Délmagyarország, 1978. október (68. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-01 / 232. szám

10 Vasárnap, 1978. október í." Ifli" Megyei utasok Sárkány és bagoly A szobor úgy tolakodott elém a folyosón, akár egy magát kel­lető, szépségére-érettségére büsz­ke magányos fa a mezőn, ide Ma­kóra jövet, a Maros mentén. Egy darab fából faragták. Az iskola­udvaron hétfejű sárkány, egve­nes, hosszú nyakakon meredező, vicsorgó fantáziafejek. Most ké­szül hozzá a lándzsás vitéz is. ahogvan az dukál. Távolabb gub­basztó bagoly, befestve. Körül gverekzsivaj, őszi napfény, az óraközi szünet örömeivel. A ka­pun tábla: Kun Béla Általános Iskola. — „Rászervezni" minden neve­lési területre egy szakkört, cél természetesen a minél egészsége­sebb személyiségfejlődés — mondja Szalma István, az isko­la igazgatója. — Amit mi szeret­nénk, az pszichikus ellenpont: az iskola természettudományos pro­fiíját feloldani a jelenlegi szak­köri rendszerrel. Korunkban meg­változott a család szerkezete. A szülők dolgoznak, az élet lakóte­lepeken más. Olyan szigorúan „be­szabályozott" a gverek élete, hogy kevés alkalma nyílik személyisé­gének kifejezésére. Ezt fel kell is­merni az iskolának, anyagot, esz­közt és főleg jó tanárokat bizto­sítani az önkifejezéshez. Ami minden gyerekben benne rejlik. Semmi egvéb nem történik itt, mint egyféle pedagógiai reagálás az életmód változására. Felkészí­tés egy új helyzetben. — Hány szakkör működik az iskolában! — Harminc. Heti száz órában. Mindebből dr. Karsai Andrásné rajztanáré öt szakkör. — A képzőművészeti szakkö­rökben szobrok, intarziák, festmé­nyek, grafikák, rajzok készülnek. Az elméleti foglalkozásokon diá­kat nézünk, a Művészet című fo­lyóiratot tanulmányozzuk, albu­mokat a könyvtárból. Fafaragó­nak általában a legvagányabb gyerekek kerülnek. Akiknek nincs sikerélményük, hiszen a másfaj­ta, „tudományosabb" szakkörök­be tanulmányi eredményük miatt nem járhatnak. így óriási kitün­tetésnek számít, ha valakit ide felveszünk, mondanom sem kell, mekkora fegyelmezőeszközt jelent 14-15 felső tagozatosnak. Azt hi­szem, a figuratív ábrázolás jóko­ra többletet ad a serdülőkor kü­szöbén tántorgó gyerekléleknek, mint a politechnikás tárgykészí­tés. Témabeli kötöttség nincs, végső soron mindenki azon dolgo­zik, amin akar. A szerszámokat maguknál tarthatják, hazavihetik. Az egyik tanyai gyerek már több­ször hivott, nézzem meg már, amit otthon faragott: egy kapu­őrző bálványt — Tulajdonképpen négyféle tí­pusú szakköreink vannak — foly­tatja az igazgató. — A vizuális nevelést segítő képzőművészetiek, a testkultúrát fejlesztő sportszak­körök. a hobbik, vagyis különféle modellezők, és a hazafias nevelést szolgálók. — aézzúk meg ezeket..I — Az anyanyelvi, a történelmi, a honismereti és a néprajzi. — Mondjuk a két utóbbit... Vaj köpülök, prések, fazekak, rokkák. Gyűjtötték: a gyerekek. Albumot nyomnak a kezembe. A dél-alföldi napsugaras, „istensze­mes" házvégtípusokat szedték ösz­sze a szakkörösök. Szabó Lajos szakkörvezető a mozgás öröméről beszélt. Soproni kirándulás, ópusztaszeri emlék­park, kerékpáros túra — megany­nyi örömteli esemény, szenzáció ilyen korban. Jövőre Dorozsmára mennek, Tápén keresztül. Gyalog. — A gyereknek az tetszik, ha kirándulhat, mehet, mozoghat. — Érzik, hogy