Délmagyarország, 1978. szeptember (68. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-14 / 217. szám

4 Csütörtök, 1978. sr^nfemfier 14; Mi újság szomszédainknál ? Tallózás román ós jugoszláv lapokban Szalonta vés-vevésének nem sok lát- munkájának eredménye, de . szata lenne ma. ha köz- még Inkább annak köszön­Újjaszuletese ben a tetszetős külsejű httő, hogy idegenforgalmi tömbházak tömege, az új szolgáltatásaink díja igen Szalonta, a „nevezetes vá- utcákká fölsorakozó csalá- szerényen, mindössze 9 ros" építőit nem kell ke- dl házak hadrendje föl százalékkal növekedett, ami­resgélni a vasútállomás épü- nem épült volna. Hajdan a kot Spanyolországban és létéből kilépve mindjárt ott Krasznán túli. Fenyves alat- Görögországban, vagyis le3­is vannak az érkező sze- ti házikók sorát nevezték a főbb vetélytársainknál sok­meügyében. Az Indóház kl- somlyóiak Újvárosnak. Ma kai nagyobb volt az ár­Járatától balra ugyanis Jó- az annak Idején ugyancsak emelkedés. Ennek köszön­kora építőtelep mutatja ma- foghíjas, akár nyomorúsá- hető, hogy a Jugoszláviában gát. a palánkon belüli nagy gosnak is nevezhető utca való nyaralás iránt már az nyüzsgés azt ls elárulja — helyén korszerű üzletekkel, év első hónapjaiban rend­korán kelő emberek dol- közszolgáltató egységekkel kívül nagy volt az érdek­goznak itt! megtűzdelt tömbnázsor hú- lődés. Már akkor világossá Szalonta épül, s az egész zódik. város építőtelep. Es Itt, a város szívében. különösen e „ _ n , jól látható, hogy korántsem CZUSfOZ KallCSnak járnak a vége felé. Egész utcafronton döntötték kl a keket Közben, mint épp most is, új tömbházba köl­töznek a családok tagjai. A Zágrábi Aréna vélt az is, hogy helyenként kétszer is eladják majd a férőhelyeket, s ez elsősor­ban a hazai vendégeket sújt­ja. című rozoga házakat, dübörgő magazin minden évben földgyaluk simítják a jö- rangsorolja a tengerparti és MUSZOKI egyelem vondö építkezésekhez a tel- kontinentális turizmus leg- c__u_Ji, kiválóbb helyeit. Az Idén OZabadkan Ohrid mögött Pallcs került a második helyre, s ezzel ^ idén Szabadkán meg­elnyerte az Ezüstőz-díjat nyílt a Műszaki Tudomá­Turistaközpontunk mind na- nyok Egyeteme, amelynek gyobb érdeklődést kelt aha- ^folyamára összesen zai vendégek körében, s „„ . , .. mint az embert környezet 80 egyetemistát vettek fel: védelmének nagy fegyver- 40 hallgatót az ipari auto­Kolozs megy* iparosodása ténye aratott elismerést. újvidéki Kolozs megye eddig !s gépipari egységeinek kö­szönhette, fejlett könnyfl­ipara mellett, ipari hírne­vét A Jelenlegi ötéves terv lakásépítések beruházásaival ez az arcél A közé távú sokkal erőteljesebbé válik: t€rv szerint Kolozs megye gép- ésvegy- 13 750 lakásnak keli fel­Ipara elsőségre tesz szert a épülnie 1980-ig. Ebből 10 matika szakra és 40 egye­temi hallgatót az elektromos gépek és berendezések szak­ra. Az egyetem a technikai fejlesztési főiskola épületében kapott Újvidéken helyet területi egység ipari terme­ezer 250 a társadalmi szek­,, . . .. , . . , I torban, amely 51 százalékkal lésében. A hátralevő két és több M eJ5zö ötéves terv­fél esztendőben beindul a hez viszonyítva. Figyelemre