Délmagyarország, 1978. június (68. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-09 / 134. szám
8 Péntek, 1978. június 9. DM röviden Divatbemutató szakembereknek Száz évig élni / Elküldték. Akkoriban már baj volt a szívével. Nem működött pontosan a motor. Kihagyott, aritmiásan. öreg barátom meg-megállt a munkapadja mellett, fejét lehajtotta, ráborult a szerszámai borította asztalra. Amikor találkoztunk, mégis azt mondta: — Nyugdíjba „küldtek". Pedig, hidd el, öcsém, bírtam volna még. Állom én a versenyt bárkivel... Állta, nem áWta, nem tudom. Annyit tudok csak, hogy a szakmájában — ahogy mondani szokás — jegyezték. Nála jobb szerszómlakatos kevés született, mióta létezik ez a szakma. — A versenyt állód, persze hogy állód — mondtam neki —. de hidd el, a te korodban már nem versenyezni kell, hanem az unokáknak örülni. Elmosolyodott. — Viccelsz? — kérdezte. — Hát miből gondolod, hogy nem örülök a három fiú unokának? Nem találkoztunk vagy két évig. Aztán eszembe jutott. Fel kéne keresni. S mentem. A kertkapuban a lánya fogadott: — Édesapámat keresed? Jön mindjárt, kinn van a fészerjében, de tudd. hogy ő bungalónak hívja? — Bungalónak? Aztán miért? A fiatalasszony nem válaszolt, csak intett a kis házikó felé. Ahonnan elindult éppen a kert felé az öreg szerszámlakatos; s már messziről lengette a karját: — Szervusz, fiatal barátom! Mintha megfiatalodott volna, tűnődtem el, de vajon, hogyan lehetséges ez? A lánya észrevehette csodálkozásomat. Intett, ne szóljak... — Mi szél hozott felénk? — kérdezte az öreg. — Azt hiszem, a legjobb — feleltem. — Akkor jó. Legalább eszedbe jut még öreg barátod... — Régen jártam itt — restellkedtem. — Hozz egy kis bort! — szólt a lányára, aki azonnal el is tűnt a ház irányába, s nemsokára visszatért egy flaskával, benne jófajta rizlinggel, poharakat is hozott hozzá. — Nem fáj már, hogy nyugdíjba küldtek? — kérdeztem az öreget. — Nem — mondta jelentőségteljesen —. mert engem igazán nem is küldtek nyugdíjba! — Ügy tudtam... — Rosszul tudtad! — Már elnézést, de magad panaszkodtál két éve emiatt... — Az akkor volt, gyerekem! — És most? Egészen elálmélkodtam. — Visszahívtak a gyárba, a fiatalokat oktatom, és csak annyit vagyok benn, amennyit akarok. Aztán meg a lányomék is gondoltak rám. berendeztek itt nekem a bungalóban egy Kis műhelyt, amikor nem vagyok bean a gyárban, itt dolgozgatok. És képzeld, a legnagyobb unokám is bejön már, és segít— Mi lesz belőle? — Szerszámlakatos, mi lenne? — Biztos? — Biztos. Mert tólem tanulja á szakmát! — Két éve még el voltál keseredve —" Az akkor volt! — És most? — Tudod, fiam, olvastam egy statisztikát, ebben az volt, hogy az emberek attól halnak, hogy úgy érzik, fölöslegessé váltak... ??? — Én legalább száz évig fogok élni — mondta, és nagyot kortyolt a rizlingből. Petri Ferenc Felhősödés NÖBIZOTTSAGI ÜLÉS Várható időjárás péntek Tegnap, csütörtökön Maestig: Nyugat felől átmene- kón tanácskozott a megyei tileg tartósabban megnovek- téesz-szövetség nőbizottsága. szik a felhőzet, sokfelé zá- Vitaindító előadást Kónya porral, zivatarral. Megerősö- Sándorné, a Csongrád megyei dó, főként a zivatarok ide- pórtbizottság nőreferense jén viharossá fokozódó szél, tartott a szövetkezeti nődolA DÉLTEX Nagykereskedelmi Vállalat a Magyar Divat eleinte déli, délnyugati, ké- gozók szakmai képzésének Intézet közreműködésével divatbemutatót rendezett tegnap, sőbb északnyugati irányból, helyzetéről. Ezután elemezcsütörtökön Szegeden, a Tisza-szálló koncerttermében — Várható legmagasabb nap- ték a szövetkezetek módosíe/.