Délmagyarország, 1978. augusztus (68. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-30 / 204. szám

Szerda, 1978. ausrusztus 39. 7 Megkezdődött az atlétikai Európa-bajnokság Az első aranyat a Szovjetunió nyerte Világcsúcs a női távolugrásban Kedden délután a majdnem telt prágai Rosicky-sta. mában Pál Ilona rendkívül dionban rendezték meg a sokat ígérő, nagy eredményeket előkelő mezőnyben indult, sejtető XII. atlétikai Európa-bajnokság megnyitó ünnep. többek között a világcsúcs­ségét. tartó NDK-beli Koch, vala­A nyitó ceremónia a részt vevő 29 ország küldöttsége, mint a lengyel olimpiai baj­illetve a csapatokat képviselp kisebb csoportok bevonulá- nok Szewinska oldalán. A sával kezdődött. hatvani futónő a célegyenes­Az üdvözlő beszédet Lubomlr Strougal mondta el, be nagy meglepetésre első­majd Arthur üold. az Európai Atlétikai Szövetség elnöke ként érkezett, aztán két lépett a mikrofonhoz, s nyitotta meg a XII. Európa-bajnok- nagyhírű ellenfele megelőz­ságot. te, de harmadik helye, 53,42 mp-ces ideje eléíí volt 3 to— A Fülöp-szigeteki Baguló- Az Európa-bajnokság első született meg. A világrekor- vábtjutáshoz. Nem voltsze­ban Korcsnoj kérésére elha- „győzelmét" a szovjet Sztu- dot tartó szovjet Wilhelmina rencséje „két kolléganőjé­lasztották a sakkvilágbajnoki kal°v aratta, ő nyerte a kon- Bardauszkene, még csak né- nek", Petrikánait és Halmo Korcsnoj halasztást kért Korcsnojnak ez a második idővel. A nőknél az első méteres eredménnyel: most a csoportban 53,93 mp-cel ötö­halasztása és a szabályok aranyérem honfitársának, selejtezőben már az első so- dik, utolsó előtti. Mindketten szerint mindkét nemzetközt SzveBana Ulmaszovának ju- rozatban remekelt. 7,09 mé- kiestek. Hozzá kell tenni, tott- aki imponáló verseny- tert ért el! hogy mindhárman inkább nagymesternek összesen ha- 2ésse, nyerte a 3000 nöi Németh Miklós a gerely- C5ak „bemelegítettek" a rom ilyen lehetőség áll ren- síkfutást. hajítóknál a selejtező első 4X400 váltófutásra, delkezésére. Lázár Magdolna, a magyar csoportjában szerepelt, első­induló féltávnál a 15. heiyet re 83>43"at dobott, könnyen A 10 000 m-es» síkfutás foglalta el, a hajrában sem birk?z°" "?eÍa "UK?8. S^lej" Euró£3~bajnoka; Vai' tudott sokat javítani helyze- tezőhatárral. Továbbjutott - n,o (Finnország) 27:3L0 perc, tén, s meg sem közelítette Paragi és Boros társaságában 2. Venanzw Ortis (Olaszor­a dobogósodat. — nern ls folytatta. A nők- szág) 27:31,5, 3. AlekSzandr , . . . , nél a 400 méter első előfuta- Antipov (Szovjetunió) 27:31,5. Az EB első csucseredmé­Magasugró' csúcs Nem Prágában, nye az olasz Mennea nevé­hez fűződött, aki a 100 méter hanem előfutamaiban 10,19 mp-cet Salgótarjánban született meg ^ÚUiL?' a Sef^orzov az új magyar magasugró- 1974-ben Rómában elért csúcs: Jámbor József, a 10,27 mp-ces Európa-bajnoki TFSE 21 éves