Délmagyarország, 1978. szeptember (68. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-29 / 230. szám

102 Péntek, 1978. szentember 29. A magyar—szovjet sportkapcsolatokról f Csanádi Árpád nyilatkozata Gulyás István látogatása Gulyás István, a Magyar Tenisz Szövetség e'nöke, Zentai Ferenc, az MTSZ fő­titkárának társaságában szep­tember 27-én, szerdán Sze­gedre látogatott, ahol meg­beszélést folytatott a sportág helyzetéről a város párt- és állami vezetőivel, a megyei TSH, valamint a városi sportfelügyelőség elnökével, Illetve vezetőjével. A szövet­ség elnöke a délutáni órák­btn a SZEOL AK újszeged! teniszpályáján találkozott a szakosztályok képviselőivel, majd megtekintette a DÉLÉP SC közelmúltban átadott pályáit. Szurkolói gyűl és A SZEOL AK labdarúgó­szakosztálya október 5-én, csütörtökön a belvárosi part­szervezet Victor Hugó utcai székházában tartja szurkolói gyűlését. Az érdeklődők kér­déseket tehetnek fel a labda­rúgó-szakosztály vezetőinek, dr. Dunai János vezető edző­nek és a csapat játékosainak. Labdarúgás Az UEFA kijelölte az Idei európai tornák döntőinek színhelyeit. A BEK-finélét 1979. május 30-án a münche­ni olimpiai stadionban ren­dezik meg. A KEK-döntő idő­pontja május 16.. erre a sváj­ci Baselban kerül sor, amely immár harmadszor fogadja a döntő csapatokat. Az UEFA Kupát — mint Ismeretes — oda-visszavágó alapon ren­dezik meg, május 9-1 és 23-i dátummal. Harminchárom esztendeje már, hogy fokozatosan izmo­sodnak a magyar—szovjet sportkapcsolatok. Ennek ala­kulásáról, a jelen helyzetről nyilatkozott Csanádi Árpád, az OTSH elnökhelyettese, a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság Végrehajtó Bizottságának tagja. Egyebek közt a követ­kezőket mondotta: — A magyar nép sport­szeretete közismert volt ré­gebben ' is, de ez a felszaba­dulást követő esztendőkben még tovább fokozódott. Kü­lönös érdeklődés kisérte azo­kat a sporttalálkozókat, ame­lyeken szovjet és magyar versenyzők, játékosok mérték össze tudásukat. Ezért ,s volt zsúfolt 1947-ben az újpesti sportstadion, amikor a Tor­pedo Moszkva együttese, az első hivatalos labdarúgó­küldöttségként a Bp. Vasas labdarúgóival mérkőzésre ki­állt. Ettől a találkozótól szá­moljuk egyébként hivatalo­sari a szovjet—magyar sport­kapcsolatokat, amelyek az évek folyamán egyre erősöd­tek, bővültek, terebélyesed­tek. Az 1949-es budapesti Vi­lágifjúsági Találkozó sport­eseményein részt vevő szov­jet sportkúldöttség. a koráb­ban több sportágban Magyar­országon vendégeskedő csa­patok után végleg elnyerte az igényes magyar közönség elismerését — A kétoldalú kapcsolatok a kölcsönös segítségadáson át folyamatossá váltak. Felbe­csülhetetlen segítséget kapott a magvar sportvezetés a ma­gyar Testnevelési Főiskola átszervezésében, több sport­águnk fellendítésében. A szoviet birkózók, súlyemelők, tornászok magyarországi lá­togatásai után a magvar úszók, vívók, valamint edzőik Igyekeztek felkészülési mód­szereik átadásával a szovjet sportembereket segíteni. Az 1952-es olimpiától a két nép sportolói szinte valamennyi nagy világversenyen talál­koztak. Nem egy sportágban éppen az