űttal nem a nagyközönségnek, hanem a kiskereskedelmi pali hőmérséklet pénteken: tott alapszabályában meghavnllulatok vezetőinek, szakembereinek. Jórészt ugyanis raj- nyugaton 22—25, másutt 26 tározott nőpolitikái felada—. . I. t : 1. : l .. . _ U.. 1. .. . ::!.:: ^ I. L I - . 1 - ' , - 1 - . 1 Ol C.-.1Sokan érkeznek, távoznak Új határátkelő Tompán Jó tanács tuk múlik, milyen ruhákat, öltönyöket, kabátokat vásárol- —31 fok között. hat a lakosság az üzletekben. Nem lényegtelen tehát, hogy ismerik-e a legújabb divatirányzatot: hogy divatos vagy már „lefutott" modelleket választanak-e a nagykereskedelmi vállalatok kinálalóból. A lakosság ily módon volt érdekelt a tegnapi divatbemutatón, amikor is az idei év őszi és téli trendkollekciójót, valamint a jövő év tavaszi és nyári divatját mutatták be a megjelenteknek. A sportos, klasszikus és romantikus stílusú ruhák között nagy sikert arattak a HÖD1KÖT és a Soproni Ruhagyár nagy szériában is előállítható modelljei. TÁJÉRTÉKEZLET VEZETŐSÉGI ÜLÉS MOKAHALMON A VÁROSI A szocialista munkaver- VÖRÖSKERESZTNÉL seny és brigádmozgalom időszerű kérdéseiről tartott konzultációs tájértekezletet Mórahalmon a TESZÖV szö— A vőlegényein egyre halogatja a házasságkötést. — Hagyd faképnél, Zsóka. Ha ennyire lassú a házassággal, akkor elképzelheted, mennyire halogatja majd a válást Ülést tartott tegnap, csütörtökön a Vöröskereszt városi vezetősége. Dr. Csák HORGASZvetkezetpolitikai és munkai ^a'"jÚSág' .íelel6sv SZERENCSE tokát. ANKÉT A TIT megyei szervezetének irodalmi szakosztálya előadást és vitát szervez ma, pénteken délelőtt 10 órakor a Kárász utcai TIT klubban. Németh G. Béla egyetemi tanár a XIX. századi irodalomtörténeti kutatás helyzetéről és feladatairól beszőL. SIKLÓSI VARFESZTIVAL — SZEGEDIEKKEL ügyi~ osztálya.~A ^rjé'rtekX í977"78- évi ifjúsági vörös- »" Június 10-11-én, tehát hollétén megtárgvalták a múlt keresztes munkától, a kozep- Ritka szerencsese voltteg- nap és holnaputan rendezik év októberi minisztertanácsi, kskol<;kbaa vff™tt tevékeny- nap, csütörtökön délelőtt a meg a siklósi várf^ztivált, valamint a SZOT elnöksége sesro1 számolt be. Az alko- Marostonel Vallak József ezen belül pedig a XII. Orés a KISZ KB együttes ha hólizmus elleni bizottság el- horgásznak, mert 6 kiló 25 szagos Fúvószenekari Találkotározatót s i versenyműn! nöke« Dobranovics Ilona dekás harcsát fogott. A sző- zót. A rendezvényen részt kával összefüggő feladatokat" a bizottság által elért ered- regi borpalackozó üzem dol- vevő zenekarok között ott MÉG NEM KÉSŐ 1 menyekről, a további felada- gozója hajnali három órától lesz a szegedi munkásőr fúA Radnóti Miklós Gimnó- tokról tartott tájékoztatót. A várt a zsákmányra, majd vószenekar is, Tóth-Bacsó zium esti es levelező tagozal MaSyar Vöröskereszt Orszá- negyedórás fárasztás után Lajos karnagy vezetésével. S tára megkezdődtek a jelent- gos Végrehajtó Bizottságé- kilenc órakor emelte ki a a várfesztivói még egy székezések az 1978/79. tanévre nak legutóbbi határozatairól vízből. A harcsóból este a gedi vonatkozású híre: a Az érdeklődés a tavalyihoz Zsarkó Imre, városi titkár horgásztársaknak jó vacsora zsűri elnökének Vaszy Vikhasonlóan most is' nagy a tartott előadást . főtt tort kérte fel a rendezőség, továbbtanulás iránt, a fiatalabbak elsősorban az esti, az idősebb dolgozók általában a levelező tagozatra kérik a felvételüket. Az esti tagoza- Elektronikus agy vezérli a szennyvíztisztítást ton továbbra is heti három, ' a levelező tagozaton pedig A