Délmagyarország, 1978. augusztus (68. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-31 / 205. szám
7 Természetvédelmi i fl grúz olajÖVSZet Közlemények terület A Gdansk környéki nemzeti park a 118. olyan természetvédelmi terület, melyet az UNESCO Nemzetközi Koordinációs Tanácsa idén nemzetközi fontosságú objektumnak nyilvánított. E természetvédelmi területek az UNESCO „Ember és bioszféra" elnevezésű programja keretében létesültek, az urbanizáció következtében végbement környezeti változások tanulmányozására. A nemzeti parkban végzendő tudományos kutatómunkával a Gdanski Műsza. ki Egyetem munkatársait bízták meg. (BUDAPRESS — INTERPRESS) Grúzia az utóbbi években a Szovjetunió új olajövezete lett. A történelmi emlékek tanúsága szerint a XI—XII. századi világbirodalmakban, Perzsiában. Szíriában, Egyiptomban, Irakban, Bizáncban és Oroszországban már tudtak a grúz olajról. Grúzia élénk kereskedelmet folytatott ezekkel az országokkal, egyebek között az akkoriban alapvető cikknek számító olajjal és higannyal A harmincas években a geológusok megjövendölték, hogy Grúzia a jövőben olajtermelő vidék lesz. Ekkor kezdődtek meg az állami költségvetésből támogatott tervszerű kutatasok is. 1974 augusztusában Tbiliszitől, a fővárostól északkeletre, Patrardzeuli helységben egy szőlőskert kútjából hatalmas olajsugár tört elő. Azóta a köztársaság térképére újabb és újabb lelőhelyeket rajzolnak fel. A grúz olaj jó minőségű. Minthogy kéntartalma nem túl nagy. könnyen tisztítható. Az olajbányászat is olcsóbb, mint az ország egyéb lelőhelyein, hiszen csaknem valamennyi olajkút a vasút közelében van. A szakemberek szerint az elkövetkező években Grúzia a Szovjetunió egyik legjelentősebb olajtermelő körzete lesz 1980-ra új gázlelőhelyeket is feltárnak és kitermelésre előkészítenek. (BUDAPRESS—APN) A szegedi Liszt Ferenc Zeneiskola (Tábor u. 5.) felvételt hirdet az 1878—79-es tanévre zeneóvoda. előképző, hegedű, gordonka, gordon, harmonika, ének. fa- és rézfúvó tanszakokra. Felvétel időpontja szeptember 4-én. 5-én (hétfőn, kedden) de. 8-től 12-ig. du. 2-től 5 óráig. Régi és új növendékek órabeosztása 7én. 8-án. 9-én (csütörtökön, pénteken, szombaton) de 9-től 12-ig. du. 2-től 5 óráig, szombaton 9-töl 12 óráig. x Értesítjük a lakosságot, hogy az Odessza lakótelepen, a Vedres utcában épült 200 férőhelyes óvoda energiaellátó földkábelét és térvilágítását a DÉMÁSZ 1978. augusztus 30-án feszültség alá helyezte. A fenti időponttól kezdődően a berendezések érintése tilos és életveszélyes. DÉLÉP. Szegsd. x A szegedi Postás Művelődési Ház balettiskolájába beiratkozás szeptember 1-től hétköznapokon délelőtt 10-töl 12 óráig és délután 2-től 6 óráig a helyszínen. Ugyanitt jazzbalett-tanfolyam is indul, kezdő és haladó fiúk és lányok részére. Tanfolyamvezetö: M. Kádár Andrea. x ADÁSVÉTEL Bútorok eladása. Valosatbat darabonként ls. Teleki n. «. Kise. X CG-e Zsiguli eledo. Telefon: délután, l-t-531 x NaST meonyleéfü sertéstracya eladó. Szered. Nádas n. 14/B. X P. FIAT 1500-as, moet vlasráztatott, sürgősen eladó. Sándor u. 51. x IV forgalmi rendszámú Skoda S - 100-os eladó, (írd.: Bokor u. 10/A I. m 1. Du. 17 órától. ltomén gót sttlasú ebédlüearnátúim eladó Fa ex Gábor. Seeeed. Slba köz 8/A. Pk gáztűzhely, paleokka: eladó. 