Délmagyarország, 1978. július (68. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-30 / 178. szám

8 Vasárnap, 1978. július SÓMAGAZIN Bárányi Ferenc Nem tudom Nem tudom, miről szól az élet, csak azt tudom: nem nyugalomról, nem macska-kényes renyheségről, amely puhán körüldorombol, nem tudom, miről szól az élet, csak azt tudom: nem nyugalomról. Nem tudom, miről szól az élet, csak azt tudom, hogy nem a módról, nem kacsalábon forgó házról vagy bankban őrzött pénz-halomról, nem tudom, miről szól az élet, csak azt tudom, hogy nem a módról. Nem tudom, miről szól az élet, csak azt tudom, hogy tétlen fázom, ha álmos bódulatban élek s békémet restséggé alázom, nem tudom, miről szól az élet, csak azt tudom, hogy tétlen fázom. De bármiről szóljon az élet: az ember nem lehet magában, a társtalan, csupasz remények didergésében pusztulás van. Bármiről szóljon is az élet: az ember nem lehet magában. Tandorl Dezső Tudhatunk-e többet a madaraknál Tudják-e a verebek a Lánchíd budai hídfőjénél. Hogy én etetem őket meg a rigópárt és a cinkéket — Akikről tudják-e, hogy „cinkék", de ne menjünk Ilyen messze — a télen? És nem is erről van Szó. Kitavaszodott, itt az új költések ideje. És én, ahogy a Lánchíd budai hfdfőjénél a fűben Mászkálok, nézem azt a helyet, ahol tavaly egy Túl-korán-fészekhagyó verebet megtaláltam: Verebünket, aki most a vállamon csirtyog és Fürtyög és egyáltalán, zenél, miközben egy Ötven évvel ezelőtti örökzöld dixieland szól, És még csak azt sem mondom tudják-e a verebek, Hogy szeretik ezeket a déli fekete zenészeket, Bele tudnak szólni, hozzá tudnak szólni iszonyú Vtdámkodásukhoz, zeneszerszámaik fémvillogását Kifejezni, Itt, az írógépkattogás közepette. Ahogy már ezt írom? A feketebőrű Dél, ez a Mérsékeltebb égalj és a hazájukhoz hű, ide-oda Nem szökő verebek: milyen jól együtt mindez, Alkalmi együttesben; de ez már olyan csak, mint Egy emlék, és nem azért, mert azok a zenészek. Ki tudja, élnek-e még; másról beszélek. Álltam A fű közt, kerestem, amit ők szeretnek — amit Mintha én ls szeretnék, és közben folyt körülöttem A madárélet Ugyanazokat a repülés-formákat Láttam, amelyeket házi barátunktól oly jól Ismerek; és csak annyi volt a különbség, hogy én Tudtam csupán, rajtam is leszállóhelyük lehetne. Sárdndl József Öreganyám a gyilkosra gondol öreganyám a tévé előtt ül s az álomgyár műsorain szórak ozgat Csak azt látja a világból amit mások eléje vetítenek Háza pusztuló rezervátum de már fejében is kalapálnak az idő fekete bontómesterei Sírkő várja a temetőben s nagymamaszagú szoba falán gongos óra zenél Amikor bezörgetek hozzá összerezzen A Kék fény-körözte gyilkosra gondol s lelke varjú-képében szökni kész® Egy nagy sztrájk emléke A

z első világháború a dolgozók millióinak szenvedést, nélkülözést jelentett. Az elégedetlenség hullámai forradalmakhoz, majd a Magyar Tanácsköztársaság megszületéséhez vezettek. Létrejötte utáin számos intézkedést és jogot biztosított a dolgozók életkörülményeinek javítására, de legfőbb célja a kizsákmányoló társadalom végleges felszámolása és a szocializmus építése volt Sajnos, a Tanácsköztársaság négy és fö hónapos fennállás után elbukott a magyar ellenforradalom és a nemzetközi imperializmus túlerejével szemben folytatott harcában. A bukás következtében a Tanácsköztársaság vívmányai megsemmisültek. A fehérterror szörnyű szenvedést és pusztítást hozott a kiszolgáltatott nincsteleppkre, alapvetően a munkásosztályra. Az opportunista jobboldali szociáldemokrata és szakszervezeti vezetők semmit sem tettek a fehérterror diktatúrájával szemben, sőt azon ügyködtek, hogy megbéküljenek a tőkés uralkodó osztállyal. Hízelkedésüknek meg lett az eredménye. Titokban, a szociáldemokrata párt bal szárnya és szakszervezeti munkás tagság háta mögött 1921. december 22én paktumot kötöttek a BethlenkormánnyaL A jobboldali szociáldemokrata pártvezető Peyer és társai ismét elárulták az amúgy is sokat szenvedett dolgozó