Délmagyarország, 1978. október (68. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-29 / 256. szám

Vasárnap, 1978. október 29. Árendás György Összhang és demokrácia Beszéljünk égető gondokról. — Ennek a szövetkezetnek nincsenek égető gondjai. — Tudom, soha nem volt mérleghiányos. — De tegyük hozzá, hogy a szegedi Felszabadulás Tsz négy mérleghiányos szövetkezettel egyesült, összesen 20 millió forintos veszteséget örökölt tőlük, és csak hárommilliót adott hozzá az állam. — Miért lehettek azok veszteségesek? A dolgozók miatt? A természeti adottságok miatt? — Ugyanazok a dolgozók átjöttek a mi szövetkezetünkbe, és jól dolgoztak. Föltehető, hogy amott se velük volt a baj. A természeti adottságok — talaj, víz, napfény, hideg, meleg — azóta se nagyon változtak. — Tehát? — A vezetés nem találta meg úgy az összhangot a tagsággal, ahogy a szövetkezeti demokrácia megkövetelné, vagy az egyszerű közgazdasági számítások előírnák. — Emlékszem rá, sok évvel ezelőtt ott voltam a szövetkezeti elnökök egyik tanácskozásán. Szünetben háborgott valaki, hogy már a Ludas is az elnökökön feni a nyelvét. Nincs hát, hogy valamelyik újságban ne piszkálnák az elnököket. — Nem emlékszem rá, de ha megalapozott, el kell viselni. Ebben a szakmában is hibázhat valaki. Esetleg később másképpen csinálja Különböző határozatok születtek, változtak a közgazdasági viszonyok... — Akkor éppen arról volt szó, hogy valahol elkártyázta az elnök a szövetkezet vagyonát. — Lehetett az országban akkor kétezer téesz. Tíz-tizenöttel elszaladt a kocsi, nem ismerte, az erkölcsi normákat, vagy ha ismerte is, nem tartotta be. Az egész szövetkezeti mozgalomnak szerencséje, hogy ezek voltak kevesebben, és tőlük is megszabadulhatott. — Ma is vannak ráfizetéses szövetkezetek. — Jóval kevesebb. — Öröm, hogy fogynak, de gond, hogy vannak még. Mégis: hol a hiba? — Ahol a belvíz elviszi a termést, vagy más katasztrófa üt be, természetesen nem hibáztathatunk senkit. Körülbelül a felénél azonban most is vezetési problémák lehetnek. Az összhang, a szövetkezeti demokrácia hiánya. — ön mióta elnök? — Huszonhat éves voltam, amikor megválasztottak, és ennek majdnem huszonhét éve. — Stabil, erős a gazdaság, ha nem félnénk a szótól, azt is mondhatnánk, a maga módján gazdag. — Sokat fejlődött. — Biztosan emlékszik rá: mennyi Volt a búza átlagtermése 1952-ben? — Nálunk 14 mázsa, hektárra átszámítva. — Most? — ötven mázsa és ötven kiló. Nincs olyan növényünk, amelyik ne adna most sokkal többet, mint akkor. Amikor fűszerpaprikából elértük az ötven mázsát, kiemelkedő rekordtermésről beszél ti' ik. Tavaly 140 mázsát szedtünk. — Cecei paprika? — Akkor 50—60 mázsa lehetett, most sokkal több. — Mennyi volt akkor az ára? — A piacon kettő-kettőhŰ6z. — Ét most? — Igen hullámzik, tizennyolc ls volt az Idén. — Ez az égető kérdés: Megduplázódtak, megháromszorozódtak a termésátlagok, az árak viszont nem csökkentek, hanem sokszorosára emelkedtek. — Nagy ellentmondás, de meg lehet magyarázni. — Számoljunk. A tizennyolc forintból mennyi marad a szövetkezetnek? — Ne tizennyolcat számoljunk, hanem ötöt. Mi ennyit kapunk a paprikáért. — Hogyan megy föl tizennyolcra? — Mondjuk