Délmagyarország, 1978. április (68. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-07 / 81. szám
45 Péntek, 1978. április 7; áprilisi MS folyóiratolvasó A Költészet Napját köszönti színes és értékes öszszeállításával a Tiszatáj versrovata. (Itt jegyezzük meg, a magyar költészet ünnepléséből a tanulmányírók és kritikusok is kiveszik részüket: kivétel nélkül legújabb líránk egy-egy alko- mócsih Zoltán elvtárs jogo. tóját, illetve alkotását vá- san lehet példaképe a felnő. lasztották tárgyul.) Az egy- vekvő nemzedéknek. A ma kori, „harmadik nemzedék- ifjúsága elvhűséget, nép ként" emlegetett költői cso- iránti felelősséget, igaz haportosulás két tagja, Csorba zaszeretetet, cselekvő inter. Győző és Jékely Zoltán is nacionalizmust tanulhat tőle szerepel új műveivel. „Van közös ügyünk, a társadalmi költő, aki a szívével gondol, haladás és a béke szolgála, kodik, s van, aki az agy tóban" — írja Győri Imre. A tanulmányok között tahomloklebenyével érez. Csorba az utóbbi típusból ujTTodó^AndráTjóz^f való - a legkiválóbbak egyi- Attila Aprilis u című ver_ ke — írja a költőről - séről írt elemzését. Féja Gé_ Ugyrt?f,aJl 6,bbe-n Ta,SZ,ámba,n *<» esszéje (Még egyszer - Alfoldy Jeno. Jékely Zol- Sinka István) _ mlként a í??..v5seibe". (k"lo"osen,.a szerző írja - „kiegészítő Ko-ordog fohaszában) a lí- vallomóg- Görömbei András rai groteszk szép pe dált el- sinka-kismonográfiájához. yezhetjuk. (A tanulmanyok Sik Csaba a2 1945 utáni év_ kozottPomogátsBela tolla- tlzed ma iírájának Ízből Jékely elégiáiról és A galmas kérdéseit érinti (Irobudai Kapisztrán-toronyhoz dalomtörténeti fejezet című verséről is olvashatunk madártáviatból). A tanulmáelemzést.) Farkas Árpád gorát Belohorszky Pál A agutak a hóban című mu- N Lószlóról szóló írása vet minden bizonnyal sokan zárja _ U1 és G Ia Kü_ az éy legjobb magyar ver- lönds testamentum című köseinek képzeletbeli antolo. tetéröl cörömbei András irt giájaban helyezik majd el kritlkát> Lászióffy Aladár „Alagutakat a hóban! Hű könyvét jankoviCs József bíszándék, mozdulat, / törékeny / álom, didergő elme f ne él- rálJajen a hó húsában / örökre el. A Műteremlátogatás sorokeverve" — írja a romániai zatban Tóth Béla Szalay Femagyar költő. Jánosy István, renc festőművésszel beszélSerfőző Simon és Simái Mi. get. A Tiszatáj áprilisi száháiy versel mellett a két mát is Szalay Ferenc munfiatal, Szegeden élő költő, Téglásy Imre és Zaldn Tibor munkált említjük meg. Az utóbbi időben prózánk állapotáról szólva már-már közhelyszerűen emlegetjük, hogy a realista regény és novella a 70-es években háttérbe szorult Ellenpéldák persze bőven akadnak. Raffai Sarolta Ki érti? című, a Tiszatáj áprilisi számában megjelent elbeszélése is ezek közé tartozik. A Tiszatáj előző száma már jelezte, hogy a folyóirat a felszabadulás utáni magyar irodalom nemrég elhunyt nagy alakjától. Nagy Lászlótól áprilisban búcsúzik. Alig három évvel ezelőtt, a költő ötvenedik születésnapja alkalmából — a magyar folyóiratok közül elsőként — majdnem teljes számot adott ki a Tiszatáj. Joggal írja a költőtől búcsúzó összeállításban llia Mihály: ,Jfagy László elvesztésével a sors olyan ütést mért a szivünk, re, hogy leggonoszabb ellenségeink sem tudták volna kimódolni a sebejtésnek ezt a kegyetlenségét." Mert rólunk van szó, amikor Nagy Lászlót