Délmagyarország, 1978. szeptember (68. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-06 / 210. szám

VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG MSZMP SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 68. évfolyam 210. szám 1978. szeptember 6., szerda Ára: 80 fillér Lázár György mongóliai látogatásai Kereskedelmi megállapodás Lázár György, a Miniszter­tanács elnöke, mongóliai hi­vatalos baráti látogatásának harmadik napján, kedden délelőtt az Ulánbátortól mintegy húsz kilométerre le­vő szonginói biokombinátba látogatott el. A látogatásra D. Gombozsav, az MNFP KB titkára és Cs. Szuren minisz­terelnök-helyettes kísérte el. Az üzem bejáratánál Dem­berel földművelési miniszter­helyettes, valamint a kombi­nát magyar és mongol veze­tői, dolgozói üdvözölték a magas rangú magyar vendé­get, akit dr. Sz. Szodnomodzs igazgató tájékoztatott a kom­binát tevékenységéről. Az ázsiai viszonylatban is ki­emelkedő jelentőségű létesít­mény magyar anyagi-műszaki segítséggel épült fel és 1974 óta működik. Szerepe szinte felbecsülhetetlen a Mongólia legfontosabb nemzeti vagyo­nának számító, csaknem 25 milliós állatállomány meg­óvása és fejlesztése szem­pontjából. Lázár György megtekintet­te a biokombinát több üze­mét és személyesen is meg­győződhetett arról, hogy a biokombinátban eredménye­sen alkalmazzák a különböző Oszi munkák a földeken Betakarítás és talaj-előkészítés a téeszekben r Molnár Zózseí felvétele A siőregi Tisza-Maros-szög Tsz-ben vetik a repcét Naponta száz vagon hagy­mát vásárol fel a Csongrád megyei ZÖLDÉRT a környe­ző mezőgazdasági üzemek­től. Megkezdődött a burgo­nyaszedés is. Átvétele folya­matos. A szatymazi, a kis­zombori és a szegedi kiren­deltségen összesen 8—9 va­gonnyi burgonya gyűlik ösz­sze naponta. Kiemelkedően jó az idén a szilvatermés. Naponta 3— 4 vagonnal tudnak felvásá­rolni a ZÖLDÉRT telepein. Ennek egy részét exportra küldik, másik részét pedig a konzervgyárnak továbbít­ják. Emellett jut a megye élelmiszerüzleteibe is ele­gendő szilva. A paradicsom még mindig vontatottan érik. Emiatt az export szál­lítások is lelassultak. Saj­nos, előreláthatóan a terve­zett mennyiséget nem tudja felvásárolni a megye nagy­kereskedelmi vállalata. Ha­sonló a helyzet a papriká­nál is. Exportra és még bel­földre is lényegesen keve­sebbet tudnak továbbszállí­tani Csongrád megyéből, mint más esztendőkben. Át­lagosan naponta 2—3 va­gonnyit vásárolnak fel. A jövő héten megkezdik a környék kertészettel foglal­kozó gazdaságaiban a para­dicsompaprika szedését. Egyelőre csak a belföldi piacokra szállítják az átvett mennyiséget. Nagyobb tétel átvétele után megindulhat az export is. Az elmúlt napok­ban végzett termésbecslés szerint a szerződött ezer va­gon helyett megközelítően 300 vagon paprika átvételé­re számíthat a Csongrád megyei ZÖLDÉRT. őszibarackból is kevesebb termett az idén. A ZÖL­DÉRT eddig 500 vagonnyit vásárolt föl, ami a tervhez viszonyítva csak 60 százalé­kos teljesítés. A golden és a húsvéti roz­maring szedését elkezdték az almatermelő gazdaságokban. Az almával telt vagonokat a Szovjetunióba továbbítják a ZÖLDÉRT felvásárló telepei­ről. Savanyú a szőlő. A jelen­legi időjárás nem kedvez a csemegeszőlő érésének. Ezért a szükségesnél lényegesen kevesebb szőlőt szállítanak be a szövetkezetek és a kis­termelők az átvevő telepek­re. Egyes gazdaságokban már vetnek. A szőregi Tisza—Ma­ros-szög Termelőszövetkezet jövőre 350 hektáron olajrep­cét termel. A gondosan elő­készített területen már a földbe került a mag. A ga­bonaföldeken is vetéshez készítik elő a talajt a megye termelő- és szakszövetkeze­leiben. bonyolult, korszerű gyártási