Délmagyarország, 1978. október (68. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-11 / 240. szám
Szerda, 1978. október 11. 5 Nyolcvan éve született Révai Jszse! Ma: iskolai névadó ünnepség Szegeden „Nem vagyok szegedi, de sorsdöntő hónapokat töltöttem Itt egy esztendővel ezelőtt. Az itt töltött hetek és hónapok összeforrasztottak Szeged népével." A fenti sorok 1945. október 11-én, Szeged felszabadulásának első évfordulóján hangzottak el a színházban, ahol Révai József mondott beszédet. 1944 őszén, a Szovjetunióból hazatérve ő volt az, aki november 19-én újraindította • Délmagyaronszágot, melynek — a Nemzeti Parasztpárt és a Független Kisgazdapárt képviselőjével együtt — szerkesztő bizottsági tagja is volt A Nemzeti Bizottság létrehozásán munkálkodott, tagja lett az Ideiglenes Nemzetgyűl esnek. A nemzetgyűlés előkészítő bizottságának tagjaként Szegeden mondott nagy hatású beszédet a kommunista párt újjáépítő céljairól. Itt, az új Délmagyarország hasábjain írta: „Mohács óta nem volt ilyen súlyos helyzetben az ország, mint ma... Az új Délmagyarország azoknak a szervezett, demokratikus erőknek a lapja, melyeknek vállaira fog nehezedni az ország újjáépítésének roppant terhe." S a november 26-1 számban az első számvetés az elmúlt korszakról, Horthy Miklós felelőssége címmel. „Horthy Miklós maga ásta meg a saját sírját. De ennél ezerszer fontosabb, hogy az ország sírját is ő ásta meg." „Nem vissza Horthyhoz, hanem előre a demokráciához: ez az álláspontja minden igaz magyar hazafinak." Szegeden indította meg Révai a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot is — ennek lapja volt a Dálmagyarország —,s a front programját is ő fogalmazta meg, melynek szövege először az 1944. december 3-i lapban jelent meg. Az azóta híressé vált Lesz magyar újjászületés! programcikkét is Szegeden írta. Itt fogalmazta meg elő3Zör itthon, Magyarországon a népi demokrácia létrehozásának alapelveit, eszmei nevelőmunkájának hazai elképzeléseit Itt tette először közzé. Szegedi munkássága a szocialista fejlődés útjára lépő Magyarország első felszabadult nagyvárosát indította el egy szebb, boldogabb jövő felé. önmaga is bizonyítja, amit Kölcseyről szóló tanulmányában írt: „Munka és alkotás — csak ez hozza meg a hazának az eredményeket". Révai Józsefnek, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiváló ideológusának, publicistájának és irodalomtörténészének nevét veszi fel — születésének 80. évfordulóján — ma, . szerdin délelőtt 11 órakor a tarjáni I. számú általános iskola. Ünnepi beszédet Tóth Dezső kulturális miniszterhelyettes mond. A Móra Ferenc Múzeum és a Somogyi-könyvtár Révai József műveiből, életművének dokumentumaibii emlékkiállítást rendezett, amely szintén ma nyílik meg az iskolában. Novemberben Munkásszínjátszók találkozója Ismét Tatabányán rendezik meg november 9—12 között a munkásszínjátszók országos találkozóját. Ezúttal negyedszer kerül sor az amatőr színjátszó mozgalom nagy seregszemléjére. Az előzsűrizés már befejeződött. Városonként, helyszíni bemutatókon döntöttek a szakemberek arról, hogy milyen együttesek vehetnek részt az országos találkozón. Ennek alapján 13 csoport kapott lehetőséget a tatabányai bemutatkozásra. Többek között a budapesti Perem Színpad, a kaposvári Fonómunkás, a