Délmagyarország, 1978. október (68. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-22 / 250. szám

tl Vasárnan, 1978. október 22; A Szegedi Hangszergyár 15 milliós exporttervének rész* hatezer-ötszáz hegedű; ezeken is az imént sorolt országok­ban muzsikálnak majd, ha úgy tetszik, vonóstriót is Maradó vándormadarak A szokásosnál tovább időz­nek a vándormadarak. Még nem keltek útra a kormo­ránok sem, holott idén a szokásosnál jóval korábban, március helyett már janu­árban megérkeztek. A je­lek szerint a kormoránok egy része el sem költö­zik. Hasonlóan várnak még az indulással a kócsagok is, amelyek közül az időseb­bek általában itt szoktak telelni. A jégmadarak kö­zül tavaly mintegy 200 ma­radt itt, ezek a hévízi csa­torna langyos vizében talál­tak élelemre. Egy részük idén is valószínűleg Itt ma­rad. Ritka jelenségre figyeltek fel a Balaton-parton is: több fecske nem hagyta el fész­két és feltehetően nem is indul vándorútra. HAMISÍTOTT, SIKKASZTOTT A Csongrád megyei ZÖL­DÉRT Marx téri, zöldség­gyümölcs pavilonjának ve­zetőjeként ez év tavaszán a bevételből — több tételben — 25 ezer forintot kivett a 25 éves Lakatos László Sze­ged, Szamos utca 8. szám alatti lakos. A pénzt saját céljára fordította. Tettének leplezésére a heti és havi forgalmi jelentest meg­hamisította. Lakatos Lászlót a bíróság 6 hónapi börtön­büntetésre ítélte. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 - Telefon: 12-633 A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. - 6720 Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij egy hónapra 20 forint Index: 25 053 ISSN: 0133-025 X röviden Modern világ Egy rendőr áll a szegedi hídfőben. A forgalmat irá­nyítja, mivelhogy nincs lámpa, az útépítés miatt csak a sárga villog, a veszélyes helyet jelezve. Áll a rendőr, s áll kétoldalt, a hídon és a Tanácsköztársaság útján a hosszú kocsisor. Vagy egy percig egyik sem mozdul, pedig hát a kar és a másik kézben a gumibot e két sornak jelezne éppen szabad utat. Végre az irányító megunja a mozdulat­lanságot, hosszú integetésbe kezd a híd felé, mire nagy nehezen, bátortalanul végre elindul az első autó. Fogy a sor a hídon, ám a Tanácsköztársaság útján álló sor még mindig nem mozdul. Rendőrünk Immár Ideges lehet, mert kezét összetéve, Imádkozó mozdulattal fordul a még álló sor felé: — In­duljanak már el valahára! S ha a szabad utat jelentő kézT és testtartás nem is, a könyörgés végre megteszi hatását. Hiába. Ogy látszik, már csak a piros-sárga-zöld gépi szóból ért az ember. Ha embertől kapja az engedélyt: me­hetsz, azt nem érti. Vagy nem akar hinni a szemének? Sz. L Várható időjárás vasárnap estig: Felhőátvonulások, szór­ványosan eső, záporeső-Sok­felé élqnk, időnként erős, néhány helyen viharos lö­késekkel kísért északnyuga­ti, északi szél. Várható leg­magasabb nappali hőmér­séklet vasárnap 9—14 fok között. ÚJ MEGÁLLÓ A 73-AS BUSZ VONALÁN Többen kérték a Volán Vállalatot, hogy a 73-as au­tóbusz is álljon meg a Ha­jós utcai kiépített megálló­helynél. A hídépítés miatt erre haladó autóbusz októ­ber 23-tól mindkét irány­ban haladva megáll a kért helyen — értesítettek ben­nünket a Volán Vállalat Il­letékesei. LOTTÓ­TÁJÉKOZTATÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 42. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt Négy­találatos szelvénye 128 fo­gadónak volt, nyereményük 60 ezer 201 forint. Három találatot 8303 fogadó ért el, nyereményük egyenként 464 forint A kéttalálatos szel­vények száma 183 428, ezek­re egyenként 26 forintot fi­zetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jelle­gűek. Mindent a vevőért A divatos szalonba belép egy vevő. — Mit óhajt? — kér­dezi tőle a kisasszony. — Estélyi ruhákat szetetnék, de a legmo­dernebbeket! — Akkor, kérem, tes­sék várni egy fél órát. — Miért? — Hátha változik a divat. HALÁLOS BALESET K iszom bor belterületén, egy útkereszteződésben egy tehergépkocsi elütötte az úttesten áthaladó Róka Im­réné 70 éves nyugdíjas, kiszombori lakos