Délmagyarország, 1978. augusztus (68. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-22 / 197. szám
6 Kedd, 1978. augusztus 22. Labdarúgó HB \\, középcsoport Győzelem és vereség Kézilabda Ma Nemzetközi labdarúgómérkőzések A SZEOL AK labdarúgószakosztálya által lebonyolított nemzetközi kupa mérközéssorozat zárónapjára kerül sor ma. kedden, a Tisza-parti stadionban. A múlt héten, pénteken kezdődött torna végső helyezéseit eldöntő mérkőzéseket délután 5 órától bonyolítják le. A harmadik helyért 5 órától a SZEOL AK és a Lódz együttese mérkőzik, míg az első helyért 7 órakor az Sz. Dózsa—HMSE-vegyes a Csernomorec Odessza csapatával játszik. Tornagyőztes a BVSC Vidám szurkolótábor népesítette be vasárnap délelőtt a Torontál téri uszoda lelátóját. Valamennyien a nemzetközi vízilabdatorna döntőjére voltak kíváncsiak. A kétnapos összecsapássorozaton a rendezd szegedieken kívül a BVSC, Szentesi Vízmű és a lengyel Anilana Lódz együttese volt érdekelt. A nyitómérkőzést a Szentesi Vizmü és a lengyel csapat Játszotta. Szentesi Vizmű—Anilana Lódz S-S (2-1, o-l, 2-1, 1-2). vezette: Kuczora és liabarczy. Szentesi vízmű: Horváth — Komlóssy, Pengő, Soós, Kádár, Fülöp, Halász. Csere: Szénászky. Csiszár. Zental, Kurucz. AnUnnn Lódz: Kusawa — Klem, Nowak, Sokalskl. Koslada. DednarcK. Oruszecki. Csere: Matustok. Btalek, Pletraklewlcz, Cliromlnskl. Góldobók: Komlóssy (2), Halász, Pengő, Kádár, illetve Soka Isid (2), Kosiada (2), BedAarek. A döntőt a BVSC é* a SZEOI. AK csapata vivta. Mindkét csapat kétszer győzött szombaton. BVSC—SZEOL AK 11-9 (2-3, l-t. 1-2, 3-0). Vezette: Naplrcnlsky (lengyel) és Dobossy. BVSC: cai — Czlgány, Kiss Cs.. Heltai, Kovács. Nyárádi, Gém. Csere: Tóth S., Legény, Bzabo I.. Joós. SZEOL AK: Esztergomi — Molnár. Dudás, Lengyel, dr. Kiss. Szittya. Bozsó. Csere: Kuczora, Vangcr, Banka, Dalmády. Góldobók: Kias Cs. (4), Gém (21, Tóth s. (2). Czlgány, Holtai. Kovács, Illetve. Szittya (4), Bozsó (2), dr. Kiss (2), Lengyel. A BVSC csapata győzelmével 6 pontra növelte előnyét és tornagyőztes lett. Második a SZEOL AK 4, harmadik a Szentesi Vizmű 1, negyedik a lengyel Anilana Lodz együttese 1 ponttal. A torna gólkirálya Szittya Károly (SZEOL AK), a legjobb kapus Andr/.ej Starzynski (Anilana Lódz) lett. Czutor Zoltán Sakk A sakkvilágbajnókJ döntőben a Karpovtól egymás után két vereséget szenvedett Korcsmojt nemcsak ez a balsiker viselte meg vasárnap erősen, hanem az éjszakai, a Richter-skála szerint 5-ös erősségű földrengés is. Karpov viszont átaludta a földmozgást. (A páros mérkőzés állása 3-1, Karpov javára. SZEOL AK— KOSSUTH KFSE 2-0 (2-0) Tisza-parti stadion, 800 néző. Vezette: Győri. SZEOL. AK: Nagy 1. — Repka — Hevesi, Nahóczky, V. Tóth — Szalai. Hegedűs, Lábát — Kozma II., Szeghalmi. Jernei. Kossuth KFSE: Katona — Éger, Emmer, Pozsgai. Hámori Gy. — Ambrus, Szikszói, Fehér — Gögitz, Hámori L„ Fürtös. A vendégcsapat kezdte a játékot. A 13. percben Nagy István merész belevetődéssel tisztázott az előretörő Hámori L. előtt. Két perc múlva gólhelyzetbe került Kozma II., a helyzetet azonban nem tudta értékesíteni. Kapura fejelés helyett felszabadított! A 19. percben megszerezte a vezetést a 1 íazai csapat- Lábát két csel után kapura húzott, nagy lövést eresztett meg. Katona csak öklözni tudta a labdát, éppen a befutó Jernei elé. aki Hegedűs elé játszott és a középpályás fordulásból a hálóba bombázott, 1:0. Alig telt el öt perc és a kitűnően játszó Hegedűs újabb gólt