technológiákat. * Kedden délután írta alá Tordai Jenő magyar, és D. Cerenszanzsa mongol külke­reskedelmi miniszterhelyet­tes az 1979. évi magyar— mongol árucsere-forgalomról szóló jegyzőkönyvet. Eszerint a két ország kereskedelmi forgalma jövőre meghaladja majd az ideit, és nagyobb lesz annál is, amennyit az 1976—1980. évi államközi egyezmény 1979-re eredetileg előirányzott. A Mongol Népköztársaság­ból főként bőrruházati cik­kek, különféle gyapjúárukés prémek érkeznek, valamint egyebek között a szonginói kombinátban készült úgyne­vezett biopreparátumok, amelyeket a Phylaxiában dolgoznak majd fel az állat­egészségügy részére. A ma­gyar exportlista jelentős té­telei az ipari üzemekben, ön­tözőtelepeken és a geológiai kutatásoknál szükséges gé­pek és azok alkatrészei. Ma­gyarország ezen kívül gyógy­szereket, valamint különböző ruházati és műszaki fogyasz­tási cikkeket szállít, • A magyar—mongol kor­mányfői tárgyalások során mindkét fél kifejezte érde­keltségét és készségét, hogy továbbfejlesszék a műszaki­tudományos kapcsolataikat. Ezért a magyar fél kiegészí­tő hitelt ajánlott fel. Az er­re vonatkozó megállapodást Lázár György és Zsambin Batmönh kedden délután írta alá. Lázár György délután meg­tekintette az ulánbátori kép­zőművészeti múzeumot, amelynek gazdag gyűjtemé­nye a kőkorszaki sziklaraj­zoktól a mai modern szobro­kig és festményekig öleli fel Mongólia területének és né­pének művészetét. Ezután ünnepélyes ese­ményre került sor: átadták Lázár Györgynek a Szuhe Bátor Érdemrendet. A Nagy Népi Hurál épületének dísz­termében Sz. Zsalanazsav, a Nagy Népi Hurál elnökségé­nek elnökhelyettese, az MNFP KB titkára nyújtotta át a magyar kormányfőnek a legmagasabb mongol állami kitüntetést. Lázár György kedden a késő esti órákban, különvo­nattal Darhan városba uta­zott. Kutatók és gyártók együttműködése Nemzetközi mérlegtechnikai tanácskozás Szegeden A Méréstechnikai és Auto­matizálási Tudományos Egye­sület mérlegtechnikai szak­osztálya és Csongrád megyei szervezete, valamint a MET­RIPOND Mérleggyár rende­zésében háromnapos nemzet­közi tanácskozás kezdődött Szegeden, a Technika Házá­ban. A tegnapi, kedd délelőt­ti megnyitón Fótos József, a vásárhelyi METRIPOND Mérleggyár vezérigazgatója, a szervező bizottság elnöke kö­szöntötte a megjelenteket, köztük dr. Győrffy Lászlót, a megyei pártbizottság gazda­ságpolitikai osztályának he­lyettes vezetőjét, dr. Szalon­tai Józsefet, a hódmezővásár­helyi városi pártbizottság el­ső titkárát, dr. Csatordai An­talt, a hódmezővásárhelyi ta­nács elnökét, valamint a ti­zenegy ország közel 140 szak­emberét. A megnyitót követően dr. Kapitány Miklós, a Kohó- és Gépipari Minisztérium fő­osztályvezetője tartott beve­zető előadást. Ismertette a mérleggyártás jelentőségét, amely az utóbbi években gyors fejlődést mutatott. A világméretekben korlátozott nyersanyag- és energiakész­letek a termelés, a szállítás és az elosztás területén, a munkaerőhiány pedig az ipar és a-kereskedelem területén fokozottan igényelte a gazda­ságosságra való törekvést. Ennek egvik fontos eszköze a mérleg. Magyarországon pél­dául óvatos becsléssel is évi 40 milliárd forint elszámolá­si bizonytalanság adódik ab­ból, hogy nincs elegendő szá­mú, vagy megfelelő minősé­gű mérleg. A világszerte tapasztalható rohamos fejlődés hazánk mérlegkészítő iparában is megmutatkozik. Rövid idő alatt olyan eredmények szü­lettek a kutatók és gvártók gyümölcsöző együttműködése nyomán, amelyek következ­tében a METRIPOND Mér­'eggvár ebben a profilban Közén-Európa egyik élen haladó vállalatává vált. Az egykarú mérlegtől a napjainkban használatos elektronikus mérlegrendsze­rig — amelyekhez