Délmagyarország, 1978. szeptember (68. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-30 / 231. szám

Szombat, 1978. szeptember 30. 5 Múzeumi és műemléki hónap Nyitott kapukkai Hajdanában a múzeumok éremgyűjteményeit, régiség­tárak és ritkaságok raktárai voltak. A kultúra gondosan elzárt, féltve őrzött, szélcsen­des zugai. Az utóbbi eszten­dők társadalmi mozgásai, a „gyorsuló idő" módosította a múzeumok funkcióit is. A „múzsáknak szentelt liget" kitárta kapuit, s a friss lég­huzatban rátalált társadal­munkban új, gazdagodó fel­adataira. Nem akar már min­den intézmény „kis nemzeti múzeum" lenni, érzékenyen simulnak a helyi talajból táplálkozó specifikus felada­tokhoz, differenciálódnak, gyarapodnak a szakmúze­umok. A feltáró-leletmentó-kon­zerváló, a tudományos-kutató munka mellett egyre inkább előtérbe kerül az intézmé­nyek közművelődési jellege, melynek célja: műveltségünk részévé tenni a múzeumok képviselte ismeretanyagot. Tudjuk jól, szinte naponta halljuk a híreket, hogy nap­jainkban a leletmentő mun­ka huszonnegyedik órájában vagyunk. Gyakran fordít ki a markológép, az eke évszá­zados, évezredes kincseket, a néprajzi tárgyak gyűjtése és feltérképezése is mind szorí­tóbb feladat, de vonatkozik ez az urbanizáció, a környe­zetszennyezés hatására ki­pusztulóban lévő rovarfajok összegyűjtésére is. A feldol­gozó munka során részint rendszerezik, leltározzák, mentik, restaurálják az ösz­szegyűjtött anyagot, ami alap­ját képezi a tudományos ku­tató és feldolgozó munkának. A közművelődési feladatok sorában szinte már rendsze­resek a múzeumi környezet­ben tartott iskolai órák, a múzeumi hangversenyek, elő­adások és filmvetítések. Sőt, a kollektív foglalkozások is. Éppen az utóbbi témában tette föl a kérdést egyik fo­lyóiratunk legutóbbi számá­ban: „Váljanak talán mu­zeális tárgyakkal dekorált művelődési házakká? ...Vagy pedig a mában élve, a múlt értékeire támaszkodva, azo­kat felhasználva politizálja­nak, sajátos eszközeikkel se­gítsék megérteni életünket, a jelenünket" A válasz, azt hi­szem, egyértelmű, társadal­munknak az utóbbira lenne szüksége, arra tart igényt A műit tárgyainak, értékeinek kutatása nem öncélú kíván­csiság, hanem o jelen és a jö­vő megértésének eszköze. Ezt szolgálja hazánkban a 430 múzeum, illetve múzeum jel­legű intézmény, melyek felé az utóbbi időben soha nem látott tömegben indult ro­hamra egy új közönség. 1977­oen például több mint 14 millió ember fordult meg múzeumainkban. Az idén tizenhetedszer megrendezésre kerülő múze­umi és műemléki hónap egy­részt egy-egy esztendő mun­kájának felmérésére ad lehe­tőséget, leltárkészítésre mó­dot a szakembereknek és kö­zönségnek egyaránt; részint újabb kiállításokkal, a mú­zeumi közművelődés friss formáival újabb közőnségré­tegek megnyerését teszi lehe­tővé. A szegedi és megyei prog­ram évek óta gazdag lehető­ségeket kínál. Holnap, vasár­nap délelőtt 11 órakor a Mó­ra Ferenc Múzeum díszter­mében Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyette­se ünnepélyes keretek között nyitja meg az egyhónapos rendezvénysorozatot A meg­nyitón közreműködik a Sze­gedi Kamarazenekar. A mú­zeum idei nagy eseményei, az új állandó kiállítások — Az ember és környezete, Pa­rasztbútorok, népviseletek, Vasvirágok (a szegedi vas­művesség 200 éve) és aLucs­gyűjtemény — mellett né­hány új időszaki kiállítás is várja a látogatókat Október 15-ig a Közművelődési Palota kupolájában tekinthető meg a 100 éve született szegedi festőművész, Szőri József emlékére szentelt bemutató, utána ugyancsak a 100 éve született Krúdy Gyula em­lékkiállítását rendezik meg. A Képtárban az alföldi fes­tészet két kiválóságának, Koszta Józsefnek és Tornyai Jánosnak képei láthatók, majd Lengyel régiségek cím­mel válogatást mutatnak be lengyel múzeumok anyagá­ból. A négy hetet négy részte­rületnek szentelik. A jövő hét a képzőművészeté, majd a természettudomány, a ré­gészet és a néprajz kerül az érdeklődés fókuszába. Min­dennap tárlatvezetéseket tar­tanak, a programot heten­ként egy-egy előadás és film­vetítés teszi teljessé. Október 2-án, hétfőn este 6 órakor a képtárban a szabadkai kép­zőművészek bemutatóján az alkotókkal találkozhatnak az érdeklődők. A hagyományok­hoz híven tudományos ülés­szakot is rendeznek a hónap végén. Szegedieket is érdeklő megyei program: október 8-án nyílik a 25. Vásárhelyi öszi Tárlat, a negyedszáza­dos jubileum alkalmából elő­ző nap, 7-én tudományos ülést is rendeznek. Nyitott kapukkal várja látogatóit minden múzeum! T. L. A fül-, orr-, gégeorvosok országos tanácskozása Tegnap kezdődött Szente­sen a Magyar Fül-, Orr-, Gége­szakorvosok Egyesülete, az illetékes szegedi klinika és a dél-magyarországi szakcso­port által szervezett országos jellegű tudományos tanács­kozás. A nagy érdeklődés miatt több szekcióba osztot­ták az ország minden részé­ből érkezett szakorvosokat, az előadások, viták, eszme­cserék megtartására, illetve megh allgatására. — A tanácskozás célja a legfrissebb szakmai ismere­tek átadása, az utánpótlás nevelése. Ezenkívül új mű­tétekről, eljárásokról szer­zünk közösen tudomást, ame­lyek közvetlenül szolgálják majd a betegek gyógyítását és ellátását. A szentesi kór­ház szakemberei szintén spe­ciális témával jelentkeztek a tanácskozáson — mondta dr. Müller Harald, a fül-, orr-, gé­georvosok dél-magyarországi szakcsoportjának titkára. A ma, szombaton befejező­dő kétnapos tudományos ülé­sen mintegy 60, nagy érdek­lődéssel kísért előadás hang­zott eL Magyar liSmek külföldi fesztiválokon Tizenkét játék- és 26 rö­vidfilm képviseli hazánkat a következő napok, hetek kül­földi filmfesztiváljain és más bemutatósorozatain. Az ausztráliai Adelaide­ben Fábri Zoltán: Az ötödik pecsét című filmjét ismerheti meg a filmfesztivál közön­sége. Az NSZK-beli Lübeck­ben szeptember 29-től októ­ber 5-ig tartó magyar film­héten egyebek kőzött Mészá­ros Márta két filmjét, az „ök ketten"-t és a „Kilenc hónap"-ot, valamint az Egy erkölcsös éjszaka, a Veri az ördög a feleségét, a Filmre­gény című produkciókat, to­vábbá Foky Ottó, Gyarmathy Lívia, Huszárik Zoltán, Jan­kovics Marcell, Reisenbüchler Sándor és Termovszky Béla rövidfilmjeit — mutatják be. A rendezvényen Makk Ká­roly, András Ferenc és Sán­dor Pál személyében magyar íilmszakemberek is részt vesznek. A jugoszláviai Üjvidéken, október 3-án kezdődő tudo­mányos filmfesztiválon tíz ismeretterjesztő filmünket mutatják be. Az október 5­én megnyíló San Francisco-i filmfesztiválra Fábri Zoltán és