Délmagyarország, 1978. szeptember (68. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-13 / 216. szám
2 ———— Szerda, 1978. szeptember 13." Etiópia célja A kommunista társadalom felépítése 0 Addisz Abeb* (TA8ZSZ) ben kívánunk elni, együtt- ugyan némi segítséget, de a _ . _ működni szomszédainkkal, későbblekben megkísérelte e r tdel Castro, a Kubai Kom- ugyanakkor erélyesen elítél- segítséget a forradalom belmumsta Part Központi Bi- jük az imperializmus arra só bomlasztására és a hazattaagáriuk olsö titkara, az irányuló manővereit, hogy ladó erők sorainak megbonAllamianacs és a Miniszter- megbontsa az afrikai konti- tására kihasznaLni. A szornátanacs elnöke Mengisztu Hui- ne,us országainak egységét liai agresszoroknak fegyvert le Mariamnak, az etiópiai Mengisztu élesen bírálta a szállítva. Kína közvetve és Ideiglenes katonai kormány- k(nal vezetőség politikáját, közvetlenül bekapcsolódott az to tanács elpokenek. a Ml- 6 kijelentette: a Kínai KP Etiópia elleni intervencióba, niaztertanacs elnöki nek meg- szembehelyezkedik a chilei. Célunk — mondotta végenlvasára tegnap, k<-dden hi- az egyiptomi, a szudáni, a zetül Mengisztu Hailé Mavatalos látogat c ;ra Addisz vietnami és az angolai hala- riam —, hogy felépítsük a Abebába érkezett. A repülő- dó, forradalmi erőkkel, mar kommunista társadalmat. Kitérről Eidel Custro a Fórra- régóta aggasztja a bekesze- jelentjük, hogy egységesekés dalom terére hajtatott, ahol mtő emberiséget Kínának az szolidárisak vagyunk Vietreszt vett az etiópiai fórra- etiópiai forradalommal kap- nam. Afganisztán és Laosz dalom negyedik évfordulója caolatps magatartását érint- népeivel, a latin-amerikai néal kai mából rendezett nagy- vc Mengisztu kijelentette, pek, köztük a Pinochet-féle gyűlésen hogy a pekingi kormányzat a fasiszta rendszer ellen küzdő A tőmeggyűlésen felszólalt kezdet| szakaszban nyújtott chilei nép harcával. Mengisztu Hailé Mariam. A többi között kijelentette: — A népi forradalom tüze ben négy esztendővel ezelőtt született új Etiópia ingadozás nélkül harcol a feudalizmus. az imperializmus ét a kolonializmut ellen, fejleszti az együttműködést a szocialista közösséggel, a munkásmozgalommal és a világ haladó erőivel. A szónok köszönetet mondott a szocialista országoknak. a Szovjetuniónak, az afrikai államoknak és a világ békeszerető erűinek a nehéz időkben kapott anyagi, politikai és erkölcsi támogatásért. Hozzáfűzte: sohasem felejtjük el a forradalmi Kuba harcosait, akik a harcmezőkön velünk együtt ontották vérüket a mi iigyünGROMIKO—VADZSPAJI MEGBESZÉLÉS a tanácskozás zárónapján elfogadott nyilatkozat rámutat, i-unn hogy az egészséghez való jog Szovjet indiai külügymi- . Y] .- emberi ioe szterl találkozó volt ked- 112 egylK aJapvel° emDerl JOg I. JÁNOS PAL TÁVIRATA L János Pál pápa Leonyid ntszteri találkozó volt ked den Moszkvában. Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, _ , ,„ .