Délmagyarország, 1978. július (68. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-29 / 177. szám

VILÁG PROLETÁRJAI.EGYESÜLJETEK! 68. évfolyam 177. szám 1973. lúlius 29., szombat i ra: 80 fillér MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Megkezdődtek az ifjúsági napok Megnyitó LÍjszegeden — Hatezer fiatal érkezett Szegedre Figyelem! Figyelem! Mik­rofonpróba! — hallatszott teg­nap, pénteken délelőtt a Ti­sza-parti kandeláberekre föl­szerelt harminc hangszóróból a technikusok hangja. Sok bá­mészkodó figyelte a műszaki stáb sürgés-forgását, akik a víziszínpadon már az utolsó simításokat végezték. De nagy volt a nyüzsgés a Kígyó utcában, az Expressz Ifjúsá­gi és Diák Utazási Iroda há­zatáján is. Radnótis és tö­mörkényes gimnazisták — az ifjúsági napokra érkező cso­portok idegenvezetői — vár­ták a forgatókönyvet, aztán elindultak a nagyállomásra, fogadni a vendégeket. Sokan kíváncsiskodtak a Klauzál téren egy stilizált vo­natot formázó pavilon előtt is, ahol az idén először in­'formációs iroda nyílt. Az ér­deklődők három napon ke­resztül reggeltől estig mindent megtudhatnak a pavilonban az ifjúsági napok eseményei­ről, programjáról. Ugyanitt VIT-trikókat, Expressz-sap­kákat, Szegedet bemutató úti­könyveket, térképet lehet vá­sárolni. Aki véletlenül elsza­kad a csoportjától a nagy so­kadalomban, az utazási iro­dában is tájékozódhat: szom­baton és vasárnap este 9-ig nyitva tart. Fél 12-kor gördült be az el­ső különvonat a pályaudvar­ra. Borsodból, Szabolcsból 600—600, Szolnok megyéből 400, Hajdú-Biharból, Győr­Sopronból, Pest és Vas me­gyéből pedig 300—300 fiatal érkezett. A többi megyéből a nap folyamán autóbuszok szállították Szegedre a fiata­lokat. Ma, szomoaton délelőtt az utolsó különvonat is befut Budapestről 300 fiúval és lannyal, s ugyancsak ma ér­Fiatalok az ifjúsági napok megnyitóján A színpadon a Fanti-együttes ban megnyitják a XI. világ- net jelenti. A szegedi üzemek ifjúsági és diáktalálkozót. A és vállalatok dolgozó fiataljai kezik a városba egy 31 tagú világ ifjúságának nagy talál- kritikus és önkritikus, politi­francia csoport. Összesen 14 kozója egybeesik az ország if- kai tartalmú és humoros pro­különvonat és 15 különbusz júságának szegedi seregszem- dukcióinak sora a Szent Ist­érkezik- az ország minden ré- léjével. Ez a véletlen és sze- ván térről indul délután 4 széből. A szovjet és az NDK rencsés egybeesés szimbolikus órakor, végigvonulnak a Le­vendégek már pénteken este is lehet — a fiatalok békevá- nin körúton, a Hungária­a Tisza-szállóban aludtak, gyát, hazaszeretét, internacio- szállónál rátérnek a rakpart­összesen hatezer fiatal fize- nalizmusát fejezi ki, s módot ra, a gyermekklinikánál is­tett be erre az útra, melyet az ad az új ismeretek szerzésé- . T ... . Expressz szervezett kedvez- re, barátságok szövódésére, met f ljenm koruton folytat­ményes áron. ' szórakozásra. ják útjukat. é A megnyitó után, hagyó- A nap során megrendezik a mányteremtő szándékkal — mai dalosok találkozóját és Délután benépesült a híd, Teszáry Gábor rendezésében szabadtéri képkiállítás is lesz sok százan indultak Űjsze- — szegedi együttesek és elő- a partfalon, gedre, a 12. Szegedi Ifjúsági adók műsorát láthatták az ér­Napok ünnepélyes megyitójá- deklődők. A programban a ra. Az újszegedi szabadtéri Tanti együttes képviselte a színpadon az Ifjú Gárda ze- rockzenét, Nagy B. András nekar pattogó muzsikája fo- paródiája a gondolkodásra gadta a fiatalokat. A vendé- késztető humort, a Western gek között ott volt Gyárfás Follc együttes a népművészeti Mihály, a megyei pártbizott- ihletésű modern muzsikát, az ság osztályvezetője. Deák Bé- East együttes a dzsesszt, Tor­ta, a városi pártbizottság tit- ma László a népzenén alapuló politikai dalt, s végül a deszki délszláv együttes a kristály­Kádár 7án0S és Leonyid Brezsnyev baráti taflálkozáfa Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa ETnökségének elnöke július 28-án a Krímben találkozott a Szovjetunióban tartózkodó Kádár Jánossal, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságá­nak első titkárával. A találkozón kölcsönösen tájékoztatták egymást a két párt tevékenységének fö irányairól. Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta a szov­jet mezőgazdaság további fejlesztésének kérdéseiről az SZKP KB 1978 júliusi ülé­sén hozott határozatok programadó jelle­gét. A párt által megjelölt intézkedések biztosítani hivatottak az ország szükség­leteinek teljes kielégítését a főbb mező­gazdasági termékfajtákból Kádár Já­nos ismertetést adott az MSZMP KB 1978 áprilisi üléséről, amelynek nagy mozgósító jelentősége van az MSZMP XI. kongresz­szusa határozatainak teljesítése és az V. ötéves terv feladatainak végrehajtása szempontjából. A találkozón jelentős figyelmet szentel, tek a magyar—szovjet együttműködés kér­déseinek. Hangsúlyozták, hogy a kooperá­ció és a termelés szakosításának elmélyítése mind a kétoldalú kapcsolatokban, mind a KGST keretében, a két országban folyó szocialista és kommunista építés feladatai eredményes megoldásának szilárd biztosí­téka. A Magyar Népköztársaság és a Szov­jetunió a továbbiakban is elsőbbséget szándékozik adni a szocialista államok közötti gazdasági együttműködés sokoldalú elmélyítésének. Leonyid Brezsnyev és Kádár Janói megvitatta a világpolitika időszerű kérdé­seit. Meggyőződésük, hogy a nemzetközi viszonyokban az első számú probléma a fegyverkezési hajsza beszüntetése, a tény­leges leszerelés. E probléma megoldásáért folyó harcban fontos állomás volt az ENSZ-közgyűlés nemrégiben tartott rend­kívüli ülésszaka, amely pozitív eredmé­nyekkel járt. Az SZKP és az MSZMP, síkraszállva a nemzetközi politikai légkör egészségeseb­bé tételéért, határozottan elítéli az impe­rialista államoknak, valamint Kínának más országok belügyeibe való beavatkozó­si kísérleteit. Ezzel összefüggésben hang­súlyozták a Szovjetunió és a Magyar Nép­köztársaság megbonthatatlan szolidaritá­sát a Vietnami Szocialista Köztársasággal, amelyre a nagyhatalmi hegemonista politi­kát folytató Peking durva nyomást gyako­rol. Délkelet-Ázsia népei a külföldi terü­letrablókkal vívott sokéves, nehéz harc­ban vívták ki a békés, független élethez való jogot. Ez a joguk szent. Leonyid Brezsnyev és Kádár János megállapította, hogy a jelenlegi körülmé­nyek között különös jelentősége van a szo­cialista közösség egységének, az összes anti­imperialista erő összeforrottságának, a bé­ke és a társadalmi haladás eszményeinek a diadaláért folytatott harcban. A találkozót a testvéri barátság és a tel­jes, kölcsönös megértés légköre jellemez­te. A megbeszélésen részt vett: K. U. Cser­nyenko, az SZKP KB Politikai Bizottságá­nak póttagja, a KB titkára. A. I. Blatov, az SZKP KB főtitkárának tanácsadója. Magyar—lagoszláv gazdasági tárgyalások Szegeden Hikola Kmezies és Faluvégi Lajos megbeszélései Tegnap, pénteken reggel van és Bácsi Sándor válla­Szegedre érkezett Faluvégi lati vezérigazgatókat. A ven­Lajos pénzügyminiszter, akit dégek délelőtt 10 óraikor a a megyei tanács székházában Szegedi Ipari Vásárt keres­Szabó Sándor, a megyei ték föl, ahol dr. Csikós Fe­pártbizottság titkára és K0- renc, a szegedi városi tanács vács Imre, a megyei tanács vb-titkára, a vásár igazgató általános elnökhelyettese üd- tanácsának elnöke vözölt, majd a megyei veze- őket és kalauzolta tők társaságában a röszkei táson. — Hogyan értékeli elnök elvtárs a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködés je­lenlegi eredményeit, s mi­lyen lehetőséget lát a továb­bi növelésre? — Először is engedjék mef$ fogadta hogy köszönetet mondjak a kiallí- Csongrád megye párt- és ta­nácsi vezetőinek, hogy meg­határállomáson fogadták a A vajdasági kormány el- hívtak Szegedre s külön Szegedre érkező Nikola Kme- nöke és kísérete megtekirt- örömömre szolgál hoev ZÍCSet n Vní^Tpírti to+tn n "O—4— í..'tl — 6 , Sj mányi itt a Vajdasagi Tartó- tette a vasart Befejezesul a találkozhattam Faluvégi La­.... Végrehajtó Tanacs vasangazgatósag targyalo- jos miniszler elvtárssal, a (kormány) el nőket Stefan szobájában dr. Csíkos Ferenc magyar-jugoszláv kormány. Bek alelnököt, a