osztályokat Ez az osztályárulás módot adott a fehérterror megerősödésére és hatalmának megszilárdítására. Tetézte a helyzetet még az ls, hogy ismét kirobbant világszerte a gazdasági válság. Az uralkodó osztály a válság terheit a dolgozókra hárította, leszorította a béreket bezáratta a gyárakat, az üzemeket Nem biztosította a megélhetési lehetőségeket, ezért a munkanélküliek serege rohamosan növekedett A gazdasági válság a legmélyebb nyomorba juttatta a dolgozók százezreit Munkára váró emberek lerongyolódva szédelegtek éhesen az utcákon, tereken, százak és százak haltak éhen a nyomor és betegség következtében. A szákszervezet hivatalos jobboldali vezetői — Peyerrel az élen — azt igyekeztek elhitetni a szervezett munkásokkal, hogy a válság ideje alatt nem lehet sztrájkolni, mert az akadályozza a gazdasági fellendülést így támadták hátba a munkásosztály élet-halál harcat De a munkásosztály ilyen nehéz körülmények között sem adta fel a harcot A fokozódó terrorral és a kizsákmányolással szemben újra és újra harcba indult A szakszervezeti ellenzék felvilágosítása nyomán a munkásság tömegei fordultak szembe Peyerék megalkuvó politikájával. A szakszervezetekben és a szociáldemokrata pártban gyorsan nőtt az ellenzéki mozgalom, bár Peyerék igyekeztek a szociáldemokrata pártból és a szakszervezetekből kizárni a haladó gondolkodású embereket Ennek ellenére jött létre 1933ban az építőmunkások sztrájkja, mely. három hétig tartott Kz a sztrájk már megmutatta erejet, lényegében eredménnyel is végződ öt a munkások javára. Ez a megmozdulás komoly jelentőségű a magyar munkásmozgalom történetében is. A harc tovább folytatódott a szakszervezeti ellenzék irányításával. Még az év őszén a textiliparban is kirobbantak a sztrájkok. Az ellenzék 1934 júniusában nagy munkanélküli gyűlést szervezett a MÉMOSZ-székházban, de a rendőrség a gyűlésre igyekvő tömeget már az úton szétverte. Mégis kerülő utakon kb. háromezer embernek sikerült eljutni a gyűlés színhelyére. A belügy statáriumot hirdetett, azonban a párt által vezetett harcot megállítani már nem lehetett. A munkásosztály harca már nemcsak gazdasági, hanem politikai jelleget is öltött A MÉMOSZ-ban is rendszeressé váltak hetenként a bizalmiak összejövetelei. A politikailag legfejlettebb elvtársak — Rajk László, Apró Antal, Birkás Imre és még többen — hallgatták meg a bizalmiak beszámolóit Ezek a szaktársak emberséges magatartásukkal, bátor kiállásukkal, egyszerűségükkel kivívták a szeretetet és a megbecsülést az építőmunkásság körében. Nem csüggedtek el a legnehezebb helyzetben sem. Szavuk mindig lelkesítőleg hatott a harc további folytatásához. A párt a szakszervezeti ellenzékkel együtt az agitációs anyagokat röpcédulákat rendszeresen eljuttatta a munkásokhoz. Ezek az anyagok ismertették a tényeket, a napi teendőket Így tudomásukra jutott a szervezett munkásoknak, hogy veszélyben vannak a szakszervezetek és meg kell védeni, mivel a Gömbös-kormány az 1935-ös újpesti és rákospalotai általános faipari sztrájk idején azt hangoztatta: nagyon gyorsan elintézi a sztrájkokat és a szakszervezeteket. A létbizonytalanság és az elnyomás súlya további cselekvésre késztette a szervezett építőmunkásokat Ezért 1935. július 24-én a MÉMOSZ-székházban az építkezéseken megválasztott bizalmiak — mintegy ötszázan — összeültek tanácskozásra. A tanácskozáson Rajk László elvtárs ismertette, hogv az építőmesterek a kormánnyal együtt elutasították az építőmunkások jogos követeléseit. Most már létkérdésről van szó, döntsön a bizalmi testület; tűr-e még tovább az építőmunkásság, vagy sztrájk mellett foglal állást, mert az uralkodó osztály mindenétől meg akarja fosztani. A hozzászólások után a légkör felizzott, a jelenlevők egyhangúlag kikiáltották a sztrájkot. 