogpropaganda-tevékenységük elismeréseképpen hat ügyvédnek emlékplakettet adott át. Ez alkalommal tartották meg a választó közgyűlést is. A titkos szavazást kővetően bejelentették, hogy a kamara elnökségét a tagság újabb öt évre megerősítette funkciójában. E szerint az elnöki tisztet továbbra is dr. Gesztesi Ferenc, az elnökhelyettesi funkciót dr. Könczöl László és dr. Stenszky Miklós tölti be. Újraválasztották dr. Móczár Andor titkárt és dr. Dobozy Levente fegyelmi megbízottat is, csakúgy, miht az elnökség tagjait és póttagját, az ellenőrző bizottság, a két fegyelmi tanács elnökét és tagjait, valamint az Országos Ügyvédi Tanács tagjait. M

ár megint az építőipar! Vagy talán helyesebb így: még mindig az építőipar. Valószínű, hogy a mi életünkben már nem is kerül le napirendről, hisz' mindenütt, mindig oly nagy lendülettel építkezünk, mintha attól tartanánk, elveszik előlünk ezt a lehetőséget. Egykori szegénységünket akarjuk eltüntetni minél hamarabb, s a rettentő igyekezet közben a gazdagodásban, szépítkezésben érdekelt lakosság is mondja a magáét, mindenki okosnak véli magát, ki-ki a sa.iát érveit véli egyedül üdvözítőnek. Ügy tűnik, az építkezésnek is több millió „szakértője" van, mint a mezőgazdaságnak, a közlekedésnek, vagy a labdarúgásnak, belebeszélhet az is, aki csak a hibát keresgéli, esetleg a pálya széléről szurkolóként szemléli ezt a rendkívül fontos mérkőzést. Igen, az építőipar igencsak szerepel a hangulatjelentésekben, tárgyalnak róla szakmai és politikai testületek. Október 1'2-én a párt Központi Bizottsága vette elő ezt a témát, hogy szemügyre vegye, mekkorát léptünk az utóbbi másfél évtizedben, illetve jó orvosként kitapintsa a gyógyítandó bajokat. Mert azok is akadnak kétségtelenül, akár a „lent" gyűjtött tapasztalatokat, akár a „fenti" hozzáértő, vagy madártávlatú vizsgálódásokat tekintjük is. S mivel hajlamosak vagyunk rá, hogy egyetlen döglött hal miatt az egész/ tavat bűnösséggel vádoljuk, nagyon is szükség volt a helyzet tüzetes felmérésére és a tárgyilagos intézkedésre: a magyar építőipar impozáns eredményeit ne tegyék kérdésessé a rossz szervezésből, ügyetlen vezetésből, tökéletlen együttműködésből eredő, ám itt-ott kétségtelenül bosszantó problémák. Nyilván építőiparunkra is áll: ha föl akarunk épülni betegségünkből, meg kell azt vallanunk kendőzés nélkül. Nem isteni bölcsesség ez, de megáll a lábán. Aki szó nélkül hagyja a hibát, az egyetért vele. Ha csak a rendben levő dolgokat emlegetjük, könnyen úgy járhatunk, mint az egyszeri süket igazgató, aki minden egyéb vélemény ellenére addig szajkózta, hogy „a pozitívumokat kell látni, elvtársak", míg végül úgy összecsaptak feje fölött a „negatívumok", hogy nem tudott kikecmeregni alóla. Ezért nem lehet közömbös a lakossággal együtt a párt sem az építőipar gondjai iránt. Ennek a népgazdasági ágnak köszönhető, hogy túlteljesítettük 15 éves lakásépítési tervünket, s tőle várjuk azt is: 1990-ig újabb 1,2 millió lakást hozzon tető alá, zömében korszerű technológiával. S ezenkívül még gyárak, szociális és kulturális intézmények, mezőgazdasági épületek tömegeit kell produkálnia. A feladat nagyságát jól érzékelteti, hogy az építőipar profiljában a lakásépítés csak 13-20 százalékot tesz ki, kapacitásának túlnyomó részét a népgazdaság más ágazatai igénylik. Kétségtelen, építőiparunk legtöbb baja a hagyományos okokon túl abból ered, hogy gyakran erejét is meghaladóan dolgozik, méghozzá — mint fentebb utaltunk rá — a lakosság szeme láttára. Nem elég