valami nagyon fontos dolgot visznek véghez? — Néhányat már lebontottak a lefényképezett-feldolgozott napsu­garas házakból. Egymással vitat­koztak, „én még láttam, milyen volt régen!" Egyik házban talál­tak egy lócát, olyan rozoga volt, csak disznóvágásnál használták, húsaprításra. Elkérték, mert bele volt vésve: „...János, az 1801 Év­be." Az Iskola 425 éves történelmét, a makói tanyai iskoláztatás nyolc­vanéves históriáját, a makói kis­mesterségeket is tanulmányozták már. Az iskola kitüntetéseit, díjait lehetetlen elsorolni. Csak egy­kettő: 1976-ban az Alkotó Ifjúság­pályázat nívódíja, a képzőművé­szeti Atatürk-aranyérem, amely­ből egész Európában hármat ad­tak ki. Tanulmányi versenyeken, külföldi fórumokon állandó rész­vétel és elismerés, Törökországtól Finnországig és Indiáig. Vannak azonban dolgok, melyek még ezeknél is fontosabbak. S főleg — többet mondanak. Kicsit megszeppent, sorban az asztalnál ülő gyermeksereg. — Te most faragsz otthon vala­mit? — Egy... egy fejet csinálok. Olyan parasztos fej lesz. Magas fiú, nyolcadikos. Csak akkor figyelek föl rá, amikor megtudom: az egyik teremben lá­tott, alig pár centis, kicsavarodott végtagú, valami fájdalmas elvá­gyódást sugalló szobor Sebő Ottó műve. — Miért jó szobrot csinálni? — Nem tudom... csak jobb kedvű leszek, ha kész van. — Mióta csinálod? — Harmadikos koromtól. — Nem gondoltál még arra. hogy ezzel foglalkozz később is? — Nem... csak kedvtelésből. Lehetőség mindig lesz, hogy csi­náljam. Két kislány, festenek. Arról be­szélnek, ami legutóbb készült el. — Tanár néni. ilyet még senki nem csinált, ugye? Az udvaron már csönd van, véget ért a tanítás. A kapun ki­fordulva, még egyszer, utoljára felém int a napsütésből a sárkány mind a hét fejével, s távolabb még mindig ott gubbaszt a fa­bagoly. Bölcsen, hallgatagon. DOMONKOS LÁSZLÓ N egyedik alkalommal látható a Műcsarnokban a kis­plasztika világtérképe. Óriási vállalkozás: harminc or­szág csaknem 100 alkotójának mintegy 450 munkája reprezen­tálni szándékozik a világon folyó plasztikai törekvéseket, eredmé­nyeket. kísérleteket, s bizonyítani a műfaj gazdagságát, sokrétűsé­gét. nem utolsósorban életképes­ségét. A korábbi három biennálé folytatásaként az idei központi gondolata, centrális témála az egyén és közösség kisplasztikában megfogalmazható viszonya. (Az 1971-ben, 73-ban és 75-ben meg­rendezett biennálék után ezután háromévenként, tehát triennálé jelleggel rendezik meg ezt a nem­zetközi seregszemlét, ezzel is mintegy időt és lehetőséget adva az elmélyültebb munkára, az erő­viszonyok és törekvések tisztázá­sára.) A tárlat — bár zömében euró­pai országok képviseltetik magu­kat — mégsem szorítkozik pusz­tán e kontinensre, megtalálható a kiállító országok között például Brazília, Kolumbia, Peru, Vene­zuela és Libanon is. A hagyomá­nyokhoz híven. Medgyessy Fe­renc. Ferenczy Béni és Bokros Birmann Dezső alkotásai után most a három évvel ezelőtt el­hunyt kiváló szobrász. Kerényi Jenő retrospektív tárlatával tisz­teleg a klasszikussá érett mester előtt a kiállítás. A tárlat szerve­sen kapcsolódott a képzőművésze­ti világhét eseményeihez, s egvik legnagyobb szabású rendezvénye a napokban kezdődött Budapesti Művészeti Heteknek. Már puszta létével is a magyar képzőművé­szet