Délmagyarország, 1978. július (68. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-14 / 164. szám
4 Péntek, 1978. július 14; Vívó-világbajnokság, Hamburg Modellezés Vörös Endre negyedik Kispályás labdarúgás Gutenberg Kupa A Szegedi Nyomda szakszervezeti bizottsága július 15—16-án, szombaton és vasárnap a szegedi Textilipari Szakközépiskola pályáján (Szeged, József A. sgt. 115.) rendezi meg hagyományos Gutenberg Kupa kispályás labdarúgótornáját A tornán négy város — Debrecen, Nyíregyháza, Pécs, Szeged — nyomdászcsppatai mérik Sssze tudásukat A szombati program fél 97kor ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd a körmérkőzések következnek. Vasárnap fél 9től a döntőket játszák a csapatok, majd a déli órákban a Sárgán ünnepélyes eredményhirdetésre kerül sor. A világ 132 legjobb férfi tőrvívójának pástra lépésével csütörtökön reggel megkezdődött Hamburgban a 34. Vívó VB. Ebben a fegyvernemben 31 ország kiválóságai indultak, köztük öt magyar is, akikre a már korábban ismertetett csoportbeosztások szerint nem várt túl nehéz akadály. A rajt mégis felemásan sikerült, mert az öt versenyző közül az újonc Demény és a korelnök Marton egyaránt kiesett. A többiek viszont (Kovács Gyula, Komatits József és Kovács István) egyformán az első helyen jutottak tovább az első fordulóból. összesen 24 csoportban volt nyitány, s a három-három legjobb jutott a 72-es mezőnyé második „menetbe". A magyarok közül Kovács Gyula nagyon jól rajtolt, csoportjában egymás után négy győzelmet aratott, s nemcsak eredményesen, hanem igen tetszetősen is vívott. Komatits József négy győzelemmel és egy vereséggel léphetett előbbre, míg Kovács Istvánnak három győzelme és egy veresége volt. Több izgalmat okozott a vezetőknek a másik két versenyző. Marton István, aki 34 évével a VB törzsgárdájának egyik legidősebbje, érthetetlenül rendkívül idegesen, lámpalázasan kezdett. A lengyel Robak ellen már 4:3-ra vezetett, de aztán őrire vesztett, s utána egy iránival szemben is gyengének bizonyult. Az első forduló egyébként nem hozott különösebb meglepetést, az esélyesek mind továbbjutottak. S alighogy befejeződtek a reggeli küzdelmek, a sajtóközpontban érdekes összejövetelre került sor, amelyen részt vett Pierre Ferri, a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) elnöke is. Elmondta, hogy a Nemzetközi Vívó Szövetség tagállamainak száma 76, a sportág szerte a világon terjed, népszerű, s különösen az afrikai országokban hódít meg újabban igen sok fiatalt Arra a kérdésre, hogy a tavalyi argentínai VB után, miért rendezik jövőre isimét a tengerentúlon a világbajnokságot, ez volt a válasza: — Most már valóban végleges. hogy Melbourne lesz az 1979. évi VB színhelye. A második fordulólban 12, hatos csoportra osztották a mezőnyt, s mindenhonnan az első négy versenyző jutott tovább. A magyarok közül Kovács Gyula 5 győzelemmel csoportelsőként került előbbre, Kovács István négy győzelmet szerzett, ezzel ő is csoportelsőként jutott tovább. (ö egyébként a nap egyik addigi legszebb aázszójában 5 ri-re legyőzte a lengyel Koziejowskit.) Komatits két győzelemmel és három vereséggel csoportjából negyedikként jutott a 48 közé. Komatitsnak utolsó mérkőzésén a francia Bocheriat 5:l-re kellett legyőznie ahhoz, hogy versenyben maradhasson. Sikerült! A második forduló egyetlen meglepetése a szovjet Gyenyiszov kiesése volt Ma a vívó-világbajnokság második napján a női tőrözők lépnek pástra. Elkészült a női tőr egyéni csoportbeosztása, a magyarok közül Szolnoki Mária a H csoportban