Délmagyarország, 1978. május (68. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-31 / 126. szám

$(G0 VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG AZ MSZMP SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 68. évfolyam 126. szám 1978. május 31., szerda Ára: 80 fillér •-WC üiemelt feladat a lakosság ellátása Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Á Csongrád megyei tanács pénztárkönyv végrehajtó bizottsága tegnap, iránydíjaktól kedden Szegeden, a megyei eltérnek. vezetését, az lótás színvortalát. Azonban a indokolatlanul háztartási, vegyi, illatszer­cikkeknél nem megfelelő. A tanács székházában dr. Per- A vb a szakigazgatási szer- FÜSZÉRT jól összehangolja jési László tanácselnök ve- vek megfelelő előkészítő akcióit a kereskedelmi part­zetésével ülésezett. A testű- munkája alapján több eset- nerekkel. Aktívan részt vesz let az eloterjesztesek mellett ben folyamodott az újszerű a jelentős megyei rendezvé­megvitatta és elfogadta az szankció, a gazdasági bírság nyek kereskedelmi feladatai­árintézkedések tapasztalatai- kiszabásának kezdeményezé- nak végrehajtásában, ról. a fogyasztói árak alakú- sére A megyei bíróság meg- A vb a lakosság áruellátá­lasaról, valamint az árellen- állapítása szerint valamennyi sában végzett eredményes őrzésről, az arhatosagi mun- jndítvánv megalapozott volt. munkáért elismerését fejezi káról, a Csongrád—Bács me- A testület tegnapi ülésén a ki, de javasolja, hogy Szeged gyei Élelmiszer es Vegyiaru meglevő hiányosságok fel- áruellátását a növekvő ide­Nagykereskedelmi Vállalat számolása, az árellenőrzés genforgalom miatt továbbra tevekenysegéről, a megyei további javítása érdekélten is kiemelten kezelje a válla­Testnevelési es Sporthivatal egyebek között úgy határo- lat. Növelje a határ menti munkájáról szóló beszámolót zott) hogy növelni kell min- árucsere-forgalmat, még job­A vásárlók érdekvédelme den ágazatban a társadalmi ban tárja fel a helyi áruala­fontos társadalmi kérdés, s ellenőrző hálózatot, gondos- pokat és ezzel is próbálja ezért sem véletlen, hogy két kodni kell szakmai felkészí- kiküszöbölni az előforduló ki. éven belül másodszor foglal- fésűkről, folyamatos tovább- sebb gondokat. Javítsák a kozott a végrehajtó bizottság képzésükről, tervszerű foglal- csecsemő- és gyermekellátást az árintézkedések ta paszta- koztatásukról. Az illetékes szolgáló, házi munkát köny­lataival, a fogyasztói árak szakigazgatási vezetőknek a nyítő, a korszerű táplálkozást alakulásával, az árellenőrzés- helyi tanácsok, járási hivata­sel, az árhatósági munkával. lok elnökeinek pedig még Erre azért is szükség van, jobban kell gondoskodniuk mert tovább növekedtek az arról, hogy az árellenórzé­árellenőrzéssel szemben tá- sekbe nagyobb mértékben masztott követelmények. A vonják be a szakembereket tapasztalatok azt mutatják, A vb felkéri a Szakszerveze­hogy a megyei és helyi szak- tek megyei Tanácsát, hogy igazgatási szervek árhatósági, továbbra is fordítson figyel­arellenőrzési tevékenysége met a Jó felkészültségű tár­tovább javult Az ellenőrze- Mdalmi ellenörök foglalkoz­sek eredményeként a szocia- tatására, lista es a magánszektorban A Csongrád—Bács egyarant szilárdabb az árfe- Élelmiszer és Vegyiáru Nagy- ^ .. ,,, gyelent Jobb lett az ellen- kereskedelmi vlKalat. ismer- W** gondot keU. tordtam orzes tervszerűsége, és a kü- ^ebb nevén a FÜSZÉRT, két a társadalmi aktivahalozat lönböző szervekkel, mint az megye lakóit látja el élelmi- bővítésére, az irányítás szín­ügyészség-, rendőrség-, NEB- szer- és