versenyzője csúcsát. <„,„,,.,. „ Nem sokáig kellett várnia Salgótarjánban döntötte meg a közönségnsk a prágai ^ Major eddigi 2,24 m-es re- el3Ó világcsúcsára sem. Ez a kordját. Az új csúcs 2,25 m. női távolugrás selejtezőjében a az Kanalas—Lehoczki Gy. pa­s ros. Vasárnap délelőtt hazai környezetben biztos győze Tenisz Bajnok a SZEOL AK férficsapata A SZEOL AK NB Il-es AK 5:4. Pontszerzők: Kana­férfi teniszcsapata újoncként las, Gáspár, Knébel és az első helyen végzett 1978. évi bajnok-ágban, így jövőre az NB I/B-fcen küzdhet a bajnoki pontokért _ Az elmúlt hét végi kettős lem született: SZEOL AK— fordulóban egy győzelmet OSC 7:2. Pontszerzők: Kana­arattak a kék-feketék tem- las, Lehoczki B„ Gáspár, Le­szezői, s ez elég volt a baj- hoczki Gy., Knébel és a Sebő noki címhez. Eredményed: —Gáspár, illetve a Knébel— Békéscsabai TASK—SZEOL Boros párosok. Tömegsport KPVDSZ Kupa döntők Az elmúlt évekhez hason- déglátó V.. Szeged, 2. Maros lóan a hét végén Hódmező- menti ÁFÉSZ, Makó, 3. Sze­vásárhelyen rendezték a gedi ÉLIKER. Kézilabda Teke Rangadót nyert a SZEOL AK a A SZEOL AK NB l-es női AK javára. A „hajráembe­tekecsapata vasárnap hazai rek", elsősorban a jó formá­környezetoen fogadta a lista- ban levó Tompáné jovoltá­vezető Kőbányai Porcelán ból, biztosították a gyozel­együttesét és fölényes 7:1 met. A hazai pálya előnyét arányú győzelmet aratott kihasználó kéd-feketék folé­Eredmény: SZEOL AK-Kő- nyesen győzték le a mérsé­bányai Porcelán 7:1 (2573: kelt teljesítményt nyújtó lis­2302). Pontszerzők: Tompáné ta vezető vendégeket 509, Révész dr. 434, Gombos . ­M. 427, Ábrahám 416, Szom­bathelyi M. 403, illetve Vad- A DÉLÉP SC NB l-es fér- KPVDSZ Kupa "egyéni' és (női): 1. Cs. m. Vendéglátó 'ré 41 a- fiegyüttese Sopronoan lé- csapatversenyeinek döntöii Szeged, 2. Szegedi ÉLIKER A kék-feketék már az első pett pályára. Eredmény: Sop- labdarúgás, teke, asztali'.e- 3. Cs. m. Vendéglátó, Hmv.­párok összecsapásában 81 fás ron—DELÉP SC 7:1. Nem si- nisz, kézilabda és sakk sport-- hely. Kézilabda (férfi): 1. vezetést szereztek Révész dr. került az őszi idény rajtja az ágakban. Cs. m. Vendéglátó, Szeged, 2 és Ábrahám révén. A folyta- SZVSE férfi tekézőinek sem. Eredmények. Csapatverse- Hungária, 3. Szegedi ÉLI­tásban Gombos M. a váloga- Eredmény: Bp. Postás—Sze- nyek. KER. Asztalitenisz (nöi): 1 tott Vadnéval szemben is nő- g-'di VSE 5:3. A kék-feketék Kispályás labdarúgás (fér- Cs. m. ZÖLDÉRT, 2. Cs. m vélni tudta az előnyt Az férficsapata idegenben szer- fi): 1. Szentesi AFÉ3Z, 2. Vendéglátó, Szeged, 3. Cent­utolsó párok pályára lépése- zett értékes bajnoki ponto- Csanádpalotai ÁFÉSZ, 3. rum Áruház. Asztalitenisz kor 95 fa volt a különbség kat: SZEOL AK—Ke rskemé- Konkordia V. Kispályás lab- (férfi): 1. Centrum Áruház a csapatok között a SZEOL ti MAV 5:3 (2479:2454). darúgás (női): 1. Cs. m. Ven- 2. Cs. m. Vendég'átó, Sze­ged, 3. Cs. m. Vendéglátó Hmv.