Délmagyarország, 1978. április (68. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-07 / 81. szám
3 Péntek, 1978. április 7; Űj kandelábersor és csatorna lailáCSkOZáS 7obb irányítás, szervezés, ellenőrzés aJATEn A Na-ykőrú'on nagyobb és magasabb kandc'ábcrckre cserélik ki a DÉMASZ do'gozói a régi lámpaoszlopokat cc lámpatesteket. Ve-zcl Imre rzocia'Ista brigádjának tagjai a tavaszias időben jól haladnak a munkával. Az 1978—79-es tanévtől valamennyi felsőfokú oktatási intézményben önálló tárgyként bevezetik a magyar munkásmozgalom történetének oktatását. E célból már elkészült és meg is jelent az új tantárgy egyetemi és főiskolai tankönyve. Az Oktatási Minisztérium Marxizmus—Leninizmus Oktatási Főosztálya és a József \ttila Tudományegyetem Tudományos Szocializmus Tanszéke szervezésében április 5-én háromnapos országos tanácskozás kezdődött a József Attila Tudományegyetemen a tankönyvben i szereplő fontosabb kérdésekről. A konferenciát dr. Rácz János egyetemi tanár, a Tudományos Szocializmus Tanszék vezetője, oktatási rektorhelyettes nyitotta meg. A bevezető előadást Honfi József főosztályvezető-helyettes tartotta. Az előadók többsége a tankönyv szerzői közül került ki. A háromnapos tanácskozás ma, pénteken ér véget, dr. Rácz János zárszavával. n beszámoló taggyűlések tapasztalatai A múlt év gazdasági és politikai eredményeit összegező januári és februári beszámoló taggyűlések most is azt bizonyították — ez volt legfőbb jellemzőjük —, hogy a pírtéletnek kiemelkedő eszményei voltak és lendületet adtak az egész esztendei munkához. Szegeden mindkét testület, a városi és a Szeged járási párt-végrehajtóbizottság megtárgyalta már a taggyűlések tapasztalatait. Általános a vélemény: a vezetőségek és a tagság sokat dolgozott, példásan, lelkiismeretesen helytállt a taggyűlések előkészítésében és megtartásában. A beszámolók érdeklődést keltőek voltak. Célszerű és hasznos volt szétválasztani — januárra és februárra tagolni — az 1977. évi gazdasági cselekvési program végrehajtásának elemzését a párt belső életével, a párttagok munkájával foglalkozó taggyűléstől. Így elégséges idő jutott a felkészülésre, a dolgok alapos átgondolására nemcsak a vezetőségeknek, hanem a tagságnak is, hogy valóban azok a kérdések kerüljenek megtárgyalásra, amelyek szélesen érintik gazdasági építőmunkánkat, igazodva természetesen egy-egy I munkahely sajátosságaihoz. A beszámolók foglalkoztak az adottságoknak megfelelően a munkaerő-gazdálkodással, a munkafegyelemmel, a folyamatos anyagellátás biztosításával, egyes beruházások elhúzódásának kiküszöbölésével, üzem- és munkaszervezéssel, hogy csak néhány jellemző vonást említsünk. A januári taggyűléseken Szegeden hozzászólt a jelenlevők 26. a februári n 22 százaléka. A szegedi járásban a két összesített szám 27,1 százalék. A kollektív munkával készült beszámolók jól összegezték az 1977-ben végzett gazdasági és politikai munkát. Ezt tükrözték a felszó-V vmmm Somogyi KAroiyrvé felvételei Az elBrcgedett nagykörúti csatorna is megérett a felújításra. A csőrcnd zer cseréjével a vásárhelyi Közúti Építő Vállalat dolgozóit bízták meg. Tökéletesebb vétel a nyolcas csatornán Amikor Szegeden, a DÉLÉP Kossuth Lajos sugárúti munkásszállójának tetejére felszerelték a kis teljesítményű, automatikus átjátszóadó an_ tennáját, hírül adtuk: érdemes megfordítani a házi vevőantennákat, s a szentesi 10-es csatornáról