2. osztályos zyermek melle mat-ematltatagozatos diáklányt keresünk. Beéged, Bgyetem u. 3/A fezt. t. Magas kormányú. 250 T8 MZ eladó. Jó á»apotbao. trt(S»ft*rí Deak Mihály.' "Bihari -«.29/B H. 8. 17 érától 17 órától i Bchwalt Eladó Simson Bchwalbe, egyeves. Megtekinthető: t« órától. Bordány, Móra P. u. 7. CJ. sok műveletre zsebozámológóp. adapterre! oagy anélkül eladó. Irányár: 3000 Ft. Barrók tér 10. n. 2. Eladó 350-es Velorex rendszám nélkül, hordozható cserépkályha, összecsukható gyermekkocsi. Holló u. 7/B. Bentásbol, házhoz szállitva ls. nagy- ós klsmóretü léths. faanyag, kp. 40 m> parketta, nyílászárók eladók Petra utca 30 ZK-i Trabant Speclal eladó. Érdeklődni: eete 5— 7 óra között, szombaton 2—t óra között. Szivárvány u. 20 Warvsava. 1 evee műszákivá! eladó. Váradl u. 33. 1266-as Volkswagen 79es műszakival, 30 000-ért eladó. Maros u. 30 56 B -os erősítő. 2 db 40 W-oa hangfal, lemezjátszók. mikrofonok eladók. Szatymaz. Ady V. 8 . du. 17 órától. Eladó Moszkvics azélvédó üveg. akkuouiátor áe külső gumi új 5 db. tetócsomagtarió. SR félverzeny-keiékper es Simson Star. Érdeklődni: tel.. 19-327. esti órák. ben. Egy nagyméretű, új. sötétbarne és sötétszürke ballon-, égy használt, barna bórdzsefcl eladó. — Lenig) krt. 13. M 7., W 8f4t«#% . --rlf Mély fyermottocal sportrésszel ée gyermekágy eladó BzegódaPelBövúróe Uá/B X." 2. Narancssárga, mély gyermek kocsi eladó. Tarján, Zöldfa u. 7/C IV. 12. 208 ép. Nagy. süld ók eladók. Érd.: Bittó. Szélső SOI 14. Délután 3 oratól. Vei eres típusú gépjármű. 1881-ig érvényes, eladö. Megtekinthető: mindennap 9 úritól, du. 5 óráig. Rovó József. Seeeed. Alsó Kikötő sor 6 I. 4. Eledé háromajtós szekrény, sötét, nagy buklészőnyeg, csillár Vajda u. 16. Skoda 6 100-as eladó. Érd.: Oskola n. 3. fezt. Magyar ebédlógamunra olcsón eladó. Érd.: du. 5 óratói, szeged-Tarjád 808/C II 4 ALBÉRLET Bútorozott szoba, fürdőszobával. 2 diáklánynak magánházban kiadó. Holló u. 7/B Házaspár, egy Termekkel. különálló. bútorozott lakrészt bérelne, gáz- vagy központi fűtéssé. íesetleg olajfűtésűi). Egyedülálló személy közös lakáshasználata ls érdekel .Ármegjelölés — 97 833" lellgéve a Hirdetőbe. Gyermektelen házaspár részéra külön bejáratú, bútoroeott szoba kiadó, fürdőszoba-, konyhahaazná láttál. ..Tarján — 97 835" jeligére e Hir. de tőbe. Fiatal, dolgozó nő külön bejáratú, albérleti szobit, fürdőszoba-haszná Is Utal keres. Szobatársnak 16 elmennék. — „Pontos fizető 97 914 ' Jeligére a Hirdetőbe Kettő diáklánynak albérleti szoba kiadó. 01szeged. Töltés u, 53. TsHáiiyn 1 hárem egyet emleta leány részére, fürdőszoba- és konybahatdoálaUal, lakás kiadó. szeptember l.től. Érd : Móra-halom. 81-036 telefonszámon, hétfőtől péntekig. 8—16 óráig Kát értelmiségi fiatal másfél vagy kétszobás lakást bérelne hosszabb időre, szept. 1-tól, „Sürgős 97 859" Jeligére a Hirdetőbe L A K A S sobás, haüae, gzövetkezet! lakásom elcserélném kettő kisebb lakásra. „Minden megoldás érdekel 24 913" jeligére a Sajtóházba. Elcserélnénk laryáni. 2 szobás. összkomfortos, gázfűtéses, tanácsi lakásunkat egy tanácsi garzonért, megegyezótsel. .,Tarián 97 829" jeligére a Hirdetőbe. 