kerékpá­rost, aki a helyszínen meg­halt. A baleset oka a vizs­gálat eddigi adatai szerint: a kerékpáros megsértette az elsőbbségi szabályt. TÁRSADALMI MUNKA A GELKA Május 1. szo­cialista brigádja hasznos segítséget nyújt a petőfite­lepi Gera Sándor Altalá­nos Iskolának. A brigád a tanév elején vállalta, hogy társadalmi munkában rend­be hozza a meghibásodott magnókat, rádiókat, lemez­játszót, tévét Ez a patroná­lás lehetővé teszi, hogy az oktató-nevelő munka zavar­talan legyen, hiszen a kü­lönböző elektromos szemlél­tetőeszközöket is azonnal ki­javítják. COLLEGIUM PHOLYTECHNIKUM A JATE Collégium Pho­lytechnikuma holnap, hét­főn este 8 órakor tartja következő összejövetelét az új szegedi Hermán Ottó kol­légium társalgójában. Dr. Anderle Ádám egyetemi do­cens tart előadást Latin­Amerika: forradalom, ellen­forradalom címmel. EGYETEMI TANÁR KÜLFÖLDÖN A magyar—iráni állam­közi megállapodás kereté­ben dr. Kulka Fri gyes egye­temi tanár, a SZOTE sebé­szeti klinikájának profesz­szora Teheránba utazott, ahol előadást tart Melly Egyetemén. DZSESSZKONCERT Az Ifjúsági Ház dzsessz­klubjában holnap, hétfőn 18 órától a portrésorozatban John Coltrane lemezeivel ismerkedhetnek az érdek­lődők, utána a Szegedi Ola­timers-együttes játszik. ELŐADÁS AZ AUTÓKLUBBAN A Magyar Autóklub sze­gedi csoportja holnap, hét­főn este 6 órától az autó­klub műszaki állomásán (Kossuth Lajos sugárút 112.) A klubtagok személygépko­csijainak vizsgáztatása az autóklubnál címmel mű­szaki előadást tart Az elő­adó Kórász László, a mű­szaki állomás vezetője lesz. Minden érdeklődőt szíve­sen fogadnak. filmnapok Négy napon át a filmek, a filmművészet lesz a fő­szereplő a Szegedi Orvos­tudományi Egyetem szemé­szeti klinikájának tanter­mében. Hétfőtől ugyanis esténként 7 órai kezdettel itt rendezik meg a SZOTE­filmnapokat Hétfőn este animációs filmek, kedden es­te pedig amatőrfilmek sze­repelnek a programban. Kedden a Juhász Gyula Mű­velődési Központ amatőr­filmes klubja mutatkozik be filmjeivel, a vetítés után az alkotókkal beszélgetnek az érdeklődők. Szerdán Cső­ke József rövidfilmjeit ve­títik, majd az alkotót a do­kumentumfilmekről kérdez­hetik a nézők. Csütörtökön Gábor Pál Angi Vera cí­mű játékfilmjét láthatják az egyetemisták, majd a rendező lesz a filmnapok vendége. A SZERB KLUB JUBILEUMA Zenével, tánccal ünne­pelték tegnap, szombaton Deszken, a József Attila klubkönyvtár nagytermé­ben a deszki szerb klub megalakulásának ötödik év­fordulóját Az ünnepi mű­sort a deszki szerb nép­táncegyüttes adta. TAPASZTALAT­CSERE Eugeniusz Smoktunowicz professzor, a lódzi egyetem államigazgatási jogi tan­székének vezetője egyhetes tapasztalatcserét folytatott Szegeden Martonyi János egyetemi tanárral, a JATE államigazgatási jogi tanszé­kének vezetőjével. Ezután az egyetem jogi karán nagy érdeklődéssel kísért elő­adást tartott a közigazga­tás ellenőrzésének fajtáiról és módszereiről a Lengyel Népköztársaságban. Sziklaritkaság A SZEGEDI POSTAI GAZGATOSAG ALAPFOKÚ TANFOLYAMOT INDlT 1978. november 1-én HIRKÖZLOKABEL-SZERELÖ, UALOZATÉPLTO, HALÓZATFENNTARTÖ ÉS MŰSZAKI NYILVÁNTARTÓ munkakörük betöltésére. Jelentkezhetnek középiskolai vagy általános iskolai végzettséggel rendelkező férfiak. Képzési idő 6 hónap, Szegeden, melynek időtartama alatt 2000—2500 Ft bért, vidéki jelentkezőknek szállást biztosít A tanfolyam el­végzése után a kereseti lehetőség 3500—4000 Ft Je­lentkezni lehet: Szegedi Postaigazgatóság, személyzeti osztály, oktatási csoport, Szeged, Lenin körút 41., II. emelet (id. Fábián Pál). A Német Demokratikus Köztársaság és Csehszlová­kia határán húzódó Elba­parti természetvédelmi te­rületen, az úgynevezett „cseh Svájcban" érdekes homok­kőképződményeket alkot a természet, kőoszlopok, ka­nyonszerű szakadékos tá­jak, üregek sora mutatja a föld, a víz, a szél munká­jának szebbnél szebb mű­veit. Az érdekességek kö­zött méltán említést érde­mel a Prebis-kapu, amely­nek íve — 450 méter ten­gerszint feletti magasság­ban — 21 méter magas és 26 méter