Délmagyarország, 1978. október (68. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-29 / 256. szám

Vasárnap, 1978. október 29. A budapesti agglomeráció települései A főváros vonzásában Egyszemélyes háború Marlene Dietrich hadat üzen Olyan ez, mint egy óriási pályaudvar, ahová, ahonnét percenként érkeznek, indulnak a vonatok, ahol mindig emberek sűrű sorai vonulnak valamerre; kijárathoz, bejárattól. A hivatalos iratok BAG-ként rövidítik, s a három betű mögött negyvennégy település áll, s 410 ezer ember. Illetve most már huszonkét lélekkel több, mert ismét eltelt egy nap. Huszonnégy óránként enynyivel gyarapodik a BAG, azaz a budapesti agglomerációs övezet lakossaga. A legutóbbi évek átlagos növekedése: nyolcezer fő tizenkét hónap alatt. Ám e képletes pályaudvaron a forgalom ennél sokkal nagyobb; itt tényleg éjjel és nappal jönnek, mennek tízezrek. Egy esztendő alatt csupán a Szabolcs-Szatmárból érkezettek tábora 3248 férfit, nőt, gyermeket számlált, igaz persze az is, hogy 2232-en távoztak Szabolcsba innét. S jönnek Szolnok megyéből (1986 fő), Bács-Kiskunból, Borsodból — a számok szabta sorrendet tartva — Hajdú-Biharból, Békés megyéból, Nógrádból. Hevesből, mind a tizennyolcból. A legkevesebben Győr-Sopronból, VasbóL Mondjuk, Írjuk, panaszoljuk, Indokoljuk és magyarázzuk: a népességmozgásban a főváros vonzása még mindig nagyobb az egészségesnél. Évente tízezer, meg másik, harmadik tízezer ember kerekedik fel, szerencsét próbálni ; hátha ... Seregek cserélődnek ki így, bizakodók és csalódottak szembetalálkozása ez a menet gyakran. Egy év cseremérlege csupán a főváros és Pest megye között: a megyébe Budapestről 19 109 lakó érkezett, s innét a fővárosba 19 252-en távoztak. Vonzások mellett, ha kevésbé megvilágítva is, de ott húzódnak a taszítások. Mert igaz, közel a főváros, hat, tizennyolc, harminc kilométer, csakhogy bármennyire gyakoriak a buszok, a vonatok, zsúfoltan futnak célállomásuk felé. S való, sok lakás épül itt — nagy többségük magánerőből, hitel segítségével —, mégis, a száz lakásra jutó lakók száma tavaly öt százalékkal volt nagyobb a megyei átlagnál, s 9,7 százalékkal az országosnál. Mindenfajta százalék mögött emberek állnak. Itt például 28 fö. Ennyivel többen élnek száz lakásban az agglomerációs övezetben, mint átlagosan országosan. Hiba lenne elhallgatni: azért, hogy napjainkban a főváros vonzáskörzetében élők égy tekintélyes csoportjának életkörülményei kedvezőtlenek, sok évtized mulasztásai okolhatók. Olyasfajta tényezőkre gondolunk, hogy az ország távoli tájain előbb gyúlt ki a villamos áram táplálta fény, mint ezeknek a településeknek a javán, másutt természetesnek vették a vezetékes ivóvizet akkor, amikor az agglomerációban még csak az elsó, szerény lépéseket tehették meg Időbeni késedelemmel ismerte fel az országos terület- és településfejlesztési politika is, mekkora a jelentősége a főváros vonzásának, s bármenynyire meglepő, első ízben éppen másfél évtizede csak, hogy átfogó határozat született a fejlesztés mikéntjére, a hogyan továbbra. Ennek a késedelemnek ára van. A többi között az — s csak találomra választva az esetek hegyeinek sziklagörgetegei közül egy darabkát —, hogy az övezetben az ezer lakosra jutó bolti alapterület, az országosnak mindössze az 59,4 százalékát tette ki 1977-ben. Igaz, a hetvenes évek elején még az ötvenet sem érte el, fejlődés tehát van. Ahogy a gyermekintézményeknél szintén, a közműveknél ugyancsak. Mégis, az agglomerációban száz bölcsődei helyen 139 gyermek szorongott tavaly — idén még rosszabb a helyzet —, s bár száz óvodai helyre 121 gyermeket vettek fel, minden második jelentkezőt el kellett utasítani. Keserű dolog ilyen tényekkel szembenézni, ám haszna elengedhetetlen: realitásra kényszerít, az illúziók föladására. Gyors, látványos változásokra az ország e területrészén nem lehet számítani. Szakemberek szerint csak tízmilliárd forintok árán lehetne elérni azt, amit országosan átlagosnak tartanak, de ha pénz lenne is, honnét teremtődne elő az anyag, a technika, a munkaerő?! Csodák