szerepel, többek között a szovjet Gilazova társaságában. Rejtő Ildikó az I, Tordasi Ildikó a K, Maros Magda a P, és Kovács Edit M csoportban lép pástra. A csoportokból három-három helyezett jut tovább. Negyvenhét indulóval rendezték meg Csehszlovákiában, Poprádon a rádiótávirányítású vitorlázó modellek nemzetközi versenyét. A kategória legrangosabb európai versenyén Vörös Endre, Kovács Attila és Bándy Zoltán képviselték a magyar színeket. Vörös Endre szerepelt a legjobban, hiszen három osztrák versenyző — az osztrákok öt hivatásos versenyzővel képviseltették magukat — mögött az előkelő negyedik helyen végzett. Határőr lovasok győzelme Jugoszláviában és Csehszlovákiában Kupaellenfelek Munkahelyi spartakiád megyei döntője Július 9—10-én a kiskunhalasi határőr lovasok nemzetközi lovasversenyen vettek részt Dakovóhan és Kassán. A jól felkészült sportolók és versenyparipák mind Jugoszláviában, mind Csehszlovákiában kiemelkedő eredményeket értek el. A magyar katonalovasokat Jugoszláviában 3 versenyző képviselte: Mezei Milüós törm., Bálint László hőr. és Ambrus Imre középiskolai tanuló, akik valamennyi ugrószámot megnyertek, vagyis összesen 4 első, 4 második. Tenisz DK három harmadik és egy negyedik díjat szereztek. Kassán az 1,20 m megnyitó ugrószámot Horváth József ftörm. Gumi nevű lovával nyerte. Az 1,50 m díjugratásban pedig Varró József ftörm. Gambriusz nevű lovával jeleskedett. A két első díj mellett több második és harmadik díjat is szereztek a kiskunhalasi lovasklub versenyzői, akik július végén Pozsonyban, majd Mongóliában újabb nemzetközi lovasversenyeken vesznek részt. G. B. Magyarország—Olaszország A magyar csapatok az európai kupák 1978—79-es idényében a nemzetközi életben eléggé ismeretlen ellenfeleket kaptak az első fordulóban. Némi ismertető az egyes csapatokról. ZBROJOVKA BRNÖ (BEK) A Spartak Trnava, a Slovan Bratislava, a Bánik Ostrava éí a Dukla Praga után először képviseli Csehszlovákiát a BEK-ben — a 23. kiíráson. Az 1977—78-as csehszlovák bajnokságban csak az ötödik fordulóig volt küzdelem a Zbrojovka Brnó és a tavalyi bajnok Dukla Praga között, mert utána a brnói együttes élre állt és nem adta át a helyét. A brnói együttes nagyon népszerű otthonában, hazai 15 mérkőzéséneit 391 ezer nézője volt, ez átlagban 26 ezres' nézősereget jelent. A Brnó legjobb játékosa ma kétségtelenül a középcsatár, Karel Kroupa, 20 góllal lett első a góllövők listáján. Ezenkívül 1977-ben a legjobb csehszlovák labdarúgónak választották. Többször már a válogatott keret tagja volt Karel Jarusek hátvéd (háromszor játszott), valamint Petr Janecka, a 21 éves játékos egyelőre még csak kacérkodik a válogatott mezzel... FF KALMAR (KEK) A svéd bajnokságban általában a középmezőnyben helyezkedik el. kupagyőzelmével sikerült kiugrania eddigi ismeretlenségéből. A tavalyi Takarmányburgonya kapható Avramovnál, Marx téri csarnok. Számviteli csoportvezetőt, • vagy számvitelt főiskolai végzettséggel felveszünk. Jelentkezéseket: „Gyakorlott 12221 TV Jeligőre a sajtóházba. bajnokságban — egész éves a bajnoki küzdelem ebben a skandináv országban — a harmadik helyet foglalta el, és bronzérmeshez méltóan kezdte az 1978-as évet is. Hétről hétre arról írtak a svéd lapok, hogy az FF Kalmar „berobbanása" nem a véletlen műve volt, hiszen az új bajnokságban mutatott teljesítményeivel állandósítani tudja „hírnevét". Mindjárt azzal kezdett, hogy az FF Malmöt, a tavalyi bajnokot 1-0-ra legyőzte, a nagyszerű középcsatár, Jan Aake Lundberg góljával. Aztán döntetlenek