Simó Sándor egy-egy filmjét, a „Magyarok" és az „Apám néhány boldog éve" című alkotásoltat hívták meg, az ugyancsak október 5-én kezdődő párizsi filmfesztivá­lon pedig Sára Sándor „80 huszár" című filmjét mutat­ják be. PJkSk^ri település Űjkőkori települést tárnak fel Szolnok határában, Szan­datenyőszigsten. Teljes há­zak kerültek elő, bennük a korra jellemző edényekkel, eszközökkel, különböző hasz­nálati tárgyakkal. A lakóhá­zak közvetlen közelében zsu­gorított csontvázakat tartal­mazó sírokat is feltártak. Mintegy hétezer éves kai> perec is előkerült, amely a kor egyik igen értékes doku­mentuma. A feltárást végző régészek szerint a Szanda­tenyŐszigeti ásatás azzal ke­csegtet, hogy a Balkán-félszi­getről ide vándorolt földmű­velő és állattartó törzsekről egyedülállóan értékes tudo­mányos anyagot sikerül majd összegyűjteni. Indul a Collegium Artium Huszonkettedik évébe lép A Collegiuim Foldtechni­idén a József Attila Tudo- kum előadássorozatát októ­mányegyetem Collegium Ar- ber 3-án, kedden este 8 óra­tíum et Politechnikuma. A kor dr. Szedenyey Akos különböző művészetek kol- egyetemi tanárnak, a buda­1 égi urna, amely az egyetemi pesti Állatkert főigazgatójá­oktatás kiegészítéseként a nak előadása nyitja a Her­hallgatóság általános mű- man Ottó kollégium társal­veltségét, esztétikai isimere- gójában. A professzor afri­tét hivatott bővíteni-imélyí- kai kutatásairól számol be tend, most kezdődő évében az érdeklődőknek. A Forum is változatos, érdekes és ér- Artium keretében Nagy tékes programokkal várja az László-emlékestet tartanak, érdeklődőket. és előreláthatólag Moldova Az első előadás a zenetu- György és az Élet és Iro­dományi szekcióban lesz: dalom szerkesztő gárdája is október 2-án, hétfőn este 8 ellátogat Szegedre. Kiss Kál­irakor a dómiban Lehotka mán, a Magyar Rádió elnök­Gábor orgona-, valamint helyettese novemberben a Kovács Kálmán trombita- Móra Ferenc kollégiumban művész a barokk kor muzsí- válaszol a hallgatók kérdé­kájából mutat be műveket, seire. A közművelődési spe­A további előadásokon a re- ciálkollégium programjában neszánsz, a barokk, a neoba- ez évben művószetszocioló­rokk és a huszadik század giai témák szerepelnek Az zeneművészetével isroerked- előadásokat Vitányi Iván, a hetnek a résztvevőik, a mű- Népművelési Intézet igarga­veket kiváló előadók (Kolos tója vezeti, a résztvevők ne­István, Gergely Ferenc, Ella dig az általános kérdéseken István, Simándy József, kívül megismerkedhetnek a Gregor József, a Bártól: Bé- szegedi művelődési otthonok la énekkar, a JATE énekka- , , , , , .. ra) tolmácsolják majd. munkastíluséval, feladatko­A képzőművészeti szekció­ban a modern festészettel és építőművészettel foglalkozó előadásokat rendeznek, a színháztudományában pedig a bábszínházról, valamint az amatőr és a profi színjátszás közös kérdésedről lesz szó. S ezen kívül animációs filme­ket is vetítenek. A filmesz­tétikai kör élőadásait októ­ber 7-től szombatomként fél 3 órai kezdettel tartják az révei is. Zenei világnap Koncertek Szegeden Zenei világnap rendszer esi- Imre kulturális miniszter. Á tését 1975-ben határozta el az rádióban reggel A zene szava UNESCO Nemzetközi Zenei címmel beszélgetés hangzik Tanácsa. (Az UNESCO az majd