Délmagyarország, 1978. szeptember (68. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-17 / 220. szám

16 Vasárnap, 1978. szeptember 17. Ilyenek a lányok E

zt a nyarat arra fogom használni, hogy nőjek. Magam fölé fogok magasodni. Anyu szerint ez nem fog nehezemre esni. hiszen egy szélhámos, amilyen én is va' gyok — így vagy úgy — mindenképpen fejlődik ... A másik feladatom anyu nevelése lesz; ez ls belefér a nyári programba. Harmadik programpontként — talán leszokok a lányokról. Ma ugyan még — vasárnap lévén —, három lánnyal találkoztam. Évával moziba mentem, dicsértem az alakját, és igazat mondtam, mert az alakja szobrászt kíván. Mivel azonban én csak versírással foglalkozom, Éva alakját nem örökítettem meg. Diszkréten tud mosolyogni, eltolja a kezem, ha a mellét akarom megfogni; de, ha nem hord melltartót meg kombinét — az ember csak megpróbálja, milyen tapintású a női mell. Mozi után hazakísértem Évát és a kapuban megcsókoltam. Ez volt hat órakor. A templom órája éppen a hatot ütötte, amikor befordultam a Sóvágó utcába és becsöngettem a 12. sz. házba. Pár hanyag lépéssel a másik ház elé értem, amikor hallom, hogy megcsikordul a Nyusziék kapuja. és valószínűleg Nyuszi oson ki rajta. — Szia — mondta. Csillogott a szeme. A lányok szeme mindig csillog. — Szia. Elkísérhetsz? — A bátyám néz utánad. Kíváncsi rád. Tudod, minden füzetembe és a tolltartómba beleírtam a nevedet! — és megint csillogott a szeme. Ránéztem. fejlett csecsemőképemmel erőltetetten mosolyogni próbáltam, de ő semmit nem vett észre. Az ember havert, barátot, társat keres egy nőben, ők pedig jönnek a szerelemmel ... — A tornablúzomra és a fehér ünneplő blúzomra ráírtam, hogy „I love". Tudod, mit jelent? — Nem. Még nem jártam nyelvtan folyamra. — Kár — mondta sértődötten. — Azért még ne lógasd a fejed, ezen mindenki átesik — átnyaláboltam a fejét, amihez kis tornamutatványra volt szükségem, hiszen Nyuszi is egy fejjel magasabb nálam. Nyuszi is engedékeny volt; kis hílán a mellemre borult. — Na-na-na! — kiáltottam feléje. Mókásan, két tenyérrel távol tartottam magamat tőle. Nyuszi hamar tud idomulni az emberhez. Azon nyomban témát változtattunk. A verseim után érdeklődött, írtam-e már róla. s végül: jövő héten rendez egy bulit, amire szeretettel meghív. A szülei akkor nem lesznek otthon, csak a bátyja, de az amúgy is meg szeretett volna már ismerni. — Nagyon jó, nagyon jó — mondtam röhögve és elhalón, amit kihívásnak vett a játékra. S akkor játszottunk. A vesztes zálogot adott, amit ki kellett váltani. A díj mindig csók volt. Nyuszi szépsége körülfogott, és tudtam. hiába minden, most már neki se mondhatom meg, hogy én csupán barátot keresek. Az egész utcát végigcsókolóztuk, holnap minden öregasszony tudni fogja a faluban, hogy Nyuszi szemérmetlen kis hülye, rólam pedig azt mondják majd, hogy szoknyapecér vagyok. Kis, alacsony, pufók csecsemő, csenevész mellkassal, görbe lábakkal és lófogakkal, mivel a fogamat is láthatták, hiszen ha nem csókolóztunk, röhögtünk. Éreztem, hogy az öregasszonyokon kívül Nyuszi bátyja ls figyel bennünket; lehetséges, hogy ingyenleckét adok neki, hogyan kell lányokkal bánni? Szerintem semmi titka nincs a dolognak, én egyiket se akarom, csak haverkodni szeretnék velük, amit az első alkalommal közlök is velük. Soha nem gondoltam volna, hogy a Sóvágó utca ilyen hosszú utca. Mikor a végére értünk, közöltem Nyuszival, nem tudok tovább vele lenni, mert vendégünk érkezett külföldről. — Akkor úgvis estig maradnak, vagy. jóllehet, holnapig — nevetett Nyuszi és beráncigált a Megye utcába. — Arra lakok én — mutattam az ellenkező irányba és tovább nevettem, de hagytam magam továbbráncigálni a Megye utcá'-an. Nem is folytatom tovább, mivel ez az estém is ugyanolyan volt. mint a többi estém a szünidő megkezdése óta. Amint így kettesben röhögfünk. szembetaláljuk