széles, a homokkő­kapu vastagsága pedig 3 mé­ter. Az idő azonban nemcsak épít, pusztít is. A három méter vastag ívből több mint 30 centiméter kopott le az utóbbi száz évben. Szakemberek most azon fá­radoznak, hogy ezt a ter­mészeti ritkaságot megóv­ják. Gyantából és homok­ból vegyített speciális ke­verékkel vonnak védőréte­get a károsult helyek­Gyász­közlemények Fájdalommal tudatom, hogy felejthetetlen férjem, .IEKKEL JÓZSEF, volt MAV főmérnök hamvait október 24-én 11 óra­kor helyezzük örök nyugalomra a csongrádi római katolikus te­metőben. Búcsúzik rokonaitól, ismerőseitől, volt munkatársai­tól. Köszönetet mondok az ideg­klinika orvosainak, ápolóinak, akik élete megmentéséért fára­doztak. Külön értesítés helyett, Jekkel Józsefné, Szeged, Szt. Rókus tér 3. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen anya, PATYI JANOSNÉ István Mag­dolna, életének 74. évében hosz­szú szenvedés után elhunyt. Temetése okt. 25-én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravata­lozójából. A gyászoló család. 186 Kiábrándulás Bowenholcz Gyula, a TERPEX kontírozókönyvelője — mint har­minc éve rendesen — aznap is perc­nyi pontossággal érkezett haza. „öt tíz!" — nézett órájára, homlokon­csókolta feleségét, majd kemény fe­delű, fekete diplomatatáskáját, ami­hez hozzányúlni soha nem engedett, lerakta a komódra, fotelba rogyott, rágyújtott, élvezettel eregette a füs­töt, de a második szippantásnál a szívéhez kapott, arca hamuvá szür­kült, a szirénázva érkező mentők már csak a halál beálltát állapít­hatták meg. Bowenholczék jól éltek. A szom­széd zöldségest a felesége esténként Bowenholczcal szekírozta: „Látod, ő finom úriember, és nincs is olyan ronda szaga, mint neked!" Bowenholczné vigasztalhatatlan volt, napközben többször elájult fölmosták, sírt, a haját tépte, tíz kiló papírzsebkendőt elhasznált a gyász első napjaiban. Az asszony két hét múlva vette észre az érintetlenül heverő diplo­matatáskát, férje munkájának ko­moly szibólumát. Szeretve, félve si­mogatta, a díványra helyezte, rátört a kíváncsiság, hátha nőcímeket, pornólapot talál benne, vagy vala­mi titkot, aztán szégyenkezve elhes­segette magától e talmi gyanút: „Öh, Gyulám, Gyulám!" — rebegte, és rámolni kezdte kifelé a táska tartalmát. Előkerült tizenhét ív teljesen üres papír, két teljesen üres jegyzetfü­zet, még egy teljesen üres jegyzetfü­zet, de megsárgulva, nyolc golyós­toll, kettő nem fogott, felbontatlan írógépszalag, felbontott, de soha nem használt írógépszalag, egy vonalzó, két el nem küldött levelezőlap, tele­fonjegyzék bejegyzés nélkül, cím­jegyzék címek nélkül, fel nem hasz­nált színházjegy 1957. április 7-i dá­tummal, az iparcikk-kölcsönző vál­lalat prospektusa, tizénkét fénykép, Bowenholcz csecsemőkorában, mez­telenül, rövidnadrágban kertben egy fa alatt, fa alatt labdával kert nélkül, kertben iskolatáskával, hosz­szú nadrágban aktatáskával, dús hajjal, ritkább hajjal és még rit­kább hajjal. Négy igazolványkép, egy kitöltetlen horgászigazolvány, piros pénzfeladó csekk üresen, sár­ga pénzfeladó csekk szintén üresen, babakrém feltépetlen skatulyában, plombált dobozban két kisebb do­boz, kulcskarikatartó kulcsok nél­kül, slusszkulcstartó kulcsok nélkül, vadonatúj kék-sárga csíkos nyak- | kendő nylontasakban, nylontasak nyakkendő nélkül, körömráspoly, olló, kiskés, konzervnyitó, hajkefe — vadonatújak —, három darab lyukas ötfilléres, buszjegyek, villa­mosjegyek, üres boríték, benne üres papírlap, és tíz szem amerikai mo­gyoróv mogyoróhéj nélkül... Bowenholczné szétterítette óvato­san a táska tartalmát, nézte, nézte, s csak ült szomorúan, kipillantott a kertbe, majd visszavonta tekintetét, hogy mégegyszer leltározza a tár­gyakat, újra kipillantott az ablakon, aztán felsóhajtott: — Nem is szerettem annyira, ha jól belegondolok. Szflts Dénes SZOTE-9—14c Vonóstrió Nagybőgők: kétszázhúsz darab kerül belőlük külföldre... Kétezer cselló is utazik az Egyesült Államokba, az NSZK-ba és Angliába

Next

/
Thumbnails
Contents