szolnoki Olajbányász, a debreceni Unió munkásszínpad és a Tatabányai Bányász színpad vesz részt az országos fesztiválon. A rendezőszervek „Munkásélet" címmel országos irodalmi pályázatot hirdettek munkástémájú színjátékok írására. A legjobb, pályanyertes műveket bemutatják az országos fesztiválon. Az országos találkozót tapasztalatcsere-fórumnak is szánják. Meghívják a megyei művelődési központokban dolgozó szakreferenseket, a legjobb amatőr együttesek rendezőit. Távvezeték Befejezéséhez közeledik a Győr és Pozsony közötti távvezeték építése. A Duna két partján levő oszlopokra a műit napokban feszítették ki a kábeleket — ezen jut Pozsony-Piispökibe a 400 ezer voltos áram. Hamarosan' kezdődhet a próbaüzem. Futball, mundér és Az analógia nyilvánvaló. Pár hete a tévében egy vasárnap délután vetítették: Kenyér, szerelem és... Helyettesítsük be: a futball szerelme. A kenyér, amit a futball ád sokaknak. A mundér, amelynek nemcsak becsülete van, de szerelme és kenyere ls. Vagyis? így is kezdhetnénk: a lány átható pillantását szinte belefúrta a fiú vágyakozó tekintetébe. Ajkúk lassan közeledett egymáshoz. kezük jobban szorította a másikét, de ekkor... a szomszédos padról pokoli lárma harsant. „És mellé, ismét mellé, kedves hallgatóim, a lövés ha csak néhány centiméterrel is, de elkerülte a kaput..." Igen, hétközi bajnoki forduló eseményeit közvetíti a jól ismert, őrjöngő hang. Táskarádióbői, zsebrádióból, nagy asztali készülékből árad szerda délutánonként — a foci. A sportriporter nálunk máig Szepesi György nevét asszociálja. A londoni 6-3-tól a chilei „tévétlen" VB-n át a magyar—brazilig. És a m-arseire-i I-4-Ig. Ami azóta labdarúgásunk körül történt, azt Vágh An'al könyve után Halász Lásűónak a Valóiig szeptemberi számában megjelent tanulmánya (önlltatásaink körforgása) dokumentálja, utóbbi jó néhány futballtalan áttétellel is. A freudi „vágyteljesítő gondolkodás" mechanizmusával bizonyítja, hogy a futball körül bábáskodók serege milyen ön- és főleg közáltatásokkal kívánja minduntalan bizonyítani az ellenkezőjét mindannak, ami oly régóta változatlan. Aki olyan ihletetten, szuggesztíven közvetít, mint mondjuk Szepesi György tette, annak óriási hatásfokkal kell számolnia. S amint a magyar futballban valami aprócska eredmény kezdett pislákolni, riportereink a sajtóval együtt (természetesen a mindenkori kivételeknek járó tisztelettel) azonnal sebességet váltottak, hirdetve, hogy máris itt a kánaán, a fiúk csillognak és legutóbb volt, amelyik már futott is. Régi vicc szól arról, hogy mivel a tévében láthatjuk a játékot, a rádiós azt mond, amit akar... Jól emlékszem szavalókórusokra, a mikrofon körül: „ne hazudj!" Nos. ha a dolog nem is ilyen egyszerű, egy valami biztos: még csak a leghalványabb célzás sem hangzott el. egyetlen forduló közvetítéseinél sem, mondjuk a feltűnően sok null-nullról, netán a tartósan rossz formák okairól, vagy egy-egy közismert „balhéról". Legjobb esetben a meccs csapnivaló színvonalát regisztrálták, gyakran a hullámokat simogatva: „Viszont X kitűnő játéka..." „Am a biztató korábbi eredmények ..." stb. A tévében a legutóbbi Honvéd —Vasas mecs közvetítésekor Knízy Jenő már odáig ment, hogy többször szinte kőnnycsordító részvétéről biztosította a játékosokat, akiknek