magunkat Zsuzsával, aki külsőleg olyan, mint egy fiú. vállas, kisportolt, s ő is egy fetiel magasabb, mint én. Zsuzsót, amióta egy kis cetlin még tavalv a^t írtam neki. hogy ..Igazán rokonszenves vagy nekem, tetszik a humorod és az alakod" — nem tudom lerázni magamról. Olyan komolyan vette a szerelmesdit tavaly, hetedikes korunkban, hogy különórákat kellett neki adnom szakításból. — Gyere. Zsuzsó, a tüdőmre — szóltam hozzá első meglepetésem után. Zsuzsó mókázva a tüdőmre borult, majd kihívóan nézett Nyuszira. Nyuszi belémkarolt. én Zsuzsóba. és most már kezdtem jól érezni magam. Ez már ba-átság volt. — Most már haza akarok menni, nem értitek?! — ráztam le magamról a lányokat, mivel megláttam anyut, amint magából kikelve közeledik felénk. De a lányok csiklandoztak és a halamat fésülték-kócolták, s mire anyu odaért (nehezen ismerhetett rám. hahaha!) és a lányok e'*uthattak, már csak dadogó kamasz voltam, aki megérti az anyját — de vágyva-vágyik a pajtásai szeretedére ... DÉR ENDRE Takáts Gyula Empcdoklesz ? Folyt a láva és ültél alatta ... Emlékeid tüzes vadonába ez már nem az Etna... Az isten kis palotája se az. Tűz helyett fagyott bazalton el nem merülhetsz. Világ lelkével így sem egyesülhetsz... Föl se szállhatsz, mint 0 s Az a másik! Csupán magadra feszítve magad, mérhetsz világot teremtve itt a szárnyakat á nagy kráter fölé s zuhanva, mely tüzet fogott, szárnyad könnyű pernyéivel cicáznak hideg csillagok! Tersánszky születésnapjára 1910. február 16-án T. Josi Jenő név alatt novella jelent meg a Nyugat című folyóiratban — s ezzel egy alig huszonkét éves fiatalember „becsületes kőműves napszámosból íróvá züllött". A nagybányai születésű Tersánszky Józsi Jenő, ki idén, szeptember 12-én lett volna kilencven esztendős, azért bújt az idegenesen csengő álnév mögé, mert így biztosabb közlést remélt. Íróvá üttetését számtalanszor megírta Tersánszky Józsi Jenő, mindig hangsúlyozva: „a nagyrabecsült irodalom nem gyanúsíthat engem, hogy én őt pályámnak mindenek fölött választottam". A „véletlen, külső kényszer" indította el tehát — Tersánszky szerint — a hat évtizedre nyúló írói működést, melyet indulásakor — úgymond — az édes jó atya, Tersánszky Jakab minősített a „legigazságosabban és legtárgyilagosabban": — „Nahát, ez is lehet aztán egy szép sajtószerv, ahol a te marhaságo-dat közlik." Tersánszky a kiszorítottak, a peremen élők, a megalázottak és megszomorítottak írója volt. Munkásságából hat-nyolc regény emelkedik ki legmagasabb csúcsként, s ezekben a társadalom képmutató morálja, és a társadalmon kívül élők ösztönös erkölcsisége, öntudatlan tisztessége ütközik meg. Tersánszky Józsi Jenő rendkívül gazdag életművet hagyott az utókorra. Kilencvenedik születésnapján, Illyés Gyula tizenöt évvel ezelőtti híres köszöntő-versének szavaival, a teljes ember* ünnepeljük Tersánszkyban, aki műveivel szépít, javít ma is minden részletet. Emlékezésül két rövid írását közöljük. A

z öreg humorista egy életen át nevettette az embereket. Mikor pályáját kezdte, az volt a divat, hogy tollára tűzhette akár koronás fők gyöngéit, furcsaságait is, kikezdhette komoly államférfiak személyét és cselekedeteit, megszurkálhatott mérges hatalmasságokat, kipellengérezhette pénzfejedelmeknek túlkapásait. Egyszóval a humorista tollával odadöfött, ahová akart. Micsoda beszéd? Nagyságok meg is nehezteltek a humoristára, ha mellőzte őket. Mert népszerűségük csappanását észlelték abban, ha a humorista nem tartja érdemesnek foglalkozni velük. Meg aztán azzal 's tisztában voltak, hogy olyan nagyságok, akik nagyon óvják a nyilvános kigúnyolástól tökéletlenségeiket, azokat éppen a tökéletességük fogyatékosságával gyanúsítják meg embertársaik. Szóval a humorista marása vagy csipkelődése majdnem annak a fémjelzése volt nagy embereken. hogy valódiak. Ámde az idők változtak Az emberi lelkeken