környezetvédelem nem- kutatóintézetek bevonásával szalagszűrő, amilyenhez hahetl egy napon folyik az ok- csak az iparban, hanem a — olyan új rendszerű sonló kevés van egész Eutatás. A minisztériumi ren- mezőgazdaságban is mind szennyvíztisztító berendezést rópában. A szűrőfelület 800 delet azok számára is lehe- nagyobb gondot jelent. Költ- konstruáltak, amit a mező- mikron nagyságrendű lyukatövé teszi a továbbtanulást, séges és i*hezen megoldha- gazdaságban jól hasznosít- csai ugyanis a szilárd anyaakik tanulmanyaikat valame- tó feladat a hatalmas állat- hatnak. Ennek alkalmazása- got visszatartjuk, s csupán a lyik középiskolai osztályban tartó telepekről kikerülő val az állattartó telepek folyadékot engedik át. Hogy megszakítottak Ugyancsak szennyvíz megfelelő tisztító- rendkívül szennyezett vizét a mikroszita el ne duguljon, kérhetik felvételüket a gim- sa. A modern „húsgyárak- úgy megtisztítják, hogy an- a szűrőszalagot állandó reznázium magasabb osztályaiba ból" származó trágyalével nak egy részét a telepeken gésben tartják. Ezt a folya— különbözeti vizsga leté- nem lehet korlátlanul ön- újra felhasználhatják, vagy matot a gépegységhez tartótelével — akik a szakmun- tözni a földéket, mert az ás- pedig beengedhetik a fo- zó elektronikus agy irányítkáskepző intézetben végez- ványi sokkal túltáplált talaj lyókba. A szűrés, tisztítás ja, amely kezelő személyzet tek. Jelentkezni a Radnóti gátolja a növények fejlődé- végeredményeként pedig nélkül, automatikusan begimnázium igazgatói irodá- sét, s még az is előfordulhat, szállítható, értékesíthető trá- avatkozik, ha rendellenesséjában lehet július hó 10-ig hogy a trágyáié megfertőzi a gyát nyernek. get észlel! Ha például a sza8 órától 16 óráig, ahol egy- földalatti élővizeket. A több . tetabánvaJ szennwíz- lagszűrő elmozdul a helyében a beiratkozáshoz szüksé- oldalú probléma megoldása- ., „ ről, korrigálja a hibát, ges nyomtatványt is meg- ra a Tatabányai Szénbányák tisztító berendezes „lelke kapják, szakemberei — egyetemek, egy különleges vibrációs Kezelik az útiokmányokat Külföldre szállítjuk, itthon nem kell Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa. nagyapa, dédapa, após. HUNYADI JÓZSEF nyug. MAV fómozdony vezető, életének 82. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése Jún. 9-én 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető ,unk BAIOGH ISTVÁN búcsúzGyászközlemények Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, elvtársaknak, a Szegedi Ruházati Szövetkezetnek, a Volán 10. sz. Vállalat műszaki osztályának, a Csongrád megyei Tűzoltó Parancsnokságnak, Tarján 601/A és B lepesóbázak lakápolnajabol. A gyászoló család. ' -L-1-.-,,,-,, részvétük- dóinak, ismerősöknek és mlnd.. , , •>-> CÜA tatásán megjelentett, reszveiun „.„„„„O -UN I,I,HK«MI- A-. Bzéesi u. 13. 33 6*0 „ . virácaikkal melv fáidalmun- ".oknak, akik felejtheteUen haFelejthetetlen kisfiunk, BO- „ZrlSi A ná- Ionunkat. GATI GYULÁT utolsó DOLA CSABIKA Hamvasztás >!»ek"teK- A.£y*0 útjára elkísérték, részvétükkel, utáni búcsúztatása június 12-én ' " 13 órakor lesz az Alsóvárosi te- Fájó szfvvel tudatjuk, hogy „„„„«»-„! meló kápolnájából. A gyászoló NAGY KLRENCNÉ Kalmár Ve- yK1 család. 23 679 ronika, életének 88. évében mi Köszönetet mondunk mindazon jus 15-én tragikus körülmények ház ideg es elmeosztály orvosairokonoknak, Ismerősöknek. Jó között elhunyt. Temetése június „ , »„„iótn»Ir áMiwM/a mimbarátoknak, szomszédoknak. 