Délmagyarország, 1978. szeptember (68. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-24 / 226. szám

8 Vasárnap, 1978. szeptember 24; Harmincnégy font Anyagias útirajz A z eligazításon azt mondták, nekünk, magyar egyete­mistáknak missziónk van kint. Angliában arról ismerik a magyarokat, hogy az ötvenhatos disszidensek dróttal fojtogatták a hattyúkat a Hyde-park tavában. Ezen a képen mi csak javítha­tunk. Jobb körökben borostás humor lehetett ez már, kényszeredett nevetéssel jutalmaztuk. Az a be­jelentés viszont, hogy idén föl­emelik a zsebpénzünket, osztat­lan lelkesedést keltett. A tavalyi csoport még csak másfél fontot kapott naponta, meglehet, hogy nekünk két fontot is ad a British Council, ígérte a referens. A kiutazásunk ügyében illeté­kes magyar szervek is gavalléro­san viselkedtek: beválthattunk háromszázharminc forintot, ame­lyért nyolc kemény fontot kap­tunk kézhez. * Legtöbben először repültünk. Aki ritkán utazik repülőgéppel — s honfitársaink többsége ebbe a csoportba tartozik —, annak első dolga a gépen, hogy étkezés után zsebre dugja az eszcájgot. Emléknek igénytelen, de szelle­mes ajándéknak kiválóan alkal­mas. Kárt nem okoztunk vele, a MALÉV — remélhetőleg —, úgy­sem használná fel újra a mű­anyag evőeszközöket. Z. ki sem csomagolta a készle­tet a celofánbői. Inkább kézzel ette a sonkát meg a salátát. Ké­sőbb újabb ajándéknak valóra tett szert: zöld színű, illatos MA­LÉV-szappant hozott a toalettről. Nem egyet: mindet, amit talált. A szerencsés leszállás után az egyik lány diszkréten összehajto­gatta és eltette a gyomorrontás kulturáltságát elősegítő nylon­zacskót is. * Mindjárt első este kellemetlen meglepetésben volt részünk: a csoport programját összeállító hölgy, az angol társszervezet kép­viselője közölte, hogy nem napi két fontot kapunk, hanem a há­rom hétre összesen tizenegyet. A csoport vezetője azonnal rekla­mált, hogy nem ez szerepelt a megállapodásban. A hölgy meg­ütközésének adott kifejezést. Épp előttünk járt ott egy szovjet cso­port, azok fegyelmezetten tudo­másul vették az összeget, eszük­be sem jutott követelőzni. Akkor szontyolodtunk el vég­leg. amikor az árakat is meg­ismertük: kiderült, hogy a ka­pott tizenegy fontból mindössze tizenöt alkalommal utazhatunk metróval a szálláshelyünkről a városközpontba és vissza. A ma­radék ötven pennyért megenged­hetünk magunknak két doboz Pepsi-Colát vagy egy doboz ci­garettát. * Ha már L&ndontan voltunk, megpróbáltunk kapcsolatot te­remteni az angolokkal. Ez nehe­zen ment, annál is inkább, mert a három egyetemről összeverődött magyar csoport tagjai egymással sem igen tudtak kontaktust ki­alakítani. Előnyben voltak azok, akiknek levelezőpartnerük, roko­nuk, disszidens ismerősük élt kint. Ezek azonban különbejára­tú ismerősök voltak, zokon is vették volna, ha a kényszeredet­ten fogadott látogató az egész éhes csoportját is magával hozza. Akit nem ajándékozott meg a sors angliai ismerősökkel, némi leleményességgel az is segíthetett magán. Z. például már előző nyáron tolmácsolást vállalt egy nemzetközi építőtáborban, ahol a kiválasztott angoljait külön fi­gyelmességként naponta tömte gyulai kolbásszal és barackpálin­kával. Előrelátása meghozta gyü­mölcsét: bőséges lehetőséget adott kedves ismerőseinek, hogy viszo­nozhassák magyaros vendégsze­retetét Mindenhová légkondicionált busszal szállítottak bennünket, udvarias