Délmagyarország, 1978. augusztus (68. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-08 / 185. szám
6 Kedd, 197S. augusztus I: Kosárlabda IBV Keserves magyar győzelem MNKmérkőzés Holnap, szerdán délután 4 órai kezdettel érdekesnek ígérkező kézilabda MNKmérkőzés színhelye lesz a DÉLÉP SC Szőregi úti pá3 lyája. A DÉLÉP SC férficsapata a KÉV Metró együttese ellen lép pályára a Magyar Népköztársasági Kupa keretében. Félidejéhez érkezett a IV. női kosárlabda Ifjúsági Barátság Verseny küzdelemsorozata. A negyedik versenynap után nagyjából tisztázódott, melyik csapat mire számíthat a hátralévő három mérkőzés után. Az már biztosra vehető, hogy a szovjet együttes és a magyar A válogatott között dől el a tornagyőztes kiléte. A dobogó harmadik helyéért a csehszlovákok és a lengyelek versengenek; a mai lengyel— csehszlovák találkozó után az utóbbi csapat győzelme esetén erre a kérdésre is választ kaphatunk. A másik négy válogatott közel azonos tudást képvtseL Közülük viszont kiemelkedik a magyar B csapat, ötletes, fegyelmezett játékával a torna kellemes meglepetése. Nemzetközi kézilabdatorna A Csepel és a Sz. Volán csapata a kupavédő A vasárnap délelőtti helyosztó mérkőzésekkél befejeződött Szegeden a nemzetközi női és férfi kézilabdatorna. Az idei háromnapos viadalt a nnfeglepetések jellemezték: a férfiaknál például az NB l-es Rába ETO és a szintén elsővonalbeli H. Szondi SE mái" a csoportmérkőzések során kiesett az első helyre pályázók közül, és végül is a 8., Illetve az 5. helyen végzett a két NB l-es gárda. A férfiaknál az első helyet a Szegedi Volán csapata végig egyenletes, Jó teljesítménnyel megérdemelten szerezte meg A női mezőny küzdelme ls meglepetéssel végződött, a kupavédő az NB I B-s Csepel együttese lett, a fővárosi piros-kékek az első helyért folyó helyosztókon nagy küzdelem után legyőzte a két NB l-es, a Borsodi Bányász és a Híradótechnika gárdáját Férfiak: Az 1—2. helyért: Sz. Volán— Várpalotai Bányász 31-23 (17-12). Vezette: Haide, Tekauer. Ld.: Lestl 8, Dobó. Lele 5—5, Barabás t. Illetve Pados 12. Baka cs 5. A 3—1. helyért! RK .Senta— PMSC 28-27 (13-18). Vezeite: Soltész, Brecska. Ld.; Krivokapic 10, Illetve Hegedűs «. Az 5—6. helyéri: H. Szondi SE —Csepel 26-22 (13-12). Vezette: Kiss Tárnok. Ld.: Kékesi 9, 11letve DernAny 4. A 7—8. helyért: Ü. Dézsa—Rába ETO 25-11) (17-5). Vezette: Árral. Dzsipoff Ld.: Simon 12. Illetve Szólósl 5. A 8— 16. helyért: Odessza területi válogatott—Ceglédi KÖZGÉP 23-22 (12-10). Vezette; Szabó, Varga. Ld.: Baagzsl 6, illetve Tullk 7. A 11—12. helyért: Tatai Rákóczi —Nyírbátor 27-22 (11-14). Vezette: Soltész, Brecska. Ld.: Sári 6. Illetve Ivancsik 6. A 13—14. helyért: D MTE—Szentesi Kinizsi 28-21 (14-9). Vezette: Haide, Tekauer. Ld.: Kemény 10, Illetve Török 8. A 15—16. helyért: Partizán Horgos—ÜJkigyós 36-18 (19-8). Vezette: Kiiment, Papp. Ld.: Tvkovlcs 10. illetve Bán fi 7. A végső sorrend: 1. Sz. Volán, 2. Várpalotai Bányász, 3. RK Senta, 4. PMSC, 5. H Szondi SE, 6. Csepel, 7. Ü. Dózsa. 