150 SÓS kp + OTT-átvállalással másfél szobás lakás: keresek — „Sürgős 97 913" Jehgere a Hirdetőbe. Másfél szobás, főzöfülkés. házfelügyelői laka. som elcserélem föbérlettre. „Csere 87 866" jelIgére a Hirdetőbe. l+2-ei, szövetkezeti lakást, nagyméretű, egyszobás. tanácsira cserélnék. „Megegyezünk — 97 858" jeligére a Hirdetőbe INGATLAN Magánház eladó. Dórozeme. Mester u. 42. z Háromszobás magánház, alápincézett, garázzsal, azonnali átadással eladó. Szeged. Csongrádi sgt. 23/B. Érd.: a helyszínen. 4—5 óráig x Fél báz 136 n-öl kerttel eladó e Hétvezér utcában, Érd.: Hétvezér a. 56. Vargáéknál. Fél ház azonnal átadó. „Gáz 97 840" jeligéire á Hirdetőbe. Eledé Algyő. 21. számú tanya, vh, villany ven. Buszmegálló 5 percre Nógrádi. Kétszobás, loggiás, belvárosi társasházrészem nagyobbra vagy magánházra cserélem. „Kert 97 816" jeligére a Hirdetőbe. Dszegeden 3SO n-öl házhely. kis házzal eladó. Érd: Mihálytelek. Vörös Hadsereg u. 85. Eladó másfél szobás tarsasházrész. Érd. Háló u 11/A fsxt. 2. 6 óra otám. Társasház építéséhez főútvonal melletti, közmüvesithetó telek eladó Érdeklődül: Boros József u. 36. tszt. Balaton né. Kübekhást. nagy kertes, szőlős, kétszobás, melléképületes magánház eladó. Felszabadulás u. 11. Posta mellett, a központban Megtekinthető egész nep HÁZASSÁG Feleséget, tárzat keres. lány vagy elvált, asszony személyében, 32 éves. 168 cm magas szakmunkás férfi. ..Érem két oldalon 24 916" jeligére a Sajtó-házba. ' 61 éves. elvólt asszony. Jé megjelenésű, nem dohányzó. szerény békés természetű férjet keres házeaság céljából, 92-05 évesig, összkomfortos lakásom van Kimondottan Szeged és környéki pontos címre válaszolok. — „Hűség és boldogság — 24 896 jeligére á Sajtóházba. 38 éves, független, kiasé molett, jó nyugdíjjal rensielkeaó asszony férjet keres, vígkedélyü. de komoly gondolkodású ember ezemélyében — .Rendezel-: körülmény — 34 881" jeligére a Sajtóházba. 47 éves. 167 cm magas, barna férfi házasság céljából komoly es mégis kedves nőnek e levelet várja. aki otthonába jönne „Van, aki vár 24 786" jeligére a Sajtóházba EGYÉB Grermekgoedocávi 3 hónapos kortól teljes ellátással, egész napra. dü. 5 óráig, szeptember l-töl vállalok. „Marx tér — 97 844" jeligére e Hirdetőbe. z Örves házaspár. 2 éves kisfia mellé október 1töl. munkaidőben, megbízható, kedves, gyermekszerető pftmamát keres, vagy hasonló korú kisgyermeke mellett otthon levő anyukát. Telefon: 20-015. az esti órákban, vagy „Hétvezér u, — 24 814" Jeligére a Sajtóházba. Agytellfelvmsárlás. tisztítás. Érte megyek — Brüsszelt krt. 29. Telefon: 15-195. X Szeptembertől biológiából, földrajzból korrepetálást vállalok Telefon 18-523. Készpénzért saját lakásomon Idős r.ér.át eltartanék. „ősz 97 867" Jeligére á Hirdetőbe. ötbúnápoft kortól lakásomon gyermekgondozást vállalok Gyes-en vagyok. Érd.: de 8—10 óráig, délután 18—20 óráig Bakos Istvánná. Április 4, útja 48 III 39. Várom kedves vendégeimet. Kóezó István férfifodrász. József Attila gárútc-Retek utca sarok. öt éve gépipari szakközépiskolában érettségizett. katonaviseH. Jogosítvánnyal rendelkező, politikailag képzet! fiatalember állást keres sürgősen. „Megbizható — 24 902" jeligére a Sajtóházba. Kisajátított magánház lomtalanítására jelentkezőt keresek, megegyezéssel „Jól Jár 24 889 Jeligére a Sajtóházba. Garázs kiadó. Petőfi sgl 55—61. B n. 5. 