Délmagyarország, 1978. november (68. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-01 / 258. szám

4 Szerda, 1978. november f." Felnőttoktatás az iparban 3. Lemorzsolódás, tankönyvgondok A Déri Miksa Szakkőzépls- levelező tagozatra viszont dol- olyan rossz, hogy a tanárok kólában kb. 40 százalékos, a gozó emberek járnak, akik- is kénytelenek nappalis Bebrits Lajos Szakközénisko- nek a munka mellett család- könyvből leadni az anyagot. Iában több mint 30 százaié- juk. lakásproblémájuk van, Kapott az iskola néhány kí­fcos, a Rőzsa Ferenc Szakkő- és hamar kiderül, hogv ide- sérleti tankönyvet, azokat itt zéuIskolában 30-40 száza'é- jük, energiátok nem elegen- sokszorosították, de náluk kos a lemorzsolódás az esti dő a minimális szint elérésé- meg a stencil minősége nem is levelező tagozatokra be is- hez sem. Többek között ez megtelelő, kolázott tanulók közül. is oka a nagyarányú lemor- — Egyes tankönyvek későn Kálmán Mihálv, a Bebrits tolódásnak. érkeznek meg — mondta dr. Lalos Szakközépiskola igaz- Horvá'h Ferenc, a Rózsa Perényi János. — Szeptem­gatója: Ferenc Szakközépiskola igaz- ber végén, október elején Ju­— A felszabadulás után Satója: tunk csak hozzá némelyikhez. 8-10 évig örvendetesen nagy — néhánvan elriadnak a Mióta megkezdte működését volt a tanulási igény. A ta- rendkívül szteorú tantervi a Dabasi Nyomda, javult a nulást nagyon komolvan vet- követélményektől. A srek- helyzet, ma már legfeljebb ték. minden oldalról kaptak munkások szakközépiskoláid- hat hetet késik egy tankönyv, segítséget. Konzultációs kőz- nak e'ső évfolyamán például Az iskola épületén belül tan­pontokat szerveztek a felnőtt Wt könyvet kell megtanítani könyvbolt működik tanévkez­tanulóknak. tanulótábor léte- történelemből. A tanulók déstől november végéig. A •ült. a szakszervezet is je- ővente kb. harminc konzul- fűtőknek is írtak tankönwet, lentős támogatást nyújtott. A táelón vesznek részt, ezenkí- de ritkán kaoható. Jó néhány levelező oktatás színvona'a VÜ1 mindent maguknak kell szakmai tankönyvünk újra magas volt, összehasonlítási megtanulniuk. Nagyon kor- írásra szorulna. Tankönw­* lapot Jelentett a nanpaMta- szerűtlenek a tankönvvek, ügyben ís az új tanterv be- ^ _ gozatévaL A lemorzsolódás némelyiket le kell győzni, vezetésétől várunk javulást. j ' tt' "feVébe' how'6 •okkal kisebb volt. mint ma, ahelyett, hozy segédeszköz Dr. Kövér Béla. a DÉLÉP bi nyugá'lomúnyba vo­a beliVo'ámttak közül mint- Jenné. Ezenkívül a legfiata- személyzeti igazgatóhelyette­cgy száz sikeresen végzett. labbak és legidősebbek nem se: tudnak szisztematikusan tg- — A vállalati továbbképző nulnl. Hullámzóan tanulnak, iskolában nem túl nagy a le­99 Részkaszálás állami dotációval »» Zegzugos életutam során csaknem egy esztendőn ke­resztül eegédassz'éztens vol­tam az Országos Korányi tbc és Pulmonológiai Iutdze.ben. Légzés Linkci új vizsgán tok a t végeztem a sebészeten. A f.ü­dőtéríogst meghatározása mellett több Arde -re adatot lehetett leolvárni a maeuVába lélegzett dasraCirj-ól. Több száz beteggel kerültem így kapcso'atba, s nr'.nte vala­mennyivel boldogultam is. Laposa úr volt az esetlen kivétel, aki alighanem Tho­mas Mann halina tétian szí­muiánsát, Félix Krult tar­totta példaképének. Csak míg a világirodalmi hős az éríe'metlen háborúba való berukkolás alól akart men­tesülni, addig az én pacien­sem — nem lehetett több 35 évesnél —, munkásélete rsg­— Mi a helyzet ma? "fi? beszámoló, oaztálvvizsga előtt morzso'ódás. 20 fős osztálv­uítTw iim la egyszerre szeretnék meg- ból 15-16 ember sikeresen vé­ta.f6 má.