Nehézgépipari Kombinát, az méltó számok ezek, külö­elektronikal, orvosi műsze- nősen ha aztis —, x. x, x.x , , h°8y átlagban 2 négyzetmé reket és automatizálási ele- terrel nagyobbak ezek a Az európai autópálya és Vajdaság A lengyelországi Gdanszk várostól fog kiindulni a* meket gyártó vállalat ŰJ egységeknek beillő termelő­kapacitások lépnek üzembe az Unlrea gépgyárban, a Kiskazán és égőfejgyárban, a Sinterom vállalatban, a Carbochimben és a Teh- gyorsmérleg nofrigben, a désl Cellulóz­és Papíripari Kombinátban, a tordal Vegyiipari Válla­latban és másutt lakások, jobban felszereltek, központi fűtésesek, mind­egyikhez jár parkolóhely ET^Vl. vagy garázs is. Közel-Kelettel. Ennek Idegenforgalmi tudiuk va,ustul »uuuuun az 'zetmé-' Eszak—Dél elnevezésű nagy, európai autópálya, amely több országon át haladva a Balti-tenger vidékét ösz­szekötl a mediterránnal és a a pá­lyának lesz több elágazása is, ebből 4 Jugoszlávián fog áthaladni. Kettő az ország nyugati részén, kettő pe­dig a keleti részén, vagyis Vajdaságon. Az Észak-Dél autópályá­nak egyik ága a volt E5-üs ••Vajda­ságon át. Az iránytáv egy­Az idegenforgalom az idén konjunkturális volt, s ve­télytársaink, különösen Spa- £ vonMán "hMad a nyolország szintén rendkí- ut vonaJun nalaü d vfll sikeres évről számol­Űj halászati kutatóhajó Halrajok felkutatása, a tengeri viszonyok tanulmá­nyozása és új halászati esz­közök kipróbálása, a halál­lomány növelése, a vizek tisztaságának megőrzése a legfontosabb feladata a leg­újabb szovjet kutatóhajók­nak. A Gldronavt nevű ha­jót Jelenleg a Fekete-tenge­ren próbálják ki. A Gldronavt különleges úszó laboratórium. Az 53.7 méter hosszú és 10,5 mé­ter széles hajó fedélzeti ma­gassága 6 méter, vízkiszorí­tása 1260 tonna. A halrajok 3 ezer méter távolságban és nagy mély­ségekben ls felfedezhetők a Gidronavt speciális hidro­akusztikai rendszerével. A felszerelés minden, a lég­kör és a víz állapotára vo­natkozó adat beszerzését le­hetővé teszi. A Gldronavt fő energe­tikai ké^üléke egy 1320 ló­erős Diesel-motor, amely 12.3 csomós maximális sebessé­get biztosít és ellátja a ha­jót villamos energiával. Hogy a hajó jobban tud­jon manőverezni, tatján és az orrán segédkormanyokat helyeztek el. A „csőbe he­lyezett csavar" típusú se­gédkormányok oldalirányú mozgást, helyben való for­dulást ls lehetővé tesznek, valamint a szél és a hul­lámzás ellenére egy hely­ben ls tudják tartani a hajót i írások Pusztaszerről A Csongrád megyei tanács kiadványa Ahogyan a pusztaszeri népünnep hagyománya erő­södik, s a nemzeti emlék­jelenésének és az uradal­mukban tapasztalt viszo­nyoknak. Idézi Ady Endre park kiépítésének gondolata Vadászat Pusztaszer körül cf­fokozatosan valóra válik, egyre nagyobb az Igény a történelmi emlékhellyel ösz­szefüggő kiadványokra, iro­dalomra. Ml sem blzonyítju ezt inkább, mint hogy ma már lehetetlen hozzájutni a Pusztaszerről kiadott mlnl­mű cikkét, s közli Zombort István: A Pallavlcint urada­lom című tanulmányát és Tömörkény István Írásának idevágó részletét a Homokos világ cimű kötetből. Itt kap helyet Fé)a Géza egyik írá­sának részlete is Sövényhá­könyvhöz, a régebben for- za, a