Délmagyarország, 1978. április (68. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-09 / 83. szám

— Keresztury Dezső Levendula Levendula, levendula, fanyarédes animula, lettél lila lángfurulya, mert perzsel vad kánikula. Kék a lába, zöld a szárnya, a madár beh gyöngyön járja; vele hívó szép dalára vén szívem is lépne párba. Fenn az égen sflrfl csillag, lenn fekete falú falvak; éj ködében tarló, parlag. Jobb kl békén hazaballag. Levendulaillat Illan, az a madár meg se cikkan, de ami volt mégis itt van hiven őrzött álmaimban. Talán csak egy pillantásra megéled az éj varázsa: virággal telik a váz, ha szívós élet lobban lángra. Viliik tánca hív már útra. s valami megárad újra: telt szívem veled virulna levendula, levendula. Tandorf Dezső Önarckép verébbel baka István Némó emlékének Egy rászoruló vadmadár, egy harsogó verébflóka, napverte zúzalékon áll, mióta; s úgy kell érte megküzdeni, bokor alján éhen ne vesszen, mintha nem adnák fiséi neked sem; mintha tudnák, az Indulás; emberileg mindig hasonlat, mindig egyszerre két-dudás gyakorlat; vaktában kezded el, ahogy ez a vadmadár nekivágott, • csak úgy, hogy [„helyrehozhatod világod"; időnek keü eltelnie, míg egymásnak kirajzolódtok, míg látszik majd: [„mily semmi-se a Jfi ok"; míg talán fissze-szelidfll épp a kétféleképp személyest míg az ember egyszer kifli egy bokor alá temetett [verébhez. Apáti Miklós Könyörögj érettem Száz szirmod, cseresznyefa-boszorkány,sistereg, feketére sül, szélszította leveleid lángokként nyaldosnak körül. De szenesedő csontjaidbői vércseppek buggyannak majd — csodát teszel holtodban, s térdre hull szent stigmáid előtt a világ. Hagytalak elvamvadni! Isten nem bocsát meg nekem soha. Feloldozhatsz-e még, szerelmem, elvirágzó cseresznyefa? Könyörögj érettem, kl tested illettem késsel és fürésszel, inkvlzitorod, kinek mégis gyümölcsöt teremni égsz el. Bár tudom: enkárhozatom alól nem oldozhat föl engem az ima, csak ha elégek véled — hát be'évetem magamat lombod szent lángjaiba. Petri Csothó Ferenc Gábor és Gabriella most délután van s mindjárt este lesz a nap végére jut már ülök a hangos udvaron nézem a sánta kiscsibét féllébon ugrál nem tudja sántaságát bohóka szöcske így és éli életét sétál peckes kakaska körbe némán és körötte hull le a sötét és hull le a sötét s fölötte csillan csillagokkal égi ábra elindul a Göncölszekér és rágurul az álmos kiskacsákra most este jön szelíd pipám kanyargó füstje is kihűl szerelem és halál órája jön a messzi fák mögül éjfél hegyén először ballag át májusnak szép hava forog két szendergő faág között gyúlékony éjszaka szerelem és halál órája jön a messzi fák mögül titokban és Gabriella teste lángol lángol lángol és kilobban fordul az óra és már nem vagyunk csordul a verssorokra vér néz ránk Gábor fiunk a Holdon ül fényes sárkánykölyök színes csörgőivel zenél Géczi János Andrássy Lajos Gondolatok ásatásnál Megkövesült leletek megsárgult koponyák egykori arcok; csontvázak mellett a célszerű ó-cserepek , néhol a szépmíves ékszerek ls csoda rendben s már több ezer éves a múlt ami titkait így kiteríti egyszerű mértani test: piramis — ám de ha tárul bonyolult labirint: hol a fáraók sírja nyitott krónika lapjairól minő részletező s eképp egyszerű szóval üzen át miközénk az a néhai távoli ős is hogy értem kis gondjait is