9-én IX órakor lesz a Belvárosi na* apolólnaK áldozatos mun munkatársaknak es mindazok- temetőben. A gyászoló család, kájukert. A gyászoló Gáti csanak, akik felejtheteUen halót- Domaszek 2fiu IM. um virágaikkal mély fájdalmunkat igyekeztek. Külön mondunk köszönetet a II. KórAz új szennyvíztisztító telepekből a Szovjetunióba és Lengyelországba már sokat szállítottak. Tatabányáról. Mindkét országban hamar felismerték, hogy a magyar berendezések hatásosan és gazdaságosan működnek. A hazai piacon azonban még nem kelendő a tatabányai szennyvíztisztító, a sok ajánlat ellenére mindössze egy berendezést vásároltak meg a tatabanyai vailalattól. Ugy látszik, nemcsak a nagy elmékre, hanem időnként a gépújdonságokra is vonatkozik a mondás: senki sem lehet próféta a saját hazájában, A napokban ünnepélyesen nyitották meg o tompái határállomást. A megnyitó ünnepségen a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot több magas rangú vezető képviselte. Ott volt magyar részről Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, dr. Kamara János vezérőrnagy, a Belügyminisztérium államtitkára, Urbán Lajos, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium államtitkára, Szalai János vezérőrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka és Tóth Imre vezérőrnagy, a BM Határőrség országos parancsnoka. Megjelentek a megyei, járási párt- és állami szervek vezetői és a megnyitón több száz helyi lakos is részt vett. A hivatalos megnyitó után már az első percekben nagy számban érkeztek az utasok. Az első napon délután 4 órától 24 óráig összesen 1214 utas, ebből 1155 jugoszláv és 59 magyar állampolgár lépte át a határt. Ötszázhatvan gépjármű átléptetésére is sor került. Az első órákban a jugoszláv állampolgárok olyan nagy számban érkeztek, hogy az űtlevélkezelők három sávban fogadták az utasokat. Vasárnap összesen 1798 személyt, 193 magyart és 1605 jugoszláv állampolgárt, valamint 608 gépkocsit léptettek át a határon. Hétfőn 721 utas jelentkezett ki-, illetve beléptetésre. Köztük több NSZK, osztrák és svéd állampolgár is. A határátkelő megnyitása óta eddig alapvető rendellenességet nem észleltek sem az útlevélkezelők, sem a vámörök. Az egyik jugoszláv állampolgárnál viszont 4500 forintot, egy másiknál 2500 forintot találtak. Az elsá esetben devizabűntett, a második esetben szabálysértői miatt eljárást indítottak ellenük. A tompái határállomáson az utasforgalom növekedése várható. Magyar részről ugyanis megindult a buszforgalom is. A baja—tompaszabadkai útvonalon minden kedden, pénteken és szombaton, a kecskemét—tompaszabadkai útvonalon pedig minden hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton busszal is lehet utazni Jugoszláviába. A közeljövőben Jugoszláviából is naponta több buszt indítanak Tompán át Magyarországra. A forgalom növekedésére különösen 1979. januárjától lehet majd számítani, amikor a tompái határállomáson a teherforgalom is megkezdődik. Varga Lajosnak, a tompái átkelő parancsnokának tájékoztatása szerint a határforgalom ellenőrzéséhez kedvezőek a feltételek. A közel ötvenmillió forint értékű objektum alkalmas mind az utasok, mind a forgalmat irányító személyek kiszolgálására. A határőrök, a vámőrök kulturált körülményele között végzik felelősségteljes munkájukat Gazsó Béla A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6710 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. - Telefon: 12-033 Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 23. Nyomdaigazgató: DOBO JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy bónapra 20 forint — Index; 23 033 ISSN; 0133-0?:. s