Délmagyarország, 1978. június (68. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-07 / 132. szám
8 Szerda, 1978, június 7. Tudtam, hogy a szép arcú aszszonynak mindezt el kellett mondania. Nem panaszkodni akart, csak rögzíteni egy szánalomra méltó állapotot, olyan lelki terheket, amelyeket sok ember cipel magában, érzi nappal, erre riad fel éjjel, de nem képes szabályszerű mondatokban megfogalmazni a gyötrelmeit. Az asszony nagyon jól tudja és érzi, hogy múlnak felette az évek. tudja, nogy izomrostjaiban fölösleges zsírok rakódtak le, tudja, hogy sohase nyerheti vissza karcsúságát, hogy a haját is csak mesterségesen tarthatja szőkének, és tudja, hogy egyre jobban tompulnak ereiben a hajdani áramlások, amelyeket ugyan csak egyetlen férfi iránt érzett, de azt tartósan, kerek harminc éven keresztül. Mindezt tudtam az asszonyról, meg is akasztottam volna vallomását egy köznapi mondattal, ha nem feszült volna mondanivalói mögött a belső pályaudvarrendezés, a sínek és váltók alapos felülvizsgálata. Így beszélt. — Nemrégen rájöttem, hogy hozzám már senki nem érkezik, tőlem minden és mindenki csak elutazik. Álltam egyszer az állomáson, persze csak jelkénes állomásra gondolok, mondom álltam, néztem a rostokoló vonatokat, hallgattam a nagy csarnok zsongását és arra gondoltam hirtelen, hogy megint elutazik tőr Állomások lem valaki. A lányom két éve utazott el, férjhez ment, azóta körülbelül ötször-hatszor kísértem ki az állomásra. Nem mondom, jó gyerek, hazajár rendszeresen, de mióta más városban él, máshoz tartozik, csak látogatóba jár hozzám. Ügy érzem, nem haza jön. Az otthona ott van, ahol a férje és a gyermeke, hozzám, a régi otthonába, csak vendégként toppan be. — Többször éreztem már, hogy tőlem mindenki csak elutazik. Eddig a férjem utazása volt a legdrámaibb, ő ötvenéves korában eszmélt rá, hogy nálam csak átutazó volt harminc évig, elment, elutazott, ki sem mentem az állomásra, mint más elutazók búcsúztatásakor, elment búcsúzás nélkül, mint akinek sohase volt tartós állomása, mint akit nem köt semmi egy lakáshoz, egy emberhez, egy asszonyhoz, aki évtizedeken át mindig örömmel várta a hazatértét. Elutazott tőlem. És elutazott a hajam természetes szőkesége, a testem hamvassága, a szemem biztossága és a lépésem ruganyossága. Tőlem már minden és mindenki csak elutazik. Ami, aki így elmegy, látogatóba se jár vissza, egyedül a lányom és unokám jön, más minden és mindenki háttal áll már nekem. Nem tudok várakozással fordulni hozzájuk, inkább könyvet fogok a kezembe, vagy végighallgatok egyegy gyönyörű Csajkovszkij-szimfóniát, mert abban találom meg legjobban a nyomasztó és mégis szép érzelmeimet. — Mit gondol, hányan vagyunk ebben a nagy, pezsgő életben, akiktől elutazik minden és mindenki. Azt hiszem, elég sokan. Sokan, de kevesen mondják ki, csak gyötrődnek magukban, elsírdogálnak egy sarokban, vagy valami narkotikumot szednek, olvasmányaikban is a magukéhoz hasonló sorsokat keresik és az ember, vagy asszony üres pályaudvar, minden vonat, amely hozott valamit, kifutott a csikorgó síneken, senki se vigyáz arra, hogy le ne lépjen a sínek közé, nem számít már akaraterős embernek, csak emberkének, akitől elmentek, s aki hiába fárad ki az állomásokra, senki sem érkezik már hozzá. — Ne gondolja, nem panaszkodás ez, csak egy állapot feltárása. Olyan állapoté, melybe előbb-utóbb valamennyien eljuthatunk, amely elől