idegenvezetők nyüzsög­tek a csoport körül. Mtnt kide­rült, udvariasságuk véges volt, ha bármilyen kísérletet tettünk a program megváltoztatására, azon­nal elvesztették a türelmüket Mindjárt első alkalommal el­vittek bennünket a Szent Pál Székesegyház melletti eldugott kis könyvesboltba, ahol kelet­curópai turistáknak — az enyhü; lés jeleként —, Ingyen adtak bi­zonyos könyveket. A boltot va­lami szomorú szemű „hadiözvegy" vezette, ki tudja, melyik ellen­forradalomban veszthette el a férjét. * A csoport tagjai gyors intéz­kedést követeltek a zsebpénz fel­emelésére. A legvérmesebbek iz­gatottan pusmogtak a csoportve­zető háta mögött: neki biztos te­le a zsebe dollárral! A British Council illetékesei — ahogy az lenni szokott —, éppen házon kí­vül voltak. A londoni egyetem magyar lektora megígérte, hogy közbenjár a nagykövetségnél. Időnként előfordult, hogy pénz­ben kaptuk meg az ebédet. Más­fél fontot adtak egy étkezésre, ilyenkor leleményességi verseny kezdődött, ki tud olcsóbban ebé­delni. A debreceniek nyers sár­garépát vásároltak, mi némi ol­csó péksüteményt és tejet, ötlet­ként felmerült, hogy fel kellene tankolni az ingyen könyvesbolt­ban, aztán továbbadni a könyve­ket az antikváriumba, de azt hi­szem, ezt sem valósította meg senki. A pénzünk pedig rohamosan olvadt. Ha néhány óra szabad időnk volt, buszra, metróra úgy elment egy font, mintha soha nem is lett volna. Étkezést ugyan Ingyen biztosított a szervezet, előkelő éttermekben ültünk, még gyertyát is gyújtottak az aszta­lon, de az étel mindig ,.fish and chips" volt, vízízű sült hal, víz­ízű sült krumplival. Ahogy el­takarítottuk, megjelent az előkelő és udvarias pincér, mély meg­hajlással érdeklődött, cólát vagy gyümölcslét parancsolunk-e ebéd után. Legényesen odavetettük, mint itthon, harmadosztályú egyetemi kocsmákban, hogy sort parancsolunk. Amikor szedelőzködni kezd­tünk, ugyanúgy hajlongva hozta utánunk a számlát, amely fejen­ként hetven-nyolcvan pennyt tett ki, és megmagyarázta, hogy a szervezet csak a fish and chipsre és tiszta vízre fizetett be ben­nünket. * Szétosztottak bennünket négy, különböző város főiskoláin. Több pénzről még mindig nem esett szó. Szerencsére Edinburghban a helyi vezető már megtömte he­lyettünk a fűtőberendezés tíz­pennysekre éhező perselyét, egy­egy gyors italra is meghívott Járt Magyarországon, valameny­nyire ismerte Kelet-Európát, összehasonlító neveléselmélettel foglalkozott, zseni volt és üres zsebű, lompos életművész. De azt ő sem értette, hogy mi, akiknek a hazájában — saját szemével látta —, jól élnek az emberek, sok az autó, és dugig vannak az éttermek, miért va­gyunk kint olyan szegények, hogy inkább kilométereket gyalogo­lunk, csak ne kelljen autóbuszra pénzt kiadni. Edinburghban végre pénzt kaptunk. Tizenöt fontot. Az an­gol szervezet levelet ls mellékelt a pénz mellé, melyben kimért, udvarias hangon tudomásunkra hozták, hogy félreértés történt, mégpedig a magyar fél részéről. A burkolt célozgatásból úgy tűnt, az angol cserecsoport tagjai ls kevesellték a zsebpénzt Magyar­országon, és úgy érezték, kísé­rőik arra törekedtek nálunk, hogy minél több valutát bevál­tassanak velük. Ezért kaptunk mi először csak tizenegy fontot. Később azonban felülvizsgálták álláspontjukat, és hogy lássuk, ők komolyan veszik az enyhü­lést, apanázsunkat megtoldották még a fenti összeggel. A