1935. július 25-én az építkezéseken elnémult a zaj, nem hallatszott a kalapács csengése. Ezrével mentek az építőmunkások a MÉMOSZ-ba, a sztrájk-tanyára. Ott már a sztrájkbizottság fogadta őket, a sztrájkőrség is megkezdte munkáját. Megindult a gyűjtés a sztrájkolók részére felállított konyhára. A több mint tízezer építőmunkás sztrájkja egyben válasz is volt Gömbő:nek arra, hogy a szervezett munkásság mindenre el van szánva, hogy megvédje szakszervezetét A sztrájk híre gyorsan eljutott az ország területére, Székesfehérváron, Szegeden, Debrecenben és még több vidéki városi ban is sztrájkba léptek az építőmunkások. Az építőmesterek látva az országos méreteket öltő sztrájkot, a második hét után megkezdték a sztrájktörők toborzását E törekvésüket Peyerék is támogatták. Éppen ők, akiknek kötelességük lett volna csatasorba állítaniuk a munkásság százezreit, hogy sikeres legyen az építőmunkások harca. Az elkeseredett küzdelem fokozódott Az építőmesterek a kormánynyal karöltve célul tűzték ki, hogy kiéheztetik az amúgy is nyomorban sínylődő munkásokat Tudták, hogy az építőmunkások semmiféle tartalékkal nem rendelkeznek, s így térdre kényszerithetik őket Az építőmunkások — ha nehéz körülmények között is — keményen állták a harcot A sztrájk vezetősége a szakszervezeti ellenzékkel mindent elkövetett, hogy ne csökkenjen a munkások harci kedve. Minden erőfeszítés ellenére azonban már a harmadik héten találni lehetett egye® építkezésen szórványosan sztrájktörőket Ezeket az épületeket valóságos kordonnal zárta körül a rendőrség, szinte lehetetlen volt a megközelítésük. A sztrájkbizottság ezért a legharcosabb szaktársakat küldte ki az építkezésekre, különösen az úgynevezett új Lipótvárosba, ahol a legtöbb építkezés volt azért hogy szót értsenek a félrevezetett építőmunkásokkal és kérjék őket; ne legyenek testvér árulók, az elkeseredett harc az ő jobblétükért is folyik. Több építkezésen sikerült is beszélni a szaktársakkal, közülük többen megértették, miről van szó. Abbahagyták a munkát és a legközelebbi vonattal hazautaztak falujukba, lakásukra. Ezt a módszert azonban rövid ideig lehetett folytatni, mert a rendőrség felfegyverkezve megszállta az egész környéket, a bérházak kapuit bezáratták. Megkezdték a támadást, gumibottal, kardlappal ütötték-verték az arra sétáló építőmunkásokat. Velük szemben a harcot felvenni nem lehetett, s így beszorították őket a „mese-autóba" és szirénázva elrobogtak velük a Budapesti Főkapitányságra. Ez a nem várt kétszáz fős letartóztatás — lebukás — nagyon meggyengítette a sztrájkot, majd három és félhetes harc utan 1935. augusztus 19-én az építőmunkások harca befejeződött. Ez a nagyméretű építómunkáa megmozdulás, — ha nem is teljes sikerrel — gazdasági vonatkozásban is eredményes volt, mert az órabérek emelkedtek, a bizalmiak elismerése, a munkásak közvetítése, a nyolc órás munkaidő betartása — a kollektív szerződésben biztosítva lett. Ugyanakkor felbecsülhetetlen értékű politikai sikert is jelentett, mert a sztrájk egységes és szervezett volt Végig a sztrájkbizottság a bizalmi testülettel együtt vezette és irányította a harcot, kommunistákkal az élen. Gömbös vágya, a szakszervezetek likvidálása egyelőre meghiúsult. Az építőmunkások sztrájkja megmutatta az egységfront megvalósításának útját, s annak hatalmas erejét. Bebizonyosodott az is, hogy a munkásosztálynak a fasizmus ellen folytatott harcát a polgári lakosság széles rétegei is támogatták. Azóta a társadalmi helyzet gyökeresen megváltozott Az építőmunkásoknak már nem kell félni, mint egykor a bizonytalan mától és holnapoktól. A párt helyes politikai irányításával a munkásosztály óriási tettek megvalósítására képes, gondoljunk csak az építőipar által elért eredményekre. Az 1935-ös sztrájk fájdalmas emlékei azonban még ma is élnek. Az akkori sztrájkoló építőmunkások évről évre kevesebben lesznek. De büszkék lehetnek arra, hogy a jelen ifjú generáció elődei nyomdokain haladva tisztelettel emlékezik a harcos múltra. Az állványokon, fent a magasban vígan csenghet a kőműves kalapács és büszkén énekelhetik, hogy „egy új világ építői vagyunk." 1*1" SAJÓ GYULA