Délmagyarország, 1978. november (68. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-26 / 279. szám

Vasárnap, 1978. november 26. 69 WCDM Dr. Kardos /ános A mundér becsülete... i— Sokan bírálják, szidják? — Ki tudja? Változó. Évente könnyebb megsaccolni. — Saccoljuk! — Tavaly 6 ezer buszjárat maradt ki. Ha egyre száz embert számítok, hatszázezer... — Azt hat zsúfolt Népstadion. Ennyi már egy futballbírónak is sok. — A közlekedés is olyan, mint • foci. — ? ? ? — Mindenki ért hozzá .. I — Mégiscsak dühítő, ha egy busz nem jön. Sem pontosan, sem késve. Miért maradnak ki járatok? Nincs elég busz? — Kevesebb van, mint kelleBe, de nem annyival, hogy ekkora szám indokolt lenne. Azért mindjárt hadd tegyem hozzá, ez az idén már csak a fele. Most háromezernél tartunk, és itt az év vége. — Jó, hogy igy van, de ez az „éppen akkor" lemaradt utasokat nem vigasztalja. Miért van ez? — Lazaság, szervezetlenség! Néha műszaki hiba. de ezek egy része is visszavezethető emberi felelőtlenségre. — Rosszak a szegedi buszok? — Nem. Szegeden már alig fut régi kocsi. — Tehát az emberekre hárítja a felelősséget. Küldött már el valakit az egy év alatt? — Meg fog lepődni! Igen. Tavaly hét dolgozót bocsátottak el fegyelmi úton, amióta itt vagyok, huszonkettőt Hány gépkocsivezető hiányzik a teljes létszámhoz? — Kétszáz. — Nem érné meg inkább a néhánynak enyhébb büntetéssel szemet hunyni, ha ilyen munkaerőhiánya van? — Akit elküldtünk, részegen jött munkába, vagy a volán mellé ült ittas állapotban. Volt köztük, aki saját hibájából halálos balesetet okozott Országos átlagban a Volán vállalatoknál lü millió megtett kilométerre három saját hibából származó súlyos baleset jut. Nálunk ez 1977ben épp a duplája volt, most pedig öt Utolsók vagyunk a statisztika szerint, de ennél még rosszabb az abszolút szám: az idén kilenc halálos baleset következett be a mi hibánkból. Mondjam úgy, hogy ennyi embert öltünk meg? — Keményen fogalmaz. — Ez nem játék! Minden erőnkkel csökkenteni kell az emberi mulasztásból származó balesetek számát Aki nem tiszteli ezt az elvet, nincs helye köztünk. Semmi értelme úgy védeni a mundér becsületét, hogy a nyilvánosság előtt elkenjük a hibákat Én azonban inkább azok becsületét védem, akik nap mint nap ott vannak a volán mellett a nagyközönség szeme előtt... — Zöld egyenruhában. — Tetszik? — Nekem igen. — Apróság, de sokat jelent: ez összetartozás érzését Közösség — talán az is lehet. Talán. Nem azért még sokkal hétköznapibb dolgok miatt fáj a fejem. Maguk csak a szép egyenruhát, meg a fényes buszokat látják, de azt bizonyára senki nem tudja, hogy Szegeden a kétezernél több gépkocsivezetőnk át sem tud öltözni, amikor műszak végén leadja a kocsit Vagy azt. hogy olyan műszaki telepeink vannak, amelyeket kinőttünk, régen elavultak. Nem tudjuk sajat dolgozóinknak megadni a hozzájuk méltó szociális, kulturális és egészségügyi körülményeket. — Lesz öltöző? — Tervezik. — Mondták, van Szegeden járat. amelyikben csuklós busz közlekedik félházzal, míg a másikon az egyes kocsi olyan, mint egy guruló szardíniásdoboz. Ez azért mégsem az igazi... — Mi jót akartunk. Számítógépijei terveztettük meg a gépkocsi-kihasználást, hogy minél kevesebbet álljon egy busz. Meg is tervezte, aszerint is dolgozunk. — Ezzel a szépséghibával... — Az az igazság, hogy későn jöttünk rá. különbséget kell tenni az adatszolgáltatáskor a buszokban, melyik csuklós, melyik szóló. Így most a gép kiadta az eredményt: kocsi, kocsi. Nem válogat — És ha megcserélnék? — Az sem ilyen egyszerű. Inkább bedobunk a zsúfoltabb helyekre kisegítő járatot — Mindig? — Kellene. Ha nem így van, ott a forgalmisták mulasztanak, őket is lehet szidni. Na. de ne essünk túlzásba, nemcsak mindig szapulnak bennünket. Kapunk mi jócskán köszönőleveleket is. Főleg a különjáratainkról, kiránduló, iskolabuszokról, de a távolsági és helyi menetrendszerű járatokról is. Mit gondol, hány utast szállít a 10-es Volán egy évben? — Százezer? — No! Ilyen rossz az arányérzéke? — Kétmillió! — Nem jó. — Tiz! — Nyolcvanmillió ebben az évben. A taxizókkal együtt. — Taxi! Az egyik taxisofőr panaszkodott, két tűz között vannak. A szakszervezet szorítja