szerzett. Hevesi lőtte középre a labdát. Hegedűs pedig 15 méterről a kapujából kinn álló Katona fölött a a jobb felső sarokba fejelt, 2:0. Feltűnt, hogy a SZEOL AK csapatát Hegedűs F. mozgatja. Minden akcióban benne volt, szinte csak rajta múlt, hogy kialakul-e gólveszélyes helyzet a vendégek kapuja előtt, vagy nem? Röviddel a félidő befejezése előtt ismét Hegedűs vitte fel a labdát, amikor Hámori Gy. a felezővonal tájékán leterítette a szegedi játékost. Egy percig állt a játék, maid Hegedűst a partvonal mellett ápolták, végül a 43. percben a szegedi középpályás az öllözőbe sántikált. Helyére Kunszt lépett a pályára. Szünet után. Hegedűs kiválásával, tartózkodóbbá vált a SZEOL AK játéka. Sorra szürkültek el azok a játékosok is — Lábát. Jernei, Szeghalmi —. akik az első félidőben még mutattak valamit. Így hát a szerény képességű vendégcsapat enyhe mezőnyfölénybe került. Az 51. percben egy keretet belőtt labda mindenki előtt elsuhant, Szeghalmi csapott rá. lövése azonban a jobb oldali kapufa éléről vágódott a mezőnybe. Az 59. percben Gőgitz helyére Fischli állt. Egy perc múlva a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyták ki a vendégek. Jobb oldali szöglet után Emmer Hámori L. elé fejelte a labdát. aki egy méterre (!) a gólvonaltól kapu fölé lőtt! A 65. percben Ambrus jól eltalált lövését tenyerelte bravúrral szögletre Nagy I. A 72. percben Szeghalmi helyére Kádár állt. A 83. percben Hevesi tört előre. Hámori Gy. elkésett a becsúszó szereléssel. a szegedi jobbhátvéd lábát találta el. ezért Győri játékvezető leküldte a pályáról a Kossuth KFSE hátvédjét! A 84. pereben újabb nagy gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul a hazaiak. Egy keresztbelőtt labdát Kozma II. még öt méterről sem tudott értékesíteni, üres, kapura tartó lövése a bal oldali kapufáról a jobb oldali lécre pattant majd Emmer felszabadított. A SZEOL AK biztosan győzött Csapatjátéka azonban Hegedús F. kiválásával teljesen szétesett. Mindent elmond az, hogy egy szerény képességű ellenféllel szemben is szünet után több gondot kellett fordítani a védekezésre. mint a támadások vezetésére! Jók: Hegedűs, Nagy I., Szalai, illetve: Fehér. Hámori L. B.L. KECSKEMÉTI SC— SZ. DÓZSA 2-0 (2-0) Kecskemét, Széktói stadion, 3000 néző. Vezette: Szávó. KSC: Leskó 1. — Bedzsula, Elekes II., Elekes I., Prikidá. novics — Drahos, Szabó. Vági — Sörös \Petr6czi. a 78. percben). Puskás. Oskolás. Edző: Verebes József. Sz. Dózsa: Tóth — Ződi, Bíró, Emódi dr.. Nagy — Pócsik, Ladányi (Magyar, a 76. percben), Kakuszi (Veres, a 26. percben), Csomor — Ptpicz. Kanász. Edző: dr. Remónyik László. Még egy perc sem telt él a játékidőből, s máris gólt kapott a Dózsa. A középkezdés után Szabó indította Oskolást. akinek beadását Vági magasan felugorva, közelről a kapu közepébe fejelte, 1-0. A gyorsan kapott gól zavart keltett a Dózsa csapatában, a szegediek negyedóra eltelte után találtak magukra. A 18. percben Csomor Kanászt hozta játékba, aki a kapu előterében helyzetbe került, a mellett futó Pipicz gólhelyzetben várta a labdát, de a szélső, ahelyett, hogy társának továbbított volna, elhamarkodottan • kapu mellé lőtt. A 26. percben Kakuszi szerzett meg egy átadást s amikor a labdát továbbítani akarta, a támaszkodó bal lábára Elekes II. szándékosan rátalpalt! A szegedi játékos kettős lábtörést szenvedett; a mentők szállították kórházba. (A szegedi játékos előreláthatóan a hét végén hagyhatja el a kecskeméti kórházat!) Az