el Tóth Dezső kulturá­Egyesült Nemzetek szerveze- lis miniszterhelyettessel. Dél­iének nevelésügyi, tudomá- ben bemutatják Ránki Dezső nyos és kulturális intézőié- új Chopin-lemezét. Késő dél­nye.) Azóta idén október el- után Ének, édes hatalom seje a negyedik zenei világ- címmel a társművészetek je­nap. Vezető gondolata: a ze- les képviselői beszélnek a ne népeket összekapcsoló zenéről, köztük Gobbi Hilda, ereje. Kovács Margit, Szabó Megda, Hazánkban a világnap ren- Barcsay Jenő, Borsos Miklós, dezvényeit a kulturális intéz- Garai Gábor, Passuth László, ményekkel együttműködve a Sőtér István A könnyűzené­Magyar Zeneművészek Szö- ről sem feledkeznek meg „A vétségé szervezi, mint a Nem- zene nem ismer határokat" zetközi Zenei Tanács tagja, címmel kapnak műsort • Ezekre az eseményekre ha- műfaj kedvelői Európa nagy­zánkban és külföldön a ze- városaiból Kölntől Londonig; nekedvelő közönség figyelme Brüsszeltől Monté Carlóig irányul. Budapesten és az * orezágban mindenütt szebb- A j viiágnapr(51 meg_ nél szebb hangversenyeket ^^^ gyeden is. Ma, tartanak. Ez alkatomból idéz- SZQmbatan este 6 órától « ZA1LBarlÓk Böa, , TVV Bartók művelődési központi „Ahhoz, hogy gondolatainkat ban kóruskoalcert lesz a Ju. és érzéseinket zenében fejez- hász Gyula Tanárképző Fő­zük ki, mindent el kell vet- iskola I. számú gyakorló ál* nünk, ami szárnyalását gá- talános iskolája Bartók gyér­től ja, és élnünk kell minden mékkórusának, a Tömörkény rendelkezésre álló eszköz- gimnázium és zenei szakkö­zei..zépiskola leánykarának, vala­Sok városban ünneplik mint a Szakszervezeték Sze­meg a világnapot, a buda- gedi Általános Munkáskóru­pesti ünnepi koncerteket pe- sáriak közreműködéséveL dig a rádió és a televízió a Vezényel Erdős János, dr. helyszínről közvetíti. A zenei Mihálka György és Aracsi világnap előestéjén, szeptem- László, zongorán kísér Ke­ber 30-án nyílik meg a Ko- rekné Fekete Éva. Emlék­runk zenéje ciklus. Ferencsik beszédet mond dr. Kovács János vezényli a műsort, és Miklósné, a megyei tanács ő méltatja majd a világnap csoportvezetője, jelentőségét is. Október 1-én Másnap, október 1-én, va­délelőtt lesz a Fővárosi Ta- sárnap délelőtt 11-től a T6­nács védnöksége alatt a Ze- mörkény zeneművészeti szak­neakadémián a Liszt Ferenc középiskola Lenin körúti Nemzetközi Orgonaverseny nagytermében dr. Halász győzteseinek hangversenye. Előd, a József Attila Tudo­Köszöntőt Farkasinszky La- mányegyetem ' tanszékvezető jos, a tanács elnökhelyettese tanára mond ünnepi beszé­mond. Budapesten két, vidé- det. majd kóruékoncert kö­kén (Nyíregyházán, Székes- vetkezik a stuttgarti Gerd fehérvárott, Esztergomiban, Onnen népzenei együttes, a Vácott, Salgótarjánban) öt szegedi egyetemi énekkar és hangversenyen az 1978. évi a JATE Ságvári gyakorló nemzetközi versenyeken díjat gimnáziumának vegyeskara nyert amatőr énekkarok sze- felléptével. Vezényel Man­repelmek a Kórusok Országos íred Onnen és Szécsi József, Tanácsa és a Zeneművészek Este 6 órakor ünnepi hang­Szövetsége közös rendezésé- versenyt rendeznek a Bartók ben. A Debreceni MÁV Fii- művelődési központban, ahol harmonikusok kortárs ma- Horváth Eszter operaénekes­gyar estjét, a szombathelyi nő (zongorán kísér: Varasdy szimfonikusok