Délmagyarország, 1978. augusztus (68. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-06 / 184. szám

8 Vasárnap, 1978. augusztus 6. MAGAZIN A

gyárban már bizonyosnak érezte Viola, hogy az országgyűlési képviselőné megismerte titkát. Ezért osont hát este föl hozzájuk. Hosszú ideig állt a lépcsőházban, a képviselöék ajtaja előtt. Majd megnyomta a kilincset, s az ajtó nesztelenül nyílt ki. A szobában éppen miatta vitatkozott a házaspár. A képviselő hangja csupa tűz, Klári hangja inkább magyarázkodó. — Tudom, hogy Viola időnként színészkedik. Szerepjátszás nélkül labilis lenne az élete, de mindig a legjobb szándék vezérli ... — Nem tudom, mért nem vagy képes megérteni, hogy ez a nő az ellenséged. Ennek nem te kellesz, hanem én! El akar venni tőled! Agresszív, rámenős! Viola megijedt a képviselő hangjától, magában válaszolt a férfi vádaskodására: „Lennél csak egyszer magányos, elhagyott, kisemmizett, lennél csak egyszer te is földhözragadt nyomorult beteg ember, lennél csak egyszer te is..." Majd egy belső hang kitartóan figyelmeztette: „El kell menned innen!" Klári, a képviselő felesége kinyitott az előszobába, Viola beosont a függöny mögé. Forgott vele a világ. Megfájdult a feje, remegni kezdett. Hát persze, hogy elfogadta volna férfinek, férjnek, önmagának még soha nem hazudott, Klári együgyű, igénytelen penészvirág, semmi kombinatív készség, vagy fantázia nincs benne... Egész teste gyöngyözött az izzadtságtól. Fekete levegőt szívott, fekete karikák úsztak a szeme előtt, fél kezével az arca elé kapott, majd fulladozni és köhögni kezdett. — Fő, hogy te ne hagyd magad — szólalt meg, visszatérve Klári. — A kezem szorongatja, a szemelt forgatja és te nem akarod megérteni, hogy neked ez nem lehet barátnőd! — Nem barátnőm. — Akkor mid? Minek jár hozzánk? Es te minek jársz hozzá? — Szükségem van rá. — Hogy a megunt rongyait rád hagyhassa? — ... Jólesett, hogy nekem adta. Örültem neki. Nem érted, hogy sajnálom? — Amiért megaláz? — Nem aláz meg. — Engem akar, te pedig hagyod. — Még soha nem mondta, hogy te kellesz neki. — Mondja is meg? — Valami van vele. Még nem tudom, hogy mi, de a végére akarok járni. — Mikor már a kezel között leszek! — Olyan könnyen el tud érni? — Nem. Kövér és szeplős. A feje nagy, a lába nagy, groteszk az egész nő. — Az arca nagyon szép. Feltűnő! Magas és jólöltözött. — Bohóc-arca van. Ügy keni Viola magát, mint egy húszéves! Aztán beront, mindig van valami fölfedezése, téged észre sem vesz. Nem kapcsolsz? Ha te megszólalsz, leint. Te kis semmi vagy a szemében. — Nem tudok élmény nélkül élni. Mióta megismertem Violát, azóta tudom ezt. Ha megjelenik, olyan, mintha egy ismeretlen világot hozna magával. Meg... átgondoltam én ezt sokszor. Ismerem. Fel tudom magamban mérni a gondolatait, a vágyait. Hozzám tartozik. Egy nagyváros és egy lumpen-negyed érzés- és gondolatvilágát hordozza magával. Olyan gyerekkora lehetett, mint nekem. Olyan emlékeket, törekvéseket, gondolkodásmódot, cselekvésformákat hozott magával, ami nekem erősen ismerős. Félek is tőle. Félek magamtól is. Mégis, ha közelemben van, otthon érzem magam. A gyökeret hordozza magában, amit azóta is keresek, amióta kiszakadtam a piacozók, fuvarozók, meg az utcalányok társaságából. Bele tudok kapaszkodni. — Benned nincs semmi kétszínűség, benne van. Benned nincs másokkal nemtörődömség, benne van. 0 harsány, te halvány vagy. Neki életeleme a harc, te elpusztulsz abban. Benned nincs lelki felületesség. — Mindez megvan bennem ls. Látod, elmegyek a végsőkig sz ilyen játékokban. Azt mondod, hazárdjáték, mert Viola módszerei túlnőnek a képzeletünkön. Hadd, kérlek, hadd legyek vele! Viola nem bírt tovább a függöny mögött rejtőzködni. „El innen, el innen I" Az előszoba ajtaját sebtében nyitotta ki, aztán letántorgott a lépcsőkön. A