kíséretük- a vasar emlekDiakettievel I-^-í >T. Bek alelnököt, a kíséretük- a vásár emlékplakettjével ben levő Halász Józsefet, ha- ajándékozta meg a vajdasági zárak belgrádi nagykövetét, kormány elnökét. Ezután valamint a delegáció többi Nikola Kmezies és Faluvégi tagját, gazdasági szakembe- Lajos válaszolt lapunk mun­reket, közöttük Uhlarik Ste- katársának kérdéseire. kára, Szabó G. László, a me­gyei tanács elnökhelyettese, Bányainé dr. Birkás Mária, a üszta néDművészetet városi tanács elnökhelyettese, Kulcsár Peter, a megyei KISZ-bizottság titkára, dr. Dékany Klára, a városi KISZ­bizottság első titkára és Kul­A VIT jegyében és szelle­mében egész napos fesztivál­csárné Kiss Piroslca, a Haza- koncert lesz ma, szombaton íias Népfront városi titkára, délelőtt 10 órától éjfélig a Ti­A fiatalok százait Borbola sza-parton, a híd és a Hun­István, a városi úttörőelnök- gária-szálló közötti új part­ség elnöke köszöntötte, majd szakaszon. A pr0gramban ne­Batki Jozsej, a KISZ városi , . 7 , „ bizottságának titkára nyitotta ves rock-, beat- es folkegyut­meg a tízezer fiatal négyna- tesek és mai dalosok lépnek pos szegedi randevúját. Meg- fel. Ez a nagyszabású non­nyitójában emlékeztetett ar- stop koncert az ifjúsági napok ra, hogy ezekben az órákban, újszerű kezdeményezése, míg tőlünk sok ezer kilométerre, a hagyományt a tizenketted­Kuba fővárosában, Havanna- szer fölvonulo karneváli me­a XI. világifjúsági és áiá Tegnap, helyi idő szerint folásig megteltek a feszti­17.30 órakor — közép-európai válra kibővített stadion lelá­idö szerint 22.30 órakor — Havannában megkezdődött a XI. világifjúsági és diákta­lálkozó. A fesztivált a VIT­re érkezett küldöttségek csaknem egykilométeres szí­nes menete nyitotta meg, amely az NDK delegációjá­val az élén a kubai főváros széles sugárútján, a 23-as utcán indult el a Latin­America-stadion felé. A menet a havannai és több ezer kubai fiatal dísz­kordonja között tette meg a megnyitó színhelyére vezető mintegy három és fél kilo­méteres utat. Eközben zsú­tói: itt foglaltak helyet a küldöttségeknek — összesen 146 ország képviselőinek a felvonuláson részt nem vevő tagjai, a nemzetközi és re­gionális ifjúsági szervezetek képviselői és a VIT díszven­dégei. Jó órába telt, míg a fel­vonulók a Forradalom téren át, a Jósé Marti emlékmű előtt vezető úton — ahol már fesztiválhangulatöt kel­tettek a kubai népiegyütte­sek és énekkarok — elérték a stadion főbejáratát. Fel­csendült az ünnepség kez­detét jelző harsonaszó, majd fiatalok színes zászlókkal, rendezett menetben bevonu­ló csoportja után — a múlt századi kubai függetlenségi harcok jelképeként — tizen­egy lovas vágtatott be a sta­dion gyepére. Nyomukban már látszott az első küldött­ség: a VIT hagyományaihoz híven, az előző fesztivált vendégül látó ország, az NDK delegációja haladt a felvonulók élén. Megkezdő­dött a küldöttségek bevonu­lása. Eközben és az egész ünnepség alatt négyezer ku­bai fiatal a fesztivál jelké­pét a VIT-rózsát és a talál­íFolytatás a 2. oldalon.) közi gazdasági vegyes bi­zottság magyar tagozatá­nak elnökével. Elmond, hatom, hogy az utóbbi négy esztendő során intenzí­ven dolgoztunk azon, hogj bővüljenek a magyar—jugo­szláv gazdasági kapcsolatok, A két szomszédos állam kö­zött a politikai kapcsolatok igen barátiak. A két szocia­lista ország — igen sok kö­zös vonással — gazdasági adottságai még sok lehetősé­get tartogat egymasnak, s a fejlesztéshez megvan a szi­lárd alap. Ügy vélem, hogy már tavaly is, de különösen ebben az esztendőben sike­rült javítani és bővíteni a gazdasági kapcsolatainkat. Jónak és gyümölcsözőnek mondható Vajdaság és Csongrád megye iparvállala­tainak, kereskedelmi szerve­zeteinek kapcsolata. Eredmé­nyes együttműködés alakult ki a mezőgazdaság és az élel­miszeripar vonalán, a vegy­iparban, a petrolkémiában és az utóbbi időben a kis­határ menti árucsere kap­csolatokban is. Fontosnak tartom a határ menti gazda­sági, kereskedelmi és terme­lési együttműködés bővítését, (Folytatás a 3. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents