Délmagyarország, 1978. szeptember (68. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-19 / 221. szám
26 Kedd, 1978. szeptember 19. Labdarugó NB II Győzelem idegenben döntetlen idehaza Ma délután 4 órakor Volán SC— Tatabánya Ma, kedden délután az újazegedi Sportcsarnokban a Volán SC NB l-es kézilabda, csapata a bajnoki tabella élén álló Tatabányai Bányász együttesét fogadja az öszi bajnoki forduló nyitómérkőzésén. A válogatott Helsinkiben Hétfőn elrepült Helsinkibe a magyar labdarúgó-válogatott. A csapatnak a már korábban kijelölt 16 játékos a tagja. Toborzó A Szegedi Vasutas Sport Egyesület atlétikai szakosztálya szeptember 21-és 22-én, csütörtökön és pénteken délután 3 és 5 óra között atlétatoborzót tart. A jelentkezők tornacipőt és mezt vigye, nek magukkal. Vililabda OB I BVSC— SZEOL AK 5-4 (0-0,1-0,1-2, 3-2) Szőnyi út, 100 néző. Vezette: Kiss. Orosz. SZEOL AK: Esztergomi — Molnár L„ Dudás, Zámbó, dr. Kiss, Szittya, Bozsó. Csere: Kurzora. Edző: Debreczeny Pál, A SZEOL AK megismételte 6zambati kitűnő játékát. Küzdelmes. kemény mérkőzésen a szegedi kék-feketék végig egyenrangú ellenfelei voltak a hazaiaknak és amennyiben jobb százalékkal használják kl emberelőnyös helyzeteiket, úgy a meglepetés sem maradt volna el. Az együttesből Esztergomi és Molnár L. nyújtott átlagon felüli teHesítményt. Biztató, a csapat valamennyi tagja Jó formában van. A hét végén két alkalommal is hazai környezetben játszik a szegedi gárda. Szombaton a Szolnoki Vízügy, vasárnap pedig az Űjpestl Dózsa látogat Szegedre. Mindkét összecsapás dé'után 4 órakor kezdődik az újszegedi versenyuszodában. így kellett volna tippelni! 1. Miskolc—Debrecen 1-2 l 2. Gyula—Papp J. SE 0-3 2 3. Klsvárda—Szo. MTE 0-1 2 4. Eger-Nylregyháza 1-0 1 V Uorsodl B.-Kazlncb. 2-1 1 «. Szolnoki MAV—O.d l-l X 7. Gyöngyös—BTASK 2-0 1 8. 22. 17. Volán—G.-MA VAG 0-4 2 9. KKFSg-Bp. Spart. 4-1 1 10. Budarok-nvsc 4-1 1 11. Pénzügyőr—Kerak. SC l-l 2 12. nunaújvirosl En.-Vác 3-1 1 13. Kaposvár—PVSK 1-0 1 ' 1 14. Répcelak—MAV NTE 1-0 1 A SnortroRadásl és Lottó Igazgatósúg közlése szerint a 37. fogadási héten 13 találatos szelvény. amely egyben 13 plusz 1 tatálatos ls. 3 darab, a nyeremény és a Jutalom együtt 548 ez-r 223 forint. A tizenkét talúlat , szelvénvck száma 174 darab, nyereményük egyenként 4598 forint. Tizenegy találatos szelvény 2775 darab, nyereményük egyenként 288 forint. A tlzdaláiatos szelvények száma 25 017 darab, nyereményük egyenként 48 forint (MTI) Sz. Dózsa-BKV Előre 2-1 (1-1) Budapest, Knopp I. utca, 1000 néző. Vezette: Palotai. Sz. Dózsa: Makai — (Pozsár a 82. percben) — Ződi, Bíró, Emődi dr., Nagy — Pócsik, Pipicz, Németh, Csömör — Veres, Kanász (Ladányi a szünetben). Edző: dr. Reményik László. BKV Előre: Gógös — Tóth, Sinkó, Perényi — Boruzs (Czauner a 61. percben), Gulácsi, Csukás, Stockbauer — Udvarev (Károlyi a 