átkapcsolni a készülékek váltóit a nyolcasra. Nemrégiben pedig azt adták hírül az országos napilapok, hogy többek között a szegedi átjátszóadó teljesítményét is megnövelik, még az idén. Csémi Károly fogadta Zamercev tábornokot Csémi Károly altábornagy, honvédelmi minisztériumi államtitkár és Papp Dezső vezérőrnagy, az MSZMP néphadseregi bizottságának első titkára csütörtökön a Honvédelmi Minisztériumban fogadta a hazánkban tartózkodó kedves vendéget, Ivan Zamercev tábornokot, a felszabadult Budapest első városparancsnokát. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott találkozó résztvevői felidézték a felszabadulást követő hetek, hónapok emlékeit. Számos epizódot elevenítettek fel arról az önzetlen és gyors segítségről, amelyet Budapest lakossága akkor a szovjet néptől, a szovjet hadsereg katonáitól, parancsnokaitól, személy szerint Zamercev tábornoktól kapott. (MTI) A Hortobágy védelme A hortobágyi nemzeti park igazgatósága és a Szolnok megyei tanács végrehajtó bizottsága együttműködési megállapodást kötött az ősi puszta természeti értékeinek védelmére, állat- és növényvilágának megóvására, haszpotftására. világnap "78 Hippokratész még igy fogalmazta meg az orvos hiv'atását: segítenie kell a szenvedő emberen. A gyógyítók küldetése ma ennél több: nemcsak a kínt kell enyhíteniük. Feladatuk az is, hogy megakadályozzák a betegség támadását. Olykor egy-egy népet fenyegető betegségét. A védekezéshez azonban egész társadalomnyi hadseregre van szükség. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO évről évre megrendezi az egészségügyi világnapot, alkalmat teremtve arra, hogy az emberiséget fenyegető betegségek valamelyikére ráirányítsa a figyelmet. Az idén, április 7-én a magas vérnyomás a téma világszerte. Százezrek ismerkednek meg a hipertónia lényegével, következményeivel — és ami a legfontosabb: a megelőzés zálogával, a helyes életmóddal. A magas vérnyomás népbetegség. Magyarországon körülbelül egymillió ember szenved tőle. S ha félünk, indokolt a félelmünk, hiszen a szivet, az érfalakat megterhelő, az agyat, a vesét káro-ító be'.egség megrövidíti az életet. Ijedelemre azonban mégsincs okunk, mert a kezünkben van a védekezés minden eszköze. Csak rajtunk múlik, helyesen bánunk-e velük. Nem csupán arról van szó, bevesszük-é a gyógyszereket vagy sem. A tudásnak is megvan az áldásos hatása: fenntartás nélkül elfogadtatja az orvos tanácsait, és segítségével ki-ki saját magának kialakíthatja a vérnyomást kordában tartó életformát. Az egészségügyi világnapon minden nép, minden ember az egészségre szentel némi figyelmet, hogy tapasztalatait elültesse élete még sok 365 napjába. A Vöröskereszt, az egészségnevelési csoportok, az egészségügyi intézmények dolgozói, orvosok hintik el a tudást, segítséget nyújtva a helyes életmód megteremtéséhez. Dr. Medve László miniszterhelyetles elnökletével sajtótájékoztatót tartottak tegnap, csütörtökön a témát kiválóan ismerő professzorok az Egészségügyi Minisztériumban. Többek között szó esett arról, hogy hazánk is részt vesz abban a nemzetközi felmérésben, melynek során 17 ezer serdülőt vizsgálnak meg. A sok évig tartó rendszeres megfigyelés célja az, hogy az okok föltárásával kidolgozzák a betegség megelőzésének tökéletesebb módszereit. Idáig ugyanis nincs megbízható adat arról, hogy életmódunk változásával növekedne a hipertóniában szenvedők száma. Annyi