-hely. Teke: X. Cs. m Vendéglátó, Szeged, 2. Sze­gedi ÉL'KER, 3. Cs. m. ZÖL­DÉRT Sakk: 1. Maros men­ti ÁFÉSZ. Makó, 2. Centrum Áruház, 3. Komplett Runá­zati V. Az egyéni versenyek ered­ményei. Asztalitenisz (női): 1. Ber­kó Ferencné (ZÖLDÉRT. n. forduló (IX. S.»« Bordány Szegvár, Földeák—Tanárképző, MAV—Algyő. Sz. Postás-Tisza- Szeged), 2. Terhes Anna —Algyö. MArtély-Tápé, Nagy- Fábiánsebestyén—Kossuth SE, sziget, Kossuth SE—Csanádpa- (Centrum Áruház), 3. Cseh mágocs—Mórahalom. Csanád- Tápé—Sz. Postás. Bordány- lota. Tanárkópző-Nagymágocs. rtáreelvné (Cs m Vendéelú­palota—Földeák, Tiszasziget- Alsóvárosi MAV. Mártély-Tlsza- XIII. forduló (XI. 19.): Algvő ^ff '.„' Pitvaros Alsóvárosi MAV- sziget, Nagymágocs-Csanádpa- -Mórahalom, Tápé-Földeák, tó). Asztalitenisz (férfi). 1. Fábiánsebestyén, Sz. Postás— lota. Bordány—Pitvaros, Mártéiy— Hódi András (Centrum Áru­Szegvár. Kossuth SE-Tanár- vin. forduló (X. 15.): Csanád- Fábián.-.ebestyén, Nagymágocs- ház) 2. Simon Attila (ZÖL­képzö. palota—Algyő, Tiszasziget- Szegvár, Csanádpalota-Tanár- „ ,, UI. forduló (IX. 10.): Algyő- Nagymágocs, Szegvár-Földeák, képző, Tlszaszlget-Kossuth SE, 1, £>zeg„Q), ó. IS.ene.' Tanárképző, Szegvár—Kossuth Fábiánsebestyén— py.varos, Al- Alsóvárosi MAV—Sz. Postás. Sándor (Cs. m. Vendeglátó). SE. Fábiánsebestyén—Sz. Pos- sóvérosl MAV-Mártély, Sz. Pos- XIV. forduló (XI. 26.): Szegvár Teke: 1. Gera József (ZÖL­tás, Pitvaros—Alsóvárost MAV, tás—Bordány. Kossuth SE—Tápé, — Csanádpalota, Fábiánsebes- nPRT Mawp 2 Kovács ML Földeák—Tiszasziget, Móraha- Tanárképző-Mőrahalom. tyén-Nagymágocs, Pitvaros- ujski iviaxo) z. ixovacs mj i—Csanédpalota, Tápé-Nagy- ,x. ,orduló (X. 22.): Algyő- Mártéiy, Földeák-Bordánv, Mó- hály (Cs. m. Vendéglátó), d. mágocs. Bordány-Mártély. Pitvaros. Fö'.deák-Fáblánsebes- rahalom -Tápá, <=­IV. forduló —Algyő, Na —Mórahalom,-^sóvárosi^M\V— ^o^^rVZWSZ ^k®^* Földeák. Sz. Postás—Pitvaros. nádpalota-Tiszasz get. Pitvaros C^nádottoti-Fáb'án- dl F'LKER)- 3- Tóth János Kossuth SE-Fáblánsebeatyén. X forduló (X :29 ,: Tls^sztget C'V1„asP,l^-3^vár. (Komplett Ruházati V.). .?!. :.. ...... ^énSÍSiom^ "wE ^ro.1 MAv-Wképző. Az éves telje-tménvek X^. fOTduíó rin. «.'>: Tisza- összesítése alapján (Téli Ku SE—Mártéiy. Labdarúgás Á megyei I1. osztályú bajnokság sorsolása Sz. ™ „ „_ Postás- Kiss Erika (ZÖIJDÉRT, Sze­luló (IX. 17.): Mártéiy tyén. M-árahalom-Szegvár, Tápé fim.6- ged). Sakk: 1. Kurusa József Nagymágocs-Bordány. -Tanárképző. Bordány-Kossuth <X1I. 3J^/Úgyő- (Komplett Ruházati V.), 2. lota Tapé. Tiszasziget SE, Mártéiy—Sz. Postás, Nagy- dr. Andaházv László ÍSzeae­V fnrdt.iA (IV 21 »• Alffvő— Sebestyén— Mórahalom, P''varos Bzekví?.rdU"%SánsS&ty£,-T« "Földeák Alsóvárost MAV- avi< I15„- ..