talán nincs menekvés, s ez így természetes, amint természetes a születés, a növekedés, az erők tobzódása, aztán a lanyhulás, a visszaesés, az utolsó állomás. Ormos Gerő Szőnyegek bemutató/a röviden KÖNYV A FEJLŐDŐ ORSZÁGOKRÓL Dr. Simái Mihály A fejlődó országok szerepe napjaink nemzetközi osztályharcában címmel az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Akadémiáján elhangzott előadása megjelent füzet alakban a Kossuth Könyvkiadónál. TUDOMÁNYOS ÜLÉS A Magyar Gyógyszerészeti Társaság Csongrád megyei szervezete és a SZOTE Gyógyszerésztudományi Kara közös rendezésiben előadóülést tart holnap, csütörtökön délután 5 órai kezdettel, a kar Eötvös utca 6. szám alatti előadótermében. Ez alkalomból dr. Mezei Mihály egyetemi tanár (Halifax, Kanada): „A biofarmácia oktatásának helyzete az északamerikai kontinensen" címmel tart magyar nyelven előadást. MEGVERTE éti*.*. FELESÉGÉT A 41 éves Bagó Rudolf, Szeged, Lenin körút 27. szám alatti lakos ittasan szóváltásba keveredett feleségével idén, március 11-én, s úgy megütötte, hogy annak orrcsontja eltört. A nő a rendőrségtől kért segítséget. Bagó Rudolf a kiérkező rendőröknek sem engedelmeskedett, eléjük dobta a televíziót, ütött, rúgott feléjük. A szegedi járásbíróság Bagó Rudolfot 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte. GAZOLT — TOVÁBBHAJTOTT Február 17-én este teherautóval indult Csanytelekről Csongrádra a 21 éves Koncz Mihály. Csanytelek, Pusztaszeri utca 74. szám alatti lakos. Előzőleg barátjával italozott, Csanyteleket elhagyva. utolértek egy házaspárt, a férfi és a nő szorosan az út szélén, szabályosan kivilágított kerékpárt tolt. Mindkét kerékpáron gyereket vittek. Koncz Mihály olyan figyelmetlenül vezetett, hogy nem vette észre a biciklit toló két embert, fékezés nélkül nekikhajtott Mellette ülő barátja figyelmeztette, hogy elütött két embert, ő mégis továbbvezetett. A baleset ezúttal szerencséim végződött, csak az egyik felnőtt szenvedett könnvebb sérüléseket. A szeged' iVáibírósá". Koncz Mihályt 10 hónapi börtönre ítélte. Záporok, zivatarok Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, többfelé záporral, zivatarral, egykét helyen jégesővel. Mérsékelt változó irányú szél. Zivatar idején átmenetileg szélerősödés. Fülledt, meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 25, 30 fok között. BŐRIPART KIÁLLÍTÁS Június 30-a és július 9-e között Pécsett három iskola épületében, másfél ezer négyzetméter alapterületen 50 hazai bőr-, szőrme-, cipő-, kesztyű- és bőrdíszmű-ipari vállalat, szövetkezet vonultatja fel legújabb termékeit, modelljeit. Meghívták az ország tizenöt leghíresebb bőrfeldolgozó kisiparosát, továbbá az alap- és kellékanyagokat előállító vállalatokat is. Jelezték részvételüket Baranya szovjet és jugoszláv testvérterületei is. A bemutatót követően rendezik meg a kereskedelmi szakemberek és a termelők tanácskozásait és a cipőbörzét, amelyen 1979. második félévi, valamint 1980 első félévi modelljeit vonultatják fel. Megrendülten közöljük, hogy T.VKO KI ARA, a Sándorfalva és Vidéke ÁFÉSZ elnöke, a MÉSZÖV elnökségének tagja és nöblzottságának elnöke, június 2án gépkocsi-szerencsétlenség következtében elhunyt. Temetése 1978. Június 9-én 14 órakor lesz a sándorfalvl temetőben. A MÉSZÖV elnöksége és nöbizottsaga. A Szegedi járási Ruházati és Szakipari Szövetkezet párt- és gazdaságvezetősége mély megrendüléssel tudatja, hogy TAKÚ ISTVÁN, aki 1945 óta tagja a partnak, a szövetkezet nyugdíjasa, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése 1978. jünius 9-én du. 14.00 órakor lesz a sándorfalvi alsó temetőben. Szővetke -etünk saját halottjának tekinti. 