36 éves gyakorlatul hétvégeken gépkocsivezetést és bejáratást vállalok. ..Megbízható 24 887" Jeligére a Sajtóházba Munkaalkalmak Utazasí Iroda őszi ajanlatai MOSZKVA— LENINGRÁD ütárás: vonattal Irányár: 3170 Ft Időpontok: X. 20—31. X, 27—XI. 7., XI. 24XII. 5„ XII. 5—16 DREZDA—LIPCSE Utazás: vonattal Irányár: 2650 Ft Időpont: X. 18—23 MAGAS-TATRA (Horny Smokovec) Utazás: autóbusszal Irányár: 1300 Ft Időpont: X 18—22.. 5 nap. KRAKKÓ—ZAKOPANE Utazás: autóbusszal Irányár: 1840 Ft Időpont: XI. 3—XI 9, 7 nap BERLIN—(POTSDAM) Utazás: repülőgéppel Irányár: 1880 Ft időpont: XI. 7—11., 5 nap. JELENTKEZÉS ÉS FELVILÁGOSÍTÁS: EXPRESS UTAZÁSI IRODA Szeged, Kígyó u. 3. Telefon: 11-303. 11-310. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének Szegedi Szervezete gondnoki állást hirdet (nem főállás) telephelyére, lehetőleg nyugdíjasok érdeklődését várjuk. Felvilágosítás a telephelyen, textllkombináttal szemben, minden szerdán 17—19-lg, vasárnap 8-13 óráig. x A Vakok Állami Otthona (Újszeged, Torontál tér 1.) felvételre keres 2 konyhai dolgozót és I takarítót. x Tehergépkocsi-vezetó munkakörbe férfi munkavállalókat felveszünk. Jelentkezni lehet: FŰSZERT Szegedi Raktárház, Fonógyári út 8. x Az Alföldi Bútorgyár felvesz gépírni tudó adminisztrátort, jogosítvánnyal rendelkező anyagbeszerzőt, falpari technikumot végzett, vagy asztalos szakmunkást, művezetőnek, valamint gyakorlott gépkocsi-előadót és raktárost. Cím: Szeged, Cserzy Mihály u. 11. z Szakácsnőt képesítéssel vagy képesítés nélkül azonnali belépéssel alkalma? a Vedres István Építőipari Kollégium, Újszeged, Rózsa Ferenc sgt. 44- 50. x A KEVIÉP Szegcdi Építésvezetősége felvesz fél műszakos takarítónőt Kiskundorozsntin levő munkásszállásra. Jelentkezni lehet: munkanapokon t és 16 óra között, Fonógyári út 12. szam alatt. x Gépelni tudó, erettsegizetl, kezdő nöi munkavállalót veszünk fel adminisztratív munkakörbe. Jelentkezni lebet; Szeged, Kossuth Lajos sgt. 29. II. emelet. Gépjármúiskola. x Felvételre keresünk gyakorlattal rendelkező könyvelési csoportvezetőt, könyvelöt. pénztárost. Jelentkezni: FEMTEX Isz, Szeged. Kossuth L. sgt. 111., személyzeti vezetőnél. x Pályázatot hirdetünk üzemfenntartási részlegvezető munkakör betöltésérc. „Gépipart technikum szükséges 1609 12" Jeligérc a Sajtóházba. x A Szegedi Kábelgyár felvételre keres férfi és nöl betanított és segédmunkásokat, kábelipari gépkezelőket, targoncavezetőket, anyagmozgatókat, rakodókat 3 műszakos munkakörbe: páncélozógép-kezelöket 1—2 műszakos munkakörben (42 kat. 23 kat.), továbbá udvarost és takarítónőket szegedi és kisteleki munkahelyre. Egyéves gyakorlati idő után saját szervezésű tanfolyamon vállalati kábelszakmunkásképzésre van lehetőség. x Felveszünk férfi munkaerőt raktári munkára, női munkaerőt számlázól munkakörbe. PIERT Ker. Váll., 19. sz. lerakat. 6722 Szeged, Moszkvai krt. 4. x CJ HCSBOLT! Az Északi városrész 318. sz. épületében megnyitottuk új húsüzletünket Tőkebúsok, hentesáruk, vágott baromfi nagy választékban kapható. Nyitva: hétfőtől szombatig, 7-től M őráig. Száraz, tüzelési célra alkalmas bútorgyári hulladék puhafa 30 Ft/q egységáron befizethető az .Alföldi Bútorgyár pénztáránál, Szeged, Cserzy Mihály u. 11. 