évadnyitó Emmi), Szecsődy Ferenc he­koncertjét és a világnap al- gedűművész és Kerek Ferenc kalmából megrendezett isko- zongoraművész műsora előtt lai hangversenyeket említ- mond bevezetőt Pál Tamás jük még Liszt-díjas karnagy, a Szege­A televízió október 1-én di Szimfonikus Zenekar igaz­nyilvános hangversenyt köz- gatója, a szegedi színház ze­vetlt a budai Várszínházból, neigazgatója, a színház meg­Az ünnepi szónok Pozsgay bízott igazgatója. Ady téri Auditórium Maxi­mumban, akárcsak október 6-tól, este 7 órai kezdettel az Art Kino vetítéseit. (Első­nek Kovács András, Gáli István A ménesgazda című nagy sikerű regényéből ké­szült filmjét mutatják be.) Szintén a vizuális kultúra terjesztését szolgálja, jóval szélesebb körben, a Filmba­ráti Kör, amelynek vasárnap délelőtti előadásain (a Fák­lya moziban fél 9, a Vörös Csillag moziban 11 és 13 órai kezdettel) archív filme­ket vetítenek a 40-es, 50-es évek alkotásaiból. Az első előadás október 1-én, vasár­nap lesz, bérletek az előadás napján a helyszínen is vásá­rolhatók. Holnap kezdődnek XPVDSZ kulturális napok a Tizennyolcadik alkalom­mal rendez 'kulturális na­pokat a Kereskedelmi, Pénz­ügyi és Vendéglátóipari Dol­gozók Szakszervezetének Csongrád megyei bizottsága. A holnap, vasárnap kezdő­dő eseménysorozat egész ok­tóberben tart, s változatos programokkal várja a kul­turálódni, művelődni kívánó dolgozókat. összesen 38 szakszervezeti alapszervezet 153 rendezvényt szervezett a megye különböző városaiban és falvaiban. Az országban egyedülálló hagyományokkal rendelkező eseménysorozat célja: minél többféle ren­dezvény, minél több külön­böző érdeklődésű dolgozónak nyújtson lehetőséget az ön­műveléshez mintegy koroná­jaként az egész éves közmű­velődési munkának. S némi ízelítő az egy hő­napon át tartó programok­ból: október 17-én szakszer­vezeti napot tartanak a Víddánál, október 18-án Szentesen, a Csongrád me­gyei Élelmiszer-kiskereske­delmi Vállalat kultúrtermé­ben megyei szavalóversenyt rendeznek, melynek első he­lyezettje a novembert, buda­pesti országos KPVDSZ-sza­valóvensenyen indulhat Sze­gedi alkotókkai — Annus Józsefiéi, Petri Ferenc cel, Lődi Ferenccel — rendez­nék író-olvasó találkozókat Sándorfalván, illetve Szaty­mazon. Október 6-án Szen­tesen a megyei ÉLIKER Ke­resztúri Dezső előadóestjét szervezi meg. A Csongrádi ÁFÉSZ vendége lesz október 11-én Szilvási Lajos. Tizen­három múzeum- és tárlatlá­togatást terveznek, többek között a szegedi Móra Fe­renc Múzeumba, a hódmező­vásárhelyi Tornyai János Múzeumba és a vásárhelyi őszi tárlatra. Budapesti, eg­ri, soproni, szarvasi és hor­tobágyi kirándulásra mennék a Szentesi ÁFÉSZ, a hódme­zővásárhelyi Delta, a székku­tasi Herbária, a szentesi ZÖLDÉRT és a vásárhelyi Vendéglátóipart Vállalat dol­gozói Találkozókat rendez­nek újságírókkal és VIT­küldöttekkel. s jó néhány is­meretterjesztő előadást tar­tanak több helységben. Könyv-, kézimunka-, íotó­és hangszerkiallítások. Mun­ka és műveltség, valamint irodalmi, történelmi, anya­nyelvi, politikai és helytör­téneti vetélkedők ls szép számmal szereoetaek a KPVDSZ kulturális napok eseményei között, s megren­dezik a megyei amatőr kép­zőművészek nagyszabású ki­állítását is.

Next

/
Thumbnails
Contents