háztartási, vegyi vonalának javítására és hogy bel való egyuttmukodes. A árukkal. A forgalom az el- „Hottaá soknak mePfetalö feladatok ellátásához sok se- múlt két év alatt 22 száza- aZ adotf^fknak megfelelő gítséget adnak főhatóságok, lékkal növekedett. Különösen sP°rte,et alakuljon ki a me­az anyag- és árhivatal, a a korszerű táplálkozást és a gyében, különböző minisztériumok, az ndk háztartási munkáját se­Országos Kereskedelmi Fel- gítő cikkek eladási aránya ugyeloség. Igen jó hatású emelkedett A vállalat meg­volt, hogy a társadalmi el- szervezte a konténeres szál­lenőri hálózat kiszélesült. Ez jjtást, és így gyorsabbá, biz­lehetővé tette a vizsgálatok . . ,. ... ... „ • , f„ számának emelését, a szak- tonsagosabba vált az aru fu­mai továbbképzések pedig varozása. Mivel a fluktuáció elősegítették a nagyobb hoz- igen magas, a vállalatnál záértést. A vizsgálatok elem- igyekeznek csökkenteni a fi­zőbbekké, kritikusabbá vál- zikai dolgozók elvándorlását tak, a szankciók differenciál- úgy, hogy az anyagmozgatást tabbak és következetesebbek, gépesítik, a munkaszervezést Az árellenőrzések azt bizo- javítják, s anyagilag isösz­nyftják, hogy elsősorban ott tönzik a dolgozókat. A szál­lapasztalhatók hiányosságok, h'tás megszervezésében előre­ahol nem megfelelő a belső ^P®5 tapasztalható, de épp ellenőrzés. A szövetkezetek- a munkaerőhiány miatt tő­nél hiányoznak az árszakem- vább kel1 324 javítani, berek, és ez nehezíti a jog- A vállalat az alapvető cik­ezabályok végrehajtását A kékből kiegyensúlyozott ellá­magánszektor területén a tást biztosít. A végrehajtó bi­korábbi hibák ismétlődnek, zottság kielégítőnek tartja az mint például elmulasztják a élelmiszertermékekből az el­elősegítő cikkek kínálatát, valmint a vegyi, kozmetikai áruellátást A megyei Testnevelési és Sporthivatal a különböző párt- és állami állásfoglalá­sok, határozatok alapján eredményesen végzi munká­ját. A tegnapi ülésen a vb megállapította, hogy a hiva­megyei talnak a jövőben még. na­A magyar—szovjet kormányközi bizottság ülésszaka Kedden a Parlamentben plenáris üléssél megkezdő­dött a" magyar—szovjet gaz­dasági és műszaki-tudomá­nyos együttműködési kor­mányközi bizottság XXI. ülésszaka. A tanácskozáson a két delegációt Marjai József és Konsztantyin Katusev mi­niszterelnök-helyettesek, az együttműködési bizottság társelnökei vezetik. (Tudósításunk Ion.) a S. olda­Kubai szakszervezeti vezetők Szegeden Tegnap, kedden délelőtt sárhelyre látogatott a d^e­kubai szakszervezeti delegá- gáció. A Kereskedelmi és ció érkezett Szegedre, a Vendéglátóipari Szakközép­KPVDSZ vendégeként. Lara iskolában tett látogatás után Moréna Renét, a kubai ke- a kubai szakszervezeti veze­reskedelmi és vendéglátó- tők megnézték a Hód­ipari dolgozók szakszerveze- áruházat és a Hód-ABC­tének főtitkárát, s Campos áruházat. A küldöttség mai Monales Carlos titkárt Ko- programja Szegeden a Fonó­pasz József né, a KPVDSZ gyári úti nagykereskedelmi megyei titkára fogadta, s tá- raktár megtekintésével kez­jékoztatta a vendégeket dődik, majd a Csongrád me­Csongrád megye szakszerve- gyei Vendéglátó Vállalatnál zeteinek életéről, tevékeny- baráti találkozón vesznek ségéről, majd Hódmezővá- részt a vendégek. Növekvő export és termelés Küldöttközgyűlés a KISZÖV-nél Tegnap, kedden délután a Tisza-szálló tükörtermé­ben tartotta küldöttközgyű­lését az Ipari Szövetkezetek Csongrád megyei Szövetsé­ge. A résztvevők elsőként Horváth Jánosnalk, a KI­SZÖV elnökének tájékozta­tóját hallgatták