szegényeknek nagy szélben és zuhogó esőben kellett játszaniuk. (Utálom ugyan a rossz időt, és bár a rádió sohasem mondta, mennyit kereshet havonta egy-egy Honvédvagy Vasas-játékos a többivel együtt, mégis gyanítom, annyi pénzért _én is elfutkároznék másfél órát. A sáros mundér sem az enyém, nem nekem kell kimosnom, utána még meleg zuhany is vár. A közönséget többnyire hideg, de ők esernyők alatt ülnek.) Természetesen a mundér általában nem sáros. A rádió sportriportereinek szakmai felkészültsége kiváló, a körkapcsolások technikai kivitele pontos, a szöveg néha, 6zellemes is, a sportnyelv közhelytucatjaihoz hozzászoktunk. De újra elővéve a címanalógiát: kenyerük a sport, szerelmük a foci, és ... feladatuk is van. Futballal, mundérral. És annak becsületével. Domonkos László I I elybenfutas Jegyzetek a 25. Vásárhelyi őszi Tárlatról A jubileumok, kerek év- vagy a hatvanas éveké, ami- mert a barlangrajzokat felfordulók mindig leltárkészí- kor Hódmezővásárhely művé- élesztve a gauguini neopritésre inspirálnak, alkalmat szete olyan drámai erővel mitív örökséget és az egyeadnak az eredmények felmé- tudta képviselni a magyar temes jelképrendszert ötvözrésére, de követelik a to- parasztság életformaváltásá- te közösségben végzett munvábblépás útjainak kijelölé- nak konfliktusait, azt a fo- kaábrázolással, feszes szerkeaét, a jövő feltérképezését is. lyamatot, mely István király zetben, természet, emberi köA vásárhelyi őszi tárlatok ne- óta a legnagyobb változást zösség és munka kapcsolatait gyedszázada önmagában is jelentette a magyar paraszt- szimbolizálva. Szalay Ferenc párját ritkító siker. A felvil- ság életében. A ma társadal- néhány évvel ezelőtti nagy lanó szalmalángok, nagy ne- mi mozgásai rejtettebbek, szintézise után részint lélefckifeszülések és látványos bu- emberi viszonylatrendszerek- elemzéssel, részint történekások között a Vásárhely ne- ben és az emberi lélek mély- lemvizsgálattai foglalatoskovével fémjelzett művészet rétegeiben zajlik. Nehezebb dik. Szinte mikrofel vételeket bizonyította létjogosultságát azokat a látvány síkján tet- készít az öreg parasztembe— Németh Lászl6-i gondo- ten érni, bonyolultabb képi- rek elmagányosodásáról, múltlattal — tégely-szerepét a 25 leg megfogalmazni. A látha- hoz való ragaszkodásáról. De év alatt. Ezért hát itt lenne tó, egymásnak feszülő, drá- ennek az analízisnek, úgytűoz idő és alkalom a felelős- mai konfliktushelyzeteket nik, még nem született meg ségteljes szembenézésre, a hordozó ellentmondások az végső konklúziója, így aszintudományos elemzésre, a fel- elmúlt tíz esztendőben békés tézis is várat magára. Hézső mérő munkára. egymás mellett élésekké sze- Ferenc, kit a megújítás maÜgy tűnik, ezt az alkal- lídültek, jól megfér egymás- kacs szándéka sarkall évek mat most elszalasztották. Pe- sal a tenyérnyi ablakú tanya óta, még mindig a széthuldig Vásárhely nagykorúságát és a csomagterében malaco- lás és nem az összegzés iráéppen nem az elnéző vállve- kat zötyögtető Zsiguli, a ke- nyába halad. Erősíti a festregetés, az udvarias szembe- mence és a gázpalack, a kom- ményanyagot Kurucz D. Istmosolygás, a kritikusi tiszte- bájn és a lovas kocsi... oán, Vecsési Sándor, Pa taft létkor vagy az öntömjénező Csakhogy ezek az ellentétek László, Zombori