Délmagyarország, 1978. augusztus (68. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-02 / 180. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 68. évfolyam 180. szám 1978. augusztus 2., szerda Ára: 80 fillér n KGSRélprograitíGk hazai végrehajtásáról A KGST legutóbbi ülésszaka három nagy jelentőségű célprogramot hagyott jóvá. Ezek a népgazdasági kulcságazatok számára két ötéves tervidőszakra jelölik ki az együttműködés útjait, kereteit. A fűtőanyag-, energetikai és nyersanyag-, a mezőgazdasági és élelmiszeripari, valamint az ezekhez kapcsolódó gépipari célprogram mindegyikében éralapján igyekeznek növelni a hozamokat, illetve a tartósítóipari termelést. Ehhez megfelelő előkészítés után választják ki a legjobbnak ígérkező formát, a kétoldalú Járművekr atomtechnikai berendezések dekelt Magyarország is. Ezért az Országos Tervhivatalban vagy sokoldalú együttmúköésaz érintett minisztériumokban a következő ötéves terv- dés kínálta lehetőségeket, időszak népgazdasági tervével szoros összhangban készítik el a célprogramok végrehajtásának terveit. Hasonlóképpen fontos helyet kapnak a célprogramok végrehajtásának részletei a KGST-országokkal már folyamatban levő, az 1981— 85. közötti együttműködést előkészítő tervgazdasági konzultációkon, illetve a tervegyeztető tárgyalásokon. A három célprogram végrehajtásával kapcsolatos tervekről a Nehézipari, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi, valamint a Kohó- és Gépipari Minisztériumban tájékoztattak. . ... A gépipari célprogram csaknem 100 konkrét feladatot foglal magába, s olyan együttműködéssel számol, amelynek alapján biztosíthatják a fűtőanyag, az energia, mint felét importból szerzi például a gépipart és a ne- * nyersanyagipar, a mezőgazbe. Érthető tehát, hogy szá- hézipart - is bevonják a dasag es élelmiszeripar fejmunkra rendkívül nagy je- közös tevékenységbe, lentőségű a KGST-tagálla- Valamennyi országban fejmok hosszú távra szóló fű- lesztik a hústermelést és a ... .... - - . . . . . tőanyag-energetikai és nyers- hústermék gyártását; ennek ™ "^"^öWtózfúráXz anyagellátási együttműködési elősegítésére nemzetközi es I01Qja u s célprogramja. E program együttműködéssel választják egyik legfontosabb együtt- ki a legnagyobb reményű álKedvező lehetőségek Népgazdaságunk az nyersanyag és energia ipari megállapodások, amelyek több népgazdaság egyéb ágait lesztéséhez szükséges berendezéseket. Országaink együtt akarnak működni egyebek szükséges gépek, 150 lóerős és ennél erősebb traktorok, működési intézkedésként irá- latfajtákat, és ezek elterjesz- kor?u!Ín0k' i ^alamÍnL,,„!Z nyozza elő a gyors ütemű tésén is együtt munkáikod- ^^^Tat^ySl atomenergetikai fejlesztést, nak a szakemberek. Mivel rbe3ezésk 1 Ziszet amit — az orenburgi gazve- hazank egyre tobb korszerű ' technoló<dák zeték építéséhez hasonlóan— tenyésztési és tartási tech- í" , J.-P.V, sokoldalú együttműködésre noláglával rendelkezik, haté- ®s Derenaeze" alapozunk. Folyamatban van konyán bekapcsolódhat ebbe . g_a f.]v " athn_ ,-vr annak az egyezménynek az a programba, amely egyúttal A • toyamatban levő előkészítése, amelynek alap- lehetőséget kínál a magyar tervkonzultaciokon az egyuttján — hitel nyújtásával és hús- és hústermékkivitel nökülönféle berendezések, ter- velésére, a népgazdaság számékek szállításával — részt mára fontos termékek és vennénk Ukrajna 4000 me-. ipari alapanyagok importja ' gawattos atomerőművének ellenében. A hústermelés"bő' építésében, s hozzá járulásun- vítésével kapcsolatos teendő- ._ , .. . ' ... J , . .,, ,,, ^ , .. , , ,. . tesere került sor. Az export kért mintegy 400 megawatt ket altalaban kétoldalú es villamos energiában része- hosszú távú szerződések szaműködés, a kölcsönös szállítások számszerű körvonalai is kialakulnak. A tárgyalások eddigi szakaszában az exportajánlatok és a vásárlási szándékok kölcsönös ismertenövelése természetesen az sülnénk. Itthon is jelentős bályozzák majd, megteremt- Ssé-ef^0 ÍOkOZásáVal