rangiát bizonyítja a világ minden táján. Hét művész képviseli a magyar szobrásztársadalmat a mostani seregszemlén. Nagy örömünkre szolgál, hogy ott van közöttük a nemrég Munkácsy-díjjal kitünte­tett szegedi alkotó, Szathmáry Gyöngyi is. A magyar anyag már összeállításában is jelzi a nem­zetközi törekvések lényegét. Szathmáry Gyöngyi közülük az. aki legerőteljesebb társadalmi el­kötelezettségről, valós ágközeli­ségről. égvén és közösség dinami­kusan fejlődő, ellentmondásoktól sem mentes viszonyának korszerű szobrászi megfoga'mazási szándé­káról tanúskodik. Vígh Tamás ki­váló alkotásai életünk katartikus élményeit a jelképiség szintiére emelik: Deim Pál szobrán és kü­lönös reliefjein az architektúra, a plasztika, a szín és a fény-árnyék hatások pontosan megtervezett metszeteivel feiezi ki gondolatait: Ligeti Erika legfőbb erénye a grotesz önirónia, a lí'aian kedves játékosság: Szöllösy Enikő színe­zett faolasztikái a nonfiguratív térformálás nagy méretekért ki­áltó lehetősége: Váró Márton fémkeretbe helyezett márványtö­redékeit nemrégiben Szegeden is megcsodálhattuk; Konyorcsik Já­nos a realisztikus hagyományok folytatójaként szerepel. Olaszországban — többek kö­zött — forr a levegő. A diáktün­tetések, a terrorizmus, az anar­Szobortopográfia chizmus, a gazdasági-politikai la­bilitás. a társadalmi érzékenység hőmérőjének higanyszálát soha nem tapasztalt forrpontra emelte. Talán ez az oka, hogy az egész anyagból az olasz szobrászok kö­tődnek leginkább a napi társa­dalmi mozgásokhoz. Elsősorban Vincenzo Gaetaniello. aki való­ban társadalmi töltésű szobrokat készít — Fiú — „Molotov-bomba röppályája". Fiú — „Molotov­bomba hajítása". Az üldözött — meglehetősen hagyományos esz­közökkel. Honfitársa, Salvatore Cipolla rémlátomásaiban e társa­dalom kegyetlen, torz. szatirikus képe jelenik meg. A libanoni Fa­res Ghsoub az 1975—76. évi pol­gárháború gránátrepeszeiből ké­szítette felkiáltójel-szobrait, az ír Edward Delaney pedig békeme­netek és polgárjogi menetelések csoportjait, egy célért harcoló kö­zösségeit fogalmazza meg. Érdekes párhuzamok és kapcso­latok, corresDondenciák fedezhe­tők fel a Műcsarnok termeit jár­va. Szinte azonos indíttatásból, sőt azonos technikával készítette a tárlat talán két legszínvonala­sabb kollekcióját a francia Georges Jeanclos és a lengyel Adolf Ryszka. A francia művész 3X3 alvója a szépség és pusztu­lás katarzisát, a harmóniát el­lepő. betakaró szemét, szenny ve­szélyeit jeleníti meg érzékeny hu­manitással. a lengyel művész al­kotásain pedig a formátlan töm­bökből keresi az élet lehetőségét az emberség. Mindketten fájdal­masan és keserűen szép szobrok­kal lepik meg a látogatókat. Több művön felfedezhető az arc nél­küli világ megannyi jele. a maszk, a gázálarc, a védősisak, a gézpólya, a bukósisak. Ezek ré­szint az ősi bálványok totemjel­legére. részint mai világunk ve­szélyeire. arcnélküliségére. el­embertelenedésére figyelmeztet­nek — Raffele Iandolo félelme­tes látomásai és Adan Jan Leth csontvázfejei erre a legjellemzőbb példák. A csehszlovák Jan Hána és az NDK-beli Gerhard Lich­tenfeld torzója szintén ikertest­vérek. Divat a kázmotívum, Tim Vlrichs (NSZK) kapcsos tenvér­jóskönyvet készít, a holland Dies de Jönne Dürer ihletésében szü­letett íakezeiben