69. percben), Varga, Gubán. Edző: Borbély András. Az első negyedóra eseménytelen mezőnyjátékkal telt eL A későbbiekben a Dózsa lépett fel támadólag. A 22. percben szogletrúgáshoz jutott a szegedi csapat. A bal oldalról Pócsik ívelt középre, a jó ütemben érkező Emődi dr. 8 méterről a bal alsó sarokba fejelte a labdát, 1-0. A 28. percben szabadrúgáshoz jutottak a fővárosiak. A pontrúgást Csukás végezte el, labdája Makairól kipattant, a befutó Varga 5 méterről a kapu fölé emelt. A 32. percben ártalmatlannak látszó hazai támadás végén Boruzs a jobb oldalról középre adott, a labda az egyik Dózsa-védön irányt változtatott, Gubán elé pattant, aki kilépett a védők közül, majd 11 méterről a tehetetlen Makai mellett a bal alsó sarokba helyezett, 1-L Szünet után az 53. percben tormás nazai támadás végén Outácsi 16 méterről a íeiso lécet találta telioe. Ezzel az anciovai tulajdonképpen véget ertek a nazai próbálkozások. A mérkőzés következő idószakáoan a Dózsa vette at a játék irányítását. Az 58. percoen korszerű Dózsa- tamaaas vegén a feifuto Zódi oeaaását a 16os vonatatol Csomor kapásból lőtte kapura, a jobo alsó sarok elol Gőgös bravúros védéssel mentett. Két perc múlva a bal oldalon feljutó Ladányi a felezővonaltól mintegy 40 méteres ataoással a cutso oldalon induló Pucsikot hozta játékba, aki a kaputol 11 méterre, a kiinduló Gőgös mellett kapásoól, laposan a hálóba helyezett, 2-1. (Bitkán látható, szép megoldásból szerezte meg a Dózsa a győzelmet jelentő gólját.) A 63. percben a mérkőzés legnagyobD helyzete maradt kinasználatlanuL Mintaszerű szegedi támadást követően Németh ügyesen tette maga elé a labdát, kiugrott a védők közül, már csak a kapussal állt szemben, de einamarkodottan, 12 méterről, a kapujából kimozduló Gőgöst találta telibe. A 82. peresen fővárosi támadást láthattak, a nézők. A kapu elé ívelt labdát Makai gyors vetődéssel mezőnybe ütötte, a védés követően a lendülettől a jobb oldali kapufának ütközött, s oly súlyosan megsérült, hogy nem tudta folytatni a játékot. A közepes iramú és színvonalú mérkőzésen a korszerűbb és tudatosabb csapatjátékot nyújtott Dózsa szervezetten védekezett, gyors ellenakciói mindig veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára. Jó: Emődi dr., Veres, Pócsik, illetve Gubán. SZEOL AK— Balassagyarmat 1-1 (0-0) Szeged, Tisza-parti stadion, 3 ezer néző. Vezette: Hámori. SZEOL AK: Nagy 1. — Hevesi, Repka, Forgács, V. Tóth — Kádár, Hágelmann, Nahóczky — Kozma 11., Széli, Jernei. Balassagyarmat: Baár — Robb, Jelen. Szebeni, Lajkó — Hornyok, Pribeli, Hugyecz, Kovács — Lucska, Erdélyi. A vendégcsapat kezdte a játékot A 12. percben óriási gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul a vendégek. Lucska lesgyanús helyzetben teljesen egyedül törhetett kapura, az ötösről azonban a kivetődő Nagy István lábát találta telibe. (Nagy kapusbravúr volt!) A 