egymást segítő ak­ciók és az egymás elleni ve­télkedők eredményei nyomán értek el világraszóló sikere­ket, fejlesztették a sportágat. Később a sportvezetők, sportolók, tudományos mun­katársak, sportorvosok, szak­írók és újságírók kapcsolatai is rendszeressé váltak s e ta­lálkozók a magyar sport szempontjából meghatáro­zóak voltak. A magyar sportkedvelők a szovjet segítségről legújab­ban a szovjet tervek alapján épülő budapesti nagy sport­csarnokról szerezhetnek tu­domást. Segítik is társadalmi közreműködésükkel, hogy a leningrádi jubileumi sport­palota hasonmása mielőbb felépüljön a magyar főváros­ban. — A kapcsolatok fejlődé­sének konkrét bizonyítéka­ként: 1978-ban 34 sportág­ban minden eddiginél na­gyobb számú, összesen 96 vá­logatott szintű eseményen ta­lálkoztak a két ország spor­tolói. — Számunkra külön öröm, hogy a következő olimpia vendéglátója a Szovjetunió fővárosa. Biztosak vagyunk abban, hogy Moszkva és a többi olimpiai város: Tallin, Kijev. Leningrád és Minszk maradandó emlékeket nyúlt majd a magyar küldötteknek. Vízilabda Mi, magyarok a magunk le­hetőségeivel igyekszünk se­gítséget adni az olimpia ren­dezőinek. Ismert tény, hogy a legfontosabb olimpiai szál­lítók között ott vannak a magyar ipari és kereskedel­mi vállalatok, cégek is, így az Elektroimpex, a Tungsram, a BEAG és mások. Az külön büszkeséggel tölthet el ben­nünket. hogy az első hivata­los szállító címet a magyar Elektroimpexnek ítélték oda a rendezők. A magyar dol­gozók az olimpia sikeréhez hozzájárulásukat a nemzet­közi olimpiai lottójátékban történő részvételükkel is ki­fejezik. — A Magyar Népköztársa­ságban úgy ítéljük meg, hogy az 1980-as moszkvai olimpia ezt a nagyszerű, vi­lágméretű mozgalmat tovább erősíti majd. — Idestova harmincnégy esztendősek a szovjet—ma­gyar sportkapcsolatok. A ma­gyar sportélet ez idő alatt rengeteg támogatást kapott és igvekezett nyújtani is vi­szonzásként a szovjet sport­nak. A szovjet sporttal ki­alakult és eevre erősödő, a kétoldalú segítségen és támo­gatáson, a kölcsönös barát­ságon alapuló kapcsolatok évről évre jobban virágoz­nak, és ezen keresztül is jól szolgálják a két nép barát­ságát — fejezte be nyilatko­zatát Csanádi Árpád. (MTT) Javítani kell a propaganda­munkát Ülést tartott a megyei testnevelési és sport albizottság Tegnap Szentesen tartott ülést a Csongrád megyei Ta­nács ifjúságpolitikai bizottsá­gának testnevelési és sport albizottsága. Mivel a tanács­kozáson elsőként a szentesi testnevelési és sportfe'ügye­lőség sportegyesületeket irá­nyító felügyelő és ellenőrző tevékenysége szerepelt, ezért ezúttal nem Szegeden tar­tották meg az értekezletet. A tanácskozáson megjelent Csorba György, a városi ta­nács elnöke, Czifra Pál és Turgonyi Lajo&né, a megyei pártbizottság munkatársai, Oltyán Lajos, a szentesi vá­rosi pártbizottság osztály­vezetője. A testnevelési és sport al­bizottság ülésén második té­maként az MTSH agitációs és propagandamunkáiénak értékelése szerepelt. Fekete László, az MTSH oktatási, agitációs és propaganda­főelőadója elmondotta, hogy a korábbi évekkel ellentét­ben, amikor e fontcs terület­re