®Jlh.n teJinf.Ltof emészteni az összes anyagot, gez. A lemorzsolódás abból ™Udvarhelvl Ferenc, a 10. adódik, hogy van. aki a ked­egv ötven fő jelentkezik le­velező hallgatónak, a negve­nul. Szilikózist sz;mulált, s akkorákat fújt ismé'elíen a Pulmotest névre hallgató gépbe, hogy az még egy cse­csemőnek sem vált volna dicsőségére. Vállalkozása nem végződött happy enddel. Búcsúzóul azonban — „Ma­gának Kertész úr" — kifújta magát úgy istenigazából s meg sem állt a készülék irón ja az öt és fél literes magasságig. Nem is o'yan régen a ka­barétréfák közkedvelt hőre volt a táppánzcsaló. Ma már szerencsére htényszi'rmármk számít ez a „mesterség"'. Lé­nyege az, hogy az erre eskü­dök inkább otthon marad­nak a fizetésük 73 százalé­káért, semmint az eg'szért felvegyék a munkát. Hogy is mondtuk diáknye'ven: „munkaundorillszük van" — vagy éppenséggel más dol­guk. ami bizonyos időszak­ban jobban jövede'mez a munkakönyvbe bejegyzett, kereső foglalkozásuknál. Málna-, epertermő vidéken betakarítás Idején számos sz. Volán oktatásügyi osztály- vezmények ellenére, itthagv'a HU, .„,.,,,.., vezetőie: " közben a vállalatot, mások­húszaférettsTiznek ~ Tízéve< tankönyveket ta- nak periig végképp nem megy n+ P.rlLre „ nw nftanak a szakmunkásképző- a tanulás, látható Igyekeze­MIW. i. ben Oivan típusokat, ame- tük ellenére sem. ^ Szakközépiskola igaz- ,yek már n!no-enpk is forga. _ A 23 '1974 sz. MüM ren­3 " lomban. Az autó'to'brn az delet szerint visszafizettetheti — Érdekes összehasonlítani ismeretek pár év alatt elavul- a vállalat a tanulmányi sza­•z esti és levelező tagozatok nak, ezt a tankönyvkiadás badsavra kifizetett munka­látogatottságát a különböző nem veszi tudomásul. bért. ha a dolgozó a saját hi­tanfolvamokéval. A tanfolva- k. M panaszkodik, hogv bájából nem jár órára vatv mok önköltségesek, a jelent- kénté'en felkészülni a beszá- nem megy el vizsgázni. Elő­kérő maga fizeti a képzés mólóra, mert rossz a tan- fordult-e már olyan eset, költségeit. Itt minimális a le- kflnvv. Húsz oldal hlánvzlk hogy a lemo-zsolódott dotéo­morzsolódás, még akkor is. belőle. ílres Janókat fűztek zóval visszafizettették a hiá­ba a vállalat fizeti a képzés be helvette. Levezetések, se- ba kifizetett tannlmánvl dilát. Ha pénzt adott az ok- maMkus ra'zok ls hibásak bad.ságot? — ké-deztem Ud­tatásért. akkor a körmére is benne. A stílusa meg egye- varheVi Ferenctől, néz a dolgozójának. A pénzt ne<:en eiborzasztó. Pedig nont — Nem. Legtöbben ugvan­nem adjuk vissza ha elvégzi n levelezőn lenne nagyon Is az első évben lemorzsolőd­a dolgozó 3 tanfolyamot, ha fontos a tankönyv, mert nem nak. Kivesznek le^felte^b nem. Ez elegendő ösztönző kötelem órára járni. 4-5 napot, ezt elbírta a váJ­erőnek bizonyult. — Ha a követelményedet lalat. Erkölcsi jelentősége Nem szeretném azonban, nézzük — feltegették a Ró- uavnn lenne, ha visszakér­ha az eddigiekből azt a kö- zsa Ferenc Szakközépiskola nénk a pénzt, de nem érné vetkeztetést vonnák le. hogy tanulói is —. kevés a heti meg azt az adminliztrfciós i (jzem valósággal elnéptele­nedik. Ügy tűnik; ez már a kétlakiak szokásává vált. Nemrég'ben az egyik Ipari városunkban sűrítették a felülvizsgálatokat, s b'zony furcsa dolgok derülték ki Az üzemi orvosi rendelőkbe be­hívott keresőképtelenek 32 százaléka, vagyis m'nden harmadik „igazoltan távol 'evő do'gozó" egyszerűen meg sem je'ent a fe'ülvizs­gálaton. a megíe'enteknek oedig nem kevesebb, mint a 22 százaléka munkaképesnek bizonyult. Hasonlóan potyá­ra kap'a a táppénzt az ott­hon felkeresettek tekintélyes része is. Egyikük, akik ín­hüvelygyulladással írt ki az orvosa, az ellenőrzéskor ép­pen meszet lapátolt, s ké­szült kiszállítani a telkére. A másik téppénzes. aki ke­zének bénultságára panasz­kodott. a tettenérés plllana­tébsn ásott a háza udvarén. Más a szó'ŐJében kapált, megint más r*«zksszMtét vállalt .emberbaráti együtt­árztebő!". Így eztén nem csoda, hogy az em'í'ett te'e­pü'ésen 32 ezerrel megug­rott a táppénzes napok száma. Aligha kétséges, hogy va­lamennyi pá'da ..hőse" — s hányféle van még! — táp­pánzcsaló, hiszen ellsnszo1­gáltatás ni'kül jut tekinté­lyei jövede'ernhez. Csak emlékeztetőül írom ide. hegy társada'munk ez e'múlt év­ben kevés hí'án 7 mill'árd forintot fizetett k! táppénz­re (az egészsátügv évei kH,t­séxvette? ennek hozzáve'ö'e­gesen a kétszerese), s ebből 5.8 milliárd forint társadal­mi juttatás. Ismeretes, hogv a táooánz­fe "velem merezigorítéiira 1971-ban kormányhatározat született. Nvi'ván nem nrn. d»n ok nélkül, h'*zen csu­pán egytized százaiékos vá1­tozás neponta több mint 4000 ember munkából klvó'ését, il'etve munkavégzését telen­tl. Az Egészségügyi M'n!«z­tértom az elmúlt hónapok­ban n keresőképesség e'M­rá'ásához szakmai lránvel­ve'-et bocsátott közre ame­lyek fe'tehe'ően Jelentős segítséget nvúitenak a dön­tés meghozatalánál. E-ed. mény már*van: hatékonyabb a gvógvító tevékenység, s az országos szamokat tek.in've nyugodt lelkiismerettel ál­líthat Juk, hogy az orvosok túlnyomó többsége napvobb fe'e'ősségtodattal mér'egel. mint néhány esztendővel korábban. Rövidült a beuta­lás! és kivizsgálási (dő. s ami külön örvendetés: megkez­dődött a táppénzbe vétellel és felülvizsgálattal kapcso­latos adatszol gálte'ás új rendszerének fokozatos beve­zetése. Az országban e'só­ként, a fővárosban és a gö­döllői járásban gépi úton dolgozzák fel a keresőképte­lenek adatait. így lehetőség nyílik a táppénzes á'lomány alaku'ásának alaposabb ta­nulmányozására. Az egészségügy erőfeszí­tései persze nem azért tör­ténnek. hogy ezután minden­kit egv . nappal kevesebb időre irtanak csak kb Ez nem lenne kif'ze'ődő. h'szen a nem tetteten gyógyult em­ber munkába ái'ása veszély­Iyel jár: szövődményessé vá'hat betegsége s h"zamos ideig munkakéotelen lesz. A végére nem járható pana­szokkal szemben ke1' itt-ott nagyobb eréllyel ha'ározott­sággal fe'léonl. Ugyrnakkor a táppénzállományba vett dolgozók legvenek partnerek a gyógyító munkában, s ne ügyes-balos do'ga'kat Intéz­zek állami finanszíror/s'sl, késleltetve azáltal avózvuli­sukat, munkába ál'ásukat. A táppénzf egyelem meg­hat'íra-'ó ré«ze az á"ampol­gárl fegve'emnek. Erő-ttece össztérsadalmi fe'adat. Meg­sértőit nem ártana olykor nagyobb nyilvánosság előtt fe'eiősségre vonni. Azt a véila'ati vezetőt is, aki so­kallja az egy-három napos táppénzek gyakoriságát, s arra kéri az üzemi orvost, hogy Inkább hosszabb időre írja ki a betégeket (akkor már ugyanis az SZTK fi­zet), s azt az orvost is, aki hallik rá, hogy Ily módon spóroljon vállalaténak. Vé­gül: ne