asztalosszerszá­mokat ad. Hasonlóan divatmotí­vum még mindig a szék: a ma­gyar származású és önálló kiál­lítóként részt vevő Ameriqo Tot székei emberi sorsokat jellemez­nek. a holland Thijes van Kimme­nade székeiben a szürrealizmust konstruktivista elemekkel ötvözi. Az esztétizáló aktok és a nepi életképek jelentik a kiállítás fi­gurális munkáinak szélső pontjait. Két norvég művész is a klasszi­cizáló és esztétizáló, ezáltal meg­lehetősen hűvös és érzéketlen szobrászatot képviseli kis méretű aktokkal, figurákkal, míg a nép­művészeti hagyományokat foly­tatja a csehszlovák Luduiik Kor­kos stilizált, színezett faasszo­nyaival. a naivitást képviseli a perui Arce Pereyra női alakjával és a népművészet kollektív vo. nulatát mondja életképein a szovjet L. T. Gadajev több figu­rás kompozícióin. E két pólus kö­zött található többek között a csodálatosan egyénített, színezett, fából faragott női figuráival az olasz Giantarlo Marini, a bau­hausos hagyományokat korszerű módon folytató bolgár Vladimir Zsivkov, az egész alakos lírai portrékat készítő V. E. Gorevoj a Szovjetunióból, vagy a finn Martti Aiha, a ciprusi Kyriahos Patsalos és bronz reliefjein a cseh Stefan Prokop. Külön vilá­got kéovisel a kiváló román Ne­culai Padaralu expresszív, gaz. dag gondolatiságot hordozó szob­rain. A nonfiguratív alkotások egyik csoportját a legkülönbözőbb anyagokból készített térformák jelentik, melyek közül .16 néhány szépen kidolgozott, precíz, anyag­szerű. Ebben elsősorban a görö­gök (különösen Giorgos Nikola­dis). a brazilok (Piero Bondi), a belgák, (Hilde van Sumere), a jugoszlávok (Slavko Tihe) jeles­kednek. Figyelmet érdemelnek a francia Michel Gerard szoborta­lapzatai és páncélszekrény-sírkö­vei. a dán Peter Bonnén vasha­sábjai. a portugál Charters Al­meida acéitáiképei. a spanyol Martin Chirino kovácsoltvas-la­birintusai. a svájci Fred Perrin gazdag felületű plasztikái. A ..ta­lált tárgyak" közül a holland Mark Brusse teremt a tárgyak funkcióinak új értelmezésével groteszk-játékos kombinációkat, míg a kolumbiai Bernardo Salce­do szellemi KRESZ-jeleket for­mál többek között horgászbotból, kerékpárülőkéből, fényképező­gépből. A pszeudo (olyan mint...) törekvések sorában szinte hiper­naturalista módon formál kerá­miából — még a textúrát is ér­zékeltetve — hátizsákot. meg­roggyant súlyt, aerosolos palackot a holland Diet Viegman. míg a spanyol Joan Mora Soler már­ványból farag bőröndöt leveses­tálat. kínosan ügyelve a terítő lágy gyűrődéseire (de minek?...) A IV. Budapesti Nemzetközi Kisplasztikái Kiállításnak nincse­nek nagy szenzációi. látványoa botrányai. Ügy tűnik, a kisplasz­tikában béke van (vagy legaláb­is békés egymásból élés), e műfaj térképén elcsendesültek a föld­mozgások, a vulkánkitörések, az árvizek. A hajdani nagy megráz­kódtatások. (a pop-art. a koncept­art) már csak utórezgésekben él. s úgy tűnik, a műfaj ismét köze­lebb került az emberhez, a kö­zösséghez. a társadalomhoz. Egy­re inkább az élet teljességét igyekszik ábrázolni, hol sikeresen, hol földhözragadtan — s ebből ls születhetnek új, emberibb szen­zációk. TANDI LAJOS Georges Jeanclos: Három aluvó Giorgos Nikolaidls: „1404" Amerigo Tot: Székek I. L. To Gadajev: Játék

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents