Délmagyarország, 1978. május (68. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-14 / 112. szám

4 Vasárnap, 1978. májns 14. Bűcsd Évről évre ttt es a májusi nap. Sok-sok virággal, énekszóval, meghívottakkal, némi megilletődöttséggel. Minden beszéd, minden ünnepélyesség — búcsúzás előtt tiszteleg, akár az egyiittes-jelkélies utolsó séta a folyosókon, a tantermeken át. Tizenhárom szegedi középiskola 47 osztálya 1380 fiataljának tegnap érkezett el ez a bizonyos nap. Közülük Jó néhányan talán nem is gondoltak arra, mi mindentől búcsúztak el, végérvényesen, a ballagással. Mennyiben és miért is Jelentett — minden szólamszerűség ellenére — örök és feledhetetlen élményt mindnyájuknak a tegnap? Azoknak, akik évekkel öregedtek már tűi ezen a napon, könnyű a válasz: a csodálatos, megismételhetetlen, gondtalan-független diákévek végét hirdeti, lezárván egy korszakot. De ami a legfontosabb; ez a? utolsó nap egyben a legelső is, akár az A-betű az ábécében. A legelső, ami résnyire kitárta már az ajtót egy másféle jövő felé, ahol élet, munka és öröm a korábbiakkal többé-kevésbé ellentétes előjellel érkezik. Vagy legalábbis jóval bonyolultabban. nagyobb keménységet; kitartást, becsületességet követelve. Somogyi Károlyné felvétele A Tisza-parti gimnáziumban négy esztendeje kezdődött meg az óvónői szakközépiskolai oktatás. Az idén ballagtak először az iskolában végzett óvónöjelöltek: huszonkét lány S hogy a ballagás szép szokása mennyire élő maradhat, folytatásra ösztönözhet: a felsőoktatási intézmények utolsóévesei is ballagnak olykor — mint tegnap a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 282 negyedéves hallgatója. Egyszóval: tegnap a búcsúzó és újrakezdő fiataloké volt a város, gratulációkkal, ünnepi ebédekkel, éjszakáig tartó szerenádozásokkal.* — Baleset! Baleset! — kiáltoznak a gyerekek. — Elütött egy fiút a motor. Anyukák és apukák rohannak le lélekszakadva a lépcsőkön, hogy sebtében létízámellenőrzést tartsanak kicsinyeik körében. Az új lakasba költözésük, vagyis 1077 eleje óta aggódnak; okkal, mert a legkedveltebb Játszótér aszfaltút is egyben az autósok és a motorosok szánára. A garázsba be kell jutni a jármüveknek, senki sem vitathatja. Csupán az a kérdés, hogyan. A Jó érzésű vezetők lépésben hajtanak, úgy. hogy búrmelyik pilla, natban megállhassanak. Többször előfordul viszont, hogy 30—35 kilométeres sebességgel kanyarodik a házak közé egy-egy autó. Mindeddig nem történt baj — noha történhetett volna. Most motoros fiatalembernek kell szégyenkeznie, amiért balesetei okozott: gépével fellökte az előugró kisfiút. Védekezik, amennyire tud, azzal, hogy nem ment gyorsan. Tényleg lassan motorozott, de mégsem eléggé lassan, hiszen nem tudott azonnal megállni. A kisfiú valóban hibázott, de számos mentsége lehet a hirtelen és meggondolatlan cselekedetre — az első az, hogy gyerek. Hangsúlyozom, a gyerekek semmiről sem tehetnek, de azok a szülők Igen, akik nem is próbálják megkövetelni csemetéjüktől az óvatosságot. Ezúttal nincs nagy baj. Két orvos gyors diagnózisa: néhány kisebb zúzódás, véraláfutás. Mégis mindenki Íz. gatott, mindenki kapkodva próbál megoldást találni arra, hogyan szüntethető meg a veszélyforrás. Többen mondják, hogy óvatosságra kellene inteni minden járművezetőt. Mások közbevágnak: elhangzott Itt már jó szó, könyörgés, sót életveszélyes fenyegetés ls, hasztalan. Az utóbbiaknak Van igazuk, néha esaknem verekedésbe fordult a vita vakmerő autósok es túl heves szülők között. Egy szó, mint száz: megoldást kell találni. Egyetlen sebességkorlátozó tábla is elegendő lenne a hazak közötti autóút elejére. Bizonyára job. ban hatna, mint bármilyen szóbeli figyelmeztetés. Ha csupán 5 kilométeres sebességscL hajtanak be a járművezetők, legfeljebb néhány másodpercet veszítenek az Idejükből. Nem nagy