8. Rába ETO, 9. Odessza területi válogatottja. 10. Ceglédi KÖZGÉP, U. Tatai Rákóczi, 12. Nyírbátor, 13. DMTE. 14. Szentesi Kinizsi. 15. Partlzan Horgos, 16. ÜJkigyós. Nők: Az 1—S. helyért t Csepel—Borsodi Bányász 18-17 (9-9). Vezette: Soltész, Brecska. Ld.; Nagy L 6, Illetve Bodnárné 6. Csepel—Hfradóteihniks 16-15 <1»-10). Vezette: Kllment, Papp. Ld.: Megyerlné 4, Illetve Szabadffy 6. A 4—6. helyért J Szentesi Kantakta—Szegedi Textil 18-12 (10-8). Vezette; Acsal, Dzsipoff. Ld.: Marozsán, Kótelekiné 6—6, Illetve Molnár, Kartus 4—4. A 7—9. helyért: RK Crvenka—H. Porcelán 17-14 (9-7). Vezette: Szabó, Varga. Ld.: Popovlc S, Illetve Paku 4. A 9—12. helyért: Soartak Subotlca—Kiskunhalas 23-21 (9-9). Vezette: Tárnok. Kiss. Ld.: Rózsa 4, Illetve Rózsahegyi 9 A végső sorrend: 1. Csepel SC, I. Borsodi Bányász, 3. Híradótechnika. «. RK Senta, 5. Szentesi Kontakta, 6. Sz. Textil, 7. Sz. Konzerv. 8. RK Crvenka. 9. H. Porcelán. in. Nyíregyháza, II. Spartak Subotlca, 12. Kiskunhalas. Az eddigiek során szinte nem múlt el nap izgalom nélkül az újszegedi Sportcsarnokban. A vasárnap sem volt kivétel. Az első mérkőzésen, a várakozásnak megfelelően, biztos szovjet győzelem született. A magyar Bcsapat lányai derekasan küzdöttek, a találkozó egyes szakaszaiban mutatott megoldásaik azt sejtetik, sportpályafutásuk során szép jövő vár rájuk ... Azt ls megállapíthatjuk, a szovjet lányok nemcsak magasságuk miatt emelkednek kl a mezőnyből. Ügyesen kombinálnak, s ami nem utolsó szempont, közelrÖl-távolról jól dohnak. Eddig egyik ellenfelük sem tudta megszorítani, nagyobb erőkifejtésre késztetni őket. Edzőjük, Raisza Mihajlova, aki három világbajnoki és három Európa-bajnoki aranyérem tulajdonosa, mosolyogva hárítja el a dicsérő szavakat. — Fiatal csapattal érkeztünk az iBV-re, kísérletezésre szánom ezt a tornát. Észrevehette, mindig más összetételű kezdő ötöst küldök pályára. Azt akarom, hogy a spanyolországi serdülő Európa-bajnokságig összekovácsolódjon a csapat, hiszen már csak egy hét áll rendelkezésünkre. Amikor a tornát várhatóan eldöntő szovjet—magyar összecsapásról kérdezem, diplomatikusan válaszoL — Jóslásra nem vállalkozom. A két csapat közül csak az egyik lehet a győztes. Az önök csapatának Játékosai taktikailag Igen érettek, technikásak. Ügy gondolom, a verseny méltó fináléja lesz mérkőzésünk. A folytatáshan, ha nem ls színvonalas, de annál Inkább küzdelmes mérkőzés következett. Két nyeretlen, a román és a bolgár válogatott csapott össze. A találkozót a Jobb játékerőt képviselő románok