1,978. AUGUSZTUS 31., CSÜTÖRTÖK - NÉVNAP: ERIKA A Nap kel 5 őra III perckor, és nyugszik 18 óra 28 perckor. A Hold kel 2 óra 43 perckor, és nyugszik 17 óra 12 perckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél szerdón plusz KIS cm (apadó). HETVENÉVES William Saroyan (sz. 19(18) neves, örmény származású amerikai regény-. novella- és drámaíró. MOZIK Fáklya: Keoma (színes olasz. 30 százalékkal felemelt helyárral, fél 4. háromnegyed ti és 3 órakor). Éjszakai előadás 22 órakor: Vadember (14 éven felülieknek, színes, m. b. francia, 50 százalékkal felemelt helyárral). Vörös Csillag: délelőtt 10 és délután negyed 4 órakor: Keménykalap és krumplion (színes, magyar Ifjúsági), fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Az elnök fia (színes, m. b. szovjet). Éjszakai előadás 22 Órakor: Legyek ura (angol). Üjszegedi Kertmozi: Félelem a város felett (csak 16 éven felülieknek, , színes francia-olasz. 50 százalékkal felemelt helyáiral. este fél 8 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. U3/57-e*) estt t órától reggel 7 óráig Csak sürgős esetben. BALESETI Es SEBESZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett szentélyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. sebészeti ügyeletet az I. .sz. Sebészeti Klinika tart. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeptember 2-ig este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és III. kerület, Gyálarét. Kiskundorozsma területén: dr. Duba István állatorvos. Lakása: Üjszeged. Odesszai krt. 8. Telefon: nincs. ' H. kerület. Algyő, Tápé területén: dr. Bíró János állatorvos Lakása: Szeged. Hóbiárt basa u 37/A. Telefon: nincs. Kübekháza. Szőreg. Tiszasziget Ujszentlván területén: dr. Kalmát Sándor állatorvos. Lakása: Üiszeged. Marostői u. is/A Telefon: 18-200. Az állatorvos kiszállításáról s hívó fél köteles gondoskodni. Dflf/J BUDAPEST L 16.13: Hírek 10.25: Születésünk titkai - 5 <lsm.) 17-.2Í: Atlétikai EB 18.30: Falujárás - riportfilm 19.10: Esti mese 19.20: Tévétornu 19.30: Tévéhirádo 20.00: Jogi esetek 30.40: Z. szerkesztő emlekezetes esetei - tévéfilm 2(1.30: Kötekedő? Kinek a zsebére megy? 31.50: Nyitott könyv. Rónay György: Párduc és gödölye 32.40: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 3. 18.58: A mi képernyőnk a pécsi körzeti studio műsora 18.30: Tévéhíradó 30.00: zenés nyárt esték. Huszka : Bob herceg (ism.) 31.35: Tévéhíradó 2. 31.45: Egészségünkért! 31.55: A diplomatatáska m. b. NSZK tévéfilm BELGRÁD I. 17.40: Magyar nyelvű tévéhíradó 18.15: Gyermekműsor 18.45: Utazási felhívás 20.00: Külpolitika 20.50: Emberrablók (ism.) 21.50: Sakk-kommentár 21.30: spllti nyár '76 BELGRÁD 2. lő. 10: Tévéhírek 16.25: Népi muzsika 16.55: Atlétikai EB 18.06: A nagy termeszei kis csodál 18.15: A nap, a felhók. a szél 30.00: Műsor a filmről és a televízióról 33.30: Huszonnégy óra ÜJVIDÉK 17.10: Tévéhíradó 1.. szerb-horvátul 17.40: Tévéhíradó L, magyarul 18.00: A belgrádi stúdió tévéhíradója 18.16: Kon! és három barátja - 8. 