úgy, hogy útközben rárakódik. — Jó, vegyük az öt forintot. — Termelési — úgynevezett szűkített — önköltsége háromkilencven. Marad a szövetkezetnek egy forint és tíz fillér, de ebből mennek még bizonyos általános költségek és adók is. — Mennyi maradt akkor, amikor csak kettőhúszért kelt el a piacon a paprika? — Akkor a fele megmaradt Akkor is egy forint és tíz fillér. — Tehát drágán termelünk. Nagy ára van a megduplázott terméseredményeknek. — Egy mázsa búzát kétszázhat forintért termelünk, mert jó volt a termésünk. Ipari eredetű anyagra — műtrágyára, növényvédő szerre, alkatrészre, üzemanyagra jóval több mint fele, 132 forint 46 fillér megy el. Ezeket a költségeket mi nem tudjuk leszorítani, ezek nélkül mozdulni sem tudunk. A termelési költségek emelkedése tőlünk független. A több termés legföljebb arra jó, hogy a megnövekedett kiadásokat fizetni tudjuk. — Korszerű sertéstelpe is van a téesznek. Ott mennyi a haszon? — öt százalék. — A háztájiban több. Miért nem a háztájiban hizlaljuk a jószágot, ha ott olcsóbb? — Nem lenne sokkal olcsóbb, mert ott is fölmerül a korszerűsítés igénye, de más szempontok is vannak. Hizlalnak az idősek, de csak addig, amíg bírják. Hizlalnak a fiatalok, amíg házat, bútort vagy kocsit nem vesznek, aztán leállnak. Nem is lehet azt a hajtást sokáig bírni. Ez a biztos, a nagyüzem. — És ez a drága — Nem jói érti. Azért is drága, mert korszerű munkakörülményeket teremtünk benne. Könnyebb a munkája aki itt dolgozik, és tisztább. Hasonlítsa ezt össze a háztájival? Olyan körülmények között ide egyetlen embert se kapnánk. Embertelenül elmaradott volt a mezőgazdaság. A korszerűsítés sokkal több termést, és sokkal jobb emberi körülményeket hozott. Ezt sem adják ingyen. — Azt mondják, jó a Felszabadulásnak. Fizetett az olaj, megelőzhette magát. — Számolhatunk most is? Körülbelül kétezer hektárunkon dolgozik, közte olyan területen, amelyik 50—100 éve is kertészet volt. Kaptunk 82 millió forintot. Enynyi pénzt a föld akkor is termett volna, ha nincs olajipar. Építettünk rajta sertéstelepet Csakhogy akkor a sertéstelepekre egyébként is kaphattunk volna 70 százalékos állami támogatást, mint akárki más. Ügy is fölfoghatjuk, hogy a sertéstelep árának a 30 százalékát kaptuk csak, és cserébe olyan tejületet kaptunk, amelyet nagyüzemileg nem tudunk művelni. Ha egy lánctalpas nem tud menni, néggyel húzatják a gépet. Négyszeres költség. A földtörvény kötelez, parlagon föld nem maradhat — Itt is panasz, ott is panasz, pedig ez a téesz jól fizet. — Kitűnő kapcsolataink vannak kezdettől fogva a kutatókkal. Tőlük tanultam meg azt is annakidején, hogyan kell tervet készíteni. Ök győztek meg a készpénzfizetés előnyeiről. Mi fizettünk először biztos pénzt minden hónapban. — Most mennyit? — Tízórás munkanapra 160 forintot. — Jó munkáért szép pénz. Többször is említette az elnöki székből a szövetkezeti demokráciát, mint nélkülözhetetlen, megkerülhetetlen, és eltéríthetetlen valamit. Ahol ennyit fizetnek, ott a pénz beszél. Mire jó itt a demokrácia? — Most adta föl a legkönnyebb kérdést. Ha nem lenne szövetkezeti demokrácia, soha nem tudnánk ennyit fizetni. HORVÁTH DEZSŐ Fridon Ha vasi Hová is