„^ .. a Szovjetunió kúlügyminisz- Breasnyevhez küldött táviratéra és AtaJ Bihari Vadzs- tában köszönetét fejezte ki paji indiai külügyminiszter a Szovjetunió Legfelsőbb f J£t2?0,5: Tan*<*a ' Elnökségé elnökétok továbbfejlesztésének és , ....... , , . megszilárdilásának kérdéseit. nek- akl üdvözletet küldött kért. a szocializmus diadala- valamint néhány kölcsönös neki abból az alkalomból, ért. Hálánkat fejezzük ki a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság, az NDK. Csehszlovákia, Magyarország, Bulgária es más szocialista országok népeinek, kormányainak. Beszédének külpolitikai részében Mengisztu rámutatott: külpolitikánkat a proletár internacionalizmus szelleme hatja át. A békés egymás mellett élés lenini elveit követve, kapcsolatokat tartunk fenn különböző társadalmi rendszerű országokkal, erősítjük szolidaritásunkat a szocializmus, a haladás és a demokrácia erőivel, s békéérdeklődesre szamot tartó hogy a Római Katolikus nemzetközi problémát, vita- Egyhá2 fejéve váiilsztották. tott meg. A tárgyalást a barátság és a kölcsönös egyetértés légköre jellemezte: BEFEJEZŐDÖTT A KONFERENCIA Tegnap Alma Atában nyilatkozat elfogadásával befejeződött a szeptember 6—12ig az egészségügyi világszervezet (WHO) és az ENSZ gyermekalapja (UNICEF) szervezésében megtartott egészségügyi alapellátási világkonferencia. A több mint 140 országból összegyűlt mintegy ezer küldött által Táviratában a pápa őszinte jókívánságait küldte a szovjet népnek. Gazdasági kapcsolatok a fejlődd világgal Magyarország kereskedelmi partnereit a múltban jó- fejlődő országokban értük el részt az ország földrajzi helyzete határozta meg. Az Európa ájggfii ^fetébanltS közepén, sokáig főként mezőgazdasággal és állattenyésztés- ban Algériában. Kuvaitban. sel foglalkozó ország elsősorban a vele szomszédos álla- Árueladásunk ezekbe az ormokkal kereskedett, s még ha átlépte is ezek határait, szagokba 1972. és 1977 kőEurópán aligha jutott kívül. Az elmúlt két évtizedben ez gikedfi?yde gSt a helyzet némiképpen megváltozott. A magyar vállalatok Vjtelünk mintegy hetven száegyre nagyobb mértékben vesznek részt a nemzetközi mun- zaléka. Hasonló folyamat kamegosztásban. Kétségkívül, legfontosabb partnereink ma is Európában találhatók, ám a magyar áruk mind nagyobb mennyiségben jutnak el más földrészekre, s nem kis részben a fejlődő országokba. Gazdasági kapcsolataink a haladta a 45 százalékot. A fejlődő országokkal a hatva- gépipari termékek csoportnas évektől gyors ütemben jából legjelentősebb gyártbővültek. Jelenleg 86 fejlődő mányok az autóbuszok, a országgal — köztük 37 afrí- vákuumtechnikai berendezé- f. loml'aj,z' kai, 23 ázsiai és 26 latin- sek, az orvosi műszerek, lást illeti:_ exportunkban az amerikai állammal — bonyo- röntgenkészülékek, kikötői elm.ult. időszakban megnőtt Utunk le kisebb-nagyobb berendezések, élelmiszeripari T^-^^-T •MtB Vásárlásaink ment végbe az elmúlt években az import fejlesztése során is: tavaly például Brazília, Nigéria, Irak, Irán, India, Egyiptom és Peru a fejlődő országokból származó importunknak jóval több mint hatvan százalékát szolgáltatta. Ami a földrajzi megoszkülkereskedelmi forgalmat. A gépek- Vásárlásaink nagy fejlődő országok részesedé- része nyersanyagokból és se is egyre növekszik külke- félkésztermékekből tevődik reskedelml forgalmunkból, össze. Ám egyre inkább száamit az is jelez, hogy ará- mólunk a fejlődő országok nyuk tavaly már elérte a iparosítási és erportfejlesztényolc százalékot, s ezzel Jó- si céljaival, ami azt jelenti, val meghaladta az egymil- hogy az átlagosnál gyorsabb liárd dollárt. Jellemző, hogy ütemben növeljük az onnan az 1970. és 1977. közötti idő- származó ipari termékek — szakban a forgalom értéke elsősorban ipari fogyasztási évente átlagosan több mint cikkek — Importját ls. Ezért 15 százalékkal — impor- az elmúlt tíz-tizenöt esztentunk