siratjuk. Vitányi Iván fogalmazza ezt így: „Nagy Lászlóért mondunk rekviemet, de magunk miatt." Szécsi Margit, Csoóri Sándor, Zelk Zoltán, Raffai Sarolta, Vári Attila versei mellett ott találjuk a KeletKözép-Európában is hívekre, követőkre talált Nagy László barátainak írásalt. A macedón Aíile Nedelkoszki és a lengyel Tadeusz Notvak képviseli a műfordításai révén az európai líra magyarországi ÉSpszerűsítéséért is sokat tett Nagy László előtti tisztelgést. Kósa Ferenc a Nagy László halála utáni órák drámai krónikáját választotta írása keretéül, Czlne Mihály „Égi s földi virágzás tükre..." címmel emlékeiből ír meg néhányat Nagy László utolsó munkáit is közli a Tiszatáj, Zbigniew Herbert lengyel költő verseinek fordítását. Az Örökség rovatban Bokor László három ismeretlen József Attila-dokumentumot publikál. Győri Imre, az MSZMP KB titkára Komócsin Zoltánnak, „a magyar és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő egyéniségének" munkásságát méltatja. „Koő, kát illusztrálják. Ellnnyt Bozóki József 85 éves korában elhunyt Bozóki József elvtárs, a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje. Bozóki József elvtárs, mint festő- és mázolósegéd Szegeden fiatalon kapcsolódott a munkásmozgalomba, és 1919ben lett a párt tagja. A Tanácsköztársaság alatt részt vett a munkáshatalom szervezésében, kiépítésében. Az ellenforradalmi fehérterror idején 6 is szervezte az ellenállást, az Illegális sajtótermékek terjesztéséért, a tiltott agitálásért a Horthy-rendőrség többször letartóztatta. A felszabadulás után szakmunkásként építővállalatnál dolgozott. 1960-ban a szegedi pártbizottság gondnokaként ment nyugdíjba. Haláláig, mint területi pártalapszervezetl vezetőségi tag aktív társadalmi és politikai munkát végzett. Munkássága elismeréseképpen 1957-ben megkapta a Munkás Paraszt Hatalomért Emlékérem és a Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozata, 1968-ban a Szocialista Hazáért Érdemrend, 1969ben a Munka Érdemrend ezüst fokozata, 1970-ben a Felszabadulási Jubileumi Emlékérem kitüntetést. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később közlemény jelenik meg. Az MSZMP Szeged városi Bizottsága Iskola az irodalomnak Színészképzésünk meglevő időközben kiderül, nem oda — Színházi háttér? gondjaiból született az elkép- valók. Hova mehetnek még? — Szép színházunk van, a zelés: szervezzünk olyan kö- _ Bárhova, ahova glmná- környező városok együttesei zépiskolai osztályokat is, ziUmot végzett fiatal bete- 3á/nak hozzánk. A szmmuahonnan egyenes út vezet a heti a lábát. Az első osztály- vészeti foiskola KlbZ^szerveszínművészeti főiskolára. Ha tól kezdve egy érával többet zete Pártfogást ígért, vizsgasikerülne, kevesebben futná- fordítanak irodalomra, egy- előadásaikat elhozzak bénulnak neki reménytelenül a föl- gyel többet nyelvtanra, nagy tatnl- A debreceni, a szolnovételinek, hiszen a gimná- gZerepet kap a verstanulás és ki. a kecskeméti szmhaz folzium négy éve alatt közvet- verselemzés mellett a beszéd- ajanlotta szakemoerei tamolen kapcsolatba kerülhetnek technika, az ének és a test- gatását is. irodalommai is, színházzal ls. nevelés. A pályaválasztásnál — Tanárok? Amikor Szentes vezetői egy remélhetően ezek már számi- _ Sok tanár dolgozik az rádióinterjúból hallottak a le- tásba jöhetnek. A mostani iskolában, aki