azonban bizonyos, hogy hazánkban is föltűnően sok fiatal vérnyomása magasabb a normálisnál. Márpedig a megelőzést idejekorán kell elkezdeni. Se a beteg, se az egészséges ember ne csukjon be szemet-fület az okító szó láttán és hallatán, hiszen lehet: épp azon a percen múlik, hónapok, évek múltán milyen panasszal kopog a rendelő ajtaján. Ck. A. A Posta Rádió és Televízió Műszaki Igazgatósága a szentesi tévéállomásának műszaki vezetőhelyettesétől, Banga Sándortól — e hír nyomába szegődve — arról kértünk tájékoztatást, hogy a műszaki fejlesztési elképzelésektől milyen eredményt várhat a szegedi tévénéző. — Kiindulásul beszéljünk az előzményekről: mi teszi szükségessé egy-égy nagyadó — jelen esetben a 20 kilowattos szentesi adó — sugárzási körzetében a lényegesen kisebb teljesítményű átjátszók telepítését? Hiszen Szentes Szegedtől légvonalban talán nincs is ötven kilométerre. — Az adó elméleti körzethatárát sokféle tényező „rajzolhatja át", szűkítheti, szerencsés esetben tágíthatja. A besugárzott terület nagyságát, s azon belül a térerő eloszlását módosíthatják a terepviszonyok — Pécs környékén és a Börzsönyben a domborzati viszonyok miatt van szükség több átjátszóra —, a magasépítmények, a beépítési sűrűség és magasság, általában: a nagyvárosias környezet nem kedvez a rádióhullámok akadálytalan terjedésének. Így fordulhatott elő, hogy Szeged új városrészeiben • az antennák „árnyékba" kerültek, nem „látták" a szentesi adótornyot. Szemléletesebb példával élve: az egyik dunántúli város településtervezői anfiteátrumszerűen építettek lakónegyedet, a külső, magasabb házak beárnyékolták a lakótelep központjának alacsonyabb épületeit. A megoldás ilyenkor: magasház tetejére épített központi antennáról, kábelek közvetítésével juttatni el a képet és hangot a vevőkészülékekhez, vagy pedig átjátszóadó közvetítésével. Az átjátszók egyúttal erősítők is. — A szegedihez visszatérve: hogyan működik majd a nyáron telepítendő, a jelenleginél négyszer nagyobb teliesítményű átjátszóadó? — Alapelveiben ugyanúgy. .Magára hagyatva", tehát kezelőszemélyzet nélkül, mint a mostani, a 20 wattos. A berendezést — leegyszerűsítve — automatikus vevő- és adópárnak nevezhetjük. Ha i Szentes megkezdi a sugárzást, a szegedi átjátszó antennájával veszi a jelet, képernyő nélküli ipari vevőkészülékének automatikája pedig ebből parancsot fogalmaz az adóberendezésnek: indulhat. Közben pedig felerősíti, s a 10-es csatornáról átteszi a jeleket a nyolcasra — tehát frekvenciatartományt változtat a zavaró hatások kiszűrésére. Abban, hogy milyen frekvenciatartományban, tehát melyik csatornán dolgozhatunk, nemzetközi tanácskozó testület ajánlásait követjük. Még így is előfordul, hogy a szomszédos országok adói zavarják egymást Erre éppen a szegedi előfizetők hozhatnak példát... A Szentesről érkező adás térerőssége itt már kisebb, emiatt érvényesülhet olykor a jugoszláv adók zavaró hatása, ök az úgynevezett CCIR-szab. ványt alkalmazzák, képvivő frekvenciájuk „belelóg" a mi frekvenciasávúnkba, gyengébb minőségű antennával, vágy hosszú levezetőkábellel működő, vagy érzékenyebb készülékeknél. Az új átjátszó — melynek működési elvei a jelenlegihez hasonlóak lesznek — éppen ezen a helyzeten javíthat, nagyobb teljesítményével, na zyobb térerősségével. A teljesen tranzisztorizált, korszerűbb berendezés jobban megfelel majd az eredetileg elképzelt célnak: a Szentes