csaknem 16, exportunk döben a fejlődő országokkal lebonyolított külkereskedelmi forgalmunk — kereske delempolitikai céljainknak megfelelően — gyorsabb ütemben növekedett, mint teljes külkereskedelmi forgalmunk. Az elmúlt években kereskedelmi forgalmunkat a differenciálás és a koncentráció pedig több mint 14 százalékkal — émelkedett Külkereskedelmi forgalom Ami a magyar exportot illeti,-' kivitelünkben a legnagyobb szerepet a feldolgozott termékek játsszák. arányuk megközelíti a hatvan százalékot —, míg az afrikai országok 30 százalékkal. Latin-Amerika pedig tíz százalékkal részesedik. Importunkban mintegy hatvan százalékkal a latin-amerikai országoké a vezető szerep, az afrikai és az ázsiai országok aránya 20—20 százalékra tehető. Hitelek, szakértők Magyarország és a fejlődő országok közötti forgalomnak az elmúlt években tapasztalt nagyarányú felfutását egyebek között az is lehetővé tette, hogy a fejlődő országok részére hiteleket nyújtunk, amelyek elősegítik a mindkét fél számára előnyös magyar termékek kivitelét. Az áruszállításoktól fügExportunkban tavaly a gé- egyidejű alkalmazásával fej- getlenül az elmúlt években pek és komplett berendezé- lesziettük. Exportunk gyors sek, valamint a gépipari fo- növelését a gazdaságilag gyasztási cikkek aránya meg- gyorsan erősödő fizetőképes Bénin Népi Köztársaság Az egykori Dahomey. az kapott helyet Afrika és Be1975. november 30-án kí- r.in feltételeire alkalmazkláltott Bénin Népi Köz- va. társaság Nyugat-Afrikában A haladás, a társadalmi 115 762 négyzetkilométeren fejlődés jegyében államoterül cl. lakosainak száma sitottak a gazdaság leg3.1 millió. Gazdag múltra fontosabb vállalatait, a bantekint vissza, hiszen az ása- kokat, a biztosító- és olajtások bizonyítékai szerint társaságokat, s állami elitt volt az ősi afrikai Joru- lenőrzés alá vonták a külba-kultúra egyik bölcsője. A francia gyarmati elnyomás korszaka után az ország 1958-ban autonómiát kapott, majd két évvel kekereskedelmet. A kormányzat engedélyezte, hogy a nagybirtokosok parlagon hagyott földjeit Ingyenesen kisajátíthassák a parasztok. A mezőgazdaság sobb elnyerte függetlenre- konwrŰ8Ítéaére 1980-ig szögét. A nemzeti burzsoázia korrupciója, valamint az imperialista és neokolonialista beavatkozási kísérletek miatt államcsínyek és kormanyváltozások követték egymást 1960 és 1972 között. ló fejlesztési tervet dolgoztak ki. A lakosság több mint 80 százaléka ma" ls a terménygazdálkodásból él. Az ország természeti kincsei túlnyomó részt még feltáratlanok, ipara elenyésző, s a gyarmati örökség köA fordulopontot 1972. vetkezményeként — az egy október 26-a jelentette, ami- lakosra Jutó nemzeti • jökor nemzeti érzelmű, hala- vedelem igen alacsony, alig dó gondolkodású tisztek haladja meg az évi 100 dolegy csoportja vette át a lárt. hatalmat Mathieu Kérékou A Bénin Népi Köztársaság Őrnagy vezetésével. Az or- külpolitikája a tömbön kíszág belső helyzete fokoza- vültség elvein alapszik, saz tosan megszilárdult. Az ál- ország vezetői határozottan lam elnöke 1974-ben kije- fellépnek a neokolonialista len tette: az ország száma- törekvések ellen. Az ország ra a szocialista fejlődés a kapcsolatai erőteljesen fejtörténelmi előrelépés út- lödnek a Szovjetunióval és ja Bénin Népi Forradal- a többi szocialista országán Partja 1975 novemberé- gal. Ezt az irányvonalat, az ben alukult meg, s egy együttműködés