20. percben Forgács a kiugró Hágelmann elé tálalt, aki futtából az oldalhálóba lőtt. (Dunai János mellettem megjegyezte: „ezt kell elgurítani a hosszú sarokba!"). A 25 percben Jernei végzett el szögletrúgást a jobD oldalról, labdáját Forgács a léc fölé fejelte. A 36. percben újabb védelmi hiba után Lucska szerezhetett volna vezetést, Nagy István azonban kapujából messzire kifutva, bravúrral hárított. A 39. percben a SZEOL AK kapuja előtt húzogatták a labdát a vendégcsatárok — a jó helyzetnél még jobbat akartak kialakítani, a végén aztán Hevesi szögletre szerelt. A 40. percben egy ellentámadás után Kádár lőtt fölé. Két perc múlva Nahóczky a bal oldalról lőtt keresztbe egy labdát, amit Kádár a 16oson belül maga elé tett, amikor Lajkó felvágta. Hámori játékvezető a nyilvánvaló 11-es helyett továbbot intett! Egy perccel a félidő befejezése előtt Jernei az ötösről rosszul találta el a labdát és így lövése Jelenről szögletre pattant Fél perc telt el a második félidőből, amikor megszerezték a vezetést a vendégek. Kozma II-től Kovács megszerzett egy labdát a felezővonal tájékán, Erdélyihez játszott, aki a bámészkodó szegedi védők mögé ívelt és az érkező Kovács egyből a bal alsó sarokba lőtt, 0-1. A gól után végre úgy játszottak a szegedi játékosok, mint ahogy elvárta volna a közönség tőlük már a mérkőzés kezdete után. Egyre-másra vezették támadásaikat a vendégek kapujára. A levegőben lógott az egyenlítő gól. A hazaiak nagy mezőnyfölényük ellenére, úgymond grundfocit játszottak. Minden elképzelés nélkül vezették támadásaikat! A 65 percben cseréltek a vendégek. Jelen helyett Szedlák lépett a pályára. Negyedórával a mérkőzés befejezése előtt öngóllal kiegyenlített a SZEOL AK. Rep/ca lőtt kapura a jobb oldalról, labdája a kapufáról Baár kapusra pattant, onnan pedig a gólvonal mögé, l-l. Felélénkült a játék. A szegediek nagy akarással vetetté* magukat a küzdelembe. A 60. percben az enerváltan játszó Széli helyére Kunszt állt. A 77. percben cseréltek a vendégek is. Lucsxa helyett Tóth lépett a pályára, majd egy perc múlva Hágelmannt Szalai váltotta fel. Három perccel a mérkőzés befejezése előtt Kunszt hatalmas lövését hárította a vendégek kapuvédője. A SZEOL AK ezen a hazai találkozóján is mélyen tudása alatt szerepelt. Minden elképzelés nélkül futballoztak játékosai. Különösen gyenge teljesítményt láthattunk Jerneitől, Kozmától, Szélitől és az egyenlítő gól ellenére Repkától. A csapatból egyedül (hazai pályán, a Balassagyarmat ellen!) Nagy István kapuvédő teljesítménye dicsérhető, aki két alkalommal is bravúrral mentette meg hálóját a góltóL A vendégcsapatból Baár, Robb, Jelen és Kovács teljesítménye emelkedett az átlag fölé. B.L. A középcsoport további eredményei: Volán SC—H. Bem J. SE 0-0, Ganz-MÁVAG—22. sz. Volán 4-0 (2-0), Budafoki MTE—BVSC 4-1 (2-0), Pénzügyőr SE—KSC 1-2 (0-2), Kossuth KFSE— Bp. Spartacus 4-1 (1-0), Építők SC—Dunakeszi Vasutas 2-2 (0-1), Dunaújvárosi Építők—Vác 3-1 (l-l). A bajnokság állása 1. Budafok J 3 4 - IS- 7 10 2. Kecskemét S S - 1 10- 3 10 3. Volán SC 7 4 2 1 10- 4 10 4. KKFSE 7 4 2 1 14- 9 10 5. BVSC 7 3 3 1 10- 9 S 6. G.