kár, ha húsz-harminc kisgyerek testi épségéről, vagy éppen életéről van szó. Ennyien játszanak lent délutánonként az újszegedi 229-es, 230-as, 231-es és 232-es panelházak legifjabb lakói közül. Szirák József Tavaszi aukció Szombaton a MOM Szakasits Árpad Művelődési Központjában megnyílott a Bi. zományl Áruház Vállalat 45. képaukciójának kiállítása, amelyet május 21-ig naponta 10—18 óra között tekinthetnek meg az érdeklődők, majd ezt követően, május 23-án és május 24-én rendezik meg az árverést. A tavaszi aukción 350 festményt állítanak ki Emléktábla-avatás A nagy hírű pápai kollégium haladó szellemű tudós tanárainak, Séllyel Istvánnak és a jobbágyszármazású Kocsi-Csergö Bálintnak avattak emléktáblát szombaton Pápán. Séllyel István református püspök, Kocsi-Csergő Bálint, a kollégium rektora volt az 1070-es években Pápán. Iskolareformáló törek. véselk eredménye, hogy húrom évszázaddal ezelőtt a pápai kollégium sokoldalúbb ismereteket adott hallgatóinak, mint a kor latin nyelvű iskolái hazánkban. A neveléstörténeti hagyomány szerint a tilalom ellenére magyar nyelvet is tanítottak, fizikai kísérleteket csináltattak, térképeket rajzoltattak hallgatóikkal. A protestáns papok perében gályarabságra ítélték őket, ahonnét — holland segítséggel — 1876-ban szabadultak, majd két évvel később tértek vissza Pápára. Keresem az újszegedi művelődési központ munkatársait. Hol Tápén vannak, hol Petőfitelepen, Szőregen vagy Ságvúritelepen, Algyőn, Mihályteleken vagy Dorozsmán. A „házakban", vagy ahogy ők mondják: a hálózatban. A központot is beleértve összesen nyolc munkahelyen dolgoznak, együtt a fölsorolt művelődési házak munkatársaival. Némi „történelmi visszapillantás" nélkül nehéz lenne fölvázolni, mi az: a November 7. Művelődési Központ hálózata, öt éve, amikor a Szegedhez csatlakozott községek művelődési otthonait az újszegedi központhoz tartozónak nyilvánították, egyszersmind megszűnt azok önállósága, de sehol sem látszottak az együvétartozás határozott szervezeti keretei. Az igazgatók továbbra is igazgatók maradtak, jórészt egyszál magukban, legfeljebb félállású takarítók segítségével folytatták a vége-hossza nincs, nem sok eredménnyel kecsegtető munkát; mondhatnánk, a sziszifuszi küzdelmet. Amelynek, akárhogy csavargatjuk a dolgot, közvetlen, praktikus célja mindig az volt, hogy eltömjék a várt és a saját igényeik szerinti, papírra rótt tennivalók, meg az anyagi-szellemi szűkös lehetőségek között folyton tátongó szakadékot. A leírt feladatok között természetesen mindig a fő helyen szerepelt, hogy „a környék lakólnak művelődési igényeit felkelteni és kielégíteni". De voltak olyan papírok ls, melyeket számokkal írtak tele, és amelyek kényszerítettek: „bevételes rendezvényeket", minden mennyiségben 1 Mert a házak önállóak; a költségvetéshez kapott támogatás jó, ha elég olyan kiadásokra, amelyek nélkül az ajtót sem lehet kinyitni. A város peremkerületi művelődési otthonaiban ilyenképpen „dúltak" a táncos-italos estek, a teremdíj fejében a téeszközgyűlések, kisdobosavatók, jubileumi megemlékezések, meg a haknibrigádok kétes értékű fellépései. És persze a szívós akarattal, roppant szervezéssel összehozott „kiscsoportok" is dolgoztak, ideig-óráig. Alakult egy fotószakkör. rámentek az erők, az anyagiak is, meg az emberiek is. De végre volt — hogy legyen. Ezért aztán előbb-utóbb támadtak okok, amelyek a megszűnést kényszeritették ki. Kezdődhetett minden elölről, egy másik csoporttal. Dehogy azt mondom, hogy „azelőtt" semmi sem sikerült ezekben a házakban! Hiszen majdnem mindegyik az egyetlen hely volt a maga körzetében, ahova a szabad időben el lehetett menni, és ahol talalkozhatott ismeretekkel, művészetekkel, avaev az öntevékeny csoportokban barátokkal — aki nagyon akart. .Csak a kínálat volt esetleges és nem elég színvonalas. Egyszer-egyszer