24 165 A Sándorfalva és Vidéke AEÉSZ igazgatósága mély megrendüléssel tudatja, hogy TAKO KI.ARA elvtársnő, az igazgatóság elnöke, a szegedi járási pártbizottság és a MESZÖV-elnökseg tagja, a nöbizottság elnöke tragikus körülmények közölt elhunyt. Temetése 1978. június 9-én du. 2 órakor lesz a sándorfalvl alsó temetőben. Szövetkezetünk saját halottjának tekinti. 24 166 Eajó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és sze•rettek, hogy édesapánk, TAKO Gyászközlemények ISTVÁN életének 87. évében és testvérünk, TAKÚ KX.ARA életének 53. évében tragikus körülmények között elhunyták. Temetésük a sándorfalvi alsó temetőben június 9-én 14.00 órakor lesz. A gyászoló család. 24167 Eájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett testvér, rokon és jó bálát, TÖTHPAL IMRE élctcnck 76. évében elhunyt. Csendben eltemettük. Gyászoló testvérei. 24 160 Mély fájdalommal tudatjuk, liogy a szeretett férj. édesapa, nagyapa, testvér és rokon, GÁTI GYUI.A életének 65. évében június 3-án elhunyt. Temetése június 7-én (szerdán) 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. 24 161 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen feleség, édesanya, nagymama, sógornő, anyós, KOVÁCS ISTVANNÉ Búza Margit életének 68. évében rövid szenvedés után hirtelen elhunyt. Temetése jún. 9-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Juhász Gy. u. 5/A. 23 668 Eájó szívvei tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa, nagyapa, testvér és rokon, JENOVA1 FERENC rövid, súlyos betegség után. 68 éves korában elhunyt. Temetése jún. 7-én 15 órakor lesz a sándorfalvi alsó temető ravatalozójából. A gyászoló család. Sándorfalva. 23 666 Tudatjuk, hogy RACZ GYÖRGY hamvasztás utáni búcsúztatása jún. 9-én 11 órakor lesz az alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. 23 665 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSONKA MIHALYNE Aros Erzsébet életének 69. évében, bosszú szenvedés után elhunyt. Kívánságára elhamvasztat juk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. Gyászoló eltartója. Farkas Sándorné, Feltámadás u. 24. 23 664 Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazon rokonoknak, ismerősöknek, kik felejthetetlen halottunk, BATKI ISTVANNÉ temetésén részt vettek virágaikkal, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 23 635 Köszönetet mondunk míndrzeknak. akik felejthetetlen halottunk, STEFANOVICS GASPAR temetésén megjelentek, részvétükkel és Virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló eltartói, Műhely u 15. 23 659 1918. JÜNIUS 7., SZERDA - NÉVNAP: RÓBERT A Nap kel 3 óra 48 perckor, és nyugszik 19 óra 38 perckor. A Hold kel 5 óra 24 perckor, és nyugszik 20 óra 42 perckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 623 cm (apadó). SZAZHARMINC ÉVE született Paul Gauguin (1848-1903) világhírű francia festő és szobrászművész, grafikus. Kala ndos élete végét zömében Taiiitln töltötte. Nagy. Izzón élö. de korativ körvonalú szinftoltókkal tarkított, sltóhatású képeket aJko tott. KISSZINHAZ Este 7 óraikor: Zsákbamacska Odry-bérlet. MOZIK Fáklya: Ahová lépek, ott fű nem terem (14 éven felülieknek, színes, m. b. francia, 