hátában érezte, ahogyan a nyitvafelejtett ajtó mögül utána néznek ... Klári este kilenc órakor bejelentette férjének: meglátogatja Violát — Késő este?! — Meg kell néznem;;; Félek, valami baja van. — Magára kapta kabátját és rohanva-rohant Viola lakásáig meg sem állt Csengetett Többször egymás után. Majd felváltva zörgetett az ajtón, a csengetések után. Kis idö múlva eloltották a szobában a villanyt, s ezzel az előszoba ajtaja is elsötétült. Klári rosszat sejtett — Én vagyok, Klári nyisd ki az ajtót! Vagy csak szólj ki.hogy jól vagy! — Csaknem elsírta magát. Ha a férje látná, kinevetné: rémeket látott... Halottan látta maga elótt barátnőjét, elvágott torokkal, amint fuldokolva is trágár szavakat mond a kíváncsi házbelieknek és neki.. • Klári tovább csengetett Kis idő múlva megnyílt a szoba ajtaja, talán résnyire kinyitotta vaíakl, majd fájdalmas vonítás volt hallható. Pár másodperc múlva éktelen kutyaugatás, aztán megint az a bánatos vonítás ... — Eressz be! Apró vakkantások közeledtek az ajtó felé. Klári a lakás ajtajára nyomta a fejét Halk kulcsfordulat a zárban, kétszer. Klári lenyomta a kilincset; lassan kinyitotta az ajtót Barátnője, Viola a sarokban ült remegve. Klári fölkattintotta a villanyt. Kutya sehol... Egy pillanatra hideg futott végig a hátán. aztán a saját hangját hallotta: — Megfázol, bújj ágyba! A negyvenéves nő, akinek most hamuszín kutya arca volt pislákoló kutyaszeme és nedves orra, panaszkodón nézett Klárira. Aztán hernyó-módra bebújt a paplan alá, s kutyaarcát vicsorítva kidugva alóla. — Fáj valamid? A kutyaarc megszelídült félénk emberi szem csillant az arcból, remegő száj formálódott emberi szájjá, s ahogy Klári arcán megenyhült a rémület, egy csendben gubbasztó öregasszony ült az ágy szélére. — Hívjak orvost? — Ne! — rettent meg a kuporgó öregasszony: Viola. — Azért jöttem, hogy megbeszéljük: holnap megint elmész dolgozni! Nagyon határozott leszel, mint eddig. Az öregasszony hirtelen kutyamódra az asztalnál termett és az asztalon levő iratcsomót az ágyba gyömöszölte. Bárgyú mosoly ült az arcára. — Azt se kell szégyellned, hogy itthon fejezed be a munkádat Bátran csinálj mindent! A kutyaarc megint nyomtalanul eltűnt. Fáradt, beteg nő feküdt Klári előtt — Szomjas vagyok, hozz egy kis citromot. Klári kiment a konyhába, egy pohárba citromlét nyomott, s megitatta barátnőjével. — Elalvás előtt a lányodra gondolsz! Igen? Altatód van? — Nem szeretem. — Arról fogsz álmodni, hogy végigutazzuk a Földet Hajóval és repülővel megyünk. Amerikával kezdjük. — Nem szeretem Amerikát Amerikában nincseiyek barátok. Amerikában csak pénz van... — A nagyapádra gondolj, aki úgy tudott parancsolni, hogy azért mindenki szerette... Gondolj a lányodra! * Másnap reggel Viola úgy ébredt, mint a többi reggelen. Hatkor berregett az óra, a fürdőszobában a zuhanyból langyos víz özönölt. A villamosmegállóban a főállatorvos karolt belé. — Ma ismét szebb lett, aszszonyom. — Köszönöm, hogy észrevette — válaszolta Viola; ugyanolyan öntudattal, ahogy eddig is tette. DÉR ENDRE Prosper Mér/mée; A gáláns betyár M

enyegzőt ültek egy Andujar környéki tanyában. Az ifjú házasoknak barátaik gratuláltak, és készülődtek asztalhoz ülni, amely a ház ajtaja előtti fügefa alatt díszelegve roskadozott minden jóval megrakottan, Ekkor váratlanul egy lovas férfi jelent meg; a háztól egy pisztolylövésnyire levő erdőből jött elő. Az ismeretlen könynyedén földre ugrott, kezével köszöntötte a vendégeket, és lovát az istállóba vezette. Senkit sem vártak; de Spanyolországban minden hívatlan érkező szívesen látott vendég az ünnepi lakomán. Egyébként az idegen, ruhájáról ítélve, fontos személyiségnek látszott. A vőlegény utánament csakhamar, hogy a vacsorára meghívja. S miközben a vendégek halkan kérdezgették egymástól, ki lehet az idegen, az