maradandóság címmel. galomban volt kis történeti brosúrához, vagy a tavaly megjelent, a Csongrád me­gyei Múzeumok Igazgatósága által kiadott ismeretterjesz­tő újságösszeállításhoz. Érezve és respektálva ezt az Igényt, most a Csong'-ád továbbá Juhász Antal dolgo­zata, a Majori cselédsorok. Ugyancsak önálló fejezet­ben idézi a könyvecske a földosztás és a nemzeti em­lékhely összefüggéseit. Kora­beli sajtótudósítások. Sz. Lukács Imre: A földosztók megyei tanács művelődes- című riportja és Erdei Fe­ügyl osztálya bocsátott köz­re egy csinos kis füzetet. Írások Pusztaszerről címmel, Juhász Antal szerkesztésé­ben. A könyvecske történeti és régészeti tanulmányokból és irodalmi leírásokból tar­talmaz részleteket, nevezete­sen Györffy György: Puszta­szer, Trogmayer Ottó: Szer­től Pusztaszerig, Katona Jó­zsef: Puszta Szer, Horváth Ferenc: Honfoglaláskori fa­luból középkori mezőváros című tanulmányából. A ki­advány külön fejezetet szánt a Pallavlciniek Itteni meg­renc Város és vidéke című könyvének egy fejezete (Pusztaszer) olvasható itt. végül pedig Hantos Mihály cikke a nemzeti emlékpark jelenéről és jövőjéről. A kiadványt — a Szegedi Nvomda gondos, szép mun­kája — számos fotó egészíti kl. Jó szolgálat ez a köny­vecske annak a folyamat­nak, amelyet Erdei Ferenc igy fogalmazott meg: „... a mai szocialista Magyaror­szág méltó történelmi emlé­kezésének a helyévé tehet­jük Pusztaszert". Rokkantsági nyugdífas munkaviszonyának megszüntetése # Új műszaki eljárások hat be. Túlzott elégedettség- beesik a most épülő sza­ré nincs ok, hiszen az idén badka—újvidék—belgrádi Huszonegy új hegesztő- és csak utóiértük az 1973. évet. autópálya irányával, amely­anyagvizsgáló berendezést Abban az évben ugyanis nek egy része már meg­állított elő és bocsátott ipa­ri és építővállalatok ren­delkezésére a temesvári He­gesztéstechnikai és Anyag­vizsgalati Intézet. Kidol­goztak 18 új hegesztéstech­nológiát — a többi között rozsdamentes acélok diffú­ziós és vákuumos hegesz­a külföldi vendégek 32 épült, és a többi részének millió vendégnapot töltöt- az építése is folyamatban tek hazánkban, az idén pe- van. dig 33 millióra számítha- a másik elágazás Szabad­tunk. karói indul ki, s Zombo­Kétségtelen, hogy Jugo- ron, Bezdánon, Eszéken, Sa­szlávia idegenforgalma is- macon és Szarajevón át Plo­tése. plazmasugnras he- mét konkurrenciaképes lett cénál éri el a tengert. A gesztés eljárásút— is. Az in- a nemzetközi piacon. Ez az vajdasági szakasz: Szabadka tézet jelentősen túlszárnyal- idegenforgalmi dolgozók —Zombor—Bezdán. ta tervfeladatait a kis té­M. J. szegedi olvasónkat rok- Abban az esetben, ha a tív szerződésben meghatáro­íwiwít munkavlt«onyátCZm t*p- dol«üZÓ munkaképessé zott Időre a munkavégzés alól pénz kimerítése utón, feimon- válik és rokkantsági nyűg- felmenteni. Erre az időre az dássai megszüntette, de a feimon- diját megszüntetik, a válla- átlagkereset jár. Mvmkozva '!2Sa ZfV&Sk >»« kÖtí? ^ .ms* a S?