trilAcífuwlr mórt A ira n +o«m?QlAÍ Ac űriálrooíf ócí ® ' A tervkonzultációk ősszel szakaszában kétoldalú és sokoldalú fejlesztések alapján 1990-re A magyar gabonakivitel ^^z^tésekkel tovább pon ""nmnlócáro ÍAnÍAc +ormÁlzolr programot valósítunk meg. A ve a termelői és értékesítési paksi atomerőmű teljesítmé- biztonságot az együttműkönyét először 1760 megawatt- désben részt vevő partnerek második ra építjük ki, majd újabb számára. Pakson vagy másutt - emeiésére~- fontos termékek £s"jaK a S^^jSí 4000 megawattra bővítjük az és ipari alapanyagok ellené- ^LnHa ok is ^tók atomeromuvi villamos ener- ben _ szintén módot kínál a ,s gia termelését megállapodások is várhatók. Ebbe a nagy jelentőségű fohasználó vállalatokat is bevonják. Hazánk gépipara termesze1 Az úmbb nversanvag és pr°gram'. amely előirányozza j ^ termelő £ fel. val egyenrangú feladat az kölcsönös adaptálását is, tókonvabb ^feldofSa ** ™gpedig két- vagy sokolda- ^ a leginkább fejlődésben tekonyabb teidolgozasa es ju szerzodesek alapjan. ... . °tj-khan k.-ván ._„ SSn^na^gs^ Az élelmiszeriparban, egye- IfoTodX ittrolható a £úti járművek a mezőgazdamelési szerkezetének átalakí- 1051)311 vesznek szamitasba sagl gépekhez szükséges San. a sSlista integ- közös fejlesztést' arni a ve" adapterek, az atomerőművi X?^ tőmag-előállítási szakosodás- berendezések — a szerszám^ iX hoXt 161 kezdve az 'pari,techno10- gépiparban pedig - a számhL^bb.tTuk a magyar— giák korszerűsítéséig egész jegyvezérlésű • gépek és megc^^f ^lfam sor részfeladat kidolgozása- munkáló központok gyártárln f üSt tl ban teszi érdekeltté a part- SP_ Érdekünk hogy a szocia^r^LnT u™ » nereket" A nyers és 3 feldől- lista közösség országainak csonos haszonnal jarna a zöldségek és gyümöl- minél jobb minél korszeCSÖk termelési éS gyártási S CmékTket tSnk szakosítása szintén jó lehető- szánítani, mert exportunk úeneSSSSt *** kínál aZ eSyÜttmÜko" arányában számíthatunk haniS désre" sonlóképpen korszerű, szágviaiwagokat kapunk a Szov- A partnerek hosszú távú munkra nélkülözhetetlen terjetuníótól, amit kevésbé ener- szerződések, egyezmények mékek importjára. (MTI) giaigényes, de értékes növényvédő szerekkel viszonzunk. A bővítésre kedvező lehetőségeket nyújt az ország jelentős kutató- és ipari bázisa, és a magyar mezőgazdaságnak a növényvédő szerek felhasználásában szerzett, nemzetközileg is elismert gazdag tapasztalata. Mezogazdaságr élelmiszeripar A mezőgazdasági és élelmiszeripari célprogram jellemző vonása, hogy komplex megoldások kidolgozására mozgósít. A talaj előkészítésétől kezdve a feldolgozott termékek csomagolásáig egypgy élelmiszer termelésének valamennyi fázisát magukba foglalják majd a tervezett IpüIS árultál Aki tavasszal Szegeden, a Dugonics téren járt, két áruház alapozását is végignézhette. A Jókai utca felől a Nagyáruház cölöpözése közben gyakran rengett a föld. Áprilistól a környékbeliek nem kis örömére csendesebben folytatták a munkát és az alapozást nyár elején befejezték. Ezekben a hetekben még építik az éttermi rész alapozás utáni gerendarácsát, az áruháznál ezen már túljutottak. Jelenleg a 31-es számú Állami Építőipari Vállalat késlelteti a munkát, mert határidőre nem küldte az előre gyártott elemeket a hódmezővásárhelyi telepről. Ha megérkeznek a szállítmányok, a munkát felgyorsítja a DÉLÉP és a tervezett ütemben haladhatnak. A Domus Áruház építése jó ütemben halad. Az áruház mellett szociális létesítmény, irodák is épülnek a Lenin körűt és a Dáni utca közötti területen. Az alapozás befejeződött, most a szerkezeti elemeket szerelik, és augusztus közepére várhatóan beemelik a homlokzati paneleket Az alapozás után a gerendarács készül a Nagyáruháznál Szerelik a Domus Áruház szerkezeti elemeit Szeptembertől Tizenhatezer új egyetemista, főiskolás Az egyetemekre, főiskolák- si intézményekbe. Az idén ra sikeresen felvételizettek majdnem ugyanennyi — 3500 már megkapták az értesítést, — fiatalt vettek fel az 1979— hogy a felsőoktatási