andujari jegyző, aki jelen volt a menvegzőn, s a menyasszony mellett ült, halálsápadttá vált, megpróbált felállni a székről, de térdei Ssszecsuklottak alatta, lábai nem bírták fenntartani. Az egyik vendég, akit már régóta csempészéssel gyanúsítottak, a menyasszonyhoz fordult és így szolt: — Ez Jósé Maria és nagyon csalódnék, ha nem azért jött, hogy valami bajt csináljon. A jegyzőre haragszik. — De jegyző uram, mit követett el ellene? — Mit? Semmit, igazán semmit! Valaki tudni vélte, hogy a jegyző két hónappal ezelőtt a tanyásának olyasfélét mondott, hogy ha egyszer Jósé Maria hozzá jönne inni kérni, egy nagy adag arzént tenne a borába. ' így meghányták-vetették a dolgot anélkül, hogy hozzányúltak volna az előételhez, amikor az idegen megjelent a vőlegény kíséretében. Semmi kétség, Jósé Maria. Tigrisszemmel pillantott a jegyzőre, aki remegni kezdett, mintha hideglelést kapott volna egyszerre. Jósé Maria azután hódolattal köszöntötte a menyasszonyt, és engedélyt kért tőle, hogy táncolhasson a menyegzőjén, majd széket kerített, és minden különösebb teketória nélkül a menyaszszony mellé ült, a menyaszszony és a jegyző közé, aki minden pillanatban azon a ponton volt, hogy a félelemtől elájul. Hozzáláttak az evéshez. Jósé Maria elhalmozta figyelmességével, kedveskedésével a menyasszonyt És amidőn a legfinomabb bort kezdték felszolgálni, a menyasszony fogott egy montillai borral teli poharat, ajkaival érintette, aztán odanyújtotta a betyárnak ... Jósé Maria elvette a poharat, elragadtatással megköszönte és kijelentette a menyasszonynak, hogy ezentúl tekintse őt szolgájának, és örömmel teljesíti minden parancsát. Ekkor a menyasszony reszketőn és félőn hajolt félelmetes szomszédja füléhez: — Egy nagy kegyet kérek öntől — mondta. — Kérjen ezret! — kiáltotta Jósé Maria. — Könyörgöm, felejtse el gonosz szándékait, amelyekkel idejött. ígérje meg nekem, irántam való szeretetére, hogy megbocsát ellenségeinek, és hogy esküvőmön nem történik semmi baj. — Jegyző! — fordult Jósé Maria a törvény remegő emberéhez —, a menyasszonynak köszönje életét, nélküle megöltem volna önt, mielőtt megemésztette volna vacsoráját Ezek után ne féljen, nem teszek önnel semmi rosszat. A vacsorán és az azt követő bálon úgy megkedveltette magát, hogy az asszonyoknak könny szökött a szemébe, amikor arra gondoltak, hogy ez az elragadó fiatalember egy napon alighanem akasztófán végzi életét. Táncolt, énekelt, egészen átadta magát a társaság jó hangulatának. Éjfél felé, egy 12 évesnek látszó leányka, rongyokban csüngő öltözete félig takarta testét, közeledett Jósé Mariahoz, és néhány szót mondott néki a cigányok tolvajnyelvén. Jósé Maria megrázkódott, az istállóba szaladt, ahonnan csakhamar szép lovát vezetve előjött. Aztán a menyasszony elé lépett, egyik kezével a kantárt tartva, így szólt: — Isten önnel, lelkem álma; sohasem fogom elfelejteni az ön mellett töltött pillanatokat. Hosszú idő óta ezek voltak a legboldogabbak, amelyeket megéltem. Ugyanekkor átnyújtott a menyasszonynak egy igen szép gyűrűt. — Jósé Maria — kiáltott fel a menyasszony —, amíg ebben a házban egy falat kenyér akad, megosztjuk önnel. A betyár kezet szorított minden vendéggel, még a jegyzővel is — aztán könnyedén fölszökött lovára, és a hegyek irányába elvágtatott. Igazában csak a jegyző örülhetett távozásának. Egy félóra múlva pandúrok érkeztek, de a férfit, akit kerestek, senki sem látta. Fordította: MADACSY LASZLÖ Ne légy közömbös! L