-MAVAG 7 3 2 2 10- 5 I 7. Építők SC 7 2 3 2 10- « 7 3. Szegedi D. 6 2 3 1 6- 5 7 9. B.-gyarmat 7 2 3 2 10-11 7 10. SZEOL AK 7 2 3 2 7-10 7 11. Pénzügyőr 6 2 2 2 10- 8 6 12. D.-Újv. Ép. 6 2 2 2 6- 5 6 13. Vác 6 2 2 2 7- 8 6 14. Bp. Spart. 7 2 2 3 10-12 6 15. Bem SE 71335-88 Dunakeszi 7 1 3 3 5- S 5 17. BKV Előre 6 1 2 3 3- S « 18. Ikarus 6 1 - S 2-11 2 19. 22. sz. Volán 7-16 1-15 1 Szabadnapos: Vasa* Ikarus. 1878. SZEPTEMBER 19., KEDD - NÉVNAP: VILHELMINA A Nap kel 5 óra 26 perckor, és nyugszik 17 óra 49 perckor. A Hold kel 19 óra 22 perckor, és nyugszik 8 óra 19 perckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 156 cm (áradó). Megyei /. osztály Idegenben nyert a Kinizsi-Húsos A megyei L osztályú labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában Jól szerepellek a szegedi csapatok. A Kinizsi-Húsos, az SZVSE, a DÉLEP SC és a KSZV SE mindkét bajnoki pontot megszerezte, csupán a dorozsmai labdarúgók hagyták el lehorgasztott fővel a Játékteret. Az SZVSE újabb gólzáporos győzelme arra enged következtetni, hogy a vasutasok a rangadón elszenvedett vereség után magukra találtak. A Jelek szerint DÉLÉP SC—Szegedi VSE párharc lesz a bajnoki elmért. Eredmények: Kinizsi-Húsos—Hódikőt 3-1 (2-0). Hódmezővásárhely. 200 néző. Vezette: Abranov (Jól). Ktnizsl-Húsos: Prlsllnger - Róna (Szilágyi l). Herold, Vértes, Schvarcz - Varga (Eoerjessy), Sándor II.. Miklós - Sebők, Bokor, Gránitz. Miklós a 18. percben szerzett vezetést. 1-0. Nyolc perccel később Sebők növelte az előnyt. 2-0. A 65. percben szépítettek a hazaiak, majd a 85. percben Sándor IL állította be a végeredményt. 3-1. A KinizsiHúsos valamennyi Játékosa átlagon felüli teljesítményi nyújtott. SZVSE—Kistelek 5-1 (1-0). Kistelek. 509 néző. Vezette: Dondor. SZVSE: Gtllcze - Hajdú Otótb). Tihanyi, Hegedűs. Szrenka Nagy Z., Takó. Gcrecz — Molnár, Tóth J. (Kovács Z) Sebők. Kistelek: Krlzsán - Harmath, Cz'rok. Tóth T. - Pataki. Koncz - Vigh, Czelgerschmidt. Kovács. Nagv T.. Becset. A IL félidei Jó Játékával az SZVSE rás-olgált a nacv góik(iianbsé°(l evőzdemre. GőUövő: Tóth J. (3). Takó. Molnár. Illetve Nagy T. Jó: Szrenka. Takó. Tóth J„ Sebők, illetve Czelgerschmidt. DÉLÉP SC—Mindszent 2-0 (1-0). Mindszent, 300 néző. Vezette: Tombor. PÉT .ÉP SC Terhes II. — Havasi, Terhes l, Zádorl, Czompó - Tímár dr., Böröcz, Hóller - Miklós. Rácz (Varga), Vitális (Driszner). A lelkes mindszentiek eUen csak nagy küzdelemben nyert, az ezúttal mérsékelten Játszó DÉLÉP SC. Góllővő: Tímár dr., Miklós. Jó: Terhes IL, Terhes L, Czompó, Böröcz. KSZV SE—Sándorfalva l-l (1-0). Kertész utcai pálya. 