Délmagyarország, 1978. április (68. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-30 / 101. szám
16 Vasárnap* 1978. április 3<fc Labdák az olimpiára A Sportlabdakészítő Ktsz az idén mintegy hetvenhatezer sportlabdát készít. Termékeinek nyolcvan százalékát tőkés exportra szállítja. Az 1980-as moszkvai olimpiára is ők gyártják majd a különféle sportlabdákat. Képünkön: Szelepeket helyeznek a sportlabdákba Forgalomkorlátozás, buszok módosított útvonala A május elsejei városi ünnepség miatt hétfőn forgalomkorlátozás lesz Szegeden. A közlekedésrendászet kéri a járművezetőket, hogy lehetőség szerint kerüljék el á felvonulási utakat, a Széchenyi tér környékét, illetőleg a szokottnál is figyelmesebben közlekedjenek. A reggel fél 9-től 10 óráig terjedő forgalomkorlátozás az Attila utca—Nagy Jenő utoa—Széchenyi tér; a Tolbuhin sugárút—Dugonics ter—Kárász utca; Petőfi Sándor sugárút—Dugonics tér—Kárász utca; Április 4. útja—Kelemen utca—Széchenyi tér; Roosevelt tér—Kállay Ödön utca—Széchenyi tér; Tanácsköztársaság útja—Vörösmarty utcaSzéchenyi tér útvonalakat érinti. A Széchenyi tér közvetlen környékén fél 10-től 12 óráig tart a forgalomkorlátozás. A forgalomkorlátozás miatt módosul az autóbuszjáratok útvonala is. A 10-es és a 20-as járat reggel fél 9 és 10 ara között a Honvéd tér helyett a Lenin kőrút—Juhász Gyula utca kereszteződéséig közlekedik. A Juhász Gyula utcán át haladnak a Berlini körút felé, a II. kerületi tanácstól már az eredeti nyomvonalon közlekednek. A 17-es és a 80-as Járat reggel fél 9-től 12 óráig Üjszeged felé a Párizsi körút— Madách utca—Vidra utca—Lenin körút—Arany János utca—Dózsa György utca—Tanácsköztársaság utja—közúti híd szakaszon. Tarján, Illetve az Északi városrész felé pedig a közúti hld—Tanácsköztársaság útja—Arany János utca—Lenin kórút—Kossuth Lajos sugárút—Párizsi körút útvonalon haladnak. Az Ideiglenes megállóhelyek a vízügyi igazgatóság. Illetve a Mora Ferenc Muzeum előtt lesznek. A 2»-es járat reggel fél 9-től 12 óráig a Felső Tisza part—Lerón körút—Dózsa György utca—Tanácsköztársaság útja— közúti hid útvonalon közlekedik. A 34-es Járat ftl 9-töl 12 orálg a Kossuth Lajos sugárút—Nagykörút—József Attila sugárút—Szent György tér szakaszon halad, a 35-ös járat fél 9-től 10 óráig a Tolbuhin sugárul—Boros József utca—Kigó utca—Nagykorú t—Jozsef Attila sugárút—Szent György tér útvonalon szállítja az utasokat. A 45-ös járat fél 9-től 10 óráig a Bartók Béla tér-Bolyai utca—Gutenberg utca—Lenin körút szakaszon közlekedik, az 50-es járat fa 9-töl 12 óráig a Lenin körút—Arany János utca—Dózsa György utca—Tanácsköztársaság útja—közúti híd szakaszon halad. A 60 és 60/Y jelű járatok fél 9-től 12 óráig Szőreg faé a Mikszáth Kálmán utcai 2-es számú kocsiállásról a Párizsi körut-Vadász utca—Vidra utoa—Lenin körútArany János utoa—Dózsa György utca—Tanácsköztársaság útja— közúti hid útvonalon közlekedik. A 70 és 71-es járatok ugyanezen az útvonalon közlékednek, végállomásuk a Marx téren lesz. Reggel fél 9-től 10 óráig a 76-os járat a Petőfi Sándor sugárút— Nagykörút—Marx tér útvonalon halad. A helyközi és távolsági autóbuszjáratok: reggel fél 9-től déli 12 ónáig a Marx tér felié a közúti hid—Tanácsköztársaság útja— Dózsa György utca—Arany János utca-Lenin körút-Mtkszáth Kálmán utca—Marx tér útvonalon közlekednek, a Marx térről pedig a Párizsi körúton át a Madách utca—Vidra utca—Lenin körút— Arany János utca—Dózsa György utoa—Tarácsköztársaság útja— közúti hid szakaszon haladnak. MUNKABIZOTTSÁGI ÜLÉS A Magyar Tudományom Akadémia sztearitkémiai munkabizottsága május 2-án, kedden délelőtt 10 órakor ülést tart Szegeden, a Technika Házában, ahol Kovács Kálmán egyetemi tanár és munkatársai, valamint a velük kooperáló intézetek kutatói tartanak előadást „A modern radio-immun-analitlka alkalmazása a szteorit és peptid hormonok vizsgálatára" címmel. TUDOMÁNYOS ÜLÉS A Szegedi Akadémiai Bizottság és a SZOTE május 2_án, kedden délután 4 órakor tudományos ülést rendez az Akadémiai Bizottság székházának üléstermében (Somogyi Béla u. 7.) dr. Simon Miklós egyetemi tanár elnökletével. A SZOTE Ideg. és Elmekórtani Klinikájának munkatársai öt előadásban számolnak be legújabb kutatási eredményeikről. GYÜMÖLCSTERMESZTÖKNEK Felhívjuk a gyümölcstermelök figyelmét a méhek védelmére. A 43/1968. MÉM rendelet szerint a virágzó fákat és bokrokat méhekre veszélyes növényvédő szerrel (rovarölő szerek) permetezni tilos. A már elvirágzott gyümölcsösökben permetezés előtt a virágzó gyomot ki kell kapálni, mert a rájuk kerülő permet is pusztíthat. A szegedi méhész szakcsoport kéri a kistermelőket, hogy kíméljék, védjék a hasznot hozó méheket. GYÚJTÓGYERTYÁK VESZPRÉMBŐL A különböző gépkocsimotorok sajátosságainak jobban megfelelő gyújtógyertyát állit elő a jövőben a veszprémi Bakony Művek a most bevezetett új vizsgálati módszer és az ehhez szükséges próbacsarnok segítségével. A nálunk leggyakoribb Lada, Skoda, Wartburg Trabant, FIAT és Volkswagen gépkocsik motorjai az erre a célra berendezett laboratóriumban vizsgáztatják a gyújtógyertya-variánsokat, és az adott típusnak legmegfelelőbbeket keresik, alakítják ki. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. - Teleion: 12-633 Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 2A Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint — index: 25 053 ISSN: 0133-025 x Válóok — Es miért akarsz elválni? — A férjem terrorizál. — Hogyan? — Arra akar kényszeríteni, hogy én is egyek mindenből, amit főzök I LOTTÓTAJÉKOZTATÖ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint Aes s. Sándor felvétele a 17 heti játékhéten öttaláA Városi Tanács Szolgáltató üzeme április közepén helyez- latos szelvény nem volt. te üzembe a Széchenyi téren az első szegedi parkolóórát, Négytalálatos szelvénye 117 aniit néhány héten belül követ majd a második. Ezeket az fogadónak volt. Nyereméorákat az ausztriai Kinsley-cég bocsátotta a város rendel- nyük egyenként 64 112 forint, kezésére. egyéves ingyenes használatra. Amennyiben a két Három találatot 9443 fogadó mintadarab beválik, és a városnak lesz hozzá devizája, ért el. nyereményük egvenakkor Budapesthez és Debrecenhez hasonlóan, Szeged for- ként 397 forint A kéttalágalmasabb területein sor kerülhet nagyobb mennyiségű ialos szelvények száma >60 parkolóóra elhelyezésére ezer 627 darabf ezekre OLVASÓINKHOZ! egyenként 18 forintot fizet»tpuIfi Y" nek. A nyeremények az ille, Lapunk legközelebbi sza- tók levonása után értendők, unnepseg ma az ünnepek után, szerdán a közölt adatok tájékoztató A Szegedi Orvostudományi jelenik meg. jellegűek. Egyetem Apáthy István kollégiuma fennállásának 30. év- LOMTALANÍTÁS fordulója alkalmából kétna- A Hazafias Népfront és a pos ünnepségsorozatot rende- „ , , . . zet.t. Tegnapelőtt, pénteken Vöröskereszt varos, bizotteste kultúrműsort rendeztek, ságai, valamint a városgondtegnap, szombaton délelőtt nokság közterületi takarítási pedig megkoszorúzták a kol- akciót rendez. A városgazlégium névadójának szobrát w,, ,, . .... a Dóm téri panteonban. Ho- <*»«*"•» vallalat dijrnentevanyecz Katalin negyedéves sen elszállítja a házak elé orvostanhallgató, a kollégium összegyűjtött szemetet. a diákbizottságának tagja mél- haztartások hulladékát, kacatatta beszédében a termé- tot» papírdobozokat. Az első szel t udós szakmai cs politi- lomtalanító járat május 6- H kai érdemeit, majd a Belvá- an> csütörtökön és az azt kö- EGVETEMI TANÁR rosi temetőben is elhelyezték vel° naP°n reggel 8 órakor KÜLFÖLDÖN «? kegyelet virágait Ápáthy iádul és délután három órá- Dr. Oláhné dr. Béládi IloIstvánnak, valamint dr. Pig- összeszedi a hulladékokat na egyetemi tanár, a SZOTE nitzky Györgynek, a kollégi- Eelsővároson, Baktóban, Fo- Mikrobiológiai Intézetéből, üm volt igazgatójának sírja- dortelepen. A későbbiekben meghívásra az angliai Shefnál. Újszegeden, Kiskundorozs- fieldbe utazott, ahol előadást Délután az orvostudományi Algyőn, Tápén és Sző- tart az orvostudományi egyeegyetem kollégiumai között reSen is lomtalanitanak. temen, sportversenyt rendeztek, este pedig kulturális vetélkedőt a 1/ * "I ' •,» » kollégium