50 százalékkal felemelt helyárral, fél 4, három,negyed 6 és 8 órakor). Éjszakai előadás 22 órakor: Piedone Bong-Kongban (színes, m. b. olasz, 50 százalékkal felemelt helyárral). Vörös Csillag: délelőtt 10, délután negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Már ez is probléma? (14 éven felülieknek, színes francia, 20 százalékkel felemelt helyárral). Éjszakai előadás 22 órakor: Hímnem-nöneim (csaik 16 éven felülieknek, framcia). Újszeged! Kertmozi: A javíthatatlan (14 éven felülieknek, színes, m. b. francia, 50 százalékkal felemelt helyárral, 8 órakor.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel. sebészeti ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika tart. ALLATORVOSI ÜGYELET Június 10-ig, este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és III. kerület, Gyálarét, Kiskundorozsma területén: dr. Palotás Gyula állatorvos. Lakása: Szeged, Partizán u. 7. Telefon: 10-563. U. kerület. AlgyO. Tápé területén: dr. Krajcsovles László állatorvos. Lakása: Szeged-Petőfitelep. Göndör sor 23/B Telefoni nincs. Kübekháza, Szőreg, Tiszasziget, Üjszentiván területén: dr. Kalmár Sándor állatorvos. Lakása: Üjszeged. Marostól u. 12/A. Telefon : 18-200. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni 1/7.40: Labdarúgó VB: Brazília—S pa nyolország Tévéhíradó Jean felesége — francia archív film Tévéhíradó Labdarúgó VB: Hollandia—Peru CSÜTÖRTÖKÖN DÉLELŐTT BUDAPEST L Nincs adás 10.30 20.40 22.00 22.10 Somogyi Káralyné felvétele A gyors ütemű lakásépítkezésekkel párhuzamosan jelentős Szegeden a lakástextíliák, a szőnyegek iránti kereslet. Á vásárlók bizony nem egyszer csalódottan távoznak az üzletekből, mert ezekből az árucikkekből általában eléggé szűkös a kínálat, szegényes a választék. A Centrum áruházban tegnap, kedden délelőtt megnyitott — vásárlással egybekötött — lakástextil- és szőnyegbemutató ezért méltán keltette fel a lakosság érdeklődését. A Lakástextil Vállalat termékei, a DÉLTEX Nagykereskedelmi Vállalat közvetítésével kaptak helyet az áruházban, s ahogyan azt a bemutató első napjának jelentős forgalma bizonyítja, a majd 3 millió forintos árualapból a legkülönbözőbb ízlésű és igényű vásárlók egyaránt találhatnak kedvükre valót. A több mint ötvenféle árufajtából, köztük a Kiváló Áruk Fórumán kitüntetett, a „szürke hétköznapokon" többnyire hiánycikknek számító termékekből, különböző méretű, mintájú ebédlő-, összekötő- és futószőnyegekből, bútorszövetekből, falvédőkből, drapériákból választhatnak. A tervek szerint hasonló nagy választékot biztosító bemutatót a fogyasztód érdekében ezentúl évente többször is kezdeményez a Centrum Áruház. BUDAPEST L 8.59: Tévétorna 9.05: Játék a GYIK-műhelyben 9.45: Delta 10.10: Trenck báró különös élettörténete - m. b. NSZK filmsorozat. 11.15: A mocsarak élővilága. 11.45: Most mutasd meg! 15.25: És így tovább . . . matematika-továbbképzés 16.25: Magyar rövidfilmek 17.05: Szépen, jól magyarul 17.15: A Közönségszolgálat tájékoztatója 17.35: Labdarúgó VB: A usztria—Svédország 18.30: Tévéhíradó 20.00: Esti mese 20.10: Tévétorna 20.15: Hők óm Színház - Karinthy Frigyes jeleneteiből 21.00: Panoráma. 21.25: Reklám 21.30: Labdarúgó VB: Brazillá—Spanyolország 23.20: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 20.00: Autó-motor sport 20.25: Auséne Lupin — m. b. francia filmsorozat 21.15: Tévéhíradó 2. 