ehúzták rólam a keresztvizet. Az egész magyar sajtó. Megint megírták, hogy közömbős, antiszociális lény vagyok. Felőlem a szemem láttára agyonverhetnek valakit, a kisujjamat sem mozdítom. Fényes nappal az orrom előtt kirabolhatják a Nemzeti Bankot, zsebre vághatják a Lánchidat, undorral elfordítom a fejemet, vállrándítva megyek tovább. Pirultam a dorgálásért S önkritikát gyakoroltam. Igazuk van a tollforgató moralistáknak. Nem leszek többé közömbös. Sem gyáva. Másnap kora reggel harcba indultam. Vonattal. De valahogy elszöszmötöltem az időt, későn értem ki a pályaudvarra. Mire jeggyel a kezemben loholtam a peronra, mar indult a vonat Majdnem nekiiramodtam, de eszembe jutott a fogadalmam. Nem ugrálhatok, magamat is fegyelmeznem kell. Állva néztem, hogyan gyorsul föl a kocsisor. Éppen megdicsertem az akaraterőmet amikor úgy oldalba taszítottak, hogy majd fölbuktam. Testes atyafi vágtatott el mellettem, lúdtalpasan trappolva. Lökdöste az útjába kerülőket, szemmel láthatóan föl akart ugrani a mozgó szerelvényre. Ütravaló jókívánságra nyílt az ajkam, amikor belém hasított: nekem most mulaszthatatlan kötelessegem van. Ez a szerencsétlen a csattogó kerekek alá kerülhet! Utána vetettem magamat. Sikerült abban a pillanatban viszszarántanom, amikor fölugrott volna a lépcsőre. — Ne tegye! — rivalltam rá, föltartva Intőn a mutatóujjamat. — Gondoljon a családjára! Hazavárják! Leírhatatlan pillantást vetett rám. Ez ráébresztett, hogy az életmentésen túl itt népnevelő föladataim is vannak. — Emlékezzen Cybulskira, a híres lengyel filmsztárra. Halálra gázolta a gdanski express. Pedig fiatalabb volt önnél. És fürgébb — mosolyogtam le a tekintélyes pocakjára. A hajszál híján rajtavesztett arca rákvörösből lassan lilára vált, levegő után kapkodott. Gondoltam, jobb, ha most megyek. Hadd szálljon magába, eméssze meg a dolgokat. Emelt fővel, a teljesített kötelesség büszke tudatával indultam a restibe, hogy megjutalmazzam magamat egy pohár sörrel. Alig tettem néhány lépést, artikulátlan üvöltés harsant föl mögöttem. Aztán óriási rúgás ért. Alul. Két pályamunkás fél óráig egyengette az árkot, amit az orromon csúszva túrtam a peronon. Dagadt orromon sajnálkozó ismerőseimnek eldicsekedtem: életet mentettem. Többen röhögtek. Mások célozgattak, hogy legközelebb mibe üssem az orromat. Attól nem jön le róla a zománc. Lajos, a barátom azonban kijelentette: követni fogja a példámat. Hiába, mindig rendes gyerek volt. Hogy buzgalmam követőre ls talált, továbbra is éber figyelemmel jártam a világot. Csakhamar ismét alkalmam nyílt a kölelességteljesítésre. Két bögyös kis csitri verekedett a suli előtt. Vadul tépték egymást, mocskolódó szidalmakat kiabálva. Közbeléptem. — Ejnye, ejnye! Nem szégyellitek magatokat! Lány létetekre úgy viselkedtek, mint a legneveletlenebb utcakölykök. Hat illik ez? Ahelyett, hogy szépen megbeszélnétek egymással, ha valami bajotok van. Rajta, mondjátok el nekem, miről van szó, min vesztetek össze. ígérem, hogy igazságot teszek, pártatlanul. — Ezt nem lehet dumálva elintézni! — üvöltött az egyik kis vadóc. — Es a bácsi ne avatkozzon bele. Ha mindenáron a száját akarja jártatni, használja arra a nyelvét, amire én gondolok. És megmondta, mire gondol. Elfutott a méreg. Karonragadtam, és az iskolakapuhoz vonszoltam. — Gyere csak, te haszontalan! Majd ad neked az igazgató bácsi, ha megtudja, hogyan beszélsz velem! Rángattam a foggal-körömmel védekezőt. Rúgott-csípett-karmolt-harapott. Es ordított. Torka szakadtából. Csakhamar csődület támadt. — Vén szatír! Mit akar attól a gyerektől! — dörgött egy sztentori hangú, tagbaszakadt fiatalember. — Liliomtipró! — sipított egy vénasszony. Valaha mezei futó voltam, játszva elmenekültem a lincselés elöl. A kis vadmacska visítása sokáig elkísért A félsikerek és balsikerek nem szegik kedvemet Továbbra is teljesíteni fogom a kötelességemet Engem többé nem szerkeszthet ki a sajtó. Legföljebb példaképül állíthat. Sajnos, ma szüneteltetnem kell áldásos tevékenységemet. Lajos, a követőm miatt. Kötelességtudattól áthatva tegnap beavatkozott a Bicska csárdában egy verekedésbe. Délután temetjük. HOMORÓDI JÓZSEF