soha semmi. Ha több keze volna annak a 466 ezer embernek, aki a házgyárakban, az állványokon, a darufülkékben, a mérnöki asztalnál, a betonkeverő gépeknél, a tapétázóknál stb. dolgozik, akkor sem tudna mindenkinek eleget tenni. Mindent egyszerre szeretnénk. A beruházók gyakran akkor is ráerőltetnek a kivitelezőkre plusz feladatokat, amikor maguk is tudják, hogv képtelenek azokat elvégezni. Az, hogy ma már évi 150 milliárd forintos értéket teremt az építőipar, senkit nem érzékenyít el különösebben, mindig több és több az építkezési igény. Csak kezdődjék el a beruházás — mondják sokan, az- t tán majdcsak befejeződik valahogy, ha másképp nem, hát az állam segítségével. Ez persze felelőtlen szemlélet. Éppen emiatt áll félben harmincezer építkezés országszerte, némely része már 10-15 esztendő óta. Üristen, mekkora pusztulás! A fölhasznált értékes anyag egy része tönkrement, a népgazdaság súlyos százmilliókkal károsodott. Tarthatatlan helyzet, hogy nálunk átlagosan hat évig tart egy-egy üzem építése, míg Európa legtöbb országában alig fele időbe kerül. A keserves elhúzódás miatt hallatlanul megnövekszenek a költségek, sőt, mivel ma már mindössze nyolc év a technika erkölcsi kopásának ideje, kétéves üzemelés után korszerűtlenné válik a berendezés, az egész költséges beruházás. Az építőipari gépek, eszközök jelentős része tulajdonképpen nem termel, s ezt a passziót a miénknél erősebb gazdaság sem engedheti meg magának. Minden erőfeszítés ellenére növekszik a meglevő épületek fönntartásának, tatarozásának igénye. Ez érthető, hiszen szemünk láttára kopik, tehát romlik a lakóházakban, intézményekben testesült nemzeti vagyon. Az ésszerűség és a felelősségtudat azt követeli, hogy 1990-ig fölújítsunk 340 ezer lakást. Csakhogy az új építkezések iránti igény akkora, hogy a felúiításokra alig marad energia. így van ez Szegeden is, ahol a kommunális beruházások azért nem képesek követni a lakásépítkezést, mert kevés a munkáskéz, kicsi az erő. A tanács mégis megpróbálkozik a szinte leneletlennel és sorra öltözteti új köntösbe a város régi lakóházait. Elég baj, hogy belül ezek a házak tovább romlanak, többet azonban egyelőre aligha tehetünk, ha komolyan vesszük, hogy legfőbb szociálpolitikai célunk a lakásigények kielégítése. Mégis, ha nem akarjuk elveszteni a ' vámon azt, amit a réven megnyerünk, több pénzt és főleg anyagot kell a házak fölújítására fordítanunk. Muszáj gyorsítani és korszerűsíteni a tatarozást is, mert lehetetlen állapot, hogy jórészt ma is kézzel, a helyszínen készített építőanyagokkal, csigatempótan végezzék ezt a munkát. Korábban 1964-ben foglalkozott építőiparunk helyzetével a Központi Bizottság, s akkor a teljesítmények fokozását adta föladatul. Ma elengedhetetlenül fontos a minőség és a hatékonyság is. A 60-as évek közepétől háromszorosára nőtt termelés zömmel házgyárakkal, előregyártóit szerkezetekkel, új módszerekkel történik. A mind rohamosabban növekvő igényeket is figyelembe véve, ezért volt képes tervfeV adatának teljesítésére az építőipar. De azért az elemi gondok, problémák ma is nyomják a vállunkat. Már közhely, hogy a munkafegyelemmel változatlanul gyatrán állunk, s ennek korántsem mindig emberi lustaság vagy hanyagság az oka: A megoldás: az eddiginél lényegesen jobb szervezés, hogy a munkásnak — aki maga is háborog a gyakori kényszerű tétlenség miatt — legyen mit csinálnia. S itt már fölvetődik, hogy a vezetők értik-e a dolgukat. izgatja-e őket az akut gondok eltüntetése? Vajon ki a felelős