meg, az ötödik ötéves terv első két évének eredményeiről, a fej­lesztési feladatok végrehaj­tásáról, a múlt évi gazda­sági munkáról és a szövet­kezetpolitikai verseny ered­ményeiről. Az ipari szövetkezetekben 20 százalékkal nőtt a ter­melés az elmúlt két év so­rán — állapította meg a KÍSZÖV elnöke. Az ipari szövetkezeteknél a terve­zett növekedési ütem ugyan alacsonyabb a szövetségi át­lagnál, az építőiparban vi­szont magasabb. A nagy- és kiskereske­delmi értékesítésben lema­radás tapasztalható, tőkés exporttervüket azonban túl­teljesítették a megye ipa­ri szövetkezetei. A lakossá­gi szolgáltatás terén is mu­tatkozik némi lemaradás a talános Vas- és Fémipar Szövetkezet pedig a Szen­tesi Asztalos Szövetkezettel egyesült. A fúziók nem a szövetkezetek gazdaság­talan működése miatt kö­tervezetthez képest, de ez vetkeztek be, hanem az erők behozható. A beruházások időarányosan valósultak meg. A szövetkezetek az el­múlt két évben ellensú­lyozták a megváltozott köz­gazdasági szabályozók nye­reségcsökkentő hatását. Igen kedvezően alakult az egy tagra jutó nyereség: 1977-ben már elérték az 1980-ra tervezett szintet. Tavaly hárommal csak­kent a szövetség érdekkép­viseletébe tartozó szövetke­zetek száma. A gumiipari szövetkezet, a MEDIKÉ­MIÁ-val egyesült A Kis­zombori Vegyesipari Szö­vetkezet jogutódja a ma­kói Béke Vegyesipari Szö­vetkezet lett, a szentesi Ál­KGST-tanácskozás a termőföldek védelméről Hazánkban mintegy 2,5 A tanácskozáson mintegy millió hektár az erózió ál- 25 előadásban ismertetik a tal sújtott terület és hason- talajerózió elleni védekezés löan' sok gondot okoz a ta- terén szerzett kutatási ta­lajpusztulás a szomszédos pasztalatokat. A tudományos országokban. A gondok el- eredmények egyeztetése alap­háritasa fókozottabb nemzet- ján intézkedési tervet készí­közi összefogást igényel. Er- tenek az erózió által pusztá­ról kezdődött kedden nem- tott. termőföldek védelmének zetközi tudományos tanács- meggyorsítására és munka­kozás Kompolton, a Gödöllői tervben egyeztetik azokat a Agrártudományi Egyetem vizsgálati témaköröket, ame­kutató intézetében a KGST- lyekkel az egyes tagorszá­tagországok szakértőinek gok az elkövetkező években leszwételevei, foglalkoznak, IMTÜ Szezonnyitás előtt Ülésezett a Dél-alföldi Idegenforgalmi Intéző Bizottság A Dél-Alföld idegeinfor­galma az utóbbi években je­lentősen növekedett, s már nem csupán, a két megye — Csongrád és Békés — vá­rosai készíttetnek hosszú távú fejlesztési terveket, ha­nem a megyék is — Csong­rád megye például a Belke­reskedelmi Kutató Intéze- pingezés megszüntetésében tet kérte fel. Az elmúlt idő- kedvező eredmények szü­szak .idegenforgalmának fej- lettek. A kereskedelmi szál­lodásét elősegítette — töb- Jóshelyek vendégforgalma bek között — a szegedi 197(i-ban 11,2 százalékkal utazó magyarok forgalma a sítésére. Hódmezővásárhe Békés megyei határállamá- lyen ötszáz személyes kem­sokon növekedett — ez ősz- ping. Cserkeszőlöp pedig 60 szefüggésbe hozható azzal, személyes Touring Hotel lé­hogy Jugoszlávia helyett tesítésére várja az IB a egyre többen utaznak a Fe- támogatást, pályázat útján, kete-tengerre. Az utóbbi Az intéző bizottság jóvá­években a közlekedés kul- hagyta az utóbbi időszak­turáltságában, a vadkem- ban bekövetkezett és ki­alakult személyi változáso­Hungária-szálló elkészülte, az Országos Idegenforgal­mi Tanacs pályázatokkal el­nyert támogatásának meg­növekedett összege, mely a bankhitelekkel együtt több mint 87 millió forint volt, s az a tény is. hogy egyre