tanulójuban. IKCSZUl O VOSl SOJTkrOm i'i eves. Ja\:il>' 1.. u. V. szám Áit alatti lakos, amikor a busz elgázolta. Az idős asszony A Répcelak! Sajtgyárban évente félmillió hektoliter tejet kórházba szállítás után be- do'go/nak fel. Az ország lrmagvobh sajtgyárában jelenleg lehalt sérüléséibe. A busz- tizenötféle ömlesztett sajtot készítenek. A gyár legújabb vezető ellen őrizetbe vétel terméke, a vasi sajtkrém, a napokban kerül az üzletekbe, mellett indult eljárás. A kepen: Érlelik a nyers sajtot az adagoláshoz Fenyősztori Modern lakótelep kellős közepén árván, félszegen áll három fenyőfa. Szorosan egymás mellett, szinte vállvetve egymással állnak riadtan az őket körülölelő betonházak fenyegetően magasló tömegétől. Szempihentető látvány a három fenyő, kinézvén az ablakon, gyakran pihen rajtuk az emberi szem, felüdülést keresve a szürke rengetegben. A fenyőfák még emlékeznek arra az időre, mikor egy kis magánház szobájában, feldíszítve, ámuló gyerekseregnek szolgáltatták a karácsonyi hangulatot. Az ünnep elmúlásával a ház kertjében találtak véglegesnek tűnő helyet, s néhány év múlva már szépen fejlett fákká serdültek. Egy tavaszi napon csodálkozva látták, hogy eltűntek az ismerős arcok mellőlük, csak az öreg bácsi — ki ültette és ápolta őket — járt vissza néha, s elgondolkozva állt előttük. Nem értették, miért olyan szomorú, miért csillog a szeme gyanúsan, de nem is értek rá sokáig tépelődni ezen, mert nyugalmukat eddig nem látott emberek, s félelmetes gépek törték meg. Eltűntek az ismerős házak, utcák, a nehéz gépek a földdel egyenlővé tették helyüket. Majd munkások jöttek, kik mély árkokat ástak, vasat szereltek és betonoztak. Eztán jött egy hatalmas, hosszú nyakú gép, mely játszi könnyedséggel szinte fél szobákat emelt fel a helyükre. Egyik napról a másikra változott a környék, többemeletes panelházak vették el előlük a kilátást, búsan gondoltak a régi szép időkre, mikor végigláttak az egész városrészen, most meg csak a betonházak karéjában álló kis udvart látták nap mint nap. Bizony, nagyon féltek, látták rokonaikat, amint roppanó derékkal, sikongva dőltek a földre, megadóan várták, hogy ők is sorra kerüljenek. Egyik nap emberek vették körül őket, az egyik ember tervrajzot nézegetett, majd így szólt: — Maradjanak, itt a rajz szerint park lesz, szépen fognak mutatni benne. A fenyőfák nem tudták még, hogy e néhány szó a megmenekülésüket jelenti, csak azt látták, hogy a baltás, fűrészes emberek továbbmentek. Később látták, amint a félelmetes gépek elvonultak, s mentek as emberek is velük. Ekkor már tudták, hogy megmenekültek. Nagyon egyedül érezték magukat és még közelebb húzódtak egymáshoz, sehol nem láttak társakat. Hamarosan gyerekzsivajtól lett hangos a környék, emberek költöztek az eddig üresen álló épületekbe. Először a gyerekek fedezték fel, majd később idősebb emberek járták körül őket, csodálkozva azon, hogy túlélték ezt a nagy átalakulást. Egyik nap aztán ismét gépek jöttek, földet hoztak, puha, humuszos termőföldet, melyet lapátos emberek teregettek el. Örömmel fedezték fel „kisöccseiket", kiket a lapátos emberek ültettek el köréjük. A jó talaj, s a kedvező idő hatására hamarosan üde Zöld lett az egész park, a kiültetett kis fák is szépen kizöldeltek. Nappal gyerekek birtokolták a parkot, hancúroztak a pázsiton, felmásztak a fenyőfákra. Idős emberek ültek a padokon, olvastak, beszélgettek. Esténként szerelmes párok andalogtak a park ösvényein, nyoma sem volt már a pár hónappal ezelőtti felfordulásnak. A fenyőfák emlékezetében élt még ugyan a régi emlék, de látván a park megújulását, ők is újult erővel szökkentek szárba, mert látták, hogy az ember nem csak pusztítani tud félelmetes segítőtársaival, hanem „varázsol" is, a maga környezetének szebbé tétele érdekében. Tóth Mátyás DM röviden * Az első parkolóóra A várható időjárás ma estig: általában kevés felhő, száraz, kellemesen meleg idő, csak időnkénti felhősödés, egy-két helyen záporeső. Hajnalban erős párásság. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 19 és 24 fok között.