a munkaidő-csökkentésre, a vállalat viszont a bevételi terv emelésével a több munkára. — Való igaz, többet dolgoznak az előírt 191 óránál, de jól is keresnek. A bérük 3 ezer tölött van, emellett jelentős az az őszszeg, amelyet a gépkocsi karbantartásánál az üzemeltetési költségből saját zsebre megtakarítanak. Nem beszélve arról, hogy 92-es oktánszámú benzinre számítjuk az üzemanyag díját, ezzel szemben 86-ost használnak. Ezt meg is fogjuk változtatni. — Ezt is leírjam? — Nyugodtan! Jobb, ha előre tudják. — Kevesebb lesz a taxis jövedelme. Félő, hogy ezt mi utasok kényszerülünk pótolni az amúgy sem mindig megszolgált borravalóval. Lassan már azért kell adnunk, hogy ne udvariatlanul bánjanak velünk. Bennünket ki véd meg? — A vállalat. — Hogyan érthetem? — Szó szerint Nem véletlenül mentem bele az elején abba a játékba, hogy ki szid, miért szid? Nagyon is komolyan gondolom, hogy a panaszok nem azért vannak, hogy a vállalatot piszkálják. Nem a tekintélyünket rontják, hanem segítenek nekünk. ígérem, nem marad válasz nélkül egy bejelentés sem. — Kamion. Szegeden ilyen is van, a Volán Tröszt vállalatai közül csak néhánynak. Hová jut el a szegedi spirál? — Közel-Kelet, Szovjetunió, Olaszország, Közép- és NyugatEurópa majd mindegyik országába. A nemzetközi teherszállítási forgalomban Jugoszláviával vannak kiterjedtebb kapcsolataink. Mi szervezzük például a Magyarországra érkező összes jugoszláv sórszallítmany szétosztását. Azt sem tudják valószínűleg, hogy most Csehszlovákiában az ostravai bányaépítőknél is dolgoznak szegedi gépkocsivezetők. Mindent összevetve a külföldi és a belföldi szállításokban együttesen kilencmillió toana árut mozgatunk meg 1978-ban. A vállalatnak igy meglesz az idén az 1 milliárd forintos levételi terve. S tudja, ebben mennyi kétforintos van? — Köszönöm! — Mit? — Feladta a labdát. Tudja hogy két forinttal •lecsaptam a vállalatot? — Nem szép magától. Hogyan' — Ügy, hogy egyszer már c csapott be. Fizettem a buszon, jegyet nem adott az automata. Legközelebb, ívkor láttam, hogy nem ad. nem dobtam be pénzt. — Bliccelt! Nem a jegyért, az utazásért fizet. — Igen, de jön az ellerőr. látja, nincs jegyem negbüntet. Akár dobtam, akár nem. — Mi körültekintésre és megértésre intjük az ellenőreinket. — Erre nem lenne szükség, ha jobbak lennének az autó ... nem is, félautomaták. Itt Szegeden egyébként sem könnyű megérteni, mikor a v'llamoson sokkal egyszerűbb és olcsóbb szerkezetekkel nyugtatjuk meg a vállalatot is, meg a saját lelkiismeretünket is. — Világos. Nem akarom azt bizonygatni, hogy ami nem elég jó, az igenis elég jó. Olyanok, amilyenek. Viszont az is biztos, ezek a jegyautomaták maradnak az egész országban, sőt... Sokba kerültek, nem lehet most már csak úgy egyszerre... — Előbb kellett volna alaposabban utánanézni; kipróbálni. Akitől vettük, az sem vásárol meg tőlünk mindent. Ez üzlet... — Nem én vettem! De ígérhetem, hogy tartalék gépek beszerzésével, folyamatos és minél gyorsabb javítással igyekszünk elejét venni a panaszoknak, s ehhez azért a kedves utasok segítsége is kell. — Miben? — Például abban, hogy védjék. Ne dobáljanak bele gombot, dinárt, filléreseket, várják meg, míg koppan a kétforintos, no és ha netán nem ad jegyet, ne tegyék zsebre a pénzt. Ha a többi utas bizonyítja, hogy dobott a perselybe, nem bünteti meg az ellenőr magát sem. — Az elején mondta: a közlekedéshez mindenki ért. Tizenkét évig a Szegedi Kenderfonógyár igazgatói beosztása után ezért vállalta el a 10-es Volán vezetését? így már nem igaz! Nem közlekedni, vezetni neveztek ki. Közgazdász vagyok, elsősorban üzemgazdasági, munkaszervezési kérdések érdekelnek, s ebben van is még mit tennünk: — Itt fejezzük be: mit ígérhet a Volán igazgatója? — Javuló tömegközlekedést, kevesebb kieső járattal. Még az idén kicseréljük az összes régi buszt Szegeden, s jövőre már csak a kényelmes panorámások járnak. IGRICZI ZSIGMOND „Városos" emberek A