esetet követően — t: pályán tartózkodó orvos helyett! — a játékvezető állapította meg hogy Kakuszá. nak két helyen is eltört a sípcsontja, s ezután a vétkes Elekes Il-t leküldte a pulyáról. A 38. percben a szegedi kapunak háttal álló Szabót Nagy érthetetlenül felvágta, amiért a játékvezető jogosan 11-est ítélt. A büntetőt Pri. kidánovics értékesítette, 2-0. Szünet után. a 46. percben nagy lehetőséget szalasztott el a Dózsa. Veres futott el a szélen, beadását Pipicz 5 méterről a kapusba vágta. Ezután Kanász került helyzetbe, de ő is hibázott gólhelyzetben. Változatos játék alakult ki. fölénybe került a Dózsa, de játékában nem volt átütő erő, így az eredmény nem változott. Az igen lelkesen- bár olykor túl keményen játszó kecskemétiek a mérkőzés egészét tekintve rá szolgáltak a győzelemre. Jók: Leskó I., Bedzsula, Elekes I. Szabó, illetve: Tóth. Csomor, Ladányi. A közévcsoport további eredményei: Bp. Soartacus— Vasas Ikarus 4-0 (2-0). BKV Előre—BVSC 0-0. Volán SC —Ganz-MÁVAG 1-0 (1-0), Pénzügyőr SE—Dunakeszi Vasutas 2-0 (0-0), Építők SC Balassagyarmat 1-2 (0-0), Dunaújvárosi Építők—Bem SE 1-0 (0-0). Budafoki MTE —22. Volán 2-0 (2-0). A bajnokság állása: 1. Volán SC 3 3 - - 6-1 8 2. Budafok 3 2 1-7-25 3. KSC 2 2 - - 4-0 4 4. Pénz ügy 60 3 2-17-44 5. Bp. Spart. 3 2-16-34 6. Ganz-MAVAG 3 2-13-14 7. BVSC 3 12-5-44 Balassagyarmat 3 2-15-44 9. Vác 2 11-3-23 10. Dunaújv. Ép. 3 111 3-3 3 11. SZEOL AK 3 1114-33 12. KKFSE 3 1113-43 13. Építők SC 3 1-24-32 14. Dunakeszi 3 1-22-42 15. Szegedi D. 2-112-41 16. Bem SE 3-121-41 17. BKV Előre 3-120-31 18. V. Ikarus 3 - - 3 1-7 19. 22. Volán 3 - - 3 0-8 Szabadnapos: Vád Hlradie. A Volán SC a kupa védője A Volán Kupa nemzetközi férfi kézilabdatorna vasárnap délelőtt fejeződött be az újszegedd Sportcsarnokban, mintegy 500 néző előtt. Először az RK Crvenka együttese játszott a Strojane Martin csapatával. A mindvégig izgalmas, nagy küzdelmet hozó találkozón a jugoszlávok időn túli 7 méteressel biztosították győzelmüket. A torna záró mérkőzését a Szegedi Volán SC csapata játszotta Kanada junior válogatottjával. Ez a találkozó egyben búcsúmérkőzés is volt. A Volán SC színeiben közel tíz évig játszó, sok sikert elért három játékos, Badó László, Csáky Béla és Giricz Sándor ezen a mérkőzésen köszönt el az aktív játéktól. A harmadik versenynap eredményei. RK Crvenka—Strojane Martin 21-20 (11-9). Vezette: Papp, Kiiment. Ld.: Rnics 8, Jovovics 6, illetve Kusnáer 6, Kozák 4, Zajac 4. Sz. Volán SC—Kanada junior válogatott 21-14 (7-6). Vezette: Márki, Fülöp dr. Sz. Volán SC: Badó — Csáky. Lesti 2, Hubai, Giricz, Dobó 4, Várhegyi. Csere: Bartalos, FARKAS, Buday 2, BARABÁS 4, Noel 2, Lele 4, Oláh 2, Lukács 1. Kanada: POWER — Obzygaild 2, Lambert 1, Worknu, Gauthier 4, Bemard 4, Gervais 1. Csere: Bealinsky 1, Prince, Gorgichuk 1, Giroux. A Volán Kupa védője: Szegedi Volán 6 pont, 2. RK Crvenka 4, 3. Strojane Martin 2, 4. Kanada junior válogatott 0 pont. A legsportszerűbb csapat: Kanada junior válogatott. A legjobb dobó: Jobovics (RK Crvenka) 30 góL A legjobb kapus: Power (Kanada). A díjakat dr. Bérezi Mihály, a Volán SC elnöke és Sebők Imre, a kézilabda-szakosztály vezetője adta át. Öttusa VB Bánkódik és örvendezik a magyar felnőtt öttusa-válogatott Jönköpingben, a 23. világbajnokság harmadik napja után. A bánkód ásr a természetesen még mindig Szombathelyi lovaglása ad okot, amely miatt Török Ferenc együttese rövid úton elbúcsúzott a remélt szép Röplabda helyezéstől. Az örömre és a büszkeségre viszont az ad okot, hogy a vívás után a hétfőn lebonyolított lövészet csapatversenyét is sikerült megnyerni, s ennék köszönhetően a válogatott újra följebb léphetett: a fizikai számok előtt a már jól hangzó negyedik helyet foglalja el. Csáky Béla átlövését ketten blokkolják. Mellette Girfe* beavatkozásra készen Lódzi és Honvéd-siker a fesztiváltornán (gy kellett volna tippelni l 7. özd-DVSC 1"» 1 2. Gyöngyös—Kazincbarc. 