*2* « jat kap arra az idAre ls. Tilé- alkalmazni, ha a dolgozó a rokkantsagi nyugdíjazáskor, koztatást kér, hogy rokkantsági nála elszenvedett üzemi bal- Az Mtv. 30. paragrafus (2) nyugdíjba helyezett dolgozó eset vagy foglalkozási be- bekezdése ugyanis kimondja, munkaviszonyát a vállalat fel- . . .. , .... , , , . .. * ' mondással megszüntetheti-e és tegseg miatt került rokkant- hogy nem illeti meg atlag­erre az időre jár-e felmondási sági nyugdíjba. Ilyenkor, ha kereset a dolgozót arra az iiietmény7 a dolgozó a korábbi munka- Időre, amely alatt munkabér­A munkajogi rendelkező- körét egészségi állapota miatt re egyébként sem lenne jo­sek szerint a rokkantsági nem tudja ellátni, a vállalat gosult. Nem lehet felmondá­nyugdijba helyezett dolgozó köteles új, megfelelő mun- si illetményt fizetni annak a munkaviszonyát a váltaiét kakört biztosítani részére, dolgozónak sem, aki a beteg­felmondással megszüntetheti. Ha a rokkantság egyéb ok- állománya Idejében nem A dolgozó munkaviszonyának ból következett be, nincs új- gyógyul fel. Az ilyen dolgo­a vállalat által felmondás- ra alkalmazást kötelezettség, zó ugyanis nem tudja meg­sal történő ilyen megszűnte- kivéve, ha a vállalati kollek- kezdeni a munkát, ígymun­tését a jogszabályok azért tív szerződés másként nem kabérre akkor sem lenne nem tiltják, mert a dolgozó intézkedik. A felmondási 11- jogosult, ha a vállalat nem felmondási védelmére nincs letmény szempontjából kü- szüntetné meg a munkavi­ráutalva, mert ellátása blzto- lönbség van aközött, hogy a szonyát. Tehát a rokkant­sítvu van nyugdíjat kap. dolgozót öregségi vagy rok- nyugdíjba vonulót a felmon­Emellett lehetősége van a hantsági nyugdíjba helye- dási illetmény nem illeti .. ..... . zlk-e. Ha a vállalat a dolgo- meg, viszont a rokkantsági megengedett mertékben rész- z6rl|lk öregségi nyugdíjjogo- nyugdíjjal ellátása időkiesés munkaidős munkát is vál- suliságára tekintettel mond nélkül biztosított, lalni. fel, akkor köteles a kollek- Dr. V. M . telű gyártás terén, házi gép­gyártásban berendezésekot és készülékeket állított elő la­boratóriumai és műhelyei számúra, s ezen a téren négyszeresen szárnyalta túl augusztus 23-1 felajánlásait. Szépülő Szilágysomlyó Nem egyetlen tavaszi „nagytakarítás" szépítette meg a Szilágy.somlyót — évek óta folyó alapozó mun­kálatok. tették lehetővé, hogy az idei átfogó haza­fias munkában elvégzett akciók csinossá varázsol­ták Szilágy megye máso­dik városát. Először is a domboldal) utcácskák tömzsi támfa­lalt rakták újra és a Kiaszna kanyargós medrét egyenesttették kl, rendez­ték, valamint a Máguráról lefutó vizet csatornázták. Természetesen az építők és lakosok szüntelen te­Gónres Eszter: Mindig magam • 122. Egyszer ez az ellenőr két pesti mezőgazdasági tanfolyamvezetővel meglátogatott, bemutatta ne­kik az én kis rendezett gazdasági területem. El­ismerésüket fejezték kl. főleg hogy asszony ke­ze nyomán rendeződik ilyen szépen ez a kis ta­nyaföld. Magam szürött, termelt borral kínáltam meg őket. Azóta nem láttam az agitálom. A másikkal egy autón találkoztam, már mikor léptem fel. megismertem, de már ő is szólt. — Eszter néni! Jöjjön Ide, itt van hely! Meg­ismer-e? — Ezer közül is — felelem. Nem rossz emlékből mondtam neki, hiszen ők engem nem sértegettek, tisztelték bennem az öreget. Kutyám, a Mókást kérdezte, megvan-e még? Rövid