célozgatást sem megcáfolni, sem igazságáról meggyőződni nem állt módunkban, így nyeltünk egyet, és eltettük a pénzt. * Mielőtt elindultunk, rokonok, ismerősök bejelentették, milyen ajándékot várnak tőlünk. Zsilett­pengétől a farmernadrágig sok minden szóba került. A Portobello Road Marketen mindenki megengedett magának egy-két indiai rongyinget az ol­csóbbak közüL Z. lómregényeket vásárolt egy utcai árusnál. Ti­zennégy pennyért adták darab­ját, ilyen címek szerepeltek köz­tük, mint Térdig a vérben, Ha­rakiri az orchideák alatt stb. M. gúnyosan szemlélte gyara­podó ajándékainkat. Még azt is kinevette, aki farmert hozott ma­gának, mondván, hogy farmert otthont is lehet kapni, ha már eljöttünk, olyasmire költsük a pénzünket, amihez csak itt jut­hatunk hozzá. M. ezért kizárólag szex- és horrormozikra költötte a pénzét. Eleinte még hazajött három-négy óra tájban, de a mi ócska kis penziónk kapuját be­zárták éjszaka, és M. addig do­bálta a virágföldet szobatársai ablakára, míg fel nem tűnt a rendőröknek, akik azt tanácsol­ták neki, hívja fel telefonon a gondnokot. Ezután csak a napi programok kezdetére tért haza. * A pénztelenségtől többet szen­vedtünk, mint a ritkán felszínre kerülő politikai előítéletektől. Szemünk se rebbent, ha néha balkáni cigányországnak titulál­ták hazánkat, magunkat pedig íat-kos, patás, kénkőszagú párt­titkárok szemellenzős gyerekei­nek, akikben megbízik az ottho­ni „totalitárius diktatúra". Nehéz megfogalmazni, kivel is volt bajunk, mi növelte torkunk­ban keményre a gombócot há­romhetes jutalomutazásunk alatt. A vendéglátók hűvös távolság­tartása, vagy az, hogy honfitár­saink otthon esetleg fejőstehén­nek nézték az angol cserecsopor­tot, igyekeztek minél több devi­zát kikaparni a zsebükből, ami­nek aztán mi viselhettük a kö­vetkezményeit? És bár mi nem tettünk kart a Hyde-park haty­tyúiban, drót helyett kenyérmor­zsával közeledtünk hozzájuk, mégsem biztos, hogy minden hú­zásunkkal segítettünk eloszlatni az angolok előítéleteit. Elszoktunk itthon a nélkülözés­től. Miközben mi ezen meditál­tunk, megmutatták nekünk az egyik Glasgow-i kerület munka­nélkülieket foglalkoztató alibi­gyárát. Düledező épületekben, a század elejéről fennmaradt, ócs­ka gépekkel teáscsészéket állíta­nak elő. Egy rokonszenves, fiatal pszichológusnő elmondta. hogy tíz penny egy csésze előállítási költsége. A kereskedelem két pennyt fizet égy elkészült edé­nyért. A hiányzó nyolc pennyt az állam pótolja. Véletlen volt. de egy pillanatig úgy tűnt, mintha csúfolódna. TANÁCS ISTVÁN A bükki nemzeti park A tengerszinttől számítva Eger még 180 méter ma­gasan terül el a Bükk­hegység lábánál, de onnét kezd­ve északra, egyre magasodnak a hegyek, az istállókői 959 méteres csúcsig. Az Északi-középhegység­ből a Bükköt érte az a szerencse, hogy gazdag faunájából kijelöl­jék — Heves és Borsod megye területén — a hortobágyi és a kiskunsági után harmadikként hegyvidéki nemzeti parkunkat. A kijelölés megtörténtét 38 ezer 774 hektáron 1977. január else­jével dátumozza az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal. Mi történt azóta és miért erre a területre esett a választás? Erről és a nemzeti pai'k jelen­tőségéről, szerepéről beszélget­tünk ottjártunkkor Ács József Róbert környezet- és természet­védelmi előadóval. Fiatalember létére gazdag tapasztalatokkal, gyakorlati ismeretekkel rendel­kezik, mert