meg lehetett állítani vele az embereket, de „megfogni", megtartani nemigen. Visszatérve a „históriához"; két évig nem sikerült kialakítani azt a szervezeti rendszert, amely megfelelő lett volna a hét ház egycélú, közös működésének. Az önállóságvesztés megcsappantotta a korábbi ambíciókat, sokán elbizonytalanodlak saját törekvéseikben és kötelességeikben, a csendes pangás váltakozott a föllángoló tettkészséggel, a jószándék naponta megütközött a „körülmények hatalmával". Bármennyire csábító, nem következhet a hatásos fordulat, miszerint ázóta minden szép, jó, és üdvözlet a győzőknek. Mindössze annyi az igaz: manapság „csupán" olyasféle gondok vannak ezekben a házakban, mint akármelyikben, mint a város vagy az ország összes többi művelődési otthonában. Ez nem kevés; de az a szellemi és anyagi energia sem, ami ebbe a „hétköznapi" helyzetbe hozta a művelődés peremkerületi centrumait. Több mint két éve világosan körülhatárolták, hogyan kell létrehozni a November 7. Művelődési Központ hálózatát. A bonyolult „hadművelet" lényege az, hogy az életképtelen ((vagy mondjuk: nem túl jól működő) hazak összedobják anyagi és szelimi tőkéjüket, aztán közösen, körültekintően mérlegelve újra elosztják. Egyetlen egészséges rendszert alkotnak, ebben az egységben meghatározott fünkcióik vannak. amelyeket csak akkor tölthetnek be, ha összedolgoznak, együttműködnek. A dolog látszólag pofonegyszerű. Igazából csak azok tudják, akik azóta is csinálják, milyen nehéz az ilyenfajta szervezettséget megteremteni. amikor éppenséggel a társadalom változó igényeinek rugalmas követése a cél — a művelődésben leginkább. A házaknak, amelyek korábban a kultúra demokratizálásának fontos központjai voltak, mára megváltozott a dolguk. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: segíteniük kell, hogy tartalmasabbá, teljesebbé váljon az ember mindennapi élete. A művelődési ház tehát nem légből kapott, íróasztalnál megálmodott, éteri ideákból született feladatokkal számol, hanem lehetséges és valódi közönségére figyel; nem „mindent" akar átadni, hanem minőséget; nem minél több rendezvényt, hanem minél jobbat; nem beterelt, hanem „megérinti" a látogatóját, hogy ne kelljen újra és újra mindenkit terelgetni, hanem ott maradjon, önként. így lett a hálózatban minden egyes háznak: „profilja". Hol, mit Igényel a közönség leginkább, arra megy a pénz, a szakmai segítség, a megkülönböztetett figyelem. Ha kell, adott pillanatban az összes többié. Érdemes megnézni-megmérni (ezeken a hasábokon is tervezzük), két és fél év után hogyan indult virágzásnak Szeged peremein mindaz, ami „hálózatban csírázott". Sulyok Erzsébet Moszkvába készülnek Moszkvába készülnek a Nemzetközt Demokratikus Nőszövetség Tanácsának magyar tagjai: Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke vezetésével részt vesznek az NDN tanácsának ülésén. Amint a nőtanácsnál elmondták, május 15—19-e között 114 tagszervezet képviselői megvitatják a nemzetközi szervezet hete. dik kongresszusa, a nők nemzetközi éve óta kifejtett tevékenységet és a további feladatokat. Együttesen dolgozzék ki a programot, amelyben a tervek szerint szerepel majd a gyermekek nemzetközi évének előkészítése, s a világméretű harc a nők jogaiért, a nemzeti függetlenségért, a leszerelésért, a békéért. Napirenden lesz a nők politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális helyzete ls. Gónros Eszter: Mindig 25. Mire az embergomolvag szétperdült, egy ember, az Illés feküdt a földön. A gazda befogott, kivitte az orvoshoz. A feje összeverve, a karja élettelenül összezúzva, még a legnagyobb baj az volt, hogy a zománc belefészkelődött a testbe. És a letagadhatatlan tanú a kezén volt: az orvos vette le az ujjalról a bokszért. Akkor ezt törvény tiltotta, mert a bokszer szaggatta a húst. Illés nem