0-1 2 3. 87.0. MAV—Szabő L. SE 1-2 2 I. HMSE—SZMTE 4-0 1 5. Borsodi B.-Pupp J. SE 0-3 2 6. Ikarus—Bp. Spartacus 0-4 2 7. BKV Előre—BVSC 0-0 X 8. Dunuőjv. Ép.-Bem J. SE 1-0 1 9. Olajbányász—Dorog 1-0 1 10. Bakony V.—Szekszárd 3-2 1 II. Komlő—MAV DAC 4-0 1 12. Repcelak—PVSK 1-4 2 13. Rákóczi SE—MAV NTE 1-2 2 +1 14. OroszlányvFftzIu l-l X A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 38. fogadási héten 13 darab 10 találatos szelvény volt. Ezekre egyenként 75 082 forintot fizetnek. Ebből 13 + 1 találatos szelvény egy darab, a nyeremény és a Jutalom együtt 436 390 forint. 12 találatos szelvény 461 darab, ezekre 1412 forintot fizetnek. lT találatos szelvény 4840 darab, ezekre 194 forintot fizetnek. A 1D találatos szelvények száma 31 930 darab, egekre 3i forintot fizetnek, (MTQ A háromnapos fesztiváltornának méltó. befejezői voltak a vasárnap lejátszott döntős mérkőzések. A lódzi lányoknak nem jelentett különösebb akadályt az MVSC legyőzése, egy percig sem volt kétséges elsőségük. Annál nagyobb csatát láthattunk a 2. helyet eldöntő mérkőzésen, ahol egyenlő erők küzdelméből az MVSC került ki győztesen az MTKVM-mel szemben. Váratlanul izgalmasain alakult a férfidöntő slágermérkőzése. A Bp. Honvéd nehezen kényszerítette megadásra a szolnoki csapatot. Miután a BHSE biztosan győzte le a KOMÉP csapatát, a hátralevő (Szolnok—KOMÉP) mérkőzés eredményétől függetlenül a férfitorna győztese lett. A szolnokiak folytatták jó játékukat, és magabiztosan szerezték meg a 2. helyet a KOMÉP gárdájával szemben. Nem kisérte siker a szegedi csapatok szereplését. A DÉLÉP SC női csapata a 11., férficsapata a 12. helyen végzett. A Szegedi Spartacus női csapata a 12. helyet szerezte meg. Elmondhatjuk, hogy a három nap alatt jó iramú, izgalmas. esetenként látványos és színvonalas mérkőzéseket láthattunk. A döntők eredményei: Nők: Lódz—MVSC 52:21, MVSC —MTK-VM 33:30. Férfiak- BHSE—Szolnoki Vegyimüvek 32:29, BHSE—KOMÉP 42:26, Szolnoki Vegyimüvek— KOMÉP 39:26. A verseny végén Borbély András, o Városi TSH sportfelügyelőségének vezetője adta át a dijakat. A verseny végeredménye: Nők- 1. Lódz, 2. MVSC, 3. MTK-VM. Férfiak: 1. Bp. Honvéd, 2. Szolnoki Vegyimüvek, 3. KOMÉP. Legjobb mezőnyjátékosok: Koszta Mária (MVSC), Urbán Vilmos (BHSE). Legjobb ütők: Anna Erber (Lódz), Pócz János (KOMEP). Imre László MNKmérközések A szegedi járás három községében, az újabb kiírás szerint, érdekesnek ígérkező MNK-mérkőzéseket rendeznék augusztus 23-án, szerdán délután fél 5 órai kezdettel. Baksra az SZVSE, Domaszékre a Szentesi Vízmű megyei I. osztályú együttesei látogatnak, Bordányban pedig a SZEOL AK NB Il-es csapata vendégszerepel Ez már igazán a búcsú pillanata. A három játékos — GH ricz, Badó L., és Csáky — gondolatban egy pillanatra visszapergetik a felejthetetlen sportpályafutás számtalannyl emlékét Gyenes Kálmán felvételei És ez már a jelen... dr. Bérezi Mihály, a Volán SC elnö» ke átadja Dobó Károly csapatkapitánynak a győztesnek járó Volán Kupát