várása, nagy fordulatok áhítozása helyett az egyetlen járható út: az átgondolt, tervszerű, meggyorsított fejlesztés. Amire — ma már — párt- és kormányhatározatok kötelezik az érintetteket. Hiszen a BAG ügye, helyzete, holnapja nem egy megye dolga. Már csak azért sem, mert az itt élő, de a fővárosban dolgozó 140160 ezer ember nélkül — az adat hetente, havonta változik, társadalmi és egyéni okok, indokok szövevényébe rejtezve — az ország szívében ki-kihagyna a véráramlás. Bebizonyosodott: adminisztratív módszerekkel — például a letelepedés engedélyhez kötésével — nem jutni semmire. Annyi a kiskapu, s még több az ügyes ember ... Célravezetőbb, hasznosabb a társadalmi-gazdasági tényezőket akként fejleszteni, hogy az ún. migrációs mérleg — a lakosság területrészek közötti vándorlása — a társadalmi célok szemszögéből nézve a korábbiaknál kedvezőbb adatot mutasson. Sokan jönnek úgy, hogy a boldogság Kék Madarát kergetik. Szociológiai vizsgálatok feltárták: a letelepülők többsége megfelelő foglalkoztatási lehetőséghez juthatna állandó lakóhelye körzetében is. Ezek szoronganak ágy- és albérletben, bár lakóház tulajdonosai, valahol az országban. Itt jobb? Nem adható megnyugtató magyarázat a miértekre. A tantermek többségében két váltásban — s nem egy településen, háromban — tanítanak, annak ellenére, számszerűen a fejlesztés nagyarányú. Csakhogy a népesség gyarapodása_ még gyorsabb. Igaz, jó kenyeret kínál az övezetben is. a fővárosban is az ipar, a szolgáltatószektor, válogatni lehet a munkahelyek között, ám annak ellenére, hogy egy évtized alatt a vezetékhálózat hossza megkétszereződött, a lakásoknak még csak 52 százaléka kap így ivóvizet, s minden száz otthonból csupán hét kapcsolódik csatornához. Melyik, hogyan ellensúlyozza, közömbösíti a másikat? Tavaly az országban 616 ezer állandó és ideiglenes ki- és bejelentkezést bonyolítottak le. Ebből 110 ezer jutott az agglomerációs övezetet is magába foglaló Pest megyére. A 110 ezerből pedig több mint 86 ezer a különleges gazdasági, földrajzi alakulatot képező 44 településre. Hatalmas pályaudvar ez valóban. Csakhogy most már egyre fontosabb, társadalmilag mind lényegesebb, honnét és merre, mikor, milyen vonatok érkeznek Ide, indulnak tovább, s főként: az utasok céljai jó célok-e, ötvözik-e az egyéni, s a társadalmi kívánalmakat, érdekeltségeket. MÉSZÁROS OTTÖ Hatalmas kalapjaival, fekete selyemharisnyával, enyhén rekedt hangjával, hosszú cigarettáival, érzéki és morbid melankóliájával, végzetes pillantásaival, tulajdonképpen kihívást intézett a békebeli tisztesség ellen, fittyet hányt a polgári szalonok puritanizmusának és a negédes konformizmusnak. És, csak úgy „mellesleg", példát mutatott a művészvilágnak. Marlene Dietrich, a „világ legtökéletesebb lábainak" birtokosa ugyanis a második világháború éveiben tanúsított magatartásáért megkapta a francia Becsületrendet. Ez pedig nem akármilyen kitüntetés, különösen, ha tudjuk: Marlene Dietrich német földről indult el a világhír felé, s minden lehetősége meglett volna arra, hogy hazájában is sztár legyen, egyetlen szavára vártak az UFA vezetői. De Dietrich ..nem"-et mondott. Számára .Hitler Németországa nem számított hazának. A harmincas évek vége nem könnyű periódus a színésznő életében. A kék angyal, majd a már hollywoodi Marokkó, s a Megbecstelenített sikersorozatát a Sanghaj-express megkoronázta ugyan, hiszen az akkor rekordnak számító hárommillió dolláros bevételt érte el, de rendezője, Joseph von Stemberg szerződését a Paramount nem kívánta megújítani. Márpedig Sternberg nélkül Dietrich tudja, nincs biztonságban, elvégre ő „találta ki". Sternberg — meglehetősen naivan — visszatér Németországba, bízva abban, hogy barátai, Pommer és Reinhardt segítenek neki állást találni. Csakhogy ... mire megérkezik, kiderül, mindketten Londonba menekültek. Az UFA nem hajlandó veie tárgyalni. Sternbergnek nincs más választása, visszatér Hollywoodba. Nagy nehezen, inkább Dietrich kérésére, mintsem a Sternberg iránti bizar lom jeleként, elkészítik a Szőke Vénusz, A vörös cárnő, A nőstény ördög című filmeket, de egyik sem fedezi a kiadásokat. 