diákéveit is hetőségről, kaptak az alkal- jelentkezők közül — húszon- itt töltötte, és a diákszínpndmon: jó lenne Ilyen osztály hatot vettünk föl — csak tíz nak is tagja volt Mondhata Horváth Mihály Gimnázi- forgatja a fejében, hogy szl- ndm úgy is, a színjátszás beumban Is. Biztos alap lenne nész lesz, három rendező sze- oltott emberei. Alkalmuk nyíaz induláshoz az iskola régi retne lenni, egy ügyvéd, ket- ük most, hogy szervezetten jó híra, és az a körülmény, tő pedig újságíró. csinálják, amit eddig kedvtehogy ez a gimnázium régóta _ ügyvéd & szfnész egy lésből, szeretetből, ráadásként jegyben Jár a színházi elő- műhelvben"' végeztek képzés nem hivatalos forrná- ',IT,an!,Iyt>e" ' , u t x u . b t u-. . jávai, a diékszínjátszással. u -Jagadni nem lebet' a ~ ^ várhatunk tehat a Huszonöt éve működik itt beszédkészség nagy előny a tol aki negy év múlva erettdiákszínpad megszakítás nél- Jó ügyvédnél. A leendő uj- ségit tesz az irodalmi-drámai kül, országos hírnév tapad ságlrót az irodalomszeretet osztályban? hozzá, és számos díjat nyert. hozta lde- Akí Időközben ugy — Az átlagosnál nagyobb A pécsi Nagy Lajos Gim- őrzi, rosszul választott, ter- Irodalwmismeretet, irodalom. názlummal, a budapesti Ma- mészetesen átléphet másik szeretetet, nagyobb beszéd. dách Gimnáziummal egy idő- osztályba. k^féget, J°ga ™T'JU" . „ ' dást. Számíthatunk terme* ben, szeptemberben Indul a _ Anyagi és tárgyi folté- szetesen arra ho»y ilyen is. szentesiben is az új osztály. szeresen arra no y nyen is. Bácskai Mihályt, a gimná- telek?A , meretek birtokában soka* zium igazgatóját kértük meg, ~ A varos fls5„ felajfnlf észnek jelentkeznek. A tájékoztasson bennünket az ?a: kollégiumot ad a jelent- színházi elet nagy varakozásindulás elképzeléseiről kezoknek. Laboratóriumokra, sal figyeli mostani kezdeme. ...... , .gépi berendezésekre itt ter- nyezésünket. — Irodalmi-drámai osztály mészeteaen nincsen szükség. Horváth Dezső néven indul, tehát nem arról . van szó, hogy mindenáron színészeket képezünk Szentesen. Régi kategóriákkal mérve talán legjobban az egykori humán tagozathoz hasonlít majd az új osztály, — Első gondolat minden hasonló kezdeményezésnél: mi lesz azokkal, akik színészi ambícióval Jönnek Ide, de Brigádok a mezőgazdaságban Olvasson velünk09 99 A pusztamérgest Rizling Termelőszövetkezetben a Győzelem szocialista brigád a gazdasági vállalások mellett benevezett a Szabad Föld szerkesztősége által meghirdetett „Olvasson velünk" mozgalomba is, szép eredményeket értek el. Tavaly májusban átvehették a szerkesztőség elismerő oklevelét. A múlt év decemberében az újabb önművelés! programot, az Olvasó Akadémiát is elfogadták a brigád tagjai, s elhatározták, hogy ebbe is beneveznek. Az önműveléssel kapcsolatos gondjaikat, gondolataikat, eredményeiket rendszeresen megbeszélik. Február l-ig kellett elküldeni a brigád nevezését, de ők már ezt decemberben megtették. A pusztamérges! brigád az önművelési Naplót már megkapta. Az egyik aktív nyugdíjas brigádtag vállalta, hogy rendszeresen figyeli az ezzel kapcsolatos híreket, s folyamatosan kezeli a naplót is. — Kertészeti brigád vagyunk — mondja Turcsányi István brigádvezető, miután egy hatalmas őszibaracktáblában ráakadtam. A brigád egyik része őszibarackot, a másik része pedig az almafákat metszi. — Tizenketten