László, V. „tudományos ülés" bizonyít- az emberek tudatában, a lel- Bazsonyi Arany, Kollár hatná, hanem az elemző, ok- kekben keményebb csatát György, Somos Miklós munnyomozó, feltáró, tudomá- vívnak. Ezért hát a tanyai kája. nyos munka, az önmagával öregek elmagányosodása, a való kritiluii szembenézés. Ez városba költözött paraszteméppen nem ünneprontás vol- berek felbillenő, felemás érna, hanem igazi önbecsülés tékrendje, a csorbuló szemé— Vásárhely hagyományai- lyíségek, ezért egyén és kö- . ..... , ... - • .. nak, jelenének, a vásárhelyi zösség gyakran fölszikrázó Tlító^J zászlók alatt tömörüld ma- konfliktusa, gyar művészetnek komolyan vétele. Mert hogy a vásár- világnak művészi tükre-e a helyi művészetnek vannak mostani őszi tárlat?! Ki kell , . . . . ... ... ... allergikus pontjai, azt senki mondani, nem. Helybsnfu- gondolatok ihletik. Meg nem tagadhatja, még azok tás ez a javából még akkor ^^yes ez CacsiMxis, ha a tévétornából tudjuk, \dl? linómetszeteire, melyex a helybenfutás is segít meg- élesedő, elembertelenedő őrizni a kondíciót V1,a1gu^ gúnyrajzai es figyelmeztető felkiáltójelek 0 egyszerre. Sáros András Miklós emberen túli portrásoroA vásárhelyi őszi tárlatok zata is valódi veszélyekre, ián roTitrnáitnk anyagát mindig a legjelentő- emberi arcunk, emberi szel^"SXoSff'SÍ S fr^etmS^ "TT T^tFZR TÖrikiiwr, kft7h^lv<!7orűek ön- Igy n e m08t l®' a rá- A szobrok közül egyik ^Uők sokan rendezés ^voltából különö- legvásárhelyibb vásárhelyi, Zt he^ve t eevkori sen' hisz2n 32 egyes alkotók Szabó Iván relifjeivel bizoÜ £koIn" ^flhelv" affitó- műveit egymás mellstt lát" nyitja, hogy a városhoz, « •' ^IV ; Mv szálvoktóL a hatjuk- VásárheI>' tóbl3ké- tájhoz, a szellemiséghez való i a leggazdagabb ha- kötődés nem köthető motívuSSR SSSSt^JSZ enS^ffiEJfí rkhoz>. "TE4 ^tfí ás£Stja j6zan itéióké- swrass- SfSu ssrsss^ pesseguseL. kiállítás karakterét meghatá- daimi elkötelezettséghez, ha. ^ rozó alkotók szinte kivétel gyomány és modemség vállanélkül ugyanazok. Csakhogy, íásához. Tóth Valéria nagyÜgy gondolom, Vásárhely amíg általában akadt egy-egy méretű terakotta szobraival művészetének fő gondja a kiemelkedő, a kiállítás és az az oly gyakran áhított nyu— hagyományvállaláshoz kötődő életmű magasságait ostromló galmat és harmóniát lopja be viszonyuk. Ez az ostor és a alkotás, addig a mostani elég- tülekedéstől, stresszhatásokgyeplő egyszerre. Mert a ha- gé szürke. Szürke az előző tói vibráló, zajtól zaklatott gyományok őrzése és azok kiállításokhoz képest, és szűr- világunkba. Kligl Sándor hámegújítása olyan bonyolult, ke, ha a művészeket epen- r(>m 6zobra három eredeti dialektikus alkotói folyamat, ként önmagukhoz mérjük, megközelítés: történelmi fla megőrzi ve tagadás, a hűt- Nem hiányoznak a nosztal- gura minden historizmustól len hűség olyan összetett fel- gikus és idilli Alföld-képek, mentesen, szobrászi emlékadat, mely a társadalmi va- noha a legjelesebb művészek md ellentmondásokat is vállóság talajából gyökerezhet, — Németh József, Szalay Fe- lalva ötletből született groabból sarjadhat, a társadal- renc — már nem elégednek teszk. Amik még felvillanyozmi, politikai, ideológiai kér- meg az Alföld "leképezésé- ^k a látogatót^ Csíkszentmidásek művészi tükröződésé- vei". Németh József nagyon h&iyi Róbert