21.36: Sallivan: Esküdtszéki tárgyalás BELGRÁD I. 16.30: Magyar nyelvű tévétnapló 17.05: Távcső — gyemnekhírudó 1/7.40: Labdarúgó VB: Brazília—S "X-..". y olország 22.40: Labdarúgó VB: A usz l ria—S vé dország BELGRÁD 2. 17.45: Túl korán születtek 18.45: Pinocchio - rajzfilmsorozat 19.15: Dokumentumfilm 20.00: A színpadról 21.15: Huszonnégy óra 21.35: Beíratom., a lé — dokumentumműsor ÚJVIDÉK 16.30: Tévéhíradó 1. — magyarul 17.05: Távcső - gyermekhíradó 17.40: Labdarúgó VB: 4 Brazília—Spanyolország — magyar nyelvű kommentár 19.35: Tévéhíradó 2. — magyarul 20.05: Dokumentumfilm 20.40: Labdarúgó VB: HoDa-ndia—Peru — magyar nyelvű kommentár BUKAREST 15.00: Labdarúgó VB: Argentína—Franciaország 17.15: Lány ok-asszonyok KOSSUTH 8.27: Szocialista brigádok akadémiája 8.53: Labirintus 9.08: Beszélni nehéz 9.20: Clifford Curzom zongorázik 10.05: Gyermekeknek 10.05: Válaszolunk halligartéinknak 10.57: Szimfonikus zene 12.35: Tánczenei koktól 13.20: Könyvszemle 13.30: Népi zenekar játszak 13.57: A tiltakozás dalai 14.08: Korok és kalandok 15.10: Kóruspódium 15-36: Ludovic Spiess Lopez müveiből énekéi 16.10: Harsan a kürtszó! 16.44: Vakáció az Egyenlítő mentén 17.07: Egy hazáiban 17.32: Shumann: HL „Rajnai" szimfónia 18.06: Haydn: Asz-dúr szonáta 19.15: Gondolat 20.00: Brahms-dalok 20.30: Népdalest 21.23: Kis magyar néprajz 21.28: Üj operalemezeinkből 22.20: Tíz perc külpolitika 0.15: Addlson: Divertimento PETŐFI 8.05: Tömegdalok 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Könnyűzene Prágából 10.00: Zenés műsor üdülőknek 11.30: A Szabó család 12.00: Külföldről érkezett... 12.20: Bárom orosz tánc 13.33: A trubadur — reszketek Verdi operájából 13.33: Muszorgszkij: Gyermckszoba-da'lofc 14.00: Kettőtói fél ötig . . . 16.33: Ötödik sebesség 17-35: Labdarúgó VB 1878. Közvetítés az AusztriaSvédország és a Brazília— Spanyolország mérkőzésekről. 19.40: Egy kts figyelmet kérek! 19.50: Daloló, muzsikáló tájak 20-33: Diákkönyvtár hangszalagon 21.28: A tegnap slágeredből 22.10: Zenés Játékokból 23.10: Balassa P. Tamág szerzemén yeiből 3. MŰSOR 14.06: Holnap közvetítjük... 14.37: Ady Endre: Eletem nyitót* könyve 14.57: Mahler: Dal a Földről szimfóraiia 16.03: Kórusaim'mek ajánljuk: 18.21: Beethoven fúvós kamarazenéjéből 17.06: Magnóról — magnóra 17.50: Meditáció 18.05: Fekete-Afrika zenéjéből 18.20: Hangverseny 18.44: Romantikus francia operákból 19.15: Gitárral angolul 18.33: A Magyar Állami Hangversen y zenékar hangversenye Közben: Kb. 20.25: Tallózás a nemzetközi sajtóban Kb. 21.35: Hangszcmszóliók 22.03: Az Üj Zenei Stúdió együttesének hangverseny* CSÜTÖRTÖKÖN DÉLELŐTT KOSSUTH 5.25: Labdarúgó VB-híradó 6.35: Labdarúgó VB-híradó 8.27: Szabad idő Huszton — riport 8.53: Zenekart muzsika 10.05: Gyermekeknek 10.41: Taxi - riport 10.56: Operafelvételdktoől 11.40: A nagy mosoda — folytatásos regény 12.35: Melódiaikoktél PETŐFI 8.05: Virágénekek 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Bágya András dalaiból 8.42: Slagermúzeum 9.32: Vidám könyvespolc 10.00: Zenés műsor üdülőknek 11.55: Gyermekeik könyvespolca 12.00: Népi zenekar játszik mmszÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztőt F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. - Telefon: 12-633 FelelOs kiadó: KOVÁCS LASZLO A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. Nyomdaigazgató: DOBÚ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint - Index: 25 053 ISSN; 0133—025 x