menteiüljenek a fe­lelősségre vonás alól azok sem. akik rész.kaszélást. vagy ehhez hasonlót kínálnak „tisztes" többletjövedelemért. Kertész Péter a lemorzsolódók mlndcvlke egy nao az Iskolában. A tan- hercehurcát, amivel Járna, lelkiismeretlen, lógós. Ebben könyvek nehezen használha- Az esetek e«v r*s®e ntég a az iskolában n hagyományok tók. rengeteget je'ent a ta- muo^ai-ívt döntőbizottság elé Is. a tanári kar ls magns-a nári magva-á®at. F.stt tagoza- is eljutna, állította a mércét. Az esti és tos könyvből tanulunk, de az Tanács István Á nyugdíjasok foglalkoztatásáról foglalkoztatott Dr. V. M. K. K. szegedi olvasónk a munkás, hivatalsegéd, vetítő- vendéglátóipari, idegenfor­nyugdíjasok foglalkoztató- gépész és nézőtéri dolgozó, galml, utazási irodai hálóza­sának szabályairól érdek- gépkocsivezető, konyhasze- ti egységeknél, bármely Iffáfk. Kórl: ré zlcte en Is- mélyzét, dajka stb.); folya- munkakörben alkalmazot­mertcs'Uk azokat a mnn- matosan üzemelő egészság- tak; sütőipari szakmunkás: kaköroket, ahol a nyugdí- ügyi és szociális intózmé- a takarítónő; mezőgazdasági Jasok évi 1260 órát dolgoz- nyéknél ápoló és ápolónő szövetkezeteknél a fizikai hatnak (műtős, altató); kórházi, ren- munkát vév.ő tagok; küz,­, , .. delőintézeti, üzemorvosi, tisztasági úttisztító munkás: A jelenleg érvényes tarsa- gvógvszert;Sri asszisztens. va- szakszervezeti jogsegélyszol­dalombiztositasi jogszaba- lam)nt a te,.ületi véd6n6, a ^latnál munkaviszonyban lyok szerint a munkaví- áD0lónő a terü'eti foglalkoztatottak; a pénzin­szonyban, szövetkezeti tag- körzeti apoiono, a ieru.en té"eteVné] H a oostánál a ként vagy bedolgozóként az gondozónő, csecsemő^ és ^„zolvas6 továbbá a postá­bateslu' rokkantl iaf nvugdí- 8yermek«ondolón6' „ _ ná. a távbeszélő-kezelő mun­baleseti rokkantsági nyugat- idényszerűen működő " ~ "Vugdna a havi üdüló!tben a gondnok és a kakölben 1400 forintot meghalad a - f:zikai munkés; élelmiszer- nyugdíjasok, rantárl évenként általában k|skereskedelmi. szállodai és 840. egyes munkakörökben pedig 1260 órán ét dolgoz m—mmm——mm hat, a kereset nagyságától függetlenül — nyugdíjának korlátozása nélkül. Tehát az általános 840 öra helyett 1260 órát dolgozhatnak n nyugdíjuk korlátozása nél­kül: az alsó- és középfokú oktatási intézményeknél pe­dagógus (óvónő), ideértve az * óradíjaiként foglalkoztatot­takat ls (a tanítási órákat kétszeresen kell számí'anii az elJ'zségügyl. gyermek- és szociális intézményeknél ok­tatási, egyéb művelődési és kulturális szolgáltató (köz­művelődési. népművelési művészeti, színház, mozi stb.) Intézményeknél a rá­diónál és a televíziónéi, va­lamint sportlntézményeknél munkás- és kisegítő állo­mánycsoportban dolgozók (szab-, betanított és segéd­Munkahelvef! rokkantaknak Az NDK-ban jelenleg 25 ezer munkahelyet tartanak fenn részben vagy teljesen rokkant polgárok számára, fiz ötéves terv során (1976— 1980) ezeknek n munkahe­lyeknek a száma állandóan növek«zik. A legrégibb iiven jellegű intézmény az NDK egészségügyi hálózatában az opoldaf gyáregység (Erfurt), ahol most további 20 csök­kent szellemi képességű fia­talt foglalkoztatnak majd. 1900-ig Erfurt minden kerü­letében épül hasonló létesít­mény. Határátkelőben, hamisítóit útlevéllel Számítógépek Kijevből A népgazdaság különböző tásra és több gépből álló display-eket és sornyomtató ágazatainak több száz gyá- célkomplexumokban