nem fordítottak elég fi­gyelmet, ma már tervszerű felvilágosító munkát folytat­nak a sajtó, a te'evíz'ó, a rádió, valamint a különböző propagandaanyagok segítsé­gével. A jobb tájékoztatást szolgálja a negyedévenként megjelenő Sporthíradó, amely sok szakembert és sportot szerető igényét elégíti ki, tá­Salakmotor jékoztató, informáló és irányt mutató szakmai cikkeivel. Az MTSH agitációs és propa­gandamunkájának színvona­lát és hatékonyságát nagy­mértékben növelte a megyei Képes Híradó, amely a leg­jelentősebb sporteseményeket örökíti meg, de egyben a sportágakat népszerűsíti. A leggyengébb a sportegyesü­letek agitációs és propagan damunkája, mivel nem tud tak rendszeres kapcsolatot kialakítani a sajtóval, s me gyénkben egyetlen sportkör sem rendelkezik a szurkoló­kat és a sportközvélemányt infor-.ráló híradóval, tájé­koztatóval. A propagandamunka Javí tásának szükségességét bizo­nyítja az is, hogy az utób­bi időben csökkent megyénk­ben a rendezvények iránti érdeklődés. Ezt azonban nem­csak a sajtóval kialakított jobb kapcsolattal lehetne ja vítanf, hanem a szóbeli pro­paganda mozgósító erejét is jobban fel kellene hasznától. Az ülésen felszólaltak: Czif ra Pál, Csorba György. Tur gonyi Lajosné, továbbá Kis­pál Antal, az MTV szegedi körzeti stúdiójának helyettes vezetőie. Nacsa Imre ma kói. Nagy Rébék Fe-enc vá­sárhelyi sportfelügyelők, Ma­ri Kálmán, az MTSH el­nöke. A kiesési rangadó féfje a bennmaradás * MINDENFELŐL LARDARÚGÓ­EKEDMÉNYEK Városi IIL osztály: Kiste­lek a—SZVSE II. 1-0. Do­rozsma II.—Tanárképző II. 2-2. KSZV SE III.—Mihály­te'.ek 2-2, IKV—Alsóváros II. 3-0, Deszk— Domaszék II. 2-1, Szőreg—Gyálarét 2-0, Sán­dorfalva—KSZV SE II. 11-0. Serdülő L csoport: SZEOL AK SI—Aigyő 3-1, Sándorfal­va—Alsóváros 10-1, Deszk— KSZV SE 3-2, DÉLÉP I — Kistelek 16-0, Dorozsma I.— Kinizsi Húsos I. 5-1, SZVSE I.—Tápé 7-0 Serdülő II. cso­port: SZVSE II—DÉLÉP II. 4-3 Dózsa II—Deszk 2-2, Szőreg—KSZV SE II. 3-1, Kinizsi Húsos II —Sz. Postás 5-0. Dorozsma II.—M'hályte­lek 7-2. Serdülő IIL csoport: Bordány—Sándorfalva 3-4, Kistelek I.—Mórahalom 3-1. Alapfokú nagypályás: SZE­OL AK IV.—ATIVIZIG 3-1, 600-as Vasas—Húsipar 3-3, Vendéglátó—Ikarus 8-0. FARKAS JÓZSEF GYŐZELME A SZEOL AK súlyemelői Budapesten II—III. osztályú felnőtt minősítő versenyen vettek részt, ahol a +110 kg-os súlycsoportban Farkas József 245 kg-os összteljesít­ménnyel az első helyen vég­zett. A 67,5 kg-osok mező­nyében Nagy Györgv 160 ki­logrammal 5., csakúgy mint a 82,5 kg-os súlycsoportban 200 kg-os összteljesítmennyel Gáli Dezső. VILLANYVILÁGÍTÁS AZ ADY TÉRI SPORTPÁLYÁN A DÉMÁSZ szocialista brigádjai határidő előtt el­készítették az Ady téri sport­telep kézilabda, kispályás labdarúgó, kosárlabda és te­niszpályáinak villanyvilágí­tását A tömegsport céljait szolgáló sportlétesítmény ün­nepélyes átadásán dr. Rácz János, a JATE SC elnöke mondott beszédet A DÉLÉP SC ASZTALI­TENISZEZŐINEK SIKERE A DÉLÉP SC NB l-es férfi asztal tenisz-csapata legutóbbi két mérkőzésén Miskolcon és Székesfehérváron is győzel­met aratott. DÉLÉP SC— MÉMTE 13:12. A győzelme­ket Bénák (4), Kalmár (3), Mohai, Kárpáti, Nagy T. <2— 2). IIL Bátort, Szabó (4—4), Tósa (3), Nevelics (1) szerez­ték. DÉLÉP SC—Szondi SE 18:7. Gy.: Bénák (5), Nagy T., Mohai (4—4). Kalmár (3), Rózsa (2). ill. Borbély. Ko­vács, Be'la (2—2), Inzsel (1). KISS GÁBOR ELSŐ OSZTÁLYÚ ATLÉTA Az Újpesti Dózsa atlétikai versenyén Kiss Gábor, a SZEOL AK gerelyhajitója (Edző: dr. Trényi Imre) úi megyei felnőtt csúcsot ért el 80.10 m-es dobásával. A sze­gedi testnevelő tanár kiemel­kedő eredményével első osz­tálvű minősítést szerzett. FÜGGŐ A 27. JÁTSZMA IS Baguióban (Fülöp-szigetek) csütörtökön a 27. játszmával folytatódott a Karpov— Korcsnoj sakkvilágbajnokl döntő páros mérkőzés. A világos bábukat ezúttal Korcsnoj vezette. Angol megnyitás után kezdetben Korcsnoj állt jobban, de az­tán ismét súlyos időzavarba került, s a játszma a 40. lé­pés után a világbajnoki cí­met védő Karpov győzelmi esélyével függőben maradt Még hat forduló van hátra az OB I 1978. évi küzdelem­sorozatából. A SZEOL AK együttese kedvezőtlen pozí­cióból várja a hajrát az ugyancsak 8 pontos Eger SE, valamint a 7 ponttal rendel­kező Szentesi Vízmű társa­ságában. A hétvégi kettős forduló után sok minden tisztázódhat Holnap, szom­baton a fővárosban a bajnok­jelölt OSC lesz a kék-feke­ték ellenfele, vasárnap dél­után pedig a sereghajtó Szen­tesi Vízmű látogat Szegedre. A SZEOL AK—Szentesi Víz­mű kiesési rangadó tétje: a vesztesnek búcsúznia kell a legmagasabb osztálytól. Deb­rcczeny Pál edző gondjait szaporítja, hogy az Újpesti Dózsa ellen kiállított Kiss dr. játékára minden bizonnyal nem számíthat. (E sorok írá­sakor még nem született fe­gyelmi döntés a játékos ügyében. A szerk.) A csapat szorgalmasan ké­szült a kettős erőpróbára. Hét közben a Szolnoki Víz­ügy ellen játszott a társa­ság. Egy egy negyedre já­téklehetőséget kapott Rácz Béla is, aki három évvel ko­rábban már elbúcsúzott Ru­tinjára, higgadtságára nagy 6zükség lesz a várható forró légkörű Szentes elleni mér­kőzésen. Bizonyára feltűnt az olvasónak, hogy az OSC­vel vívott találkozóról kevés szót ejtettünk. Nem véletlen, hiszen nem az orvosegyete­miek ellen kell bizonyítaniuk pólósainknak. Debreceni siker az országos páros bajnokságon Esős időben, mintegy öt­száz néző előtt rendezték meg tegnap délután a Sze­gedi Volán Napos úti pályá­ján az országos salakmotoros páros bajnokság befejező, harmadik fordulóját A sáros pálya alaposan próbára tette a versenyzők felkészültségét. A 14 résztvevő közül a deb­receni Oreskónak tapsolt leg­többet a közönség. Oreskó gyűjtötte a legtöbb pontot, szám szerint 17-et. s a nap legjobb időeredménye is a debreceni fiú nevéhez fűző­dik: a 22. futamban 1:210 perc alatt tette meg a 400 méteres pálya 4 körét. Dan­kát (Debreceni Volán) ve­szélyes ve'sen"z+ért a 18. futamból kizárták. A páros bajnokság 111. for­dulójának eredménye: 1. Szlráczki I., Szőke (Borsodi Labdarúgás Volán) 25 ponttal, 2. Szirácz­ki J., Berecz (Borsodi Voláu) 23, 3. Oreskó, Danka (Debre­ceni Volán) 21, 4. Támcsu, Baksán (Debreceni Volánj 21, 5. Egri, Farkas F. íBékési Volán) 15, 6. Farkas G„ Vet­ró (Szegedi Volán) 11, 7. Reszegi. Dankó (Nyíregyhld Volán) 9. Az 1978. évi országos pb ros bajnoltság végeredménye Bajnok: Oreskó János. Dan­ka Tibor (Debreceni Volán) 66 ponttal. 