vagyunk. A brigédtagok többsége nő. Főleg a termelőszövetkezet gyümölcsösét gondozzuk. Természetesen, ha szükséges, másutt is segítünk. Különösen a szüreti időszakban akad bőségesen tennivaló. A gyümölcs mellett a szőlőt is le kell szüretelni. Csattognak a metszőollók. Az egvik fa ágán táskarádió szól. A vidám, talpblziergető ritmusokra könnyebben halad a munka. Az asszonyok az ismertebb slágereket maguk is dúdolják. — Jó együtt dolgozni — kancso'ódik hozzánk Fodor Izilveszterné, a brigád munkaverseny-felelőse. — Én még alaoító tag vagyok. 1973 májusában alakult meg brigádunk. Kezdettől fogva megvitattuk, mit Amit viszont vállaltunk, igyekeztünk is teljesíteni. A léeszben a szocialista brigádversenyt 1975-ben megnyertük. Ekkor már harmadszor és véglegesen megkaptuk a szocialista brigádzászlót. 1976-ban másodikok lettünk a munkaversenyben, és elnyertük a bronzkoszorút A tavalyi eredményeink alapján most ezüstkoszorús brigád vagyunk. A múlt évben vállaltuk, hogy a termelési tervet 2 százalékkal túlteljesítjük, a növényvédőszer-felhasználást 2,5 százalékkal csökkentjük. A háztájiban húsz hízót felnevelünk és a zöldségprogram keretében 75 mázsa vegyes zöldséget étadunk a felvásárló telepnek. vényvédőszer-megtakarítás elérte a 3,5 százalékot, pedig a szükséges permetezéseket mindig időben, az előírt mennyiség felhasználásával végeztük. Jobban ügyeltünk a bekeveréseknél, a csöpögéseket megszüntettük, s takarékosabban bántunk a permetszerrel. Több mint 17 ezer forint értékű társadalmi munkát könyvelhettünk el. Leadtunk 32 hízót, és a 75 mázsa zöldség helyett 200 mázsát. Ezenkívül — főleg az asszonyok — a tavaly felépült új napközi otthont takarítottuk, csinosítottuk, társadalmi munkában. Az idei vállalásunkat még nem dolgoztuk ki, de a termelés fokozása mellett több gonEzenkívül rendszeresen részt dot fordítunk az önképzésre. veszünk a politikai oktatásokon, eljárunk moziba, színházba is. Vállaltunk 170 óra társadalmi munkát — A terveinket sorra sikerűit teljesíteni — veszi át a szót a brigádvezető. — A gazdálkodási tervet 161,4 százalékra teljesítettük. A nöSzeretnénk végig kitartóan és eredménvesen részt venni a Szabad Föld Olvasó Akadémiáján. A pusztamérgesiek, ha távol is vannak a várostól, megtalálták a művelődés legjobb formáiét. Radics Ferenc zongoraművész FISCHER ANNIÉ sokáig emlékezetes zongorahangversenyével zárult a színházban hétfőn délelőtt a filharmónia idei főbérleti sorozata. Ez egyben hosszú időre az utolsó koncert volt, melyet az átépítés előtt álló színházban hallhattunk. Fischer Annle a klasszikus és romantikus művek világszerte nagyra becsült, zseniális előadója, ko- . . . . , ... , runk egyik legnagyobb zongoravlrtuóza. Kitűnő diszPo- ^tóso'rán^ zícióban játszva megmutatta művészetének vonzó tulajdonságait, a tökéletes felkészültséget és lankadatlan koncentrációt, amellyel az ál- , , „ , .. tala előadott műveket felépí- l'lke? ov4ácidv,al tette. Átforrósodó fokozásai- Anmet több nak, a kadenciéknak atmosz- ráadáat kbYítelt (erJLdménye" Beethoaen-szonáta, az Eszdúr, valamint a c-moll, szünet után pedig Schumann Karneválja szerepelt A köférateremtő erejük volt. Bllsen), és mihamarabb visszaTöbb gázpalack A tavalyinál 40 ezerrel több háztartási gázpalack készül el az év végéig az Alumíniumárugyárban, a belkereskedelem részére. A korábbinál most már lényegesen- rövidebb Időn belül átvehetik az Igénylők a gázpalackokat. Mindez annak az eredménye, hogy a gyárban a múlt évben megkezdődött a pb-palackgyártás rekonstrukciója, ami várhatóan ez év végéig be is fejeződik. Az idén összességében 260 ezer 11 kilogrammos gázpalackot szállítanak a hazai üzletekbe. Ezenkívül a kétkilós és félkilós palackokból 30 ezret gyártanak, a Fegyver- és Gázkészülékgyár k(L akarunk | lönböző típusú kempingíőzőitenni, mit tudunk elvállalni. I hez. KNEB-vizsgálat az újítómozgalomról Nem volt kialakult, kivite- hozott minisztertanácsi renlezhető ötlete? Az ügyintézés deletet, milyen Intézkedéseútvesztői, a nem megfelelő ket tettek e mozgalom kiszéanyagi vagy erkölcsi elisme- lesítésére. rés, az eljárási szabályok islentésének gazdag térházából várja Szegedre' a futamok tiszta megrajzoló- SEBŐK GYÖRGY zongorasa éppúgy nem hiányzik, estjére szerdán este kerül sor mint a plasztikus vonalveze- a Tisza Szálló koncerttermétés. Szédületes hangszertudás ben. A külföldön élő, szegedi birtokosa. Pianista rátermett- származású zongoraművész jó sége dús képzeletvilággal, ideje már világhírnévnek igényességgel és komolyság- örvend. Négy mű szerepelt gal párosul. műsorán: Liszt: Weinen, KlaSikerelnek biztosítéka — gen... változatok és a Spatái ezeken a nagyszerű tu- nyol rapszódia, valamint lajdonságokon —, hogy vér- Schubert: Wanderer fantábeli pódiumművész. Egyéni ziája, végül Debussy: Images és érzelem fűtötte játékának (Képek) című darabjának elutónozhatatlan poézisével, só kötete. Sebők játékában eleganciájával, színeinek ár- feltűnő volt a póztalan értelnyaltságával igazi, maradan- mezés és korszerű felfogás, dó örömet szerzett. A benne Ezek az erények főként a feszülő és játékában megnyil- Debussy-műben voltak felfevánuló emberfeletti szenve- dezhetőek. Játéka lényegredélyek, indulatok, a sok év- törő, színekkel telített; a tizedes élettapasztalatból táp- Wanderer fantáziában péllálkozó szomorúság és gyen- dául lendületesen, eleven ritgédség költői kifejezése te- mussal szólaltak meg a gyors tételek, és igen szépen, kifejezően, megkapó csúcspontokkal és ereszkedókkel a lassú tételek. Teljesítményének talán legnagyobb értékeként a mondanivaló szugJ gesztíven hűséges tolmácsolását kell megemlítenünk. A nálunk elég ritkán hallható Spanyol rapszódiát nemes érzéssel, impozáns technikával szólaltatta meg. T. P. L. meretének hiánya, vagy egyéb okok tartották vissza az elmúlt három évben az újításoktól? — kérdezik a napokban a népi ellenőrök kérdőíveken az ország minden megyéjében, s a főváros hét kerületében vállalatok, gyárak, üzemek, ipari és mezőgazdasági termelőszövetkezetek vezetőitől, munkásaitól. Az áprilisban megkezdődött vizsgálat célja egyebek között annak megállapítása, miként valósítják meg az újítómozgalom fejlesztésére Nemzetiségi keresés színjátszó-vezetői tanfolyam A nemzetiségi kultúra és amelyet a Kulturális Mihagyomány szakavatott ápo- nisztérium és a Népművelélására készülnek fel délszláv, si Intézet a nemzetiségi szö. német, szlovák, román peda- vetségek közreműködésével gogusok, népművelők — .4 - . .. .. , mintegy félszázán — a nem- . 1 zetiségl kórus- és színjátszó- zés április 19-én fejeződik vezetői kétéves tanfolyamon, be az első tanévben. T