felől árnyékolt területekre jobb minőségű adást továbbít a ruhásszekrénynél is kisebb adóberendezés és antennája. A gyári szerelés már tart, a Budapesti Híradástechnikai Gyár Fejlesztési Intézete a szerződés szerint december közepén helyezi üzembe az átjátszóadót. Szegedet észak felől új városrészek övezik: Felsőváros és Tarján, az Északi városrész. A hamarosan megkezdődő rekonstrukció Rókuson' középmagas házakkal zárja majd el a város déli részeit Szentes felől. A karájvonalon belül szinte mindenhonnan „látható" lesz a 80 wattos átjátszóadó, melynek sugárzási körzete is kitágul. Ha elkészül, még több szegedi tévékészülék váltóját lesz érdemes átkapcsolni a nyolcas csatornára. Pálly Katalin lalások is, amelyeknek többsége jól illeszkedett az összegezéshez, kiegészítve ast egyegy részkérdés elemzésével. S ahogy a beszámolók általában, a hozzászólóknak is volt kritikai, sőt önkritikái hangvételük. Szegeden például jellemző volt több taggyűlésen az a megállapítás, hogy a vezetők beszámoltatásán a jövőben megnevezhetően kell számon kérni a konkrét intézkedéseket. A beszámolók, a taggyűlések sikere a pártcsoportértekezletek aktivitásán alapult. Ahol ezt jól előkészítették, ott a hozzászólások zöme is konkrét kérdésekkel, problémákkal foglalkozott. Mind Szegeden, mind pedig a szegedi járásban az alapszervezeti vezetőségek döntő többsége a gazdaságpolitikai eredményeket, majd pedig a párt belső életét tárgyaló témakörben a valiságot tükröző beszámolót terjesztett a taggyűlés elé, szépítés, lakkozás nélkül, feltárva a hiányosságokat is. Kicsendült a beszámolókból és a felszólalásokból is, hogy bár feszített gazdasági tevékenységre volt szükség 1977-ben, a siker meglátszott a politikai munkában is. A párttagság eszmeileg, politikailag és cselekvésben egységesebb volt. Erősödött a pártdemokrácia. tovább javult a demokratikus légkör. Ezért foglalkoztak a hozzászólók is a kommunisták felelősségének növelésével, függetlenül beosztástól, munkakörtől; a párttagok példamutatásával, helytállásukkal a munkában és a közéletben egyaránt. As alapszervezeti beszámolóknak jellemzője volt az is, hogy érdemben foglalkoztak a tagkönyvcsere óta eltelt időszakkal, hogv mi változott azóta a vezetőségek, a párttagság munkájában. A tagkönyvcserével kapcsolatos beszélgetéseken tapasztalt őszinteség, kritikai szellem és aktivitás ma is jellemzi a párttagság munkájára, életére. A gazdasági tényezők mellett ezeken alapulnak az 1978-as esztendő sikerét szolgáló cselekvési programok, amelyeket ugyancsak a taggyűlések hagytak jóvá, ki-ki hozzáadva a maga munkáját, tehetségét, tenniakarását, fizikai és szellemi erejét Az jellemezte a beszámoló taggyűléseket még, amely kezd általánossá válni, hogy az alapszervezetek nagyobb része jobban irányítja, szervezi, ellenőrzi a párt politikájának végrehajtását, érvényesíti a felsőbb pártszervek határozatát ; rendszeresebb, tervszerűbb a pártélet és erősödött a szervezeti egység, a pártmunka hatékonysága. L.F. Bővül a tejtermékkínálat Több mint tízféle termékkel bővíti választékát a téesz tejegyüttműködási iroda — jelentette be az igazgatótanács az együttműködési iroda csütörtöki ülésén a Budapest-szá1 lóban. Mint elmondták, a hálózat is fejlődik, 1980-ig egész sor új 'ejfeldolgozó üzemet adnak át. ennek nyomán a feldolgozott tej mennyisége csaknem megkétszereződik, meghaladja majd a napi félmillió literi.