eredményesebbek azok a tö­rekvések, melyek a kínálat, s a propaganda összehan­golására. az idegenforgalmi kiadványok koordinált, meg­jelentetésére vonatkoztak — állapították meg tegnapi, keddi. Gyulán tartott ülé­sükön a Dél-alföldi Idegen­forgalmi Intéző Bizottság tagjai. Az ülésen. melyet Hantos Mihály, az IB el­volt nagyobb az előző évinél, s az 1977-es esztendő első háromnegyed évének adatai is további fejlődést jelez­nek. A Dél-Alföld vendégei is főként az olcsóbb, ám mégis kulturált szálláshe­lyeket keresik, ez mutatko­zik meg a nyaralóházak és a fizetővendégszolgálat, szo­báinak részesedési ará­nyában — állapították meg az IB gyulai ülésen. Az ÓIT jelentős össze­gekkel támogatta az inté­ző bizottságot, s az idegen­forgalmi feladatokat ellátó vállalatokat is, az 1975-től kapott 50 millió forintot összesen közel 37 millió fo­kát; a bizottság munkáját újabb kilenc Csongrád me­gyei, az elnökség tevé­kenységét négy, az idegen­forgalommal valamilyen kapcsolatban álló szakem­ber segít majd; jobb kihasználása, a gazda­ságosabb termelés, a piaci igények színvonalasabb ki­elégítése érdekében. 1977­ben két szövetkezet 21 ter­méke nyerte el a Kiváló Áruk Fóruma emblémát A szövetkezetpolitikai ve­télkedők a vártnál jobban sikerültek. Ugyancsak ered­ményesnek bizonyult a múlt évi munkaverseny. Négy szövetkezet nyerte el a Ki­váló Szövetkezet címet egy pedig az OKISZ vándor­zászlaját. A küldöttközgyűlés elfo­gadta a jogi iroda és az Ellenőrzési Iroda 1977. évi munkájáról és az árellen őrzések tapasztalatairól szó ló beszámolót, valamint ? szövetség és intézménye-' nek tavalyi költség veté sét. Dr. Kovács Miklósné & adta a megyei tanács r művelődésügyi osztálya és KISZÖV elnöksége ált­alapított vándorserleget £ Hódmezővásárhelyi Elektro­fém Ipari Szövetkezetnek amely a legjobb eredményt irte el 1977-ben a közmű­velődési munkában. Vándor serleget kapott a Szeged Vas- és Fémipari Szőve kezet is, a tömegsportmozg.­lomban elért eredmény alapján. Jelen volt és a küldött közgyűlés munkájában rés­vett dr. Győrfi László, megyei pártbizottság mur katársa, Vaszócstk Győző­né, a megyei tanács ipari osztályának vezetője. Kővá­ri György, az OKISZ fő­osztályvezetője és dr. Ke­reszti Béla megyei fő­ügyész. nöke vezetett, megjelent dr. rint bankhitel egészítette ki Nagy Imre, az OIT kép- Az idén az OIT-tól a Pos­viseiője is. takocsi-csárda melletti 100 A tájegység öt határállo- személyes motel és százsze­másán belépő külföldiek mélyes sátorhely kialakitá­száma 1971. és 1976. között sára, a szegedi kempingben 113,6 százalékkal nőtt, aki-, öakiszolgaio ételbár léte? Pártnapi előkészítő Tegnap Szegedre érkezett tályvezetője elnökölt azon e Grósz Károly, az MSZMP megyei aktiván, amelyen p Központi Bizottság osz- Központi Bizottság osztál: tályvezetője, aki a délelőtti vezetője időszerű nemzetkr órákban időszerű agitációs zi kérdésekről tartott elő kérdésekről megbeszélést, tar- adást pártnapi előadók szá tott a megyei pártbizot.tsá- mára. Ezt követően Csöng gon. Találkozott dr. Komó- rádra látogatott. A város csín Mihállyal, a megyei pártbizottságon dr. Somogy pártbizottság első titkárával. Ferenc, a városi pártbizott­A megbeszélésen részt vett ság első titkára és Korwcs dr. Koncz János, a megyei Imre, a megyei tanács elnö­pártbizottság titkára. kének általános helyettese Délután az újszegedi párt- fogadták, majd felkerestél; a iskolán dr. Tamasi Mihály, bokrost Kossuth Termelöszö­a megyei pártbizottság, osze .vetKeaetefe t 1

Next

/
Thumbnails
Contents