a technikum elvég­zése után három évig erdészke­dett Felsőtárkánynál, az Egeres­völgyben. — Kezdjük talán azzal — mondotta —, miért Heves és Bor­sod megye területének egy részé­re esett a nemzeti park kijelölé­se. Azért, mert ennek a hegyvi­déknek a természetvilága a leg­érintetlenebb még. Nem bolygat­ták meg állami és magánépítkc­zésekkel — kivéve a régi turista­házakat —, mint például a Mát­rát Nemzeti parkunk területén nincs és nem is lesz magánépít­kezés. Vállalatok, gazdaságok, in­tézmények is csak külön enge­déllyel és meghatározott terület­re szorítkozhatnak, ha éoíteni akarnak dolgozóiknak üdülőt. Tudtommal Ilyen igény. kérés még nem érkezett hozzánk. — Hegyvidéki nemzeti par­kunk létét persze nem úgy kell értelmezni — folytatta —, hogy területén megszűnt vagy meg­szűnik például az erdőgazdálko­dás. A bükkösök, a tölgyesek, a fenyvesek, a cserfaerdők, a já­vorfaállomány, a mezővédő erdő­sítés éppúgy jó kezekben van a mátrai és a borsodi erdő- és fa­feldolgozó gazdaságokéban, mint azelőtt, kivéve bizonyos megkö­téseket a szigorúan védett terü­letekre, mint például a „kövek vonulata" Bélkőtől — Bélapát­falvától — Háromkőíg, a lilafü­redi műútig, nagyjából Répás­hutáig. A teljesen gépesített fa­vágás, szállítás, a kivágott fák pótlása, a különböző erdészetek­ben a mészkő- és a faszénégetés ugyanúgy folyik, mint azelőtt. Falvak közelében nemcsak a sze­zonban, tavasztól őszig, hanem télen is dolgoznak a szénégető boksák, mert jó exportcikk a fa­szén. Szenftésre bármely fa fajta felhasználható. Legjobb persze a bükk- és a gyertyánfa. Erdőtisz­tításkor és ritkításkor esetenként nem éri meg a kis mennyiség miatt a kivágott fákat elszállíta­ni, hanem azokat ott helyben szenesítik el. Az így nyert érté­kesebb termék már megéri a szállítási költséget. S hogy mi történt hegyvidéki nemzeti parkunk kijelölése óta. arra Ács József Róbert a követ­kezőket sorolta el. Biológiai, geo­lógiai és építési felügyelőségek jöttek létre. Nevükben benne van, hogy ki, mivel foglalkozik, az állat- és növényvilágtól, a kő­zetek vizsgálatáig. Barlangok, források, vízerek feltárása, a környezetbe, a tájba illesztésük, a természetet utánzó mimikri létrehozása tartozik az építési felügyelőség hatáskörébe, továb­bá tervek alapján: fogadó és ku­tató házak építése. A bükki nem­zeti park dolgozóinak feladata ugyanis a természeti értékek megóvásán és megmutatásán túl az, hogy kincseink feltárását biz­tosítsák a hazai és a nemzetközi kutatás számára. Kapcsolatuk van már több egyetem tudomá­nyos intézetével és megteremtik a területkezelők és hivatásos ter­mészetvédelmi őrök mellett út­törőkből és KISZ-esekből azt a tömegbázist, amely védelmül szolgál a nemzeti park sértetlen­ségének. A szigorúan védett helyeken tiltó és tájékoztató táblákat he­lyeztek el — a tűzrakások kije­lölésével is — a turisták eliga­zítására. Az idegenforgalom irá­nyítottabbá válásával a Bükk ter­mészeti értékeinek megmutatása is sokat nyert. Példának tekint­hetjük a Szalajka-völgyet, amely e nemzeti park része. Az idegen­forgalmi szezonban naponta öt­hatezer látogatót, hazai és külföl­di érdeklődőt vonz. Itt van a szabadtéri erdei múzeum is, amely a favágók, a mész- és a szénégetők régi életmódját, kunyhóikat, szerszámaikat tárja a látogatók elé. Korábban erro behaladni személygépkocsival vagy motorkerékpárral 20, illetve 10 forintot kellett