való berendezéseket Importál, rában és lntézetébsn alkui- alkalmazására. E számftógé- A gyár egyben módszer­mazzák sikerrel a számító- pek legnagyobb külföldi vá- tani központ is. Itt képezik gépek és vezéríőberendezé- sírídt Bulgária. Csehsziová- ki azokat a bo'gár. lengye' isk kijevi gyáréban készült kla és Lengye'orezág. Az csehszlovák és NDK-be" komputereket. Köo'aj- és Idén például a KGST-orszá- szakembereket, akik odahaza földgázkitermelés, az ener- gokba nagyszámú M—4030. szovjet gyártmányú számító Tatartelé'.rok eloiztésa. bo- típus i számftógép-komp'exum do'goznax majd. nyolult mérnöki számítások — . V..., A Szovje'unióban az autr s korántsem tettes fe'sorolás kerül IerszaLításra' amé ye' matízáláshoz szükséges mű­ls Jól érzékelteti széles körű k8t n®«y hatékonysággal el- szerek ás eszközök gyértégr felhasználási területüket, sősorban a sokgépes rendsze- a tizedik ötéves terv (1076— A kijevi gvér védjegyét rek vezérlőberendezéseként 1980» során 1,6-1,7 szeresé­viselő számítógépek kezelése Brevbői rt- a ttámítástechnlkal be kényelmes, lehetőség van a celszer" a ka "laZ"'.' Eí6kbf1 rendezések gyártása pediy különböző típusú berendezé- az országokból a kijevi gyár 18 szorosára emelked'k. sekhez történő csatlakozta, mágneses adatrögzítőket, (APN) Csengeti József őrnagy, a kelebiai határállomás pa­rancsnoka közölte, hogy az idegenforgalomban résztve­vők kőzött néhányan hami­sított útlevéllel kísérelték meg a határátlépést, terüle­tükön is. I Az esték egviptomf állam­polgár Kuvaitban 500 dollá­rért vásárolt útlevelet. Ali ttaman Ahmed részére kiál­lítva. A vásárolt útlevéllel Kuvaitból Tőrökországba utazott. Isztambulban az út­levélbe a saját fényképét rögzítette. A fénykéncserés útlevéllel aztán megkísérel­te a beutazást Masvaror­izágra is. Nem sikerült ne­ki Bori Géza prágai pincér útlevelet lopott. amelyben tényképet cserélt, és az út­levélbe eredetileg írt sze­mélyi adatokat Is meshamí­(totte. A hamis útlevelet Izalontal And-ás határőr — rt alasvség KlSZ-s-erveze­ének titkára — el!-nő-zés közben fedte fel. A prágai -líncér, amikor a határőrök líieplezték, 259 dollárral tkarta megvesztegetni az levélkezelőket. Brenkov Vladiszláv jugo­zláv állampolgár Andraje­vic Milovan útlevelét azzal x céllal lopta el, hogy an­nak felhasználásával mun­kavállalásra nyugati ország­ba utazhasson. A személy­azonosítás közben Bernáth Zoltán határőr megállapí­totta, hogv az eredeti fény­kép eltávolításánál megsé­rült az útlevél alnvomata. Rácz Imre, e Svédország­ba disszidált testvére — szo­cialista országokba érvé­nyes — útlevelét hamisítot­ta meg. Saját útlevelét ugyanis vém- és devizabűn­tett miatt korábban bevonta az illetékes hatóság, s mivel bűnvádi eljárás folyt ellene, tulajdonképpen nem is re­ménykedhetett abban, hogy visszakapja az útlevelét. Rácz Imre ..előadóművész" azonban mindenáron nyu­gatra szeretett volna utaz­ni. és úgy vélte. hogy amennyiben testvére útleve­lében a salát fénykénét he­lyezi el, Rácz Sándor néven sikerül majd Jugoszláv'ába, onnét oedig lllegál'san nyu­gatra szöknie. Az ő tervét, is meghiúsították a határőrök. A parancsnok tájékoztató­ja szerint több Indiai, pa­kisztáni, román és törők ál­lampolgár ls megkísérelte a határátlépést hamis útlevél­lel A határőrök azonban le­leplezték az útlavél-hamlsí­tókat. Gazsó Béla v

Next

/
Thumbnails
Contents