kódorogsz Sápadó szél öleli a fákat. Halványulnak rőfös nappalok ... Hová. hová is kódorogsz, te nyár? Várakozz még egy pillanatot... Levelekkel viselős a szél is, messze-távol míg elkanyarog, Banatábap nyöszörög az ajtó, meglendülve, sírdogál s vacog. (Géczi János fordítása) Ivan Dracs Tejjel kevert vér Tejjel kevert vér, feketén buggyanó, Pokoli éjszakán érkezett tavasz; Arcodon túlvilági árnyék Gyémánttá égett könnyek. Perzselő hó. Kiégett pusztaság. Halált lehellő sivatag. Fekete szikla, melyről Örömmel vetjük le magunkat. Hát el ne eressz hisz az ajkad Pokol és pestis tüze. Enyhítsed azt síromra hulló Koszorúk hűvösével. Csillagot neked, tűzokádót Bár az sem halványíthat téged. Lobbantsd fel a földet tűzajkú. Szerelmem. fekete angyal. Mikola Vinhranovszkrf Jó lovam... Jó lovam, az eső és ez a bánat. Az arcomra száradt könnyek? Hogy elhagytam rég anyámat. Csak meghalnom lesz majd könnyebb.' Terhes sorsom tündéri csatákkal. Megvédem jogos jussomat! Fogadkozom gyermeki imákkal. Mormolok ősi szavakat. Már gúzsba kötötték a holdat Az erdőkből fölgomolygó árnyak. De mert minden törvényt föloldhat, Éjfél előtt felragyog a nap. Éneklem hát áradó hatalmát. Hisz március van. tavaszidő! Csak hirdetem — velünk a szabadság. Velünk kezdődik ö. (S. Benedek András fordításai) Í

rásban maradt reánk annak a hitvány parasztnak a csodálatos története, aki egy hajdani péntek reggelen itthagyta örökre ezt az árnyékvilágot. Halála pillanatában nem jelentkezett sem angyal, sem ördög, se senki, hogy bármit is kérjenek tőle, vagy parancsokat osztogassanak néki. mert egy nyomorult paraszt lelkéért nem szállnak le az égből, és nem másznak fel a pokolból. A paraszt szegény lelke porhűvelytelen állapotában először azt sem tudta, hová legyen. De csakhamar feltalálta magát, és igenyöst az égre nézett. Hát látja ám, hogy Szent Mihály arkangyal éppen egy másik lelket visz kézenfogva, nagy vidáman, az ég felé szálltában. Kapja magát és a nyomába szegődik, s oly ügyesen bújócskázik a felhőkkel, hogy észrevétlenül eljutott a menyország kapujáig. Szent Péter, a kapu őre, minden további nélkül beengedi az arkangyalt pártfogoltjával a menyországba, de őt, az egyedül érkezőt megállítja, és dühösen ráripakodik, hogy hogyan került oda, és hozzáteszi még: — Ide csak az arra méltók kerülhetnek be. és Szent Alánra esküszöm, hitvány parasztnak helye itten nincsen. — Nagyságos Péter Or — válaszolt a lélek —. hitványabb paraszt nálad itten nincsen, és a jó Isten nagyon rosszul tette, hogy apostolának fogadott. Te háromszor tagadtad meg a mi Urunkat. Nem érdemled meg a Paradicsomot. az árulóknál van a helyed. De én, aki derék, hűséges ember vagyok, nékem jogom van itt maradni. Hogyan jutott be a paraszt lelke a paradicsomba? (Xilf. századi francia népmese) Szent Pétert a válasz annyira megzavarta, hogy sürgősen távozott. De alig tesz három lépést, találkozik Szent Tamással, és elmeséli néki kellemetlen kalandját — Majd beszélek én — mondja Szent Tamás — annak a pimasz léleknek a fejével, és fogadom, tüstént elkotródik. És a lelket megkeresi. — Te szemtelen paraszt — igy szól hozzá —. ez az óriási kastély egyesegyedül a miénk, a mártíroké