következtek, de a VB miatt félbeszakadt sorozat eredménylistáján közvetlenül a vezető mögött foglal helyet, és most a KEK-bemutatkozásra készül. POLITECHNIKA TIMISOARA (UEFA KUPA) Az 1920-ban alakult együttes az 1948—49-es idényben kétszer játszott először a legmagasabb osztályban. Általában a középmezőnyben foglalt helyet, de sikerült bronzérmet szereznie 1950ben, 1956-ban, az 1957—58-as, az 1962—63-as és az 1977— 78-as bajnoki évben. Különösen otthonában nagyon veszélyes ellenfél, hiszen a Május 1. stadion 40 ezres nézőserege — ennyi a pálya befogadóképessége, és gyakran zsúfolásig telt — a lehető legjobb eredményekre biztatja csapatát. Az elmúlt évi bajnokságban csak holtversenyben tudta megszerezni a harmadik helyet, de mindössze 3—3 ponttal maradt le a bajnok Steaua és az ezüstérmes Pitesti mögött. Edzője Angelo Nicolescu, aki a 70-es évek elején volt a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Legismertebb játékosai közé tartozik a jobbhátvéd Nadu, a középpályás Dembrovszki és a csatár S. Anghel. ADANASPO R (UEFA KUPA) A török labdarúgó-bajnokságról keveset tudni, de az ismeretes, hogy az Adanaspor általában az első helyekért van küzdelemben. Az 1977—78-as bajnokság 16 csapata között a negyedik helyet foglalta el 35 ponttal, a Fenerbahcse (42), a Trabzonspor (41) és a Galatasaray (38) mögött. A válogatott keretbe csak elvétve ad egyegy játékost. Nem lebecsülendő ellenfél, különösen otthonában nero... A Csongrád megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatala, a KISZ Csongrád megyei Bizottsága és az SZMT július 16-án, vasárnap reggel 8.45-kor rendezi meg Szegeden, az Ady téri sporttelepen a munkahelyi spartakiád 1978. évi megyei döntőjét. A megyei döntőn az üzemi, vállalati és a városi spartakiád versenyeken legeredményesebben szerep. Iő sportolók mérik össze tudásukat a megyei bajnoki címért. A megyei döntő első helyezettje jogot szerez a területi döntőn való részvételre, melyen Bács-Kiskun, Csongrád és Tolna megyék csapatai szerepelnek augusztus 12—13-án Makón. Az országos munkahelyi spartakiád döntöt augusztus 26— 27-én rendezik Tatabányán. A megyei döntőn vasárnap három sportágban — kézilabda, röplabda, kispályás labdarúgás — mérik össze tudásukat az üzemi dolgozók. • A falusi dolgozók Csongrád megyei spartakiádján győztes csapatok július 29— 30-án a kecskeméti területi döntőn vetélkednek BácsKiskun és Tolna megye győzteseivel. A ma kezdődő Magyarország—Olaszország Davis Kupa-találkozóra elfogytak a jegyek, mindössze néhány belépő vár még gazdára. Az előjelek szerint a margitszigeti teniszstadionban telt ház előtt kezdődik majd a viadal. Aki jártas a fehér sportágban, tudja, hogy a magyar válogatott félelmetesen nehéz ellenfelet kapott az európai „B" zóna elődöntőben. Adriano Panatta, Corrado Barazutti, Paulo Bertolucci, Antonio Zugarelli talán a világ legerősebb négyesét alkotja. Sikerekben sincs hiány, 1976ban Chile ellen játszották a döntőt és sokak meglepetésére Panattáék elnyerték a Davis Kupát, azaz a „salátástálat". Egy évvel később is remekeltek, a döntőig jutottak, de Melbourneban az európaiak szá-. mára szokatlan füves pályán nem bírtak az ausztrálokkal, „csak" másodikak lettek. Az olasz csapatban nincs olyan világsztár, mint Borg, Connors, vagy éppen Nastase, de azért a világ minden táján tisztelet övezi őket. Valamennyien a világ élvonalába tartoznak, ráadásul nem feltűnősködő teniszezők, hanem vérbeli sportemberek. Az elmúlt évben a magyar közönség megismerhette egyikőjük : Barazutti