200 néző. Vezette: Börcsök (Jól). Az újszegedlek ezúttal Jó százalékban használták kl kínálkozó lehetőségeiket. Góllövő: Butyka (2), Kürti, Mészáros (11-esből). H. Porcelán—Ktskundorozsma 2-0 (1-0). Dorozsma, 400 néző. Vezette: CsepregL Dorozsma: Papn — Farkas A.. Ottllk. Miklós - Ábrahám. Nagy. Farkas Z. (Bálint) - Kószó (Klötzl), Gábor. Tutral, Takács. A 22. percben Takács büntetőt hibázott. Csongrád-Székkufas l-l (1-0). Cson-rád, 500 néző. Veze»'e: Pördl. A Játékvezető Mol-spt (Székkutas) a 25. nercben kiállította. GóUövő: Pajkó, iUetve M6za. Makói S VSE—Szentesi Kinizsi 3-0 (l-o). Szentes. '00 néző. Vezette: Kiss. A Jól 1HS7Ó vendégek gvö7"ln:e egv nipanatig sem volt kétséges. GóUö"rt: Hert'czkt. Gyömbér (11-eshöl) Székely. Apátfalva—Szentesi Vízmű 3-3 (2-1). Apátfalva. 400 néző. Ver»t.e; Szeles (Jól). GÓUÖVŐ: Kádár. Mpn-wi. KoVcs. 11! Jut,ász. Koncz, Dékány. Színvonalas mérkőzés, igazságos pontosztozkodás. T. t MOZIK Fáklya: fél 4 órakor: A csipkeverőnő (színes svájci-francia -NSZK), háromnegyed 6 és 8 órakor: A halottlátó (színes magyar). Éjszakai előadás 22 órakor: Különben dühbe Jövünk (olasz-spanyol, 50 százalékkal felemelt helyárral). Vörös Csillag: délelőtt 10, délután negyed 4 és fél 7 órakor: 80 huszár I—II. rész (színes magyar, másfél helyárral). Éjszakai előadás 22 órakor: San Bablla egy napja (csak 18 éven felülleknek, színes, m. b. olasz). Cjszegedi Kertmozi: Sokat akar a szarka (14 éven felülleknek, színes, m. b. francia, fél 8 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3 sz. (13/57-eci esu 4 órától reggel 7 óráig Csak sün gős esetben BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti ügyeletet ls a H. sz. Sebészeti Klinika tart. lífífyj BUDAPEST 1. 7.59: Tévétorna (lsm.) 8.05: Iskolatévé: Magyar irodalom 15.35: Kémia (ism.) 10.20: Óvodások műsora 11.05: Élővilág 11.50: ITV: Magyar Irodalom (lsm.) 15.35: Kémia (lsm.) 15.55: Élővilág (ism.) 16.33: Hírek 16.40: Jugoszláv zenés fllm 17.10: Ázsia szivében 17.35: Mindenki iskolája 18.05: Alku nélküli élet emlékmüsor Stromfeld Aurél születésének 100. évfordulójára 19.15: Esti mese 19.20: Tévétorna 19.30: Tévéhíradó 20.00: Gazdag ember, szegény ember — 12. 20.45: Egy nyári nap perceiből Farkas Ferenc Kossuthdíjas zeneszerzőnél 2L15: Nézőpont 2L15: Tanuljunk gyorsan, könnyen drámát Írni L 22.25: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 20.00: Autó-motor sport 20.25: Toulouse Lautrec — NSZK portréfilm 21.20: Tévéhíradó 2. 21.40: A mosoly országa BELGRÁD 1. 17.10: Magyar nyelvű tévénapló 17.45: Gyermekműsor 18.15: Olvasmány 18.46: Népi muzsika 19.15: Rajzfilm 20 00: Jelzések 20.50: Akciók: hogy szebben éljünk 21.00: vihar őrnagy — szovjet fllm 22.45: Sakk BELGRÁD 2. 