például azért, hogy az úgynevezett normában dolgozóknak csak a fele igazi teljesítménybéres, a másik felére csak rámondják, hogy az. Szegeden a párt-vb legutóbb szintén forszírozta ezt a kérdést, de csak nagy jóindulattal tudott némi eredményt elkönyvelni. Pedig a minőség kulcsát valahol itt kell keresni. Nem sokat ér a csinnadrattas avatóünnepség addig, amíg utána szazával marad kijavítandó hiba. Maradjon el in» kább a köszöntő, s nézzék meg jobban a felelősök felelősségét. Persze a fegyelem javításának „titka" az is, hogy ne szertelenkedjünk a beruházásokkal: csak anynyit vállaljon az építőkollektíva, amit határidőre tisztességesen el tud végezni. Tudomásul kell vennünk, hogy az építőipar jelenleg évi 90 ezer, 20-25 százalékkal nagyobb alapterületű lakás fölépítésére képes, esetleg két-három ezerrel többre. Az erőltetés csak gyatra munkát „eredményez". Kell, persze hogy nagyon kell ABCáruház, iskola, bölcsőde, vendéglő is az új lakótelepre. De akárhogy is nézzük, mindig a termelőberuházásoknak és a lakóházaknak kell elsőbbséget adni — a fordítottjával hamar kátyúba jutnánk. Nem tudnánk miből, illetve miért megvalósítani a kommunális beruházásokat. A jelentések refrénje mindig olyan formán hangzik, hogy „a határozat végrehajtása nem volt következetes". De hát ellenőrzés is van a világon! Nem fikció az, hogy egységesíteni, egymáshoz kapcsolhatóvá kell alakítani a gépparkot, gyárszerűvé kell fejleszteni az építkezést, gyorsítani kell a szerkezetek tipizálását. Hiába nagyzolunk, nem győzzük költséggel, hogy minden iskolát külön terveztessünk. És ami elengedhetetlen: a „szentháromság" — a tervező, a beruházó, a kivitelező — jobban működjék együtt végre. Tájékoztassák egymást, ismerjék meg a partnerek elképzeléseit, tekintsék közös ügynek a párthatározat megvalósítását. Aki húzódozik a garmadába gyűlt föladatoktól, az jobb, ha félrevonul és engedi dolgozni a tenniakarástól feszülő, kockázatot is bátrabban vállaló fiatalokat. Nem igaz, hogy az új városrészeknek szürkéknek kell lenniök — igenis lehet színezni a házgyári paneleket. Talán egy kicsivel többe kerül, esetleg valamennyivel kurtább lesz a vállalati nyereség, de üdébbek lesznek a homlokzatok, Jakályosabbak a lakótelepek. Korábban szóvá tettük, hogy Szegeden beáznak a lapos tetejű házak felső emeletei. Az érdekeltek elismerték, de a szigetelő rossz minőségével magyarázták a dolgot. Később azonban találtak megoldást: lejtős tetőt is lehet csinálni. Javaslatukat — úgy hírlik — a minisztérium jóváhagyta és országosan alkalmazandónak minősítette. Mindent lehet, csak akarni kell. Az új, a jobb mindig nehezen tör utat magának, de megéri a fáradságot K

étségtelen: az építési föltetelek általános javítására van szükség, de muszáj formálnunk a szemlé'etet, a közfelfogást is. Ne erőltessük a legmodernebb gépek vásáriásat ott, ahol a műszaki gárda egyelőre csak a régieket képes működtetni. Kényelmesség, vagy a népszerűtlen intézkedésektől való viszolygás gátolja a műszaki normák alkalmazását, s ezzel a minőség javítását? Ennek szemügyrevétele és a tanulság levonása a vállalati vezetőkre hárul. Azért hogy a kapacitást mire használjuk először — luxuscélokra-e, vagy fontos népgazdasági beruházásokra —, a helyi tanácsok sokat tehetnek. A párthatározat megvalósításáért pedig mindannyian felelősek vagyunk. Azt mondják a bölcsek, hogy a munka olykor boldoggá és mindig elviselhetővé teszi az életet. Legyünk rajta, hogy mindig kellemes legyen a közérzetünk. r. Nagy tSTva®