- , nárképző. Pitvaros—Kossuth SE. Csanádpa]ata. Sz. Po.tás-Nagy szl(,o;_r4bItngel>estvén, Csanád- oa. atlétika. Nyári Kupa) a Földeák—Sz. Pos.As. Mőrahálom r palota-Pitvaros, Nagymágocs- KPVDSZ Kupa nyertesei: / -Alsóvárosi MAV, Tápé-Tisza- Tanárkép.o-Bornany. Földeik. Márté'v-Mőrahalom, csor)ort (Ani fó felett)• 1 Cs sziget, Bordánv—Csanád palota, XI. forduló (XI. 6.): Algyő- aordány-Tápé. Kossuth SE -' 1 ?7A, nfRT 64(1 L. 9 Mártélv—Nagymágocs. Földeák. Mírahalom—Pltvoros. A!gv5i Sz Postás—Tanárképző, nr. ZOI.DLKT 940 pont, Z vi forduló IX l)t Naevmá- Tápé—Fábiánsebeitvén, Bor- Alsóvárosi M\V—s-e»vár. Cs. m. Vendéglátó 814 pont gocs—Algyő. Csá'nádpalota—Már- Az iskoll) Ekta;-á,5. 3. Maros menti ÁFÉSZ 284 ílfv Tiszasziget—Bordány, képző, Nagvmágocs-Knisufh SE, mlatt a Sv Tanárképző I-III. . Megvár—Fábiánsebestyén Alsó- Csanádpalota-Sz. Postás, Tisza- fordttlóra kisorsolt mérkőzései Popt" . városi MAV—Tápé ^ Postás— sziget-Alsóvárost MAV. az a:ábbiak szerint kerii'-t 'e- II. csoport (400 főig): l Mórahalom, Kossuth' SE-FÖ1- XIL forduló (XI. 12.): Szegvár látsrásra: IX. U: Algyő-Tanár- Centrum Áruház 184, 2. deák. Tanárképző—Pitvaros. -Mártéiy. Fábián-.ebestyén- képző, IX. 20.: Tanárkénző-íz. Knnkordia V. 46, 3. Csanád­_ --.varos—Tápé. Föl- Postás. IX. 27,: Kossuth SE—Ta- Ap-Pcz in ^„t VII. forduló' (X. 8-): Algyő— Bordány. Pitvaros rábUtraebestyén, Pitvaros— deák—Mórahalom. Alsóvárosi nárképző. palotai ÁFÉSZ 30 pont. 1978. AUGUSZTUS J0„ SZERDA - NÉVNAP: RÖZSA A Nap kel 4 óra 59 perckor, és nyugszik 18 óra 30 perckor. A Hold kel 1 óra 46 perckor, és nyugszik 16 óra 38 perckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 108 cm (apadó). KÉTSZAZIIAKMINC ÉVE született Jacques Louis Davld (174S—1825) világhírű írancln festő­művész. a klasszicizmus Jelentős képviselője. Nagy szerepet vitt a francia forradalomban is. MOZIK Fáklya: fél 4 órakor: Gerol­stelnl kaland (zenés magyar), háromnegyed 6 és 8 órakor: Egy erkölcsös éjszaka (14 éven felü­lleknek, színes magyar). Éjs.a­kai előadás 22 órakor: Meghí­vás egy gyilkos vacsorára (14 éven felülieknek, színes m. b. angol, 50 százalékkal felemelt helyárral). Varos Csillag: délelőtt 10 este fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Fuss utánam, hogy elkapjalak (szines m. b. francia), negyed I órakor: A brillánsklrálynő bukása (m. b. szovjet). Éjszakai előadás 22 órakor: Suttogások, sikolyok (csak 18 éven felüllek­nek. szines svéd). Üjszegedi Kertmozi; Satyrl­con (csak 18 éven felülieknek, színes olasz, 20 százalékkal fel­emelt hely árral, este 8 órakor). ÜGYELETES GYOG YSZEKT AR Klauzál tér 3 sz. (13/57-es) este 4 órától reggel 7 óráig Csak sür­gős esetben BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a Kórház, (Tolbuhin sgt 57.) veszi fel, se­bészeti ügyeletet az I sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) tart. ALLATORVOSI ÜGYELET