dy a századfordulón írt egyik cikkében „városos" Magyarországról álmodott. Hogy ő és akkor milyennek képzelte Magyarország lehető fejlődését, az két kötetre való publicisztikájából több oldalúan kiderül, de engem ez az egy szó — „városos" — nagyon megragadott, éspedig nemcsak hangzása és íze miatt, hanem azért is, merj; több rétegű értelem rejlik mögötte. Sokkal több, mint ami belefér egv rövid meghatározásba, például abba, amit egy neves szociológus így foga'mázott meg, elismerésre méltó frappáns rövidséggel: „Az urbánusságot a civilizált fizikai és társadalmi körülmények, s a művelődés tág lehetőségei jelentik." Nemigen tudnék rövidebben jobb meghatározást találni, de az Adyé valahogy mégis több — egyetlen szóban. Jelenti ez a szó azt is, hogy az ország tele van várossal, de azt is, hogy az élet e városokban városias, továbbá jelenti... Mit is jelent? Jómagam nagyon erősen berzenkedtem nemegyszer, amikor ilyen vagy olyan indokkal arra akartak rávenni. hogy szabad időmben barátkozzam a velem egy lépcsőházban lakó emberekkel, családokkal. És berzenkedésemet körülbelül igy foglaltam szavakba: „Az, hogy Xszel vagv Y-nal egy lépcsőházban lakom, merő véletlen; és ez a véletlen rejtheti azt a lehetőséget is, hogy találok közöttük olyan embert, aki nekem rokonszenves, s akinek én is rokonszenves vagyok, de jelentheti azt is, hogy puszta véletlenségből csupa számomra ellenszenves vagy legjobb esetben közömbös emberrel kerültem egyazon lépcsőházba, akik számára én is közömbös, vagy éppen ellenszenves vagyok. A fizikailag azonos hely nem jelent világlátás-, Ízlés-, érdeklődéibeli rokonságot vagy azonosságot. Hagyjanak nekem békét az ilyen erőltetett kollektivizmussal!" Ma is tartom magamat ehhez a véleményhez, hozzátéve azt, hogy ez nem jelent sem embergyűlöletet, sem nagyképűséget, sem az elemi udvariasság hiányát — ez magától értetődik. S mindez magától értetődik mindaddig, amíg az egyformán morzsolódó hétköznapokról van szó, amíg szidom a szomszédot, mert bőgeti a televízióját, vagy az alattam lakó nénit, mert talán még a lekváros buktát is fokhagymával süti, és bűzlik az egész lépcsőház. Politikailag, társadalmilag. anyagilag konszolidált világunkban ilyen dolgoknál súlyosabbak csak nagyon ritkán (partcsuszamlás, árvíz, tűzvész, földrengés stb.). vagy eddig még nem, s remélhetőleg sohasem (háború stb.) fordultak, illetve fordulnak elő. De ha olyan igazi, valódi városlakókra gondolunk, mint amilyenek például a legendás ca!ais-i polgárok voltak, akkor biztosak lehetünk benne: a városáért életét elsőként felajánló Eustache de Saint-Pierre az angol megszállást megelőzően talán szívből utálta azt az öt polgárt, aki azután vele együtt hailandó volt életét adni Calais-ért, de akkor és ott, abban a vészterhes időben a vára® falai alatt eggyé váltak. Távolról sem akarom dramatizálni, a könnyzacskókra • apellálva beállítani ezt a városszeretetet De érdemes elgondolkozni azon. hogy mit szerethettek városukon a példaként felhozott calais-i polgárok. A falakat szerették? A macskaköves utcákat? Az akkori „urbánus" körülményeket? A több mint hatszáz év előtti ' „civilizáltságot"? No igen, bizonyára azt is. De a várost a városlakók teszik várossá. Eustache de SaintPierre egészen biztosan morgott, amikor kiderült, hogv a városlakók közösségét képviselő községtanács — mondjuk — még öt évig nem t.ud pénzt szánni egy új posztóház építésére. s magam is morgok, mondjuk azért, mert a városomban még mindig nincsen jégpálya. No de mi köze ennek a városszeretethez? Mi köze ennek ahhoz, hogv én szegedi (calais-i, sztálingrádi. Iidicei. debreceni vagv éppen soproni) polgárnak érzem és tudom magamat? Morgok, mert tehetem, s bár mástól, kívülállótól nem tűröm el, én szidom, mert ez más: a magamét nyugodtan szidhatom. S éppen ez a kifejezés — „a magamé" — ad kulcsot ahhoz a ténvhez, hogy a tévébngetős. ellenszenves fráter, meg az évente ötven kiló fokhagymát felhasználó néni éppúgv az én városom polgára, mint én magam. Tehát bármi furcsán hangozzék is. olyan helvzetben. amikor a város egészéről van szó. magam is elsősorban a bőgetős szomszédot, a fokhagymaszagú nénit szeretem, s nem a város épületeit, nem a parkok kedves- platánfáit, nem a crossbart, nem a távfűtést. nem a gázbojlert. Azt hiszem, hogv Ady „városos" álmából ilyesféle gondolatok (s félve írom le: érzelmek is) kibányászhatók. K.G. BOKROS LÁSZLÓ FESTMÉNYE