2. Szlráczki J., Berecz (Borsodi Volán) 64, 3. Támcsu. Baksán (Debrece­ni Volán) 62, 4. Szí-áczki I., Szőke (Borsodi Volán) 52, 5. Farkas F.. Egri (Békési Volán) 45. 6. Farkas G„ Vet­ró (Szegedi Volán) 32, 7. Reszegi, Dankó (Nvfregvház' Volári) 17. Felhívás Sportszerűségi Díj adományozásához — javaslatok megtételére Élen a SZEOL ÁK csapatai Az 1867. évben alapított Sport­szerűségi Díjat a kiemelkedően sportszerű magatartást tanúsító sportemberek (versenyzők, diák­sportolók, sportvezetők, edzők, testnevelő tanárok. Játékvezetők, társadalmi aktívák stb.) vagy sportkoUekttvák (sportegyesüle­tek, diáksportkörök, szakosztá­lyok, csapatok, együttesek stb.) erre irányuló Javaslat alapján ez évben ls elnyerhetik. A testnevelési és sportszerveze­tek a területileg Illetékes testne­velési és sporthivatalok, a 1 ma­ginszemélyek pedig közvetlenül vagy a sportsajtó útján tehetnek írásban indokolt Javaslatot, ame­lyet az OTSH sajtó és tájékozta­tási önálló csoportjához (Buda­pest, Rosenberg házaspár u. L sz., 1054) lteU beküldeni. Az ok­tatási Intézmények megindokolt Javaslatalkat a területileg Illeté­kes művelődésügyi szakigazga­tási szervhez küldhetik, amely azokat az Oktatási Minisztérium testnevelési és sport önálló osz­tályához (Budapest, Szalay u. lO—14. sz., 1055) továbbítja. A beérkezett javaslatokat tár­sadalmi bizottság bírálja el. amely egyúttal dönt az adomá­nyozható díjak, plakettek és ju­talmak számáról is. Az 1378. évi Srortszerüségl Díj­ra a javaslatoknak legkésőbb 1379. január 15-tg keU beérkezni­ük a lenti elmekre. Az Országos Testnevelési és Sporthivatal igazgatási és tájékoztatási főosztálya, az Oktatási Minisztérium testnevelési és sport ónálló osztálya, a MagyRr Újságírók Országos Szövetségének elnöksége Vasárnap folytatódtak az országos ifjúsági labdarúgó­bajnokság és az országos ser­dülőlabdarúgó-bajnokság küzdelmei. Ezúttal a HMSE labdarúgói voltak szabadna­posok. A SZEOL AK mind­két együttese fölényes győ­zelmet aratott, miként a Sze­gedi Dózsa i"iiitál is folytat­ták kitűnő szereplésüket. Eredmények. Ifjúságiak: SZEOL AK—Szarvasi Főis­kola Spartacus 4-1 (2-1), Bp. Vasas Izzó—Szegedi Dózsa 0-1 (0-1), Békéscsabai Előre Spartacus—KSC 5-0 (2 0), Új­pesti Dózsa—Honvéd Szabó Lajos SE 0 0 (0-0), Gyutói SE —Szolnoki MTE 0-1 (0-0), Jászberényi Lehel—Központi Sportiskola 1-0 (1-0). Szabad­napos: HMSE. A bajnokság élmezőnyének állása: 1. SZEOL AK 4 4 - - li-z » Z. Ü. Dózsa 4 3 1 - 12-2 7 3. Szegedi D. 4 2 2 - 6-4 6 Serdülők: SZEOL AK— Szarvasi Főiskola Spartacus 7-0 (2-0), Szolnoki MÁV— Békéscsabai TASK 1-0 (1-0,, Bp. Vasas Izzó—Szegedi Dó­zsa 4-2 (2-1), Békéscsabai Előre Spartacus—KSC 9-0 (4-0), Újpesti Dózsa—Honvéd Szabó Laios SE 8-0 (4-0), Gyulai SE—Szolnoki MTE 2-5 (l-l), Jászberényi Lehel —Központi Sportis'-ola 0-6 (0 2). Szabadnapos: HMSE. A bajnokság élmezőnyének állása • 1. SZEOL AK 4 4 - - 2C- 4 9 Z. Vej. nőre 4 4 - - 13-3 T 3. Bp. "asas Izzó 4 3-1 13-5 « t fi

Next

/
Thumbnails
Contents