általában áldatlan érzékenység lett úrrá. Ha a humorista régi hitével és merszével piszkált meg a tollával hatalmasságokat, itt is, ott is alaposakat koppintottak rá. Hát erre szegény humorista, ahogy határtalan terepe szűkült a legmagasabb körök körével, az alsóbb körökben keresett csupán azontúl élcalanyokat. Hogy talált-e elég anyagra? Jóa történet régi. Szereplői élA tek. Főhőséről többen is A irtak, saját néven is, álnéven is. Szóval, kulcstörténetet kapnak itt... Le.iemóth Károly újságíró, író, közíró, társadalomtudós volt. Óriási, hájas termetére még külön lötyögő ruhákat szabatott. Vagy inkább vett készen. Mert Behemóth nemcsak szegény ördög maradt világéletében, hanem rettentő könnyelmű fráter is. Szerette az eszem-iszomot, a szoknyát, a kártyát... Amivel azonban népszerűségét vagy hát hirhedettsiget vívott ki magának Hát egyidott egy nagyobb vidéki városban újsígiróskodott. Ott elválhatatlan pajiasunan csípte fel Sóska Károly kartársát és druszáját. S 's' a ez a r.yípic emberke úgy föst'tt Behem't mellett, mint a bika me'.lztt a Bodri kutya. A hasonlat : iseV-e 'ésükre is illet. Behemót Irmhín mozgott, nagyokat hallgc.t:tt. Siska örökké szájaskodott, handabandázott, ágált, ugrált. A gyilok, a kard. sőt a revolver sem tudja eltüntetni, vagy kiegyenlíteni azt a felsőbbsjget, amit a termet ad a nagy embernek a kicsivel szemben. Azért akad a kicsi emberek között sokkal több hetvenkedő, nyugtalan jellemű. Ez a Sóska Károly például rendszeresen untatta és bosszantotta Behemóth druszáját félig kitalált vagy elferdített kalandjaival, amik keretében kegyetlenül megle-kéztetett, elagyabugyált neki kellemetlen alakokat. Nos, egy nap ott halad Behemóth Sóskával, a város úgynevezett Templom utcá'-án. Ennek sarkán állt az újságírók egyesületét rejtő épület. Az utca túloldalán pedig az Ipartestület háza. Az Ipartestületből éppen a húsiparosok küldöttsége nyomul kifelé valami ülésről. Erről a foglalkozási ágról aztán éppen nem lehet állítani azt, hogy csupa csimpiszli alak a művelője Amint a kis Sóska távolabbról észreveszi a derék henteseket. A búskomor nevettető val többre, mint ahajt a legjobb időkben. Ámde mi tőrtént? A kisebb nagyságok tanúsítottak csak igazán és rögtön förtelmes érzékenységet a humorista jóakaratú munkája ellen. Sőt, nem is egyes személyben, bár abban is, hanem inkább testületileg. Ha például valami hivatalában félkézkalmárkodó polgármesterecskét döfködött meg kissé a humorista tolla, már nemcsak ő maga akasztott sajtópört rágalmazás és egyéb címen a nyakába, hanem a polgármesterek egész testülete emelte föl szavát a humorista ellen, meg hát kutyakorbácsait is... Vagy ha például nekiment a humorista tolla teljes joggal, mondjuk, egy fogorvosnak, aki a pályájának szégyenére kontá-kodott, és az ép fogak kirángatásával az összes odvas fogat az áldozatok állkapcsában hagyta benne... Hiába! Nemcsak ő maga, de pályatársai ls a humorista ellen zúdultak, ádázul csattogtatván csiptetőiket... A boldogtalan humorista viccelődési köre így egyre szűkült és szűkült. Végre már odáig, hogv csak közvetlen körében kereshetett viccelődéséhez alanyokat. Pincéreket, tarhásokat a törzsMegvédtek mészárosokat, a járdán, elfutja agyát szokott ungorkodhatnék ja. Azt mondja Behemóthnak: — No nézd. ezt a sok rando hurkametélőt. Mind úgy halad a járdán, akár az utca, a varos, a megye, az ország övék vo-na. Ez jellemzi a közállapotokat •gazán... Én a minap, egy ilyen dögnek, aki nem tért ki nekem... — Csatt! — bődült rá Behe móth Sóskára: — Ne folytasd! Nekem is begyemben vannak ezek a pofák. Ha akarod, megleciceztetjúk őket. — Hogyan? — hebegi erre Sóska. Merthát meghűlt benne a vér annak elképzelésére, hogy nemcsak üres fenyegetés marad ezúttal élete fő vágyálma, hogy diadalmasan szerepeljen valóban egy komoly összetűzésben. — Ide fülelj! — bömböli Behemóth: — Elöremégy és megvárod; tisztességesen utat engednek-e neked a járdán ezek a gaz hentesek? Ha igen? Rendben van! Ha nem? Akkor az e.sőnek döfjél egy olyat könyökkel a potrohúba, hogy nyekkenjen! A többitől ne szurkolj! Itt vagyok én! Megyek utánad, és úgy a falhoz kenem az egész bandát, hogy... — Jó! — rebegi erre Sóska. — De minek nem tartunk együtf Minek menjek én előre? — Marha! — korholja Behemóth: — Hát ha engem a bivaly alakommal velel látnak, akkor biztos, hogy kitérnek... Hát mégy? Vagy nem? Sóska sápadozik, remeg. De leküzdi szívdobaját, szepegését, és halálra szántan rohan előre ... Amint odaér közvetlen a húsiparosokhoz, hát az első pár közülük nagy tárgyalásban van éppen és észre sem veszi a kis szöcske emberkét maga előtt. Sóska tehát nagyot lélegzik, és könyökét előrefeszítve ront neki a járda közegén az egyik húsiparos pocakjának. kávéházából. És amikor ezekből is kikopott, hát a szerkesztőségéről és szerkesztőjéről izzadt ki élceket, mert ezek kényszerűségből és könyörületből tűrték ... Persze ebben az utolsó körben is kifogyott végre a kevés lehetőségből a humorista. Eltekintve attól, hogy csupa ellenséges indulatot kavart itt is maga körül, és fenyegetéseket hallott itt-ott, ha nem hagyja abba okvetetlenkedését. A kétségbeesés utoljára is vad ötletet sugallott a humoristának. Ha senkin sem lehet már viccelni. és egvedül áll viccelő hivatottságával. hát ezentúl saját magából gyáriia a viccet. Megtorlódott élcelhetnékje vérbe és eoébe mártatta vele a tol- . lát. és íri efv olyan kegvet lenül röhögtető dolgozatot magáról mint humoristáról, hogy az kápráztató! De mi történt? Pár nap múlva a legsötétebb lelkű és asvú irodalmi. művészeti és szerzői szakértő ügvyvéd irodájából kap egv hivatalos levelet. A Humoristák Országos Szervezete szólítja föl. hogy amennyiben a humoristák sorsáról megjelent cikkének idézett állításait nem vonla vissza, illetve nem helveshíti. az esetben a saitó útián elkövetett becsületsértés és hitelrontás stb., stb.. stb. Az öreg humorista, az emberek hivatott nevettetőie azóta búskomorságban sínvlődik. Hát nem borzasztó nevetséges ls?...!... (1941) • A húsiparos, véletlen a legügyesebb nagyvágó. Hozzá van | szokva a tagló gyors kezeléséhez. : A képén még ott az ámulat, hogy: ilyen pukkancs mert a hasába döfni. De óriási mancsa már csap is a Sóska fejéhez. Szegény Sóska! Mint rongy bábu nyaklik össze és rogy oda a fal tövébe és bámul hülyén a levegőbe ... A húsiparosok lassan röhögve vonulnak el mellette De hát hol van a derékhad' Hol a mentő kar? Hol i segítség? Hol van a megtorlás'' Behemóth a bajtársiasság örök gyalázatára vég gnézte Sóska leütését, és nemhogy egy tapodtat tenne támogatására, de röhögni kezd. akár a húsiparosok és elhúzódik a sarok mögé .. . Rettenetes! Szegény Sóska fe'távászkodik. Keresi Behemóthot. Nincs sehol. Hát sárosan sántikálva. kábult fővel, vérző orral fölhatol az újságíróegyletbe Ott. képzelhetni, micsoda vad. micsoda vért forraló szónoklatot fart az esetről... Amikor éppen a végszónál tart. berobog a klubba Behemóth Általános felháborodás ' >gadja. Maga az elnök kéri számon lovagitlan. kartársiatlan eliárását Behemóthtól. amit Sóskával szemben. a testület szégyenére tanúsított. Behemóth azonban nyugodtan legyint és hirtelen komoly cépet ölt. hogy a következő beszédet tartsa : — Tévedés! Sóska Károly nekem hálával tartozik cselekedetemért és tőletek sem illet gáncs érette. Nem vetté'ek-e észre, hogy ez az ember tűrhetetlenül tele egészségtelen és oktalan gyilkolódási hajlamokkal? Elha'ároztam, hogy kigyógyítom ebből. Remélem, használt a gyógymód és nem fog visszaesni. Lelki orvosának tekinthqt engem, valamint a mgyvágót testi orvosának... Ne vitatkozzatok! Inkább adfon valamely V'tek öt koronát, hogy beülhessenek az alsósba, mert Sóskától egyelőre rem kérhetek ... tme a történet!