Szeptember 2-ig este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és ne­héz ellés esetére ügyeletes: I. és III kerület. Gyálarét. Kis­kundorozsma területén: dr Du­ba István állatorvos. Lakása: Ül­szeged, Odesszai krt. 8. Telefon­nincs II kerület. Algyő TáDé terü­'etén: dr Bíró Jánot állatorvos Lakása: Szeged Hóblárt basa u 37'A Telefon- nincs Kübekháza. Szőreg. Tlszaszlget Olszentlvan területén dr Kalmár Sándor állatorvos Lakása Olsze­ged Marostöl u t2/A Telefon 18-200 Az állatorvos kiszállításáról a nívó fél köteles gondoskodni smm KMIHlP.il .. lliHaf ZAM BUDAPEST L 8.59: Tévétorna (ism.) 9.06: Érdekes állatkertek 1 (Ism.) 9.30: Ovocások műsora 0.53: Találkozások 10.30: Gazdag ember, szegény ember 9. (ism.) II 15: Delta (ism.) 16.23: Hírek 16.30: Hangyák állama — NDK Ismeretterjesztő film 17.15: Ami a brigádnaplóból kimaradt — ripartmlsor 17.45: Szépen, Jól magyarul... 17.55: Cse.-nus Mariann műsora 19.10: Esti mese 19.20: Tévétórna 19 30: Tévéhíradó 20.00: Mementó — Nürnberg 1946 — tévéjáték 21.15: Csak ülök és mesélek 22.40: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 20.00: Atlétikai EB 20.30: Nemzetiközi Ifjúsági Figyelő — 3. 21.05: Tévéhíradó 2. 21.35: Juharlevél — 8. BELGRÁD 1. 17.40: Magyar nyelvű tévéhíradó 18 15: Gyermekműsor 18.45: Az öreg Adria muzsikája 19.15: Rajzfilm 20.00: Szerdal válog.-tás 22.00: Me-riko — saját égboltja alatt BÜ» cmn 2. 16.10: Bal érád i krónika 16.75: Pinocchio 16.-6; á'lét'kni FR 20.O0: PemVeltosz — tévédráma 21 30: 24 óra 21 (0: Rnirfllm 5L-0: A sokk nsdvtal 22.35: A d-se-sz nagyjai BUKARTST is os; tskol.-ilvé 15."5; Crpe'ei s*n országokból 16.D: Mai román m-lv-rizek 1701: Plnn'rok krónikája 17.50; Fórum 18.20: Gve-mekeknek 17.-0: TóvóM-adó 10.51: r ányok, asszonyok 10.70: Ttn-mtv — angol film 21.10: Tévéhfradó 21.20: Atlétikai EB flTV'DÉH 17.'0: Tévéhíradó szerb-horvátul 17 ói; Téváh<r*dó maavarul 18.00: A be'— áru Stúdió tévéhíradói* 10 15; nverroekeVoek 18.65; tr-imoiv zene 10.77- n-4„4--(—<ió 2., magvarul 10 17; t>7lz»1lm 27.00: r-,n"i — angol Játékfilm 21.30: T*-> 2. szerb-horvátul CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT BUDAPEST . Nincs adás ÍMKii KOSSUTH 8.25: Labirintus 8.40: Beszelni nehéz 8.52: Zenekari muzsika 10.05: Gyermekeknek 00.34: Válaszolunk Hallgatóinknak 10.40: A vietnami kultura hete 10.50: Haydn: Philemon es Baucia 11.45: Az MRT énekkara énekel 12.35: Tánczenei koktél 13.20: Csorba Győző összegyűjtött versel. Könyvszemle 13.30: Balázs Árpád és Fráter Loránd nótáiból 13.58: A sokaság f.a — IL Dokumentumműsor Vaci Mihály életéről és munkásságáról 15.10: Zenekari muzsika 16.10: KocslLakók. Ülepítők kőzött 16.25: Népdalcsokor 17.07: Egy hazában. Nemzetisé­gek Fejér ^megyében 17.32: Magyar művészek operahangverseaye 18.25: Mai könyvajánlatunk 19.15: Közvetítés az atlétikai EB-ről 19.30: A Chicagói Szimfonikus zenekar hangversenye Közben: Kb. 20.15: Közelkép: Gábor Miklósról Kb. 21.