1937-re úgy tűnik, Marlene Dietrich karrierjének befellegzett. Repertoárja kimerült. A rafinált ötletek, külsőségek unalmassá váltak, nem használt már sem a Cadillacok hosszú sora, sem a pletykák és rágalmak reklámhadjárata. Két év telik így el, munka nélkül. Ráadásul a közelgő háború idejc-.i egyre több baja származik német állampolgárságából. Hitler, aki tisztában volt vele, milyen nehéz a színésznő helyzete és ugyancsak tudatában volt annak a hatalmas propagandalehetőségnek is,, amelyet esetleges visszatérte jelentene, Goebbels tanácsára, küldötteket meneszt hozzá diszkrét javaslatokkal, tervekkel. Bármilyen kategorikus a viszszautasítás, Hitler újból és újból próbálkozik — eredmény nélkül. Ekkor az egyik filmlap, a Tribüné nyílt támadást intéz Dietrich ellen: „Ez a német nő lerúgta cipőjéről hazája földjének porát." Marlene nem válaszol. Hivatalosan. A barátainak ez a magyarázata: „Amikor elhagytam 1932ben Németországot, egy este a hajón meghallgattam a rádióból Hitler beszédét. Eddig sohasem hallottam. És ettől a rekedt hangtól olyan rosszul leltem, hogy visszavonultam a kabinomba lepihenni. Nem, sohasem lennék képes arra, hogy visszatérjek hazámba, ahol egy ilyen ember fanatizálja a tömegeket !v 1939-ben amerikai állai»poIgár lesz. Munka azonban sehogy sem kínálkozik számára. A csőd szélén álló Universal Pictures vezetőinek jut újra eszébe neve, Marlene-nek szánják a Destry újra nyeregbe száll című wester-ma-ndia női főszerepét. Joe' Pasternak filmjével a cég is, Dietrich is kinn van a vízbőL S hogy minden jól menjen, Marlene életében megjelenik Jean Gabin. 1941. Amerika hadat üzen Németországnak. Marlene azt ajánlja a katonai hatóságoknak, szervezzenek turnékat a katonák számára. 1943-ban Észak-Afrikába utazik, ahol sorra vetítik' Amerikában készült nagy filmjeit. A vetítések végén megjelenik a színésznő is, hogy beszélgessen a katonákkal, énekeljen nekik. Három év alatt a szövetségesek valamennyi országát bejárta. És erről Goebbels is tudott Nem volt elragadtatva. Megpróbálták „meggyőzni" Marlene-t. Semleges országokban dolgozó diplomaták hada próbált a színésznővel kapcsolatba kerülni. Majd a Gestapo vette kezébe az ügyet. Gondoskodva a hír kiszivárogtatásáról, letartóztatta Elisabethet, Dietrich testvérét, azzal a gondolattal, hátha ez hat majd, s Marlene meggondolja magát. Tévedtek. Néhány hónappal később bosszúból Bergen Bslsenbe, az egyik koncentrációs táborba szállították a szerencsétlen asszonyt. De Marlene ugyanakkor kosárszámra kapja a gratuláló, dicsérő leveleket. Goebbels nem csalódott: a konok, kis porosz asszony valóban háborút indított Hitler ellen, meglehetősen szerény eszközökkel: egymillió dollárra biztosított csodás lábszárával, énekhangjávr'_ azzai, hogy bebizonyította, vannak másfaj ta németek is... Aztán a háborúnak vége lett. A 45 éves színésznő sorra kaota a kitüntetéseket. A francia Becsületrendet és az amerikai Szabadság 'Érdemérmet. Európa felszabadítói között vonult fel. A hajdani szexbomba magától értetődően bújt bele az ellenállók kék uniformisába. Az igazi művésznek semmi sem lehetetlen. NEMLAHA GYÖRGY Bella Ahmadulina Ó, gyáva hősöm C, gyáva hősöm, ügyesen megugrottól a szégyen elöl, amíg játszottam szerepem rivalda fényében, egyedül. Nyomorult segítséged én nem kértem, soha. semmikor se. A kulisszák közt feketén eliszkoltál, nem vettek észre. S szégyenben, lázálomban úgy mentem a közönség elé ki, hogy minden bajt. minden gyanút egyedül nekem kell viselni. Ó, a földszint, hogy kacagott, a védtelennek nem kegyelmez, olyan ártatlan mosolyom, s oly szemérmetlen veszteség ez. S jöttek mohó küldönceid, a bánatomra szomiazottan, leejtett vállal állok itt, a szégyenben elhagyatottan. A hebehurgya tömegek nem várnak az igazi hősre, a hősre, aki reszketett, ne félj hát, nem adlak ki mégse. Enyém a gyötrő veszteség, szereoünk — az én szerepem, a gyötrelem — csak az enyém, de mennyi, mennyi gyötrelem. (Mezey Katalin fordítása) Dietrich a fronton r. V