intéz- 80-as tanévre: ők a jövő szepmény hallgatói lettek. Az el- temberig katonai szolgálatuutasításról is értesültek az kat töltik, érintettek. Ezekben a napok- Az egyetemekre és főiskoban azokat a leveleket pos- Iákra az idén 35 ezer 700-an tázzák, amelyeknek birtoké- jelentkeztek. A legnagyobb ban fellebbezhetnek a fiata- érdeklődés a humán terülelok. A fellebbezést a levél tek, s azon belül is a bölcsékézhezvételétől számított szettudományi karok nyelv, nyolc napon belül nyújthat- pszichológia és szociológia ják be oda, ahol a felvételi szakjai iránt nyilvánult meg. vizsgát tették. Részükre az Sokan pályáztak a Marx egyetemeken és főiskolákon a Károly közgazdasági adomamegadott keretszámok 6 szá- nyi egyetemre is. Ebben — a zalékát tartották fenn, ami szakemberek véleménye sze900 hellyel egyenlő. rint — bizonyosan nagy szeA felvételik tapasztalatai- repe van az átirányítási rendszernek. Azok a hallgatok teriumban elmondták: az aklkf megfeleltek a egyetemek, főiskolák nappali felvételin, a felvetel. ponttagozatain az idén mintegy szamotf ™zont nem f^kel, az esetek nagy szazalekaban a Pécsi Tudományegyetem 16 ezren kezdik meg tanulmányaikat. Közülük körülbelül 3700 fiatal előfelvétellel már tavaly bekerült a felsőoktatáisszelilöüék a 751 kilsvollss távvezeték szovjet és magyar szakaszát A KGST-beruházásban készülő 750 kilovoltos távvezeték építésének egyik igen fontos állomásához érkeztek kedden a szovjet és a magyar szerelő kollektívák. Barabás térségében, a két or3zág határán összekötötték a végoszlop vezetékeit. A határon az egymástól 311 méter távolságra álló, magyar és szovjet zászlókkal díszített két tartóoszlopon kora hajnalban kezdődött a munka. Az Országos Villamoshívvezeték Vállalat dolgozói a föld- és fázisvezetékeket a szükséges szerelvényekkel átadták szovjet kollégáiknak, akik saját oldalukon felszerelték azokat a tartóoszlopra. Ezt követően a magyar szakaszon beszabályozták, s végkötésekkel látták el a sodronyokat, és a vezetéket a szigetelő láncokkal együtt a 45 méter magasságú, egyes számú magyar oszlopra helyezték. Így a távvezeték határkereszteződés fölötti szakaszán is létrejött az élő kapcsolat. A Vinnyica—Albertlrsa közötti 750 kilo. voltos távvezeték 268 kilométeres magyarországi szakaszának építését 1975 második felében kezdték meg. A szerelés befejezését követő üzembe helyezési vizsgálatok előreláthatóan októbertől az esztendő végéig tartanak. közgazdasági karán, a Pénzügyi Főiskolán vagy a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán tanulhatnak tovább. A minisztériumban elmondták azt is, hogy az egyetemekre és főiskolákra felvett fiatalok mintegy 50 százaléka kétkezi munkás, fizikai dolgozó gyermeke, és a lányok aránya az idén tovább nőtt: eléri az 52 százalékot. Maivar termékek a Lipcsei iszi Vásárén Az idei szeptember 3. és 10. között megrendezendő Lipcsei öszi Vásáron 50 ország több mint 6000' kiállítója vesz részt és körülbelül 100 országból várnak látogatókat — jelentette ki dr. Friedrich Wonsack, a lipcsei vásári hivatal főigazgatója kedden Berlinben tartott sajtóértekezletén. Magyarország a lipcsei vásáron első ízben jelentkezik vegyipari termékeivel és fafeldolgozó gépiekkel. Ezek mellett — többek között — járműveket, textil- és cipőipari gépeket, valamint gyógyászati berendezéseket és műszereket mutat be. Kuba tájékoztatási Irodával, Vietnam pedig NDKbeli kereskedelmi képviseletének tájékoztatási centrumával vesz részt a vásáron. A fejlett kapitalista országok számos vállalata az idén felhasználja a lipcsei vásáv* mint a kelet—nyugati kerekedelem közvetítőjét, hos lejáratú üzletek megkötésé Atom fegyverese nes konferencia öt japán társadalmi szervezet rendezésében kétnapos nemzetközi konferencia kezdődött kedden Tokióban a nukleáris fegyverzetek betiltásáról. A tanácskozáson, amelyen tizennégy ország 550 küldötte vesz részt, megvitatják a hiroshimai é. nagasaki atomtámadások áldozatainak nyújtandó segítség kérdését is.