18,10: Falusi olimpia 18 45: Dokumentumfilm 19.00: A fllm csodálatos ével 20.00: Az ember, aki Jót akart re filmsorozat 21.00: Huszonnégy óra 21.20: A zágrábi nagyvásár tévéirodája 21.35: Tudományos műsor 22.20: Munnet-show 22.50: A BITET napja] SZERDA DÉLELŐTT BUDAPEST L 7.50: Tévétorna 8 05: Iskolatévé 8.40: Érdekes állatkertek - 8. (lsm.) 9.05: Gazdag ember, szegény ember - 12. (ism.) 9.50: Delta (lsm.) 10.45: Lehet egy kérdéssel többi (ism.) EH KOSSUTH 8.27: Az ember és környezete 8.57: Magyar előadóművészek felvételeiből 10.05: Zöngészde 10.50: Az álruhás kertészlány részi. 11.39: Egy Jenki Artúr király udvarában 20. 12.35: Melódiakoktél Közben: 13.10: Törvénykönyv 14.00: Jácint úrfi a füllentők birodalmában — 2. 14.48: Éneklő Ifjúság 15.10: Farkas Ferenc müveiből 15.44: Magyarán szólva 16.05: Harsan a kürtszól 16.35: Herbert von Karaján Suppé-nyitányokat vezényel 17.07: Stronfeld Aurélra emlékezünk 17.32: Zental Anna és Bojtor Imre nótákat énekel 18.00: A Szabó család 19.15: Üj Brahms-lemezek 19.58: Az ötödik front 20.28: Színes népi muzsika 21.05: Remekírók — remekművek 22.20: szimfonikus zene Közben: 22.50: Meditáció 0.10: Gregorián responsorlumok PETŐFI 8.05: Dzsesszfelvételekből 8.20: Tlz perc külpolitika (lsm.) 8.33: Fényes Szabolcs operettdal álból 9.00: ÜJ lakásban, régi módon 9.10: Munkásdal-feldolgozások 9.29: Derűre ls derű 10.00: A zene hullámhosszán 12.00: Népdalok 12.33: Arcképek a Jugoszláv Irodalomból 12.50: szimfonikus táncok 13 32: Gyermekjelenetek 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Harminc perc rock 18.33: Sánta Ferenc népi zenekara Játszik 19.15; Az őslénytantól • modern fizikáig 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Irodalmi kirándulások 21.05: Grófé: Grand Canyon szvit 21.39: Örökzöld dallamok 22 33: Tlz perc köl politika 22 43: Most érkezett az NDKzből 23.23: Nóták 3. MŰSOR 14.06: Mozart-művek Közben: 15.00: Maevar Irodalmi Arcképcsarnok 16.03: Cherub'nl: C-dúr vonósnégyes 18.32: A Stuttgarti Rádió szimfonikus zenekarának hangversen ve 18.08: Az ezred lánya — Részi. 19 no- VniMra 19.33: He'oz HolHcer oboázik 20.30: Hangfelvételek fels ífokon 22.30: Fs-rre-sero SZERDA pf» E- ott KOSSUTH 8 27: Zenekari muzsika 9 07: Zenevár 9 Máriássv Judit Jegyzete 9.28: Jancsi és Juliska — mesriálék 10.07: Tudod-e? 10.39: Vá'n«»o'unk hallgatóinknak 10.74: A mese'áték folytatása 12.35: Tánrzenel koktél PETŐFI 8.0.7: A stúdió 11 felviteleiből 8.20: Tlz nerc külpolitika 8.33; Nóiacsnkor 9.3(1: A 04. 05. 07 lelentl 10.90: A zene hullámhosszán 11 33: A Szabó család 12.00: László Margit és flosfalVg Róbert énekel Az építőanyag-ipar (finomkerámia, téglaés cserépipar, üvegipari szakágak) területén dolgozók részére a budapesti építőipari szakközépiskola hódmezővásárhelyi kihelyezett négyéves levelező tagozata az 1978.'79-es tanévre feleételt hirdet az iskola első és második osztályába. Jelentkezés: 1978 október l-ig a Kossu h Zsuzsanna Szakközépiskolában Hódmezővásárhely Mallnovszkij u. 29