hozzákap­csolhatók számítógépek is — való eljutáshoz igen hosz­szú és fáradságos kutatómun­ka kellett. A Műszeripari Ku­tató Intézettel kialakított együttműködés bizonyította, Somogyi Károlyné felvétele Betongyári keverőmérleg vezérlőpultja. hogy egy iparvállalat, tör­ténetesen a METRIPOND Mérleggyár, olyan új termé­keket készíthet, amelyek ke­resettek a világpiacon. A megnyitót követően a szakemberek szekcióüléseken tárgyalták meg a mérleggyár­tó, a -felhasználó és a mé­résügyi kutatók közös prob­lémáit. Mintegy bevezetőként Deli Pál (METRIPOND Mér­leggyár). Pecsök László (Mű­szeripari Kutató Intézet) és H. Weinberg (NSZK, Bizer­ba-Werke Waagenfabrik) el­mondották, milyen eredmé­nyek születtek a kutatók és a gyártók hasznos együttmű­ködéséből. A METRIPOND Mérleg­gyárban is megfigyelhető az a változás, amely világmére­tekben jellemzi a gyártást. Ma már ugyanis az ipari mérlegek kerültek előtérbe, megelőzve a kereskedelmi mérleggyártást. A vásárhelyi gyár az utóbbi négy évben kétszer annyi ipari mérleget készített, mint korábban. A környező országokkal való kooperáció eredményeként olyan mérlegeket készítenek, amelyek az ipar minden te­rületén hasznosíthatók. Ilyen többek között a kohászatban használt mérlegrendszer is, amely nagy biztonsággal mű­ködik, kedvezőtlen körülmé­nyek között. Napjainkban már száznál több METRI­Tóth Béla felvétele Szennyvíz­tisztító — Vásárhelyen A Délmagyarországi Ma­gas- és Mélyépítő Vállalat kivitelezésében készült el Hódmezővásárhely határában a város új szennyvíztisztító telepe, amelyet rövidesen üzembe helyeznek. A kör­nyezetvédelmet szolgáló léte­sítmény több mint 50 millió forintba került, s napi kapa­citása meghaladja a 8 ezer köbmétert. Ennyi városi és ipari szennyvizet tisztít meg A képen az egvik biológiai tisztítómedence látható. POND-mérleg segíti az auto­matizált biztonságos terme­lést a kohászat minden ága­zatában, hazánkban, és a környező országokban. A nagyolvasztóba került anya­gok pontos bemérése szalag­mérlegekkel, tartálymérle­gekkel történik. Nélkülözhetetlenek a mér­legek, q vegyiparban is, ahol magas fokú az automatizálás. A kutatók olyan rendszer ki­alakításán dolgoznak, ahol emberi beavatkozás nélkül történik a csomagolt áru mé­rése, szelektálása stb. Hasz­nálnak már olyan berende­zést ls, amely ötven kilo­grammtól 120 tonnáig mér, dátumoz, szalagra lyukaszt és számítógépbe táplálja ai adatokat. Elkészült az úgynevezett mikroprocesszoros elektro­nikus mérlegrendszer is (a Szegedi Ipari Vásáron mu­tatták be először és ott nagy­díjat kapott), amely mind az ipari, mind pedig a kereske­delmi mérlegek területén bi­zonyos mértékig forradalmi változásokat eredményez. Természetesen ez az űj mér­legrendszer nem oldja meg a gyártás minden egyes prob­lémáját, de alkalmazásával olyan területeken is mérhe­tővé válik a teljesítmény, ahol eddig a nehézkes meg­oldások miatt nem tudtak megfelelően mérni. A Gabonaipari Tröszt ré­szére tervezett elektronikus mérlegrendszer például a kö­zel százféle keverési recep­ten túl tárolja a napi terme­lési programot, és azt szét­osztja három keverő beren­dezés közt. Sőt. előre figyel­mezteti a kezelőt, ha vala­mely komponens fogytán van, s meghatározza, mennyi le­gyen az új szállítmány. Ez a mérlegrendszer már automa­tikusan készíti a termelési naplót is; mondhatni úgy is, hogy mindentudó. A mai és holnapi szekció­ülések után a mérlegtechni­kai kollokvium résztvevői Hódmezővásárhelyre, a MET­RIPOND Mérleggyárba láto­gatnak. Ott kerekasztal-meg­beszélésen összegzik a tapasz­taltakat, amelyeket a „Meréí és Automatika" című folyó­irat különkiadásban is meg­jelentet.

Next

/
Thumbnails
Contents