nyerték 19 ponttal. A következő, csehszlovákkubai mérkőzés bőven kárpótolta a kevésszámú nézősereget. Változatos, fordulatokban bővelkedő összecsapásnak lehettünk tanúi. Első győzelmük megszerzéséért elszántan, nagy akarással játszottak a kubaiak, a meglepetéshez nem is sok hiányzott. A taktikusabb, főleg fegyelmezettebb csehszlovákok hétpontos győzelme után nagy volt a letörtság a kubai lánvok között. Percekkel a mérkőzés lefújása után is a cserepadon sírtak, az annyira óhajtott siker elmaradása miatt. Edzőjük, Rigoberto Chavez Bonora alig tudott lelket „önteni" beléjük. Miután sikerült megvigasztalnia lányalt, megkértem, mondjon véleményt csapatáról, minek tulajdonítja, eddigi balslkeres szereplésüket? — Azzal kezdeném, a- lejátszott mérkőzéseken nem sok esélyünk volt a győzelemre. Számunkra szerencsétlenül alakult a sorsolás. A legjobbak ellen kezdtünk, a klíma, a környezet Ls szokatlanabb mint ellenfeleinknek. Az európai csapatok szinte annyi mérkőzést játszanak egymassal, amennyit akarnak. Nálunk a nagy távolságok miatt ilyesmire nincs lehetőseg. Ifjúsági válogatottunknak a csehszlovákok elleni volt az Idei negyedik nemzetközi mérkőzései A játékosok nem Lsmerlk egymást, tulajdonképpen most formálódik a csapat. A - — Ökölvívás mutatottaknál azért többet tudunk. A következő három találkozón megláthatják, nem maradunk győzelem nélkül... Az est utolsó mérkőzésén nem sok hiányzott, hogy kellemetlen meglepetésben legyen részünk. A magyar A-csapat tagjai Igencsak indlszponáltan. de mondhatjuk úgy ls, helytelen felfogásban, kifejezetten rossz formában Játszottak. A lányok mintha csak Igazolni akarták volna edzőjüknek, Liptai Istvánnak előző nap elmondott aggályait, mégpedig azt, hogy tart a mérkőzéstől, az első Igazán komoly erőpróbától. Borúlátása nem volt alaptalan, csapata kínlódva, keservesen harcolta kl kétpontos győzelmét. A negyedik nap eredményei: Szovjetunió—Magvarország B 91-65 (44-34). Vezette: Kuchar (csehszlovák), Mesa (kubai). Szovjetunió: Kriszevics (2), Feodorova (6), Maskova (6), MAMIJEVA (16). Sldlanszkajtye (12). Csere: KUZNYECOVA (5), Szolopova (16), Radionova (10), BAREL (16), Sztyepanovlcs (2), Pepéljajeva (—), Bunyejeva (6). Edző: Raisza Mihajlova. Magyarország B: GLAZER (11), PETRÜC (11), Kalocsai (14). SEPSEI (17), Szabó (4). Csere: Gyeőry (4), Iván (2), Schwarz (2), Susanits (—), Szuchy (—), Balázs (—). Edző: Blld Katalin és Varga Mátyás. Románia—Bulgária 77-59 (41-30). Vezette: Szécsi (magyar), TroJanowsky (lengyel). Románia: IV AN (15), Augela (—), Blassutl (7), SZABÓ (20), Ionescu (16). Csere: Fralter (4), Tamlta (—). Dumltxu (—), Pana (8), Solovastru (7), Pertacha (—). Edző: Gábriel Mastase. Bulgária: ANGUELOVA (18), Dobreva (2), Vassileva (4), Hristova (2). Guerguleve (6). Csere: Stefanova (—), A. Ivanova (10), M. Ivanova (2), Petrova (8), L. Ivanova (7). Edző: Stefan Dlmeonov Stefanov. Csehszlovákia—Kuba 70-63 (34-34). Vezette: Karner (magyar) , Iliescu (román). Csehszlovákia: VODRICXOVA (4), Mackova (6), Tomsova (8), Bystronova (6), Jiraskova (18). Csere: ZAHUVECKA (18), Komestikova (10), Kepesova (—), Dolejsi (—), Lukacova (—), Svobodova (—), Klimova (—). Edző: Brabec Aioís. Kube: CALA (5), Zenaida (8). FREDESVINDA (10), Cuesta (8), Cespedes (21). Csere: Zuaznabal (—), Borell (11), Balmazeda (—). Jorrln (—), Lara (—). Edző: Rlgoberto Chavez Bonora. Magyarország A.—Lengyelország 57-55 (26-22). Vezette: Antonov (szovje) t, Tcholakov (bolgár). Magyarország A: Kovács (10), Németh (15), Benjámin (2). Gulyás (—), DEÁK (16). Csere: Szabó (3). Boksay (5), Nagy K. (4), Szőllősl (2). Edző; Liptai István. Lengyelország: Kaczmarska (8), Grvzlewska (—). Bonczak (10). Grezelewska -(—), Pelka (6). Csere: ZAVADZKA (18), Wojewodka (9), Zalewska (—), Jadlovska (4). Kubon (4). B)ebska (—), Kalwarczyk (—). Edző: Nowák Andxzej. A dobólista állása: L Barel (szovjet) 91, 2. Szabó KL (román) 73, 3. Anguelova (bolgár) 65, 4. Németh (Magyar). Qj. E. A hétvége sportja képekben Választhattak a nézők a hét vésén sporteseményekből: pályaavató salakmotorversenyt, ökölvívótornát, nemzetközi kézilabdakupát, IBV női kozárlabdatornát rendeztek. A kézilabdakupát a Csepel női és a Szegedi Volén férficsapata nyerte, az IBV pedig a héten még tart Felvételeinket a Kisstadionban, illetve a Sportcsarnokban készítettük. Fölényes győzelmet aratott a Volán a döntőben Várpalota ellen Eredményhirdetés: balról a Csepel, középen a Volán játékosai Labdarúgó NB II, középcsoport Budafoki MTE— SZEOL AK 3 0 (1-0) A Kürt Béla SE nyerte el a Fesztivál Kupát Budafok, 2000 néző. Vezette: Rúzsa. Budafok: Lengyel — Rácz, Kapitány. Szíjjártó, Vízi — Tátrai (Várnai a 16. percben), Tóth B., Paizs — Zöldi, Bleicher, Tóth K. Edző: Dobesch Gyula. SZEOL AK: Nagy — Forgács — Hevesi, Szalai, Hegedűs, V. Tóth (Petró a 70. percben) — Kádár, Kunszt — Kozma II., Szeghalmi, Jerneu Edző: Dr. Dunai János. A 11. perc: Tóth B.—Bleicher—Tóth K. villámgyors háromszögelés után a balszélső 14 méterről a kimozduló Nagy mellett nagy erővel lőtt a jobb sarokba. 1-0. A 63. perc: Vízi nagy erejű szabadrúgása a sorfalat érintve védhetetlenül vágódott a jobb kapufa mellett Nagy hálójába. 2-0. A 87. pere: Tóth B. emelt az üres kapura, de Forgács kézzel hárított. 11-es! A büntetőből Vízi a jobbra mozduló Nagy mellett a bal felső sarokba helyezett. 