18.45: Vetélkedő 18.16: Rajzfilm 18.30: Tévéhíradó 2., magyarul 30.00: Külpolitika 30.50: Tévéhíradó 2., szerb-horvátul 21,10: Az elátkozott kastély - 7. BUKAREST 16.05: Iskolatévé 15.33: Románia—Kína röp) abdamérkőzés 17.15: Festői Románia 17.45: Jogi tanácsolt lO.Oó: Szindbád. a tengerész 13.30: Tévéhíradó 16.50: Gazdasági hírek 20.00: Szemtől szembe 90.45: Román melódiák tegnap és ma 31.10: Tévéhíradó 21.20: Atlétikai EB PÉNTEK DÉLELŐTT BUDAPEST Nincs adás KOSSUTH 3.25: Történelmi arcképcsarnok - Trefort Ágoston 8.55: Arthur Grumiaux és Clara Haskil Mozart-felvételeiből 10.05: Első Bollerkirálynő Jan Werich meséje 10.26: Hárs László verselt elmondja Hegedűs D. Géza és Venczel Vera 10.31: Farkas Zoltán riportja 10.46: Operafinálék 11.39: Egy jenki Artúr király udvarában 12. 12.35: Melódiakoktél Közben: 13.15: Házunk tája 14.00: Irodalmi évfordulo-naptár 14.32: A vietnami kultúra hete 16.10: Jaj, csak borzongani tudnék Hl.lO: Nótacsokor 17.07 : Olvastam valahol . . Bethlen Gáborról 17.27: Budapesti beszélgetés Elisabeth Schwarzkopfíai 13.15: Kritikusok fóruma 19.15: Közvetítés az atlétikai 1 EB-ről 19.30. Hajdú Erzsebet és Martm János népdalokat énekel 20.01: Mélyvilág - László Anna tudósítása 1. 22.20: BerR: Zongoraszonáta 22.30: A férj kopogtat. - reazl; 22.54: Sebestyén János orgona-r estje a Mátyás-templomban 0.16: A Párizsi Füvósegyüttes 1 játszik 1 PETŐFI 8.05: Füvószene tánc-ritmusban. 8.20: Tiz perc külpolitika 8.33: Zenés játékokból 9.23: Népek meséi ifl.00: Zenés műsor üdülőknek 12.00: Népdalok 18.38: Üyőri stúdiónk jelentkezik 12.55: Lalo: Spanyol szimfónia )3.28: fides anyanyelvünk 14.33: Magyar szerzők gyermekkórusai 14 06 Színe-java - válogatás ' az elmúlt 15 év derűn • műsoraiból 18.00: „Londonban, hej, van számos utca ..." 14.33: Néhány első szerelem története" 11.00: Zenei tükör 18.00: Görög regék: Aiáaz halála 18.30: Grabócz Miklós: Nyugat-dunántúli táncok 18.33: Régi filmslágerek 19.03: Bukfenc, a császár Tordon Akos rádiójátéka 19.55: Slágerlista 20.33: A mlkádó - részi. 21.07: Victor Máté szerzői éltje 22.35: Tíz perc külpolitika 22.43: Monteverdl-kórusmüvek 33.00: Tánczene •23.30: Nóták 3. MŰSOR 14.05: A guarnl - részi. 14.30: Csorba Gyózö összegyűjtőn versel IS.OO: Zenekari muzsika is.03: Versek világa 16.20: Beethoven: claz-motl , vonósnégyes , 11.00: ötórai tea 18.00: A világgazdaság hírei ' 15 05: Az 1978. évi drezdai nemzetközi dixtelandlésztivál műsorából , 16.35: Mozart: F-dúr zongora- * verseny i IP.Ml: Katedra 19.33: Borodtn: Igor herceg PENTEK DÉLELŐTT KOSSUTH 8.23: Gólyasirató 8.35: XIX. századi operákból 9.34: Óvodások műsora 10.05: Hang-játék: Üjra meg újra! 10.35: Karinthy Frigyes ven-ei 10.30: Bocchertni-múvek 1:1.00: Változatok egy pályára 12.35: Tánczenei koktél PETŐFI 8.05: Kónya Sándor énekel 8.20: Tiz perc külpolitika 8.33: Indulók 9.00: A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása . • 9.20: Népdalok 10.00: Zenés műsor üdülőknek 12.00: A mosoly országa — részi. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy 1978. szeptember 4-től a fóliakcszict (elhasználásáig a 2,8% zsírtartalmú tejet 1,5% zsír feliratú fóliában hozzuk forgalomba. Csongrád megyei Tejipari Vatlalat, Szeged- |