erősöderét évvel késóbb megtartotta az jelzi a Bénin Népi Köze'.sö rendkívüli kongresszu- társaság párt- és kormányait. A párt programjában küldöttségének mostani maa marxista—leninista ideo- gyarországi hivatalos, balógiára alapozott politika rátl látogatása ia, kérdőjelei A spamyol politika megle- mi termék mindössze két nokok." Nevüket a második hetesen veszélyes ősz előtt százalékát költik hadsereg- világháborúban a keleti áll. Mióta nyár derekán ter- fejlesztésre. Ezen belül mo- fronton harcolt fasiszta Kék roristák meggyilkoltak két dern, nagy hatású fegyverek- hadosztályról kaptak. Ez a magas rangú katonatisztet, re a katonai költségvetésnek felosztás eleve jelzi, hogy az megfigyelhető: a homályos csak hét százalékát fordítják, időtényezőnek a spanyol hátterű és minden bizonnyal 70 százalékát viszont zsold- hadsereg politikai szerepészélsőjobboldali provokáto- ként fizetik ki. ami a nyu- nek felmérése szempontjából ráktól is befolyásolt terror- gat-európai arány kétszerese, óriási jelentősége van. A szervezetek támadásainak éle A hadsereg döntően bel- „Kék tábornokok" körülbea hadsereg képviselői ellen biztonsági karakterével ter- Iül 1973-ig még rtieg tudták irányul. mészetesen tisztában vannak őrizni az országon belüli Ez természetesem nem vé- a különböző terrorista szer- legfontosabb hatalmi pozícióletlen. A tavaly júniusi vá- vezetek is. Akcióikat éppen kat, mindenekelőtt a közlasztások után Spa-nyolor- azért összpontosítják a had- vetlen csapatirányítás. a szag a vártnál kevesebb sereg tisztikarára, hogy egy körzeti parancsnokságok megrázkódtatással tért át a adott válsághelyzetben ki- élén. A vezérkari pozíciók polgári parlamentarizmusra, kényszerítsék fellépését a többsége viszont mar akkor Nemcsak a választás, hanem demokratizálási folyamat el- a mérsékeltebb. ..modernisaz azóta lezajlott események len. Ez a kritikus időszak ta" szárny kezében volt is bebizonyították, hogy a közeledik, hiszen esedékes Azóta az erőviszonyok a nyílt fasiszta tömegbázis az az új alkotmány elfogadása, mérsékelt szárny javára válóra zag történelmi helyzeté- és a helyi választások. Ezek toztak tovább. Részben az hez viszonyítva meglehető- a jelenlegi parlamenti szint- országban végbement politlsem szűk, az ultrajobboldal nél sokkal mélyebben, váró- kai változások következtééről azonban jelentős politi- si és tartományi szinten is ben, amelyek gyengítették a kai és társadalmi kapcsola- megfosztanák hatalmuktól a „Kék tábornokok-' szervezetokkal rendelkeznek. Ezek a diktatúra időszakában ki-ne- ti és személyi kapcsolatait a kapcsolatok a hadsereghez vezefct tisztségviselőket. A hatalom csúcsával. Részben fűződnek. A spanyol hadse- spanyol hadsereg provokáld- pedig egyszerűen azért, mert reg, mindenekelőtt termesze- sa tehát egyértelműen a ezek a tábornokok sorra éltesén a tiszti és tábornoki szélsőjobboldal érdeke, le- érték a nyugdíjkorhatárt és kar ugyanis továbbra is teintet nélkül arra, hogy a a természetes elöregedési foalapvetöen konzervatív erő, különböző terrorista csopor- lyamat a mérsékeltebb amely szerencsétlen körül- tok milyen jelszavakkal és szárnynak kedvezett, menyek összejátszása esetén milyen politikai köntösben Ha a jelenlegi válságvea szélsőjobboldali fasiszta lépnek fel. szélyeket összevetjük azokerőcsoportok támogatójává A jelenlegi helyzet alap- kai a kockázatokkal, amelyeválhat. „ ján