fizetni. Most is sorompó zárja az utat, de a behajtás díjtalan. Forgalomszám­lálás végett csak a gépjárművek rendszámát írják fel, hogy kl megy be, mert annak vissza is kell jönnie anélkül, hogy a nem­zeti park tulajdonához tartozó bármilyen értéket is kivinne. A beszélgető partner és kalauz, Ács József Róbert azzal búcsú­zott el tőlünk, hogy sok dolguk van még addig, mire minden ter­vet, elképzelést valóra váltanak bükki nemzeti parkunk megóvá­sára, gazdagságának maradékta­lan feltárására a' tudományok se­gítségével és annak közkinccsé tételére a megmutatás megannyi eszközével. LODI FERENC Magányosan Az öregember, mint mindig, most is ott állt a pályaudvari hirdetőtábla előtt. Mellette középkorú férfi böngészte a hirdetéseket Odamerészkedett hozzá és megszólította: — Bocsánatot kérek, tisztelt uram — mondta neki félén­ken. — Külön bejáratú szo­bát ajánlanék. Szinte semmi­ért A férfi végigmérte az öre­get. Emez láthatóan, minden ok né'.kül — vagv talán a hi­deg miatt —, könnyezett Arca és szakálla piszkos volt öreg té'ikabáttát spárgával fogta össze a derekán, remegő ke­zében gyűrt kalaplát szoron­gatta. A férfi megcsóválta a fejét aztán ezt mondta: — Sainálom, Nincs szüksé­gem szobára. Az öregember elfordult Ahogy pislogott szemeiből könnyek potyogtak. Maga elé meredt. Amióta felesége ma­gára hagyta, rendszeresen lát­ni a hirdetőtábláknál. Nemrég valahogy sikerült kiadni az olv sokszor és sokaknak kí­nált szobát. Valami háza'pár­féle költözött hozzá. Nem sze­rettek fizetni. Pár hónán után aztán ők is leléptek. Remé­nyeit ismét csak a hirdető­táblák körül vélte megtalálni. Naphosszatt ólálkodott és ajánlgatta külön bejáratú szo­bálát, de senki sem hitte el neki. Amíg a felesége élt. egy­szerűbb volt. Az asszonv var­rogatott. n'csón. és talán szé­pen is. Megéltek. Am a vá­ratlan halá'eset után megvál­tozott minden. Azt tanácsol­ták neki, költözzön az öregek otthonába. Hagvja abba a munkát. S bár az öregember nem akart ráálni, másnap egy másik nyugdíjast állítottak a helyére. Üjra kérték, foglalja el helyét az otthonban. Nem lesz egyedül. Mindent megkap, amire szüksége lehet Hosszas unszolásra végül be­leegyezett. összecsomagolt, el­indult Útközben azonban meggondolta magát és vissza­fordult. Mindenáron ki akar­ta adni a szobát. Megél! — gondolta. A kevéske nyugdíj, meg amit a szobáért kan. elég lesz hozzá. Am a lakbérrel legutóbb angolosan távozó házaspár óta nem akadtak újabb szobai gén vlők. Sokan, látva az öregembert, meg se nézték az általa kínált szobát. Most. hogv ott állt a járdán, a hirdetőtábla e'őtt gondola­taival és szomorúságával, ész­re sem vette, hogv mindunta­lan fel akarják lökni. De nem tágított Elhatározta, nem ad­ja fel. Nekitámadt a legelső közeledő párnak. Szája ki­nyílt, arca érthetetlenül, fur­csán görcsbe rándult Hangot azonban nem adott — Vigyázz! — sikoltott ha'kan, arcán rémülettel a nő. — Ez részeg! A férfi, akit a nő el akart cibálni, visszanézett — Várj, szívem — mondta. — Ez nem részeg. Mindjárt összeesik. Az öregember széttárta kartatt. néhánvszor megoör­dült maga körül, aztán elvá­gódott Perceken belül tömeg vette körül. Arcra bukva teküdt a járdán. Nem mozdult Se" ki sem tudta, mi történt. Igazából nem is érdekelt ez senkit A mentő azért megérkezett. Sziréná Iától n»m dőltek ösz­sze a környező házak. OSZTOJKÁN BÉLA

Next

/
Thumbnails
Contents