3-0. Végig rendkívül élvezetes, iramú mérkőzést vívott a két csapat A Szeged többet támadott, de a budafoki kontnaakelök lényegesen gólveezélyeeebbek voltait, Jó: Kapitány, Szíjjártó, Vízi, Tóth B„ Paizs, illetve Hevesi, Szalai. • A további eredmények: BVSC—Dunaújvárosi Építők 2-2 (0-0). Volán SC—22. Volán SE 3-0 (1-0), Pénzügyőr —Bp. Spartacus 3-1 (l-l), Ganz MÁVAG—BKV Előre 2-0 (1-0). Váci Híradás—Dunakeszi VSE 2-1 (0-1), Kecskeméti SC—H. Bem SE 2-0 (1-0), KKFSE—Építők SC 1-0 (0:0). A bajnokság állása: L Budafok 1 1 - - 5-8 2 Volán SC 1 1 - - 3-0 2 3. Pénzügyőr 1 1 - - 3-1 2 4. G.-MAVAG 1 1 - - 2-0 2 KSC 1 1 - - 2-0 2 6. Vác 1 I - - 2-1 2 7.- KKFSE 1 1 - - 1-0 2 5. BVSC 1-1-2-21 Dunaújv. Ép. 1-1-2-21 10. Építők SC 1 - - 1 o-i 11. Duiiakrszl 1 - - 1 1-2 12. Bent SE 1 - - 1 0-2 BKV Előre 1 - - 1 0-2 14. Bp. Spartacus 1 - - 1 1-3 • 15. SZFOL AK 1 - - 1 0-3 22. Volán 1 - - 1 0-3 Megjegyzés: a Szegedi Dózsa szabadnapos volt. A Vasas Ikarus—Balassagyarmati SE mérkőzés elmaradt. A mérkőzést Bártfal Játékvezető nem vezette le. mivel a rendező egyesület (a Vasas Ikarus) az MLSZ rendelkezésének (a Játékvezetők zavartalan útjának a biztosítása az öltözőtől a Játéktérig és vissza) nem tett eleget. Örültünk, zsörtölődtünk, berzenkedtünk három napon keresztül a Nemzetközi Fesztiválkupa ökölvívótornán. Tetszett a rangos mezőny, az összecsapások, s kedves emlékként idézzük vissza Immár néhány nap távolságából a viadalon látottakat Elmosódott az I. és II. osztályúak közötti különbség, s ez főképp a szegedieknél mutatkozott meg. Mindkét sportolójuk az első helyen végzett, s ezzel néhány „nagy" csapat előtt megszerezték az előkelő harmadik helyet Sőt, a legtechnikásabb versenyzőnek jáIÓ különdíjat is a zsűri a szegedi dózsás Űjházi Árpádnak ítéüte. Az 1978. évi Fesztivál Kupát a Honvéd Kun Béla SE (edző: Tóth György) nyerte 18 ponttal, 2. Kaposvári Dózsa 14, 3. Szegedi Dózsa 10 ponttal. Eredmények: Légsúly: 1. Czimmer (FTC), 2. Nagy Z. (Kaposvári D.). Harmatsúly: 1. Üjházi I. (Szegedi Dózsa). Pehelysúly: 1. Üjházi A. (Szegedi Dózsa), 2. Rajczi (Kaposvari D.), 3. Závlcs (KUdnda) és Szujó (Sz. Dózsa). Könnyűsúly: 1. Mózes (SZIM Vasas), 2. Szabó Gy. (Kikinda). Váltósúly: L Rákosa (Kaposvárt D.), 2. Komláti (Sz. Dózsa), 3. Smlt (Kikinda) és Döme (Kun B. SE). Nagyváltósúly: 1. Pintér (Kun B. SE), 2. Katona (SZIM Vasas). 3. Budai és Lévai (mindkettő Kaposvárt D.). Középsúly: 1. Dudás (Paksi SX), 2. Lukács (Agrla SE). 3. Vetró (SZIM Vasas) és Pintér I. (Kun B. SE). Félnehézsúly: 1. Bohus (Békési Mezőgép), 2. Bajovícs (Kikinda), 3. Soltész (SZIM Vasas) és Smlt Gy. (Kikinda). Nehézsúly: 1. Gyurkovlcs (Szabadka), 2. Závodi (Kun B. SE), 3. Kátlcs (Szabadka). Czutor Zoltán Acs S Sándor felvételei Pontot szerez a kubai kislány a magyar válogatott ellen Labdarúgó, if úsági torna A SZEOL AK csapata az első (gy kellett volna tippelni! Bufl&fok—Szeged 3-0 1 Építők—KKFSE 0-1 2 Ikarus—S.-gyarmat elmaradt BKV Előre—G.-MAVAG 0-2 2 Pénzügyör-Bo. Spart. 