az mindenesetre meg ál- ket Snanyolországnak a deA helyzet potenciális ve- lapítható, hogy azoknak a mokratizálás folyamatában szélyességét fokozza, hogy a tiszti és tábornoki rétegek- eddig kellett vállalnia. a körülbelül 400 ezer főnyi nek a súlya, amelyek haj- helyzet viszonylag kedvező, hadsereget eleve bel bizton- landóak lennének a demok- A hadsereg kezdeti heves elsági erőnek tekintette a ratizálási folyamattal szem- lenállása ellenére elfogadta a Franco-fasizmus, és ennek ben erőszakkal fellépni, egy- Spanyol KP legalizálását, és megfelelően alakította ki an- re csökken. A spanyol tábor- vállalta a választások törvénak szervezetét, valamint noki kart Franco haláláig ál- nyes és nyugodt lebonyolítáfegyverzetét is. Ezzel magya- talában két szárnyra oszftot- sának biztosítását. Arnennyirázható, hogy a spanyol had- ták. Az egyik az úgynevezett ben sikerül kivédeni egy kaseregben több mint kétszer modernista szárny volt, tasztrofális hatású provokáolyan magas a hivatásos amely elfogadta az alkotmá- eiósorozatot. a spanyol hadtisztek, illetve tábornokok nyos monarchia és a polgá- sereg a jelenlegi helyzetben aranya, mint például a fran- ri többpártrendszer formu- nem fog szembe helyezkedciáhan. A belbiztonságira Iáját, bár eredetileg a kom- ni a demokratizálási folyakancentrált felszereltség ad munista párt legalizálása el- mat újabb lépéseivel: az almagyarázatot arra is. hogy len ez a szárny is tiltakozott, kotmány elfogadásával, és a Franco utolsó évtizedében és A másik szárnyhoz tartoztak helyhatósági választásokkal, jelenleg is a 'bruttó társadal- az úgynevezett „Kék tábor- R, & állandóan növekedett a fejlődő országokban műszaki ser gítségnyújtás céljából kiküldött szakértőink szama. 1970ben még csak 270 magyar szakértő dolgozott a fejlődő világ különböző országaiban, ez év elejére számuk már csaknem elérte a 650-et. Szakértőink többsége a gazdasági kapcsolatok tekintetében fontos országokban — Algériában. Nigériában, Líbiában és Irakban — dolgozik. Emellett számtalan fejlődő országból érkeznek diákok Magyarországra, számuk » ma már meghaladja a két és fél ezret, s szakmát, diplomát szerezve térnek viszsza hazájukba. Gazdasági együttműködés A hagyományos külkerea* kedelmi kapcsolatok mellett mindinkább előtérbe kerülnek az új formák a gazdasági együttműködésben. Megkezdtük például a fejlődő országokban is a termelést kooperációk létrehozását. S téren jelentős eredményeket értünk el egyebek között Indiában, ahol mikrohullámig műszaki berendezések gyártási technológiáját adtuk el, s Irakban, ahol autóbusa összeszerelő üzemet létesítettünk. Az új együttműködési formák keresésének eredménye az is, hogy magyar cégek az elmúlt években tizenhét vegyes tulajdonú vállalatot hoztak létre a fejlődő országokban. Magyarország a fejlődő országokkal a kölcsönös előnyök alapján fejleszti gazdasági, kereskedelmi kapcsolatait. Abból indulunk ki, hogy a fejlődő országok egyre nagyobb szerepet játszanak a világgazdaságban. E gazdasági fejlődési folyamat meggyorsításához — a kölcsönösség alapján — Magyarország lehetőségeihez mérten igyekszik hozzájárulni. Ezt jelzi az a prognózis ls, amelyet a magyar szakemberek úgy fogalmaztak meg, hogy a fejlődő országokkal a kölcsönös áruforgalom növekedésének üteme a jövőben is jelentősen meghaladja a teljes magyar külkereskedelmi forgalom növekedésének ütemét. K. Ny. * l