és a gyóntatóké. Nevezd meg. ha tudod, azt a helyet, ahol Istennek is tetsző, szép cselekedeteket hajtottál végre, és amelyek alapján te állítod, hogy jogod van itt maradni" a hűséges szolgálók lakában? — Tamás. Tamás, csak lassabban a testtel; úgy beszélsz, mint egy hamis törvénytudós. Nem Te voltál-e, aki nem hittél az apostoloknak. és erősködtél, hogy csak akkor hiszel Jézus feltámadásában. ha ujjaiddal érintheted az ő szent sebeit. Azon a naoon Te úgy viselkedtél, mint egy hitetlen és istentagadó. Szent Tamásnak egyszeriben elment a kedve a további vitától, megkereste Szent Pált. s elmondta néki a paraszttal történt kellemetlen esetét. — Uram Isten! — szólt Szent Pál —. maid meglátom én, mit merészel nékem válaszolni annak a parasztnak a lelke. Ez utóbbinak eszébe sem jutott, hogy elrejtőzködjék, ellenkezőleg, le- s felsétifikált nagy gangosan a Paradicsom főutcáján, mintha ő lett volna a főbíró. — Te lélek — szólt rá Szent Pál —, ki hozott téged ide? Miféle érdemek alapján nyittattad meg a Paradicsom kapuit? Vidd az irhád, míg nem késő, átkozott parasztja. — Mit hallok? Pál úr. te kopasz! Te vagy — nemde — ki katona korodban minden zsarnok legkegyetlenebbike voltál? Szent István a megmondhatója, kit halálra köveztettél. És van-e száma áldozataidnak, kik valahányan derék, ártatlan emberek voltak? Azt hiszed, hogy nem ismerlek? Szent Pál azt sem tudta, hová legyen, annyira megzavarodott a leleplező szavakra, és elmegy megkeresni Szent Tamást, aki éppen tanácskozott Szent Péterrel, és elmondja nékik, miként némította el a pimasz parasztja. — Egyébként — tette hozzá — ami engem illet, semmi kifogásom az ellen, hogy a paraszt itt maradjon; alaposan kiérdemelte a Paradicsomot. S mind a hárman elmennek a Jóistenhez, hogy beszámoljanak néki a különös esetről. Szent Péter elmeséli, hogy a hitvány parasztja miként 6Zégyenítette meg. — Valahányónkat elhallgattatott, nem tudtunk véle semmire sem menni, és jómagam annyira fel vagyok bolygatva, hogy képtelen lennék róla tovább beszélni. A Jóisten elcsodálkozva hallgatta a furcsa történetet, és emígyen nyilatkozott — Majd beszélek azzal a lélekkel. Magához szólítja, és megkérdezi tőle, miként jutott be engedély nélkül a Paradicsomba, hogyan merészelte megbántani az apostolokat, és mi címen szándékozik mindennek ellenére itt maradni. — Fölséges Atyaúristenem — szólt a lélek —, nékem több jogom van itt maradni, mint nékik, mert én Téged soha nem tagadtalak meg, mindig elismertelek Uramnak, és én soha senkit nem veszejtettem el. Megosztottam utolsó falat kenyeremet a szegényekkel, háztüzemnéi melegedhettek, betegségükben ápoltam, templomba vittem, ruháztam őket. Minden nagyünnep táján meggyóntam, megáldoztam. Azt prédikálják, hogy Isten megbocsát azoknak, akik így éltek. Ide minden különösebb akadály nélkül érkeztem, s ha már itt vagyok, miért mennék el? Nem Te mondtad-e, hogy aki egyszer ide bejutott, itt marad örökre? — Paraszt, — szólt Isten —, te olyan jól védted a Paradicsomhoz való jogodat, hogy érveiddel pörödet megnyerted. Itt maradsz! — A jog, — mondta a paraszt, — végül is diadalmaskodik. Többet ésszel, mint erővel! (Fordította Madácsy László) i