3-1 1 II. Építők—BVSC 2-2 x Mlskolc-Papp J. SE 2-2 x Szoln. MAV-Szoln. MTE 3-3 X Ózd—Kazincbarcika 3-1 1 Kaposvár—Nagykanizsa 3-0 1 Bakony V.—Dorog l-l x Bauxttb.—MA V DAC 0-6 X Rákóczi SE-Fűzfő 1-2 2 Oroszlány—PVSK 6-1 2 +1 MAV NTK—Pét 8-2 X A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 31. heti fogadási héten 4 darab 13-as találat volt. Ezekre egyenként 221 ezer 844 forintot fizetnek. 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 12 találata 80 fogadónak volt, nyereményük 7395 forint. 11 találatos 1098 darab, a nyeremény egyenként 539 forint. A 10 találatos szelvények száma 8545 darab, ezekre ÍM forintot fizetnek. (MTI) Szombaton és vasárnap a SZEOL AK-stadionban három hazai és egy jugoszláv csapat részvételével rendezték meg a nemzetközi ifjúsági labdarúgótornát. A házigazda SZEOL AK nevében Bogdán Dezső nyitotta meg a kétnapos rendezvényt. Az első nap tétje a döntőbe jutás volt. A szegedi csapatok közül ez a SZEOL AK-nak sikerült. Vasárnap került sor a döntőre és a helyosztóra. A szombati nap eredményei. SZEOL AK—Pallcs C-l (1-0). Az érettebb Játékot nyújtó SZEOL AK nagyobb tudása szünet után érvényesült. A gólkülönbség ilyen arányban ls megérdemelt. Góllövők: Hegedűs (2) Vadászi (2), Dlnya, Kakuszl, 111. MArtha (öngól). Pécsi MSC—Szegedi Dózsa 4-6 (1-0). A szünet után beállt Bálint vezérletével megérdemelt pécsi győzelem születet. Góllövők: Bálint (2), Martin. Bagó. A vasárnapi döntő és helyosztó eredményei: A 3—4. helyért: Sz. Dózsa— Pallcs l-l (0-0). A 62. percben Buskó a kapus lába közt gurított a hálóba, 1-0. A 72. percben bal oldali szöglet után SiUca egyenlített, l-l. Mivel a rendé* Játékidő döntetlenné; ért véget, ll-es rúgásokra került sor. Ebben a Dózsa bizonyult jobbnak,'' ez a 3. helyüket jelentette. A döntő: SZEOL AK—Pécsi MSC 2-* (2-0). Nagyszerűen kezdtek a hazalak. A 10. percben Lipták (vélt be Jobb oldalról szögletet és ebből Hegedús megszerezte a vezetést. 1-0. A 17. percben ismét gólt ért el a szegedi csapat. Kapu előtti kavarodás és a kapus bizonytalankodása után Vadászi kotorta a hálóba a labdát. 2-0. Szünet után mintha kicserélték volna a SZEOL AK csapatát: a 60. percben lőttek először kapura! Több helyzetük volt a pécsieknek, de sorra hibáztak, vagy Nacsa védett nagyszerűen. A 76. percben Kikuszl lövése csattant a kapufán. A tornán mutatott ösizeteljesftménye nlap'án megérdemelt SZEOL AK-siker született. A verseny végén a rendező egyesület ünnepség keretében megjutalmazta a résztvevőket. A torna végevetlnaénve: L SZEOL AK, 2. Pécsi MSC, 2. Szegedi Dózsa. 4. Pallcs. A torna legiobb kapusa: Nacsa (SZEOL AK), a legjobb mezőnyjátékos: Megvert (PMSC), a legeredményesebb Játékosok: Hegedűs és Vadászt (mindkettő SZEOL AK) 3—3 góllal. Imre László