ideig voltunk együtt, én leszálltam. Azután apránként csak visszakerültem a pesti piacra járó ismerősök közé. Nem irigykedtek rám tovább. Amikor Bálint Sándor professzor könyve a be­tyárokról megjelent, a fedőlapon egyenes, zsiráf­nyakú, botlábú lovon volt ábrázolva a betyár. A betyár fején meg törökös turbánszerűség volt. Mikor megláttam, ezt írtam neki: miért tette csúffá a betyárt? Azok karikára hajtott nyakú lovakon jártak, és nagy szélű kalapot viseltek. Kissé szepegtem, hogv olyan nagy, tudós író munkáját mertem kritizálni. Kedvező választ kaptam. A címlapot nem ő tervezte. Köszönte á levelem, eltötte emlékbe. Így Írja. Ügy 1966. évben lehetett, nekem már meg volt írva Rózsa Sándor, de amikor a tévé lejátszotta, újra írtam, mert megnyíltak az idősek ajkai. Ad­dig nem nagyon szeretek róla beszélni. De hogy a tévé kiteregette, ők is mondták ám! Megláto­gattak, és elvitte a professzor a Rózsa Sándor­írásom, beadta Szegeden a szokásos évi pályá­zatra, a múzeumba. Kapok aztán egy meghívást a díjkiosztásra. Jelzem, valami képkiállítás volt, meg valakit ünnepeltek is. Én még ilyen helyen sohasem vol­tam. Mikor a képtár megtekintése megvolt, an­nak a valakinek is a megemlékező ünnepsége, a diákok a tanárokkal mentek kifelé. Persze azo­kat a díjkiosztás nem érdekelte. En is (a nagy buta), utánuk vettem magam. Szomorúan beszél­tem Itthon, hogy képnézésre, meg valami ünnep­ségre hívtak meg, híre sem volt semmi díjkiosz­tásnak. Másnap az újságban olvasom, hogy a nyerők közt vagyuk, 300 forinttal. Másnap már hozta ls a postás a díjat, meg dr. Juhász Antal levelét, hogy mért nem meptem be személyesen, szeret­ne megismerni. Válaszoltam, hogy ott voltam, csak így meg így jártam. Nemsokára felkeresett, serkentett, hogy csak írjak! Nyelvjúrásosan, paraszti szokásosan, ha­gyományosan, úgy szerette volna, ha én köve­tem valamelyik író útmutatását. Nem tudtam úgy írni, száraznak, lopottnak találtam. Írtam a magam módja szerint. Másik évben küldtem két spirál füzetet, „ölel­kezés a röggel" címmel. Nyertem 400 forintot. Utána évben: „Mindent sorjában" két spirál fü­zet. Utána Hogyan, miként? (Ezer forint, Pes­ten kiegészítették 500 forinttal. Aztán „A tejter­mék feldolgozása régen" 250 forinttal. „Balástya bővülése, építése" könyvjutalmak. Életem cimű történet 1000 forint.) A Hazafias Népfront 1973-ban hirdetett pályá­zatot a magvur könyvnyomtatás 500. évforduló­jára. Olyan két könyvet nyertem, hogy oda nem tudnám adni semennyiért sem. A Csongrád megyei Hírlap is hirdetett pályá­zatot. „Az élet szépségéről" kellett írni. Legma­gasabb díj 300 forint. Megnyertem! Valaki be­ajánlt Pestre, az Antológiához, önkéntes adat­közlőnek. Onnan is csurrant-cseppent valami. 1971 júliusi számában a Tiszatájban jelent meg hat levél, az én írásommal: „Történetek Rózsa Sándorról". Részlet. Legnagyobb nyereményem: 650 forint díj. A Magyar Pedagógiai Társaság „Családi nevelés múltban és Jelenben" címmel pályázatot hirdetett. Első dij: 3 ezer forint. II, díj 2 ezer forint. III. díj: ezer forint. Jeliges te­het a pályázat. A Délmagyarországbői olvastam. (Folytatjuk^

Next

/
Thumbnails
Contents