arénája. Kutas ben nyilvánulhat meg. Tény, kimunkált, szintézisteremtő László eleganciája. Markolt hogy a hetvenes évek Ma- fe3től világában a mostani öt György állatfigurát, Szathgyarországa sokkalta öesze- nagyméretű munka közül az míry Gyöngyi rrrily embertettebb, többrétegű, differen- Erdei munkások című olaj- 6Íge) Najy Sándor pattintott eiáltabb, mint az ötvenes tempera érdemel elemző fi- kavicsemberei, évek tartalmi forradalmai, gyeimet, elsősorban azért, A grafika a 25. vásárhelyi tárlat igazi élménye. Elsősorban három alkotó munkái jelzik ennek a műfajnak évíázadokat összekötő, s mégis wu u»« 3 korral csyű't lélegző leheValóban ennek a sokrétű tőségeit. Agotha Margit fametszeteit részint középköri emlékek, részint nagyon is sem, akik szemet hunyva csak a maguk egyre hamisabban döcögő lemezeit forgatják. Annál is inkább, mert egyre több művész érzi, mondja, s műveivel bizonyítja, hogy valami nincs rendRománia — színes tablókon Körutazás Romániában társaság Idegenforgalmi Micímmel kiállítás nyílt teg- nisztériuma és a Szeged vánap délután Szegeden, a rosi Idegenforgalmi Hivatal KSZV klubhelyiségében — rendezésében. az Országos Idegenforgalmi Tanács, a Román NépközTórendszer a cukorgyárban Két és fél millió köbmé- ezer köbméter lesz a cukorter szennyvíz tárolására al- gyár napi vízszükséglete, kalmas tórendszert Iétesíte- Ez táplálja majd a gyáron nek a most épülő kabai cu- belüli, úgynevezett vízkörökorgyár számára. ket, amelyeknek utolsó fáziAz ezzel kapcsolatos mun- sa a szennyvízkör. Innen kálatok már befejezésükhöz mechanikus tisztítás után jut közelednek. a szennyvíz a tárolókba, 8—10 A gyártáshoz szükséges . ... , . . , nagy mennyiségű vizet a Ke- száza,ék wárazanyag-tartalleti-főcsatornából kapja a mú zagy formájában, gyár. Naponta csaknem tíz- (MTI) A megnyitóünnepségen Nagy István, a népfront megyei bizottságának elnöke mondott rövid beszámolót. Az eseményen ott volt Lajkó Ferenc, a szegedi városi pártbizottság munkatársa is. Románia legszebb tájait, történelmi városait és mai életét negwen nagyméretű színes és fekete-fehér tabló mutatja be. A képek egyaránt bemutatják a modern főváros látványát, a román tájegységek műemlékeit, üdülő- és gyógyközpontjait, a kikötővárosok hangulatát, a hegyvidék és a tengerpart szépségét. Az idegenforgalmi kiállítás — magyar és német nyelvű utazási prospektusokkal — október 24-ig várja a látogatókat. A tárlat jelképe, Medgyessy „sarlózó asszonya", egyszer bő termést gyűjt be, máskor szűkös az esztendő vagy „a mostoha időjárási viszonyok ellenére is érünk el eredményeket". Jövőre a negyedszázad alatt született alkotások legjavából kiállítárt rendeznek a Műcsarnokban. Minden bizonnyal izgalmas, tanulságos és fontos mérföldköve lesz a progreszsziv realizmus művészeti irányzatának. S ez nem mond ellent annak, hogy az elmúlt években a vásárhelyi sereglés összkéne kételyeket ébreszt. A 25 év és a jövőre esedékes tárlat jó alkalom 'enne, hogy végre megszülessen a vásárhelyi művészetet elemző-feldolgozó, tudományos igényű mu-ika. A szándékokat pedig műveikkel kell demonstrálni. mint ahogy azt eddig is te'tiT< az elmúlt negyedszázad legjobbjai, az első Tornyai-piakettestől, Medgyessy Ferenctől a legfrissebb díjazottig, Agotha Margitig. Tandi Lajos 4