®: Kis magyar néprajz Kb. 21.35: Verbunkos muzsika 22.20: Bernát György útijegyzete 22.®: Thomas Beecham operafelvételeiből 23.00: Bartók kamarazenéjéből 0.10: Nádas Gábor táncdalaiból PETŐFI 0.®: Munkásdal­feldolgozások S.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Nóták 9.10: J. Strauss: Bécsi vér ­részt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek 11.®: A Szabó család 12.®: Énekegvüttesek félórája 12.33: Dalok, hangszerszótók 13.32: Utolsó nap a táborban 14 00: Kettőtől ötig 14.00: Szabó Miklós énekel 14.25: Tudományos könyvespolc 14.35: Slágermúzeura 15.35: Énekszóval, muzsikával 15.55: Lehr Edit énekel • 16.10: Egészségünkért 1 18.15: ötödik sebesség 17.00: Közvetítés a Dékéscsaha— Bp. Honvéd és a Dunaúj­város—Vasas labdarúgó­mérkőzésről. valamim az atlét'kal EB-ről 18.®: Egy kis figyelmet kérekl Jegyzet 18 10: Porter zenés játékaibői 18 53: Régi magyar muzsika 19.40: Császár Angéla sanzon est'e 20.35: Kitérő. Módos Péter rádiójátéka 21.®: Guillotine térzenével. Zenés játék 22.®: Szórakoztató zene éjfélig 3. MŰSOR 14.05: Purcell-művek 15.®: Emlékiratok a szabadság­harc és az abszolutizmus koráról — 10. 15.20: Dvorzsák kamarazenéjéb6l 18 03: Operarészletek 17.01: A vietnami kultúra hete 17.®: Mcdit óció - az emberi egyenjogúságról és egyenrangúságról 18 M: A világgazdaság h'rel 18.®: Az 1978. évi drezdai nemze"-özl dixieland­fesztivál műsorából 18.36: A kórus rodalom remek­műveiből 19.®: Katedra 19.®: A Magyar vonósnégyes játszik 20.30: "-randa áriák 21.01: Tillózós a kínai sajtóban 21 21: M-en óról — ma-nóra 22.03: K'látó - a Rádió viló«!rodai-ni folvóirata CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT KOSSUTH 8 25: Történelmi arckéncsarnok a 55: főz » rt-felvételek 10.®: Első Bol'-rkirálynő ­mesejáték 10.25: Versek 10.31: Farkas Zoltán riportja 10.46: Oneraílnálék 1L®: Egy jenki Artúr király udvarában 12. 12.35: Melódtákoktél PETŐFI 8.05: Fúvószene 8 20: Tíz nerc külnolltlka 8®: Zenés játékokból 9-3:Né-ek meséi 10.®: Z-nés műsor üdülőknek 12®: Népdalok Univerzális sportcsarnok Üj Nemzeti Sportcsarnok épül Szófiában. A csarnok­épület ellipszis alakú lesz. A lalátókat az egyes sportágak­nak megEelelően különböző befogadóképességre tervez­ték. A jégkorong- és kézilab­da-találkozókat 10 ezer, a kosár-, a röplabda- és a te­niszmérkőzéseket 12 ezer. a Bulgáriában igen népszerű ökölvívó- és birkózó viadalo­kat pedig több mint 14 ezer szurkoló nézheti végig. A tri­bünök csaknem minden ol­datról körülveszik a játékte­ret, ame1 ynek területe ötle­tes süllyesztő rendszerrel koncertpódiummá alakítható. A sportcsarnokban helyet kapnak az edzőtermek és az orvosi rendelő, valamint a sajtócentrum is. (BUDA« PRESS — SOFIAPRÉSS)

Next

/
Thumbnails
Contents