tudását, Brian Gottfried társaságában játszott azon az emlékezetes gálán. Akkor főleg a tenisz szépségeit igyekezett megmutatni, mától egészen biztosan „paprikásabb" játékot láthatunk tőle. Jákfalvi Béla magyar szövetségi kapitány már kijelölte csapatát: Taróczy Balázs, Szőke Péter, Varga Géza és Bárányi Szabolcs alkotja a DK-együttest A dél-amerikai labdarúgókupa mérkőzései során az argentin River Plata 2-0 arányban győzött az ecuadori Nációnál ellen. Az argentin együttesben játszottak a világbajnoki sztárok: Fillot, Passarella, Alonso, Luque és Ortiz. Pelé egy televíziós interjúban bejelentette, különválik feleségétől, Rosetól. Ennek egyik oka: egészen más az érdeklődési körük, és mióta a New York-i Cosmos ügyintézésével foglalkozik, amúgy is különváltan élnek. Pelé hangsúlyozta, nem válásra gondol, hanem csak különélésre. „Továbbra is jó barátok maradunk, és nincs kizárva, hogy egyszer majd ismét összeköltözünk." Pelé 12 éve nős, 3 gyermeke van, a legkisebb „Argentína" a VB alatt született. « A mexikói elsőligás labdarúgóklubok elnökeinek értekezletén olyan határozat született, hogy Mexikó válogatottjának argentínai világbajnoki kudarca miatt meneszteni kell a labdarúgószövetség elnökét, Jüan de Diós de la Torret. 1978. július 15-én az újszegedi Vidám Parkban 10 órától 13 óráig dolgozóink gyermekei részére gyermeknapot tartunk. Utána a Repülő Cukrászdában uzsonnával vendégeljük meg a gyermekeket Gyülekezés a Vidám Park főbejáratánál 9.45 órakor. SZEGEDI MAGAS- ÉS MÉLYÉPlTÖIPARI VALLALAT SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁGA. Jelentkezési felhívás A Csongrád megyei Testnevelési és Sporthivatal az 1978,'1979-es tanévi segédedzőképző tanfolyamára a következő sportágakban hirdet felvételt: atlétika, cselgáncskajak-kenu, labdarúgás, tájékozódási futás, teke, tenisz, torna, úszás. Felvételre jelentkezhet aki erkölcsi, politikai és egészségi szempontból oktatói, nevelői, edzői tevékenységre alkalmas; 18. életévét betöltötte, de 45 évesnél nem idősebb; legalább általános iskolai végzettséggel rendelkezik; sportegyesületi tag; a választott sportág mozgásanyagában megfelelő gyakorlati jártassággal rendelkezik; munkahelyének és sportegyesületének támogató javaslatával rendelkezik; a képesítés megszerzését követően edzőként kíván tevékenykedni. Jelentkezési lap a, városi, valamint a járási testnevelén és sportfelügyelőségnél szerezhető be, amelyet kitöltve ugyanott kell benyújtani. Jelentkezési határidő: 1978. július 30. A jelentkezőknek felvételi vizsgán kell számot adniuk gyakorlati képességükről, s az ott megfeleltek egyéves elméleti és gyakorlati képzés alapján segédedzői oklevelet kapnak. Nyílt gyalogtúra A városi sportfelügyelőség Kolacskovszky Lajos természetbarát szakszövetsége nyílt gyalogtúrát szervez július 16-án, vasárnap Gyulára. Találkozás vasárnap reggel 5.20-kor a szeged-rókusi állomáson. Túravezető: Tótb Gyula. Lakásépítők, figyelemt Lakásuk központi fűtéséhez kívánunk segítséget nyújtani. Figyelmükbe aféni/uk a boltunkban kapható kazánok műszaki jellemzőit Kazántípus: Fűthető légtér: Teljesítmény: Fogy. m' kcal/óra ár: DU-KA 2,1 m-' fűtőfelületű, szilárd tüzelésű kétaknás kazán max. 600 KLU 2,3 m* fűtőfelületü, szénvagy otaj'üzelésű kazán szén'üzelés célén max. 500 olajtüzelés esetén max. 600 26 000 20 000 25 000 8120 Ft 7240 Ft 7240 Ft Szaktanácsadás! Kedvezményes fuvardíjért házhoz szállítás! Nyitvatartás: hétköznap 8—16 óráig, szombaton 8—12 óráig. fl/afíkúií 208. Mintabolt Szeged, Csongrádi sgt 12