örömét is a kornak s megérti éppenhogy tipegő unokám ugyanúgy...! Marad-e rólad Ilyen érthető lenyomat XX. század hisz máris oly dús micsoda zűrzavaros hieroglif e réteg e nagyszerű kor terepe: mivelünk telerótt majdani ős-kövület? Démonok kélnek itt égre fölénk már zabolátlan és jaj-dühösen lázad az értelem itt maga ellen — s magával mire végzi?! Tisztelet neked ó — ha leszel, ha lehetsz — távol utókor neked emberi lény: ki majd képünket ebből is összerakod! Téglásy Imre Balkáni piac biblia farmer sampon gondola jár zenegépként római pénzt hajigál eladó szól orras ovid míg társa olasz kendőt kínál föl a lenge szövettel , játszik a fútt levegő de odébb nézd ott a Szakállas kisnyulakat tart s börtöne mélyén sárga kanárit hallgat a hangja magasra csapong föl e lárma fölé száll arra suhan zuhanón epedőn hova szárnyai vinnék párja után sóvárog hívja de nem jön az árnyék mondják míg hímet s nőstényt rejtett a kalitka néma madár volt orfeuszunk a kanári madárka és csak a másik holta után metszette a torkát jajra a fájdalom ím odafönn ott áll a haláltól visszadalolt kicsi kedves a dróttal fölkötözött váz szólhatnék csak néki ne ríj buta emberi állat hitvesed ott a kalitka fölött csupa csel csupa furfang kínjaidat kínálja kíváncsi füleknek a Gazda műanyag itt az arád — árad a kocsmai sör Zalán Tibor Irgy bujdosó nótájából i. Suhan zuhan a nagy bárd deresedik az éjszaka tarkója Sikolt rikolt a páva csonka test hanyatlik a hóba Jár és kongat az éjjel mint szívem nagy harangja [kongna ha a kétségbeesés belekap a harangtoronyba Tűz van Ég a vesztőhely! Kényeskedve száll föl a páva Feszülünk — izmunk szakad túl erős a vármegyeháza Űjra suhan a nagy bárd véres-deres az éjszaka tarkója sikoltunk Hallgatsz páva? Testünk csonkán zuhan a hóba II. Három holló, fekete madár Ladik égből toronyra száll. Három tollúk elhullajtják, Szemek színét kihasítják. Három éjjel fekete vérben Vergődtem a yerítékben, Kérgesedtem nagy kétségben: Meg ne fordulj, szívverésem! Mert akinek nincsen hazája, Három holló száll vállára. Vadak szeme lesz kék-zeme, Seb lesz ajka — bánat sebe. És jaj, akinek van hazája, Mégsincs benne maradása! Hollók űzik, reá csapnak. Szemét vájják, szívén laknak. Együtt Külön a fák, és külön az erdő. Külön a hullámzás, a moraj. A hiányzó évek és a múltak. Éned külön, és külön az enyém. Az létezik, ki azonos, de más. Miért öleljem azt, aki szeret? Aki ölel, annak szemében ragyog a szem, a szemem. Fájdalom süt egy arcból felém Külön a fák, és külön az erdő. Madár repül csak együtt az éggel. Bennszorult Hold, nekem világít. Költészet napja 1978 1920 J. G. vöröskatona emlékének Nyárfák csúcsai fekete zászlak, cibálja a szél — foszló rongyok! lebbennek, csattognak varjúszárnyak, zuhannak a földre nehézkedő gondok. Bakony, Vértes, Mátra — párába pólyált csecsemő eltört gerince; Kárpátok ringó bölcsőjében a sírás hogy rázza! Körbeál!ják vajákosok: turbolyák, mügét a ráolvasásra! kuvik tollat vérbe! másodszülött méhlepényt a tálba! Millió, vörösre sírt szemmel a meggyes e pusztulást hogy vigyázza! Akasztottak sikolya a szél, s rcjtőztefcő erdőkben az indák kacsaikat hurokká fonják. Minden fa Krisztus-kereszt. Nyárfák csúcsain fekete zászlak! Cibálja a szél! Foszló rongyok! Lebbennek, csattognak varjúszárnyak! Zuhannak a földre nehézkedő gondok! t4