tudta, hogy az orvos vette le a kezéről. Amikor Pali elment az orvoshoz, már oda ls illesztette a sebéhez. Kapott ls róln igazolást. A bokszért, mint bűnjelet, a rendőrségre beszolgáltatták. Utána héten sánták, püffedtek, sebesek, görnyedlek járkáltak a tanyákon. Egy Bem ment orvoshoz, nehogy be'ekeveredjen a bajba. Pali sem ment volna, de Illéssel szemben igazolni kellett magát. Be volt Illés feje környes körül fáslizva. Karja felkötve. Találkozok vele, azt mondja: ..Drágább lesz ez a koszorú Valakinek, mint a te menyasszonyi koszorúd 1" — Majd elválik minden egyszer! — mondtam. Korsós Pált meg Nagymihály Szilvesztert perelte be Illés. Nagyon bízott. Beadtak tanúnak, azt mondja Palinak az ügyvéd: Az a nő lesz a koronatanú, — Én már nem is tudom, hány koronát adott Illés, és hányat te? — Én biztosan ötötl — mondja Pali. Még életemben tanú nem voltam. Odaért a tárgyalás, úgy reszkettem, még a fogam is verődött össze. Behívattak, ahogy a bíró kezdett hozzám beszélni, értelmesen, szépen, úgy jött meg a bátorságom. — Maga az egyedüli koronatanú, aki elejétől végig ott volt, a kisebb részletet ls a törvény előtt mondja el. Hamis vallomásért börtön jár. Megértette? — Igen is, bíró úr! Ekkor már azt is megértettem, miért vagyok koronatanú". Fél óráig beszéltem, kérdezgettek, végül aztán esküdni, hogy színtiszta igazat vallottam. Illés követelése volt az eskü. A bokszért tagadta. de végül az orvosi igazolásra elvállalta Megpróbálom emlékezetből a bíróság ítéletét idézni, az Indokolásokat is lepergetni. A bíróság Illés keresetét elutasította, azért, mert a tanúvallomásból. az orvosi Igazolásból kitűnt, hogy ő volt a veszekedés kezdeményezője. 1. pont: Hívatlanul ment oda. 2. pont: A tömeg ellenére másfajta, Idegen táncot akart a magyar csárdás elé helyezni. 3. pont: ö ütött először, olyan tárggval, melynek használata tilös volt. Nem fellebbeztek Korsósék, de Illés Igen. Halálig tartó harag maradt köztük fent. Már mind elhaltak. Apám halála. 1920-ban, 52 éves kofában apám meghalt, az ^Albániából hozott bajával. Hét árva, a légkisebb 6 éves. Utolsó szava is a természethez volt: A gyászt a kicsikkel né éreztessétek! Kinézett az ablakon: „De szép piros hajnal van." Elvágódott az ágvra. Vége volt. A nagyházban ravataloztuk föl, a részvét nagy volt. Két nap, két éjjel egymásnak adták a kilincset. Mind a két éjjel, felváltva, a népek énekeltek, imádkoztak mellette. Odaért az idő, hogy vinni kellett kifelé a temetőbe. Az asztalos leszögelte a koporsó fedelét. A hétéves László, meg a hatéves Margit odamentek, és a körmükkel akarták a koporsó fedelét felfeszegetni. Erre a látványra mindenki sírt — Né zárják be apámat, engeggyék fölkelni! — Né vigyék el! Tizenhét megrakott kocsi kísérte apámat utolsó útjára. A kicsiket otthon hagytuk. Mikor elmentünk, négy bárányt vágatott le anyám. Mire hazaértünk, az eperfák alatt, végig az asztalokon ott volt a főtt paprikás. Fehér kenyér volt hozzá. Sándor. Amint már írtam ls. a két Bujtor. Ernő és Sándor, meg a két Siska. Ilona és Pista télen ls, nyáron Is napi vendégeink voltak. Nem is annyira vendégek, hanem beolvadott családtagok. Úgy ls kezeltük őket. A gyász ulatt mindenki elfeledkezett a jószágról. Vigadoztak a tort ülök, mert a bor nem szomorkodókká tette őket, hanem vigadozókká. Két nap óta nekem sem jutott eszembe, ki eteti a jószágokat, a többinek még kevésbé. Eszembe ötlött, napáldozat volt, a jószágok nem bőgnek. A teheneket ki fejte meg? Hiszen az az én dolgom volt, a fazekak meg a fazekállón, teleszürve. Már akkor a munkaruhám volt rajtam. Megyek az istállóba, a marhák alatt tiszta szalma, meg Vannak vakarva, az istálló szépen lesöpörve, a reggeli ízékszár kévébe kötve. Esznek a tehenek. Ki tette ezt? Fájjlalmamban Is Jólesett éz a gondoskodás. A katt nem látom. (Folytatjuk..)